Evangélikus Élet, 1995 (60. évfolyam, 1-53. szám)

1995-07-23 / 30. szám

Gyülekezeti kirándulás Romániába A „Évzáró" ünnepség a Sareptában Evangélikus Élet 1995. július 23. A kolozsvári evangélikus templom és papiak (Ortfa István Unómetszete) A meghirdetett 14 óra helyett 14.05-kor mint egy menetrendsze­rű járat indult minden igényt kielé­gítő autóbuszunk a várva várt útra Románia felé. Hogy három nap múlva az érke­zés is ilyen pontos volt, az nagy­részt Laborcziné Sztankó Gyöngyi szervező munkájának és szeren­csénkre a gyér határforgalomnak köszönhető. Az előre kitűzött program olyan maradéktalanul és teljesre sikeredett, hogy bármelyik híres utazási iroda megirigyelhette volna. Célunk romániai evangéli­kus gyülekezetek meglátogatása, kultúrtörténeti emlékek felkeresé­se és egy gyönyörű kirándulás volt. Mivel a társaságot zömmel a nyíregyházi evangélikus gyülekezet tagjai alkották, rögtön az út elején előkerültek az énekeskönyvek és végigénekeltük az egész utat. A Királyhágóról körbetekintve érzi csak az ember igazán a Terem­tő nagyságát, a fenséges természet csodájához képest saját kicsinysé­gét. Késő este volt már, mire Ko­lozsvárra beértünk. Kelemen Erzsé­bet lelkésznő és az evangélikus gyülekezet pompás vacsorával várt minket, majd ki-ki szálláshelyére ment vendéglátójával. Városnézéssel kezdődött a kö­vetkező napunk. Bár látszik, hogy valaha szebb napokat látott, még így is igaz a dalba foglalt vallomás, ....szép város Kolozsvár...”. A hí­res Szt. Mihály (Mátyás templom), a főtér szebbnél-szebb palotái, a félévezredes Farkas utcai reformá­tus templom, az első magyar nyel­vű színház, híres iskolák, mind­mind történelmünk részei. A Házsongárdi temető árnyas fái alatt pihenő ismeretlenek és mindenki által ismertek kicsit a mi halottaink is. Délután kirándulást tettünk a Tordai-hasadékba, ami felejthetet­len élmény marad mindannyiunk számára. A nap zenés áhítattal zárult, a kolozsvári evangélikus templom­ban Labored Géza és Győrfi Mi­hály szolgálatával, Kovács L. Attila l teológiai tanár csodálatos orgona- ] játékával. A minket vendégül látó csalá- f dók talán erejükön felül is, min­dent megtettek azért, hogy jól érezzük magunkat, és őszintén el­mondhatom, semmiben sem szen­vedtünk hiányt. A vasárnapi istentisztelet litur­gikusa Kovács Erzsébet, igehirdető­je Laborcziné Sztankó Gyöngyi volt. Utána a gyülekezeti terem­ben kávé és frissítők mellett elbú­csúztunk kedves új ismerőseinktől és Kolozsvártól. Utunkat Nagybá­nya felé vettük. A szelíd dombok karéjában nyugvó kisvárosnak kü­lönleges hangulata van. A gyönyö­rű táj szinte egyértelművé teszi azt a tényt, hogy itt alakult és alkotott a híres Nagybányai Festőiskola. Ma is sok minden ecsetvégre kí­vánkozik itt, ha tekintetünket elfordítjuk az új, de igazán be nem fejezett lakónegyedekről, gondo­zatlan parkokról, siralmas gyárte­lepekről. Pünkösd az emlékezés és a kö­nyörgés ünnepe. Emlékezés Isten új életet, gyülekezetét teremtő munkájára és egyben könyörgés, hogy ezt bennünk és általunk is vigye végbe. Az idei pünkösd hétfőn a Fejér- Komáromi egyházmegyében Ko­máromtól Székesfehérvárig, Tata­bányától Bakonybánkig mintegy háromszáz embert mozgatott meg Isten Szentlelke és gyűjtötte össze egy napra a szép környezetű nagyvelegi gyülekezet területén igehallgatásra, úrvacsorái közös­ségre, beszélgetésre, lelki feltöltő- désre. Vendégként csöppentünk ide Békésből feleségemmel és örül­tünk együtt a jelenlévőkkel a nagy­szerű alkalomnak, hogy Krisztus ma is sokakat meggazdagít. A kis domboldali templom zsú­folásig megtelt, pótszékeket kel­lett berakni, de Isten annál meg­hittebb közösséget alakított ve­lünk Bencze Imre igehirdetése, majd az úrvacsoravétel és előadá­sok révén. Tizenöt csoportban beszélhet­tük meg lelki kérdéseinket, ame­lyek az igehirdetés, a bizonyságte­vések során támadtak, feladatain­kat, amelyeket a Szentlélek muta­tott meg az első keresztyének pél­dájának alapján. Thnítás, közös­ség, imádkozás. Felelősségünk az evangéliumért, anyagi dolgainkért (tized, adakozás). Ez az együttlét már az alakuló belmissziói központban, a „kas­télyban” volt, melynek nevét most formálgatják, hiszen a név is segít személyesebbé, emlékezetesebbé tenni élményeinket. Az épületet az ingatlanvisszaigénylés során kapta meg az egyházmegye hitéleti célra, ifjúsági táborok, összejövetelek számára. Még sok a tennivaló ben­ne és körülötte, ahogy Bencze Im­A mai Románia területén élő evangélikusok legrégebbi gyüleke­zete a nagybányai. Nyíregyháza testvérgyülekezete nagy szeretet­tel, régi ismerősként fogadott min­ket. Hangulatos, hegyoldalba si­muló nyitott pavilonban ebédel­tünk, majd egy kis sétára is szakí­tottunk időt. Délután közös áhítaton vettünk részt Köncze Árpád lelkész szolgá­latával, majd eljött a hazaindulás pillanata. Mikor elindult autóbu­szunk, arra gondoltam - de azt hi­szem nem én voltam az egyetlen - ki tudja mit hoz a jövő, mikor já­rok újra ezen a vidéken. Azt azonban mindnyájan remél­jük, hogy új és régebbi ismerő­seinkkel mihamarabb találkozha­tunk itt Nyíregyházán. Pálffy Julianna re missziói lelkész bemutatta, de máris Isten élő Lelkének műhelye. Hagyományos már ebben az egyházmegyében a pünkösd hétfői találkozó (csendesnap), de most középpontjában a misszió állott, annak széles körű értelmében, a ta­núságtevő szolgálat, amely felelős­séget érez az elmaradtak, a távollé­vők iránt, a külmisszióban dolgo­zók iránt is. Erről szóltak Bencze Imréné és Göllner Pál előadásai. Ennek lelki elmélyítését szolgál­ta a székesfehérvári ifjúság Passió­előadása, amely Krisztus megvál­tói munkáját drámai módon mu­tatta be, melynek végén erőtelje­sen hangzott a gyülekezet ének-bi­zonyságtétele: „Győzelmet vettél ó Feltámadott, Dicsőséggel teljes a di­adalod. ” A nagyvelegi gyülekezet és an­nak vezetősége szívesen látta ven­dégeit. Gondjukat nehezítette, hogy hűvös, esős reggelre ébred­tek. A szabadban való étkezés le­hetetlenné vált. így felváltva tör­tént az a gyülekezeti teremben, az óvodában. A várakozók pedig Sztruhár András egyházmegyei felügyelő vezetésével énekeket tanultak. Közben kisütött a nap és lehetővé tette a szabadtéri programot is. Ezt Lábossá Lajos esperes áhítata és tájékoztatása zárta be. A gyülekezet lelkésze, Cserági István és segítője, Mészáros Tamás szolgálata tette gördülékennyé és időben tarthatóvá a találkozó programját. Istennek legyen hála a szép nap­ért, ahol többen kikapcsolódhat­tunk a zaklatott világból, feltölte- keztünk a Lélek kincseivel, hogy azokat tovább adjuk a szürke hét­köznapokon azoknak, akik rászo­rulnak, hogy megismerhessék Is­ten csodálatos világát. Kovács Pál „Isten élő Lelke jöjj, áldva szállj le rám!”- Egyházmegyei találkozó, missziói nap Nagyvelegen ­Elfáradtak és megfáradtak (Folytatás az első oldalról) nappal (IThessz 2,9) -, mint a töb- - bi apostolok (lKor 15,10; 2Kor 11,23). Félelme, hogy fáradozása á galaták között hiábavalóvá válik 1 (Gál 4,11), és remélt dicsekvése a I filippiek között, hogy nem fárado- ’ zott hiába (Fii 2,16). Ez a fárado­zás nemcsak azért van, mert ingye­nessé teszi az evangéliumot és két­kezi munkával gondoskodik magá­ról és a vele levőkről (ApCsel 20,34), hanem azért is, mert amint I úja, „még ott van naponkénti zak- í lattatásom és az összes gyülekezet gondja” (2Kor 11,28). Egész szol­gálatának (Kol 1,29), de a keresz­tyének életének is ez a fáradozás a jellemzője (Ef 4,28). Ezért említi hálaadással a thesszalonikai gyüle­kezet „hitből eredő munkáját és szeretetből jövő fáradozását” (IThessz 1,3). E vallomások és állítások mellé illik Pál apostol már idézett figyel­meztetése gyülekezeteihez, amely a magyar fordítás szerint arra int, hogy a jó cselekvésében ne fárad­janak el (Gál 6,9, 2Thessz 3,13). A magyar fordítás azonban nem [f érzékelteti, hogy, itt két teljesen más értelmű szóval van dolgunk. Amikor az T Tiszövetsép Ié.7iis. a ta­nítványok vagy Pál apostol fárado­zásáról szól, akkor azt a görög szót használja, amely az elvégzett mun­kában való kifáradásra utal. Ami­kor viszont az apostol óv a jó cse­lekvésében való elfáradástól, ak­kor azt a görög szót használja, amely azt a fáradtságot jelenti, hogy bele sem kezd a munka el­végzésébe. Az egyik helyzetben el­fáradt az ember, mert sokat dolgo­zott. A másik helyzetben megfá­radt az ember és ezért bele sem kezd, nem erőlteti meg magát. Ezért fordítják gyakran csüggedés- nek ezt a szót. Tánév végi vagy egyéb fáradtsá­gunkra tekintve, mindannyiunk­nak csendben le kellene ülnie, megvizsgálnia életét, miért is olyan fáradt. Elfáradt-e a munká­ban és azért nem bírja tovább, vagy pedig elcsüggedt és ezért nem képes belevágni sem. A tevékenységben, munkában elfáradtaknak megkönnyebbülést adó ige, hogy „akit az Úr szeret, an­nak álmában is ad eleget" (Zsolt 127,2b). Erre gondolhatott Luther is 1522. március 10-én elmondott böjti prédikációjában, amikor ma­gára nézve mondta: „egyedül Isten IQPlPt tplipvítpttpm nvt Uirslüttow* A* írtam, egyebet nem tettem. Ez mű­ködött, amikor aludtam, amikor wittenbergi sört iszogattam az én jó Philipp Melanchthon barátommal és Amsdorffal. ” A megfáradtakat és csüggedte­ket, akik úgy fáradtak meg a tanít - ványságban, hogy fáradtak tenni, Pál apostol szavára emlékeztetem, aki azzal érvel, „minthogy irgalmat nyertünk, nem csüggedünk el” (2Kor 4,1). A megfér adásnak az oka, hogy az ember előtt elhomá­lyosodik az Isten irgalma. Erről a helyről nem akarom, nem is lehetne eldönteni, kinek mire van szüksége. Mire az okta­tóknak, mire a hallgatóknak, mire a szolgálatba indulóknak, mire a jelenlevő gyülekezetnek. Az sem valószínű, hogy az elfáradás vagy a megfáradás ilyen csoportbeosztás szerint lenne a részünk. Azt azon­ban szívből kívánom mindannyi­unknak, hogy ne egyszerűen a nyá­ri pihenés, ne egyszerűen a csend, hanem az igéjében hozzánk szóló Isten nyissa meg mindenkinek, el- fáradtnak és megfáradtnak egya­ránt, amire szüksége van: a meg­újult erő, a lankadatlan futás és szárnyalás (Ezs. 40,31) el nem apa­,-IA t------Z~Á4.________________________________ Jú niusban minden oktatási-ne­velési intézményben tanévzárót tartanak. Az igazi hagyomány szerint ilyenkor elvehetjük munkánk gyümölcsét, ki-ki érdeme szerint s aztán vakációra megyünk, hogy szeptemberben, felfrissülve ismét hozzálássunk a szorgos gyűjtés­hez. Mi is I sareptaiak -, megáll­tunk. Miért? - tehetnénk fel a kér­dést - hiszen ez a munka véget nem érő, ebben a szolgálatban nincs szünet, itt csendben a fala­kon belül, melyet olyan kevés em­ber lép át, folyik az élet. De meg­álltunk. Megálltunk azért, hogy visszaemlékezzünk és számot ad­hassunk mindarról, amit tettünk az elmúlt hónapok során. A ház minden mozgatható lakó­ja - kicsik és nagyok, gyerekek és idősek, segítők és segítettek - együtt volt. Örömöt jelentett, hogy az izgatott várakozástól sugárzó tekintetekkel találkozhattam: „Végre ismét történik valami!” - olvastam belőlük. A Himnusz, a Dicsérjük Istent... ének, az igazga­tó lelkész szavai, a „gyerekek” ver­sei, produkciói, amelyek arról tet­tek bizonyságot, hogy mennyire érdekli őket a körülöttük lévő vi­lág, az ismeretek, és, hogy szere­pelni, együtt lenni milyen jó. Milyen jó egy kicsit megcsillan­tani képességeiket! Mert hisz ké­pesek szeretni, hálásnak lenni, örülni, tanulni és képesek ünne­pelni (a sérült gyermekek is!) S mindezt a legnagyobb igyekezet­tel, őszinteséggel, odaadással te­szik. Ti, akik kint éltek, ti is képesek vagytok erre, vagy a felfokozott teljesítménytől, sikerektől hajtott munkától már nem is érzitek? Jeremiás próféta könyvéből vá­lasztottam egy igét • tanévzárónk alapjául. így hangzik: ,„Akinek az Úr a bizodalma, olyan lesz, mint a víz mellé ültetett fa, amely a folyóig ereszti gyökereit. Száraz esztendőben sincs gondja, szüntelenül termi gyü­mölcsét”. (17,7-8.) Mindennapjainkba emberi for­mát próbálunk vinni. Kis tevé­kenységeinknek súlya, jelentősége van, illetve lesz. Nem azért, mert az ún. nagybetűs életre készülünk, hanem azért, mert benne vagyunk az örökélet reménységében. így minden átértékelődik, a tes­ti, értelmi munka csak másodlagos lesz és a főszerepet az Istenbe ve­tett bizalom kérdése tölti be. Tbdunk-e benne növekedni? Túdunk-e fenntartások nélkül ráhagyatkozni? Ha igen, akkor életünk olyan fá­éhoz lesz hasonló, amelyről a pró­féta beszél: lesz igazi vizet elérő „gyökerünk” és gyümölcsöző „ko­ronánk”. Tóth Éva Marianna mentálhigiénés pedagógus „A jókedvű adakozót szereti az Isten” Május utolsó vasárnapján emlé­keztünk meg Mezőlakon néhai Kiss György és Szabó Kamiin „jó­kedvű adakozóinkról”. Ötven év­vel ezelőtt az alig hét évvel önálló­sult gyülekezet - tizenegy község­ben lakó 1100 evangélikus - és az ifjú lelkész házaspár nagy ajándé­kot kapott. Lelkészlakást. A há­romszobás lakás mellékhelyisé­gekkel és kettő kataszter hold gyü­mölcsössel és szántóval a Fő utcá­ban a harmadik legszebb, legkor­szerűbb lakás volt a községben. Az ajándékozó házaspár azt kérte a gyülekezettől, hogy gondjukat vi­seljék „öregségük idején” és ezt örömmel vállalta a fiatal lelkész­házaspár. Néhai Kiss György azon­ban a végrendelet után egy hét múltán elhunyt. Néhány évre sú­lyos betegsége után felesége is kö­vette. Ezen gyülekezet jövőjét megala­pozó tettük előtt ezerpengős templomalapítványukkal és telek­vétellel elindították a két tanerős új iskola és új tanítólakás építését is. S hogy ezeket az új épületeket is birtokba vehette a gyülekezet 1942-ben, még jótevőink életéin, ezt is hitből és szeretetből fakadó többszörös áldozataik tették lehe­tővé. A gyülekezet minden év má­jus utolsó vasárnapján hálát ad Is- ‘ tennek a „jókedvű adakozóikért” is, és a hálája jeléül koszorút he­lyez el sírjukra. E rövid emlékezésünkről szóló beszámolónk buzdítsa gyülekeze­teink népét az Isten igéjének hall­gatására és megtartására: „Min­denki úgy adjon, ahogy előre eldön­tötte szívében, ne kedvetlenül vagy kényszerűségből, mert a jókedvű adakozót szereti az Isten. ” 2Kor 9,7 t-m rn r.Itm Tóth Sándor^ nyug. h. lelkész luriaioiioj murr NrTn\url Egyházi vezetők több alkalommal kérték a kormányt és országunk vezetőit, hogy te­remtsenek lehetőséget az állam és az egyhá­zak közötti kapcsolattartás intenzívebbé té­telére. Göncz Árpád köztársasági elnök - a mi­niszterelnökjavaslatára „az állam és az egy­házak közötti kapcsolattartással összefüggő kormányzati teendők, valamint a kormány egyházpolitikai döntéseinek előkészítésével és végrehajtásával kapcsolatos feladatoknak a művelődési és közoktatási miniszter irányításával történő ellátására PLATTHY IVÁNT címzetes államtitkárrá nevezte ki.” Kinevezéséhez gratulálunk - munkájára áldást kérünk. Kérés „Testvérem baját magamévá tennem Te segíts! Terhét viseljem vele! Világod úgy világodon szívemben, Hogy fénye őt is boldoggá tegye.” FELHÍVÁS ...a zaiaszentgróti evangélikus templom felújításának támogatására Szeretettel kéijük honfitársainkat, a célkitűzése­inkkel azonosulni kívánó hitvalló testvéreinket, a ha­zánkon túli magyarságot, hogy adományaikkal segít­sék a Zalaszentgrót, Kossuth Lajos utca 15. szám alat­ti, 1912-ben épült templomunk és gyülekezeti házunk renoválási munkáinak elvégzését. A tatarozás költsége várhatóan 4 millió forintot tesz ki, amely messze meghaladja a helyi 50 családot számláló gyülekezet teherbíró képességét, anyagi le­hetőségeit. Valamikor népes gyülekezet voltunk, ám sokan el­költöztek, többen meghaltak, így nagyon kevesen ma­radtunk. De ennek ellenére élő hittel bízunk abban, hogy fennmaradunk. Kérjük, segítsenek, mentsük meg a Dunántúl egyik legszebb kis templomát! 1966-1971-ig felújított épület állaga alaposan le­romlott és a munkálatok elkezdése csak „össznépi” összefogással lehetséges. Ezért kéijük és várjuk a kedves hittestvérek megértő támogató segítségét. Gyülekezetünk induló vagyona 350 000 forint, eb­ből 300 000 forintot az országos Evangélikus Egyház, 50 000 forintot pedig a helyi önkormányzat adott se­gítségül. Mint ezekből a szerény számokból kiderül, bizony nagy szükség van a gyülekezet tagjai és más gyülekezetek, valamint a külföldön élő magyar hit­Ezek befizethetők a zaiaszentgróti OTP Bank Rt. 499-98058, illetve az Evangélikus Gyülekezet Zala­szentgrót 883-003408 számlák javára. Isten áldása legyen az adakozókon és adományai­kon, segítőkészségüket előre is hálásan köszönjük. ,^4z Úr, a mi Istenünk, legyen velünk, amiképpen volt a mi atyáinkkal, ne hagyjon el minket, el ne távozzék tő­lünk. ” (1 Királyok 8,57.) Erős vár a mi Istenünk. Zalaszentgrót, 1995. június 30. Vqjda István Szalay Magdolna lelkész pénztáros A Zaiaszentgróti Evangélikus Gyülekezet presbitériuma nevében: Fodor József Lukács Károlyné Gáncs Béla Lángi Károlyné Kr^jczár Ferme Péter Béláné HELYREIGAZÍTÁS USA-ból kaptunk levelet, melyben Bernhardt Béla cleve­landi esperes kiegészíti a június 25-i számunkban közreadott ausztráliai lelkészavatás adatait. Eszerint: A melboume-i magyar evangélikus gyülekezet 1949-ben alakult meg és 1954-ig helybeli ausztrál lelkészek gondozták. A Szent Márk ausztrál gyülekezet „algyülekezete” volt. Ezu­tán a gyülekezet lelkésze, többekkel együtt a hetvenes évek elején bekövetkezett haláláig Pesti János világi testvér volt. 1956-tól előbb csak időnként szolgáló, majd az 1962. évi önállósulás után 1966-ig a gyülekezet rendes lelkésze Bernhardt Béla volt, aki Sidneyből járt oda prédikálni. A gyülekezetét csak ezután vette át Kemény Péter - tehát nem ő alapította, szervezte aki 1966-tól 1989-ben bekövetke­zett haláláig gondozta. Halála után Breglec Árpád lett a gyü­lekezet adminisztrátora és őutána következett Dábasy János lelkésszé avatása és beiktatása. Köszönettel vettük a kiigazítást és készséggel adjuk közre, hogy olvasóink pontos tájékoztatást kapjanak.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom