Evangélikus Élet, 1995 (60. évfolyam, 1-53. szám)

1995-03-05 / 10. szám

Evangélikus Elet 1995. március 5. * * *. BÉKÉSBEN JÁRTUNK... (3.) Kondoros A Leprások Világnapja Budapesten Utunk végső állomása Kondo­ros. Szarvas és Békéscsaba között a 44-es úton, majdnem félúton ér­kezünk erre az alföldi településre, melynek jelentős evangélikus gyü­lekezete van. Sztojanovics András fiatal lelkésze a gyülekezetnek, tel­ve energiával, lelki és fizikai érte­lemben, a gyülekezetét felrázni, felemelni és megtartani akaró készséggel. Nem csoda, hogy a rendszerváltás utáni lehetőségeket felismerve, itt is az embereken, az időseken való segítés szándéka ke­rült elptérbe. Az 1991. évi 32. törvény Kondo­roson is lehetővé tette, hogy az egyházközség korábbi ingatlanait - melyeket elvettek tőle - vissza­kapja. Itt sem gondoltak arra, hogy szétszórt ingatlanokat igye­kezzenek fenntartani, hanem egy központi épületben kívántak sze­retetotthont létesíteni. Erre kitű­nően alkalmas volt a templomtelek közvetlen szomszédságában lévő korábbi egyházi épület, mely régen lelkészi lakás is, iskolaépület is volt, legutóbb pedig diákotthon­ként funkcionált. 1992-ben igé­nyelték vissza, némi huzavona után 1994 nyarán vehették csak vissza. Több kisebb ingatlanért kaptak ugyan pénzbeli kártalaní­tást, de ez kevés lett volna az átala­kításra, épületfelújításra. Új forrá­sokat kellett keresni. Gyülekezeti lapjukban olvashatjuk erről a kö­vetkező sorokat: „A gyülekezet ki­adásait az ésszerűség határáig igyekszünk csökkenteni, ahol lehet, takarékoskodunk, hogy minél több pénzt tehessünk félre a szeretetott­hon javára. Az egyházi munkások a minimálbér alatti keresetért végzik szolgálatukat, közülük egy lemon­dott fizetéséről, ingyen dolgozik, hogy így segítsen." Kaptak segítséget a felső egyházi vezetéstől, külföldi testvérgyülekeze­tektől és alapítványt is létesítettek. 1994. szeptember elején kezdőd­hetett el a munka. Az épület külse­jén kevés változás látható, annál több az udvar felől (képünk mutat­ja). Lebontották a tetőzet egy ré­szét, falak, födémek cserélődtek, hogy kiváltsák a salétromos része­ket. A munkálatok összege már a 18 millió forint körül van. Időköz­ben a Népjóléti Minisztérium hoz­zájárulása is megérkezett és a helyi önkormányzat is felajánlotta segít­ségét. Az épületben - ahol huszonötén férnek el — most 15 szoba (1-2 ágyás) létesült, mindegyikhez tarto­zik vizesblokk a tisztálkodásra. Az otthon már megnyitotta kapuit, hú­szán már elfoglalták helyüket. Nagy társalgók, közösségi termek és egy tágas imaterem is tartozik az épülethez. Itt minden reggel van áhítat, nem csupán az otthon lakói­nak, de ide várják a gyülekezet tag­jait is. Ezáltal is szeretnének közös­séget épiteni a bentlakók és a gyüle­kezet tagjai között. Az otthont Gyurik Katalin vezeti, aki közgaz­dasági végzettsége mellett most a hittantanári levelező szakon készül arra, hogy segítsen a gyülekezeti munkában is. Rajta kívül szakács és szakképzett ápolók végzik mun­kájukat az otthon lakói számára. Mi legyen az otthon neve? - ez volt a kérdés. Nem öregotthon, sze­retetotthon, szociális otthon - ezek­hez, a lelkész szerint hozzátapadt a múlt örökségeként a szegénység, a nyomorúságos körülmények szaga, a zsúfolt 6-8 vagy még több szemé­lyes szobák képe. Megkérdezték a gyülekezetét és a sok javaslat közül legmegfelelőbbnek ez bizonyult: „Kondorosi Evangélikus Nyugdíjas ház.” Különös, hogy a beköltözői­teknek fele vidéki. Falubeliek fél­nek valamiféle előítélettől, hogy az időseket, magatehetetleneket bevi­gyék