Evangélikus Élet, 1996 (61. évfolyam, 1-52. szám)
1996-01-28 / 4. szám
Evangélikus Élet ' 61. ÉVFOLYAM 4. SZÁM 1996. JANUÁR 28. VÍZKERESZT ÜNNEPE UTÁNI 4. VASÁRNAP ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP ARA:35 FT Tanuld meg azt is, hogy Istent imádságban soha ne kísértsd. ______Ne szabj eléje se időt, se mértéket, ________________se célt, módot, kikötvén, ho gy mikor, hogyan, mivel segítsen. Majd eltalálja Isten az O megfoghatatlan ________________________bölcsességével. Lu ther A TARTALOMBÓL ÚJ GYÜLEKEZETI HÁZ VANYARCON ÖRÜLJETEK AZ ÚRBAN! AZ 1996. ÉVI NŐI VILÁGIMANAP „VÍZKERESZTI AJÁNDÉK” Az Evangélikus Rádiómisszió új stúdiója Tiidatos időzítéssel, Vízkereszt, a misszió hagyományos ünnepének délutánján kezdte meg munkáját az Evangélikus Rádiómisszió első önálló stúdiója a nagytarcsai gyülekezeti házban. A12 négyzetméteres, eredetileg raktárnak épült, alagsori helyiséget a gyülekezet presbitériuma bocsátotta a Rádiómisszió rendelkezésére. Korszerű berendezését finn és norvég rádiómissziós szervezetek, a NO- REA és a „Sanansaattajat” biztosította. Szinte mindennel fel van már szerelve, ami a technikailag megfelelő színvonalú rádióműsorok és kazetták elkészítéséhez szükséges: tízcsatomás keverő, stúdiómagnók, DAT-magrió és CD- lejátszó, kazettasokszorosító stb. A stúdió szakszerű szigetelése rekord idő alatt (karácsony és újév között!) készüli el és Búzást István helyi mester odaadó, lelkes munkáját dicséri. A berendezési költségekhez az Országos Egyház is hozzájárult. így Vízkereszt délutánján már két rádiós program és egy új kazetta felvétele készülhetett el az új stúdióban. Meggyőződésünk, hogy Istennek mindenből a legjobbat, minőséget kell adni és ez érvényes a rádiómissziós programok technikai színvonalára is. Szeretnénk technikailag is versenyképes műsorokkal, kazettákkal jelentkezni az egyre igényesebb médiavilágban. Célunkat jól summázza a népszerű finn missziói ének sora: „Hogy a drága hír elérjen végre minden népeket!" Gáncs Péter Vajdasági segélyakció A Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat 1995 augusztusában felhívást tett közzé a Vajdaságban élő krajinai menekültek megsegítésére. A Szeretetszolgálat köszönetét mond adományozóinak, akiknek együttérző szeretete révén közel félmillió forint készpénztámogatás gyűlt össze. A dán egyházi segélyszervezettel (DanChurchAid) — amelynek fő közép-európai partnerszervezete a Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat - közös segélyakció keretében vált lehetővé év végéig három, negyvenmillió forint összértékű segélyszállítmány eljuttatása a nélkülözőkhöz. Karácsony előtt indították útnak a közel tízmillió forint értékű segélyadományt: a kamion 4752 db családi tartós élelmiszer- és 4752 db higiéniai csomagot szállított a Vajdaságba. Az egységdobozokban liszt, olqj, cukor, konzerv és alapvető tisztálkodási szerek (fogkrém, szappan, mosószer) voltak. Az adományból elsősorban a családoknál menedéket kapottak részesültek, de ellátták azokat a menekült táborokat is, ahol még mindig tömeges az elhelyezés. A Szeretetszolgálat vajdasági partnerszervezetével, az újvidéki Ökumenikus Humanitárius Szolgálattal (EHS) együttműködve, részt vett a helyszíni szétosztásban is, akárcsak a vajdasági magyar református gyülekezetek és az önkéntesek. Magyar segélyszállítmány Szarajevóba 1995 novemberében, a béke bejelentésének idején, ötnapos út után, Horvátországon és Bosznián keresztül, háború sújtotta területeken haladva, horvát, bosnyák és szerb ellenőrző pontokon át érkezett meg Szarajevóba a Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat kamionja. A Határontúli Magyarok Hivatala és a Szeretetszolgálat adománya a szarajevói magyarokat karácsony előtt élelmiszerrel, gyógyszerrel, kötszerrel, ruhával segítette. A küldemény összértéke négymillió forint volt. A háborús időket figyelembe véve, ez volt az első természetbeni segélyszállítmány, amelyet a szarajevói magyar közösség kapott. Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat munkatársai megérkezés után a helyszínen maradtak és a Szarajevói Magyarok Humanitárius Szervezetével (HUM) együttműködve, osztották szét a küldeményt a sokat szenvedett emberek között. A Szeretetszolgálat ezúton mond köszönetét mindazoknak, akik támogatták ezt az akciót. TÖRTÉNELMI NAP CSEPREGEN Emlékező istentisztelet Csepregen, a város feldúlásának 375. évfordulóján 1996. január 6. Vízkereszt ünnepe. Történelmi nap, történelmi esemény volt - így értékelték többen az istentiszteleten szolgálók és a templombem együtt imádkozó hívek. A meghívót a Magyarországi Evangélikus Egyház Elnöksége bocsátotta ki, melyben ökumenikus istentiszteletre hívott a csepregi Szent Miklós római katolikus templomba. Az ünnepi istentiszteleten az egyházak vezetői szolgálták: Angelo Acerbi érsek, apostoli nuncius, aki a pápa nevében volt jelen, dr. Seregély István egri érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Kar elnöke, dr. Pápay Lajos győri megyés püspök, dr. Harmati Béla püspök a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának elnöke, D. Szebik Imre az Északi Egyházkerület püspöke, dr. Márkus Mihály dunántúli református püspök. A liturgiában szolgált még Jankovits Béla győr-soproni esperes, Fatalin Helga bük-szakonyi lelkész és Berkes Gyula csepregi plébános. Délután koszorúzás volt a Művelődési Ház emléktáblájánál, kiállítást nyitottak meg a Városi Könyvtárban, melyen „Az Evangélikus Csepreg” értékeit mutatták be és korabeli zenét adtak elő a Művelődési Házban Rajnai Gábor és Sárosi Orsolya zeneiskolai tanárok. A délutáni program középpontja két előadás volt. Először Keveházi László történész-lelkészünk keresett feleletet a kérdésre: „Mi történt 375 éve Csepregen?”, majd a „Cuius regio, eius religio” című előadásában fejtette ki a kor történelmi hátterét dr. Polgár Marianna, a szombathelyi Tanárképző Főiskola tanára. A délelőtti spirituális programot így egészítették ki egész napos együttlétté és ebben a szervezésben komoly erőfeszítéseket tett Molnár Sándor polgármester a város önkormányzatának élén és Ziembicíd Erzsébet, a Művelődési Ház és Könyvtár vezetője. Mi történt hát 1621. január hatodikán Csepregen? Idézzünk fel egy részletet Keveházi László előadásából: ,„Az 1621 -ik évbe Csepregen még alig hangoztak el az új évi igehirdetések. Vízkereszt ünnepére ébredt a város. Valóban csak erre? Inkább nagy hadi lárma, sűrű lövöldözés és trombitaharsogás verte fel álmukból a békés polgárokat” - olvassuk Payr Sándor emlékezésében. A hirtelen rémületre iszonyat következett. Megadásra, békés tárgyalásra fel sem szólították őket, hanem megkezdődött a nép irtása. „Nem vala őnáluk személyválogatás, elfogyatkozik itt minden szánakodás, hanem egyaránt lön ott az nagy mészárlás, minden ember között lön ott a vagdalás” olvassuk egy éppen ott tanuló és megmenekült névtelen diák emlékezésében. Nem háború, egyenlő erők összecsapása volt ez. Akit a katonák előtaláltak, azonnal felkoncolták. Néhányaknak, nem tudjuk mennyinek, megadatott a menekülés útja. Az őszinte emlékezéshez hozzá kell tenni, hogy Collalto generális támadó csapatából is elesett öt muskétás és huszonöt zsoldos meg is sebesült. Védekezés tehát eleinte lehetett. De ez a tény talán még jobban felbőszítette a katonákat. A véres eseményeknek voltaképpen két fő színhelye, csomópontja volt az akkori két evangélikus templom. A templomokat körülvevő kőfalak talán egy darabig bástyául is szolgáltak. Sőt bizonyára a templom épületeiben, az oltár körül az odamenekültek közelebb hitték Isten oltalmát. Az első támadás az ún. alsó templomot érte. Tele volt odamenekülőkkel és a magukkal vitt holmikkal. S bizonyára imádkoztak, talán még énekeltek is. De a templom rövid idő alatt valóságos áldozati hellyé, „mészárszékké” lett. A toronyba menekülőket is lecsalogatták és aztán az ígéret ellenére kivégezték. „Mihály pap” is megsebesült, valószínűleg Crucius, Keresztúri Mihátyról van szó, aki elpusztult nyája mellett sebesült meg. Ugyanezt olvassuk Galgóczi Miklós iskolamesterről is: „hasonló formán az szegény mester romla.” Ha lehet, még nagyobb vérengzésről olvasunk a „Felső templomban”. Az udvar, a templom, a kórus, a padlás, a torony tele volt menekülőkkel. A templom ajtaját fejszével törték be - állítólag 200 évig látható volt rajta a fejszecsapás nyoma. Akik bent voltak, könyörgésre fogták a dolgot, de: „sem vénet, sem ifjat, gyermeket s öreget nem kímélnek meg gyenge szép szüzeket, felmészárlának kicsiny csemetéket, ezek szerezének sok kárt özvegyeknek ” A templom kórusán ott van Zvonarics Imre felsőtemplomi lelkész, aki írásaival országos hírre tett már szert. Amikor felismerik, helyben megölik őt is: „így szenvedi meg ő az mártyromságát, juhocskái mellett élete fogyását. ” A mészárlás végén a katonák felgyújtják a templomot. A tűzben állítólag még a harangok is megolvadtak. Egy feljegyzés szerint az égő toronyból egy kicsinyét magához szorító édesanya kiugrott, ő szörnyethalt, a gyermek életben maradt. Három nap és három éjjel tartott a vérfürdő. A végén szinte az egész várost felgyújtották, közben raboltak is. De nemcsak élőket, hanem kiforgatták a templomban nyugvók sírjait is. Ez a három nap tehát mai szóval bosszúhadjárat, vagy büntető csapás volt... „A halottak száma, kiket egy közös, nagy sírba hántolták ezerkétszázhuszonhárom volt” - írja Payr Sándor. „ Valószínű azonban, hogy ennél többen is áldozatul estek Voltak teljesen elégett tetemek is. De lehettek olyanok is, akiket nem a közös sírba temettek A közös sír eddigi elgondolás szerint a szentkirályi major előtti mai domborulat volt, bár újabban van más elgondolás is. De talán nem véletlen hagyomány, hogy az itt utazók szinte napjainkig kalapemeléssel tisztelegtek az elhunytak előtt. ” Az emberéleteken túl elpusztult egy város is, eltűnt a kultúrcentrum jellege is, megsemmisült egy virágzó városi gazdaság is, mert nemcsak szellemiekben, de anyagiakban is gazdagok voltak lakói. A veszteséglista végére illik Payr Sándor egy mondata: „ez a történet kulcsát adja annak a rejtélynek, hogyan veszett nyoma Sopron és Vas megyében annak a sok virágzó evangélikus gyülekezetnek melyek itt Sárvár és Csepreg környékén hazánk művelődés- történetében a 16. és 17. században oly kiváló szerepet vittek Kiengesztelődés és megbékélés D. Szebik Imre püspök igehirdetését 2Kor 5,18-21 alapján tartotta. .Azért jöttünk ma Csepregre ökumenikus istentiszteletre, mert tartozunk eleinknek tisztelgő emlékezéssel. Tartozunk őseinknek az értük való imádsággal. Tartozunk a múlt megismerésével, megismertetésével és lezárásával. Csepreg evangélikus fellegvár volt. Gimnáziuma és lelkészképző szemináriuma volt, ahonnan a keresztyén hit igazsága és a keresztyén erkölcs áradt szerte. Mi senkit nem okolunk, senkit nem vádolunk. .. A múlt bűneiért nem a jelen nemzedék felel. Emlékezünk és in^dkozunk! Mit kell tennünk? Mint mindig: az evangéliumot kell hirdetnünk. Nem Isten haragja akar utolérni, hanem irgalma hordoz bennünket. Isten megbékélt velünk. Ha Ő megbékélt velünk, nem tehetünk mást mi sem - katolikusok és protestánsok, hívők és nem hívők - mint kiengesz- telődünk és megbékélünk. E kettő egyet jelent. Jó lenne, ha ez a mai ünnep modellértékűvé lenne a 20. században. Ne azt keressük, ami elválaszt, hanem ami összeköt, ne a kicsi érdek, hanem az egész álljon a szemünk előtt, egy nemzet érdeke, Európa érdeke, a világ érdeke. A 20. század végén Isten megváltoztatta az egyházak egymáshoz való viszonyát. Korábban mindig távolodtunk egymástól - és közben Krisztustól is. Most a kör Fatalin Helga lelkész a közös imádkozásban kerületéről elindulva, minél közelebb jutunk a középponthoz, Krisztushoz, annál közelebb vagyunk egymáshoz is. Ez a mai nap az egymásra találás, a keresztyén összetartozás kifejezése. Krisztus örömével és áldásával legyünk ma együtt és szolgáljunk ennek a világnak - fejezte be igehirdetését a püspök. Krisztusra, az alapra építünk Mt 7,24-27 alapján hangzott dr. Pápay Lajos győri püspök igehirdetése. A múltra emlékezünk és a jelenben erősödünk. Csak Jézusra építhetünk. Ezért ujjongtunk karácsonykor, hogy közénk jött. Nem hazugul kieszelt meséket adunk tovább. Az apostolok joggal mondták: ennek mi tanúi vagyunk! Ezért hirdették: a meghalt Jézus - él! Az a kérdés, kinek tartjuk ezt a Jézust? Ha velük együtt mondhatjuk: Te vagy a Krisztus, akkor megváltozik minden. A Krisztusba vetett hitünk mögött nincs triumfalizmus, sem kulturális fölény, egyszerűen annak megvallása, hogy nem hallgathatunk arról, amit hallottunk és láttunk. A világ egyetlen reménysége Jézus Krisztus. Egyetlen feladatunk lehet evangélikusoknak, reformátusoknak és katolikusoknak, hogy tanúi legyünk Jézus Krisztusnak. Az ember gondolatai gyászba döntik a földet, Isten gondolatai az elfelejtett ünnepet emlékezetessé teszik. Napjaink katolikus-evangélikus dialógusa A két egyház közeledésének múltbeli és mai eseményeiről D. dr. Harmati Béla püspök szólt, aki a katolikusevangélikus dialógus bizottságnak társelnöke, Walter Kasper stuttgarti katolikus püspökkel együtt. A bizottság a Vatikán és a Luteránus Világszövetség megbízásából világszinten foglalkozik a két egyház közeledésének kérdéseivel. Ez a folyamat a II. Vatikáni zsinattal kezdődött és ma az előző bizottságok eredményeit dolgozzák fel és az egyház apostoliságát vizsgálják. Keresik annak lehetőségét, hogy erkölcsi, etikai kérdésekben a két egyház közösen szólaljon meg. Európai szinten is folyik a dialógus. 1989-ben Baselben volt közös találkozó, ahol az igazság, a társadalmi béke és a környezetvédelem etikai kérdéseiben született együttműködés. Dr. Seregély István érsek a más egyházak irányában történő kapcsolatokkal megbízott közvetítő. Ezért is történt a múlt év augusztusában, hogy a Püspöki Kar és az Ökumenikus Tanács nevében ketten hívták össze azt a konferenciát Kecskemétre, ahol a jugoszláv feszültség kérdéseit, de a Kárpát-medence más országainak viszonyait is a megbékélés jegyében tárgyalták, mert „nincs más út, csak a megbékélés”. Országos szinten folyamatosan vannak a két egyház között tárgyalások a vegyes házasságok és a közös liturgia meghatározása ügyében. Az egyházak egysége ma igen fontos a társadalom, és a kormányzat számára is. Ez a mai istentisztelet és együttes imádság abba a sorba illeszkedik, mely a pápalátogatással kezdődött. II. János Pál állott meg akkor imádkozni a gályarabok emlékoszlopa előtt, majd a protestáns egyházak vezetői koszorúztak az esztergomi bazilikában a 4 kassai vértanú emlékoltáránál. Most pedig itt vagyunk a csepregi véres események színhelyén, hogy egyek legyünk imádságban, a hitben, a szeretetben és a reménységben. Helyi szinten, gyülekezeti szinten is van feladatunk. Akkor van értelme az egész munkának, ha a kis közösségekben is béke, szeretet, új élet és reménység támad. Vannak különbségek - és ezt nem hallgatjuk el - de van jó néhány terület, ahol együtt szolgálhatunk Isten dicsőségére. Tanuljuk elviselni, szeretni a másikat és együtt dolgozni a másikért. Közös imádság Az istentisztelet elmélyült imádság-alkalom volt. Bevezetőben Seregély István érsek Krisztus imádatára indító imádsága készítette fel az ige hallgatására a gyülekezetét. Az istentisztelet befejező, ökumenikus imádságát Acerbi nuncius nyitotta, majd a résztvevő egyházak képviselői könyörögtek szeretetben való közösségért, együtt gondolkodásért, elkötelezett szolgálatért, megértésért és békéért. Történelmi nap volt! Az istentisztelet után kiszélesedett a program szerint és a város társadalmának részvételével az emlékezés beágyazódott a helyi történelembe is. A Művelődési Ház falán már korábban elhelyezett emléktáblánál Acerbi nuncius, Pápay püspök és egyházunk két püspöke, a város polgármestere és a ház igazgatója, a helyi gyülekezet nevében Fatalin Helga lelkész és a gyülekezet gondnoka helyezett el koszorút. Egyházakhoz méltó volt a megemlékezés. A történelmi helyzet feltárása pontosan megmutatta, hogy az egykori vérengzésnek milyen politikai, Habsburg- és Beth- len-párti főurak ellentéte (Nádasdyak és Eszterházyak) volt az indítója. A tények beszéltek, mi pedig könyörögtünk, hogy soha ne kerüljenek egymással szembe sem egyházak, sem más közösségek ilyen véres eseményekben. A történelmi nap előkészítéséért és megszervezéséért illesse dicséret a sokat fáradozó lelkészt, Fatalin Helgát, aki a fárasztó munka után örömmel láthatta, hogy fáradozása nem volt hiábavaló „az Úrban”. Tóth-Szöll5s Mihály 4 izebik Imre püspök alapigét olvas Acerbi nuntius kezdte a közös imádságot
