Evangélikus Élet, 1996 (61. évfolyam, 1-52. szám)

1996-05-05 / 18. szám

• • Ünnep Ágfalván Aprilis 14-én, vasárnap ünnepre virradt a Sopron melletti, határ­széli Ágfalva-Agendorf község la­kossága, belföldi és külföldi ven­dégsége. A német ajkú lakosság 50 évvel ezelőtti embertelen kitelepítésé­nek megemlékezésére gyűlt össze sok-sok emlékező, közelből és a messze távolból. Autóbusszal ér­keztek Németországból a még élő tanúk, hogy a számukra oly kedves evangélikus templomban meghall­gassák a nehéz időkben mellettük állt lelkipásztoruk igehirdetését. Hívásukra eljött igét hirdetni a 82 eves Pusztay László, aki annak ide­jén 50 évvel ezelőtt lelki vigaszt adva kísérte ki őket az állomásra a zárt tehervagonokhoz. Itt kellett hagyniuk szinte mindent, gyüleke­zetüket, házaikat, déd- és ükszülők minden örökségét, emlékeiket, ha­lottaikat. - És most eljöttek emlé­kezni. A szép templom zsúfolásig megtelt és zengett az ének néme­tül, magyarul: „Jesus, meine Zuversicht... - Jé­zus én bizodalmám... ” Pusztay László az ünnephez méltóan németül szólt a gyüleke­zethez, az alapige: 37. Zsoltár és Jób 19,25 volt. Átadta dr. Prőhle Károly pro­fesszor egykori gyülekezeti lelkész levélben küldött megemlékező so­rait, üdvözletét. Az istentiszteleten jelen volt Kuncze Gábor belügyminiszter is kíséietével, majd annak befejezté­vel leleplezték a templom előtti té­ren az évfordulóra készült emlék­művet. Dr. Luthár Jenő • • Összefogás menekültügyben Az Európai Menekültügyi Ta­nács és a Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat közös szervezé­sében március végén hét közép­európai ország menekültüggyel foglalkozó nem kormányzati szer­vezetei tanácskoztak Budapesten a MOSZ Szociális Központjában. A közel 40 résztvevő (Lengyel- ország, , Románia, Csehország, Szlovákia, Szlovénia, Bulgária és Magyarország humanitárius, kari­tatív és emberjogi, szervezeteinek képviselői) „A menekültügy szo­ciális vetülete Közép-Európában” alapkérdésen belül az önkéntes hazatelepülés, az elutasított mene­dékes kérelmek és a menekültügy szociális vetületének témaköreit munkacsoportokban tárgyalta. A résztvevők tárgyaltak a nem kormányzati szervezetek lehet­séges közép-európai együttműkö­dését koordináló szervezet felada­tairól és működési feltételeiről. Megállapodtak abban, hogy mene­kültügyi tevékenységüket a követ­kező években kölcsönösen segítik és összehangolják. A tanácskozás létrejöttét az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (Genf) támogatta. Nálunk 1988 óta hagyománya van a menekültügyi munkának. Most ehhez a munkához csatlako­zott több európai ország hasonló szervezete. HETI KÖNYVAJÁNLATUNK A Sajtóosztály két újabb kiad­ványát ajánljuk: CSEPREG 1621-1996 A Vízkereszt ünnepén tartott ökumenikus istentiszteleten el­hangzottak teljes anyaga találha­tó benne. Hitoktatásban és törté­nelemtanításban egyaránt jól használható, de mint olvasmány, minden evangélikus keresztyén számára hasznos. Ára: 186,- Ft A MEGREPEDT NÁDAT NEM TÖRI EL... Betegeknek, otthon és kórházi ágyon egyaránt lelki táplálékot, hitben való megerősítést adhat e könyv minden olvasójának. A nagy kereslet miatt adtuk ki újra. Ára: 230,- Ft Szeretettel és tisztelettel meghívjuk Önt az 1996. május 12-én, vasárnap du. 3 órakor tartandó ünnepi istentiszteletre, amelyen a zuglói evangélikus templomban (1147 Budapest, Lőcsei út 32.) D. dr. HARMATI BÉLA püspök és SZIRMAI