Evangélikus Élet, 1995 (60. évfolyam, 1-53. szám)

1995-12-24 / 52-53. szám

Evangélikus Élet 1995, decl.,.öer 24. Credo - Evangélikus Műhely Egyházunk régi - új folyóirata „...NEKTEK...” ~\ Nem pusztába kiáltott szó Isten igéje mindig névre szóló, céltudatos üzenet. O nem beszél el a fejek fölött, mint ahogy ta­lán ezt mi sokszor megtesszük a szószék magaslatából. Amióta belekóstoltam a rádiómissziós munkába, gyakran szakad rám a nyomasztó érzés, ülve egy mik­rofon előtt: vajon kihez is beszé­lek, kit fog megtalálni ez az üze­net? Költői képpel élve: ....re­pü l a nehéz kő, ki tudja, hol áll meg...” Isten nem „dobálózik” a sza­vakkal, nem a „levegőbe be­szél”. Konkrétan, félreérthetet­lenül, közvetlenül (tegező for­mában!) szólít meg egy ember- csoportot azon a „gyönyörű szép, titokzatos éjjel”. Nem le­hetett félreérteni, félremagya­rázni, hogy talán nem is nekünk szól: „Hirdetek néktek!” Miért éppen a pásztorok? Isten gondolatai nem a mi gondolataink. Mi nem így „ren­deztük” volna a karácsonyt. A mi „bölcsességünk, logikánk” tiltakozik ez ellen a furcsa meg­oldás ellen. Ennyire nem értene a mi Urunk a hatékony hírköz­léshez, „reklámhoz”? Ennyire nem tudja, hogy milyen fontos a megfelelő „public relation”, a közvélemény tájékoztatása? Ho­gyan lehet a világtörténelem egyik legnagyobb eseményéről szóló hírt nem a megfelelő „szakemberekre” bízni?! Hát nem felülről kellett volna kezde­ni: a királyi udvarban, a főpa­poknál, vallási vezetőknél, akik a „szó művészei”, akik tömege­ket érnek el és tudnak tájékoz­tatni? Ihlán „eltévedtek” a men­nyei hírvivők és rossz helyre kéz­besítették a nagy szenzációról szóló örömhírt? A „néktek” szócska egyértelművé teszi, hogy itt nincsen semmi tévedés és fél­reértés. Az isteni döntés, hírköz­lési stratégia tudatos és egyértel­mű: először a betlehemi mezőn tanyázó pásztorok hallhatják meg a karácsonyi evangéliumot. De miért éppen ők? Az okoskodó emberi értelem szeretne mindent megfejteni, így erre a kérdésre is születtek már erőltetett válaszok. Van egy praktikusnak tűnő „megfejtés”, mely szerint „minden bizony­nyal” ezek a pásztorok voltak a tulajdonosai annak a háznak, melynek istállójában Mária vi­lágra hozta Fiát. A tulajdonoso­kat pedig ’gazán „illik” tájékoz­tatni arról, hogy mi történik a házuk környékén... Nem nehéz rájönni, hogy erre az okoskodás­ra a bibliai tudósítás semmilyen alapot nem nyújt, nem is szólva arról, hogy a mindennek precí­zen utánajáró Lukács evangélis­ta minden bizonnyal nem hall­gatta volna el ezt a „fontos” in­formációt sem... Igencsak eről­tetett az a vallástörténeti párhu­zam is, mely szerint Mithrász napisten születésénél is pászto­rok voltak jelen. Itt másról, több­ről van szó: a világ Világosságá­nak megszületéséről! Kinek van leginkább szüksége a világosságra? Annak, aki sö­tétségben él, mint a szabadban tanyázó pásztorok, akik nem egy ház védelmet nyújtó ablakán át merengenek a téli éjszakába, ha­nem kint a sötétben őrzik nyájai­kat átélve a sötétség minden ri­degségét, szorongató félelmét, a kitaszítottság érzését. )ydz első, ismeretlen misszioná­riusok” Ravasz László nevezi így a bet­lehemi pásztorokat, akik a nekik szóló örömhírt azonnal igyekez­nek továbbadni másoknak. El­lentétben Heródes királyi udva­rával, ahol a hír pánikot kelt és igyekeznek gyorsan „titkosíta­ni”... Úgy látszik, mégiscsak Is­ten tudta jobban, hogy kikre kell bízni a karácsonyi örömüzene­tet... A pásztorhivatás az Ószövet­ség világában még előkelő, szin­te „királyi” foglalkozás, gondol­junk csak Dávidra. De Jézus ko­rára már igencsak leértékelődött ez a szakma. Lenézték, megve­tették, primitív „vademberek­nek” tartották az állatok között élő pásztorokat. Jézus később mégis magát is a jó pásztorhoz hasonlítja és hálát ad azért, hogy az Atya titkait -elrejtette a böl­csek és értelmesek elől”, a gőgös önigazak elől, de kinyilatkoztat­ta magát a kicsinyeknek, lené­zetteknek. Ahogy Ravasz László fogalmaz: „Furcsa király, furcsa nép! A király az 0 alattvalóit az együgyűek megvetettek és kicsi­nyek közül gyűjti. ” Nincsen ez másképpen 1995 karácsonyán sem! Gáncs Péter Az Evangélium Színház jubileuma Századik előadását tartotta az Evangélium Színház társulata de­cember 1-jén este a Duna palotá­ban. Márai Sándor: A kassai pol­gárok című drámáját adták elő. Ez már a hetedik bemutató a társulat életében. A dráma 1311 őszén játszódik Kassa városában, amikor Róbert Károly Omodé nádornak adja át a várost és ez ellen lépnek fel a város polgárai. Ekkor szilárdult meg a városhoz való tartozás tudata ben­nük. Szabadságot és jogot akarnak és életükkel védik, szerzik meg azt. A szabadság a szeretet és alázat szabadsága, a megalkuvásos békét nem szenvedhetik. A főszereplő - János kőfaragó - egyéni élete vál­ságában nem önös érdeke szerint cselekszik, hanem a közösség iránt érzett felelősségében teszi a dol­gát: nem hős, hanem Ember! (E szavakkal fejeződik be a dráma.) A kőfaragó szavai sokáig vissz­hangzottak a nézők szívében: „Ma­radj hűséges Istenedhez, hazádhoz és jellemedhez!” Az előadás után rövid ünneplés­re gyülekeztek össze színészek és barátok. Udvaros Béla a színház vezetője és a darab rendezője em­lékezésében összefoglalta az eddig megtett utat. Öt év alatt hét bemu­tató és most a századik előadás. 1990-ben, a taxis-sztrájk idején kezdődött. Lessing: Bölcs Náthán- ja volt az első darab és a majdnem kútba esett bemutató után mégis elindult a színház élete. Emléke­zünk a két Thmásí Áron darabra, a Vitéz lélek és a Hegyi patak Er­délyben játszódó eseményeire, Né­meth László Bolyai drámájára, Kovách Aladár: Téli zsoltárok cí­mű Apáczai drámájára, hiszen mindezekről lapunkban is írtunk. A társulat szfwel-lélekkel ját­szik. A Márai darab kifejezésével mondva: teszik a dolgukat. Még akkor is, ha kevés az anyagi támo­gatás. Ez év tavaszán - mivel elma­radt az önkormányzati és állami segítség, az egyházaké pedig csak egy bemutatóra elegendő - úgy látszott, le kell állni egy időre. A társulat szavazott: ha nincs támo­gatás, akkor is játszunk. Ibszik a dolgukat. Pedig - amint megtud­tam - kétharmad részben szerző­dés nélküli, alkalmi fellépésekből élő színészek. A református, evangélikus és unitárius egyház támogatja szolgá­latukat, mert amit tesznek, szolgá­lat az evangéliumi lelkületért, a tiszta erkölcs diadaláért^ a tiszta, szép magyar beszédért. Meg kell emlékeznünk - köszönettel - arról is, hogy a helyszínt, a Duna palotát kezdettől fogva ugyanazért a bé­rért kapják, így egyik legfőbb szponzoruk a Belügyminisztérium illetékes szerve. A jubileumi megemlékezésen a védnök Protestáns Közművelődési Egyesület részérőM/bert Gábor és egyházunk részéről e sorok írója köszöntötte a jubilálókat, megkö­szönve áldozatos kitartásukat és boldog reményteljes jövendőt kí­vánva vezetőnek és a társulat min­den tagjának. Végezzék tovább örömmel áldásos működésüket. Tóth-Szöil5s Mihály 1993 végén megszűnt a Dia- kónia című folyóirat, pedig tizenöt éves szellemi igényességet jelení­tett meg egyházunkban. A meg­szüntető határozatot sokan kese­rűen, ám azzal a reménnyel vették tudomásul, hogy lesz anyagi, szel­lemi és erkölcsi erő új periodika indítására. Ez az álom valósult meg idén karácsonyra. Frenkl Ró­bert országos felügyelő, aki tavaly Üzenet címmel szerkesztett két ki­adványt, vállalta a szerkesztőbi­zottság elnökének tisztét. Veöreös Imre, a nyomtatott betű szerelme­se lett a tiszteletbeli elnök. A fo­lyóirat arculatát leginkább megha­tározó felelős szerkesztői munkára pedig Bárdossy György szocioló­gus kapott megbízást, akinek nem­csak kutatói és egyházi tevékeny­sége, hanem szerkesztői gyakorla­ta is elismert. Az olvasószerkesztő Bánki Judit nyelvész. A lap elején álló „A tékozló apa” című teológiai meditáció Fabiny Tamás tollából az ismert új- szövetségi példázat új, dramatur­giai megközelítését adja, irodalmi parafrázisok segítségével. Boleratzky Lóránd egyházjogász Ordass Lajosra emlékezik abból az alkalomból, hogy 50 évvel ez­előtt választották meg püspöknek és az egyházi bíróság a közelmúlt­ban rehabilitálta. A szerző remé­nyének ad hangot, hogy az egyház levonja e jogi aktus erkölcsi követ­kezményeit is. Az 1991 óta ülésező zsinattal kapcsolatban Tóth-Szöllős Mihály tesz fel körkérdést Andorka Ru­dolfnak és Reuss Andrásnak, a zsi­nat két elnökének, valamint Har­mati Béla püspöknek és Koczor Miklós zsinati gazdának. Ők érté­kelik az eddig végzett munkát, érintve a törvényalkotó folyamat erényeit és hibáit. Cserháti Péter, a MEVISZ közelmúltban leköszönt elnöke ugyancsak kérdésekre vála­szolva, emlékezik az ifjúsági szerve­zet hét évvel ezelőtti megalapításá­ra és az azóta végzett munkára. Szebik Imre püspök az egyház­nak a mai, sokféle válsággal küzdő társadalomban végzett szeretet­szolgálatáról szól, Frenkl Róbert pedig legújabb pápai enciklika nyomán gondolkodik el az abor­tusz, a családtervezés és az euta­názia kérdéseiről. Két írás kapcsolódik a magyar történelem jelentős eseményeihez. Jeszenszky Géza történész a triano­ni békediktátum okait és követ­kezményeit taglalja, Bárdossy György pedig a politológus Bibó István szellemi hagyatékát össze­gezve jut arra a következtetésre, hogy csak az övéhez hasonló er­kölcsös politizálás vezethet ki a mai sokféle válságból. Vajda Ferenc, a Fasori Gimnázi­um igazgatója hangulatos írásban mutatja be az iskola egykori diák­ját, Harsányi Jánost, aki 1994-ben közgazdasági Nobel-díjat kapott. Méltatja Harsányi életművét, és beszámol az egykori alma mater­ben tett látogatásáról és a mai diá­kokkal való találkozásáról. Sántha György bibliai ihletésű versét Veöreös Imre elemzi, míg a közelmúltban elhunyt Mándy Ivánra Baán Tibor emlékezik. Ribár János lelkész a kultúra új ös­vényeiről, Szigeti Jenő ádventista teológiai tanár pedig az amerikai vallásosságról ír. A folyóirat külön értéke a Kul­turális figyelő. Itt recenziókat és rövid elemzéseket olvashatunk Csepregi Zoltán, Fabiny Tamás, Dukkon Agnes, Veöreös Imre, ifj. Hafenscher Károly, Bozóky Éva, Zay László és Benczúr László tollá­ból. Jánosy István József Attila-dí- jas költő és Kovács Imre lelkész két-két verse, valamint Sáfár Pál festőművész több grafikája emeli a lap színvonalát. A Credo - Evangélikus Műhely kettős száma 190 Ft-ba kerül. Kap­ható és megrendelhető a Sajtóosz­tályon, a gyülekezeti iratteijeszté­A fent olvasott címet egy 1993 Ádventjében indult folyóirat viseli. A Magyar Egyházzenei Társaság lapja ez s negyedévenként jelenik meg. A lap, mint ahogyan az Egy­házzenei Társaság is, ökumenikus beállítottságú. Ennek legfonto­sabb gyakorlati haszna, hogy aki kézbe veszi, körképet kap a három történelmi keresztyén egyház mel­lett a baptista, ortodox és zsidó egyházak zenéjéről. A folyóiratnak kb. felét tudomá­nyos cikkek, értekezések teszik ki. A főszerkesztő gondosan ügyel ar­ra, hogy minden számban minden felekezet szót kapjon ezeken a ha­sábokon. Az eddigiekben a külföl­diek közül Frieder Schulz és Konrad Ameln neves evangélikus himnológusok cikkeit olvashattuk. Magyar evangélikus egyházzené­szeink közül pedig Ferenczi Ilona írt az Erdélyi Fejedelemség 17. századi liturgikus életéről. Kovács László Attila a romániai magyarok új énekeskönyvéről, 7Yajtler Gábor pedig Luther és a zene rendkívül szoros kapcsolatáról. A többi fele- kezetet Dobszay László, Karasszon Dezső, Jobbágy István, Berki Feriz, Frigyesi Judit és más neves szakte­kintélyek képviselik írásaikkal. A lap kétéves története folya­mán kikristályosodtak a további rovatok is: az egyik legelevenebb ilyen az orgonás cikkek sorozata, melyben rendszeresen tudósítást kapunk az orgonás műemlékvéde­lemről. De olvashattunk a szlová­kiai és erdélyi orgonaépítés törté­netéről, vagy épp az orgonaoktatás kérdéseiről. A legutóbbi számok különlegessége ebben a rovatban egy sorozat az 1918-as orgonasíp- rekvirálásról. A „Korképben” aktuális problé­mákat vetnek fel a cikkírók, a sekben és a Deák téri Huszár Gál Könyvesboltban. A borító Urai Erika grafikus művészi munkáját dicséri. Rajta Dürer egy metszete látható egy egyszerű, de szélesre tárt kapuval. Ez a kép jól kifejezi e rég i- új fo­lyóirat szándékát, a teológiai és kulturális nyitottságot. Ma, amikor olyan sokan bezárják ajtajukat más emberek és új gondolatok előtt, ez a lap nyitni kíván. Hívogat e szélesre tárt ajtó. Fabiny Tamás ÖKUMENIKUS IMAHÉT 1996. január 14-21. között tartjuk az imahetet. A központi megnyitó istentiszteletet Budapesten az ortodox egyház templomában (V Petőfi tér 2.) tartják az egyházak vezetőinek szolgálatával. „Dokumentumok” között sok az egyházzenei képzéshez, vagy az egyházzene napi gyakorlatához kapcsolódik. A „Szemlében” fon­tos felekezeti vagy külföldi folyó­iratok összefoglalását olvashatjuk. Az utóbbi számok éppen evangé­likusok számára lehetnek fonto­sak, hisz a legtekintélyesebbek közül való német folyóiratokról (Musik und Kirche, Ars Organi) adnak számot. Egyre nagyobb ter­jedelemben jelenűr meg híranyag is, többek között felekezetűnk ze­nei életéről. Az 1995 ádventjére készülő szám fordulópont a lap életében. A szerkesztők ugyanis szeretnék, ha lapjuk - a magas szakmai szín­vonalat megtartva - még közelebb kerülhetne az egyházzene, a kán­tori szolgálat - és a kántorok - mindennapjaihoz. Ezért hívták életre a „Kántorlapokat” felekeze­tek szerint. Ezeken a hasábokon meditációt, egy-egy gyülekezet vagy egyházmegye zenei életének bemutatkozását, és hasznos infor­mációanyagot kap kézbe az olvasó. Sokszor hangzott el evangélikus kántorok között, „jó lenne többet tudni egymásról”. Ezt segíthetnék ezek az oldalak, amelyek formálá­sa a mi feladatunk. Sokszínű és sokak érdeklődését megcélzó folyóirat a Magyar Egy- házzene. Olvasói - mindössze évi 800 forintos előfizetési díj ellené­ben - évente több mint 500 oldal igényes és változatos anyagot kap­nak kézbe. (A szerkesztőség címe: 1093 Budapest, Lónyay u. 3. V/2.) Jó lenne, ha a jövőben nemcsak evangélikus kántoraink kezébe, de az egyházzene ügyéért felelősséget érző érdeklődőkhöz és a lelkészi hivatalokba is eljuthatna. Finta Gergely EMLÉKEZÉS A CSEPREGI VÉRENGZÉSRE A Csepreg Városi Önkormányzat és a Magyarországi Evangélikus Egyház közösen emlékezik 1996. január 6-án, a csepregi vérengzés 375. évfordulóján, 1223 evangélikus vértanú halálára. Az ünnepség koszorúzással kezdődik, mqjd a Művelődési Házban folytatódik, konferenciával és kiállítás-megnyitással. Igét hirdet: D. Szebik Imre püspök. Előadást tart:.Keveházi László lelkész. Magyar Egyházzene - folyóirat nemcsak kántoroknak c A karácsonyi ünnepkör - ádvent első vasárnapjá­tól vízkeresztig tartó időszak - gazdag hagyomá­nyairól nevezetes. Advent a várakozás, a remény ideje. A hagyomá­nyokat tisztelő múltban ilyenkor nem tartottak mulatsá­gokat, lakodalmakat. A katolikusok szerdán és pénte­ken böjtöltek ádvent idején, de nemcsak ők, hanem pl. a bokortanyák tirpák evangélikusai is betartották ezt. Békéscsabán pedig a lányok „jó férjért" böjtöltek. Testi­leg és lelkileg felkészültek a nagy ünnepre. Arra is van­nak adataink, hogy a tázlári, akasztói, fülöpszállási, soproni és csengődi evangélikus gyülekezetekben ád- ventben fekete volt az oltárterítő színe. Miután az oltárterítő színének megfelelően öltözködtek, nemcsak az idősebb asszonyok, de a fiatal lányok ruhája is feke­te volt az ádventi vasárnapokon Szarvason, Békéscsa­bán, Gerendáson. A karácsonyi ünnepkör jeles napjai: András napja november 30., Miklós napja december 6., Luca napja december 13., Ádám, Éva napja december 24., István napja december 26., János napja december 27., aprószentek napja december 28., szilveszter decem­ber 31., újév január 1., vízkereszt január 6. Ezekhez a napokhoz számos jósló, varázsló szokás fűződött, melyeknek az volt a célja, hogy elősegítsék a következő esztendőben a megfelelő időjárást, a jó ter­mést, az állatok egészségét és szaporaságát, az egyén egészségét, szerencséjét. Ádvent első vasárnapja többnyire András napja körüli időre esik. Ez a nap a magyar néphagyomány jel­legzetes házasság-, férjjósló napja. A kíváncsi leányzók különböző módon igyekezték megtudakolni, hogy ki lesz a jövendőbelijük, honnan jön, gazdag lesz, vagy sze­gény? Például jósoltak álomból, úgy, hogy a párnájuk alá férfi ruhaneműt rejtettek. Ahogyan a rigmus mondja: Aki böjtöl András napján Vőlegényt lát éccakán! Miklós napján (december 6.) a jóságos Mikulás piros köpenyes alakja mindenki számára jól ismert. Ez a szokás azonban nem olyan nagyon régi hazánkban. A múlt században vált ismertté a Miklós név szlovák név­alakja a Mikulás és a hozzátartozó, vélhetően osztrák eredetű szokás. Az ablakba való ajándékozás pedig Szent Miklós legendájából alakulhatott ki, miszerint a Szent egy szegény ember lányait úgy segítette, hogy éjsza­ka az ablakukba három aranyrögöt, más változat szerint keszkenőbe kötött aranyat tett. Van olyan Miklós naphoz kötődő szokás is, amely nem kapcsolódik a Szent Miklós személyéhez, hanem ősi, pogány hagyomány. Decemberben hamar sötétedik, ezért eleink féltek attól, hogy a gonosz, rossz szellemek ilyenkor bajt okozhatnak. Úgy vélték azonban, hogy zaj­jal el lehet űzni, ezért öltöztek maskarába, ijesztő kül­sővel, láncot csörgetve. A Dunántúlon még a közelmúlt­ban is jártak az ún. „ láncosmiklósok ” azaz férfiak, legé­nyek bekormozott arccal, kifordított bundában. Elsősorban a gyerekeket és a lányokat ijesztgették. A ha­tóságok már a 18. század óta igyekeztek ezt a szokást til­tani. Luca napja december 13-a az év legrövidebb nap­ja volt a Gergely féle (1582) naptárreform előtt, a téli napforduló kezdete. Ezt a napot ősidők óta alkalmas­nak találták házasság-, halál-, termékenység-, időjárásjóslásra és varázslásra, női munkák tiltására és a lucaszék készítésére. Általános hiedelem szerint szerencsésnek tartották, ha Luca napján férfi köszönt elsőként a házba. így vélték ezt pl. a mezőberényi, csorvási evangélikusok is. Ha véletlenül nő tévedt volna be, akkor pl. Tótkomlóson tréfásan kikergették a ház­ból. Az evangélikusok körében ugyancsak elterjedt volt a tyúkok hajnali megpiszkálása annak érdekében, hogy majd sok tojást tojjanak. A Dunántúlon szinte még né­hány évtizede általánosan ismert szokás volt a lucázás, kotyolás. A fiúgyerekek jókívánságaik­kal keresték fel a házakat: „Luca, Luca kitty-kotty, toj­janak a tiktyok, ludgyok.. ” kezükbe szalmát vittek, arra térdelve mondták el a mondókájukat. A gazdasszony ezt a szalmát kivitte a tyúkjai alá abban a hitben, hogy ak­kor többet fognak tojni. Amint azt Huley Alfréd néhai evangélikus lelkész néprajzi kutatásai alapján tudjuk, a békésmegyei evangélikus falvakban is ismerték a luca- széket, aminek a készítését ezen a napon kellett elkez­deni, hogy azután karácsony éjjel a keresztútra vigyék A keresztúton a lucaszékre állva, meg lehet látni, legalábbis a néphit szerint, a falu boszorkányát vagy boszorkányait. Arról is tudomást szerezhetünk hogy ekkor vetik el a lucabúzát, mely ha karácsonyra kihajt, az életújulás, Krisztus születésének a példázata. Az időjárási megfigye­lések a lucakalendárium ma is jól ismert, akár­csak az ún. hagymakalendárium. A Luca napi házasságjóslás egyik eszköze a lucaág, azaz többnyire gyümölcság melyet Luca napján tesznek vízbe, és ha ka­rácsonyra kivirágzik ti leány közeli férjhezmenetelét jó­solja meg. A karácsony, ádvent jellegzetes szokásai a kántá- lás, betlehemezés, sőt az ostyahordás is. Meglepő módon az ostyahordás az evangélikusok köré­A karácsonyi ünnepkör ben is szokás volt. A békési szlovákok ezt a hagyományt sokáig meg is őrizték noha az egyházi hatóságok már századokkal előbb tilalmazták. Tessedik Sámuel, a tu­dós szarvasi evangélikus lelkész, a 18. században arra hivatkozott, hogy a tanulók több hetet is elmulasztanak a sütéssel és széthordással, korhelykednek, lopnak kol­dulnak és az ostyákkal babonaságot űznek A minden­kori tanító feladata volt az ostyasütés, mert az ostyáért kapott természetbeni járandóság a díjazásához tarto­zott. A betlehemezés színhelye a középkorban még a templom volt, s csak idővel került ki onnan. A betlehe- mes játék lényege, hogy házilag készített jászol vagy templom alakú betlehemmel házról házra járva énekel­nek köszönteitek A játék főbb jelenetei: Mária és József szállást keres, de a király, a gazdag ember, a kovács stb. nem ad szállást; az angyal költögeti a pásztorokat, s az újszülött Jézushoz küldi őket; a pásztorok elmennek és ajándékot visznek A betlehemes játéknak alföldi, du­nántúli, felföldi és erdélyi táji változatai vannak. A szo­kás elsősorban a katolikusok körében terjedt el, de pl. a békési evangélikusok is betlehemeztek Harta német evangélikusainak jellegzetes szokása pedig a betlehemes játékból önállósult bölcsöske. A karácsonyi énekkel köszöntés, kántálás ugyan­csak élt az evangélikus hívők körében. A kántálók az ablak alá mentek énekelni, a gyerekek jutalmul kalá­csot, diót, almát kaptak a felnőtteket behívták a házba és megkínálták A karácsonyfát sokáig nem ismerték de gyertyát égettek ilyenkor a megérkezett világosság jelképezésére.

Next

/
Oldalképek
Tartalom