Evangélikus Élet, 1996 (61. évfolyam, 1-52. szám)
1996-10-13 / 41. szám
Evangélikus Élet 1996. október 13. I Gyógyíts meg, Uram, akkor meggyógyulok, szabadíts j meg, akkor megszabadulok. Jer 17,14 VASÁRNAP Menj és nézd meg, hogy jól vannak-e I testvéreid. lMóz 37,14 (Mk 2,1—12, Ef 4,22—32, Zsolt 137,1-8). József, amikor a testvérei után megy, bár ap- I ja küldésének engedelmeskedik, mégis maga tehet ar- I ról, ami vele történik. Ő a kedvenc fiú. Nem dolgozik I együtt testvéreivel. Különleges ajándékokat kap apjá- I tói, furcsa látomásaiban testvérei fölé helyezi magát - nem csoda, hogy nem szeretik. Mi is küldöttek vagyunk, I Atyánk kedvenc gyermekei, vigyázzunk, ne rontsuk el I viselkedésünkkel azt a feladatot, amit rank bíztak. HÉTFŐ Mivel tehát ilyen ígéreteink vannak, szerette- I im, tisztítsuk meg magunkat minden testi és lelki tisztá- I talanságtól, és Isten félelmében tegyük teljessé a meg- I szentelődésünket. 2Kor 7,1 (lMóz 28,15, Fii 2,12—13, 2Kor 1,1-7). Az élő Isten temploma, Isten gyermekei I vagyunk, legyünk méltók az ajándékhoz, az ígéretekhez. Mert az élő Isten, bár szerető Mennyei Atya, értünk mindent feláldozó, mindent nekünk ajándékozó Úr, mégis Isten. Legyen életünk minden napján előt- I tünk, hogy az, aki ránk vár, félelmetes és rettenetes Ur, I élet és halál, üdvösség és kárhozat ura. KEDD Jézus Krisztusban teremtetett minden a meny- nyen és a földön, a láthatók és a láthatatlanok. Kol 1,16 (Zsolt 148,3-5, Jer 17,12-17, 2Kor 1,8-11). Semmi hatalom nincs Jézus Krisztuson kívül. A világ erői, látható és láthatatlan, megismerhető vagy csak megtapasztalható hatalmai mind kisebbek, gyengébbek Jézusnál. I Ez nem szembetűnő, sokszor nem is látszik, mégis 0 az I egyetlen, akire életünket bízhatjuk, aki valódi segítség, I aki az Élet forrása. SZERDA Pál úja: Mindenkinek mindenné lettem, I hogy mindenképpen megmentsek némelyeket. lKor 9,22 (Zak 8,13, Mik 7,18-20, 2Kor 1,12-24). Az élővilágban van egy jelenség, amit mimikrinek hívnak. Egyes élőlények képesek arra, hogy a környezetükhöz hasonlóvá válva, eltűnjenek ellenségeik elől, észrevehetetlenné váljanak. Pál itt valamiféle keresztyén mimikriről beszél, a környezethez való hasonulásról az evangélium érdekében. Nem a Krisztus-hit feladásáról van szó, hanem az érthetővé tételről, arról, hogy mindenkit azon a nyelven, jelképrendszeren szólítunk meg, amit megért. Ez természetesen hallatlanul nehéz, sokszor önmagunk, életvitelünk feladását jelenti, de szükség van rá, mert csak így mondhatjuk el - úgy, hogy meg is értsék az emberek, mit tett Jézus Krisztus értünk. CSÜTÖRTÖK Haragra ingereljük az Urat? lKor 10,22 (Ézs 8,19, 4Móz 12,1-15, 2Kor 2,1-11). Szembeszállni az Istennel, hallatlan vakmerőség, mégis vannak esetek, amikor lehetőség van erre. Gondoljunk Ábra- hámra, aki roppant alázatosan, de mégis szívósan alkuszik Istennel Sodomáért. És az Isten nem haragszik meg! Amikor azonban valaki nem szembeszáll Istennel, hanem helyettesíteni akarja valaki mással, ott bizony félni kell Isten haragjától. Istent ezzel az eggyel lehet haragra, vagy ami talán még rosszabb, szomorúságra indítani, ha őt elfelejtjük, valaki mást állítunk a helyébe, mintha bárki más. ígérne, kínálna, ajándékozna annyi jót, mint Ő, a mi Atyánk. PÉNTEK Megalázza a kevély tekintetű embert, a halandók nagyságát porba hajtja. Csak az Úr magasztalta- tik föl azon a napon. Ézs 2,11 (Jel 3,17-19, 2Móz 15,22-27, 2Kor 2,12-17). Mert eljön az az idő, amikor nyilvánvaló lesz minden. Nem az számít majd, amit mi tartunk magunkról, vagy amit az .emberek gondolnak rólunk, hanem kiderül az igazság. A valódi kapcsolat a teremtő és a teremtett, a szerető és a hűtlen, a valódi és a látszat között. Amikor helyreáll a rend. Minden félelem ellenére várom azt a napot, mert bár tudom, nem az én napom lesz az, de helyreáll a rend, az a kapcsolat, ami itt csak töredékes, csak remélt. SZOMBAT Van-e kőszikla Istenünkön kívül? Zsolt 18,32 (lKor 10,4, Júd 20-25, 2Kor 3,1-11). Nincs, j Igazán nincs is más, amit mondani kellene, még akkor is, amikor az emberek többsége minden mást kőszik- > Iának tart, minden másban bízik, minden másra épít. ( Mert minden más csak homok, csalóka remény, tűnő | álom, egyedül Isten az, akire építeni, akiben bízni le- j hét. Rihay Szabolcs A körülnéző ember 2Móz 2,11-12 Észrevettük-e már, hogy mennyire foglalkoztat, izgat minket az emberek véleménye. Ha rólunk beszélnek, ránk figyelnek... talán mi is, mint Mózes, körülnézünk, ide-oda nézünk, mielőtt valamit megteszünk. Félünk valakinek haragos pillantásától, és sok mindent megteszünk, hogy ott légyen a Ifelyeslő mosoly. De nem Isten mosolya - haném az emberek mosolya érdekel. A bibliai történetek nem szépítik Isten embereinek életét sem. Megítják azt is, hogy Ábrahám, Mózes, Pál vagy Péter mennyit botladozott... Igénkben is látjuk, hogy Mózesnél is ott van a bizonytalanság, és később a küldetés elutasítása. Minden történet arról szól, hogy Isten sokáig türelmes és irgalmas, az emberi szív pedig alapjában romlott és főleg bizalmatlan Istennel szemben. Itt arról van szó, hogy Mózes a maga feje szerint próbál segíteni népén: megöl egy egyiptomit, aki verte egy zsidó testvérét. De nincs mögötte az isteni küldetés tudata. Bizonytalan. Nem tudja, mi lesz a dologból. Még nem ismeri a csak Istentől függés boldog szabadságát - emiatt ott marad az emberektől függés kínzó állapota. Tudjuk, hogy később Isten meg tudta szabadítani ettől. Az aranyborjúnál már nem néz jobbra-balra, nem érdekli a nép véleménye: szembefordul velük és összetöri a bálványt (2Móz 32,20). A hit útján el kell jutnunk benső függetlenségre családtól, környezettől, emberi véleménytől. De ez a függetlenség nem lehet emberi bátorság, hősködés következménye. Akik nem ismerik Isten dolgait, csak lélektani síkon képzelik el az ilyen változást. Gondoljunk Péterre. O nagycsütörtök éjjel gyáván megtagadja Jézust, majd később Pünkösdkor bátran prédikál és szavaira 3000 ember tér meg - de ez már a pünkösdi Lélek munkája. Most jó lenne magunkba nézni. Hol tartok én, mennyire zavar mások véleménye. Egy tévéadásban láttunk egy mai családot. A szülők és öt gyermekük, családi áhítaton egyenként pár szóval imádkoznak. A gyermekek megköszönik Istennek szüleiket, örömeiket, a hitvestársak a hitvestárs hűségét. Elgondolkodtam: milyen szép és megható ez. És ez nem színház, hanem egy valóságos ma élő család! De mennyi feszültséget is jelenthet pl. a gyermekeknek iskolában, társaságban — ahol másképp gondolkodó társaik nem értik, talán kinevetik őket..'. A hithez hozzátartozik az a benső függetlenség, amely vállalja ezt a feszültséget. Ha már Isten vezet, nem lesz igazán döntő, hogy az emberek mit szólnak hozzá. Ezt a feszültséget nem kell „dramatizálni”, egyszerűen vállalni kell, és meg kell szokni, hogy a többség mindig a széles úton jár. Szeretnünk kell az Isten-nélkül élőket is, de ugyanakkor hívni kell őket Jézushoz vonzó élettel. De ez a szeretet csak akkor ér valamit, ha mi magunk állandóan Isten vezetése alatt járunk és akkor nem nézünk jobbra és balra... Gáncs Aladár Az Evangélikus Országos Múzeumnak 1996. év első felében, tehát január 1-jétől június 30-ig a kimutatások szerint 1584 látogatója volt. Ebből 1200 volt Magyarországról, 584 külföldről, 38 országból. Legtöbben Németországból és az európai országokból, de szép számmal jöttek Észak- és Dél- Amerikából, Izraelből, Japánból, Kínából és a kelet-ázsiai szigetvilágból is. 1996. február 18-án volt Luther Márton halálának 450-ik évfordulója. Erről múzeumunk is megemlékezett egy időszakos kiállítással, mely október közepéig még látható. A „Luther emlékezete” című kiállítás anyagát Gulyásné Raksá- nyi Olga református nagykanizsai lakos tíz évig gyűjtötte a Luther életére vonatkozó képeslapokból. Magyarázatokkal is ő látta el a képeket. A nívós kiállítás jó hatást gyakorolt fiatalokra és idősebbekre egyaránt. Konfirmandusok és diákok sokat tanulhatnak belőle. Egy esseni német látogató írta emlékkönyvünkbe: „Csodálatosan eleven tárlatvezetésben volt részűnk és megszégyenítő volt számunkra, hogy a német történelem e fontos szakaszának, a lutheri reformáció történetének itt jobb magyarázatát kaptuk, mint odahaza.” A Magyarországi Képeslapgyűjtők elnöke is megtekintette a kiállítást MÚZEUMI HÍRADÓ 1996/2. és így nyilatkozott: „Nagyon örülünk annak, hogy egyik társunk gyűjtésének kiválóan összeállított anyaga itt bemutatásra került.” E kiállítást követően Thököly Imrére emlékezünk. A fejedelem földi maradványait 1906-ban hozták haza Kis-Ázsiából és útközben itt a pesti Deák téri evangélikus templomban is felravatalozták. Ez adja meg a kiállítás aktualitását. Időközben 1996. április 26-án az Evangélikus Teológián (Budapest XIV, Rózsavölgyi köz 3., a 7-es busz végállomásánál) a millecen- tenáriumi ünnepségek keretében nyílt meg múzeumunk „Evangélikus középiskolák a történelmi Magyarországon” című kamarakiállítása, múzeumigazgatónk rendezésében. Segítőtársai voltak: Benkő Andrea, a Petőfi Irodalmi Múzeum főmunkatársa és Kemény Gyula kiállításrendező. A kiállítást a megnyitó után nagy érdeklődés kísérte. Éppen ezért az új tanévben, szeptember 24-től ismét látogatható lesz, hétfőtől péntekig 10-18 óráig, szakszerű tárlat- vezetéssel. Aki még nem látta, feltétlenül tekintse meg! A kiállításról nagyon jó beszámoló jelent meg a Lelkipásztor című evangélikus folyóirat 1996. nyári számában „A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme” cím alatt Ratzky Rita irodalomtörténész tollából. A magyar evangélikus egyház- történet népszerűsítése érdekében múzeumunk kiadványokat jelentet meg (Egyháztörténeti arcképcsarnok), melyeknek nyomtatási munkáját a FEBÉ nyomda vállalta dr. Gadó Pál vezetésével. Eddig megjelent füzetek: A wittenbergi Fekete Kolostor körtefája (Luther-Cordatus) Sárvári találkozás (Dévai- Sylvester) A kassai diák (Bornemisza Péter) Sztárai Mihály, az énekes prédikátor Rabláncon (Gályarabok) Thököly Imre Előkészületben: Petrőczy Kata- Szidónia Krmann Dániel és kora a Türelmi Rendeletig Bél Mátyás Tessedik Sámuel A kiadványok a Budapest, Deák téri Huszár Gál könyvesboltban olcsó áron kaphatók. Az ifjúság számára jó és alkalmas ajándék. A múzeum dolgozói az elmúlt félévben is hűségesen és lelkiismeretesen végezték munkájukat. Ez jól kitűnik a vendégkönyvi beírásokból. Mindazért, ami mögöttünk van, Istennek adunk hálát és dicsérjük az ő szent nevét. P.L. A VASÁRNAP IGÉJE FELOLDÓ SZERETET Lk 13,10-17 Két különböző gondolkodással ’ állunk szemben. Már nem a szom- ! batnap törvényének értelmezéséről van szó. Az elöljáró a munkát mintegy függetleníti Istentől, mint ! szükséges „rosszat”, a szombatnapon nincs létjogosultsága. Jézus viszont az emberben, sorsokban, életekben gondolkodik, ebből kiindulva, Istentől rendelt életformának tekinti a munkavégzést. Igaz, hogy Isten a hetedik napon megpihent (lMóz 2,2-3), de ez nem tétlenség (Jn 5,17). Jézus sem tud tétlenségben lenni, Atyját követve ő is munkálkodik, így kapcsolódik be Isten életébe. Az embert be akarja vonni ebbe az életbe. Ez az ember számára jutalom, ha a munkát hivatásnak, szolgálatnak tekinti. Munkahelyen, otthon, családban, az élet bármely területén. Ebben az összefüggésben már nem a törvény betűje (14. vers) köt, hanem az embertárs, a felebarát érdeke. Ez halasztást nem tűr, mert kötelesség, és ez szeretetből fakad. A szeretet pedig halaszthatatlan, fölötte Van a törvénynek: !yAsszony, megszabadultál betegségedből.” De az elöljáró viselkedése alapján a szeretet halasztható, azonban így könnyen elmulasztottá válhat. Az életünk tele van halaszthatatlan és elmulasztott szeretettel. A világi hívságok ok-okozati összefüggései hamar elvonják a figyelmet, megtévesztenek, és egy pillanat alatt a maguk törvényének farizeusaivá változtatják az embert. Ez a veszély naponként tapasztalható. Különösen jelentkezik ez a nevelés terén, ahol rengeteg a pótolnivaló. Az elmulasztott szeretetben szenvedő állapota kitöréshez, teljes lelki összeomláshoz, még halálhoz is vezethet. Jézus nem halasztott, áldozatával betöltötte a törvényt. Jézus radikálisan cselekszik, radikális változást vár tőlünk is. Nem paragrafus mögé bújó képmutató bíhelődést,-. hanem gondolkodásunk átállítását a szeretet cselekvésére. ,Isten4cérdéssé teszi szár munkra a szenvedő ember megsegítését. Jézus szolgál, ezért jött a világba. Erre a szolgálatra hív. Sok a süllyedésben lévő ember, akik váiják segítségünket. Ezeknek az embereknek megsegítése az ünnep, ihert tudom, mi ér többet. A tizennyolc éve beteg asszony (16. vers) a törvénnyel szemben. Amire a törvény nem volt képes, azt megtette Jézus, feloldotta (16. vers) betegségének megkötő kötelékéből szeretete által az asszonyt. E feloldás az, melyre sokan éheznek, áhítoznak. A feloldás eszközévé kell válnunk, hogy elmondhassuk, világosságban járunk (Jn 8,12), és hogy ezt a világosságot minél többen megtapasztalják, megismeijék szolgálatunk által. Ezáltal lehet igazán megérteni az emberi méltóság tiszteletét, legyen az bármennyire elesett ember (Bodelschwing). Öröm látni, amikor egy szociális otthon gondozottjai a gondozókkal együtt tudnak örülni egy névnapon betegen, megfáradtán, családtagjaiktól elhagyatottan a feloldó szeretet által. Jézus Isten áldása alá akarja helyezni e feloldó szeretet tevékenységét. így lehet áldásos életünk, munkánk, hétköznapjaink, ünnepnapjaink. Azt szeretné Jézus, ha nem függetlenítve élnénk ünnepnapjainkat, hétköznapjainkat, mert ez könnyen öncélúságba vezethet, eltántoríthat Isten akaratának cselekvésétől. Jézus radikali- tása szabaddá teszi életemben a szeretetet a mindenkori cselekvésre. Nem köti feltételhez, regulához, hanem követésére szólít fel, mert ebben tapasztalom meg az emberi közösség és az egyén méltóságát. Ebben a méltóságban érzem azt, hogy Isten szeret. Ez a szeretet fel akar frissíteni. Ehhez kellenek a csendes ünnepnapok, amikor töltekezhetem a szeretet igéjével, de számot is adhatok tetteimről, az emberi méltóság vigyá- zásáról. Ámen. Halasi László IMÁDKOZZUNK! Jézusunk, láttasd meg velünk, hogy munkatársaid vagyunk, és eszerint cselekedjünk felebarátaink javára. Amen. , JÓ, REGGELT ADJ, ISTENEM! címmel evangélikus ifjúsági műsort közvetít a Magyar Televízió november 23-ig, minden szombaton reggel 8.00 órai kezdettel a TVl-en. A műsorok a magyarországi reformáció kezdeteitől a XIX. századig követik egyháztörténelmünket. ISTENTISZTELETI REND Budapesten, 1996. október 13, L, Bécsi kapu tér de. 9. (úrv.) Hafenscher Károly: de. 10. (német) Dietrich Tiggemann; de. 11. (úrv.) D. Szebik Imre; du. 6. Baliczá Iván; n., Modor! u. 6. de. fél 10. Csizmazia Sándor; Pesthidegkút, II., Ördögárok u. 9. de. fél 11. Rihay Szabolcs; Békásmegyer, m., Víziorgona u. 1. de. 9. Missura Tibor; Csillaghegy, m., Mátyás kir. u. 31. de. 10. Thumay Béla; Óbuda, III., Dévai Bírö M. tér de. 10. Bálintné Varsányi Vilma; Újpest, IV, Lebstück M. u. 36-38. de. 10. Blázy La- jós; V, Deák tér 4. de. 9. (úrv.) Zászkaliczky Péter; de. 11. (úrv.) Pintér Károly; du. 4. sze- retetvendégség; VII., Városligeti fasor 17. de. 11. (úrv.) (zsinati) Bencze András; du. 6. Nagy Zoltán; VIH., Üllői út 24. de. fél 11. Kertész Géza; VIII., Rákóczi út 57/b. de. 9. (szlovák) Cselovszky Ferenc; vm, Kará- csony S. u. 31-33. de. 9. Kertész Géza; VIII., Vajda P. u. 33. de. fél 10. Fabiny Tamás; IX., Thaly Kálmán u. 28. de. 11. dr. Rédey Pál; Kőbánya, X., Kápolna u. 14. de. fél 11. Fabiny Thmás; X., Kerepesi út 69. de. 8. Tamásy Tamásnc; Kelenföld, XI., Bocskai út 10. de. 8. (úrv.) Rőzse István; de. 11. (úrv.) Rőzse István; du. 6. Ferenczy Erzsébet; XI., Németvölgyi út 138. de. 9. (családi) Ferenczy Erzsébet; Budagyöngye, XII., Szilágyi E. fasor 24. de. 9. Balicza Iván; Budahegyvidék, xn., Thrcsay V. u. 11. de. 9. (úrv.) Kőszeghy Támás; de. 11. (úrv.) Kőszeghy Thmás; du. fél 7. Takács József; XIII., Kassák L. u. 22. de. 10. ifj. Kendeh György; XIII., Frangepán u. 43. de. 8. ifj. Kendeh György; XIV, Lőcsei út 32. de. 11. (úrv.) Thmásy Thmásné; XIV, Gyarmat u. 14. de. fél 10. Thmásy Thmásné; Pestújhely, XV, Templom tér de. 10. dr. Rafael József; Rákospalota, XV, Régi Fóti út 73. (nagytemplom) de. 10. Szabó István; Rákosszentmihály, XVI., Hősök tere 11 de. 10. dr. Kamer Ágoston; Cinkota, XVI., Batthyány I. u. de. fél 11. Blatniczky János; Mátyásföld, XVI., Prodám u. 24. de. 9. Blatniczky János; Rákoshegy, XVII., Tessedik tér de. 9. Péter Attila; Rákoscsaba, XVII., Péceli út 146. de. 9. (úrv.) Kósa László; Rákoskeresztúr, XVH., Pesti út 111. de. fél 11. Péter Attila; Rákosliget, XVH., Gőzön Gy. u. de. 11. Kósa László; Pestszentlőrinc, XVIII., Kossuth tér 3. de. 10. D. dr. Harmati Béla; Kispest, XIX., Templom tér 1. de. 10. Széli Bulcsú; Kispest, XIX., Hungária út 37. de. 8. Széli Bulcsú; Pesterzsébet, XX., Ady E. u. 89. de. 10. Győri János Sámuel; Csepel, XXI., Deák tér de. fél 11. Lehoczky Endre; Budafok, XXII., Játék u. 16. de. 11. Solymár Gábor; Budaörs, (ref. imaház) de. 9. Endreffy Géza; Törökbálint (ref. templom) du. 3. Endreffy Géza; Budakeszi, de. 8. SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁNI 19. VASÁRNAPON a liturgikus szín: zöld. A délelőtti istentisztelet oltári igéje: 2Thessz 3,6-9; az igehirdetés alapigéje: Lk 13,10-17. Evangélikus Rádiómisszió: 18.00-tól a 41 m-es rövidhullámon, 7355 kHz október 12. szombat: Missziói Híradó Váraljáról október 13. vasárnap: Áhítat. Erdélyből - Tóth Károly (Halmágy) Levelezési cím: 2142 Nagytarcsa, Pf. 19. ÖRÖMHÍR címmel egyházunk műsorát közvetíti a TV1 október 13-án, vasárnap 1535 órai kezdettel. KELENFÖLD EVANGELIZÁCIÓ lesz október 16-18. este 6 órai kezdettel a tanácsteremben (Budapest XI., Bocskai u. 10.), „TÁNCOLVA ÖRÜL’ (Jer 31,1). Igét hirdet: Szeverényi János MEGJELENT A MISSZIÓI MAGAZIN ŐSZI SZÁMA! A színes, képes magazinért csak adományokat fogadunk el. Megrendelhető az Evangélikus Rádiómisszió címén: 2142 Nagytarcsa, Pf. 19. A FEBÉ Evangélikus Diakonissza Egyesület püiscsabai SILÓ Társasotthonában megüresedik egy súlyosan mozgássérült emberek használatára épült kétszemélyes lakrész (előtér, szoba, konyha, fürdő). Az otthon kerekesszékkel közlekedők számára is akadálymentes életvitelt biztosít, munkavégzés lehetséges. Várjuk fiatal, aktív, lelki életre és közösségre vágyó házaspárok, testvérpárok stb. sürgős jelentkezését a mozgásszervi állapotuk leírásával: 2081 Piliscsaba, József Attila u. 7-9. Tel.: 06- (26)-373-423,373-983. 1996. október 21-én, hétfőn este 6 órakor a Nemzeti Filharmónia a „Millecentenáriumi Orgonahangversenyek ’96 Magyarország” c. sorozat keretében hangversenyt rendez a kőszegi evangélikus templomban. Közreműködik Ardó Mária - ének, Győrffy Gergely hegedű, Kovács Endre orgona. Az elhangzó művekről Ittzés János lelkipásztor mond ismertetőt. A belépés díjtalan. TÓTKOMLÓS A gyülekezet most felépült új Szeretetotthona november 1-jén megnyílik. Jelentkezéseket még elfogadnak a következő címen: Evangélikus Lelkészi Hivatal, 5940 Tótkomlós, Luther u. 1. Az MPKE-ben október 15-én kedden délután 17 órakor dr. Hafenscher Károly tart előadást „Luther életművének tanulságai” címmel. (OMIKK- Klub Bp. VIII. Múzeum u. 17.) ELŐSZÖR MAGYARORSZÁGON! A Bálint Zsidó Közösségi Ház, a Német Ajkú Evangélikus Egyházközség és a Német Ajkú Református Egyházközség tisztelettel meghívja Önt MARC CHAGALL: KÉPEK A BIBLIÁHOZ c. litográfia kiállításra, mely megtekinthető 1996. szeptember 29-től október 20-ig, szombat kivételével mindennap, 9.00-18.00 óra között a Bálint Zsidó Közösségi Házban (1065 Bp. VI., Révay u 16.) Október 13., vasárnap 15.00-18.00 „JÉ, A SZAMÁR ZÖLD?!” Gyerekdélután, játszóház 5-12 éves gyerekeknek, Chagall képeinek szellemében Október 14., hétfő 19.00 ZENE ÉS GONDOLATOK CHAGALL KÉPEIHEZ Házigazda: Schöner Alfréd főrabbi és Bognár János színművész Október 16., szerda 19.00 KEREKASZTAL-BESZÉLGETÉS VALLÁSOKRÓL, SZIMBÓLUMOKRÓL CHAGALL KÉPEI ALAPJÁN. Vendégeink: Popper Péter pszichológus, Marosi Ernő művészettörténész S. Nagy Katalin művészettörténész. Moderátor: Fodor János Az előadások és a programod kétnyelvűek (német-magyar). A belépés díjtalan! Az OPNI valláslélektani osztályán 1997 januárjában kétéves valláspatológiai (a vallásos hitélet és a lelki torzulások, betegségek keveredése) szemináriumot indítunk. Lelkigondozással, lélekgyógyászattal foglalkozók jelentkezését várjuk. A szeminárium négyhetente kerül megtartásra, pénteken 14-18 óráig. A rendezvény önköltséges, féléves költség az aktuális árviszonyoknak megfelelően előre láthatóan 8-10 ezer Ft. Dr. Sülé Ferenc oszt. vez. főorvos OPNI Valláslélektani Osztály, 1021 Bp., Hűvösvölgyi út 116. Tél.: 176-0922/260 Endreffy Géza végzett teológus lelkésszé avatásának időpontja megváltozott. Az új időpont: november 9-én, szombaton, du. 3 órakor a kelenföldi templomban (Bocskai u. 10.) HALÁLOZÁS Barti József 86 éves korában Keme- neshőgyészen elhunyt. A gyülekezet nagy részvéttel vett búcsút 30 éven át volt hűséges gondnokától, lapunk olvasójától. „Szolgálatodat maradéktalanul teljesítsd” (2Tim 4,5). Gyűjtő keres készpénzért Hűmmel, Goebel és egyéb porcelánfigurákat. Sérült darabok is érdekelnek. Ibii: 06-30-310-159, naponta 18 és 22 óra között. Fasorban végzett fiatal lány albérleti szobát keres Budapesten. Evangélikus Élet A Magyarországi Evangélikus Egyház hetilapja Felelős szerkesztő és kiadó: TÓTH-SZŐLLŐS MIHÁLY Szerkesztőség és kiadóhivatal 1085 Budapest, Üllői út 24. Telefon: 117-5478; 117-1108 Árusítja a Kiadóhivatal és a Magyar Posta RT. Index: 25 211 ISSN 0133-1302 Szedés: Fényszedő Központ Kft. (960010/20) Nyomás: rotációs ofszetnyomás 92002-220053. Petőfi Nyomda RT, Kecskemét Felelős vezető: SEBESVÁRI LÁSZLÓ vezérigazgató Előfizethető az Evangélikus Élet Kiadóhivatalban közvetlenül vagy postautalványon. Előfizetési díj belföldön: fél évre 910 Ft, egész évre 1820 Ft Előfizetési díj külföldön: szomszédos országokban: egész évre 3800 Ft (postázással együtt), más országokban (nyugaton): egész évre 42 USD (63 DEM) légipostával: 58 USD (87 DEM) Csekkszámlaszám: 11708001-20204127 Beküldött kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk visszal