Evangélikus Élet, 1995 (60. évfolyam, 1-53. szám)
1995-03-19 / 12. szám
Evangélikus 60. ÉVFOLYAM 12. SZÁM 1995. MÁRCIUS 19. BÖJT HARMADIK VASÁRNAPJA ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP Elet ÁRA: 30 Ft Krisztus példájával arra akar tanítani, hogy kegyelmi ajándékainkkal mi se gőgjünket és nagyravágyásunkat, hanem felebarátaink legjavát szolgáljuk. Luther A KERESZT, MINT TÁJÉKOZTATÓ Irta: D. dr. Prőhle Károly Százhúsz éve született idősb. D. dr. Prőhle Károly Rábabogyoszlón, 1875. március 17-én. A Soproni Evangélikus Hittudományi Kar professzora a Harangszó jubileumi (25.) évfolyamának 1934. április 1-jei számában közzétett böjti cikkével emlékezünk meg születésének évfordulójáról. A TARTALOMBÓL ORSZÁGOS EGYHÁZI KONFERENCIÁK ÉS CSENDESNAPOK ILUS NÉNI 90 ÉVES „ÁRVA" BANDIKA MEGKOPOTT KINCSEK A BÖJTI (JTON (3.) A látás Nincs ember, aki ne vágyódna arra, hogy körülnézzen a világban. Olyan jó lenne sokat látni, bejárni, ismerni! Mégis egyre többször behunyjuk inkább a szemünket. Olyan fájdalmas a látvány, hogy jobb nem ismerni. Tudomást sem szerezni róla. Félek, hogy kisgyermeket vagy érzékenyebb embert nem is tudnánk hosszabb úton végigvinni a figyelmeztetés nélkül: ne nézz oda, ne figyelj most, hunyd be a szemed, mert a látvány borzasztó. Ma már nem vita tárgya, nem is ideológia kérdése, hanem ijesztő és fájdalmas tény: kegyetlenül megrontotta a teremtett világot és magát az embert az önzés, az uralkodási vágy és semmitől vissza nem riadó gonoszság. Nagyszüleim nyugodt, sétára invitáló keze jut az eszembe. Meleg nyári délutánokon a vakáció minden napján végigvittek a Rába partján. Sohasem a töltés alatt sétáltunk, mindig a tetején. Különleges élmény volt, ahogy minden nap új és új szépséget fedeztek föl és mutattak meg nekem. Nem szemét szemét hátán, nem kivágott vagy derékbatört fák, nem pusztulás és égbekiáltó gondatlanság, hanem szép, friss, zöldellő ágak, pompás virágok és madárfészkes bokrok zenéje kísérte a sétát. A következő nemzedék sok kis képviselőjével vonatozunk hazafelé. Ösztönös figyelmeztetésen kapom magam. „Húzd föl az ablakot, és húzd le a sötétítőt!” A levegő élvezhetetlen, a látvány egyszerűen nem nézhető. Bajba jutott a szemünk. A látni-vágyásunk. Jó lenne meghallani az ezredvég művészének vallomását hívő keresztyén füllel is: „síkba kényszerítjük a látványt, pedig annak valóságos szépsége többdimenziós”. A festőművész jogosult egyedül erre a tevékenységre, hiszen az ő művészetének éppen az a lényege, hogy a térben és testben csodálhatót felvigye a vászonra, és ott is élővé tegye. A videó- és televízió-őrület kényszerétől szenvedő embereknek föl kellene ébredniük. A látásnak hitt nézés inkább üres tekintet, mintsem az Isten teremtette világ és az ember mélységét fürkésző szemek csodálatos munkája. Térben kellene tájékozódni. Több dimenzióban szemlélődni. Ezen a vasárnapon magasabbra kell emelnünk a tekintetünket. Befejezhetjük a földrené- zés rövidtávú kényszerét és lusta pótcselekvését. Föl kell szedelőzködnünk, hogy elinduljunk egy magasabb pont felé, ahonnan már sokkal többet láthatunk. Ahonnan több tárul elénk a következő lépés szokványos félméreténél. Egy kis emelkedő után már egészen más a látvány. A felemelt fej, a magasba merészkedő tekintet javítja a kilátást. Ezen a vasárnapon fel kell fedeznünk a magasság dimenzióját. Az őszintén megnyíló szem pedig a legjobb kapcsolatteremtő érzékszervünk. A szemből sok minden kiolvasható. A szemünkben benne hordozzuk egész valónkat. Ezen a vasárnapon fel kell fedeznünk a nyitott szem szépséget. Mert az egymásra néző, a környezetét őszintén látó ember tudja igazán megfogadni a zsoltáros útmutatását, mely az ezredvég technikától agyonkín- zott szemű emberének is szól: „Szemem állandóan az Úrra néz, mert ő szabadítja ki lábamat a csapdából.” (Zsolt 25,15) A szép ének szövege legyen mai imádságunk: „Tanácsolj hát őrző szemeddel, Taníts járnom ösvényeden! Bűnömet szélnek szárnyán vidd el! Az vonta éjbe életem. Gyújts csillagot, vess sugarat - Uram, mutasd meg utadat!” (396. ének 4. vers) Dr. Szabó Lajos Ha nem alkalmazzuk is úton-útfélen és ha sokszor helytelenül alkalmazzuk is: kétségtelen, hogy vallásunk legkifejezőbb, legszentebb jelképe a kereszt. Keresztyénségünkből éppen a fődolog hiányzik mindaddig, amíg a kereszttel meg nem barátkoztunk, amíg a kereszt azzá nem lett számunkra, amivé lennie kell, azzá a legfőbb tájékoztató jellé, mely egész életünknek és gondolkodásunknak irányt szab. Azért szükséges, hogy lelkiszemeink tekintete állandóan ott csüngjön a golgotái kereszten. Az egyházi esztendő böjti időszaka, a nagyhét, különösen is nagypéntek ünnepe a legnagyobb nyomatékkai hívja fel figyelmünket a keresztre, nem azért, hogy a böjti napok elmúltával ismét másfelé forduljunk, hanem hogy soha többé el ne felejtsük. A böjti időszak, a nagyhét, a nagypéntek csak alkalom, de megbecsülhetetlen drága alkalom arra, hogy a golgotái kereszt szemléletébe és jelentőségébe elmélyedjünk és megtanuljunk mindenben róla tájékozódni. Próbáljuk meg ezt olyan röviden, ahogy lehetséges. A kereszt törzsfája mindenekelőtt lefelé utal, lefelé mutat a mélység irányába, arra a földre, amelybe belerögzíttetett. Micsoda hatalom volt az, mely azt a keresztfát oda rögzítette a Golgota hegyére? Az emberi igazságszolgáltatás? Istenem, micsoda igazságszolgáltatás volt az, mely azt az ártatlant azért ítélte el, mert a főpap eskü alatti felszólítására az Istentől küldött Messiásnak, a Krisztusnak, a lelkek királyának vallotta magát! Ennél a megfontolásnál nagyot fordul az ügy. Nem Ő a bűnös, hanem bűnös az az emberiség, mely őt a keresztfára juttatta. Igen, a Krisztus kereszthalálában az egész emberiség bűnös, tehát nemcsak a főpapi tanács, nemcsak Kajafás, nemcsak Pilátus, nemcsak a szörnyű ítéletet végrehajtó katonák, hanem az egész emberiség, az egész világ, mely azt az egyetlen Igazat kitaszította magából és gonosztevőként ítélte el! A Krisztus keresztre juttatásában foglalódik össze és tetőződik be az egész Istentől elfordult világ bűne s ebben benne van mindnyájunk és mindegyikünk vétke, az enyém és a tied! Ma sem állhat meg a keresztfa előtt senki és nem tekinthet a nagy Szenvedőre anélkül, hogy szívében meg ne érezné: Én vagyok oka e nagy büntetésnek, Hogy a latrok közt keresztre feszitnek, Amit, Uram, te szenvedtél helyettem: Én érdemeltem! így utal a kereszt törzsfája a bűn mélységébe és tárja fel előttünk a bűn nagyságát, szörnyű, kárhozatos voltát! De ugyanez a törzsfa felfelé is mutat, a Krisztusnak önfeláldozó szeretetben megtört szívén keresztül a megnyilatkozott egekbe, ahonnan a kegyelem igéje hangzik a bűnös emberiség felé: Mindenek megbocsáttattak! Isten kiengeszteltetett. Most azért békéljetek ORSZÁGOS PAPNÉ CSENDESNAP Az ez évi országos papné csendesnapot március 25-én 10 órai kezdettel tartjuk a budapesti Deák-téri Evangélikus Gimnáziumban (Budapest V., Sütő u. 1. II. em.). Erre az alkalomra az erdélyi papné testvérek is meghívást kaptak. Az útiköltséget és az étkezés díját az Országos Egyház fedezi. Valamennyi aktív, nyugdíjas és özvegy papné, valamint a lelkésznők férjei jelentkezését szeretettel várja az Északi Pöspöki Hivatal (1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 24.) március 11-ig. A csendesnap programja: 1/2 10 Gyülekezés, énektanulás 10.00 Nyitó áhítat (IJn 4,7-9) Szabóné Mátrai Mariann 10.30 Bemutatkozás 11.00 Előadás: Életforma, hivatás vagy foglalkozás-e a papnéság? Előadó: dr. Frenkl Szilvia Korreferátum: dr. Hafenscher Károly 12.15 Ebéd 13.15 Csoportmegbeszélés 14.30 Cső port beszámoló 15.00 Papné-sors Erdélyben Tájékoztató: Kovács Erzsébet 15.30 A papnék által kitöltött kérdőívek kiértékelése: ifj. Hafenscher Károlyné 15.45 Aktuális kérdések Szebik Imre 16.15 Záróáhitat (5 Mózes 10,12) Sárkányné Horváth Erzsébet meg Istennel, bűnösök! Ahol kiteljesedett a bűn, ott túláradó bőséggel nyilatkozott meg a kegyelem. Ez a golgotái kereszt nagy üzenete, melyre csak egy igaz felelet van: Hála, hála Neked, megváltó Jézusom, - hála; hála Neked, Istenem, Atyám, hogy megkönyörültél rajtam! Ez alaphangja annak az új életnek, mely a megváltó kegyelemből fakad és az igazi életújulásnak nincsen más útja, csak ez: Aki a Krisztusban van, újjáteremtett lény az; a régiek elmúltak, íme mindenek megújultak. Mindenek. Igen, mindenek számára innen, a keresztfán megnyilatkozott végtelen isteni kegyelemből indulnak ki a megváltás, az új élet erői. Azért utal a kereszt vízszintes fája a szélesség irányában a végtelenségbe. Krisztusnak a keresztfán kiterjesztett, átszögezett karjai az egész világot ölelik át. Isten bűnbocsátó kegyelmét nem sajátíthatjuk el anélkül, hogy hitünk újra meg újra szeretetté ne válnék, olyan szeretetté, mely nem ismer határt és nem ismer akadályt. A Krisztus szeretete hajt minket. A világnak sohasem volt szüksége annyi igazi, tiszta krisztusi szeretetre, mint napjainkban. Ma valósággal végtelen a tér, mely a keresztyén szerete- tet munkára hívja. A krisztusi szeretetnek ezen végtelen munkamezején mindegyikünknek megvan a maga helye és a maga feladata. Ezt lássuk meg a közelben és a távolban egyaránt -, és fogjunk hozzá! így utal bennünket a kereszt állandóan a mélység, a magasság és a szélesség irányába, a bűnbánatra, a hitre és a szeretetre. Ez a három mindig együtt hat a keresztyén életben s elválaszthatatlan egymástól, mint a kereszt két fája, mert egy a forrása mind a háromnak: a megfeszített Krisztus. Ebben van Konstantin látomásának örök igazsága, mely ma is azt mondja Krisztus küzdő seregének: A kereszt jelében tied a győzelem. Reflektorfényben lelkészképzésünk Még a múlt év végén határozta el az Országos Presbitérium, hogy a szokásos évi két rendes ülésén kívül - amikor elhangzanak az éves beszámolók - még legalább két ülést tartanak évente. Ezek tematikus ülések legyenek, amikor egyházunk életének egy-egy területét állítják reflektor- fénybe, hogy egyrészt minél teljesebb legyen az információ arról a területről, másrészt ahol arra szükség mutatkozik, gyors intézkedést tehessen egyházunknak ez a vezető szerve. Március 3-iki ülésén ezért került napirendre a Teológiai Akadémia (Hittudományi Egyetem) munkájának, általános helyzetének az ismertetése. Dr. Reuss András rektor jelentésben tekintette át az Akadémia munkáját. Isten iránti hálával szólt zavartalan munkájukról, arról, hogy vannak oktatók és hallgatók, épületeik és anyagi javaik, de köszönetét mondott „az elmondott imádságokért, a felelősségteljes szóért, a kritikus figyelemért, gyülekezeteknek a segítőkészségért, mellyel felkaroltak és tanácsoltak teológusokat.” A jelentés számos kérdést vetett fel és válaszolt meg, de feltárta azokat a pontokat is, ahol segítségre, jó megoldásokra, előre néző intézkedésekre van szükség. A presbitérium tagjai számos hozzászólásban kérdeztek és ajánlottak a felvetődött problémákra megoldásokat. Őszintén szólt a rektor jelentése a tanári utánpótlás kérdéseiről. A tanárok „teljesítőképességük határán, idői-, energia- és szellemi tartalékok nélkül” végzik minden-* nap munkájukat. Heti 10 óra előadás, vizsgaidőszakokban mintegy 160 vizsgáztatás és az írásbeli munkák értékelése tölti ki idejüket. Ugyanakkor „nem megoldott a teológiai tanári utánpótlás, különösen olyan követelmények mellett, amelyeket a felsőoktatási törvény előír. Az utánpótlás csak áldozattal, egyes személyek és egész egyházunk áldozatával nevelhető fel. Nem lehet ma elvárni a lelkészek túlterheltsége mellett, hogy valaki »fölösleges szabadidejében« szép lassan felkészül a tanári szolgálatra. A felsőoktatási törvény szerinti doktori fokozat és a habilitáció megítélése éveken át való felkészülést követel meg előfeltételként. Az idő azonban sürget, mert a tanári kar átlagéletkora jelenleg 61 év.” (A habilitáció az „oktatói alkalmasságot” jelenti!) Ugyancsak az új felsőoktatási törvény íija elő, hogy határidőre el kellett készíteni az Akadémia Szervezeti és Működési Szabályzatát (SZMSZ), mely időre el is készült, tanulmányozta és véleményezte az Országos Presbitérium néhány tagja és az Országos Akk- reditációs Bizottság is véleményt nyilvánított. E vélemények beépítése után alakult ki végleges szövege. A SZMSZ-ről, tartalmáról és hatálybalépéséről a zsinat is intézkedett, amikor legutóbbi üléssza- kán elfogadta az Evangélikus Teológiai Akadémiáról szóló egyházi törvényt. A hatályba léptetés valószínűleg a júniusi zsinati ülésszak után történik majd meg. (Az SZMSZ-ről egyik következő számunkban közlünk majd többet, megalkotóival való beszélgetés formájában!) Az Akadémia tanulmányi rendjéről megtudtuk, hogy egyik fontos probléma a modern nyelvek ügye. A nyugati és a skandináv országokban, ha valaki a középiskolát elvégzi, már egy, esetleg több nyelven is ért és beszél. Nálunk feltétlenül szükséges legalább a középfokú nyelvismeret, hiszen mind a tudományos munkában, mind pedig az egyházi kapcsolatainkban elengedhetetlen a nyelvek ismerete. Ide tartozik az a kérdés is, hogy mi a minimuma a tanulmányi követelményeknek, mely alatt már valaki nem folytathatja tanulmányait? És ide tartozik az a kérdés is, hogy vajon azok lesznek-e jó és hűséges lelkészek, akik az Akadémián jó tanulmányi eredményt érnek el? Ez a probléma különben felveti az „eszményi lelkész”- kérdését is. A rektor így fogalmazza meg saját véleményét: „szeretném a lelkészt olyan szakembernek tudni, aki a bibliai üzenetet és az egyház tanítását hitelesen szólaltatja meg, a keresztyén élet és hit kérdéseivel hozzáértően foglalkozik, és képes arra, hogy a különböző korú, műveltségű és beállítottságú emberekkel párbeszédet folytasson." A jelentés foglalkozott a „lelkésznevelés’’ ügyével is. A lelkésznevelést nem lehet elvitatni a teológia tudományától, de az is elképzelhetetlen, hogy tudomány nélkül neveljünk lelkészeket. Ezért fontos a két intézmény, az Akadémia és a Teológus Otthon szerves és testvéri kapcsolata. „A feladat csak együttes erővel oldható meg: Akadémia és Otthon, teológiai tanárok és otthonigazgató együtt. Gyülekezeti lelkészek és teológiai tanárok együtt... nemcsak a teológiai tanárok nevelik a jövő lelkészeit, hanem egész egyházunk. Kérdés, hogyan szocializálja, építi be, szoktatja, neveli egyházunk lelkészein, esperesein, presbiterein, felügyelőin keresztül a teológiai hallgatókat?” Zászkaliczky Pál otthonigazgató is hozzászólt e kérdéshez és kiemelte, valóban „a hallgatókért mindenki felel”. Jó azt is tudatosítani bennük - és ebben mindnyájunknak egységesnek kell lenni -, hogy a lelkészi szolgálatban „a személyiségi jogok egy részéről önként le keÜ mondani.” Több felszólalás egyetértőleg szólt pl. a tudományos felkészültség és a pedagógiai képzés együtt- tartásáról, az önállóságra nevelésről, arról, hogy a fiatalok egy része az ifjúsági konferenciák hatására lesz teológiai hallgatóvá - de amennyire szívesen vesznek részt a konferenciákon vajon milyen mértékben élnek benne a gyülekezetükben? Sokuknak hiányzik a „gyülekezetélménye”. Az egyre szűkebb lehetőséget adó akadémiai épület tetőtérbeépítéssel bővíthető. Erre megfelelő támogatást szavazott meg a presbitérium. Külön téma volt az Akadémia háromféle képzési formája: lelkész- és hittantanári nappali képzés és levelező hitoktatói képzés. Jó volt hallani a jelentést: 51 jelentkezés érkezett a következő tanévre. Az ülésen és a beszélgetésen jelen volt a teológus ifjúság két küldöttje is: Aradi György szénior és Joób Máté, a tudományos tanácsba delegált hallgató is. Egész egyházunk neveli a jövendő lelkészeket - erről ne feledkezzünk meg imádságunkban sem és a velük való érintkezésben, személyes kapcsolatokban sem. Tóth-Szöllös Mihály MEGHÍVÓ A Pesti Evangélikus Egyházmegye újonnan megválasztott esperesét SZIRMAI ZOLTÁN fasori lelkészt ünnepi istentisztelet és rendkívüli közgyűlés keretében iktatja be tisztébe dr. HARMATI BÉLA, a Déli Evangélikus Egyházkerület püspöke március 26-án, vasárnap du. 3 órai kezdettel a fasori evangélikus templomban (VIII., Városligeti fasor 17.). Erre az ünnepi alkalomra szeretettel és tisztelettel meghívjuk. A Pesti Evangélikus Egyházmegye Elnöksége gsL Üp Sl