ZOLTÁN esperes hivatalába iktatja TAMÁSY TAMÁS és TAMÁSYNÉ SZABÓ ERZSÉBET megválasztott lelkészeinket Zuglói Evangélikus Egyházközség A MÖSZ TUrbina utcai Szociális Központja, ahol a tanácskozás lezajlott (Fotó: Müller Judit) Evangélikus Élet 1996. május 5. Levitatanító voltam 1934. júniusában végeztem a di­cső emlékezetű Soproni Evangéli­kus Thnítóképző Intézetben. Már szeptemberben állást kaptam egy dunántúli kis faluban. Az evangéli­kus gyülekezet filiája (leány-egy­házközség) volt a közeli város egy­házközségének. A lelkész csak egy évben egyszer járt ki istentisztele­tet tartani. így a lelkész megbízá­sából és útmutatása alapján ne­kem kellett vasárnap délutánon­ként istentiszteletet tartanom. Hit­tant tanítottam. A tanítást napon­ta egyházi énekkel és imádsággal kezdtük. Templomunk nem volt. De nem is erről szeretnék most írni, hiszen ezt minden levitatanító megtette. Olyan képeket tárok most olva­sóim elé, amelyek csaknem egy emberöltő távlatából merülnek fel emlékezetemben. Ezekkel álltam híveim szolgálatában. íme! Istentiszteleteimnek rendszeres látogatója volt egy teljesen hallás- sérült, idős asszony. Túdtam, hogy nem hallja a prédikációmat, azt mindig leírtam, és átadtam neki. Ezzel az asszonnyal történt az alábbi eset. Estefelé valaki zörgetett az ab­lakomon: „Tanító úr, tessék azon­nal jönni! Édesanyám egyszerre bevette az összes orvosságot” - ki­áltotta. Sietve mentünk el a csa­ládhoz. A dobozból láttam, hogy altatószer volt. Meghagytam a csa­ládnak, hogy amíg az orvos nem jön, ne hagyják elaludni. Kerék­párra ültem, és a 6 km-re lévő vá­rosba siettem az orvoshoz. Azon­nal elindult gépkocsijával. Gyo­mormosást alkalmazott, és meg­mentette az asszony életét. ♦ Egy tavaszi délutánon a szőlő­hegyre mentem, édesanyámnak segíteni a szőlőkötözésnél. Amint felértem a dombra, vércseppeket láttam az úton. Gondoltam, egy sérült vad vére lehet. Követve a vémyomokat, egy szőlőhöz értem. Egy idős asszonyra találtam. Ülté­ben hüvelykujját tartotta bokája alatti fekélyes sebhelyén. Lefek­tettem, pálcikát tettem a sebhely feletti érre és átkötöttem. Hazasi­ettem a családhoz. A fia szekérrel vitte haza. Amint lefektettük, azt mondta az asszony, az eresz alatt sok pókháló van, tegyek a sebre. Akkor babonának véltem. (Nemrégen azt olvastam, hogy az amerikai orvosok pókhálóból ké­szített fonalat használnak a műté­teknél.) Félóra múlva visszamen­tem, a kötést levettem, láttam, már nem vérzett. A fiát figyelmeztet­tem, hogy édesanyjának orvosi ke­zelésre van szüksége. * A leventefoglalkozásokból kifo­lyólag haragosom keletkezett egy velem egykorú fiatallal. 1942-ben együtt vonultunk be a harctérre. „A halál völgyének árnyékában” a haragosom - mivel egy században voltunk - meglátogatott, és bocsá­natot kért. Ezután kölcsönösen lá­togattuk egymást. Egy alkalommal igen „levertnek” találtam. Homlo­kára tettem a kezemet, számoltam a pulzusát. Súlyos betegnek vél­tem. Figyelmeztettem, hogy azon­nal menjen „gyengélkedőre”. Azt mondta, volt az orvosnál, de az „szimulálásnak” vélte, csak ki akarja magát vonni a frontszolgá­lat alól. Ismerős zászlóaljparancs­nokomtól azonnal kihallgatást kértem. Elmondtam az esetet. A „barátom” súlyos tüdőgyulladással kórházba került. Meggyógyult. * Egy volt tanítványomból, akivel az iskolában bizony sok bajom volt, legény lett. A falunkban szokás volt a legé­nyek között, hogy cséplések alkal­mával, ahol dolgoztak, este egy- egy zsák búzát titokban elvigye­nek. A kocsmáros ezért italt adott nekik. Az egyik gazda feljelentést tett a csendőrségnél. A csendőrök kezdték előállítani a vétkes le­génykéket. A csínyben az én volt tanítványom is benne volt. Egyik napon vízért mentem az erdőn át a faluvégi forráskúthoz. Amint haladtam az úton, a már említett tanítványomat láttam a fán, amint a nyakára akarta tenni a hurkot. Felkiáltottam: Pali, mit csinálsz! Erre félredobta a kötelet, és elszaladt. Ezt a kötelet sokáig megőriztem. Az ügyéből nem lett csendőri eljárás, mert egyidőben kaptunk behívót az orosz harc­térre. Zászlóaljparancsnokom tudta, hogy otthon is istentiszteletet szoktam tartani. Mivel nem volt tábori lelkészünk, azért engem bízott meg, hogy ádvent vasár­napjain és karácsony ünnepén is­tentiszteletet tartsak a zászlóalj századainál. Mivel a századok egymástól több kilométerre vol­tak elhelyezve, kísérőt kértem magam mellé. Hiszen tartani kel­lett partizánveszélytől és farka­soktól. Kérésemre a falumbéli, már em­lített Pander Pál honvédet rendel­ték mellém, akinek az életét meg­mentettem a kötélhaláltól. Az ő bal oldali, felső zubbonyzsebében is az özvegy édesanyjától kapott Újtestamentum volt. Vele együtt jártunk ádventben négyszer, kará­csony ünnepén három helyre is­tentiszteletet tartani. Alkalmam volt vele elbeszélgetni. Az úton együtt imádkoztunk. Úgy vettem észre, más ember lett belőle. Tálán „Saulból Pál”. A visszavonulásnál - sajnos - eltűnt. * Amit fiatal koromban akkor ter­mészetesnek, felebaráti kötelessé­gemnek tartottam, most másként vélem. Idős koromban visszaemlékez­vén azokra az eseményekre, hálát adok az Úrnak, hogy eszköze le­hettem híveim szolgálatában. Ma már kevesen élnek közülünk, akik egykoron a falu „lámpása” és sok evangélikus kisgyülekezet „papja” voltunk. Legyen ez az írásom fő­hajtás azok előtt, akik már nem él­nek. Minket meg visszaemlékezés­re késztessen hivatástudatból fa­kadó szolgálatunkra. Istenes József Népfőiskola Arnóton Evangélikus gyülekezetünk szervezésében március 8-án vette kezdetét a hét összejövetelből álló, péntekenként az általános iskolá­ban megrendezendő ökumenikus vallásismereti tanfolyam. Az elő­adások összeállításánál arra töre­kedtünk, hogy minden vallás hívői, sőt az egyházakhoz nem kötődőek is találjanak őket érdeklő témákat. Az első alkalommal ötven fő jelen­létében a sorok írója - mint a Ma­gyar Népfőiskolái Társaság orszá­gos szakmai lapjának szerkesztője - a népfőiskolák lényegéről, törté­netéről szólt, majd gyülekezetünk volt lelkésze, a jelenleg Debrecen­ben szolgáló Béres Tamás tartott előadást Luther Mártonról. Egy héttel később Tóth Alajos atya, volt amóti római katolikus plébá­nos, jelenlegi miskolci minorita tartományfőnök a szentekről és a szerzetesekről beszélt. A további­akban Fügedi Márta miskolci egye­temi tanár a népi vallásos szoká­sokról, Molnár Béla, gyülekeze­tünk kántora, nyugalmazott általá­nos iskolai tanár Amót helytörté­netéről, Balogh Judit, a megyei le­véltár munkatársa a történelmi Borsod megye egyháztörténetéről, Figeczki Balázs, községünkből el­származott sajópálfalvai görögka­tolikus esperes a görögkatolikus egyház történetéről, Vámosi Kata­lin egyetemi hallgató a Biblia mű­vészettörténeti jelentőségéről tar­tott előadást. A szükséges anyagiakat a Pro Cultura Népfőiskolái Alapítvány biztosította a népfőiskola meg­szervezéséhez. Üveges István segédkántor, a népfőiskola szervezője Anyák, az életet adók Anyák napi köszöntés Nem szeretem a társadalom által kijelölt ünnepeket. Nem hatnak meg a különböző „világnapok”. Sem az öregek világnapja, sem a vakok világnapja. De nem ked­velem a nemzetközi nőnapot, a gyermeknapot, a peda­gógusnapot, és a többi, ezekhez hasonló - szerintem erőltetett - egynapos ünnepléseket. Mert az öregeket, a vakokat, a gyermekeket, a pedagógusokat és másokat, akik körülvesznek bennünket, munkájukkal vagy el- esettségükkel, segítségünkre szorulásukkal vagy szerete- tükkel, nem elég az esztendő 365 napja közül egyetlen­egyen ünnepelni. Minden nap az övék. Életünk folya­matosságának részei, akiket az év minden napjában, és a nap minden órájában tisztelni, szeretni és támogatni kell. Kivételt jelent számomra az anyák napja. Talán azért is, mert ennek az ünneplése visszanyúlik gyermekkorom tovatűnt világába. Vagy talán azért, mert az anyaság mindennél fontosabb. Az anyaság maga a „Teremtés”. Az életfeltétele. Isten legnagyobb ajándéka. A nő legna­gyobb felelőssége a földön. Életet adni annyi, mint te­remteni. Rómában, a Sixtus-kápolna mennyezetfreskói között látható Michelangelo egyik legszebb festménye, az „Ádám teremtése". A művész, aki a reneszánsz egyik legnagyobb képviselője, azt a bibliai történetet ábrázolja, amikor Isten megalkotja az embert. A kép átível a kápolna mennyezetén, s a többi, a világ teremtését, az első emberpár történetét illusztráló egyéb festmények között szinte megdöbbentő hatást vált ki a szemlélőben. Ebben a jelenetben Isten kinyújtott jobb kezének egyetlen ujján át életet sugároz a földön élettelenül fekvő ember bal karjának egyik ujjába. A két kar belenyúlik a hátteret kitöltő, szürkés ősködbe, mely kiemeli az^ egy­máshoz közelítő két ujjat. Ezek egyike Istené, a másik a még élettelen Ádámé. A két kézfej nem érinti teljesen egymást. Mégis érzékelhető az isteni delej ereje, ami ab­ból válik nyilvánvalóvá, hogy az eddig merev test egyszer csak életet kap, s látható, amint Ádám testének bal fele lassan mozgásba lendül. Bal lábát felhúzza, s a néző lel­ki szemeivel szinte követni tudja a jelenet folytatását. Va­gyis elképzelhetőnek tűnik, hogy az isteni erő kisugárzá­sa következtében, pillanatok alatt élet tölti be az első ember egész testét. így ábrázolja a művész az élet szüle­tését, az emberi lét kezdetét. Ezért jut eszembe anyák napján ez a reneszánsz kori műalkotás. A különbség csupán annyi, hogy ott Isten az alkotó. Az anyaság ténye, a szülés által való teremtés pe­dig emberi. Illetve asszonyi. Hitem szerint közvetve ez az utóbbi is Istennel kapcsolatos. Az O ajándéka. Az anya az Isten parancsa szerint fájdalmak között hozza világra gyermekét. A bűnbeesés miatt az Úr bün­tetést szab rá: „igen megnövelem terhességed fájdal­mát, fájdalommal szülöd gyermeked.” (lMóz 3,16) A szülés iszonyatos kínja azonban mintha maga is Amíg lehet... Ha édesanyád öreg lett már, és te magad is öregebb. Ha nem búja már gyenge válla, úgy mint eddig, a terheket. Ha hű szeme sem lát mindent olyan tisztán, mint azelőtt. S megfáradt, gyenge lába már csak nagy nehezen hordozza őt. Legyen támasza erős karod és kísérése örömöd. E(jön a szomorú nap, amelyen utoljára kíséred őt. t, És ha kérdez, felelj szelíden. Ha újra kérdez - akkor is. Ne türelmetlenül - gyengéden, ha megkérdez harmadszor is. Magyarázd meg neki szívesen, ha valamit .nehezen ért. Jön a keserves óra, melyben tőled többé semmit se’ kérd’. Túrmezei Erzsébet szülője lenne az anyai odaadásnak A legnagyobb, az egyedül önzetlen szeretet talán éppen a fájdalom miatt válik felülmúlhatatlanná. Nem véletlen tehát, hogy az emberiség történelmében az anyáknak és a feléjük irányuló gyermeki szeretetnek nagy szerepe van. A világirodalomban, főleg a költészet­ben sokat írnak róluk A magyar irodalom is tele van anyákról írt, szebbnél szebb versekkel. Róluk szólnak Szabó Lőrinc szép sorai is: „... Anyák. Szentek és ápolónők: a csodát, a jelenést láttam bennük. A nagy odaadást, az aggodalmakat, a virrasztást, a könnyet, s mind, amit a nő szenved... a gondviselést”... „a nők az eleve-elrendelés: ők a béke, a jóság, puhaság a földön, a föltétien szeretet...” Utódaink fizikai létükben fenyegetettek az egész vilá­gon. Egészséges életvitelükben, testi fejlődésükben gá­tolják őket a környezetrombolások következményei. Lelki, erkölcsi gyarapodásukban pedig megfertőzi őket a lépten-nyomon eléjük táruló szellemi szenny. Ezért nagyobb ma az anyák felelőssége. Nekik kell őrizni gyermekeik tisztaságát. Nekik kell óvni, dédelgetni, me­lengetni szülötteik nyiladozó értelmét. Ezért ők a jövő alakítói. Ezért köszöntjük őket, ma, 1996 május első vasár­napján. Megköszönjük nekik az életet adást. Ezt a nem­zetünk fennmaradásának egyedül tőlük függő zálogát. Hiszen egyre fogyunk Egyre kevesebben vagyunk Ma is elmondhatjuk Tompa Mihálynak a hosszú lábú vándor­madárhoz írt bús sorait: „Repülj, repülj! És délen valahol A bujdosókkal ha találkozol: Mondd meg nekik, hogy pusztulunk, veszünk Mint oldott kéve, széthull nemzetünk...” (Tompa Mihály: A gólyához) De már a gólyák is ritkábbak mifelénk! Köszöntjük az édesanyákat. A fiatal, gyönyörű kisma­mákat, és a már nagyobb gyermekeiket nevelő középko- rúakat. A gazdasági nehézségekkel küszködőket. Az ál­lásukból elbocsátottakat. Akik mégis megteremtik csa­ládjuk számára a mindennapi kenyeret. Köszöntjük a nagymamákat. Az öregeket, akiket körülvesznek szeret­teik És azokat, akik egyedül maradtak Magányosok bár valamikor részesültek az életetadás ajándékában. Bizonytalanná vált, szorongásokkal tűzdelt minden­napjainkban örök fénnyel ragyognak az édesanyák Aki­ket ma köszöntünk a szeretet és a meghatottság meleg érzésével. Üdvözöljük őket Mécs László szép soraival, emlékezvén vele együtt ki-ki a saját édesanyjára: „Megvigasztal, felmagasztal illatos lesz lámpa, asztal, megtelünk a szent malaszttal és elalszunk édesen csoda, csoda-csendesen.” (Mécs László: Anyánk) Lenhardtné Bertalan Emma MEGHÍVÓ a TESTVERI SZÓ 10. évfordulóján rendezett emléknapra A Deák téri Evangélikus Gimnázium dísztermében 1996. május 18-án, szombaton a Testvéri Szó Közösségi Mozgalom a következő prog­ram szerint ünnepi alkalmat szervez: 9* Hálaadó úrvacsorái istentisztelet a Deák téri templomban (Zászkaliczky Péter) 1015 Az alapdokumentumok ismertetése (Ittzés Nóra) 10” A Testvéri Szó irat egyháztörténeti hatása több szemlélet szerint. Korreferens jellegű előadók után hozzászólások (Fasang Árpád, dr. Frenkl Róbert, Thumay Béla) 12“ Ebédszünet, beszélgetések 13“ Mai testvéri szavunk egyházunk jövőjéről. Elő­adás felkért hozzászólókkal és megbeszéléssel (dr. Koczor Zoltán) 16“ Befejező istentisztelet (Zászkaliczky Pál)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom