Evangélikus Élet, 1996 (61. évfolyam, 1-52. szám)

1996-02-25 / 8. szám

Evangélikus r Élet 1996. FEBRUÁR 25. —NAPRÓL NAPRA Azért jelent meg az Isten Fia, hogy az ördög munkáit lerontsa. Un 3,8 VASÁRNAP Jézus Krisztus engesztelő áldozat a mi bűneinkért, de nemcsak a mienkért, hanem az egész világ bűnéért is. ÍJn 2,2 (Mt 4,1—11; Zsid 4,14-16; Zsolt 91). Krisztus kereszthalála nem az Ő hősiességéről beszél, hanem Isten ir­galmáról. Ez az irgalmas szeretet azonban vá­laszt vár tőlünk. Az őszinte bűnbánat és hit vá­laszát. HÉTFŐ Bizony, tőle, általa és érte van min­den: övé a dicsőség mindörökké. Ámen. Róm 11,36 (Jak 4,1-10; lKor 12,31b-13,7). A böjti időben mindig előkerül Jézus keresztre- feszítésének története. Ezt olvasva, hallgatva döbbenhetünk rá Isten céltudatos munkájának titkára. Arra a munkálkodásra, amibe minden I beletartozhat, még a gyengeségeink is. KEDD Egy Lélek által mi is mindnyájan egy testté kereszteltettünk, akár zsidók, akár görö­gök, akár rabszolgák, akár szabadok, és mind­nyájan egy Lélekkel itattattunk meg. lKor 12,13 (Róm 6,12-14; lKor 13,8-13). Amikép­pen pl. a közös zenehallgatás élménye össze­kapcsolhat embert és embert - ismeretlenül, akaratlanul -, úgy a Lélek munkája is eggyé tesz. Ez a csodálatos közösség nemcsak a je­lenben jön létre, hanem mindazokkal is, akik már a hitben elhunytak. SZERDA Ez most nyilvánvalóvá lett a mi Üd­vözítőnk Krisztus Jézus megjelenése által, aki megtörte a halál erejét, és az evangélium által világosságra hozta az elmúlhatatlan életet. 2Tim 1,10 (Jóbl,l-22; lKor 14,1-12). Pál hité­nek alapját foglalja össze, azt a meggyőző­dését, ami Krisztus halál feletti győzelmére épül. Erre a meggyőződésre nekünk is nagy szükségünk van. CSÜTÖRTÖK Mit használ ugyanis az ember­nek,- ha az egész világot megnyeri, lelkében pe­dig kárt vall? Mk 8,36 (Jn 2,13—22; lKor 14,13-25). Életünk értelme az Istennel való szoros közösség által lesz teljessé. Jézus szava arra figyelmeztet, hogy a mindennapok felada­tai, küzdelmei, sikerei között erről ne feled­kezzünk meg. PÉNTEK A reménység Istene pedig töltsön be titeket a hitben teljes örömmel és békességgel, hogy bővelkedjetek a Szentlélek ereje által. Róm 15,13 (Mt 16,21-27; lKor 14,26-33a). A Szentlélekért való könyörgés mindennap fon­tos része a keresztyén életnek. Hiszen ha nincs Lélek, akkor nincs hit, öröm, béke, csak sok üres emberi erőlködés. • SZOMBAT Mi pedig nem a világ lelkét kaptuk, hanem az Istentől való Lelket, hogy megismer­jük mindazt, amit Isten ajándékozott nekünk. lKor 2,12 (Zsid 2,10-18; lKor 14,33b-40). Akiben Isten Lelke működik, abban nem az emberi vágyak az irányadóak, hanem Isten akarata. Ez abban nyilvánul meg, hogy napról napra azt keressük, ami Krisztushoz visz köze­lebb. Kustra Csaba „Realitások” 2Móz 14,13-14 Korunk egyik bálványa a tudo­mány. Magabiztosan hangoztat­juk, hogy csak a „realitásokkal” kell számolni - minden más csak a képzelet, a fantázia szüleménye, így kerül sokszor a tudomány bonckése alá az ige is, és azt kutat­ják, mi az, ami elfogadható az ész számára, és mi az, ami nem. Nos, a legnagyobb, az egyetlen realitás a láthatatlan, de élő Isten! Elsősorban Vele kellene számol­nunk minden pillanatban. Igénk egy olyan pillanatot tár elénk, amelyben látszólag éles ellentét van a realitás és az ige között. Mi a realitás? - A zsidó nép, amely vég­re kiszabadult az egyiptomi szolga­ságból, megy Kánaán felé - de mö­götte ott az üldöző egyiptomi se­reg, és előttük a tenger... Ez a realitás. És ebből fakad a pánik, a félelem, a kétségbeesés, majd a lázadás a nép szívében Mó­zes és Isten ellen. Ezzel szemben áll az ige, vagyis Isten ígérete, hogy mindenképp beviszi őket az ígéret földjére és nagy néppé lesznek. Vi­lágos, hogy nagy feszültség van a realitás és az isteni ígéret között. Az üyen helyzetekben a kulcs­kérdés mindig ugyanaz: van-e hi­tünk? Ha nincs, akkor törvénysze­rű a pánik, a rémület, a" depresszió. - Ha van hit, akkor viszont ebből következik a csend és a higgadt­ság. Ebben a helyzetben hangzik el Mózes szava: „Ne féljetek! Álljatok helyt és meglátjátok, hogyan szaba­dít meg ma az Űr benneteket... Az Úr harcol értetek, ti pedig maradja­tok veszteg!” Ez a pillanat az egyház és a hívő ember legjellemzőbb pillanata. Hi­szen az élet tele van olyan helyze­tekkel, amikor minden cáfolni lát­szik az igét. Betegség, csapás, gyász, vagy emberi rosszindulat vesz körül. De felhangzik: „Ne féljetek!” Günther Jacob úja, hogy az egész biblia üzenete - „cantus fírmusa”- ami állandóan vissszatér: „Ne féljetek!” Ez csak úgy lehetséges, ha egy másik látást kaptunk már Istentől. Jézusról mondja az ige (Ézs 11,3) ... nem szemeinek látá­sa szerint ítél. - Mert van egy má­sik látás, és van egy másik nagy realitás a legszorongatóbb helyze­tekben is: Isten kegyelme és hor­dozó szeretete. Tfe is voltál és.leszel is üyen hely­zetben! A realitás, úgy tűnik, az, hogy Isten elhagyott, halmozódik a baj, teher, betegség - „a padlón vagy”, ahogy ma mondják. Mersz-e számolni a másik, az igazi realitással - hogy az élő Isten szét tudja nyitni a bajok ijesztő ten­gerét, és te talán már hamarosan „száraz lábbal” fogsz átjutni ezen a tengeren. Isten nevel. Átformál. Edzi a hi­tedet, ha már van. És ez gyakran éppen üyen kiélezett helyzetekben megy végbe. Iknuljuk meg kívülről ezt az igét, és legyen hétköznapjaink állandó erőforrása: ,^iz Úr harcol értetek, ti pedig maradjatok veszteg”. Gáncs Aladár ...ellenségedet NE FÉLJ SZERETNI... „Hallottátok, hogy megmonda­tott: Szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet. - Én pedig azt mon­dom nektek: Szeressétek ellenségei­teket, és imádkozzatok azokért, akik üldöznek titeket... ” Máté 5,43-45. * Szorgalmas, jól dolgozó asz- szonynak már csak 3 éve volt nyug­díjazásáig. Szerette munkahelyét, munkatársai megbecsülték. Örült, hogy erről a munkahelyről mehet majd nyugdíjba. Egyik nap váratla­nul levelet kapott a főnökétől, aki így közölte vele, hogy más munka­körbe helyezi. Ez igen fájdalmasan érintette. Tudomása szerint nem adott okot arra, hogy rosszabb munkakörülmények közé helyez­zék. Nyugdíj előtti védett időszak­ban is van, amikor nem lenne sza­bad elmozdítani megszokott mun­kahelyéről. Mégis megtették. - Hamarosan megtudta, hogy a jog­tanácsos fiatal felesége vissza akar jönni szülési szabadsága után dol­gozni, ő kérte, hogy az idős asz- szony helyére osszák be. A sértett munkaügyi búósághoz fordult. Hosszú huzavona kezdődött. A tárgyalások igen megviselték, kór­házba került. Betegszabadsága idején sokszor beszámolt a biblia­órákon, hogy nem tudja, mit te­gyen azzal az ellenségével, akinek ő soha nem vétett semmit. A gyü­lekezet együtt érzett a méltatlan bánásmóddal meggyötört asszony­nyal. Imádság-harcot indított, hogy Isten engedje érvényesülni az igaz­ságot. Közel egy évig tartott a búó- sági per, mire jogosan visszahe­lyezték régi munkahelyére. Köz­ben másik váüalat kérte, mint jó munkaerőt, hogy dolgozzon náluk jóval magasabb fizetésért. Ő ezt el­vállalta, és már nem ment vissza régi vállalatához többé. A fiatal- asszony, 3 kis gyermek anyja be- tölthette a keresett állást. De nem sokáig. Következő nyáron az asz- szony saját kocsijával külföldre ment nyaralni. Egy útkeresztező­désben olyan szerencsétlenül ütkö­zött egy másik gépkocsival, hogy azonnal meghalt. Félje, kis gyer­mekei megrendült lélekkel búcsúz­hattak hazahozott hamvai mellett. Ne félj szeretni ellenségedet... mert Jézus tanítványai még az el­lenségeinek sem tartozhatnak mással, mint szeretettel, .fiiról is­meri meg mindenki, hogy az én ta­nítványaim vagytok, ha szeretni fog­játok egymást. ” Egyedül a hívő em­ber lehet olyan bátor, hogy még üyen nyüvánvaló igazságtalanság eüenére is Jézus szeretetét engedi uralkodni életében. Mert ezzel a szeretettel tud nehéz időben is bé­kességben lenni. Ezzel a szeretet­tel tudja Isten iránti bizalmát meg­mutatni, aki nem csak Judás eseté­ben tett igazságot, de mai ellensé- gekkel is megérteti, hogy Ő az örök búó. Néha üyen rettenetes Isten ítélete. # A II. világháborúban a japánok Jáva szigetén sok keresztyént meg­kínoztak, sőt meg is öltek. Templo­mokat leromboltak. A háború be­fejezése után a keresztyének temp­lomaik újjáépítésére gyűjtést ren­deztek. Amikor már sok pénz összejött, az egyik idős keresztyén azt javasolta, hogy áüjanak bosszút a japánokon. A pénz felét küldjék el Japánba, hogy ott is épüljenek keresztyén templomok és ott is le­gyenek keresztyének, hogy ne le­gyenek többé olyan gonoszok, mint amüyeneknek megismerték őket. Az egyik evangélikus lelkész a háborúban látta az elvadult orosz katonák rémtetteit. Azóta napon­ként imádkozik értük, hogy Isten adjon számukra megtérést. A bib­liai Ninive lakosai is igen gonoszok voltak. Isten Jónást küldte hozzá­juk, hogy hirdesse nekik Isten üze­netét. Jónás igehirdetésére Ninive lakói megtértek. Ne félj szeretni eüenségedet, melletted áü a Szentlélek Isten, aki nem akaija a bűnös halálát, hanem hogy megtérjen és éljen. A Saulból lett Pál apostol élete mutatja, hogy a megtért ellenségből lehet a leg­jobb barát. íme így tudott szólni Krisztus egykori ellensége: „Né­kem az élet Krisztus... ” Fü 1,21. Brebovszky Gyula , A VASÁRNAP IGÉJE A SÁTÁN LEGYŐZŐJE Lk 4,31-37 Az ember mindig győzni akar. Győztesek szeretnénk lenni a ter­mészettel vívott harcunkban, egy megvadult állat támadásával szem­ben és a vélt vagy valós ellensé- günk ellenében. Éz persze nem mindig sikerül. Sokszor alul mara­dunk, amikor a természet erői ránk törnek, a hegyomlás vagy la­vina súlyát nem tudjuk visszatarta­ni, árvizek hömpölygő áradatai el­sodornak hidakat, házakat, embe­reket. Az állatkert rácsai mögül ki- I tört vadállat harapását sem tudjuk I elhárítani. Az ellenség fegyvere I pedig erősebb a két kezünk erejé­I 1 nél. Mit tehetünk? Próbálunk fel­készülni a ránk leselkedő veszé- ■ lyekre, próbáljuk edzeni magun­I ' kát, erősebbek, ügyesebbek aka­runk lenni másoknál. Egyik női munkatársam önvédelmi sportot űz, hogy erőfölényhez jusson. Min­denáron győzni akarunk! Nem tudjuk elviselni a vesztesé­get. Az említett munkatársam egy alkalommal egy 130 küós hatalmas hústoronnyal került szembe a küz­dőtéren. Álul maradt, meg is sé­rült, de ma már újra edz, hogy leg­közelebb győztesként kerülhessen ki a küzdelemből. Van, aki más­ként reagál a veszteségre. Kis uno­kámmal sakkoztam. Mivel több­ször veszített, egy életre elment a kedve a sakkozástól. Pedig ő is gyakorolhatna, hogy egyszer jól felkészülten győzni tudjon. Az életben tapasztalt vereségeink kü­lönböző módon hatnak ránk. Vagy arra ösztönöznek, hogy még na­gyobb erőfeszítéssel vegyük fel a küzdelmet az eüenséges erőkkel szemben, vagy pedig elcsüggedve leengedjük a kezünket, és feladjuk a küzdelmet. Mindez azért van így, mert nem tudjuk elviselni, ha ve­szítenünk kell. Örülünk, ha győztest látunk. A sok vereség látása elkeserít, de a győztest ünnepeljük. A szorító mellett szurkolók üdvrivalgása nem a kegyetlen küzdelemnek szól, hanem a győztest köszönti, aki le tudta győzni ellenfelét, meg­mutatta erejét, fölényét. Nem ma­radt alul, győzött. A böjti úton ha­ladó Jézust sokan nem látták iga­zán győztesnek. A szenvedő, ke­reszten meghaló Megváltó ma sem nagyon szimpatikus sokak számá­ra. Pedig O a sátán Legyőzője. Nem véletlenül így: a sátán Legyő­zője! 0 ugyanis az erősebb hata­lom. Az embert az ideig-óráig fog­va tartó szellemi erő, a sátáni hata­lom rabságából csak az erősebb hatalom tudja megszabadítani. Jé­zus ebben a mai igében ilyennek mutatja magát. Ilyen erős hatalom Ő, aki képes győzni ellenségün­kön. Ez lehet ma az örömünk. Jézus szavának hatalma van. Azt, hogy milyen hatalom a szó, nap mint nap tapasztaljuk. Sok el­értéktelenedett emberi beszédnek vagyunk tanúi, amik nem építe­nek, hanem rombolnak. Viszont azt is érzékelhetjük, hogy az embe­ri szó vigasztalni tud, segíteni, ta­nítani képes, erőt tud közvetíteni. Jézus szavára a „tisztátalan lélek­től megszállott ember” megszaba­dult megszállottságából. A régiek minden emberi nyomorúság, be­tegség, erőtlenség, jóra való képte­lenség, rosszra való hajlandóság mögött sátáni erőket láttak. Ezek a gonosz erők valóban léteznek bennünk, és tönkreteszik életün­ket. Nevezzük ezeket bárminek, valójában arra van szükségünk, hogy megszabaduljunk tőlük. Megszabadulni pedig önerőnkből nem vagyunk képesek. Jézus szava az a hatalom, amely megszabadít. Isten igéje teremtő hatalom. Nem csupán szabadulást jelent Jézus szavának megszólalása, hanem új életre való felszabadulást is. Amint a teremtés hajnalán Isten szava te­remtő igeként hozta létre ezt a te­remtett világot, úgy áll elő benső vüágunkban is az új élet rendje a „hatalommal és erővel parancso­ló” krisztusi szó nyomán. A vasár­napi igehallgatás, a mindennapos igeolvasás a lehetséges és szüksé­ges módja a bennünk levő gonosz erőktől való megszabadulásnak, megtisztulásnak. Nem szabad el­mulasztanunk azt a nagy lehetősé­get, hogy ebben a tisztító fürdőben újuljon meg naponta lelkünk és életünk. Vessük magunkat alá az Isten igéje teremtő hatalmának. Vető Béla IMÁDKOZZUNK! Urunk, köszönjük, hogy a böjti idő­ben is, szenvedésedre, halálodra emlé­kezve is, győzelmedért dicsőíthetünk. Áldunk szavad erejéért, amellyel meg­szabadítasz régi önmagunktól, s új éle­tet, erőt, kegyelmet adsz, új életre segí­tesz. Kérünk, maradj velünk igéd által, s ezzel a hatalommal és erővel paran­csoló szavaddal erősíts meg a jóra való készségre. Ámen. ISTENTISZTELETI REND Budapesten, 1996. február 26. I Bécsikapu tér de. 9. (úrv.) Szilas Attila; de 10. (német) Dietrich Tiggemann; de. 11. (úrv.) Hafenscher Károly; du. 6. (vesperás) Balicza Iván; n., Modort m i. de. fél 10. Csizmazia Sándor; Pesthidegtoit, a, Ördögárok u. 9. de. fél 11. Csizmazia Sándor; Békásmegyer, Dl.,.Víziorgona u. 1. de 9 Verasztó János; Csillaghegy, m., Mátyás kir. u. 31. de.10 Bozóky Éva; Óbuda, m., Dévai B, M. tér de. 10. Bálintné Varsányi Vilma; Újpest, HC, Leibstuck Mária u. 36-38. de. 10. Blázj; Lajos V Deák tér 4 de 9 (úrv.) Geröfi Gyuláné; de. 11. (úrv.) dr.'Harmati Béla; du. 6. Zászkaliczky Péter; VH., Városligeti fasor 17. de. 11. (úrv.) Nagy Zoltán; du. 6. (ifjúsági) Na». Zoltán-Kflmer György; \m, UUÍi ut M de. fél 11. Kertész Géza; VIH., Rákóczi út 57/b. de. 9. (szlovák) Cselovszkv Ferenc; VIII., Karácsony S. u. 31-33. de. 9. Kertész Géza; Vm., Vajda P. u. 33. de. fél 10. Fabwy Thrnás; IX., Thaly Kálmán u. 28. de. 11. dr. Rédey Pál; Kőbánya, X., Kápolna u. 14. de. fél 11. Fabiny Thmás; X., Kerepesi út 69. de. 8. Kelenföld, XI., Bocskai út 10. de. 8. (urv.) Ferenczy Erzsébet; de. 11. (úrv.) Ferenczy Erzsébet; du. 6. Ferenczy Erzsébet; XI., Németvölgyi út 138. de. 9. Csepregi András; Budagyöngye, XII., Szilágyi E. fasor. 24. de. 9. D. Szebik Imre; Budahegyvidék, XII., Ihrcsay V u. 11. de. 9. (úrv.T dr. Széchey Béla; de. 11. (úrv.) Kőszeghy Thmás; du. fel 7. dr. Széchey Béfa; XIII., Kassák Lajos u. 22. de. 10. ifi. Kendeh György; XIII., Frangepán u. 43. de. 8. ifj. Kenden György; XIV, Lőcsei út 32. de. 11. (úrv.) XIV, Gyarmat u. 14. de. fél 10. Pestújhely, XV, Templom tér. de. 10. Rákospalota, XV, Juhos u. 28. (kistemplom) de. 10. Szabó István; Rákosszentmihály, XIV, Hősök tere. de. 10. dr. Kamer Ágoston; Cinkota, XVI., Batthyány I. u. de. fel 11. Blatniczky János; Mátyásföld, XVI., Prodám u. 24. de. 9. Blatniczky János; Rákoshegy XVn., Tesse- dik tér. de. 9. Ferenczy Zoltán; Rákoscsaba, XVII., Péceli út 146. de. 9. Kósa László; Rákoskeresztúr, XVII., Pesti út 111. de. fél 11. Ferenczy Zoltán; Rákosliget, XVII., Gázon Gyula u. de. 11. Kósa László; Pestszentlőrinc, XVHI., Kossuth tér 3. de. 10. Havasi Kálmán; Pestszentimre XVIII., Rákóczi út 83. (ref. templom) de. háromne­gyed 8. Havasi Kálmán; Kispest, XIX., Templom tér 1. de. 10. Széli Bulcsu; Kispest, Hungária út 37. de. 8. Széli Bulcsu; Pestszenterzsébet, XX., Ady E. u. 89. de. 10. Bencze Imre; Csepel, XXI., Deák tér. de. fél 11. Lehoczky Endre; Budafok, XXII., Játék u. 16. de. 11. Győri János Sámuel; Budaörs (ref. imaház) de. 9. Győri János Sámuel; BÖJT 1. VASÁRNAPJÁN (INVO­CAVIT) a liturgikus szín: lila. A délelőtti istentisztelet oltár! igéje: Jak 1,12-15; az igehirdetés alapigéje: Lk 4,31-37. EVANGÉLIKUS ISTENTISZTE­LETET közvetít a Magyar Rádió a Kossuth adó hullámhosszán 1996. február 25-én, vasárnap 10.05 órakor a várpalotai evangélikus templomból. Igét hirdet: Pintér Mihály lelkész. „ERŐS VÁR A MI ISTENÜNK” címmel evangélikus félórát közvetít a Magyar Rádió a Kossuth adó hul­lámhosszán február 26-án, hétfőn 1330 órakor. Előtte, 13.20-kor evangé­likus korálismertetés lesz. JÓ REGGELT ADJ, ISTENEM cím­mel evangélikus ifjúsági műsort közvetít Luther Márton életéről a TV 1. február 24-én és március 2-án, szombaton reggel 8 órai kezdéssel. Evangélikus Rádiómisszió: 17.00-tól a 49 m-es rövidhullámon, 6235 kHz. február 24. szombat: Mit vár tőlünk Isten? február 25. vasárnap: Élő víz- cseppek - Gémes István. Levelezési cím: 2142 Nagytarcsa, Pf. 19. HAZAI ESEMÉNYEK ORGONAZENÉS ÁHÍTAT Február 25-én, vasárnap 18 órakor a Deák téri templomban KRISTÓFI JÁNOS (Nagyvárad) Joh. Seb. Bach és Cesar Franck műveket orgonái. A belépés díjtalan. Munkatársi hitmélyítő hétvégét ren­dez az EKE (Evangélikusok Közös­sége az Evangéliumért) a szendi pa­rókián március 8—10-ig. A jelentke­zőket 8-án du. 4-ig várjuk. Részvételi díj 1.000,- Ft. Jelentkezés március 1-ig. Selmeczi Lajos 2890 Táta 2. Feszty Árpád u. 14. vagy telefonon 34/383- 819. A Diakóniai Testvérközösség 1996. március 7-9. között Gyenesdiáson csendesnapokat tart. Részvételi díj: 1.500,- Ft. Szervezi: Varsányi Ferenc pécsi otthonigazgató. BÖJTI ESTEK KELENFÖLDÖN A sorozat címe: AZ IGAZI BÖJT február 29. Bencze András - Mi a bűn? (Ézs 58,1-2) március 7. Koczor Miklós - Miért böjtölünk? (Ézs 58,3-5) március 14. ifi. Bencze Imre - Törd össze a jármot! (Ézs 58,6) március 21. dr. Hafenscher Károly - Oszd meg kenyeredet! (Ézs 58,7) március 28. Madocsai Miklós - Ruházd fel a mezítelent! (Ézs 58,7) (XI. Bocskai 10. Tanácsterem, csütörtök esténként 18 órakor) Országos Papné Csendesnapot tar­tanak március 23-án, szombaton 10-17 óra között a Deák téri Evangélikus Gimnázium dísztermében. Jelentkezés március 15-ig az Északi Egyházkerület Püspöki Hivatalánál (1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 24.) Részletes programot később közöljük. A Keresztyén Értelmiségi Kör (Budahegyvidéki Evangélikus Egyház - Budapest, XII., Ikrtsay Vilmos u. 11.) legközelebbi ülésén, 1996. február 26-án, hétfőn 18 óra 45 perckor POZS- GAY IMRE egyetemi tanár, politoló­gus A nemzeti egység szükségszerűsége és lehetőségei címmel fog előadást tartani. Minden érdeklődőt szeretettel vár a Rendezőség. KŐBÁNYA Február 25-én du. 4 órakor szeretet- vendégségen ifi. dr. Fabiny Tibor tart előadást „Luther Márton egyházfogal­ma” címmel. Szolgál a gyülekezet Ká­polna kórusa Regős Imre vezetésével. BÉCSIKAPU TÉR 1996. március 3-án du. 6 órakor MOTETTÁS ISTENTISZTELET lesz a templomban. Ez az alkalom része annak a sorozatnak, amely istentiszte­let keretében ismerteti Bach hat nagy motettájának zenei, bibliai, teológiai tartalmát (ehhez a kórus élőben rész­leteket mutat be), majd az igehirdetés után a teljes motetta felcsendül. Már­cius 3-án: Bach: Fürchte dich nicht (Ne félj...) és Komm, Jesu, komm (Jöjj Jézusom, jöjj) motettái hangzanak el a Cantus Corvinus Énekegyüttes előadá­sában. Vezényel Klembala Géza. Igét hirdet: Hafenscher Károly. A Protestáns Missziói Tanulmányi Intézet soron következő előadása a missziói tanfolyam keretében március 2-án lesz „Szükség van-e ma is misz- szionáriusokra?” címmel. (Kálvin tér 7. II. emelet). Előadó: dr. Anne-Marie Kool igazgató. SZÜLETÉS Baranka György és Baranka Mária (Sipos Mária) lelkészeknek 1996. január 23-án GYÖRGY nevű első gyer­mekük született. „Mert Istened leszek, és utódaidnak is” lMóz 17,7b Verasztóné Magyar Melinda és Ve­rasztó János lelkészeknek János Márk nevű második gyermekük született. Az Úr áldása legyen az újszülöttön. Apróhirdetés A piliscsabai Bétel Missziói Otthonba szívesen fogadnánk egy olyan középkorú, esetleg nyugdíjas, magányos nőt, aid a konyhai és egyéb háztartási munkában aktívan segíteni tudna. Elhelyezést, tel­jes ellátást tudunk biztosítani. Jelentkezés: Bétel, Piliscsaba 2081 Széchenyi út 8-12. Tfel.: 26-375-218 VI. kerületi 1 szoba hallos komfortos bútorozott telefonos lakás megbízható hívő fiatal részére kiadó. Hosszú távra, azonnali költözéssel. Tfel.: du. 1-323-444. Megbízható evangélikus fiatalember BC kategóriájú gépkocsi-vezetői jogosítvánnyal elhe­lyezkedne. Tfel.: 285-05-14. Eladó egy jó állapotú fénymásológép 65 000 Ft­ért. Érdeklődni lehet: Kelenföldi Egyházközség, XI., Bocskai u. 10.1-812-159 t Felújított harmónium eladó. Tfel.: (85)351-368 Óbudán csinos szoba fürdőszobahasználattal kiadó 13 000 Ft-ért. Tfel: 188-2056. Evangélikus Élet A Magyarországi Evangélikus Egyház hetilapja Felelős szerkesztő és kiadó: TÓTH-SZÖLLŐS MIHÁLY Szerkesztőség és kiadóhivatal 1085 Budapest, Üllői út 24. Telefon: 133-6438; 134-3567 Árusítja a Kiadóhivatal és a Magyar Posta RT. Index: 25 211 ISSN 0133-1302 Szedés: Fényszedő Központ Kft. (960070/20) Nyomás: rotációs ofszetnyomás 92002-220053. Petőfi Nyomda RT, Kecskemét Felelős vezető: SEBESVÁRI LÁSZLÓ vezérigazgató Előfizethető az Evangélikus Élet Kiadóhivatalban közvetlenül vagy postautalványon. Előfizetési díj_ belföldön: fél évre 910 Ft, egész évre 1820 Ft Előfizetési díj külföldön: szomszédos országokban: egész évre 3400 Ft (postázással együtt), más országokban (nyugaton): egész évre 38 USD légipostával: 43 USD Csekkszámlaszám: 11708001-20204127 Beküldött kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza!

Next

/
Oldalképek
Tartalom