oda, ahol pedig szakszerű ellá­tást, orvosi, ápolási lehetőséget kaphatnak és nem rabokként élnek, bármikor kimehetnek rokonaik­hoz, fogadhatják vendégeiket. Bi­zonyára később eloszlik majd ez a félelem! A tervezés munkáját „családi alapon” Farkas Ipoly végezte, a munkák végrehajtását a kondorosi származású, jelenleg szarvasi lakos: Nagy József végzi, kitűnő szerve­zéssel. A segítséget még ezután is várják. „Berendezési tárgyakat, edényeket, használt bútorokat, néhány kiló krumplit, vagy a disznótorból egy szál kolbászt. A segítő­kész szeretet lelemé­nyességében bí­zunk.” így lesz az otthon egészen „csa­ládias”. Az otthon a gyülekezetben - a gyülekezet az ott­honban. Tóth-Szöllős Mihály Hűség Az egyik legszebb tulajdonság. Hűség társhoz, hazához, gondolat­hoz, közösséghez, hűség az emlékek­hez, családhoz, barátokhoz. Olyan kötelékek ezek, amelyek emberré te­szik az embert. Egy szép példájáról olvastam nemrég. Néhány hete, 94 éves korában elhunyt Wigner Jenő, az Amerikában élő Nobel-díjas magyar fizikus. A Fasori Gimnáziumban sze­rette meg annak idején a természettu­dományokat, erre élete végéig büszke volt, s a világ legjobb középiskolájá­nak nevezte alma materét. Amikor évtizedek után először visszatért szü­lőhazájába, első útja a gimnázium épületébe vezetett. Pfincetoni íróasz­talán élete végéig ott állt matemati-' katonára, Rátz László fényképe. Családja mesélte, hogy az idős tudós élete legutolsó időszakában már csak magyarul kommunikált. Fokozato­san jelentőségét vesztette a tudomány iránti érdeklődés, a dicsőség és a vi­lághírnév felett érzett büszkeség. A lassan távozó lélekben egyvalami azonban végig megmaradt: a hűség. u. á. Minden év január utolsó va­sárnapján megemlékezünk leprás beteg testvéreinkről és azokról, akik áldozatos életükkel gyógyít­ják, gondozzák és segítik őket. Ebben az évben a budapesti Wesselényi utcai baptista ima­házban gyűlt össze a lepramisszi­ót támogató sereg. Eljöttek azok is, akiket érdekel, hogyan dolgo­Az egyik levél Svédországból érke­zett. írója Szigethy Sándor Lidköping- ből. 1994. november 13-iki számunk­ban Szebik Imre püspök svédországi látogatásáról beszámoló cikkéhez fűz néhány kiegészítést, melyet készséggel teszünk közzé. „A svédországi magyar protestáns gyülekezet alapító első lelkésze Glatz József (Rákosszentmihály) 1957-1965. Utána Koltai Rezső (Pestszenterzsébet) 1965-1991. következett. A stafétabotot tőle a jelenlegi lelkész, Molnár Veress Pál (Marosvásárhely) vette át. A me­nekültek beáramlása folytán a legna­gyobb nem evangélikus vallási közös­séget Svédországban most már a muzli- mok alkotják, megelőzve a katolikuso­kat is.” A levélben közölt kiegészítést kö­szönjük. * Egy másik levél is érkezett, vidéki evangélikus testvérünktől, aki a rádió adásában örömmel hallgatta az új könyvesboltról szóló beszámolót. (Kossuth adón február 6-án hangzott elí) Levelének egy szakaszára kénytelen vagyok visszatérni, mert személyemhez zik, mit csinál ez az ökumenikus alapon rendszeresen munkálko­dó közösség. Komoly előkészítő munka után izgatottan vártuk, jönnek-e hívásunkra testvéreink. Az ima­ház - a karzat is - teljesen tele volt, mire eljött a 4 óra. A nagy- tarcsai evangélikus Jubilate énekkar szolgálata tette ünnepé­szóló és elmarasztaló mondat. így hangzik: „Az Önöknél kapható folyói­ratok felsorolásakor szomorúan állapí­tottam meg, hogy nem szerepel a Ke­resztyén Igazság, amely az én polcomon az Evangélikus Elet mellett szépen meg­fér. Szomorúságomat fokozta Tóth- Szöllős lelkész úr befejező meditációja a toleranciáról és az Agape-ról. Hittestvé­reim! az állandóan csökkenő evangéli­kusok létszámát hogy tudjuk megtartani vagy növelni, ha mást cselekszünk, mint amit hirdetünk?" A toleranciáról és agapéról mondott szavaimat vállalom. Nem vagyunk in­toleránsok és szeretetlenek. Az idézett folyóiratot és a Baráti Kör más kiadvá­nyait mi „nem kaphatjuk meg” és nem árusíthatjuk. Mi nyitottak voltunk és többször kértük - nem kaptuk meg. Nem cselekszünk mást, mint amit hir­detünk, de a dolog nem rajtunk múlik. Mi is örülnénk, ha a levél írójának nem kellene szomorkodni. A tolerancia és a szeretet - ha egyoldalú - még nem old­hat meg.mindent. Az igének valameny- nyien megszólítottjai vagyunk. Szerkesztő lyessé ezt az estét. Buxtehude kantátát adtak elő zenekarral - nem kis meglepetésünkre. Egy indiai szemsebész leproló- gus orvosnőt - dr. Helen Roberts testvérünket - hívtunk meg elő­adást tartani. Bécsben tartózko­dik jelenleg továbbképzésen és a szolgálatot készséggel elvállalta. A tolmácsunk Riskóné Fazekas Márta református lelkésznő volt. A hallgatóságot meglepte a dok­tornő őszinte bizonyságtétele éle­téről és hitéről. Az orvosnő el­mondta, hogy bár keresztyén ne­velést kapott, az Úr Jézust csak egyetemista korában ismerte meg. Az orvosi hivatást válasz­totta, de semmiképpen nem akarta vállalni a leprabetegek közötti munkát. Isten mégis rá­ébresztette feladatára és csak ott volt számára álláshely, a felső döntést el kellett fogadnia. Ma Kalkuttában, egy modern kór­házközpontban dolgozik, ahol van sebészet és szemészet, sőt to­vábbképzés is folyik. Számunkra új hír volt, hogy a keresztyén teo­lógusok tanulási idejük alatt el­töltenek két hetet ebben a kór­házban. Jó iskola ez számukra a gyakorlati teológiából. Kedves alkalom volt ez az es­te arra, hogy régen látott testvé­gekkel találkozzunk és kérdéseik­re feleletet tudjunk adni. Az előadás után feltettük a kér­dést, hogy miben segíthetünk? El­sősorban imádsággal a betegekért, orvosokért, ápolókért és új mun­kaerőkért. Bárki tud valamit tenni. A jelenlevőket buzdítottuk, hogy kapcsolódjanak be a sebkötöző fáslik kötésébe. A régi kötögetők közül sokan kiöregedtek, megbete­gedtek, szükség van új munkáske­zekre. Tudtunk vásárolni babafo­nalat, mindenkinek adunk,' aki kér. Segítség, ha a felmutatott kis papírperselyben egy hónapban egyszer a gyülekezetek adományt gyűjtenek a Lepramisszió részé­re. A Világnap óta érkeznek az adományok, jönnek segíteni kész gyülekezeti tagjaink, tudunk mun­kát adni nekik. Eddig 75 evangéli­kus gyülekezet kapcsolódott be munkánkba. Szívesen elmegyünk vetítettképes előadást tartani a lep- rásokról előre megállapított idő­pontban. Hitoktatásra járó gyer­mekek között is népszerűsíteni sze­retnénk a missziót, halljanak arról, hogy vannak beteg gyermekek, akik várják a segítséget. Minden hétfőn és kedden dél­előtt ott vagyunk a budapesti, Ala- gi tér 13. sz. alatti helyiségünkben, rendelkezésre állunk. Czirbusz Endréné A közeljövő ökumenikus feladatai Beszámoló közgyűlést tartott az ökumenikus Tanulmányi Központ (ÖTK). Szép eredményekről szólhatott az elnöki beszá­moló, hiszen mi is hírt adhattunk az elmúlt év folyamán megje­lent tanulmányi füzetekről, melyek pl. a választások idején adtak eligazítást, a család kérdéséről írtak. Közöltük a hazai ökumeni­kus helyzetről szóló összefoglaló jelentést. Tóth Károly elnök jelentésében elemzően foglalkozott a világ- ökumené helyzetével. Ebből az elemzésből származtatta az előt­tünk álló idő tanulmányi feladatait. Az egyik ilyen probléma az