Evangélikus Élet, 1996 (61. évfolyam, 1-52. szám)

1996-05-05 / 18. szám

Evangélikus Elet 61. ÉVFOLYAM 18. SZÁM 1996. MÁJUS 5. HÚSVÉT UTÁNI NEGYEDIK VASÁRNAP ___ORSZÁGOS ev angélikus HETILAP ARA: 35 FT Az ének a szomorú ember legjobb orvossága, melytől a szív újra megbékél, feléled és megújul. A zene Isten gyönyörű és dicső adománya, ______egyenesen a teológia rokona. Lu ther A TARTALOMBÓL — ÜNNEP ÁGFALVÁN LEVITATANÍTÓ VOLTAM ÖSSZEFOGÁS MENEKÜLTÜGYBEN ANYÁK, AZ ÉLETET ADÓK Kantate vasárnapra Mt 28,18-20 Ez a kétezer éves Egyház alapítólevele: nem perga­menre írva, bíbor betűkkel kirajzolva, függő aranypecsét­tel ellátva - csak szóval mondta Jézus. De mindennél szi­lárdabb az alapja. Az, amit Jézus kijelentett: „Megada­tott nekem minden hatalom mennyen és földön.” Értsük meg: egyetlenegy hatalom van ma is, itt az egész világon. Az evangéliumok elmondják, hogy némeljnk tanítvány még akkor is kételkedik, amikor ezeket a szavakat hallja. Jézus hatalma akkora, hogy még őket is szolgálatába ál­lítja. Értsük meg: Jézus hatalma alatt áll az is, aki kétel­kedik, és az is, aki nem hisz. Ezért van Egyház kétezer év óta, ezért van Egyház az utolsó 45 év után, és ezért lesz Egyház a világ végezetéig. Szüksége van az evangéliumra, a jó hírre az egész te- remtettségnek, az élő és élettelen világnak, természetnek és embernek egyaránt. Mert mind szenved a múlandóság törvénye alatt, az élet hiábavalóságának érzésétől és jó­vátehetetlen bűnök térijétől. Az evangélium pedig erre válaszul magasra emeli Krisztus keresztjét, és hirdeti Jé­zus szeretetének hatalmát: ő vállalta mások bűnét, és el­viselte értük a büntetést, a halált. Aki az egyházi ének és zene művelését vállalja, az akar- va-akaratlan részesévé válik az Egyház Krisztustól kapott küldetésének. Az az evangélium hirdetésére vállalkozik, az Krisztusnak szolgál, mert az ő hatalma alatt áll, akár hisz benne, akár kételkedik. így szól tehát most hozzánk, hozzátok Jézus hívása és parancsa: Menjetek, menjetek az egész világrá, énekeljétek és zenéljétek az evangéliumot minden teremtménynek, mindennek és mindenkinek, an­nak is, aki azt egyszerű beszédből nem érti. Szólaltassátok meg az ének és zene hangján a teremtett világ mélységből kiáltó panaszát és bűnvallását, az örök emberi „de pro­fundis”-!, válaszul pedig énekeljétek és zenéljétek győzel­mesen az örök új dallamot: Jézus szeretetének hatalmát, az önmagát odaadó élet mély értelmét és végső diadalát. Az Egyház alapítólevelének aranynál is becsesebb pe­csétje van: „íme, én tiveletek vagyok minden napon. ” Ért­sük meg ezt is: mikor az egyházi éneket és zenét tanuljátok és gyakoroljátok, amikor külön vagy együtt éneklitek és ze­nélitek, teljesül Jézus ígérete: Ő veletek - velünk van minden napon. D. dr. Prőhle Károly (Ez az igehirdetés a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola egyházzene tanszéke 1991-es tanévnyitó vesperáján hangzott el. Megjelent a Magyar Egyházzenei Társaság körlevelében.) D. dr. HARMATI BÉLA püspök 60. születés­napja alkalmából magas állami kitüntetésben részesült. Göncz Árpád köztársasági elnök ápri­lis 26-án a Parlamentben adta át a MAGYAR KÖZTÁRSASÁGI ÉRDEMREND TISZTI KERESZTJÉT. A születésnapját ünneplő püspököt hivatalában köszöntötték az Országos Egyház és a Déli Egy­házkerület vezetői, valamint munkatársai a Deák téri Gyülekezetből és a központi hivatalokból. Nemeskéri nap az evangélikus műemlék templomban 1996. május 18-án, szombaton. Az ünnepség programja: 10 órakor istentisztelet úrvacsoraosztással Igét hirdet: D. Szebik Imre püspök A templom építészeti értékeit ismerteti: Benczúr László építész. Szolgál a Soproni Evangélikus Gyülekezet Kórusa Wagner Szilárd vezetésével. 14.30 órakor templomi ünnepély Megnyitót mond Jankovits Béla esperes Reményik Sándor Az óriás (elmondja: Kiss Melinda) Énekkar Soproni Gyülekezet Kórusa Luther Márton halálának 450. évfordulója előadó: Keveházi László lelkész-teológiai tanár, Vörösmarty Mihály: Szózat (elmondja: Raffai Balázs) Énekkar Soproni Gyülekezet Kórusa , A honfoglalás 1100. évfordulója előadó: dr. Fabiny Tibor teológiai professzor Zeneszám: Sopronhorpácsi ftirulyazenekar Zárószó: D. Szebik Imre püspök Ebédelőjegyzést május 13-ig elfogadnak (99) 365-205 telefonon. Olyan régóta sír. Gondolatban befogom a fülem, hogy ne zavarjon annyira. De ez az elutasítás nem némítja el, tovább folytatja. A hangja jelzés. Jel az életről, létéről. Sír akkor is, ha nem vesznek tudomást a hangáról, ha senki sem törődik vele. Sír kisiskolásként, kamaszként, örvendező, életcélt kereső ifjúként, megélhetésért küzdő felnőttként. Jelt ad, ezerféleképpen. Hol cinikus monda­tokban, hol ölelő karokban, hol elutasító mozdulatok­ban. Jelzését lehet, hogy senki sem hallja. Egyvalakinek azonban muszáj, mert ez a hang, ez a jel a kórháztól a temetőig már soha nem hagyja nyugodni a szívét. Jaj, ha mégsem elég éber, ha későn figyel. Jaj, ha akkor akar ölelni, amikor már elengedni kell. Ha akkor akar meg­hallgatni, amikor már elment. Anyák napján az ajándékozó Istentől szabad Sala­monnal együtt kémünk a bölcsességet. Ha megengeded, hogy anya lehessek, ha az életadás pillanatának szentsé­gében megtapasztalhatom a fájdalomban a boldogsá­got, a végtelen magányban és kiszolgáltatottságban a ta­lálkozást. Ha látni engeded a síró és nevető, a szomorú és vidám gyermekarcot, akkor adj bölcsességet is nekem, hogy jól tudjam kormányozni, nevelni, szeretni gyerme­kemet. Szabad kémünk ezen a napon valamennyiünk­nek a Mindenhatót fiatal családanyaként, és őszülő, Bölcsességet adj nekem! Anyák napi kérés ráncos homlokú nagymamaként: - Taníts az érett anya­ságra! Néhány év távlatából is egyértelmű, ez az út sokszor járhatatlannak tűnik Tele van ellentmondásokkal. Összefonódik benne önzőségünk és önzetlenségünk Nyugalmunk és nyugtalanságunk Megragadott és meg­késett pillanataink Ezen az úton annyi a bukás, a ku­darc, annyi a későn felismert gondolat, a későn kimon­dott szó. De valamennyi bukás után fel lehet állni, s to­vább lehet menni. Mert Valaki tisztogatja előttünk az utat, tanácsol, vezet, bölcsességet ad. Ezen az úton az el­rontott szavak és mozdulatok után is újra lehet kezdeni. Mert a kötelék, amely összekapcsolja anyát és gyermekét nem szabad, hogy ismerjen korlátot, határt a békülésre, bocsánatra, szeretetre. Ebben a közösségben egyszerre van szüksége gyermek­nek anyjára, anyának gyermekére. Nem véletlen mond­ta a haláltusáját vívó Jézus az anyjának „Asszony, íme a te fiad.” Csodálatos, ha valaki megélheti az életnek ezt a láncolatát. Gyermekként átöleli a szerető anyai gondoskodás, idősödő asszonyként, anyaként gyermekének gondoskodó szeretete. Az első májusi va­sárnapon minden gyermek gondolatát átjárja a szépen megfogalmazott, pátosszal teljes köszöntés. Megjelenik előttük az önfeláldozó, önzetlen anya ké­pe. Mi, akik megajándékozottak vagyunk az anyaság páratlan kincsével, jól tudjuk, nem mindig „jóságunk­kal” vagyunk jelen, hanem sokszor feszültségekkel, ön­zéssel, büntető haraggal, és mindazokkal a vétkeinkkel amelyek hozzánk tapadnak De mégis mindezek között, a bűnbocsátó Isten irgalmából élve, irányíthat, vezethet bennünket a Legnagyobb, az elfedező, eltűrő, remélő, türelmes, megbocsátó szeretet, amelyről az apostol ezt ír­ja: „Soha el nem múlik.” Adja a Mindenható valamennyi édesanyának ezt a leg­nagyobbat a szívébe. Tanítson meg valamennyiünket, hogy amikor gyermekeink jövője felől aggódunk, tudjuk mi a legfontosabb, mire van igazán szükségünk, és mentsen meg attól, hogy úgy végezzük a feladatunkat, hogy ítéletet ho­zunk a fejünkre. Legyen ez a vasárnap valóban találkozás­sá gyermek és édesanya között. Járja át nekünk édes­anyáknak a szívét, emlékező gondolatait a síró hang, amely kitörölhetetlenül kíséri életünket egészen a sírig és járja át nekünk gyermekeknek szívünket és emlékező gondolatain­kat hangjuk, tekintetük ez életük Adjunk hálát értük akiknek nem ajándékozhattuk idős korukra gondoskodó szeretetünket és azokért, áfák még ma is figyelik jelzést adó hangunkat. Baranyayné Rohn Erzsébet Mikor a gyermek gőgicsél, az Isten-tudja, mit beszél! Csak mosolyog és integet... Mit gondol? Mit mond? Mit nevet? S mint virággal az esti szél, az anyja úgy beszél, oly lágyan és oly édesen... De őt sem érti senki sem. Hogy mit beszélnek oly sokat, apának tudni nem szabad; Az égi nyelv ez. Mély titok Nem értik, csak az angyalok Gárdonyi Géza versében leírt gondolatok valóságát sok­szor megtapasztaltam már. Szavakkal szinte leírhatatlan az a mély szeretetkapcsolat, ami édesanya és gyermeke közt megcsodálható. Egy gyermek mindig gyermek marad az édesanya számára, ha már felnőtt korúvá válik is gyermeke. Gyülekezetünk egyik tagja, aki 103. évében lévő édesanya, úgy beszél a nyolcvanadik éve felé közeledő leányáról, mint­ha ő most is az édesanyai tanácsra, gondoskodásra szorulna. Jóllehet már rég fordított a helyzet. Igen, mert az a titok - amiről a vers is szól -, amely édesanya és gyermeke között kialakulhat, egy életen át elkíséri az embert. Lelkűkben ki­törölhetetlen nyomot hagy ez a kapcsolat úgy, hogy szavak nélkül is értik egymást. Ahogy Petőfi Sándor úja a Füstbe ment terv című versében: „S én csüggtem ajkán... szótlanul.. Mint gyümölcs a fán. ” Az édesanyai féltő, gondoskodó szeretet pedig a gyer­mekben hálás, ragaszkodó szeretetet szül. Napjainkban mindkettő válságát éljük. Sokan nem merik vállalni a szülői, édesanyai hivatást. Félnek a nehezülő élet- körülményektől, kényelmük elvesztésétől, megoldhatatlan anyagi nehézségektől vagy bizonytalan világunk jövőjétől. Más édesanya ha vállal is gyermeket, nincs hozzá türelme, és kevés az ideje. És igen kevesen vannak a felnövekvő gyerme­kek között, akik harmonikus családi otthonban nevelkedhet­nek fel, ahol félj és feleség megértésben, szeretetben, és köl­csönös megbecsülésben él. Nincs tapasztalatuk a „családi fé­szek” melegéről és védelméről. A gyermekek pedig hajszolt életükre, elfoglaltságukra hi­vatkozva igyekszenek „valami biztos helyre” tenni az idős szülőt ahol gondoskodnak róla. Biztos, hogy sokszor meg­oldhatatlan a szűk lakásban, az idős beteg szülő ápolása, vagy a távoli vidéken élő és környezetéhez ragaszkodó ma­gányos és segítségre szoruló ellátása. De a legfőbb nehézséget korunk embere életében mégis ott látom, hogy nem veszi komolyan a maga számára Isten törvényét. Minden kuszaság és zaklatottság ennek a követ­kezménye. Luther a Nagy Kátéban a 4. parancsolat magya­rázatában azt írja: „az atyai és anyai hivatást Isten - minden neki alárendelt hivatásnál jobban - külön kitünteti azzal, hogy nem egyszerűen azt parancsolja, hogy szeressük szüleinket, ha­nem, hogy tiszteljük őket. Testvér és általában felebarát ugyan­is nem parancsol nagyobbat a szeretetnél Az atyát és anyát te­ANYÁK NAPJÁRA hát elkülöníti és kiemeli minden más földi ember közül és ma­ga mellé ülteti. Mert a szeretetnél sokkal több a tisztelet: nem­csak a szeretetet foglalja magában, hanem a tisztességtudást, alázatot és hódolatot is, mintha valami királyi fenség rejtőznék bennük ” Akik nem tudják az Istent tisztelni, azok hogyan tudnák Isten után legnagyobbnak tartani szüleiket? Az Istennel va­ló közösség hiányában a szülők sem tudják betölteni azt a küldetést, amit Isten a szülői hivatáson keresztül akar adni. Szülőknek és gyermekeknek egyaránt sok tanulnivalónk van, hogy az a jó rend - mellyel Isten bennünket e földi kö­rülmények között megajándékozott - akarata szerint mű­ködhessen. Megelégedett szülők és egészséges lelkű gyer­mekek legyünk. Keresztyének, Krisztus-követők becsüljük meg a megúju­lás lehetőségét, hogy Isten szeretetének a közelségében él­hetünk. Köszönjük meg és köszöntsük meg az édesanyákat. S kí­vánjuk, hogy legyenek Isten áldott eszközei. Bálint László „A KICSI IS SZERETI TEMPLOMÁT...” ISTEN, ÁLDD MEG A MAGYART! A Tihanyi Bencés Apátság a honfoglalás 1160. év­fordulója alkalmából közös hálaadásra és könyör­gésre hívja a Balaton-felvidék Krisztusban hívő kö­zösségeit. Helyezzünk el egy szál virágot az egyetlen épség­ben maradt Árpád-házi királysírra, I. András sírkö­vére, és köszönjük meg az Istennek, hogy otthonunk ez a föld. Kéijük Isten áldását, hogy az eljövendő századok­ban is keresztények és magyarok lehessenek, akik majd ezen a földön laknak. A közös hálaadás és könyörgés időpontja: 1996. május 18. (szombat) du. 4 óra. A NAGYVILÁGON E KÍVÜL NINCSEN SZÁMODRA HELY... rult a zenei részhez - fúvósaik jöttek el és kísérték az éneklést, még nem­zeti himnuszunkat is. Krähling Dániel esperes szavaival a gyülekezet reménységének üdítő vol­tát hangsúlyozta. Nem lehet a gyüle­kezet elvárásának ellene állni. Meg­újult ez a gyülekezet, áldott legyen érte az Isten! Lehel Ferenc - a temp­lomépítő lelkész - a meghatódottság hangján mondta el, hogy egykor gyü­mölcsös volt a templom helyén, most a Lélek gyümölcsei teremnek. Isten csodadolgokat tud tenni, a Lélek Jé­zussal kapcsol össze és ebből élő kö­zösség támadt. Sólyom Károly ny. es­peres - aki húsz éven át járt ki Ten- gelicre és volt lelkészük - Isten sze­retetének csodájáról beszélt. Ennek köszönhető, hogy megmaradt a gyü­lekezet és él. Köszöntőt mondott Rác József református lelkész és a né­met testvérgyülekezet lelkésze, ki­emelve azt, hogy nemcsak látogatók vagyunk, de a csa­ládhoz tartozunk. Testvérek, Krisztus teste vagyunk, és ami az egyiknek van, arra szüksége van a másiknak is. Az egyházmegye összetartozására jellemző, hogy szá­mos gyülekezet lel­késze és küldöttsé­ge is együtt örült az örülőkkel. tszm Tolna megyében jártunk A tengelici gyülekezetből érkezett a meghívás: felújí­tották 60 éve épült templomukat, és hálaadásra hívtak. Ha Tolna megye, akkor „megpróbált vidék" az, ahol kicsiny gyülekezetekben élnek a „megmaradtak”, hiszen a második világháború utáni „etnikai tisztoga­tás” megtizedelte, szinte eltörölte ezeket a gyülekezeteket. Több száz embert befo­gadó templomok mellett alig maradt 30-50 lélek okik sem betölteni, sem a rom­lástól megvédeni nem tudták szép templomaikat. Külön öröm, ha valamelyik gyülekezetben mégis újítanak renoválnak mert ez a mai gyülekezet élő voltát, hi­tét és reménységét mutatja. Az áprilisi havas „tél-tavaszba” ér­kezve, megmelegedett a szívünk, ami­kor a felújított, zsúfolásig megtelt templomba léptünk. A helyieken kívül sokan jöttek „vissza” az egykor elza­vartak közül, és természetesen a falu más felekezetű lakosai is ott voltak, hi­szen a munkákból is kivették részüket. A templomot 1936/37-ben építő lelkész, Lehel Ferenc, feleségével és fi­ával együtt (a MOSZ igazgatója) megtisztelt vendége volt a gyülekezet­nek, és népes küldöttséggel képvisel­tette magát Tengelic németországi testvérgyülekezete, Trippstadt is, Wolf­gang Jockers lelkészükkel az élen. A hálaadó-felszentelő istentiszte­let igehirdető szolgálatát dr. Harmati Béla püspök végezte, alapigéül vá­lasztva Lk 12,32. versét. Az ige a ki­csinyek biztatása: „Ne félj, te kicsiny nyáj... ” Sosem volt itt óriási gyüleke­zet, amikor a háború véget ért, mind­össze 500 körül volt létszámuk. Ezen a tájon nagy szükség van a biztatásra és ezt adja az ige. A templom nem önmagában érték, szolgálatra ada­tott. Isten matematikájában az egy is hangsúlyos, gondviselése nagyon szá­mon tart. A kis gyülekezet egy csa­lád, és a kicsi is szereti templomát. Ezért lehetünk ma itt együtt öröm­ben és hálaadásban. Ez a templom azért épült, hogy épüljön Isten orszá­ga, szóljon az ige, hogy ne féljen sen­ki a másik embertől. Buják Imre felügyelőtől a közgyű­lésen hallottuk a templom és a gyüle­kezet múltját. A háború után, a kite­lepítés miatt bizony sok nyomorúsá­got kellett elhordozni az itthon maradiaknak. Csak a rendszerváltás után jutottak arra a meggyőződésre, hogy reménységgel nézzenek előre. Mindent megtettek, hogy legyen „sa­ját” lelkészük és Füller Mihály diakó­nus lelkész személyében megtalálták azt, aki összeforrott a gyülekezettel és élére állt az építőknek. Először a parókiát újították fel 1993-ban, majd a következő években, 1994-95-ben a templomot és környezetét. Közben folyt a gyülekezet építése is, ez mutat­kozott abban, hogy nemcsak a két­kezi munkában voltak együtt, de gyü­lekezeti alkalmaikat is felhasználták a lelki erősödésre. Ennek bizonysá­gát az ünnepi istentiszteleten is érzé­kelhettük. A felnőttek a községi énekkar tagjaiként Haffner Zsoltné vezetésével adtak elő kórusműveket, ugyanakkor iíjúsági énekkar is szere­pelt Szakács Katalin vezetésével. A német testvérgyülekezet is hozzájá­v A

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom