Evangélikus Élet, 1996 (61. évfolyam, 1-52. szám)
1996-11-24 / 47. szám
Evangélikus ÉleM 61. ÉVFOLYAM 47. SZÁM 1996. NOVEMBER 24. SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁNI UTOLSÓ VASÁRNAP ORSZÁGOS evangeukus HETILAP ARA: 35 FT Annyi az egész, hogy meghalunk és eltemetnek? Nem, mert mi hitünkben bizonyosak vagyunk afelől, hogy életre jutunk, amiképpen Krisztus is feltámadott a halálból és él. Luther A TARTALOMBÓL ORSZÁGOS PROTESTÁNS NAPOK ESEMÉNYEI: SÁROSPATAK BÉKÉSCSABA BONYHÁD MEZŐTÚR ERŐPUSZTA PILINSZKY JÁNOS: Egyenes labirintus Milyen lesz az a visszaröpiilés, amiről csak hasonlatok beszélnek, olyanfélék, hogy oltár, szentély, kézfogás, visszatérés, ölelés, fűben, fák alatt megterített asztal, hol nincs első és nincs utolsó vendég, végül is milyen lesz, milyen lesz e nyitott szárnyú emelkedő zuhanás, visszahullás a fókusz lángoló közös fészkébe? - nem tudom, és mégis, hogyha valamit tudok, hát ezt tudom, e forró folyosót, e nyílegyenes labirintust, melyben mind tömöttebb és mind tömöttebb és egyre szabadabb a tény, hogy röpülünk. Örök életet adok nékik... Jn 10,27-28 A hit útja olyan, mint Péter tengeren járása. Van kezdete, folytatása és van süllyedő, meglankadó szakasza. Igénk Jézus juharnak szól: tyAz én juhaim hallgatnak a hangomra... és örök életet adok nekik, és nem vesznek el soha... ” Szavai tehát azokhoz szólnak, akiknek életében valamikor elkezdődött valami. Tálán imádkozó szülő szava, talán egy igehirdetés hatott úgy, hogy felcsillant a felismerés: ez személyesen nekem szól, ez valami, amire ráépíthetem életemet. És el is kezdődött egy új szakasz. Járt a hit útján, mint Péter a tengeren. És tapasztalta: lehet úgy élni, hogy a gondok, bűnök tengerébe nem süllyedek bele. És kapta a végső reményt: az örök élet reményét. Azt a bizonyosságot, hogy a múló harcok, vereségek, vergődések után „Odaát” minden más lesz. Hogy az idő múlása csak közelebb visz az „utolsó naphoz”, amikor Jézus az övéit örök életre támasztja fel. Ma az örök élet vasárnapja van. Ez a vasárnap az egyik legszebb, de egyben sajnos az egyik legelhanyagoltabb vasárnapunk. Pedig nagy szükségünk van arra, hogy az ige újra felemeljen, és hogy testi, földi, világi és halott reménységünk helyett élő reménységet adjon. Jézus juhai, tanítványai azok, akiknek valamikor megnyílt a füle az ige számára. Ők hallják, azaz meghallják a Pásztor szavát. Az első szeretet öröme talán sokáig ott volt életünkben, de most saját természetünk, talán betegség terhe, vagy naponkénti egyéb vergődésünk miatt minden megfakult. Tálán ott az imádság, de már nem ad örömet. Ott a bibliai Útmutató, az ige, de csak futólag olvasod. Nem öröm a gyülekezet sem, hiszen ott is hasonló meglankadt, örömtelen testvérek vesznek körül. És a hitbeli süllyedés közben ráadásul azt kell látnunk, hogy a legtöbben velünk együtt süllyednek... Ilyenkor minden azon múlik, hogy meg tud-e érinteni újra Jézus szava, aki már testileg nincs közöttünk, szemünkkel nem látjuk - de igéjében meg akar szólítani, és az igével táplálni, erősíteni tud minket. Ez a vasárnap erősíteni akaija a reményteleneket és a csüggedőket. Erősíteni, nem akármiben - hanem éppen az örök élet bizonyosságában. Abban, hogy Isten minden ígérete addig is betelt, és ezért az örök élet ígérete is megbízható. „Új eget és új földet” fog teremteni. A Jelenések könyve leírja, hogy milyen lesz a nagy sokaság, amely Odafent dicséri Jézust és énekli a Bárány énekét. Odaát! Vegyük hát komolyan, hogy igaz, amit ígér: megszűnik a könny, fájdalom és sóhaj. Minden más lesz. Az öröm előjele már itt megvan, ha hallgatjuk, olvassuk és megtartjuk az igét és követjük a hétköznapokban is a Megváltót. „Senki ki nem ragadhatja őket az én kezemből” - mondja Jézus. Igen, még a halál sem. A hit hatalmas erő. Legyőzi a vüágot, annak csábítását, látszatát, bűvkörét - és utolsó ellenségünkként a halált is. Ez a vasárnap az egyházi esztendő végén van. Tehát november végén. Tálán hideg, ködös, barátságtalan időben. A fák csupaszon állnak, a virágok eltűnnek - a természet nem a tavaszt hirdeti. De az evangélium mindig tavaszt hoz, ha egy szív megnyílik Jézus számára. És a tavasz mindenütt egyszerre jelenti a reményt, az életet a megújulást. Aki hisz, annak nem csak Karácsony vagy Húsvét, hanem ez a vasárnap is konkrét üzenetet hoz — arról a csodálatos változásról, amely mindent más színűre fest ajuhok számára, akik hallják a Pásztor szavát, akik követik Őt, és akiknek O örök életet ad. Gáncs Aladár ORSZÁGOS PROTESTÁNS NAPOK 1996. Október 23-31. között tartottuk meg az idei Országos Protestáns Napok rendezvényeit. Vidéken és a fővárosban számos gyülekezetben és különböző ökumenikus rendezvényeken igehirdetések, evangélizációk, tudományos és szakmai tanácskozások alkalmain gyülekezett össze a protestantizmus egyházainak népe. Voltak kiemelt országos rendezvények és regionális, egy- egy vidéknek vagy pl. iskoláknak, szociális intézményeknek szóló alkalmak. Mai számunkban a központi eseményekről és néhány vidéki rendezvényről adunk számot olvasóinknak. Protestáns kulturális est Október 30-án este a Pesti Vigadóban gyülekezett az ünneplők serege, hogy a protestantizmus kultúrájának, kulturális kincseinek egy kicsiny szeletében elmélyedhessen. Dr. Bóna Zoltán főtitkár bevezetőjében arról vallott, hogy „a Mindenség Urában nem csalódott A baptisták Újpesti Harangkórusa népünk, mert nemcsak Mózes népének, de Árpád népének is oltalmazója volt. Evangéliumi hittel ünnepeljük a millecentenáriumot, a Szentháromság Isten hajlékunk volt nemzedékről nemzedékre. ” A program magas nívójú volt. A Debreceni Kollégiumi Kántus a Baptista Egyház Központi Énekkarával és az Ökumenikus Szimfonikus Zenekar kíséretével Kodály 114. zsoltárát és Psalmus Hungaricusát adta elő, Oláh Gábor és Berkesi Sándor vezényletével. Gulyás Dénes nagyszerű szólóéneklése a Psal- musban egyik kiemelkedő száma volt az estnek. Korábbi évekből ismertük már a baptisták Újpesti Harangkórusát. A finom hangzású kis harangok játékában most J. S. Bach és M. A. Charpentier művei szólaltak meg, tisztán, kellemesen. Hűvösvölgyi Ildikó és Hegedűs Zsuzsa szavalata, éneklése tovább segítette a kultúrában való elmélyülést. Dsida Jenő: Psalmus Hungaricusa másik kiemelkedő csúcsa volt az estnek. Péterfy Lajos, a Nagyváradi Színház magyar társulatának tagja átéléssel, szuggesztív erővel adta elő az erdélyi költő hatalmas kiáltását a magyarságért. Evangélikus részről a műsorhoz a Kántorképző Intézet Mandák Kórusának szereplését adtuk. Ecsedi Zsuzsa és Balás István vezényletével - a tőlük már megszokott tiszta énekléssel és kulturált előadással - Schein-, A. Bruckner- és két Kodály- mű megszólaltatásával zárták az est műsorát. Ünnepi beszédet Für Lajos történész tartott, aki a protestantizmusnak a nemzeti kultúrában való szerepéről szólt. A történész pontosságával emelte ki azokat a pontokat, ahol a protestantizmus értékeket adott a nemzeti kultúrának. Eltekintve attól, hogy a reformáció nélkül Európa nem képzelhető el, azt is számításba kell venni, Az Evangélikus Kántorképző Intézet kórusa hogy a háttérben a polgárosodás állott és a gazdasági tevékenység, valamint a szellemi felszabadulás is következmény volt. Egyházi önkormányzat, presbiteri berendezettség, anyanyelvű igehirdetés, iskolák és kollégiumok munkája a legkorszerűbb európai szinten a legtöbbet adták abban a korban. A protestantizmus igen szorosan összefonódott a nemzeti összefogás gondolatával és mozgalmaival. Beszédével arra buzdított, hogy legyünk igaz magyar protestánsok, vállaljuk önmagunkat. Bátrak, kemények, de emberiesek. Harsogni, hivalkodni, gyűlölködni tudunk, egyszer már hallgathatnánk egymás szívverését. T. Ökumenikus reformációi ünnepély a Kálvin téri református templomban Október 31-én tartotta a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa a központi reformációi istentiszteletet és ünnepélyt. Páll László református lelkész köszöntő szavai után dr. Harmati Béla püspök, a MEÖT elnöke tartott igeolvasást és imádkozott. Az ünnepi igehirdetést Csemák István metodista szuperintendens a 24. zsoltár 1-6 verse alapján végezte. Bizonyságot tett arról az Istenről, aki törődik lelkünk megújulásával. Az Úré a föld, ez azt is jelenti, hogy mi az Úréi vagyunk Nincs életünknek biztosabb pontja, mint ez: van Istenünk! Ő azonban elválja önvizsgálatunkat, belső tisztaságra, a kéz tisztaságára és a szív tisztaságára hív bennünket. Az ember méltatlan, de a kegyelem befogad. Egyedül kegyelemből! Az ünnepi beszédet dr. Hegedűs Lóránt református püspök mondotta. A reformáció örök igei igazságait vette sorra és kötötte csokorba. Szólt a kegyelem és a Szentírás egyedül való voltáról, a feltétlen egyházias- ságról, Krisztus uralmának határtalanságáról és az ember uralmának határairól, majd azzal fejezte be, hogy számunkra az örökkévalóság a ma. Isten neve ugyan glosszolaüa a mai ember számára, számunkra mégis a kegyelem maga Isten, akitől egye- , dűl várhatjuk üdvösségünket, mert maga a Szeretet. A Szentírás elégségesen tartalmazza mindazt, ami ehhez szükséges és ebben az a kegyelem, hogy Isten emberi szavakba öltözve, vállalja a kijelentést. A kijelentett ige az egyházba terel bennünket, összeterelt nyáj vagyunk. A reformátorokat az egyháziasság jellemezte. Krisztushoz való viszonyunk meghatározza az egyházhoz való viszonyunkat. A millecentenárium évében, Csemák István igét hirdet 1956-ra is emlékezve elmondhatjuk: Egyedül Isten tartotta meg népünket üdvözítő módon 1100 éven át. Nélküle sehol sem lennénk Ő megtart, jövőt ad és üdvözít. Győri Koméi baptista főtitkár záró- imádsága és Bencze Márton , unitárius püspök Úri imája és áldasmondása fejezte be az istentiszteletet. A gyülekezet éneklése mellett több számmal szolgált a Ráday Kórus, melyet Novák Erika vezényelt. (Buxtehude és Gárdonyi Zoltán műveit adták elő.) Máté János .orgonaművész játéka foglalta zenei keretbe a reformációi emlékezést. T. MISSZIÓI OFFERTORIUM A mai vasárnap offertóriumát egyházunk missziói munkájának támogatására hirdetjük meg. A misszió = egyház mozgásban. A missziói offertóriumból befolyó pénz is mozgásban marad. Az előző évi ofTertórium túlnyomó része pályázat útján visszakerült a gyülekezetekhez konkrét missziói programok megvalósítását segítve. Jó lenne, ha minél több lelkész és gyülekezet figyelne ISI erre az új lehetőségre és élne vele! JÉZUS MONDJA: NEM TUDJATOK, MILYEN LELEK VAN BENNETEK Evangélizáció a Deák téren Szombat, reggel 9 óra körül. Még alig vannak a templomban. A várakozás bizonytalansága. Kint a lustán ébredező város. Ki jön ma ide el? Aztán kezdenek jönni az emberek. Kisebb-nagyobb csoportokban, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Leülnek, halkan beszélgetnek, találkoznak. Idősebbek és fiatalok. Fél tíz. Megnyugszom. Túl kevesen már nem leszünk. A metróból pedig még mindig özönlenek... * Már a tervezés is más volt. Rengeteg belső vívódás. Az Irsa-Pilis után Nagytarcsa is jól sikerült. Most a Deák tér... A város közepén. Néhány héttel előtte egy lelkészcsoport - csupa szeretett társ - azt üzente, hogy országos evan- gelizációra nincs is szükség. Magunk is küszködtünk: kinek szeretnénk igét hirdetni és miről és hogyan? A tétek egyre nőttek. Lassan a csendekben kirajzolódott valami nagy bizonyítás árnya vagy fénye. Kezdett a dolog ldcsúszni a kezünkből. Most pedig a metróból még mindig özönlenek az emberek. * „Szívből szeretlek Jézusom. ..’’Az ének tanítása közben egyszerre átjárt az a belső melegség, hogy az aggodalmak, kishitűség ellenére Isten itt van velünk. Egyre többen énekeltek. .Jézus, édes emlékezet, Te vagy szívünknek öröme. ” Azután az első igehirdetés. Jézust nem fogadják be egy samáriai faluba. Nincs idő túl nagy felvezetésekre. Itt most - ezzel kezdjük - ellenségeinkre, saját gyűlölködésünkre kell gondolnunk. Milyen lélek van bennünk? Szól Isten üzenete, mi pedig hallgatjuk, mintha mindig is itt ülnénk, hallgatnánk. Mintha a világ legtermészetesebb eseménye volna, hogy szól. Még mindig szól... * Jézus a hajléktalan. Ha túlságosan otthon vagyunk, akkor baj van. A rókáknak van barlangjuk a madaraknak fészkük de az Emberfiának... A bibliakörben nagy kertekről, házakról esett szó. Fákról és költözésről beszéltünk. Tamási Áron Ábeljéről, és hogy hol az otthonunk a világban. Nem csak a kudarcaink miatt mondjuk, hogy nincs helyünk itt? Nein az a baj, hogy szeretnénk tudomást sem venni a valóságról? De bizony, kicsit jobban otthon kell lennünk ebben a világban, hogy az idegenségünk kirajzolódjon. Csak akkor láthatjuk otthontaíanságun- kat, ha bemegyünk a városba. Emberi hangon kell elmondanunk Isten üzeneteit, hiszen csak így reagálhat rá a világ. Ellenkező esetben duzzogva egymást melengetjük csupán egyházias formulákkal, kegyes frázisokkal. Ezután oratóriumot hallgattunk a falról, mely átszelte a dzsungelt. Megismertük az állatokat, akik erősek, bátrak, ravaszak vagy un- dorítóak. Megtudtuk továbbá, hogy a fal, mely bevehetetlen akadályt jelentett számukra, a darab végén leomlott. * Esteledett. Kint minden bizonnyal kigyúltak a lámpák. Emberek esti programjaik után néztek. Mi pedig újra ott ültünk az ige körül. Aki hátra tekint, nem alkalmas az Isten országára. Elfáradtunk már. Sokat ültünk, gondolkoztunk, vívódtunk. Elfárasztott minket az Isten előtti csönd. Hiába no, „nem búja a cigány a szántást”. * Vasárnap. Krisztus feltámadásának ünnepe. Az emberek újra együtt. Megszokott arcok, és mások is. Tolongunk a fenti teremben. Nekem már nem jut hely. Állok, de mások is, Csend van. Az éjjel megfájdult torkú szolgáló olvassa a tíz parancsolatot. Hallgatjuk, imádkozzuk, csend van. Készülünk. * Záró istentisztelet. Ige és szentségek. Ének és szó. Aratás és kevés munkás. Bánat és lelkesedés. Megérkezés és elindulás. Ostya és bor: test és vér. Evangélizáció a Deák téren, 1996 őszén. Koczor Tamás