etnicitás és a nacionalizmus teológiai feldolgozása. Ma a „nemzet­állam” elmélete okozza a problémát. „Sürgősen teológiailag kell tisztázniok Jézus Krisztus egyházának egyetemessége (univerzali­tása, katolicitása) és a különböző helyzetekben élő egyházak »nemzeti« jellege, azaz az egyház nemzet felettisége és nemzethez kötöttsége közötti összefüggéseket”, - ez ma a nagy ökumenikus kihívás az egyházak számára. A másik kihívást a modern társadalomnak a valláshoz, egy­házhoz, kereszténységhez való újszerű viszonya okozza. Végül felvetődik az egyház jövőjével kapcsolatos kérdés: „van-e az egy­házaknak ökumenikus látomása a jövőről, más szavakkal kifejez­ve: új missziói stratégiája?" Az ökumenében nagyobb figyelmet kell szentelni a tanítás tekintetében egymáshoz közelálló egyhá­zak: evangélikus, református és metodista egyházak egységének munkálásához. (Leuenbergi Konkordia egyházi közössége.) A hozzászólók közül dr. Hafenscher Károly azt emelte ki, hogy az ÖTK dolgozott, húzóerővé vált, tudományos alapon folyt a munka és a valósággal szinkronban volt tevékenysége. Dr. Har­mati Béla az Ökumenikus Tanács és az ÖTK kapcsolatáról szólt és a katolikus egyházzal való együttműködésről. A Katolikus Püspöki Kar hivatalosan delegálta az ÖTK-hoz Brückner Ákos Előd plébánost, aki már korábban is bekapcsoló­dott a közös munkába. A közgyűlés megalakította az ÖTK Baráti Társaságát azzal a céllal, hogy szélesítsék bázisukat és építsék a hazai keresztények egységét. Beléphet mindenki, akinek szívügye az ökumené és szí­vesen vesz részt a testületek munkáiban. A Baráti Társaság tagjai tagdíj fizetésére nem kötelezettek. Belépési nyilatkozatot kérni, szándékot bejelenteni a központ címén lehet: ÖTK 1114 Buda­pest, Bocskai út 15. Levelet kaptunk... BETEGEK VILÁGNAPJA Február közepén ünnepelték egészségügyi intézmé­nyekben a Betegek Világnapját. Az Országos Pszi­chiátriai és Neurológiai Intézetbe kaptunk meghívást, ahol a Katolikus Orvosok Szent Lukács Egyesületével és a Közép-Európai Bank Rt. támogatásával közös rendezvényen ünnepeltek. Természetesen részt vettek az ökumenikus alkalmon evangélikus előadók is. Bevezetőt dr. Veér András főigazgató-főorvos tartott, örömét fejezte ki ezért a lehetőségért, ami­kor nemcsak orvosok és betegeket gondozók be­szélgetnek, hanem megkérdezzük a betegeket is és beszélgetünk velük. Jelezte azt is, hogy „a betegek jogairól” szóló törvény megalkotása a közeli jövő­ben várható. Élménybeszámolót tartott Simonfay Ferenc kór­házlelkészünk. Szólt a gyógyító „hármas” szolgálatá­ról : az orvos - nővér - lelkigondozó hármasáról, akik­hez negyedikként csatlakozik a beteg személy. A gyó­gyulás érdekében a legfontosabb, hogy a betegben kialakuljon a bizalom és az együttműködési készség. Breuer Márta, aki papi családból származott, most kettős minőségben is szólt a résztvevőkhöz. Nővéri képesítése van, ebben dolgozik, de mint betegségek elhordozója, beszélt tapasztalatairól: „Hogyan kell együtt élni krónikus betegséggel?" Tizenöt-húsz ki- sebb-nagyobb műtéten esett át. Közben mindig azon volt, hogy ne kerekedjen felül a betegségtudat. Két út volt ehhez, az imádság és a segítő szeretet, elsősorban a családban. Ennyi betegségen csak úgy vehetett erőt, hogy bizalommal volt Isten és az orvosok iránt és megtanult imádkozni. Az idők folyamán társult még ehhez az a felismerés is, hogy másokon segítsen. „így lettem ápolónő és nem csupán a szükséges kezelést tudom adni, de lelkiekben is segíthetek.” A segítő munkát megkönnyítő és megnehezítő bete­gekről szólt Bölönyi Mónika asszisztens - aki reformá­tus levelező hittantanári hallgató -, bemutatva a kü­lönböző típusú betegeket. Akik „erősen állnak” a hitben, azok jó hatással vannak a többiekre, könnyí- tenek munkámon. Vannak, akik csak nehezítenek. Zsarolják a környezetüket. Egyesek kifelé, mások be­felé robbannak. El kell érni azt, hogy ne szolgáltassák ki magukat a betegségüknek. Az ünnepség befejezéseként dr. Takáts Nándor szé­kesfehérvári püspök misét mondott. Beszédében a kapernaumi százados története alapján a gyógyító Jézust állította hallgatói elé. tszm. Humánus halál? Eutanázia. A szó jelentése méltóságteljes halál. Ta­lán fogalmazhatjuk úgy is: humánus vég. Mi is az eutanázia? Kissé groteszknek tűnik az a jelző, hogy szép, méltóságteljes, mert a halál ugyan, hogy lehet szép? Nyilvánvaló, hogy egy keresztény, illetve egy ateista más nézőpontból közelíti meg ezt a kérdést. Mi is az az eutanázia? Egy segélynyújtó kar, mely a gyógyithatat- lanul szenvedők felé nyúl, hogy szenvedéseiken végképp enyhítsen, vagy saját egoista társadalmunk mellékter­méke? Elborzasztó az a tény, hogy a gyógyíthatatlan, krónikus betegségben szenvedők között (nagy többség­ben az idősek táborában) valójában nem a halál, a szenvedés embertelen, hanem azok körülményei. Itt nem csupán a magyar egészségügy siralmas helyzetét értem, hanem az oly gyakran mostoha családi hátteret is. Vajon nem egoista társadalmunk mellékterméke-e az abortusz is, amelynek oka abban rejlik, hogy a (főleg fiatal) párok önző módon csak a saját vágyaik kielégí­tését tartják szem előtt, s a következményekkel nem számolnak? S nem egoizmusunk szüleménye-e az öngyilkosság is, melyben az egyén úgy dönt saját életéről, mint egy vásárló a cipőboltban, hogy melyik csizmát ve­gye? Ezek a problémák társadalmunk szégyenfoltjai, s mi ezt azzal tetézzük, hogy az eutanáziát a humá­num csomagolópapírjába burkoljuk, pedig az sem más, mint’egoizmus, amelyben azt hisszük, hogy jo­gunk van magunk vagy szenvedő társaink élete felől rendelkezni. Máig is sokan helyeslik az ilyen elkeseredett em­berek tettét, s hasonló esetben maguknak is ilyen sorsot szánnának. Ők azok, akik azokat vádolják begyöpösödöttséggel és érzéketlenséggel, akik az ilyen nézetek ellen harcolnak. Akik helyeslő nézőponton állnak, azok már régen elhallgattatták magukban a felebaráti szeretet hangját. De akik még nem, azok jöjjenek ki a kö­zömbösség elefántcsonttornyából, hiszen ezek a sze­parált közegek az okai a társadalmunkban térhódító szociális érzéketlenségnek, az egymástól elhidegü- lésnek. Pál apostol ezt írja: „Kívánok elköltözni és a Krisztussal lenni, mert az sokkal inkább jobb. De e testben megmaradnom szükségesebb tiértetek." (Fii. 1,23-24) Pál ezzel azt mondja mindnyájunknak, hogy Isten mindenkinek annyi időt szán ezen a vilá­gon, amennyit szükségesnek tart ahhoz, hogy azt a feladatot, melyet ránk bízott, be tudjuk végezni. De azt, hogy nekünk még mennyi munkánk van, azt nem mi dönthetjük el. Hívőnek és hitetlennek is meg kell értenie, hogy ha életünkben elfogadjuk a jót, a szépet, el kell fo­gadjuk a rosszat és a szenvedést is. Meg vagyok győződve arról, hogy a kereszténye­ket nem lehet érzéketlenséggel vádolni, hiszen ha baj van, ők is együttéreznek a szenvedővel, sőt Jé­zusnak határozott akarata, hogy a keresztény em­bernek törődnie kell a szenvedőkkel. El kell azonbpn utasítanunk az emberi ostobaság fent említett ténykedését, bár az biztos, hogy hóhér­nak lenni a legkönnyebb. Fellner Zoltán

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom