Evangélikus Élet, 1995 (60. évfolyam, 1-53. szám)
1995-04-16 / 16. szám
Evangélikus Elet 60. ÉVFOLYAM 16. SZÁM 1995. ÁPRILIS 16. HÚSVÉT ÜNNEPE ORSZÁGOS evängeükUs HETILAP ÁRA: 40 Ft ___________________Aki hiszi az igét\ ho gy Krisztus az ő javára halt meg és ______________________ támadott fel, azon Krisztus feltámadása _________________megmutatja erejét. Lu ther ÉN VAGYOK A FELTÁMADÁS ÉS AZ ÉLET txM íme, az Isten! A TARTALOMBÓL HITÜNK ALAPJA: JÉZUS FELTÁMADÁSA LEGYENEK IMÁDSÁGAINK ÉS ÁLMAINK HÚSVÉTI, NÉPHAGYOMÁNYOK AZ EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZETEKBEN Jeruzsálem! sírbarlang, ilyen volt Jézus sírja is A sziklasír előtt ártatlan álomból zavarbaejtö valóság lett meg nem érdemelt vágyból szobrokat megmozdító képeket felszakító erő lett eltévedt lépésekből felejthetetlen találkozás lett a múltból örökkévalóságban születő jövő lett a fájdalomból gyógyító vigasztalás lett a sárból és fekete porból világító hótisztaság lett a csillogni látszó hamis értékekből eléghetetlen minőség lett névből új név emberből új ember irányból új irány életből új élet önmagámból új önmagam reménységből új reménység fényből új fény teremtésből új teremtés Isten rám talált Tomay András Ilyenkor, nagyhét és húsvét táján, gyakran merül föl bennem a múló idő messzeségéből két gyermekkori emlék. Egy régi nagypénteken édesanyám ki kellett, hogy vezessen az istentiszteletről, mert vigasztalhatat- lanul sírtam. Csak annyit értettem meg, hogy akiről annyi jót hallottam a vasárnapi iskolában, meghalt. A másik emlék húsvéthoz fűződik. Húsvétvasámap reggel, úgy emlékszem, elég korán, a nyáregyházi temetőben szabadtéri istentiszteleten köszöntötte a gyülekezet a Feltámadottat. Ezzel a szép hagyománnyal másutt még nem találkoztam. Ott álltunk a reggeli napsütésben, körülöttünk a sírokon már nyíltak a jácintok és a nárciszok. A friss tavaszi szélben énekeltük diadalmasan: Győzelmet vettél, ó, Feltámadott! Nagypéntek és húsvét, halál és feltámadás, látszólagos vereség és világraszóló győzelem - mind ott feszülnek bennünk, akár tudunk róla, akár tiltakozunk ellene. A haláltól félünk, de mégis kételkedünk a feltámadásban. Az övében még kevésbé, a magunkéban annál inkább. Talán, mert a két esemény így, egymás után, megállít és állásfoglalásra késztet. Nagypénteken Jézus csupán csak vérző tárgy, szenvedése nyilvános, halála és agóniája közpréda. Húsvét viszont titokzatos, dicsősége rejtett marad. A Feltámadott más, mint akit tanítványai megismertek. Néha felismerik, máskor azonban rejtőzködik. Öt sebét magán viseli, jelenléte mégis sejtelmes. Weöres Sándor gyönyörű gondolata, miszerint a világegyetem telve urakkal, egy szolgája van csak, az Isten. Szundar Szingh, az ismert indiai vándorprédikátor mondta a következő történetet: egy király el akarta bocsátani főemberét, mert az a keresztyén hitre tért, és erről sokak előtt bizonyságot is tett. A király így érvelt: te Jézusról beszélsz, akiben Isten önmagát adta a világ bűneiért. Ha valamit akarok, akkor nem én magam végzem azt el, hanem parancsot adok a szolgáimnak, és azok engedelmeskednek. Miért kellett Istennek személyesen eljönnie erre a világra, ha ő a királyok királya? A főember nem szólt semmit, hanem szerzett egy babát, amit ugyanolyan ruhába öltöztetett, mint amilyet a király legkisebb gyermeke viselt. Egy adandó alkalommal, amikor a király éppen a folyóparton sétált, a főember a babát a vízbe dobta. A király, abban a hitben, hogy a folyóban saját gyermeke fuldoklik, gondolkodás nélkül vízbe vetette magát, hogy kimentse a babát. A főember megkérdezte tőle, miért tette ezt, mikor egy szó elég lett volna a szolgákhoz. - Az apai szív nem tehetett mást - válaszolt a király. Nagypéntek az emberről szól, rólunk szól. Bűneinkről, engedetlenségünkről, örök tagadásunkról, kételkedésünkről - mert miattunk kellett Istennek erre a lépésre elszánnia magát. Húsvét viszont Isten dicsőségét hirdeti: Ő az Úr! Hatalmasabb minden emberi intrikánál, hatalmasabb a számunkra oly félelmetes halálnál. íme, az Isten! Több mint 1900 évvel ezelőtt élt valaki, akinek élete csupa meglepetés volt. Csecsemőkorában egy királyt ijesztett meg, gyermekkorában tudósokat hozott zavarba, felnőttkorában a tengeren járt, a természet erőin uralkodott. Gyógyszer nélkül gyógyított, nem volt pszichiáter, mégis eredménnyel gyógyított megtört szíveket. Könyvet egyet sem írt, ma mégis O az, akiről a legtöbbet írtak. Éneket sem szerzett, mégis a költők a legtöbb himnuszban és versben Róla énekelnek. A világ kerekei minden hétvégén megállnak, máskor embertömegek indulnak útra, hogy találkozzanak Vele. Akik ma Hozzá mennek, nem koszorúzni mennek, nem emlékünnepélyre mennek. Az élő Úrral találkoznak. íme, az Isten! Ő az éltetője Isten népének. Olyat tud adni, amit senki más: a bűnbocsánatot. Amikor máshol már nincs remény, Nála mindent elölről lehet kezdeni. Ránk bízta az evangélium ügyét, amit nélküle már rég elrontottunk volna. Az egyház története szinte másról sem szól, mint arról, ahogy az élő Úr rendbe szedte dolgainkat. „Többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem. . ”, zengi messze hangzón Pál apostol. A végtelen Isten és a véges ember drámája itt véget ér. Lupták György Megjegyzések a kormány gazdasági intézkedéseihez A március 12-én bejelentett megszorító gazdasági intézkedéseket így jellemezte az egyik lap: olyan, mint amikor robogó autóban a vezető hirtelen a fékre lép, az utasok pedig beverik a fejüket. Égy hónap után még nem tudjuk pontosan, mi valósul majd meg a tervekből és milyenek lesznek a következmények. Néhány megjegyzés azonban egyházi oldalról szükségesnek látszik. Bizonyos, hogy az elmúlt évtizedek gazdasági melléfogásai és mulasztásai következtében létrejött országos állami eladósodás okozta gondokat és a szükséges takarékos- sági intézkedések irányát szomorú beletörődései kell megértenünk. Ugyanakkor azonban vannak közéleti tények, amelyekbe hiba lenne egyszerűen belenyugodnunk. Alapvető és örvendetes volt mindnyájunk számára az utóbbi években, hogy a társadalmi szociális védőháló kifeszítése megtörtént. Ebbe a hálóba kapaszkodtak a legszegényebbek, a gyermekes családok, a nyugdíjasok, a hátrányos helyzetűek, a fiatalok. Kétségesnek látszik, hogy a sebtében bejelentett megnyirbálás hatását ki tudta volna valaki számítani! Aggodalommal tölt el, hogy ezek az intézkedések az amúgyis nagyon rossz magyar születési arányszámokat fogják tovább rontani. Jó volna nagyon hamar tudnunk a megszorító intézkedések pontos mértékét. Halvány reménye mutatkozik annak, hogy a társadalom különböző csoportjainak módosító javaslatai és az általános tiltakozás eredményeképpen lehetséges lesz a tervezet megváltoztatása. A szociális védőháló kifeszítése mellett az egyházak mindig súlyt helyeztek az erkölcsi védőháló kifeszítésére. Azaz nemcsak a pénz, a kenyér, a materiális oldal a fontos, hanem az erkölcsi értékek rendszere is. A Tízparancsolat fogalmazta ősi bibliai és a jézusi igék beleépültek az európai jogrendbe, a különböző népek írott és íratlan törvénykönyveibe és nélkülük nem képzelhető el az Emberi Jogok Nyilatkozata sem. Az elmúlt években a magyarországi egyházak az egyházi iskolák és intézmények újraindításával, a különböző egyházi munkaágak felélesztésével szociális-egészségügyi és kultúrális területen az erkölcsi védőháló kifeszítésén fáradoztak. Meggyőződésünk, hogy az életünket nemcsak a piac, a pénz, a gazdasági viszonyok határozzák meg. Szükség van becsületre, egymás iránti tiszteletre és toleranciára, hűségre, szeretetre, békességre, megbocsátásra és olyan magatartásra, amelyik a köz javát, miifd- nyájunk javát munkálja. Megdöbbenéssel tapasztaljuk az erkölcsi elsivatagosodás és eldurvulásjeleit a magyar társdalomban és tömegtájékoztatási eszközeinkben. Szeretnénk megváltoztatni azt a szinte általánosan elfogadott közgondolkodást, amelyik számára a megtévesztés, a hazugság, a lopás, a csalás, a hűtlenség és erőszak természetes és elfogadott magatartás. Ezért helyeseljük azokat az intézkedéseket, amelyek a gazdasági életben elharapódzott visz- szaélések, csalások és a korrupció ellen születtek. Végül valamit a bejelentés körülményeiről és módszeréről, hiszen ezek nemcsak a közvéleményt, hanem még némelyik' minisztert is meglepték, és széles közéleti vihart kavartak. A magyar társadalom korábban sok esetben igen megfontoltan és megértőén viselkedő többsége megérdemelte volna, hogy megfelelő helyzet- elemzéssel és javaslatokkal fölkészítsék és hozzászólási lehetőséget adva magát is belevonják és megosztott felelősséggel részesévé tegyék az intézkedéseknek. így most az utólagos hozzászólások és véleményalkotások a csalódottság és keserűség jegyeit hordják magukon. Dr. Harmati Béla VALÓBAN FELTÁMADT! II T ézus megdicsőült testben való Í J feltámadása semmi máshoz igazán nem hasonlítható esemény, i j amely ellentmond a, természet megszokott rendjének. Élete, haláig la és tanítása pedig az ember meg- « változását, megtérését követeli. Ezért az idők folyamán sokféle- I képpen próbálták Húsvétot, a Fel- íj támadott üresem maradt sírját és :j,‘ megjelenéseit természetfeletti be- ö avatkozás nélkül „megmagyarázol ni”. E kísérletek mögött - akár r tudatosan, akár önkéntelenül - az angol felvilágosodás filozófusa, I' David Hume (1711—1776) által f megfogalmazott érv rejtőzik. E szerint egy halott feltámadása annyira lehetetlen, hogy csak akkor hinné el, ha a tanúk tévedése na- k? gyobb csoda volna, mint az elbe- | szélt esemény. Igen ám, de mi a I helyzet akkor, ha egyedül Jézus fel- [v támadása esetén nem tévedtek?! (Akkor persze a „többi” csodát is el kell fogadnunk, noha ezek együttvéve sem olyan fontosak, mint a döntő, az utolsó.) Ezek után röviden tekintsük át, hogyan próbálták Húsvétot „érthetővé" tenni. Lopás? Jézus ellenfelei sem tagadták, hogy sírja üres volt. Az első ma- gyarázási kísérlettel, a lopás meséjével Mt 28,13-ban találkozunk. Ezt elevenítette föl H. S. Reimarus (1694-1768), a zsidó származású hamburgi nyelvészprofesszor. A tanítványok Jézus elfogásakor I elmenekültek, Péter pedig meg is L tapadta Miért híreszteltek volna ilyen hazugságot? Jn 20,8 — a szeretett tanítvány látott és hitt - azt sugallja, hogy a holttest csak emberi kéz érintése nélkül tűnhetett el. Tetszhalál? Ez a vélekedés a XVIII. század végén és a XIX. század elején terjedt el, bár ma is vannak hirdetői. Eszerint Jézus nem halt meg a kereszten, hanem a hűvös sírban magához tért, majd előbb-utóbb felépült. Tanítványai ezt később a halálból való feltámadásként hí- resztelték. Sőt, egyesek még azt is állították, hogy Jézus előre „megrendezte” a „feltámadást”. Pedig mind a négy evangélium egybehangzóan állítja, hogy Jézus meghalt. Pilátus még csodálkozott is, hogy milyen hamar (Mk 15,44). A római kivégzőosztag négytagú volt, és mindegyiküknek meg kellett győződnie arról, hogy a ke- resztrefeszített valóban meghalt. Csak ezután vehették le - különben őket végezték volna ki. Jn 19,34-36-ban a szemtanú állítja, hogy Jézus oldalából vér és víz folyt ki a lándzsaszúrás nyomán. A vérnek legnagyobbrészt a szívből, a vízszerű folyadéknak a mellüregből és a szívburokból kellett jönnie - a halál után. Egyébként pedig miért terjesztették volna egy éppen hogy megmenekült, úgy- ahogy felgyógyult emberről, hogy ő Isten Fia, a feltámadás és az élet. hogy övé minden hatalom mennyben és földön?! Látomás? Origenész már a III. század közepén cáfolja a művelt római Cel- sus hetven évvel korábbi ilyen állításait. A múlt században pedig a tübingeni racionalista teológus, D. F. Strauss (1809-1874) nyomán terjedt el e feltételezés. Strauss elfogadhatatlannak tartotta a tetszhalált. Az előbb említetteken kívül arra hivatkozott, hogy a Feltámadott a bezárt ajtókon megy át, hirtelen megjelenik, eltűnik. Szerinte a tanítványok olyan idegállapotban voltak, amely igazolja vízió, hallucináció feltevését. Ennek hívei az evangéliumok egyöntetű híradása ellenére kénytelenek voltak azt állítani, hogy Jézust ismeretlen helyre, illetve a kivégzettek tömegsírjába helyezték. Itt utalnunk kell a torinói lepelre. Aki kételkedik abban, hogy Jézusé volt, annyit azért megállapíthat: egy, az I. században Palesztinában keresztre feszített zsidó férfit - aki pontosan ugyanazokat a kínokat szenvedte el, mint Jézus - tisztességgel eltemettek. .. A tanítványok nem várták az Úr megjelenését, féltek. A megjelenések egy idő múlva megszűntek. Addig viszont Jézus maga mondja és mutatja a tanítványoknak, hogy ő nem szellem (Lk 24,36-43; Jn 20,20 és különösen 20 24—7.8. Tamás történeten. __ It t kell említenünk az objektív vízió feltevését is. Eszerint is Jézus teste ismeretlen helyen elporladt, de ő maga jelent meg tanítványainak, magasabb, szellemi létben. Nem az üres sírban, hanem a feltámadott Úrban hiszünk, állítják e nézet képviselői. Bármennyire is kegyesnek tűnik ez az állítás, szintén nem több önkényes belema- gyarázásnál. Biztos, hogy Istennek úgy kellett tennie, ahogy ma nekünk (jobban) tetszik? A tanítványok és más hívek pedig véletlenül sem jártak Jézus - valódi, jól azonosítható - sírjánál? - Arra is szoktak hivatkozni, hogy a tanítványok nem ismerték Jézus sírját, mert még Húsvét előtt Galileába menekültek. Jn 20,1-10 szerint Péter és János biztosan látta. Egyébként pedig az asszonyoknak szóló angyali és jézusi felszólításnak - „mondjátok meg tanítványainak (és Péternek)” - csak akkor van értelme, ha legalább néhányan Jeruzsálemben voltak. Sir- és személycserék? Vannak, akik azt állítják, hogy Arimátiai József csak ideiglenesen temette Jézust saját sírjába. Mire az asszonyok odaértek, a holttestnek csak hűlt helyét találták. Erre figyelmeztette őket egy szolga vagy kertész, akit később angyalként ábrázoltak. Jn 20,11-18 alapján világos, hogy nem erről van szó. Másik lehetőség: az asszonyok vasárnap reggel „rossz” sírhoz mentek, amely valóban üres volt, ezért hitték azt, hogy Jézus feltámadt. Mt 27,61 szerint Mária Magdolna és a másik Mária a sírral szemben ült Jézus temetésekor. Lk 23,55 szerint a Galileából jött asszonyok megnézték a sírt, sőt még azt is, hogyan helyezték el Jézus testét. Azok az asszonyok, akik mindenkinél jobban szerették és sajnálták az Urat, még a sírja helyét sem tudták megjegyezni? - Egyébként pedig a Jézussal szemben ellenséges főpapok és írástudók mindkét esetben gondoskodtak volna az „igazság” kiderítéséről. A Korán azt tanítja, hogy Jézus helyett valaki más, hozzá hasonló személyt feszítettek keresztre (4,156-157). - Arra is lehet gondolni, hogy Jézusnak volt egy ikertestvére, aki a Mester halála után folytatta művét. Ez utóbbi elképzelések is hogyan egyeztethetők össze az azonosság igazolásával? A „magyarázatok” problémája a következő: aki akar, mindig talál okot a kételkedésre, elutasításra. Ehhez azonban azt kell feltételezni, hogy ma, 1964-65 évvel később jobban érti az apostolok és egyéb tanúk élményeit, miközben ők egy, a mai ember számára nyilvánvaló eseményt mindig hamisan értelmeztek. Senki sem lehet biztos abban, hogy az Újszövetséget a szerzők szándékával ellentétesen szabad, sőt kell magyaráznia. Mindenesetre az apostolok és hiveik Pünkösdtől. kezdve bátran, életüket sem kímélve hirdették, hogy a lázadók, gonosztevők módjára kivégzett Mester az Úr, a Messiás, az Isten Fia. A húsvéti történeteket, vagy tetszés szerint egy-egy részüket kitalált legendáknak tarthatja, aki akarja. Figyelnünk kell azonban arra, hogy az evangélisták éppen a „leghálásabb” legendatémákat nem aknázták ki. Nem írják le, hogyan történt a feltámadás szombatról vasárnapra virradóan. A tanítványok nem is várják. Asz- szonyok fedezik fel, hogy üres a sír, sőt, ők találkoznak először a Feltámadottal, noha az ő tanúskodásuk a zsidó jogrendben nem volt érvényes. Jézus csak a kiválasztottaknak jelent meg (ApCsel 10,41), pedig milyen hatásosan meg lehetett volna imi, hogy Kajafás, He- ródes, Pilátus mit szól (ha bír) a viszontlátáshoz... Végül pedig: mi indította a szombatot oly szigorúan megtartó zsidók egy részét, hogy a vasárnapot kezdje el ünnepelni? Senki sem képes a keresztyén egyház létrejöttét Jézus feltámadása, a teremtő Isten cselekvése nélkül megmagyarázni. Minden egyéb kísérlet önkényes feltételezésekre, egyes részletek túlhangsúlyozására, a nem tetszők elhallgatására épül - ezek elfogadásához is nem kevés hit kell. „Ámde Krisztus feltámadt a halálból, első zsengeként a halottak közül” (lKor 15,20). Dr. S?entnéterv Péter
