Evangélikus Élet, 1995 (60. évfolyam, 1-53. szám)

1995-08-27 / 35. szám

Evangélikus Élei 1995. augusztus 27 Regnum Marianum Boldogasszonynak (=a gazdag királynénak), honfoglaló őseink és rokonaik anyaistennőjének nevét Szűz Máriára átvinni jórészt Gel- lért püspök érdeme, a misszió gya­korlatilag óriási hatású, teológiai­lag kétes értékű engedménye. Má­ria testi mennybevitele ugyan ek­kor még nem volt dogma (1950- ben pápai hatalmából tette azzá, nemcsak a protestantizmus, de a keleti egyház tiltakozása ellenére, XII. Pius), de hogy a Király Krisz­tusnál legfőbb(!) közbenjárónk(l) az „Istenszülő Szűz” az az Újszö­vetségtől idegen, de ősi vallástör­téneti gyökerű és mélységesen em­beri gondolat, amely az egész kö­zépkori keresztyénségben ott tar- kállik. Mikor a keresztyénséget valló magyar királyok seregei (az ősök lelkét idéző „ördögi huj-huj” he­lyett) más csatakiáltásra nyitották szájukat, először Pannónia kato­naszentje: a dicső Szent Márton nevét hívták segítségül; Arany Já­nos - Nagy Lajos korában - az „Uram Isten és Szent László!” ki­áltást adja a székelyek szájába; az egyetlen, nemzetien és nem-nem­ző Allah nevével támadó törökkel szemben a „harci Jézus-Mária” lett a magyarok csatakiáltása; Hunyadi hadai Boldogasszony zászlaja alatt harcoltak, neki ma­gának kardja markolatára volt csa­varva a rózsafüzér. A reformáció terjedésével a vegyes vallású Er­délyben például a mennyei sere­gek fejedelmét, Mihály angyalt kezdték segítségül hívni. Gárdonyi Géza alapos kortörténeti háttérrel írt regényében Dobó István kapi­tány Eger védelmében „Isten ne­vében” vezényli az első ágyúlövést. A Dobzse László és III. Lajos alatt elszegényedett Magyarorszá­gon a búcsúüzlet nem sok re­ménnyel kecsegtetett, de míg a „pogány” török ellen a keresztes hadjárat eszméje mindenkinek természetes volt, az egyéni üdvös­ség és a gondviselés dolgában a miseáldozat és a szentek segítségül hívása volt a fő-fő botrány a refor­máció szemében. Dévai Bíró Má­tyás, a „magyar Luther”, aki 7,a szentek alvásáról” címmel ír 153Í- ben kiadatlanul maradt könyvet (latinul 1537), a Kiskáté magyarí­tásában (Krakkó 1543 után) nem véletlenül hagyja ki Luther reggeli és esti imája utolsó mondatát: *Szent’ angyalod legyen velem, hogy a gonosz ellenség erőt ne ve­hessen rajtam!”, nem is racionaliz­musból. Az sem véletlen, hogy az ágostai (augsburgi) birodalmi gyűlésen 1530-ban hitvallásuk előszavában az evangélikus fejedelmek és vá­rosok erősen hangoztatták, hogy „egy Krisztus alatt vitézkedünk” - és nem véletlen az sem, hogy ha­zánkban a lutheránusokat a Mo­hács előtti 1523-as és 1525-ös tör­vények mint „a Boldogságos Szűz Mária ellenségeit” (tehát ideoló­giai-politikai hazaárulókat!) bé­lyegzik nyilvános eretneknek. I. Lipót a töröktől visszahódított országot 1687-ben Máriának ajánlja, és tőle telhetőleg igyekszik megszabadítani a protestánsoktól. (Azóta II. János Pál pápa megko­szorúzta a gályarab prédikátorok emlékét.) - A második világhábo­rú során is felajánlotta Magyaror­szágot Máriának Serédy Jusztinián bíboros hercegprímás. - Minden­esetre a magyar Regnum Maria­num gondolatához teológiai egyet nem értésünk mellett protestáns emlékezetünkben olyan fájó seb­helyek maradtak, melyeknek utol­sójaként a Máriára és a szentekre tett eskü Esztergomban még 1944- ben is kizárta a városi állásokból a „nem katolikusokat”. - Viszont pl. a protestánsok iránt emberséges, őket keresztyén testvéreinek te­kintő II. Rákóczi Ferenc kurucai sorában gátlás nélkül harcoltak szűzmáriás lobogó alatt a nemzeti szabadság mellett protestáns hitük szabadságáért is eleink, sőt a bibli­Moszkva: Alapítványt létesítet­tek „Az evangélikus egyház meg­újulása” címen a Szent Péter és Pál-katedrális renoválása céljából. Az alapítványt Georg Kretschmar püspök és Wladimir Pudov, az ala­pítvány elnöke írta alá. A katedrá- lis Moszkva történelmi városne­gyedében van, és további 8 épület is tartozik hozzá. Terveik szerint ezekben evangélikus iskolát, kór­házat, szegények konyháját, vala­mint keresztyén és kulturális cent­rumot létesítenek. (Der Bote) * Taskent: Dr. Roman Herzog a Német Szövetségi Köztársaság el­nöke Üzbegisztánban tett látoga­tást. Ennek során elment a tasken- ti evangélikusok templomába is. „Az egyház a találkozás, az együtt- lét helye, látható lelki centrum az üzbég-németek számára” - jelen­tette ki és hosszasan elbeszélgetett a gyülekezet tagjaival. (Der Bote) * Olaszország: Az olaszországi Evangélikus Egyházzal kötött álla­mi szerződést (Intesa) az olasz parlament május hónapban ratifi­kálta. 325 igen és 3 nem szavazat­tal 3 tartózkodás ellenében szavaz­ták meg azt a szerződést, mely „európai dimenziókat” nyitott meg az evangélikus egyház előtt. Ha figyelembe vesszük, hogy az ország az Európai Közösségben fontos szerepet játszik, akkor nem közömbös, hogy ez a kisebbségi egyház etnikai és vallási szempont­ból különös európai, ökumenikus és világi (laikus) szerepet folytat. Turisták lelkigondozásában és a különböző egyházak és kultúrák egyeztetésében mutatkozik meg ez a szolgálatuk. (MLB-Info) * Csehország: Az év elején Csehországban 10 000 aláírással új ás református Bethlen Gábor er­délyi fejedelem, Magyarország vá­lasztott királya ezüstpénzein is ott látjuk Szűz Mária képét a gyermek Jézussal. Az igazság agyonhallgatása és a gyűlölködő megvetés egyaránt kí­sértést jelent. Utóbbi a részekre osztott keresztyénség hamis öntu­datú csoportjait kísérti, az előbbi pedig a Krisztusban és a Szentlé­lek által meglévő egység látványos megélésére törekvő ökumenikus gondolkodást fenyegeti. Minden­kinek jó szívvel ajánljuk elolvasni Túrmezei Erzsébet testvér Mária- versciklusát; annak elolvasásáig is hadd álljon itt e sorok írója nagyanyjának (egy hajszálnyit pontosított) mondata, melynek eredetijét nyilván ő is tanulta: „Mi evangélikusok nem hívjuk se­gítségül Máriát, de tiszteljük mint Jézus ^anyját. ” Dr. Zsigmondy Árpád evangélikus egyházat regisztráltak. A Sziléziai Evangélikus Egyházból váltak ki és Ing. Vilém Stonawskit választották püspökké. Legújabb hírek szerint június 1-jén Genfben közös nyilatkozatot írt alá Vladis­lav Volny,' a Sziléziai Evangélikus Egyház püspöke és Stonawski püs­pök. A LVSZ meghívására ültek össze és kijelentették, hogy a jövő útja számára keresik az alapot, hogy jobb evangélikus közösség­ben és jobb keresztyén tanúságté­telben élhessenek hazájukban. Az egyezség létrejöttében dr. Ishmael Noko, az LVSZ főtitkára műkö­dött közre. (MLB-Info) OLVASÓI LEVÉL Az 1995-ös külmissziói konferencia után... A bibliakörökben foglalkoztunk az Úr Jézus missziói parancsával: „Menjetek el, tegyetek tanítvánnyá minden népeket. ” Urunk végakara­ta, parancsa. - Szeretteink utolsó szavaira felejtés nélkül emléke­zünk. - Úgy tűnik, napjainkban Megváltónk búcsúszavairól megfe­ledkeztünk; pedig úgy vágyunk, olyan simogatóan hat Isten gyer­mekeire a parancs második fele: „és én tiveletek vagyok.” Hogyan vállalhat a misszió Ura közösséget engedetlen, rá nem figyelő gyer­mekeivel?! A feltétel hiányzik be­lőlünk, késői gyermekeiből, tanít­ványaiból... Sokan úgy vélik, van elég missziói feladat házunk táján is... Aki így gondolkozik, az nem végez missziót idehaza sem... Fü­lembe cseng A. Maria Kohl előadá­sából a mottó: „legyen szíves továb­badni. ” Látásom szerint az emberiség KÜLFÖLDI HÍREK Népét megoltalmazza az Úr! Joel 4,16 1945. augusztus 5-én 34 diakonisszatestvér indult el Isten áldásával félig elkészült anyaházuk alagsori imaterméből az irgalmasság szent szolgálatára. Akkor még nem tudták, hogy 6 esztendő múlva, 1951-ben a szétszóratás mártírsorsa vár rájuk. Le kell vetniök a testvér-ruhát, el kell hagyniok az anyaház oltalmazó szeretetközösségét. Szolgálatukat azonban folytatták tovább, megtapasztalva, hogy „népét megoltalmazza az ÚR!” Közülük tízen élhették meg az 50 éves jubi­leumot, visszaemlékezve a nehéz útra és az újrakez­dés örömére. Hálaadó úrvacsorái istentiszteletükön Túrmezei Erzsébet főnökasszony olvasta fel alábbi versét: Tíz éve még csendesen ünnepeltünk családi házban, árnyas fák alatt... Nem sejtve, hogy a 40 éves szétszóratásnak négy év múlva váratlanul vége szakad, s Aki a próbás 40 év alatt is őrizte utunk, életünk, mert elhívott, s „nem mondott fel nekünk”, kitár előttünk egy kaput, és mi azon hittel beléphetünk. Igaz, fáradtan, erőtlenül... 40 év alatt megöregedetten... bízva, hogy soha nem hagy egyedül, és lehetővé lesz a lehetetlen. Imádságokra égi felelet: ez a 10 év csodák 10 éve lett: 65 éves szép jubileum, velünk ünneplő, távoli testvérek, Fébénk csendes újraindulása, messziről és közelről felénk nyúló, segítő kezek. A Kaiserswerthi Diakonisszaszövetség s a Diakónia nagy alkalmai, bétheli Fébé-konferenciák, áldozatkész, kedves Fébé-tagok, indulni készülő fiatalok... Fébé-Otthon - sashalmi Örökség- Silóban egyre új házakkal bővül mozgássérültek békés otthona... Felépül a mátrai telken Fébénk Názáret-temploma... Körülötte ott sátoroznak gyerekek és fiatalok... hangzik az ige, Jézus hívása, s a nagy ígéret: „ Veletek vagyok. ” 70. jubileum­készülő anyaház... imaterem... hogy a szívünk csupa hála legyen... s akármilyen rögös az út, áldjuk a mi élő Urunkat, Aki kitárta a kaput! Javunkra fordíthat Isten egy bajt Nemrégiben a Klinikákon egy szö­vettani vizsgálat során személyi ada­taimat elcserélték egy velem azonos nevű és életkorú győri személy ada­taival. Bosszantott a dolog, hogyan történhet ez meg egy ilyen komoly intézetben. Nem mindegy, hogy az én zárójelentésemen kinek a vizsgá­lati eredménye szerepel. Az sem mellékes, hogy a diagnózis fölé kinek a neve, címe és személyi száma kerül. Nyomozni kezdtem. A tudakozó­ból megtudtam, hogy Győrben való­ban lakik egy ilyen nevű ember, és három kategóriába osztható: 1. Is­tent nem ismerő, 2. élvező keresz­tyének, mindig kapni akarók, 3. csak kevesen a kapott világosságot továbbadok. - Ez a világ „sóvárog­va várja az Isten fiainak a megjele­nését.” Mire várunk?! Fogynak napjaink... Egyre sötétebb lesz kö­rülöttünk... Fehérek a mezők... Annyi a lehetőség a mindenna­pokban is: buszon, vonaton, pia- con-vásárlás közben, fürdőben, könyvek adásával, beszélgetések irányításával... Vettetek Szendéi­ket?!... Figyeltek-e az elkészített alkalmakra? A minap mellém telepedett egy fiatal ember pénteki napon, s mi­vel tele volt a szíve - kicsordult: „csak egy szám, tessék elképzelni, egy hiányzott”. - Mindenki tudja: a lottó-nyeréshez... Megszégyenül­tem. Vajon én, különösebb beve­zetés nélkül tudok-e a legnagyobb örömhírről ilyen gátlástalanul bi­zonyságot tenni?! Az aratnivaló sok idehaza, Euró­pában, Afrikában, Ázsiában... „Kér­jétek az aratás Urát.” S ha Te vagy, akit küldeni akar a misszió Ura?!... Balázs Béláné Egy telefonbeszelgetes története) telefonja is van. Felhívtam. Elnézést kértem a késői zavarásért, és bemu­tatkoztam: „Szabó László vagyok, és Szabó Lászlóval szeretnék beszélni." Komikusán hatott ez a bemutatko­zás, de a vonal másik végéről nyu­godt hang válaszolt: „Én vagyok az, tessék parancsolni " Elmondtam neki mindazt, ami velem történt a Klini­kákon, és aggodalmamat a szeren­csétlen összecseréléssel kapcsolat­ban. Válaszában közölte, hogy a sze­mélyi adatok alapján ő az, akivel összecseréltek, de neki nincs ilyen betegsége, mint nekem. Amikor el akartam tőle köszönni, eszembe jutott, hogy, megkérdezem, mi az ő betegsége. És ekkor a 2-3 perces rövid telefonálás után kezde­tét vette egy 24 perces drámai beszél­getés. ,Az én történetem hosszú törté­net. ” - kezdte. „38 éves vagyok. Egy évtizeddel ezelőtt a Securitate emberei „halálra” vertek, és ezután csak a har­madszori veseműtét mentette meg az életem. Mikor eltávolították a vesémet, hamarosan cukorbeteg lettem, majd elvesztettem mind a két szemem vilá­gát. Képzelj el egy 184 cm magas, több mint 80 kg testsúlyú férfit. ” Csak hall­gattam... Tudtam, hogy egy nem min­dennapi történetet hallok. Csak annyi jött ki dadogó ajkamon: „Sze­gényember, szegény ember... ” „És mindez még nem minden.” - folytatta. „Nem elég, hogy ártatlanul elvesztettem a szememet, a munkaesz­közömet - ugyanis fotóriporterként dolgoztam, és így természetesen a munkámat is elvesztettem, de a legna­gyobb csapás az volt, hogy elhagyott a feleségem is. Most egyedül élek egy la­kótelepi lakásban. Csak egy vakvezető kutyám van, senki más. Nagyon nehéz elhinnem, hogy van értelme felkelnem, amikor eljön a reggel. ” Mivel minded­dig nem szóltam magamról bőveb­ben, most elmondtam néhány dol­got, egyúttal bizonyságot tettem ar­ról, hogy mit jelent számomra az Úr Jézus Krisztusban való hit. „László, együttérzek veled és nagyon sajnállak, de szeretném, ha tudnád és hinnéd, hogy ennek ellenére is van értelme az életednek Tudom, valóban nehéz ezt a te helyzetedben hinni.” Nagyon sze­rettem volna valami hiteleset mon­dani neki arról, hogy Isten így is ke­resi az életünket - ilyen tragédiákon keresztül is. És ekkor újabb fordula­tot vett a beszélgetésünk. „Én is hi­szek Istenben, én református vagyok Közvetlen a tragédiám után kezdődött az Istennel való kapcsolatom. Egy idős református néni keresett meg a kórház­ban. O vigasztalt és segített rajtam. So­kat jelentett nekem ez a szeretet és tö­rődés. Később egy gyülekezetbe is elvitt a Torockó térre. Ott minden istentisz­teleten úgy éreztem, hogy az Isten csak nekem szól és velem beszél az igehirde­tésen keresztül Egy év után megkeresz- telkedtem. Sokat jelentett nekem mindez. Azután elkerültem Budapest­ről ide Győrbe. Itt azonban nem volt senki, aki segített volna megőrizni mindazt, amit kaptam. Kezdtem elve­szíteni újra mindent. Mindennap ka­pok egy „rúgást" az élettől, az embe­rektől. Pár héttel ezelőtt az életéWtth'lH eldobtam magamtól, de újra vissza-, hoztak, és most élek Most, hogy be­szélgetünk minderről, azt is látom, hogy nem csak rúgást, hanem isteni szeretetet is kapok ” „Laci Isten nem véletlenül engedte meg ezt a tragédiát az életedben. Ezt is felhasználta, hogy megtaláld őt. Az sem véletlen, hogy eljutottál Pasarétre, és meghallhattad Istennek hozzád szó­ló személyes szavát és megkeresztel- kedtél... Áz Isten szeretetének jele az is, hogy hetekkel ezelőtt újra megmentet­tek az ÉLETNEK. Úgy gondolom, Is­ten kereső szeretete az is, hogy most be­szélgethetünk és talán az sem véletlen, hogy összecserélték az adatainkat...! Istennek terve van Veled. Azt akatja,'. hogy bizonyságtevője légy a földön ilyen nyomorultul, ilyen gyengén, az O tenyerén. Szeretném, ha bizonyosság­gal újra hinnéd, hogy az Istennek terve van veled és még így vakon is van értel­me reggel felkelned. ” Azóta mindig csak azt kérem Is­tentől: „ Uram, add meg neki, hogy ezt elhiggye!” Szabó László Isten útjai.. Hetek óta sokan aggódnak egy fiatalasszony állapotá­ért. Talán nincs is ember kicsiny országunkban, aki ne hallott volna Lauer Tamás né balesetéről. Ismeret­lenül is átérezzük helyzetét... E tanévben végeztem - esti tagozaton - a gödöllői Tö­rök Ignác Gimnáziumban. Nagy létszámú osztály vol­tunk, betöltöttük a tantermet. Tizennyolc és negyvenkét év közötti emberek alkották e csapatot. Bal oldali pad­társam egy csöndes, kedves, szerény lány volt, ápolónő egy budapesti kórházban, és mélyen katolikus vallású. Én evangélikus vagyok, de ha a vallás került közöttünk szóba, „másságunk” sohasem volt válaszfal. Kerepes- tárcsán élt, onnan járt dolgozni, s néha fáradtan zuhant az iskolapadba, ha munkaideje nem engedte a pihenést. Valamikorév elején tűnt fel nekem, hogy gyűrű csillog az újján. Karikagyűrű. Később elmesélte, hogy eljegyzése volt, a lakodalom pedig júliusban lesz, remélhetőleg ad­digra már túljut az érettségin. Mesélt a vőlegényéről, aki szintén katolikus vallású és tanár. Rengeteg közös voná­suk van, például, hogy szeretik a zenét, s néha eljutnak a Zeneakadémiára is... Elballagtunk, leérettségiztünk. Egy utolsó osztályki­rándulást szerveztünk a Szépasszony-völgybe. Délután egy hangulatos kis pincében koccintottunk padtársam boldog házaséletére. Mosolyogva mondta, hogy három hét múlva lesz az esküvő... A kirándulás óta eltelt másfél hónap, sok szomorúság ért. Gondoltam, van, aki helyettem is boldog mint kerepestarcsai osztálytársam, aki férjhez ment... Augusztus első hétfőjén Gödöllőre kellett mennem dolgaimat intézni. Összetalálkoztam egyfalumbeli néni­vel, aki megkért, hogy váltsam ki egy közös ismerősünk receptjeit. Útközben be is tértem a gyógyszertárba, ahol két volt osztálytársam is dolgozik.- Voltál a Mónikánál? - fogadott egyikük.- Milyen Mónikánál?- Hát a Kovács Mónikánál?- Miért?- Mert ő a Lauer Tamásné, aki balesetet szenvedett. Nem tudtad? Nem, nem tudtam, nem lehet, nem hiszem - zakatolt az agyam, és az amúgy is forró levegő szinte elviselhetet­len lett. Érdeklődtem, mit tudnak Mónikáról, de újat ők sem tudtak mondani, csak azt, hogy ők a TV-ből tudták meg. Tehetetlennek éreztem magamat. Kezemben lógott egy kis szatyor, benne gyógyszerek, ír valakinek a betegségé­re. És Mónika bajára hol a gyógyír? Tudtam, hogy ten­nem kell valamit... de mit? Otthon elmeséltem a történteket, de nem olyan céllal, hogy bárki szemében is fontos személynek tűnjek azért, mert személyesen ismerem Lauer Tamásnét, egyszerűen ki kellett beszélnem magamból. Újból végigolvastam azokat az újságcikkeket, amelyek az esettel foglalkoz­nak, közben felkeltette figyelmemet egy mondatrész: „Lauer Tamás együttérez az elhunyt rendőrök hozzátar­tozóival, de fájlalja, hogy a TV-híradónak adott nyilat­kozatából kivágták azt a részt, amelyben arra kéri az embereket, imádkozzanak feleségéért. ” A postán a 09-et tárcsáztam, megtudakoltam a mis­kolci kórház központi számát. Újból tárcsáztam, de már a kórházat hívtam. Még nem tudtam, mit fogok monda­ni. Kapcsolták az intenzív osztályt, és ott egy kedves nő­vér lehetővé tette, hogy beszéljek Tamással. Bemutatkoztam Tamásnak, mondtam, hogy a felesé­ge volt osztálytársa vagyok, és most tudtam meg hogy vele történt a baleset. Érdeklődtem a beteg állapotáról.- Akkor mindjárt adom Mónikát! - mondta kedve­sen, derűsen Tamás, én pedig nem akartam hinni a fü­lemnek Meghallottam az ismert hangot, Mónika volt. A szavakat lassan, nehezen formálta.- Nahát, micsoda meglepetés, hogy vagy? - hangzott a vonal túlsó végéről a kérdés.- Köszönöm én jól, és te? Most tudtam csak meg mi történt veled!- Én most kórházban vagyok., melyikben is... a Mis­kolciban... - Tamás segített a válaszadásban, a kagylót is ő tartotta, így tudtunk beszélni. Örültek a hívásomnak érdeklődésemnek megkö­szönték Megbeszéltük hogyan tudok érdeklődni a fejle­ményekről. Búcsúzóul ígéretet tettem, sok ember lesz, aki a feleségéért imádkozni fog. Otthon fotelomba süppedve elgondolkodtam: Isten ma is elvezetett valahová, véletlenül egy gyógyszertárba, ahol értesültem arról, hogy Mónikával történt a baj... s így vezet Ő napról napra. Terve van velem, mint min­denkivel, Mónikával és Tamással is. Csak Ó tudja, mer­re visz utunk számunkra Isten útjai kifürkészhetetlenek. Olvasok egy kis idézetet, így szól: „Életem ott van Isten tenyerén, azért nem félek én. Bármi fáj nekem, mosolyog a szemem. Száz jajszó között is bízom vakon, hitem fel nem adom. Rám törhet vadul ezer baj, veszély, Isten így szói - Ne félj! Miért is, mitől is félnék én az Isten tenye­rén?” • A felismerés - hogy mit kell tennem - gyorsan terem­tett világosságot fejemben. Le kell írnom a ma történte­ket! Segítenem kell társakat találni, akik imádkoznak Mónikáért, férjéért, hozzátartozóikért, a balesetben el­hunytakért és családtagjaikért, az orvosokért. Imádkoz­nak egészségesekért és betegekért. Imádkoznak azért, hogy tudnak imádkozni. Akkor is, ha baj van és veszély! Mert tudják' jó helyünk van Isten tenyerén. Varga Mária A KÉTBODONYI EVANGÉLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG megválasztott lelkészét Benkő Ferenc diakónus lelkészt 1995. szeptember 9-én du. 2 órakor iktatja hivatalába Kalácska Béla esperes. A közgyűlés után ünnepélyesen adják át rendeltetésének a felújított lelkészlakást. Visszatérő finn barátunk Vannak finn barátaink, akik több-kevesebb rendsze­rességgel vissza-visszatémek hozzánk, úgy megragadta őket a magyar táj és vendégszeretet. Ezek közé tartozik Erkki Muukkonen finn kántor, aki most ünnepelte 50 éves születésnapját, ezúttal kivételesen otthon, Suomiban. Észak-Karjalában született. Zenei tanulmá­nyait Helsinkiben a Sibelius Akadémián, Weimarban a Liszt Ferenc Akadémián és Budapesten végezte. Nálunk Szokolai Sándor tanítványaként egy évet végzett zene­szerzés szakon, a Sibelius Akadémia ösztöndíjasaként. Hazánkat több alkalommal keresztül-kasul járta, több­ször családjával együtt. Erdélyben is tett körutat. Ittléte alatt több gyülekezetünkben kántori szolgálatokat is vég­zett. A stockholmi finn gyülekezet zeneigazgatója volt 13 éven keresztül, amikor a svéd rádiónak és televíziónak is rendszeres tudósítója és munkatársa volt. Visszatelepülve Éinnországba, a lohjai gyülekezet ve­zető kántora lett. Több magyar baráti kört szervezett, s a finn-magyar testvérgyülekezeti mozgalomban is élénk részt vesz. Sok helyen igyekezett a magyar evangélikus egyházat ismertté tenni. Köszöntjük szeretettel fél évszázados születésnapján. K. E.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom