Evangélikus Élet, 1995 (60. évfolyam, 1-53. szám)

1995-04-23 / 17. szám

m Evangélikus Elet 1995. Április 23. Életforma, hivatás, foglalkozás? Rendkívüli ökumenikus közgyűlés A lelkészfeleségek ötödik országos találkozóján megtelt a Deák-téri gimnázium díszterme. Ezúttal nem csak a hazai, hanem a romániai magyar evangélikus egyház is elküldte képviselőit, 18 papné érkezett Erdélyből, illetve Bukarestből, hogy megismerkedjék itteni társnőivel, és azok gond­jaival, mely utóbbiak sok tekintetben hasonlóak az övékhez. A megbeszélés indító előadását dr. Frerikl Szilvia pszichológus tar­totta, hangsúlyozva, hogy a papi családoknál még sokkal fontosabb a megfontolt párválasztás, mint má­soknál. (Ez a gondolat a későbbi beszélgetésekben is gyakran vissza­tért.) A lelkészt már teológus korá­ban föl kellene készíteni arra, hogy ha házasodik, segítőtársat választ, és csak akkor lesz harmonikus a csalá­di élete, ha társa a papi életformát nemcsak vállalja, de abban örömét is leli. Ha azonosul azzal a közösségi szereppel, amelyet betölt, mégpedig úgy, ahogy a gyermek is azonosul a szülőjével, ha példaképnek tekinthe­ti, és ha a sikeres azonosulás dicsé­retre érdemessé teszi. A „szeretném, ha szeretnének” vágya munkál az azonosulásban, és a jó papné meg is kapja a gyülekezet szeretetét, ha me­legszívű és empátiával megáldott te­remtés, aki megérzi, mikor kell a híd szerepét is betöltenie a gyülekezet és a lelkész között; vagy mikor kell - nagyobb gyülekezetben - a lelkészek közötti esetleges versengést enyhíte­nie, sohasem öntve olajat a tűzre; ha férjével mindent meg tud beszélni, s nem hull közéjük sértődött hallga­tás, ami a veszekedésnél is rosszabb, s ha nem kesereg azon, hogy az ő életformájukban nincs szabad hétvé­ge, családi vasárnap. A lelkész-menyasszony gondol­kodását nem határozhatja meg a sa­ját személyiség atom-léte, ő csak „család molekulában” gondolkoz­hat, családi közösségben, amely Is­ten szolgálatát kitüntetésként vállal­ja és elfogadja. Lelkész-dinasztiák lányai számá­ra mindez természetes, hacsak a ka­maszkori lázadás el nem sodorja őket a családjuktól. De még a lázadó kamasz is visszatalálhat felnőve, övéihez. A komoly hangvételű megbeszé­lésbe karikírozó - de a valósághoz hű! - felsorolást vitt a nógrádiak összeállítása arról, hogy egy sze­mélyben mi minden a papné:- hittantanár, - kántor, - gyónta­tó, - beteglátogató, - titkárnő, - te­lefonos, - harangozó, - sofőr, és mindezek mellett hivatását gyakorló pedagógus, vagy orvos, közgazdász, patikus, no meg természetesen pél­dás családanya (gyermekei kötelező­en „bezzeg-gyerekek”, az iskola dí­szei, korosztályuk színe-virágai), utolérhetetlen háziasszony és elbű­völő feleség. A nők általános munkavállalása már fél évszázaddal ezelőtt megne­hezítette a papnék életét (olyan kor­szakban, amikor az az egyház szisz- tematikus üldözése miatt amúgy is nehéz volt), aztán enyhült a háttérbe szorítottság, és a túlhajszoltságot is fékezte a gyes, meg a gyed; és most, amikor már föl lehetne lélegezni, most meg a gyed megszűnése rak újabb terheket a papnék vállára. Úgy látszik, az élet itt a Duna tájon sosem lesz könnyebb, legfeljebb a terhek formái változnak. E terheket némiképp edzettebben viselik az erdélyi asszonyok. Náluk nem merült föl a lavór meg a kútvíz árnya, sem a sokára beérkező mosó­gépé, de a nyomasztó szegénység csak szóhoz jut olykor. („Most már képezhetünk hitoktatókat, de nincs miből fizetni őket...”) Ha szegény a nép, szegény az eklézsia is. Öntuda­tosan vallják viszont, hogy hivatá­suk a magyarság megtartása, és hogy ABC-s könyvet is visznek a hittanórára, mert írni, olvasni is meg kell tanítani azt a gyerme­ket. .. Dr. Hafenscher Károly korreferá­tumában a „posszibilizmusra”, a le­hetőségek napi tudomásulvételére hívta föl a figyelmet - a mindenkori nehéz korszakok túlélése érdeké­ben. Mivel minden gyülekezet más, és mindegyiknek sajátos szellemisé­Erdélyiek csoportja az Országos Papné Konferencián ge, kegyessége, szokásrendje van, a papnénak kell kitapasztalnia, hogy hol, miként töltse be legjobban sze­repét. Négy jellegzetes papnétípust vázolt föl:- az odaadó, áldozatkész, szeré­nyen háttérbe húzódót;- a közömbös hideget („ég óvjon tőle!’’);- az ellenséges érzelműt, aki félté­keny a gyülekezetre;- a „dirigálót” („a közösség ré­mét"), aki mindent jobban tud má­soknál, és a véleményét mondja, csak mondja... Kedves humorral emlegette a még szinte új, de mind gyakoribb típust, a lelkész-párt, amellyel jól jár a gyülekezet, mert: „egyetfizet, kettőt kap". Együttérzéssel szólt a kis falvak­ban, kényszerű magányban, pártá­ban maradó lelkésznékről, és az öz­vegy papnékról. Figyelmeztetett mindenkit, hogy szeressék jobban a lelkészt és családját a hívek is; a szol­gatársak is egymást, és ne feledjék, hogy az élet megpróbáltatásaiból mindenkinek jut („szenvedek, tehát vagyok”), ezért ma is érvényes az ézsaiási szó: „Vigasztaljátok, vigasz­taljátok népemet!” A Hafenscher-családban három papné is van. Közülök a legfiata­labb, ifj. Hafenscher Károlyné a bib­liai Ruth példájára emlékeztető ked­ves és hálás szavakkal szólt anyósá­ról, aki őt a papné-lét vállalására felkészítette. (A beszélgetés során új kifejezés is született: a „papnéság”.) De mivel sajnos, anyós és meny nem mindig talál így egymásra, mi­ként itt hallottuk, meg kellene lelni intézményes lehetőségét a fiatal papnék felkészítésének. Valaki el­mondta, hogy a bajor egyházban táborozásra hívják a menyasszo­nyokat; mások a teológusok „csa­ládi életre nevelését” sürgették, is­mét mások a lelkész-választottak tanfolyamra küldését, vagy a hiva­tásukat példásan betöltő pap­családok látogatására bocsátását javasolták. Abban azonban mindenki egyetértett, hogy a legfontosabb az egymást szerető fiatalok imádsá- gos élete, Jézushoz tartozása. A többi menni fog. „Mindenre van erőm a Krisztusban” - ahogy az apostol mondta. Bozóky Éva Március 31-én tartotta a Buda­pesti Fasori Gimnáziumban rend­kívüli közgyűlését a Magyarországi Egyházak ökumenikus Tanácsa (MEÖT). Rendkívüliségét nem csu­pán az jelentette, hogy a szokásos évi közgyűlésen kívüli tárgysoro­zattal hívták össze, de az is, hogy most a közgyűlés tanulmányi együttfétté változott át, mert három előadást is meghallgattak a jelenle­vők. A tárgysorozat legfontosabb pontja és egyben határozata volt, hogy Ökumenikus Centrum létesült a tervezett EXPO területén, ahol ökumenikus istentiszteleti hely, iro­dák és szállóhelyek alkotják az épü­lettömböt. Tekintettel arra, hogy ezen a területen egyetemi városrész kialakítása folyik, igen nagy jelen­tőségű lesz ez az építkezés, mert a jövendő egyetemi lelkigondozói szolgálat alapját vetette meg ezzel az elhatározással a MEÖT. AIV. Életvédő Konferenciát tar­tották március végén Budapesten a Magyarok Világszövetsége székhá­zában. Vallási és világi szervezetek összefogásában valósult meg a há­romnapos konferencia, melyen egy­házi személyek, teológusok, jogá­szok, írók és közgazdászok mond­ták el a maguk nyelvén azt, hogy nincs rendben hazánkban, társadal­munkban az élet védelme, a ma­gyarság lélekszámának állandó csökkenése már-már a kihalás ve­szélyének kérdését veti fel. A szá­mos előadásból megemlítjük Tempfli József erdélyi katolikus püspök kiáltását a magyarság tragi­kus fogyásáról. Dr. Hegedűs Lóránt református püspök a katasztrofális helyzetet így jellemezte: „vagy köz­ügyünkké válik a megmaradás, vagy semmilyen más ügyünk nem lesz.” Egyházunk nevében Szebik Imre püspökünk tartott előadást „A magzatvédelem teológiai és társa­dalmi összefüggései", -röl ■ Ebből idé­zünk néhány alapvető gondolatot: „Isten ősidőktől belehelyezte az éle­tet szolgáló akarata rendjét a világ­ba. A 10 jó tanács, vagy még általá­nosabban ismert 10 parancsolat en­nek rövid foglalata. Témánk szem­Ez időben tartózkodott hazánk­ban a Leuenbergi Közösség két ve­zetője, így meghallgathattuk elő­adásaikat, melyek előre mutattak a jövendő európai helyzet felé. Dr. Peter Beier, a közösség elnö­ke „Az egyház egysége - Európa egysége” címmel tartotta előadását. A jövő Európájában komolyan kell számolni a katolikus egyházzal, az ortodox egyházi formával, de a protestáns kegyességgel is. Szüksé­ges, hogy a mi egyházaink kifor­málják sajátos profiljukat. Arc nél­küli ember nem ember, arc nélküli egyház nem egyház! Szükséges, hogy a protestáns bizonyságtétel - a Jézus Krisztus által való megiga- zulása a bűnös embernek - megszó­laljon és érvényesüljön. A keresz­tyén ember szabadsága a lutheri ér­telemben sokat segíthet a jövendő keresztyén embereinek a felelősség (szociális!) gyakorlásában. Az 1973-ban alakult Leuenbergi pontjából a Ne ölj! tilalma nem egyszerűen negatív etikai norma be­tartására sarkall, hanem magában foglalja az élet védelmét is. Félreér­tenénk azonban Isten szándékát, ha saját kedvünk szerint a 10 igéből kiválogatnánk a nekünk kedvezőt és számunkra elfogadhatót... A magzat, az élet csak Isten akarata egészének jó rendjében van bizton­ságban. Ha valamely parancsolatot kiemelhetünk, akkor az csak az első lehet. Ne legyen más Istened...” Is­ten rendje, akarata és életet ajándé­kozni kívánó szándéka a Biblia lap­jain nyüvánvaló. „Keresztyének esetében termé­szetesnek tűnik az isteni erkölcsi norma komolyan vétele, de Isten előtti felelősséget nem vállaló em­bertársaink számára ez az állásfog­lalás nem erőszakolható. Annál hangsúlyosabbá válik a másik em­ber előtti, a közösségért, a nemze­tért hordozott általános felelősség mindenkire kötelező erkölcsi nor­mája. Előadásában felsorolt néhány negatív társadalmi jelenséget, a ma­gas abortusz-számot, mely évről év­re nem csökken, a társadalom neu­rotikus és depressziós jelenségeit, a válások magas számát, a családter­Közösség gyakorlati munkájáról szólt néhány illusztrációval dr. Wil­helm Hüffmeier egyházfőtanácsos. Szükséges a teológiai alapvetés fo­lyamatos kimunkálása. Meg kell ta­lálni a közös vonásokat a bizony­ságtételben és a szolgálatban. Tá- gabb ökumenikus dialógusra kell törekedni és azokkal az egyházak­kal újra fel kell venni a kapcsolatot, amelyek még nem írták alá a szer­ződést. Dr. Márkus Mihály református püspök a Leuenbergi Közösség hazai perspektíváiról beszélt. Meg­említette a korábbi nagygeresdi és kéri egyezséget, amely már száza­dokkal ezelőtt mutatott előre arra az útra, mely az ökumenébe tor­kollott. Nem jogi, szervezeti vagy tanbeli egységre törekszünk, ha­nem a helyes ökumenikus gyakor­latra. T. vezés morálisan vállalható módo­zatainak ismerethiányát és az egyre fiatalabb korra áttevődő szexuális élet kezdetét ifjúságunk soraiban. Mit tehetnek az egyházak, jelesül az evangélikus egyház? - tette fel a püspök előadása végén a kérdést. Intenzívebb tanító, nevelő, paszto- rális munka, a jegyesek oktatásá­nak elmélyült végzése, a leány­anyák támogatása, árvákkal való törődés, pasztorális munka az egészségügyi szakemberek körében és a társadalom lelkiismeretének ál­landó ébresztése - ez a feladat. A IV. Életvédő Konferencia kö­zös zárónyilatkozat közzétételével zárult. EVANGÉLIKUS ÉRTELMISÉGI MŰHELY Legközelebbi találkozá­sunk április 26-án, szerdán fél 7-1/29-ig lesz a Deák téri Gim­názium Dísztermében. Előadás: Egyház és tömqpo kommunikáció. Gáncs Péter... Áhítat: Bálintné Nagy Gyön­gyi Minden érdeklődőt szeretet­tel várunk! Az élet védelme: Isten jó rendjének megtartása Egyre erősebb kötél Amikor a Deák téri Evangélikus Gimnázium 1994-ben növekedni kezdett, testvériskolát kerestünk né­met nyelvterületen. Egy régen fen­nálló, és jól működő gyülekezeti kapcsolat révén találtunk rá a Nürnberg közelében lévő Neuendet- telsau evangélikus gimnáziumára, amely az ottani lutheránus diakó­nus-központ részeként működik. Kapcsolatunk első lépéseként ta­nulóink kezdtek levelezni egymás­sal, több-kevesebb rendszerességgel. 1995 március 19. és 23. között talál­koztunk ,először, amikor négy tanár és öt diák látogatott iskolánkba. Három nagyon jó hangulatú, vi­dám és sűrű nap volt ez. Igyekez­tünk minél több mindent megmutat­ni vendégeinknek nemcsak az isko­lából, magunkból, hanem Budapest­ből is. Látogattak órákat és zenea­kadémiai hangversenyt, beszélget­tünk az iskolában és Gellért-hegyi séta közben, együtt fáztunk a Budai Várban, és vacsoráztunk otthon... A gyerekek vendéglátó levelezőpart­nereikkel is sok időt töltöttek. Sok terv, ötlet alakult ki, hogyan formálhatnánk elevenre, tartalmasra kapcsolatunkat. Kisebb csoportok cseréje, közös kirándulások, zenei és barkácsolós tábor szerepel terveink között, valamint az, hogy az itteni tanév végével néhány gyerek kint járhatna még egy hónapig iskolába. Gerhard Pfeiffer, a Laurentius- Gymnasium igazgatója, szemlélete­sen mondta: kapcsolatunk eddig né­hány vékony szálon lógott, amit a leveleinkkel szőttünk. Mostantól fogva már egy egyre vastagodó kö­tél tart össze bennünket, amit sze­mélyes találkozások, barátságok, és sokkal közvetlenebb levelek erősíte­nek. Schulek Mátyás, a vendéglátó gimnázium igazgatója így foglalta össze a látogatás eredményeit: Nagy dolgok vannak itt készülőben! Sólyom Anikó német szakos tanár AUSZTRÁLIÁBAN JÁRTAM (1) Az utazás Életem során sok, élményt adó utazás­ban volt már ré­szem. A leghosz- szabb ez a mostani volt. Az Ausztrália- Magyarország kö­zötti távolság ti­zennyolcezer kilo­méter! Huszonegy óra a levegőben. Át­repültünk az Egyen­lítő fölött. Bécsben öttagú delegáció szállt be a Lauda-Air légitársaság hatal­mas gépébe: két osztrák, egy szlovák, egy erdélyi asszony és jómagam. Mi képviseltük Közép-Kelet-Európát a mel- boume-i konferencián. Bár a légikisasszonyok mindent elkövettek, hogy a hosszú út kellemes legyen számunkra: érdekes filmek vetítésével, ízletes ételek és italok felszolgálásával segítet-/- tek múlatni az időt, a zsúfolásig megtelt gépen alig lehetett kinyújtózkodni, még kevésbé aludni. így alkalmunk volt már útközben „munkaértekezletet” tartani, ki-ki beszá­molt az otthon folyó ökumenikus munkáról és készültünk az előttünk álló konferencia feladataira. Ezen a gépen volt alkalmam a tájékoztatásnak egy remek, új formáját megismerni. A gép több pontján kis képernyőkön lehetett utunkat figyelemmel kísérni: a tér­képen kis repülőgép haladt a célállomás felé, az útirányt vörös vonallal jelölve. Lehet, hogy csak számomra volt ez új, de én örömmel vettem időről időre a pontos informá­ciókat magasságról, sebességről, s a tájról, mely fölött éppen haladtunk. Két rövid leszállás és várakozás után (Szingapúr és Sidney), tíz órával megelőzve magunkat az időben, a huszonegy órás út végre befejeződött, és ismét szilárd talaj volt a lábunk alatt. Az európai télből jőve, a távoli konti­nens nyárvégi pompája fogadott bennünket. Miközben a repülőtér hömpölygő emberáradatában a kijárat felé igyekeztünk, egy magasra tartott táblán akadt meg a szemem: Klára Keveházi. A táblát egy kedves, mosolygó asszony tartotta, és közölte velem, hogy egyelő­re az ő vendégük leszek. Most értettem meg igazán a konferencia rendezőinek bölcs előrelátását, hogy mind­azok, akik nagy távolságból érkeznek, pár nappal előbb jöjjenek, hogy kipihenhessék magukat. Ä hosszú út után, nagyon fáradtan, máris biztonságban éreztem magam. Házigazdáimnak nagy hálával tartozom. Nemcsak azért, mert nyitott szívvel, nagy szeretettel fogadtak be, és náluk valóban otthon érezhettem magam. Az meg különösen is Mire való a külmisszió - kérdezik sokan -, amikor inkább belmisszióra volna szükség? Löhe Vilmos ezt felelte: „A külmisszió eszköz az itthoni ébredés szol­gálatában !” Nos, hát ezt éltük át a tatarozás alatt lévő óbudai templomban, ahol helyet és gondoskodást kaptak a külmisszió iránt érdeklődők. Zengett a kánonok sora Kovács Márta kántor ügyes vezetésével, hangzott az ébresztő ige a helyi lelkészek bizonyságtételében. Bá­lintné Varsányi Vilma szólt arról, hogy a misszió em­bere, miként más területeken, védettség nélkül nem indulhat szolgálatba. Fel kell öltenie védőruhaként Isten fegyverzetét. Bálint László esperes pedig délután ezt részletezte: miben is áll Isten népének fegyverzete. Elhalványult a missziói tudat - mondotta ezért sápadt a keresztyénség. Dr. Anna-Marie Kool, a Protestáns Missziói Tanul­mányi Intézet igazgatónője, gazdag kutatásai alapján beszélt a Kína-misszió múltjáról magyar evangélikus vonatkozásban, s nagy szeretettel értékelte, hogy e század első felében négy misszionáriust is juttattunk jó volt számomra, hogy a család Angliából származott s ez azt jelentette, hogy egy számunkra jól érthető angolt beszéltek. A bennszülött ausztráliainak megértése na­gyobb nehézséget jelentett. Vendéglátóim arra is őszintén törekedtek, hogy minél többet lássak és megismeijek abból az országból, ami immár huszonöt éve az ő hazájuk is. És nyitottak voltak az én távoli, hosszú időn keresztül elzárt világom, hazám megismerésére is. Bármit meséltem magunkról, minden érdekelte őket, annyira, hogy tervbe vettek egy magyaror­szági utazást is. Ismét megtapasztaltam a csodát - amiről Pál más érte­lemben ír -, hogy a „távoliak” „közeliekké” váltak! Kínába: Hermann Adolf, Vaséi Matild, Kunst Irén és Kunos Jenő személyében. Arra biztatott, hogy ne en­gedjük elaludni a missziói felelősség tüzét. A teológusok csoportja érdekes, rövid összeállítás­ban mutatta be a jelenlévőknek Kunst Irént és mun­kálkodását Gáncs Aladár írása nyomán. Az ebédszünet után Dr. Gabriel Edland, a norvég rádiómisszió lelkes munkatársa, aki több évet töltött Kínában, majd az éter hullámain át végzi a missziót, feltárta az ígéretes eredményeket és a nehézségeket a kommunista országban. Szólt az egyházak küzdelmé­ről, hiszen önállóan, a maguk erejével kénytelenek fennmaradni és épülni korlátozási nehézségek között. Ezért óriási szükség van a rádiómisszió szolgálatára. A norvég előadás fordításában Endreffy Géza teo­lógus és Varga Katalin segítettek. Pauline Stableford tanárnő, aki a Budapesten élő kínaiak között végez missziót, színes tájékoztatást adott munkájáról magyarul. A kínaiaknak régebben a császár, aztán Mao és a párt volt az istenük. Az elmúlt években több tízezer jött hazánkba kereskedni. Az Ausztriai Magyar Lelkigondozó Szolgálat műve­lődési intézménye, a Bornemisza Péter Társaság 35 éves jubileumát tartja Bécsben május 6-7-én. A jubileumi ünnepségek rendje: Május 6-án, (szombaton) du. 6 órakor Bornemisza Péter Magyar Elektráját adja elő a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Magyar Társulata. Az előadás helye: Wien 7., Lindengasse 44. (templom) Május 7-én, (vasárnap) du. 4. órakor a Mágyar Lelkigondozó Szolgálat ünnepi hálaadó istentisztelete a Magyar Televízió közvetítésében. Az istentisztelet helye: Wien I., Augustinerkirche (bejárat a Josefs- platzról.) Bornemisza Péter ebben a templomban 1557/ 58-ban biztosan megfordult Május 7-én, (vasárnap) du. 6 órakor magyar irodal­mi gálaműsor. Kányádi Sándor Herder-díjas költő köszöntése. He­lye: Wien 1., Josefsplatz 6. (Pálffy-palota Beethoven terme.) Mindhárom rendezvényt felveszi a Magyar és a Ro­mániai Magyar Televízió. Itt pedig a pénz az istenük. Hiába a szabadság, amikor ez az istenség agyondolgoztatja őket. Kimerültek, fárad­tak lelkileg is, pedig sokféle kísértéssel kell megküzdeni­ük. A közöttük tevékenykedő tanárnő figyelmeztetett, hogy Isten a mi ajtónk elé ültette ezeket a testvéreinket. A „lábmosás-szolgálatával” tartozunk nekik, vagyis előbb példát kell mutatnunk a szeretetből és azután beszélni nekik Krisztusról. Hidat építhetünk feléjük nyelvtanítás, vendégül látás, befogadás révén, barátság­gal, hogy óvhassuk őket hamis tanoktól, az elkallódás- tól. Nem légvár tehát ma sem a Kína-misszió és nem is kell több ezer kilométert miatta utazni. Külmissziói Egyesületünk nyári konferenciája is az ilyen szolgálatok­ra való felkészítést kívánja segíteni. Szeretettel várunk mindenkit családostul (gyermekeknek külön foglalko­zás) július 5-8-ig, Piliscsabára. Id. Bencze Imre Keveháziiié Czégényi Klára Kína-misszió régen és ma

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom