Evangélikus Élet, 1996 (61. évfolyam, 1-52. szám)
1996-03-24 / 12. szám
ORSZÁGOS EVANGEUKUS HETILAP Elet 61. ÉVFOLYAM 12. SZÁM 1996. MÁRCIUS 24. BÖJT ÖTÖDIK VASÁRNAPJA ARA: 35 FT Tanulj meg hát különbséget tenni s ne aszerint ítélj, amit a szemed lát, hanem amit Isten igéje mond. Látszatra Krisztus halála gyalázatos, sőt átkozott halál, számunkra azonban üdvösséges a halála, mert leveszi rólunk az átkot és áldást ad helyébe Luther A TARTALOMBÓL" MEGHALLGATTAM NÉPEM KIÁLTÁSÁT K0ND0R0SI HOLNAPOK BÉKÉSCSABA SZARVAS MEZŐTÚR Szolgáltass nékem igazságot, Uram... 43 Zsoltár 1. Akik Bibliájukban megkeresik az itt jelölt zsoltárhelyet, ha a régi Károlí fordításban keresik így találják: ítélj meg engem Uram. Akik azonban az új fordítás szerint Bibliájukban keresik a címünkben szereplő mondatot fogják találni: szolgáltass nékem igazságot, Uram. A két változat feloldása ott van, ahol istentiszteleti rendünk (Agendánk) a vasárnap jellegét így adja meg: Az igaz Főpap. Jézus Krisztus az igaz Főpapunk, aki megítél és számbaveszi vétkeinket, s ugyancsak O, aki a minket ért méltánytalanságok, hántások között reánk tekint, mellénk áll, megszánó, irgalmasan megbocsátó szeretetével. Izrael Főpapja a nagy engesztelő áldozatot úgy végzi el, hogy Főpapi tisztében az áldozati bárányra veti az egész nép bűnét, majd ezt a bárányt kiűzik a táborból, senki sem vállal többé közösséget vele. Jézus Krisztus is Főpap, de Ő nem a főpapi díszben, ékes öltözetében, hanem egyszerűen és szegényen kész mindenki szolgájává lenni, kész a gúnyolódás gyalázatát magára venni - noha Főpap - kész kivettetni a városon kívülre és a Golgotán a kereszt gyalázatának fájára szegeztetni, áldozattá lenni. A Főpap és a Bárány helyett cserél. E helycsere mögött tudnom kell, értenem kell, hogy ez a szó áll: helyettem, miattam. , Amikor kimondom: ítélj meg engem Uram, akkor mögötte egy újszövetségi esemény áll. Az Atya ítéletét a szeretete mögé rejti. A tékozló fiú atyja, aki szeretetében feled minden hántást, sérelmet, amit fia néki okozott, és szerete- tén át már csak azt a megtört, bűnbánó szívet látja, amiben ott van: vétettem az ég ellen es te ellened, és nem vágyók immár méltó, hogy fiadnak nevezzenek. Erre válaszol az Atya - már nem a földi, hiszen ilyen földi nincsen - a mennyei, a Főpap: hozzatok új ruhát, gyűrűt, ami visszaadja a fiúság rangját és örvendezzünk. Csupa régi bibliai kép, történet, példázat, amit talán sokan a mai világ emberei igazán nem is értenek meg, vagy csak felületesen gondolnak végig. A mai vasárnap igéje mellé azonban maga Jézus szava szólal meg. Máté 20,28. Az Emberfia nem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem, hogy Ő szolgáljon. Nem uralkodni akar, nem hódoftatni akar, nem porba kényszeríteni a megtérőket, hanem csak a szeretetével jön és azzal késztet, hogy térdre hulljunk előtte: Uram nem vagyok méltó... de ahol ezt látja, vagy meghallja, ott megnyitja irgalma folyamát és az élő víz nem csörgedező, talán üdítő patakként folyik, hanem hatalommal árad, elmos minden gátat, akadályt, megtisztít minden szívet, mert Ő azért jött, hogy szolgáljon és az életét adja sokakért és így megtisztítson. A néked is szolgálni akaró Jézushoz nem juthatsz másként, mint amikor kimondod előtte: Judica me Domine - ítélj meg engem Uram. Az Ő ítélete pedig, hogy elveszi tőlem, ami az enyém, az én bűnös, elrontott életemet és nékem adja az Ő szent és tiszta életét, hiszen Ő ilyen Főpap. Ámen.-m -y. Békés megyei bemutatkozás Egyházmegyeként sem könnyű a bemutatkozás, s ezt még nehezíti az is, hogy egy jogi megyén belül két egyházmegye létezik, statisztikai szempontok szerint nagy létszámú gyülekezetekkel. Statisztika és valóság - az előbbi ígéretes, az utóbbi a könyörgő imádság témája. Mert a statisztika szerint igen szép számmal élnek itt evangélikusok, de a történelem meghatározta valóság hit nélkül elkeserítő, Isten újjáteremtő valóságában, szeretetében vetett hittel pedig imádságra indító. A hazai evangélikusság 25-35%-a él a két egyházmegyében, akkor is, ha hagyományos népegyházi értelemben gondolkodunk, akkor is, ha hitünkhöz hűek létszámát nézegetjük. A polgári megyének is megvannak a maga súlyos népességi gondjai. Békés megye lakossága 1960-ban még 471 000 volt, de 30 évvel később, 1990-ben már csak 411 000, azaz évente 2000-rel kevesebb. A rohamos fogyatkozásnak tragikus politikai okai is vannak, hiszen elsősorban a tanyán élt és hozzáértéssel pa- rasztizáló lakosságot a rossz emlékű osztályharc tette tönkre. 1950-ben Orosháza határában 1700 tanya „élt”, 1990-ben már csak 300. Az egyházközséget rettenetesen érintette a tanyák drámai (téeszesítés) felszámolása, mert a tanyai lakosság zömében evangélikus volt (kb. 6-8 ezer ember), s ezek nagy része az ország más részébe költözött, menekülve a szülőföldről. Ugyancsak jórészt elhagyták a várost azok a lakosok is, akik házát hajdanán államosította egy őrült modernizálni akaró panel-politika, s ez a létszám is eléri a 300-at. Elrabolt földek, Tsz-be rugdosott emberek, szétvert tanyák, államosított lakások, eltört gerincek Az orosházi gyülekezet temploma- rengeteg egyéni tragédiát rejtenek ezek a fogaltnak magukban. Aki nem élt itt, aki nem élte át a történelem brutális úthengerét ebben a megyében, az aligha tud beleérezni a kegyetlen valóságba. Akik pedig itt élnek, igyekeznek elfelejteni, mint egy rossz álmot, s ennek következtében a mai fiatalok mit sem tudnak arról, hogy mennyi vért és könnyet nyelt ez a békés megyei kitűnő fekete föld, ahol nagyon finom fehér kenyér ehető egyelőre, de ki tudja meddig... E sorok írója már 8. osztályos szívvel és fejjel élte át ezeket a tragédiákat, s megmaradt az emlékezetében egy hajdan jó módú, tipikus magyar falu reszketése, majd betömi nem akarása, de a politika úthengere erősebbnek bizonyult. Az új idők új lehetőségei már csak mérsékelten lobbantották lángra a hagyományos és megcsodálandó paraszti alkotóképességet. A megye lakossága létszámának tragikus alakulása természetesen drámai módon jelentkezett az evangélikusság létszámában is. Különösen szomorú és veszélyes a szellemi és a lelki leépülés, de még mindig sokat lehetne javítani a fájdalmas tendenciájú helyzeten. Segítséget jelenthetne az evangélikusok megtartásában az evangélikus óvodák, iskolák, gimnáziumok megtartása, ha már az előző pár esztendőben kapott kegyelem szerint életre hívhattuk őket, s végzetes lenne, ha most ezeket anyagi gondok miatt veszítenénk el. Pl. csak Orosházán az evangélikus óvoda 150 gyermeke közül a 70% evangélikus, a 210 egyházi tagozatos általános iskolások közül 160 az evangélikus. Erre az általános iskolára épülne a következő esztendőkben a helyi evangélikus (kis)gimnázium. Az intézmények hallatlan szellemi és lelki jelentőségét elmagyarázni szükségtelen - aki nem érti meg, hogy ezek megtartása (nemcsak Orosházán, hanem máshol is) a hazai evangélikusság számára döntő fontosságúak, azt valószínű nem is igazán érdekű a maroknyi hazai evangélikusság jövője. Mert ha az elkövetkező években az intézményeink segítségével sikerülne újra talpra állítani a merne még létező, de majdnem agonizáló evangélikussagát, akkor páratlan értékű forrása lenne a hazai evangélikusságnak minden tekintetben. Egyelőre nyilván áldozni kellene, hogy majd gyümölcsök is legyenek, hiszen előbb szántani és vetni kell, az aratás csak későbbi akció. Természetesen most is jelentős erőfeszítéseket tesz minden felelős szolgatárs, van ahol helyi újságot szerkesztve igyekeznek a templomba nem jövőkhöz is .eljutni, vagy színes és vonzó előadássorozatokat ötölnek ki, s mindenütt nagyon hangsúlyos a lelkipásztori látogatás, gyűjtés, az elveszettek után menés, legfeljebb ilyenkor tavasz táján sóhajt fel a lelkész, hogy sokasodó statisztikai nyomtatványok helyett szívesebben menne látogatni beteghez, vagy bárhova. Szolgatársakra lenne még szükség, olyanokra, akik számára az evangélium hirdetése nem pusztán egy foglalkozás a sok közül, hanem a Szentlélek sodrásában megélt apostoli misszió. Szolgálni kell magyarok, szlovákok, németek közt. Krisztust valóban szeretni és hirdetni akarók számára fájdalmasan szép, nehéz, de apostoli minőségű megbízatás itt hirdetni az örök élet igéjét. Természetes, hogy a fővárosi vagy nagyvárosi flaszteren is kellenek az apostoli lelkületűek, csak innen „alulról nézve” zavarónak látszik, mintha az urbanizáció dzsungele vonzóbb lenne sokak számára. Sok mindent nem tudunk itt elmondani, legfeljebb jelzésszerűen, hogy minden gond és lelki nyomor ellenére szeretjük ezt a termékeny földű vidéket, a történelemtől meggyötört, s ezért sokszor bizalmatlan és zárkózó népét, a kérges markú dolgos emberét, osztozunk örömében, bánatában, s érzékeltetni szeretnénk írásainkban, hogy élünk-halunk itteni szolgálatunkért. Másképpen, mint odaadással, mint lelki-szellemi önbevetéssel, máshol sem lehet szolgálni és nem is szabad. Ribár János Megyénkről Hazánk, délkeleti peremén, az Alföld szélén találjuk Békés megyét. Ősidők óta lakott terület. A honfoglaló magyarok előkelő Vata (Csőit) nemzetsége itt telepedett meg. A keresztyénné lett magyarok templomokat építettek, földművelésből és legeltető állattartásból éltek. A XV. században 300 falu volt a megyében. A török hódítók elleni harcokban a gyulai vár 1552- től a végvárak láncolatának egyik legfontosabb erőssége lett, de 1566-ban a törökök kezére került. A törökök tatár segédcsapatainak 1596. évi iszonyú pusztítása következtében a felégetett falvak népe megsemmisült, vagy elmenekült. A törökök kiűzése után 1698-1703 között az elhagyott Körös menti településekbe visszatérő magyarokkal elkezdődött az élet újjászervezése. A magyarok azonban kevesen voltak ahhoz, hogy a lakatlan pusztákat benépesítsék. Ezt ismerte fel a megye nagyobb részének új földesura, Harruckem János György, aki különböző kedvezményekkel igyekezett letelepíteni a többnyelvű, többvallású, eltérő hagyományokkal rendelkező új lakosokat. A telepések közül a magyarok evangélikusok, a szlovákok és németek felerészben evangélikusok, felerészben katolikusok voltak. Szorgalmas, szívós munkájuk révén az elvadult föld termővé változott. ^ A bőséges gyermekáldás révén a lakosok száma gyorsan nőtt az egész megyében. így nem meglepő, hogy a II. világháború végéig Békés megyében egy tömbben élt a magyarországi evangélikusok mintegy egyötöde, kb. 100 000 lélek. AII. világháború után, a csehszlovák kormány által szorgalmazott, s egyes szlovák egyházi vezetők által is támogatott, ún. „lakosságcsere” következtében sokezer szlovák ajkú evangélikus települt át Csehszlovákiába. Az egykor erős gyülekezetek nagyon meggyengültek. Tetézte a bajt, hogy a német nemzetiség erőszakos kitelepítésére is sor került. A mezőgazdaság kollektivizálása következtében szintén sokan elhagyták szülőföldjüket. Ennek ellenére még mindig Békés megyében él a hazai evangélikusság közel egyötöde. Békés megye jellegzetes alföldi táj. Amerre a szem ellát, sehol egy hegy, csupán itt-ott látható néhány mesterségesen létesített domb, ún. („kunhalom”, „kurgan”). Az egyes települések között nagy a távolság. A mezőgazdaságra kiválóan alkalmas földön tanyák sokasága épült. Ezek egy része a kisparaszti gazdálkodás felszámolása következtében megszűnt. Békés tíiegye távol van az ország fővárosától. Infrastruktúrája a kívánatosnál kevésbé fejlett. Népessége fogyóban van. Nem ok nélkül nevezték el Viharsaroknak. Régebben, és a közelmúltban is többféle (politikai, társadalmi stb.) „vihar” dúlt ezen a vidéken, sok kárt okozva az itt élőknek mind testben, mind lélekben. A „vihar” - Istennek hála - elmúlt, de nyomai ma is érezhetők a nagyfokú elvilágiasodásban és elszegényedésben. Most arra van szükség, hogy Isten Szendéikének szele, „vihara” járja át és elevenítse meg az itt élő gyülekezeteket. Ha ez megtörténik, akkor a békési evangélikusság be tudja tölteni hivatását. Táborszky László Böjt - bűnbánat ideje. Segítségül ajánljuk hétről hétre a gyónó kérdéseket. Meditáljunk együtt! „HISZED-E?” A mindent eldöntő kérdés Öt héttel ezelőtt, sorozatunk indulásakor, lépcsősorhoz hasonlítottam gyónókérdéseinket. Ezek szerint, most, az utolsó lépcsőfokra lépve, már a célnál lennénk? Ha a lépcső hasonlatánál maradunk, akkor ez az utolsó kérdés valóban olyan, mint egy lépcsősor végén a pihenő. Itt meg lehet állni, vissza lehet tekinteni a megtett útra, de ugyanakkor észre kell azt is venni, hogy hová érkeztünk, és fel kell tenni a kérdést: hogyan, merre tovább?! Az ötödik gyónókérdés, mely egyben a leghosszabb, teljes szövegével lehetőséget kínál a visszatekintésre, a megtett út felmérésére, összefoglalására: „Hiszed-e, hogy Isten a Krisztusért megbocsát a megtérő bűnösnek?” Először is választ kapok arra, hogy kinek akar látni Isten: „megtérő bűnösnek”. Nagyon fontos meghallani, hogy nem megtért, hanem megtérő bűnös. Ez nem szőr- szálhasogatás, hanem lényeges különbség. A megtérés sohasem lezárt, végérvényes állapot, hanem mindig folyamat, melynek elkerülhetetlen lépései a végigjárt lépcsősor állomásai: a bűnvallás, a bűnbánat, a megbocsátás és az igyekezet új, Isten akarata szerinti életre. Tragikus félreértés, ha valaki egy életen át akar „megélni” egykori, egyszeri megtérésének emlékéből. Minél inkább fitogtatja valaki mások előtt egykori megtérését, annál „gyanúsabb”: vajon mi lehet most az életében, ha olyannyira a múltba menekül? De ugyanakkor az a bizonyos sokat emlegetett, lutheri, naponkénti megtérés is üres szólammá torzulhat, ha nincs rá hiteles fedezet a naponkénti őszinte bűnvallásból, bunbánatból, megbocsátásból és igyekezetből. Csak így lehet a megtérés egyszeri „rekordteljesítmény” helyett hétköznapjainkat átható életformává. Most, hogy visszanéztünk az ötödik lépcső „pihenőjéről” a megtett útra, forduljunk előre: hogyan, merre tovább? Az utolsó gyónó kérdés nemcsak azzal szembesít, hogy ki vagyok én, tehát „legmagasabb rangom”, hogy megtérő bűnös lehetek, de felfedi a nagy titkot: „Ate« a Krisztusért megbocsát...” A kiinduló képnél maradva, az ötlépcsős gyónással se tudom magam „feltornázni” Istenhez. Azon a bizonyos „pihenőn”, miután visszanéztem jóleső fáradsággal a megtett útra, döbbentenkeuészrevennem: az ajtó zárva van még! Hiába minden önmarcangoló bűnbánat és verítékes igyekezet. Emlékezzünk csak Luther Márton kolostori küszködéseire, melyről őszintén vall 318-as énekünkben: ,^4 jócselekedet, erény nem Segített énrajtam, nem enyhített lelkem sebén, a jót bárhogy akartam... ” Ugyanígy nem adhat tartós megnyugvást az a fajta „szekularizált gyónás” sem, mely napjainkban igen divatos. Különféle telefonos szolgálatok, „lelki klinikák” kínálják: hívj fel, öntsd ki a szívedet. Meghallgatunk, bármennyit is beszélsz, nekünk van időnk (neked pedig legyen majd elég pénzed kifizetni a hívás díját...) Ha alaposan kibeszélted magad, könnyebb lesz. Igen, könnyebb lesz átmenetileg, de ez csak tüneti kezelés. Mélyebb, alapvető terápia kell. A kimondott bűnteher még teher marad. Egyetlen pszichiáter se tudja átvenni páciense bűnterhét. A bűnt nem elég kianalizálni, megmagyarázni, hogy miért, milyen hatásra követtük el. Egy rákos vagy AIDS-es betegen se sokat segít, ha kimutatják az orvosok, mitől lett halálos beteg. A bűn hasonló a nukleáris hulladékhoz, nem lehet akárhogy „eldobni, eltemetni”, megsemmisíteni, mert bárhová kerül, tovább sugárzik, fertőz, rombol... Más, radikális megoldás kell! Nem valami csodaszer, vagy módszer, hanem Valaki, Akire Keresztelő János így mutat: „íme, az Isten Báránya, ala hordozza a világ bűnét!” Akire Luther, már idézett énekében, így csodálkozik rá: „De végre nagy gyötrelmemet az örök Úr megszánta, irgalmára emlékezett: Szívét felém kitárta, jó Atyaként fordult hozzám, egyszülöttét feláldozván, Iá neki legdrágább volt. ” Csak az egyedül a Krisztusba kapaszkodó hit előtt nyűik meg az Ajtó, Aki maga Jézus Krisztus - az egyetlen út, visszaút az atyai házba. Ezért döntő, mindent eldöntő az utolsó gyónókérdésre adott őszinte válasz: „Hiszem!” Hiszem, bízom abban, hogy Krisztusért számomra is van bunbocsánat, nyfló ajtó újra kezdésre, új életre, örök életre! Gáncs Péter
