Evangélikus Élet, 1995 (60. évfolyam, 1-53. szám)
1995-12-24 / 52-53. szám
Evangélikus Élet 1995, decl.,.öer 24. Credo - Evangélikus Műhely Egyházunk régi - új folyóirata „...NEKTEK...” ~\ Nem pusztába kiáltott szó Isten igéje mindig névre szóló, céltudatos üzenet. O nem beszél el a fejek fölött, mint ahogy talán ezt mi sokszor megtesszük a szószék magaslatából. Amióta belekóstoltam a rádiómissziós munkába, gyakran szakad rám a nyomasztó érzés, ülve egy mikrofon előtt: vajon kihez is beszélek, kit fog megtalálni ez az üzenet? Költői képpel élve: ....repü l a nehéz kő, ki tudja, hol áll meg...” Isten nem „dobálózik” a szavakkal, nem a „levegőbe beszél”. Konkrétan, félreérthetetlenül, közvetlenül (tegező formában!) szólít meg egy ember- csoportot azon a „gyönyörű szép, titokzatos éjjel”. Nem lehetett félreérteni, félremagyarázni, hogy talán nem is nekünk szól: „Hirdetek néktek!” Miért éppen a pásztorok? Isten gondolatai nem a mi gondolataink. Mi nem így „rendeztük” volna a karácsonyt. A mi „bölcsességünk, logikánk” tiltakozik ez ellen a furcsa megoldás ellen. Ennyire nem értene a mi Urunk a hatékony hírközléshez, „reklámhoz”? Ennyire nem tudja, hogy milyen fontos a megfelelő „public relation”, a közvélemény tájékoztatása? Hogyan lehet a világtörténelem egyik legnagyobb eseményéről szóló hírt nem a megfelelő „szakemberekre” bízni?! Hát nem felülről kellett volna kezdeni: a királyi udvarban, a főpapoknál, vallási vezetőknél, akik a „szó művészei”, akik tömegeket érnek el és tudnak tájékoztatni? Ihlán „eltévedtek” a mennyei hírvivők és rossz helyre kézbesítették a nagy szenzációról szóló örömhírt? A „néktek” szócska egyértelművé teszi, hogy itt nincsen semmi tévedés és félreértés. Az isteni döntés, hírközlési stratégia tudatos és egyértelmű: először a betlehemi mezőn tanyázó pásztorok hallhatják meg a karácsonyi evangéliumot. De miért éppen ők? Az okoskodó emberi értelem szeretne mindent megfejteni, így erre a kérdésre is születtek már erőltetett válaszok. Van egy praktikusnak tűnő „megfejtés”, mely szerint „minden bizonynyal” ezek a pásztorok voltak a tulajdonosai annak a háznak, melynek istállójában Mária világra hozta Fiát. A tulajdonosokat pedig ’gazán „illik” tájékoztatni arról, hogy mi történik a házuk környékén... Nem nehéz rájönni, hogy erre az okoskodásra a bibliai tudósítás semmilyen alapot nem nyújt, nem is szólva arról, hogy a mindennek precízen utánajáró Lukács evangélista minden bizonnyal nem hallgatta volna el ezt a „fontos” információt sem... Igencsak erőltetett az a vallástörténeti párhuzam is, mely szerint Mithrász napisten születésénél is pásztorok voltak jelen. Itt másról, többről van szó: a világ Világosságának megszületéséről! Kinek van leginkább szüksége a világosságra? Annak, aki sötétségben él, mint a szabadban tanyázó pásztorok, akik nem egy ház védelmet nyújtó ablakán át merengenek a téli éjszakába, hanem kint a sötétben őrzik nyájaikat átélve a sötétség minden ridegségét, szorongató félelmét, a kitaszítottság érzését. )ydz első, ismeretlen misszionáriusok” Ravasz László nevezi így a betlehemi pásztorokat, akik a nekik szóló örömhírt azonnal igyekeznek továbbadni másoknak. Ellentétben Heródes királyi udvarával, ahol a hír pánikot kelt és igyekeznek gyorsan „titkosítani”... Úgy látszik, mégiscsak Isten tudta jobban, hogy kikre kell bízni a karácsonyi örömüzenetet... A pásztorhivatás az Ószövetség világában még előkelő, szinte „királyi” foglalkozás, gondoljunk csak Dávidra. De Jézus korára már igencsak leértékelődött ez a szakma. Lenézték, megvetették, primitív „vadembereknek” tartották az állatok között élő pásztorokat. Jézus később mégis magát is a jó pásztorhoz hasonlítja és hálát ad azért, hogy az Atya titkait -elrejtette a bölcsek és értelmesek elől”, a gőgös önigazak elől, de kinyilatkoztatta magát a kicsinyeknek, lenézetteknek. Ahogy Ravasz László fogalmaz: „Furcsa király, furcsa nép! A király az 0 alattvalóit az együgyűek megvetettek és kicsinyek közül gyűjti. ” Nincsen ez másképpen 1995 karácsonyán sem! Gáncs Péter Az Evangélium Színház jubileuma Századik előadását tartotta az Evangélium Színház társulata december 1-jén este a Duna palotában. Márai Sándor: A kassai polgárok című drámáját adták elő. Ez már a hetedik bemutató a társulat életében. A dráma 1311 őszén játszódik Kassa városában, amikor Róbert Károly Omodé nádornak adja át a várost és ez ellen lépnek fel a város polgárai. Ekkor szilárdult meg a városhoz való tartozás tudata bennük. Szabadságot és jogot akarnak és életükkel védik, szerzik meg azt. A szabadság a szeretet és alázat szabadsága, a megalkuvásos békét nem szenvedhetik. A főszereplő - János kőfaragó - egyéni élete válságában nem önös érdeke szerint cselekszik, hanem a közösség iránt érzett felelősségében teszi a dolgát: nem hős, hanem Ember! (E szavakkal fejeződik be a dráma.) A kőfaragó szavai sokáig visszhangzottak a nézők szívében: „Maradj hűséges Istenedhez, hazádhoz és jellemedhez!” Az előadás után rövid ünneplésre gyülekeztek össze színészek és barátok. Udvaros Béla a színház vezetője és a darab rendezője emlékezésében összefoglalta az eddig megtett utat. Öt év alatt hét bemutató és most a századik előadás. 1990-ben, a taxis-sztrájk idején kezdődött. Lessing: Bölcs Náthán- ja volt az első darab és a majdnem kútba esett bemutató után mégis elindult a színház élete. Emlékezünk a két Thmásí Áron darabra, a Vitéz lélek és a Hegyi patak Erdélyben játszódó eseményeire, Németh László Bolyai drámájára, Kovách Aladár: Téli zsoltárok című Apáczai drámájára, hiszen mindezekről lapunkban is írtunk. A társulat szfwel-lélekkel játszik. A Márai darab kifejezésével mondva: teszik a dolgukat. Még akkor is, ha kevés az anyagi támogatás. Ez év tavaszán - mivel elmaradt az önkormányzati és állami segítség, az egyházaké pedig csak egy bemutatóra elegendő - úgy látszott, le kell állni egy időre. A társulat szavazott: ha nincs támogatás, akkor is játszunk. Ibszik a dolgukat. Pedig - amint megtudtam - kétharmad részben szerződés nélküli, alkalmi fellépésekből élő színészek. A református, evangélikus és unitárius egyház támogatja szolgálatukat, mert amit tesznek, szolgálat az evangéliumi lelkületért, a tiszta erkölcs diadaláért^ a tiszta, szép magyar beszédért. Meg kell emlékeznünk - köszönettel - arról is, hogy a helyszínt, a Duna palotát kezdettől fogva ugyanazért a bérért kapják, így egyik legfőbb szponzoruk a Belügyminisztérium illetékes szerve. A jubileumi megemlékezésen a védnök Protestáns Közművelődési Egyesület részérőM/bert Gábor és egyházunk részéről e sorok írója köszöntötte a jubilálókat, megköszönve áldozatos kitartásukat és boldog reményteljes jövendőt kívánva vezetőnek és a társulat minden tagjának. Végezzék tovább örömmel áldásos működésüket. Tóth-Szöil5s Mihály 1993 végén megszűnt a Dia- kónia című folyóirat, pedig tizenöt éves szellemi igényességet jelenített meg egyházunkban. A megszüntető határozatot sokan keserűen, ám azzal a reménnyel vették tudomásul, hogy lesz anyagi, szellemi és erkölcsi erő új periodika indítására. Ez az álom valósult meg idén karácsonyra. Frenkl Róbert országos felügyelő, aki tavaly Üzenet címmel szerkesztett két kiadványt, vállalta a szerkesztőbizottság elnökének tisztét. Veöreös Imre, a nyomtatott betű szerelmese lett a tiszteletbeli elnök. A folyóirat arculatát leginkább meghatározó felelős szerkesztői munkára pedig Bárdossy György szociológus kapott megbízást, akinek nemcsak kutatói és egyházi tevékenysége, hanem szerkesztői gyakorlata is elismert. Az olvasószerkesztő Bánki Judit nyelvész. A lap elején álló „A tékozló apa” című teológiai meditáció Fabiny Tamás tollából az ismert új- szövetségi példázat új, dramaturgiai megközelítését adja, irodalmi parafrázisok segítségével. Boleratzky Lóránd egyházjogász Ordass Lajosra emlékezik abból az alkalomból, hogy 50 évvel ezelőtt választották meg püspöknek és az egyházi bíróság a közelmúltban rehabilitálta. A szerző reményének ad hangot, hogy az egyház levonja e jogi aktus erkölcsi következményeit is. Az 1991 óta ülésező zsinattal kapcsolatban Tóth-Szöllős Mihály tesz fel körkérdést Andorka Rudolfnak és Reuss Andrásnak, a zsinat két elnökének, valamint Harmati Béla püspöknek és Koczor Miklós zsinati gazdának. Ők értékelik az eddig végzett munkát, érintve a törvényalkotó folyamat erényeit és hibáit. Cserháti Péter, a MEVISZ közelmúltban leköszönt elnöke ugyancsak kérdésekre válaszolva, emlékezik az ifjúsági szervezet hét évvel ezelőtti megalapítására és az azóta végzett munkára. Szebik Imre püspök az egyháznak a mai, sokféle válsággal küzdő társadalomban végzett szeretetszolgálatáról szól, Frenkl Róbert pedig legújabb pápai enciklika nyomán gondolkodik el az abortusz, a családtervezés és az eutanázia kérdéseiről. Két írás kapcsolódik a magyar történelem jelentős eseményeihez. Jeszenszky Géza történész a trianoni békediktátum okait és következményeit taglalja, Bárdossy György pedig a politológus Bibó István szellemi hagyatékát összegezve jut arra a következtetésre, hogy csak az övéhez hasonló erkölcsös politizálás vezethet ki a mai sokféle válságból. Vajda Ferenc, a Fasori Gimnázium igazgatója hangulatos írásban mutatja be az iskola egykori diákját, Harsányi Jánost, aki 1994-ben közgazdasági Nobel-díjat kapott. Méltatja Harsányi életművét, és beszámol az egykori alma materben tett látogatásáról és a mai diákokkal való találkozásáról. Sántha György bibliai ihletésű versét Veöreös Imre elemzi, míg a közelmúltban elhunyt Mándy Ivánra Baán Tibor emlékezik. Ribár János lelkész a kultúra új ösvényeiről, Szigeti Jenő ádventista teológiai tanár pedig az amerikai vallásosságról ír. A folyóirat külön értéke a Kulturális figyelő. Itt recenziókat és rövid elemzéseket olvashatunk Csepregi Zoltán, Fabiny Tamás, Dukkon Agnes, Veöreös Imre, ifj. Hafenscher Károly, Bozóky Éva, Zay László és Benczúr László tollából. Jánosy István József Attila-dí- jas költő és Kovács Imre lelkész két-két verse, valamint Sáfár Pál festőművész több grafikája emeli a lap színvonalát. A Credo - Evangélikus Műhely kettős száma 190 Ft-ba kerül. Kapható és megrendelhető a Sajtóosztályon, a gyülekezeti iratteijesztéA fent olvasott címet egy 1993 Ádventjében indult folyóirat viseli. A Magyar Egyházzenei Társaság lapja ez s negyedévenként jelenik meg. A lap, mint ahogyan az Egyházzenei Társaság is, ökumenikus beállítottságú. Ennek legfontosabb gyakorlati haszna, hogy aki kézbe veszi, körképet kap a három történelmi keresztyén egyház mellett a baptista, ortodox és zsidó egyházak zenéjéről. A folyóiratnak kb. felét tudományos cikkek, értekezések teszik ki. A főszerkesztő gondosan ügyel arra, hogy minden számban minden felekezet szót kapjon ezeken a hasábokon. Az eddigiekben a külföldiek közül Frieder Schulz és Konrad Ameln neves evangélikus himnológusok cikkeit olvashattuk. Magyar evangélikus egyházzenészeink közül pedig Ferenczi Ilona írt az Erdélyi Fejedelemség 17. századi liturgikus életéről. Kovács László Attila a romániai magyarok új énekeskönyvéről, 7Yajtler Gábor pedig Luther és a zene rendkívül szoros kapcsolatáról. A többi fele- kezetet Dobszay László, Karasszon Dezső, Jobbágy István, Berki Feriz, Frigyesi Judit és más neves szaktekintélyek képviselik írásaikkal. A lap kétéves története folyamán kikristályosodtak a további rovatok is: az egyik legelevenebb ilyen az orgonás cikkek sorozata, melyben rendszeresen tudósítást kapunk az orgonás műemlékvédelemről. De olvashattunk a szlovákiai és erdélyi orgonaépítés történetéről, vagy épp az orgonaoktatás kérdéseiről. A legutóbbi számok különlegessége ebben a rovatban egy sorozat az 1918-as orgonasíp- rekvirálásról. A „Korképben” aktuális problémákat vetnek fel a cikkírók, a sekben és a Deák téri Huszár Gál Könyvesboltban. A borító Urai Erika grafikus művészi munkáját dicséri. Rajta Dürer egy metszete látható egy egyszerű, de szélesre tárt kapuval. Ez a kép jól kifejezi e rég i- új folyóirat szándékát, a teológiai és kulturális nyitottságot. Ma, amikor olyan sokan bezárják ajtajukat más emberek és új gondolatok előtt, ez a lap nyitni kíván. Hívogat e szélesre tárt ajtó. Fabiny Tamás ÖKUMENIKUS IMAHÉT 1996. január 14-21. között tartjuk az imahetet. A központi megnyitó istentiszteletet Budapesten az ortodox egyház templomában (V Petőfi tér 2.) tartják az egyházak vezetőinek szolgálatával. „Dokumentumok” között sok az egyházzenei képzéshez, vagy az egyházzene napi gyakorlatához kapcsolódik. A „Szemlében” fontos felekezeti vagy külföldi folyóiratok összefoglalását olvashatjuk. Az utóbbi számok éppen evangélikusok számára lehetnek fontosak, hisz a legtekintélyesebbek közül való német folyóiratokról (Musik und Kirche, Ars Organi) adnak számot. Egyre nagyobb terjedelemben jelenűr meg híranyag is, többek között felekezetűnk zenei életéről. Az 1995 ádventjére készülő szám fordulópont a lap életében. A szerkesztők ugyanis szeretnék, ha lapjuk - a magas szakmai színvonalat megtartva - még közelebb kerülhetne az egyházzene, a kántori szolgálat - és a kántorok - mindennapjaihoz. Ezért hívták életre a „Kántorlapokat” felekezetek szerint. Ezeken a hasábokon meditációt, egy-egy gyülekezet vagy egyházmegye zenei életének bemutatkozását, és hasznos információanyagot kap kézbe az olvasó. Sokszor hangzott el evangélikus kántorok között, „jó lenne többet tudni egymásról”. Ezt segíthetnék ezek az oldalak, amelyek formálása a mi feladatunk. Sokszínű és sokak érdeklődését megcélzó folyóirat a Magyar Egy- házzene. Olvasói - mindössze évi 800 forintos előfizetési díj ellenében - évente több mint 500 oldal igényes és változatos anyagot kapnak kézbe. (A szerkesztőség címe: 1093 Budapest, Lónyay u. 3. V/2.) Jó lenne, ha a jövőben nemcsak evangélikus kántoraink kezébe, de az egyházzene ügyéért felelősséget érző érdeklődőkhöz és a lelkészi hivatalokba is eljuthatna. Finta Gergely EMLÉKEZÉS A CSEPREGI VÉRENGZÉSRE A Csepreg Városi Önkormányzat és a Magyarországi Evangélikus Egyház közösen emlékezik 1996. január 6-án, a csepregi vérengzés 375. évfordulóján, 1223 evangélikus vértanú halálára. Az ünnepség koszorúzással kezdődik, mqjd a Művelődési Házban folytatódik, konferenciával és kiállítás-megnyitással. Igét hirdet: D. Szebik Imre püspök. Előadást tart:.Keveházi László lelkész. Magyar Egyházzene - folyóirat nemcsak kántoroknak c A karácsonyi ünnepkör - ádvent első vasárnapjától vízkeresztig tartó időszak - gazdag hagyományairól nevezetes. Advent a várakozás, a remény ideje. A hagyományokat tisztelő múltban ilyenkor nem tartottak mulatságokat, lakodalmakat. A katolikusok szerdán és pénteken böjtöltek ádvent idején, de nemcsak ők, hanem pl. a bokortanyák tirpák evangélikusai is betartották ezt. Békéscsabán pedig a lányok „jó férjért" böjtöltek. Testileg és lelkileg felkészültek a nagy ünnepre. Arra is vannak adataink, hogy a tázlári, akasztói, fülöpszállási, soproni és csengődi evangélikus gyülekezetekben ád- ventben fekete volt az oltárterítő színe. Miután az oltárterítő színének megfelelően öltözködtek, nemcsak az idősebb asszonyok, de a fiatal lányok ruhája is fekete volt az ádventi vasárnapokon Szarvason, Békéscsabán, Gerendáson. A karácsonyi ünnepkör jeles napjai: András napja november 30., Miklós napja december 6., Luca napja december 13., Ádám, Éva napja december 24., István napja december 26., János napja december 27., aprószentek napja december 28., szilveszter december 31., újév január 1., vízkereszt január 6. Ezekhez a napokhoz számos jósló, varázsló szokás fűződött, melyeknek az volt a célja, hogy elősegítsék a következő esztendőben a megfelelő időjárást, a jó termést, az állatok egészségét és szaporaságát, az egyén egészségét, szerencséjét. Ádvent első vasárnapja többnyire András napja körüli időre esik. Ez a nap a magyar néphagyomány jellegzetes házasság-, férjjósló napja. A kíváncsi leányzók különböző módon igyekezték megtudakolni, hogy ki lesz a jövendőbelijük, honnan jön, gazdag lesz, vagy szegény? Például jósoltak álomból, úgy, hogy a párnájuk alá férfi ruhaneműt rejtettek. Ahogyan a rigmus mondja: Aki böjtöl András napján Vőlegényt lát éccakán! Miklós napján (december 6.) a jóságos Mikulás piros köpenyes alakja mindenki számára jól ismert. Ez a szokás azonban nem olyan nagyon régi hazánkban. A múlt században vált ismertté a Miklós név szlovák névalakja a Mikulás és a hozzátartozó, vélhetően osztrák eredetű szokás. Az ablakba való ajándékozás pedig Szent Miklós legendájából alakulhatott ki, miszerint a Szent egy szegény ember lányait úgy segítette, hogy éjszaka az ablakukba három aranyrögöt, más változat szerint keszkenőbe kötött aranyat tett. Van olyan Miklós naphoz kötődő szokás is, amely nem kapcsolódik a Szent Miklós személyéhez, hanem ősi, pogány hagyomány. Decemberben hamar sötétedik, ezért eleink féltek attól, hogy a gonosz, rossz szellemek ilyenkor bajt okozhatnak. Úgy vélték azonban, hogy zajjal el lehet űzni, ezért öltöztek maskarába, ijesztő külsővel, láncot csörgetve. A Dunántúlon még a közelmúltban is jártak az ún. „ láncosmiklósok ” azaz férfiak, legények bekormozott arccal, kifordított bundában. Elsősorban a gyerekeket és a lányokat ijesztgették. A hatóságok már a 18. század óta igyekeztek ezt a szokást tiltani. Luca napja december 13-a az év legrövidebb napja volt a Gergely féle (1582) naptárreform előtt, a téli napforduló kezdete. Ezt a napot ősidők óta alkalmasnak találták házasság-, halál-, termékenység-, időjárásjóslásra és varázslásra, női munkák tiltására és a lucaszék készítésére. Általános hiedelem szerint szerencsésnek tartották, ha Luca napján férfi köszönt elsőként a házba. így vélték ezt pl. a mezőberényi, csorvási evangélikusok is. Ha véletlenül nő tévedt volna be, akkor pl. Tótkomlóson tréfásan kikergették a házból. Az evangélikusok körében ugyancsak elterjedt volt a tyúkok hajnali megpiszkálása annak érdekében, hogy majd sok tojást tojjanak. A Dunántúlon szinte még néhány évtizede általánosan ismert szokás volt a lucázás, kotyolás. A fiúgyerekek jókívánságaikkal keresték fel a házakat: „Luca, Luca kitty-kotty, tojjanak a tiktyok, ludgyok.. ” kezükbe szalmát vittek, arra térdelve mondták el a mondókájukat. A gazdasszony ezt a szalmát kivitte a tyúkjai alá abban a hitben, hogy akkor többet fognak tojni. Amint azt Huley Alfréd néhai evangélikus lelkész néprajzi kutatásai alapján tudjuk, a békésmegyei evangélikus falvakban is ismerték a luca- széket, aminek a készítését ezen a napon kellett elkezdeni, hogy azután karácsony éjjel a keresztútra vigyék A keresztúton a lucaszékre állva, meg lehet látni, legalábbis a néphit szerint, a falu boszorkányát vagy boszorkányait. Arról is tudomást szerezhetünk hogy ekkor vetik el a lucabúzát, mely ha karácsonyra kihajt, az életújulás, Krisztus születésének a példázata. Az időjárási megfigyelések a lucakalendárium ma is jól ismert, akárcsak az ún. hagymakalendárium. A Luca napi házasságjóslás egyik eszköze a lucaág, azaz többnyire gyümölcság melyet Luca napján tesznek vízbe, és ha karácsonyra kivirágzik ti leány közeli férjhezmenetelét jósolja meg. A karácsony, ádvent jellegzetes szokásai a kántá- lás, betlehemezés, sőt az ostyahordás is. Meglepő módon az ostyahordás az evangélikusok köréA karácsonyi ünnepkör ben is szokás volt. A békési szlovákok ezt a hagyományt sokáig meg is őrizték noha az egyházi hatóságok már századokkal előbb tilalmazták. Tessedik Sámuel, a tudós szarvasi evangélikus lelkész, a 18. században arra hivatkozott, hogy a tanulók több hetet is elmulasztanak a sütéssel és széthordással, korhelykednek, lopnak koldulnak és az ostyákkal babonaságot űznek A mindenkori tanító feladata volt az ostyasütés, mert az ostyáért kapott természetbeni járandóság a díjazásához tartozott. A betlehemezés színhelye a középkorban még a templom volt, s csak idővel került ki onnan. A betlehe- mes játék lényege, hogy házilag készített jászol vagy templom alakú betlehemmel házról házra járva énekelnek köszönteitek A játék főbb jelenetei: Mária és József szállást keres, de a király, a gazdag ember, a kovács stb. nem ad szállást; az angyal költögeti a pásztorokat, s az újszülött Jézushoz küldi őket; a pásztorok elmennek és ajándékot visznek A betlehemes játéknak alföldi, dunántúli, felföldi és erdélyi táji változatai vannak. A szokás elsősorban a katolikusok körében terjedt el, de pl. a békési evangélikusok is betlehemeztek Harta német evangélikusainak jellegzetes szokása pedig a betlehemes játékból önállósult bölcsöske. A karácsonyi énekkel köszöntés, kántálás ugyancsak élt az evangélikus hívők körében. A kántálók az ablak alá mentek énekelni, a gyerekek jutalmul kalácsot, diót, almát kaptak a felnőtteket behívták a házba és megkínálták A karácsonyfát sokáig nem ismerték de gyertyát égettek ilyenkor a megérkezett világosság jelképezésére.