Evangélikus Élet, 1996 (61. évfolyam, 1-52. szám)

1996-07-21 / 29. szám

----------NAPRÓL Ne m vagytok többé idegenek és jövevények, hanem pol­gártársai a szenteknek és háza népe Istennek. Ef 2,19. VASÁRNAP Megváltott engem, hogy ne jussak a sírba és életem a világosságban gyönyörködjék. Jób 33,28 (lKor 15,20; Jn 6,1-15; ApCsel 2,41-47; Zsolt 144). Ez minden hívő embernek szóló ígéret. Akkor is, ha Isten testi életün­ket hosszabbította meg úgy, hogy valami bajból kimentett, akkor is, ha néhányunknak rövidesen át kell mennünk azon az alagúton, amit halálnak nevezünk. A mi életünk sosem kerül sírba, csak a testünk. A mi életünk örök, és itt a földön homályosan, a halál pillanatában már élénkebben és odaát teljes valóságában csodálhatjuk Isten világossá­gát, dicsőségét. HÉTFŐ Amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak az én útaim a ti útaitoknál, és az én gondola­taim a ti gondolataitoknál. Ézs 55,9 (Róm 11,33; 2Móz 16,32-35a; Mk 3,20-30). Mindnyájan sokszor tapasztaltuk már talán csalódottan, hogy Isten valamit egészen más­képp rendezett, mint ahogy mi szerettük volna. Ilyenkor egy vigasztalás marad: tudni, hogy az O megoldásai nem „alábbvalóbbak”, hanem magasabbak, mint a mieink. Aki Isten útjára lép, az nem süllyed, nem csúszik lefelé, még- csak nem is marad egysíkú, hanem felfelé, magasabbra jut, mint ahová önerejéből bármikor is juthatott volna. Felül­ről, Isten szemszögéből nézve pedig saját kusza életünk is áttekinthetőbb és vigasztalóbb képet mutat. Evangélikus Élet 1996. július 21. NAPRA ten megbüntetett, ahogyan megérdemelted, nincs igazad. Ha most még olvasod e sorokat, akkor eddig csak fenyitett, de nem érdemed szerint büntetett Isten. Amit mi egyetlen bűn elkövetése után is érdemiünk, az azonnali halál lenne. Ha van időnk vétkeink után még igét olvasni, imádkozni, tenni-venni, dolgainkat végezni, akkor nem vagyunk iga­zán megbüntetve. Isten adott még időt. Mire adta? Bocsá­natkérésre. Ha eddig elmulasztottad volna, tedd meg most. Abban a pillanatban Jézusé lesz a te bűnöd és tied az Ő tisztasága, s többé nem kell félned a büntetéstől. CSÜTÖRTÖK Újra irgalmas lesz hozzánk, eltapossa bű­neinket, a tenger mélyére dobja minden vétkünket! Mik 7,19 (lTim 1,15; Lk 9,10-17; Mk 4,10—12). Istenhez min­dennap, minden órában vissza lehet menni bocsánatkérés­re és megtisztulásra. De azt a bűnt, amit már egyszer el­mondtam neki és letettem előtte, visszaemlegetni, elemez­getni, újra magamra vállalni nem szabad. Isten megbocsá­tott. Te miért nem bocsátasz meg magadnak? Miért mar­JÉZUS PRÓBATÉTELE Jn 11,1-16 A VASÁRNAP IGÉJE KEDD Érezzétek és lássátok, hogy jó az Úr! Boldog az az ember, aki hozzá menekül! Zsolt 34,9 (Jn 6,35; 2Móz 19,3-8; Mk 3,31-35). Jézus Krisztus minden érzékszervünk számára kínálja magát. Szavát hallhatjuk, az igét és golgo­tái keresztjét láthatjuk, az ostyát és a bort ízlelhetjük és ta­pinthatjuk, szívünket és érzelmi világunkat is átjárja a ke­gyelem és a védettség öröme. Érdemes hozzá menekülni, jó helyen leszünk nála. Jézus nem egy rozzant és megko­pott menedékház, hanem stabil alapja, biztos és örök vé­delme életünknek. SZERDA Ezért megbüntetlek titeket, ahogyan megér- demlitek - így szól az Úr. Jer 21,14 (Mt 6,12; Fii 2,1-4; Mk 4,1-9). Ha úgy érzed, testvérem, hogy ez történt veled, Is­cangolod magad? PÉNTEK Segít a Lélek is a mi erőtlenségünkön, mert amiért imádkoznunk kell, nem tudjuk úgy kérni, ahogyan kell. Róm 8,16 (Zak 12,10; Jn 6,47-51; Mk 4,13-20). Cso­dálatra méltó, ahogyan a Szentháromság Isten minden erejét és személyét mozgósítja azért, hogy nekünk áldott életünk lehessen. Ritkán gondolunk a Szentlélek eme fel­adatára, amiről itt olvastunk. Imádság közben vezeti gon­dolatainkat, irányítja vágyainkat és ha valami rosszul hang­zott el, azt Ő Isten elé „tolmácsolja”. Ez ne bénítson, in­kább bátorítson minket az őszinte imádságra! SZOMBAT Mert úgy határoztam, hogy nem tudok közöt­tetek másról, csak Jézus Krisztusról, róla is mint megfeszí­tettről. lKor 2,1-2 (Ézs 5,21; Jel 19,6-9; Mk 4,21-25). Na­gyon sokféle csalétek található ebben a világban. Sokféle irányzat és mozgalom tart igényt életünkre. Ekesszólással, szép ígéretekkel próbálnak vonzani és megfogni minket. Ho­gyan igazodjak el? Honnan tudjam, mire építsek, kiben bíz­zam, hová kötődjek? Honnan tudjam, mi lesz később káros nekem? Az egyetlen iránytű a megfeszített Krisztus. Ahol Ő áll a középpontban, ott védelem alatt lehet az életünk. Bálint Józsefné Az ismeretlen holnap Zsid 11,8 Minket nyugtalanít az, ami is­meretlen. Mindent biztosítani aka­runk: a holnapot, öregséget, la­kást, autót... Még a halál titkát is próbálnánk megfejteni. Mi lesz a halál után? - Ezt Isten elrejtette. Lehet fesze­getni a titkokat, amit Isten elrej­tett (okkultizmus). De ezen átok van:- Az ember sok mindent akar­na tudni, amire nem lenne szüksé­ge. A Biblia világosan elintézi ezt a kérdést: tyA titkok az Úréi, ami Iste­nünkéi, a kinyilatkoztatott dolgok pedig a mieink... ” (5Mózes 29,28). Egész életünkre jellemző, hogy a Sátán ingerelni tud Isten rendje ellen. Pl.: próbáljuk ki milyen len­ne az élet házasság nélkül, milyen lenne a gyermekvállalás nevelés nélkül, milyen lenne a vasárnap templom nélkül. Általában milyen lenne átlépni a sorompókat és kor­látokat, és élni a magunk bölcses­sége szerint. A hit útja egészen más! Ábrahám első lépése a hit útján az volt: ki­ment hazájából, nem tudva, hová megy. „Hit által engedelmeskedett Abrahám, amikor elhivatott, hogy induljon el arra a helyre, amelyet örökségül fog kapni És elindult, nem tudva hova megy ” Tehát nem tudta hova megy, hogy lesz, mint lesz. Ez nyitott kérdés maradt, de ott volt az egyetlen fix pont, hogy Isten vele lesz. Tapasztaltad-e már, hogy Isten jelenlétében más színt kap az is, hogy „nem tudom”. Ez a mondat is sokféleképp hangozhat: keserűn, lázadón, zúgolódva, de hangozhat alázattal is, az oltalom, az őrzés tu­datában és ezért egy benső csend­del. - Hányszor van úgy, hogy nem tudom, meddig tart a betegségem, vagy meddig marad meg a munka­helyem, vagy nem tudom hány évem van még hátra az életem­ből... Nem tudom. De van olyan is, amit nem is szükséges tudnom. Valljuk meg: igen - a tudás bizton­ságot ígér. De századunkban kese­rűen tapasztaljuk, a tudás és az emberi gonoszság együtt pokollá tudja tenni az életet (atombom­ba)! A világ és az egyes ember sorsát nem a tudás, hanem Isten őrzése dönti el Bibliánk a 125. Zsoltárban ezt így fejezi ki: ha az Úr nem őrzi a várost, hiába vigyáznak rá az őrök. Ma sokan szakadnak el Istentől, más szóval elengedik Isten kezét. Ellökik maguktól ezt az őrző kezet. Ezt tesszük sokszor és ezzel inge­reljük Istent. Csak Jézus közbenjá­rásáért folyhat tovább, úgy-ahogy az élet. O ma is imádkozik a vilá­gért: Atyám, bocsáss meg nékik, mert nem tudják, mit cselekesznek. Ma sokasodnak a lakatok, zá­rak, rácsok kapun, ajtón, ablakon. Szükség is van erre. De ne feledjük az előbbi igét, „ha az Úr nem őrzi a házat”... Komolyan vesszük-e, hogy egy döntő kérdés van: Isten őrzésére bízzuk-e magunkat. Ma is igaz: ne­héz gazdasági helyzetben, bizony­talan jövő árnyékában Jézus az őrző és a jó Pásztor. A világ csak szalmaszálakat kínál, hogy abba kapaszkodj. De Isten keze biztos, O soha nem enged el, ha egyszer igazán belekapaszkodsz. Gáncs Aladár A MIATYÁNK így vizsgáztat téged Nem mondhatod: ATYANK, ha nem viselkedsz úgy, mint az Ő gyermeke a mindennapi életben. Nem mondhatod: MI ATYANK, ha lelki elzártságban élsz testvéreiddel. Nem mondhatod: KI VAGY A MENNYEKBEN, ha csak a földi dolgokra gondolsz. Nem mondhatod: SZENTELTESSÉK MEG A TE NEVED, ha te nem tiszteled mindig az Ő nevét. Nem mondhatod: JÖJJÖN EL A TE ORSZÁGOD, ha te összekevered Isten országát a földi sikerekkel. Nem mondhatod: LEGYEN MEG A TE AKARATOD, ha nem akarod el­fogadni az Istennek tervét teveled. Nem mondhatod: A MI MINDENNAPI KENYERÜNKET ADD MEG NEKÜNK MA, ha nem törődsz azzal, hogy mások éheznek. Nem mondhatod: BOCSÁSD MEG A MI VÉTKEINKET, ha bárkivel szemben haragot táplálsz. Nem mondhatod: AMIKÉPPEN MI IS MEGBOCSÁTUNK AZ ELLE­NÜNK VÉTKEZŐKNEK, ha még nem tudtál igazán megbocsátani mindenki másnak. Nem mondhatod: ÉS NE VÍGY MINKET A KÍSÉRTÉSBE, ha még tu­datosan tudsz bűnözni. Nem mondhatod: DE SZABADÍTS MEG A GONOSZTÓL, ha nem har­colsz minden gonoszság ellen. Nem mondhatod: MERT TIED AZ ORSZÁG, A HATALOM ÉS A DI­CSŐSÉG, ha nem tudtál lemondani a földi dolgok ön­ző birtoklásáról, a parancsolgatásról és a hiúságról, amely magadnak tulajdonítja, ha valami sikerült ne­ked. Nem mondhatod: AMEN, ha nem hallottad meg őszintén, hittel és meg­győződéssel a MIATY.' NK neked szóló igéit. (Ismeretlen szerzőtől, Zéland.) egy eszperantó folyóiratba, ' özölte Hamvai János, Új­Szereted a gyermekeket? Szeretnél segíteni beteg gyermekeken? Szeretnél továbbtanulni ez irányban? Szeretnéd mindezt zömmel egyházi közegben tanulni? Ha igen, kérlek tanulmányozd át a következő sorokat! A Batthyány Strattmann László Egészségügyi Szakközépiskola gyermek szakápolói képzést indít idén is egyházi csoporttal. A képzés időtartama: 3 év. Feltétel: gimnáziumi érettségi. Az egyházi csoport ökumenikus. Az ápoláslélektant és az etikát az előző évekhez hasonlóan egyházi szakemberek oktatják. A szakmai gyakorlatot most már hagyomány- szérűén a Magyarországi Reformá­tus Egyház Bethesda Gyermekkórházában tartjuk. A szakképzettséggel nem rendel­kezők számára a képzés tandíj- mentes. Vidéki tanulók számára kollégiumi elhelyezést biztosítunk. Szerződéskötéssel tanulmányi és szociális ösztöndíjra van lehetőség. Felkeltettük az érdeklődésedet? Részletesebb tájékoztatással szol­gálunk a Batthyány Strattman László Egészségügyi Szakközépiskolában (Bp. XIV, Dózsa György u. 25-27.) a 343-75-78 telefonszámon, szerdai napokon 9-12 óráig, vagy a Ma­gyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórházában (Bp. XIV, Bethesda u. 3.) Markóczy Sándoménál a 343-30-20 telefonszámon. Jelentkezni még korlátozott szám­ban lehet. Szeretettel várunk! Lázár feltámasztását az Evangé­liumban megelőzi ez a rövid kis bevezető történet. Fontos a folyta­tásról is beszélni, hiszen ha csak ezt nézzük, akkor Jézus szavai na­gyon cinikusan és gúnyosan hang­zanak! Megtudja, hogy Lázár halá­los beteg. Ha nem segítenek rajta, akkor meghal. És mégis azon a he­lyen marad, ahol volt. Nem csinál semmit olyat, amire a tanítványok azt mondhatnák, hogy Jézus vala­mit tett Lázárért. Jézus megnyugtatja a tanítvá­nyokat. Egyrészt elmondja nekik, hogy ez a betegség nem halálos, hanem az Isten dicsőségéért van. Másrészt pedig azzal nyugtatja őket, hogy Lázár nem halt meg, csak alszik. 0 nem a betegséget akarja analizálni, hanem az értel­mét és az okát megvilágítani. Mindez azért történt, mert így a tanítványok és a sokaság számára nyilvánvalóvá válhat Jézus halál fölötti hatalma is. Az emberek mérlegelik a beteg­ségeket. Melyek a kisebb betegsé­gek, és melyek a komolyabbak. Külön kategóriát alkotunk a halá­los betegségeknek. Isten szemszö­géből viszont csak egyetlen halálos betegség létezik: ez pedig a bűn! Lázárt és testvéreit, Máriát és Mártát szerette Jézus. Nem azért írja le ezt az evangélista, mert ki kell külön hangsúlyozni. Mintha Jézus nem szeretne mindenkit. Hanem azért, mert ők viszonozták Jézus feléjük áradó szeretetét! Egyszóval szerették Jézust! És tudták jól, hogy bármi történik, az ő szeretetétől semmi sem választ­hatja el őket. Még a halál sem. Mert Jézus tanításának legna­gyobb része arról szól, hogy akkor van értelme az életünknek, ha va­lahová készülünk! Méghozzá Isten Országába! Akkor van értelme, ha már ebben az életben megismer­jük őt, így tudjuk, kihez készülünk! Ahol majd szemtől szembe, színről színre láthatjuk őt! ‘Non omnis moriar!’ - Nem halok meg teljesen!- tartja a régi latin mondás is. Van egy betegség, amit szégyen­nek tartanak az emberek: ez a rák! Érdekes, hogy akinek sokadik in­farktusa van, az büszkén meséli másoknak. Pedig ez is halálos be­tegség. A ráknál az a kérdés: Miért büntet az Isten? A bűnt pedig ­természetesen - szégyelleni kell. A vakon született meggyógyitásával is bizonyítja Jézus, hogy a betegség nem a bűn'következménye. Sokkal inkább próbatételről van szó. Aki hisz benne, azt próbára teszi. Va­jon a próbatételek közepette is hű­séges marad? Aki pedig nem hisz benne, azt rá akaija döbbenteni, hogy nem irányíthatja az ember a saját sorsát! Lázárnál nem ír a be­tegségről, de érződik a próbatétel hatása. Nem is a haldokló Lázárt teszi próbára, hanem inkább a környezetét. A tanítványokat, akik próbálják hinni, hogy valóban csak alszik. A testvéreit, akik már gyá­szolnak, de érzik, hogy ahol Jézus jelen van, ott reményteli örömre fordul a gyász! Thmást, aki szeret­ne meghalni e világ számára, mert bízik Jézus hatalmában! És végül minket, akiket sok hasonló próba­tétel ér az életben. Szeretünk-e Jézusnak tanácso­kat osztogatni? Mit, hogyan csi­náljon. Vagy pedig vakon bízunk benne. Mert tudjuk, ha Ő velünk van, akkor semmi nem árthat ne­künk. Ezt a hitet váija el tőlünk Isten, ami már a hívő embernek inkább tudás! Hiszen ez vezet minket az élet napos és árnyékos oldalán az örök élet felé. Szeret­jük-e Jézust a próbatételek köze­pette is? Haljunk meg e világ szá­mára, hogy vele új életre támad­hassunk fel! Menyes Gyula IMÁDKOZZUNK: Úr Jézus Krisztus! Ar(j nekünk re­ményteli hitet! Tudjunk szeretni Téged a megpróbáltatásokban és kísértések­ben, mert ez az út vezet Hozzád! Ámen. SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 7. VASÁRNAPON a liturgikus szín: zöld. A délelőtti istentisztelet ol­tárt igéje: ljn 5,18-20; az igehirdetés alapigéje: Jn 11,1-16. ÖRÖMHÍR címmel egyházunk mű­sorát közvetíti a TV1 július 21-én, va­sárnap 1530-kor. A műsorban beszá­molót láthatunk a magyar-finn-észt lelkészkonferenciáról. Evangélikus Rádiómisszió: 18.00-tól a 41 m-es rövidhullámon, 7355 kHz. július 20. szombat: „Lélektől léle­kig”, július 21. vasárnap: Jézus az ^jtó...- Gémes István áhítata. Levelezési cím: 2142 Nagytarcsa, Pf. 19. ISTENTISZTELETI REND Budapesten, 1996. Július 21. I Bécsi kapu tér de. 9. (úrv.) Hafenscher Károly; de. 10. (német) Dietrich Tiggemann; de. 11. (úrv.) Balicza Iván; du. 6. dr. Széchey Béla' n., Modori u. 6. de. fél 10. Csizmazia Sándor; Pesthidegkút, II., Ördögárok u. 9. de fél 11 Rihay Szabolcs; Békásmegyer, HL, Víziorgona u. 1. de. 9. Verasztó János; Csillaghegy, HL, Mátyás Hr. u. 31. de^lO. Óbuda, m., Dévai Bíró M. tér de. 10. Bálint László; Újpest, IV., Lebstück M. u. 36-38. de 10. Blázy Lajos; V, Deák tér 4. de. 9. (úrv.) Zászkaliczky Pál; de. 11. (úrv.) Gerőfi Gyuláné; du. 6. Brebovszky Gyula; VII., Városligeti fasor 17. de. 11. (úrv.) Muntag Andorné; du. 6. Muntag Andomé, Vili., Üllői út 24. de. fél 11. Kertész Géza; VUL, Rákóczi út 57/b. de. 9. (szlovák) Cselovszky Ferenc; VID., Karácsony S. u. 31-33. de. 9. Kertész Géza; Vffl., Vajda P. u. 33. de. fél 10. Fabiny Umás; IX., Thaly Kálmán u. 28. de. II. dr. Rédey Pál; Kőbánya, X., Kápolna u. 14. de. fél 11. Fabiny Tunis; X., Kerepesi út 69. de. 8. Thmásy Tamás; Kelenföld, XI., Bocskai út 10. de. 8. (úrv.) Ferenczy Erzsébet; de. 11. (úrv.) Ferenczy Erzsébet; du. 6. Csepregi András; XI., Németvölgyi út 138. de. 9. Csepregi András; Budagyöngye, XIL, Szilágyi E. fasor 24. de. 9. Balicza Iván; Budahegyvidék, XU., Tarcsay V u. 11. de. 9. (úrv.) lhkács József; de. 11. (úrv.) TUkács József; du. fél 7. dr. Koczor Miklós; Xm., Kassák L. u. 22. de. 10. ifi. Kendeh György; xm., Frangepán u. 43. de. 8. ifi. Kendeh György; XIV, Lőcsei út 32. de. 11. (úrv.) TUmásy TUmás; XIV, Gyarmat u. 14. de. fél 10. TUmásy Tunás; Pestújhely, XV, Templom tér de. 10. dr.Rafael József; Rákospalota, XV, Régi Fóti út 73. (nagytemplom) de. 10. Veperdi Zoltán; Rákosszentmihálv, XVI., Hősök tere de. 10. dr. Kamer Ágoston; Cinkota, XVI., Batthyány I. u. de. fél 11. Blatniczky János; Mátyásföld, XVI., Prodám u. 24. de. 9. Blatniczky János; Rákoshegy, XML, Tessedik tér de. 9. Kósa László; Rákoscsaba, XVH., Péceli út 146. de. 9. Péter Attüa; Rákoskeresztúr, XVII., Pesti út III. de. fél 11. Kósa László; Rákosliget, Xm. Gázon Gy. u. de. 11. Péter Attila; Pestszentlőrinc, XVIII., Kossuth tér 3. de. 10. Havasi Kálmán; Pestszentimre, XVIU., Rákóczi út 83. (ref. templom) de. háromne­gyed 8. Havasi Kálmán; Kispest, XIX., Templom tér 1. de. 10. Széli Bulcsú; Kispest, XIX., Hungária út 37. de. 8. Széli Bulcsú; Pesterzsébet, XX., Ady E. u. 89. de. 10. Győri János Sámuel; Csepel, XXI., Deák tér de. fél 11. Lehoczky Endre; Budafok, XXII., Játék u. 16. de. 11. Solymár Gábor; Budaörs (ref. imaház) de. 9. Solymár Gábor; ISTENTISZTELETEK A BALATON PARTJÁN Alsódörgicse: de. 11; Balatonalmádi (Baj- csy-Zs. u. 25.): du. 4; Balatonboglár (ref. templom): de. 9; Balatonfenyves (ref. temp­lom): du. 6. Balatonfüred (ref. fehér tem­plom): du. 6; BalatonfQzfő (ref. templom): du. Vi 3. Balatonlelle (ref. templom): de 11; Balatonszárszó: (német) de. 12; Hévíz: de. 10; Keszthely (ref. templom): de fél 12; Kisdörgicse: de. fél 10; Mencshely: de. 11; Nemesleányfalu: du. 2; Siófok: (német) de. fél 10; (magyar) de. 11; Szentantalfa: de. 10; Zánka: de. 9. EVANGÉLIKUS ISTENTISZTELE­TET közvetít a Magyar Rádió a Kos­suth adó hullámhosszán július 28-án, vasárnap de. 10.05 órakor, a szegedi evangélikus templomból. Igét hirdet: Tóth Attila szegedi leikész. HAZAI ESEMENYEK ORGONAZENES ÁHÍTAT július 28-án, vasárnap 18 órakor a Deák téri templomban. Oreonál: NYÍRÓ GÁBOR Közreműködnek: Sz. Gáborfi Zsuzsanna - szoprán Kővári Judit - alt Pájer Sára - gordonka Műsoron Bach és régi mesterek művei. A Fóti Ökumenikus Általános Isko­la pályázatot hirdet gazdasági vezetői állás betöltésére. Feltételek: legalább hároméves szak­mai gyakorlat, felsőfokú KALASZ vagy mérlegképes könyvelői végzettség, er­kölcsi bizonyítvány, oklevélmásolat. Cím: 2151 Fót, Vörösmarty tér 2. Vezetői pótlék, étkezési hozzájáru­lás van. Bérezés: Kjt. szerint. A pályázat benyújtásának határide­je: 1996. augusztus 15. Az állás elfogla­lásának ideje: 1996. szeptember 1. Lel- készi ajánlás előnyt jelent. NAPFÉNY Otthonházainkba jelentkezé­seket fogadunk el. Idősek ápolása-gondozása appartmanban, illetve 1-2 ágyas elhelyezéssel. Befizetett összeg öröklődik. VÁRVÖLGYÖN Mátyás Kir. u. 30., SZABADKÍGYÓSON Áchim u. 2. alatt. Támogatóink, kik Otthonházaink te­vékenységét támogatják, ingyenes tombola­jegyet kapnak, mely tulajdonosai között VARVÖLGYÖN 20 m2-es appartman élet­hosszig tartó használatát sorsoljuk ki 1996. augusztus 20-án. NAPFÉNY Ótthonházak 8381 Hévíz, Széchenyi u. 23. Pf: 50. 'Ibi-: 06/83-314-239,06/20-243-118. A Romániai Zsinatpresbiteri Evan­gélikus Egyház július 7-9. között ünne­pi megemlékezést — istentiszteletet és közgyűlést - tartott a kolozsvári temp­lomban. Megemlékeztek az 1921. jú­lius 7-9. között tartott zsinatról, me­lyen megalakult a magyar evangélikus gyülekezetek egyházkerülete. Ugyan­akkor délutáni ünnepély keretében millecentenáriumi megemlékezés is volt. Az eseményeken egyházunk kül­döttsége is jelen volt D. dr. Harmati Béla püspök vezetésével. Az erdélyi evangélikusságnak erről az ünnepéről következő számainkban beszámolót adunk. HALÁLOZÁS Dr. id. Sikter András június 25-én, életének 66. évében elhunyt. Temetése július 5-én volt a rákospalotai temető­ben. „Életem ideje kezedben van, sza­badíts meg engem.” Zsolt 31,16. Apróhirdetés Toronyórák korszerűen, világszínvonalon, rádióvezérléssel. Kapcsolóórák, harangozó­gépek. Toronyóraipari vállalkozás: CT Ko­vács Jenő. 8000 Székesfehérvár, Kossuth u. 6. Tfel/Fax: 22/348-880. GOMBOS LAJOS aranykoszorús harangönlő mester 2162 örbottyán, Rákóczi út 119. Pf. 3. Telefon: 06/27/360-175 Budapesti iroda: XIII., Jász u. 60/B Telefon: 06/60-332-522. A Magyar Börtönpasztorációs Tár­saság imatémája július 21-én: Imád­kozzunk, hogy ne az erőszak legyen a természetes életforma, hanem a humá­num, a másik elfogadása, a másik em­berért való cselekedet legyen a kívánt életforma. TORONYÓRÁK korszerűen világszínvonal on-rádióvezérléssel KAPCSOLÓÓ RAK-HARAN GOZÓGÉPEK TORONYÓRAIPARI VÁLLALKOZÁS CT.: Kovács Jenő FI 8000 Székesfehérvár, Kossuth u. 6. I íyx CL Tel./Fax: 22/348-880 A közeljövőben magyar nyelven is megjelenik Joachim Scharfenberg: Bevezetés a lelkipásztori pszichológiába (Einführung in die Pastoralpsychologie) című könyve. A kötet könyvesbolti forgalomba csak korlátozott példányban kerül. A könyv bolti ára 1980 FL Lelkészek, hitoktatók, teológushallgatók, tanárok, ha a könyvet közvetlenül a kiadótól rendelik meg, kedvezményesen, 990 Ft-ért juthatnak h«».á a műhöz. Előjegyzését a következő címre küldheti be: ASTRA, Siófok, Pf. 117. 8601 Előjegyzését visszaigazoljuk, a könyvet megjelenés után utánvéttel postázzuk. Evangélikus Élet A Magyarországi Evangélikus Egyház hetilapja Felelős szerkesztő és kiadó: TÓTH-SZÖLLŐS MIHÁLY Szerkesztőség és kiadóhivatal 1085 Budapest, Üllői út 24. Telefon: 133-6438; 134-3567 Árusítja a Kiadóhivatal és a Magyar Posta RT. Index: 25 211 ISSN 0133-1302 Szedés: Fényszedő Központ Kft. (960010/20) Nyomás: rotációs ofszetnyomás 92002-220053. Petőfi Nyomda RT Kecskemét Felelős vezető: SEBESVÁRI LÁSZLÓ vezérigazgató Előfizethető az Evangélikus Élet Kiadóhivatalban közvetlenül vagy postautalványon. Előfizetési díf belföldön: fél évre 910 Ft, egész évre 1820 Ft Előfizetési dfj külföldön: szomszédos országokban: egész évre 3800 Ft (postázással együtt), más országokban (nyugaton)' egész évre 42 USD (63 DEM) légipostával: 58 USD (87 DEM) Csekkszámlaszám: 11708001-20204127 Beküldött kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza! A f

Next

/
Oldalképek
Tartalom