Evangélikus Élet, 1995 (60. évfolyam, 1-53. szám)

1995-06-04 / 23. szám

Evangélikus Élet 1995. június 4 GYERMEKEKNEK F I A T A L 0 K N A K Helgával remekül megértjük egymást. Pedig egy másik földrészről származik, de az itt töltött évek alatt jól megtanult magyarul, és meg is kedveltük egymást. Érdekes... Olga magyar, régóta ismerem, mégsem jövünk ki vele úgy, mint Helgával. Persze, tudom, a másik megértése több a szavak megértésénél. Uram, akkor, pünkösdkor Lelked munkája nyomán mindenki a maga nyelvén hallotta szólni az apostolokat. Azért imádkozom ma, hogy Lelked most is munkálkodva győzzön le minden gátat, ami embereket elválaszt egymás megértésétől: minden háborúságot, irigységet és gonosz indulatot! BIBLIAI „KI-KICSODA” Timóteus Timóteus a kis-ázsiai Lisztrában, a mai Törökor­szág területén született. Édesapja görög ember, édes­anyja viszont zsidó asszony volt. A Biblia tanúsága szerint Timóteus édesanyjával együtt lett keresztyén­né. Amikor Pál apostol második missziói útja során Lisztrában járt, találkozott vele, s az ifjú Timóteus ettől kezdve az apostol egyik leghűségesebb tanítvá­nya lett. Pál megbízásából fontos feladatokat végzett el, a legkülönbözőbb helyeken, mint például a görög Thesszalonikában és Korinthusban, a kisázsiai Efe- zusban, valamint Jeruzsálemben és Rómában is. Pál nagyon szerette a lelkes ifjút, és két levelet is írt hozzá. Az egyikben gyakorlati tanácsokkal segíti fiatal barát­ját, aki akkor Pál megbízásából épp az efezusi gyüle­kezetét gondozta. Levelében a tapasztalt apostol óvja Timóteust a hamis tanítóktól. A második levelét Pál a római börtönből írja, valószínűleg röviddel halála előtt. Ismét lelkére köti, hogy maradjon meg abban, amit a Szentírásból tanult. Ebben a levelében olvashatjuk Pál apostol csodála­tosan szép vallomását életművéről, és arról a bizalom­ról, amellyel életét Isten kezébe teszi: „Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvé­geztem, a hitet megtartottam, végezetre eltétetett ne­kem az igazság koronája, amelyet megad nekem az Űr, az igaz bíró ama napon; de nemcsak énnekem, hanem mindazoknak is, akik várva várják az ö megjelenését" (2Tim 4,7-8). FERI BÁCSI JÁTÉKAI Építs szóhidat! Egyszer régebben már elmagyaráztam, hogy ho­gyan jutunk el a véka szótól egy magyarországi kisvá­rosig. Akkor már többen megértettétek, de azért most újra elmondom: Nos úgy, ha szavakból „hidat” épí­tünk. Az építkezés szabálya a következő: Mindig egy olyan szót írj az előző szó után, amelyik csak egy betűvel különbözik tőle. Bonyolult? Mondok egy példát. A kiinduló szó a „véka”, és egy magyar kisvárost keresünk. A híd a következőképpen nézhet ki: véka - béka - bika - baka - Baja. (A kis- és nagybe­tűk nem számítanak különbözőnek.) Nos, a mai rejtvényben a kiindulási szó a pont. Amihez pedig el szeretnénk jutni a szóhídon, egy a pünkösdi eseményhez, sőt még többet segítek, a Szentlélek megjelenéséhez kapcsolódó szó. Próbálja­tok minél rövidebb szóhidat építeni! Kérlek benneteket, hogy a megfejtéseket a lap dátu­mát követő keddig adjátok postára! Kit rejt a betűrejtvény? Hu morzsák Két hittanos beszélget:- Bocsánatot kértél már a tisztelendő bácsitól, ami­ért betörted az ablakát ?- Igen. Tegnap őszintén bavallottam neki mindent. O megdicsért, és még csokit is adott... Te meg hova ro­hansz?- Futok, én is megcélzóm a papiak ablakát... * Gabika a karácsonyi történetet meséli:- ... És akkor a napkeleti bölcsek letérdeltek, és ajándékot nyújtottak át a kis Jézusnak: aranyat, töm­jént, meg Milkát... * A hitoktató feleltet:- Pisti, hány apostolt ismersz?- Négyet.- Név szerint ?!- A következő hármat: ...Pétert és Pált! * A hitoktató elmondja, hogy a tékozló fiút apja nagy szeretettel fogadta, a bátyja azonban haragudott, mert egy borjút is levágtak az ünnepi lakomára. Ismétléskor megkérdezi:- Nos, ki nem örült a tékozló fiú hazatérésének?- A borjú - hangzik a felelet. Gyermekrovat készítői stábjának címe: Cselovszky Ferenc, 7064 Gyönk, Petőfi u. 359. Szeretetben együtt Már több mint fél éve is van annak, hogy a penci leánygyüleke­zet és a csővári anyagyülekezet if­júsága szoros hitbéli kapcsolatot alakított ki. Az ifjúsági órákat és az énekkari próbákat szeretetben együtt töltjük. A közös éneklések­kel és beszélgetésekkel a hitben erősítjük egymást. Ezek a közös programok arra ösztönöztek min­ket, hogy kölcsönösen megajándé­kozzuk egymást. Arra gondol­tunk, hogy ez ne kézzel fogható, tárgyi, hanem lelki ajándék legyen. Elhatároztuk, hogy az idén, Nagy­pénteken a penci ifjúság előadja egy színdarabban Jézus szenvedé­sének történetét a csővári gyüleke­zetnek. A fiatalok igazán lelkesek voltak. Érezhető volt az, hogy pró­bálják magukat beleélni a szere­pükbe, minél jobban ki tudják fe­jezni azt, hogy mi a passió lényege valójában. Az alakítás annyira jól sikerült, hogy a gyülekezet tagjai közül többek szemében,megcsil­lant egy könnycsepp. Átérezték azt, hogy akkor régen hogyan is történt az, hogy Jézust elárulták, „Jó napot! A nevem Erik. Van egy kis kávé a hátizsákomban. Megkínálhatom?" Hallom, hogy visszhangzik öblös hangom, amint két középkorú férfi felé intézem a kérdést, akik egy pádon ülnek, a tér közepén. Az éjszaka most kezdő­dik. Felnéznek, rám bámulnak, az­tán tudomást sem vesznek rólam tovább. Kénytelen vagyok megismételni a kérdést: „Helló, Erik vagyok, és a hátizsákomban frissen lefőtt kávé van, szívesen megkínállak mindket­tőtöket!" Meglehetősen bután vi­selkedem... Az egyik hosszan vé­gigmér, aztán végül megkérdezi: „A rendőrségtől jött?" Persze, ki­váncsi, hogy ki vagyok. Nem mu­tatkoztam be rendesen. „Nem, nem a rendőrségtől." Folytatja az érdek­lődést: „A szociális hivataltól?" Tagadom ezt is. Kis idő múlva újra megszólal: „Akkor az egyháztól jön?" Ezt már nem tagadhatom,rde nem is fűzök hozzá túl sokat. Ügy látszik, egy kicsit megnyugodott, de még mindig gyanakszik: „Nincs pénzem” - mondja. „Ez ingyen van." Még mindig nem hagyja any- nyiban a dolgot: „Mérgezett?” „Nem, egészen jó" - biztosítom sza­bódó embertársam — „kóstolja meg, majd meglátja!” O azonban nem meri. „Nem hiszek neked. Nem tu­dom elhinni, hogy ingyen adnál ne­kem kávét, minden fenntartás nél­kül! Itt élek már harminc éve, de még eddig soha senki nem adott ne­kem semmit csak úgy. Valami bűz­lik nekem ebben!" Teljesen bizalmatlan velem szem­ben. Azért mégis teletöltök egy csé­szét kávéval, és odanyújtom neki. Kicsit habozik, majd elveszi. Kor­tyol egyet, és megállapítja, hogy iható. Aztán kiissza a maradékot. meggyalázták és végül keresztre fe­szítették. A történet folytatása sem maradt el, ugyanis a csővári ifjúság azzal viszonozta ezt a szép ajándé­kot, hogy húsvéthétfőn - szintén egy színdarabban - előadta Jézus feltámadását a penci evangélikus templomban. A gyülekezet nagy szeretettel fogadta a darabot. Az istentisztelet végén Urbán Tibor felügyelő megköszönte nekünk a szereplést. Igen meghatóan fejez­te ki örömét, amiért a két gyüle­kezet ilyen szoros kapcsolatba került egymással. Elmondta, hogy nagyon szeretné, ha ez a közösség így maradna, sőt, még inkább erősödne a kapcsolat. Tudvalevő ugyanis, hogy régeb­ben nem volt ilyen jó kapcsolat a két gyülekezet között. Most, hogy úgy érezzük, szükségünk van egymásra, sokkal örömtelib­bek a hitben együtt töltött órák, mert rájöttünk arra, amit ez az ige is mond: „Egymás terhét hordozzátok, és úgy töltsétek be a Krisztus törvényét!" (Gál 6,2). Még egy igen jelentős ese­Tőrt énét a térről A csésze üres, meglepett ábrázattal bámulja. Ebben a pillanatban valami tör­tént. Érezhető a levegőben. Olyan, mint mikor tűt szúrnak egy felfújt léggömbbe: kipukkad. Új barátom szívéből, onnan, egészen mélyről, belülről erős érzések törnek föl. Mindaz, ami oly sok időn keresztül lefojtva, elnyomva, korlátok közé szorítva élt benne. A szavak bukfen­cet hányva, mohó vággyal törnek fel belőle, hogy mindent elmondjanak, elbeszéljenek. Mindent, ami elrej­tett_ volt annyi éven át. És ö egyszerűen most elmondja nekem az élettörténetét. Nekem, egy teljesen idegen embernek! Még soha nem mesélte el senkinek. Mélyen megérint az élettörténete. Amint be­fejezi, a társa kezd rá az övére, ugyanolyan hévvel, lendülettel. Egy órával később, két ember élettörté­netével és bizalmával a szívemben ülök a pádon, amikor egy harmadik testvérem tűnik föl a színen. Amolyan éjszakai pillangó, aki sok ideje már egyre csak száll egyik férfitől a másikig. Igazi szeretet, meghittség, öröm nélkül. A festék az arcán elmaszatolódva, csíkokban folyik lefelé - nemrég esett egy kis eső. Kicsit úgy néz ki, mint egy csí­kos zebra ezzel az ábrázatával. Né­hány lépésnyire tőlünk megáll, rám néz, és kérdi: „Van egy kis konya­kom otthon, nem jössz velem?” Nem lelkesedek túlzottan az ötle­tért. Inkább idehívom a padunkhoz. „Gyere, csatlakozz a társaságunk­hoz! Kérsz kávét és szendvicset?” Meglepetten néz rám, aztán hir­telen odarohan a pádhoz, átöleli a nyakam, arcon csókol, úgy hogy az én képem is tiszta maszat lesz. Soha nem felejtem el ezt a váratlan, igazi csókot. Leül a kemény, felázott ményt kell megemlítenünk a cső­vári gyülekezet életében: Kovács! Beáta testvérünket húsvétvasár- nap beiktattuk a kántori tiszt-; ségbe egy ünnepi istentisztelet keretében. Beátáról érdemes tud­ni azt, hogy igen aktívan kiveszi részét a gyülekezet életében. Többek között ő vezeti az ének­kart és a gyermekek énekkarát is. A fóti kantorképzőben eltöl­tött 7 év után megszerezte a kántori oklevelet és most már hivatalosan kántorizálhat a cső- i vári gyülekezet templomában. ' Pál apostol ezt írja: „A Krisztus- i nak beszéde lakozzék ti bennetek i gazdagon, mindéf bölcsességben, tanítván és intvén egymást zsoltá­rokkal, dicséretekkel, lelki éne­kekkel, hálával zengedezvén a ti szivetekben az Úrnak. És min­dent, amit csak cselekesztek szó­val vagy tettel, mindent az Úr Jé­zusnak nevében cselekedjétek, há­lát adván az Istennek és Atyának Ő általa." (Kol 3,16-17) Petrovicz Erika (ifjúsági tag, Csővár) földre, a lábam mellé. Issza a kávét, és meséli az életét - három vele szemben ülő, ismeretlen embernek. Elmondja, miért sétál az utcán, s hogy miért kényszerítették őt ebbe, amit egyáltalán nem akart, elmond­ja, miért jött ma este ide, és hogy mik a vágyai és álmai. Ahogy me­sél, peregnek a könnyei. Egy könnycsepp a piszkos cipőmre hullt. Megragadja a lábam, és ráhajtja a fejét. Kínosan érzem magam. Hirtelen eszembe jut Mária Magdalából, aki így mosta meg a Mester lábát egykor: Soha nem hallottam még ilyen élettörténetet, mint amilyen ezé a lányé volt. Éle­tem végéig emlékezni fogok rá. Még mindig ott ül a lábamnál, szi­pog, tölt magának még egy kis ká­vét, és részese ennek a „speciális” és egészen szokatlan partinak - egy tér közepén, valahol a világminden­ségben. Csak beszélünk és beszé­lünk. A szavaknak nem lehet meg­álljt parancsolni. Halljuk egymás szívdobbanását. Az idő megáll efö­lött a kis oázis fölött. Senkinek sem akaródzik elindulni. Érzem, ahogy jelen van közöttünk Isten. A nap azonban piros sugaraival előtűnik a sötét háztetők mögül, a hajnal hirdeti az új nap kezdetét. Fáradt, sűrűn lecsukódó szempil­láink arra kényszerítenek, hogy bú­csút mondjunk egymásnak — egy csodálatos éjszaka után, egy talál­kozás ígéretével a szívünkben. Ve­szem a biciklimet, és indulok. Könnybe lábadt szemmel és remegő szívvel érzem azt a nagy örömöt, ami teljesen eltölt ott belül. Imád­kozom. Elsuttogom Neki új bará­taim nevét, aki láthatatlanul bár, de velünk volt ezen a különös nyári éjszakán. Hans-Erik Lindström A BORNEMISZA PÉTER TÁRSASÁG 35 ÉVES JUBILEUMA Bécs, 1995. május 7. Előző számunkban írtunk a Marosvásárhelyi Nem­zeti Színház Magyar Társulatának bécsi előadásáról, Bornemisza Magyar Elektrájának bemutatójáról. Ez az előadás volt bevezetője a vasárnap tartott évfordu­lós emlékezésnek. Először a bécsi ágostonrendiek templomában tar­tott a Magyar Lelkigondozó Szolgálat ünnepi isten­tiszteletet, egyházzenei számokkal kiegészítve. Az or­gonánál Csiky Csaba szolgált, aki Marosvásárhelyről érkezett. Az istentisztelet keretében saját művének, Cantio optima-nak ősbemutatójára is sor került. Éne­kesek voltak Antal Agnes és Kónya Lajos (Graz), citerán kísért Antal Imre, a Szabó-quartett (Klagen­furt) Haydn-számokat játszott. Az igehirdetés szolgálatát Szépfalusi István végezte, arról az igéről beszélt, amely az Elektra első kiadásá­nak címlapján is szerepelt, tehát Bornemisza textusát vette át. Lk 6,25/b. verse alapján szólt: „Boldogok, akik most sírtok... mert akik most nevettek, sírni fogtok.” Bornemisza prédikációinak visszatérő gon­dolatát idézte, amikor az erőtlenek és erősek, a szegé­nyek és gazdagok ellentétét hozta fel. A jajok végzetes tartozéka a tegnapelőttnek a visszasirása. A jó ügy érdekében többféléképpen lehet és kell cselekedni, - ezt Bornemisza bécsi tartózkodása és élete példázza. Az istentisztelet egy katolikus templomban zajlott le, mert a maga idejében Bornemisza is ebbe a temp­lomba járt istentiszteletre. Erre mutatott rá köszönté­sében P. Johannes Steinbach OS A, a rend priorja. Az ünnepi istentisztelet után a gyülekezet a szomszédos Pálffy-palota Beethoven termébe vonult át, ahol iro­dalmi gálaest keretében méltatták a Társaság 35 éves évfordulóját. A gálaest elején három PEN Klub elnök mondott köszöntést és méltatást. Gálfalvi Zsolt (Bukarest), a romániai klub nevében kiemelte, hogy e műhelyekre szüksége van az egyetemes és az európai kultúrának. Hubay Miklós (Budapest) a magyar klub nevében megemlítette, milyen nagyszerű,.hogy több, mint 350 év múltán előkerült az Elektra (1923-ban Gothában), így győződhetünk meg arról, hogy megelőzve Shakes- peare-t, Bornemisza már 1557-ben irodalmat művelt a dráma terén - mégpedig magyar nyelven. Giese Alexander, az osztrák klub elnöke az Elektra mai jelentőségét emelte ki és így foglalta össze: „az emberi élet: szabadság, szükségszerűség és végzet.” A mű pedig nem egyedien csak magyar irodalmi esemény, hanem beletartozott és ma is beletartozik az európai kultúrtudatba. Mindig is létezett európai örökség. Nagy tapssal üdvözölte a közösség dr. Erhard Busek volt alkancellár, parlamenti képviselőt, aki arról beszélt, hogy közép-európai térségünkben mindig is szükség volt a „más nyelvek és kultúrák szívbeli megértésére”. Auszt­riában nincs „idegen” nyelv, hanem „sok” nyelv van. A nyelv mondanivalója a szívből jön és szívtől szívig megy. Nyitottság nélkül nincs híd a kortársakhoz. A Bornemisza Péter Társaság 35 éves működéséről ünnepi kiadvány jelent meg Találkozások Európával címen, ezt mutatta be Szépfalusi István, jelezve, hogy Magyarországon a Könyvhéten, június 2-án hozza forgalomba a Magvető Könyvkiadó a kötetet. (Ke­ressük a pavilonjukban!) Az album kiadásához a ma­gyar Nemzeti Kulturális Alap és az osztrák Szövetségi Kancellária támogatással járult hozzá. A köszöntések sorában dr. Fodor Gábor művelődési miniszter akadályoztatása miatt, képviseletében dr. Egyed Albert, az Etnikai és Nemzetiségi Kisebbségi Főosztály osztályvezetője üdvözölte a Társaságot es felolvasta a miniszter levelét. Magyarországi Evangé­likus Egyházunk köszöntését dr. Harmati Béla püs­pök - táviratban küldte el. Ezt az istentiszteleten elhangzott hirdetésben olvasta fel Szépfalusi István, s ebben a püspök az ausztriai magyarok között végzett lelki és szellemi, irodalmi tevékenységet egyaránt megköszönte. A gálaest zenei részében itt is a Szabó-quartett sze­repelt. Takács Jenő (Siegendorf) Szerenádját, és Kis- kamoni-Szalay Miklós (Bécs) 1. vonósnégyesét adták elő. A gálaest második részében Kászoni Zoltán a Tár­saság elnöksége nevében köszöntötte Kányádi Sándor (Románia) költőt, aki az 1995. évi Herder díjat nem­régen vette át Bécsben. 0 ugyanezen a helyen tartotta 1967-ben az első romániai magyar irodalmi estet. Akkor írt versével - melyet Szépfalusi Istvánnak írt - és egy korábbi - az ágostonrendiek templomát idéző költeményének felolvasásával (Halottak napja Bécs­ben) válaszolt a közönség ünneplésére. A gálaest után Bécs város polgármestere koktél - fogadást adott a Rathauskellerben az ünnepi vendé­gek, a Bornemisza Péter Társaság elnöksége és mun­katársi albizottsága számára. Tóth-Szöllős Mihály Új versek és himnuszfordítások Nem a külső idő remegtet, amikor fázik a szív, a lélek. Ki figyel ránk, a szépre, a jóra, ha igazat mondani vétek. (Új március) Boldog ünnepet, hazám! címmel jelent meg a napok­ban Csanád Béla hatodik verseskötete: Új versek és him­nuszfordítások. Sorsballadák - írja a szerző, - de milyen sorsballadák? Nem így jelölted meg az ezredévet, ahogy mi élünk, rontó példaként. Európa keleti közepében, amelynek őre volt és büszkeség e nép, példája ősi küldetésnek, melyet az Űr a népeknek adott, hogy bizonyságot tegyenek Fiáról, az emberségről s mindenről, mi szép, ami nemes és bátor tiszta eszme, hogy minden jó itt otthonra találjon, ne bántsa magyar soha a magyart s az idegent barátként megbecsülje... Megdöbbentő, valós tiszta sorok követik egymást „Hol vagy István király?" (Egy XX. századi végvári lan­tos éneke 1944-ben) című versében, szomorúan igaz sza­vak. Jó, hogy az a belső optimizmus, a megtörhetetlen hit az utolsó három sorban mégis biztatást ad: Támadj fel újra bennünk Krisztusunk, kinek országát százszor megtagadták, gyöngék vagyunk megvédeni magunk! És lesz még ünnep, százezerszer ünnep és boldog nép, mely ünnepelni tud, ha Veled küzdünk s Veled maradunk! Emlékezve Ady soraira, teszi fel a kérdést a „Kórházi hajnaliban: Hiába itt meg ott négy-öt magyar ha összehajol, s szomorúan csak kérdezi: Miért is, jaj, miért is? Nehéz válogatni a dallamos, de gyötrő, mélyreható sorokból! Késő siratni múltat és jövőt, ha semmit sem tettél, hogy jobb legyen. Ha rab maradsz, magadnak rabja bár, csak börtönöd lehet a végtelen... (Késő siratni) Hasonló hangvételű verseit olvashatjuk „A templom misztériuma” fejezetben. Nagy értéke a könyvnek a „ma­gyarországi zsolozsmafordítások”. Nem véletlen a könyv bemutatásakor elhangzott mondat, hogy Babits után Csanád Béla latin fordításai következnek. Végigolvasva a „Boldog .ünnepet hazám” szép sorait, tegyük fel a kérdést a szerzővel együtt'.' Remény forrása voltál, emlékek kútja lettél. Mi lenne, hogyha újra igaz magadra lelnél. \ Schelken Pálma

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom