Evangélikus Élet, 1995 (60. évfolyam, 1-53. szám)
1995-02-05 / 6. szám
Zsinati Híradó 1995. február 5. Fontos törvénytervezet-változat az egyház gazdálkodásáról EGY „RÁZÓS” TÉMA? Médiatörvény az egyházban A Gazdasági Bizottság elvi előterjesztése (megjelent a Zsinati Híradó 1994. november 20-i számában) az egyház gazdálkodásáról, pontosabban az elfogadott egyházkormányzati koncepciótól független pénzügyi egységesítésről eleven vitát Ösztönzött, hiszen az előterjesztés az ügyintézés gépesítésének előrehaladottságát, a szükséges szakemberháttér biztosíthatóságát hangsúlyozva, olyan kétlépcsős pénzkezelési modellt tartalmazott, amelyben az egyházmegyék és az egyházkerületek teljesen döntés nélküliekké váltak az egyházközségek és az Országos Egyház pénzügyi, kapcsolata mellett. Érthető, hogy a vita hozzászólásaiból, a bíráló kifejtésekből jól látszott az előterjesztés egyoldalúsága. Hiányzott belőle az egyházmegyék és egyházkerületek jelentőségével arányos pénzkezelési változat. Különösen az egyházmegyék kiszolgáltatottságának elkerülése, a már a jelenben is előforduló belső gazdasági felelősségének növelése ösztönzi az előterjesztéstől eltérő változat megfontolhatóságát. Meghökkentőek voltak azok a zsinati hozzászólások, amelyek már ma olyan egyházmegyékről szóltak, ahol a gyülekezetek közösségének vállalásával pénzügyi bázist hoztak létre a szegényebb egyház- községek támogatására. Az Országos Egyház központi pénzelosztásának - a mostani szűk körű döntéshozatali rendszerén túli - további, törvényes erősítése egyébként is nagy hibának látszik. Nagyon szükséges egyházunkban a gazdasági kérdések döntéseiben gazdasági bizottságok hozzáértő mérlegelése, s a szubjektivitástól minél kevésbé függő döntése. Ezeket a felelős gazdasági bizottságokat létre kell hozni. Különösen is számítanunk kell az állami támogatás csökkenésére, az egyházközségek gazdasági jelentősége, felelőssége növekedésére. Ebben a folyamatban az egyházmegyék operatív súlya fontos kérdésnek látszik. Az egyházmegyék és az egyház- kerületek gazdasági hangsúlyát képviselő változat kidolgozását azonban a Gazdasági (sáfársági) Bizottság vezetője nem tudta vállalni. Ezért ezt egy, a bizottsághoz kapcsolódó, külön csoport tartja hivatalos kötelességének. Vállalkozó bejelentését a zsinat tudomásul vette. Dr. Koczor Miklós A gazdasági alapkérdések csokra A IV. számú Gazdasági Bizottság újabb előteijesztése is tárgya volt a 15. ülésszaknak. A fent közölt előterjesztés mutatja azt, hogy ebben az ügyben alapkérdések megtárgyalása és eldöntése nélkül nem lehet törvénytervezetet alkotni. Tulajdonképpen a későbbi nehéz vitáknak megy elébe ez az előterjesztés, hogy amikor egy benyújtott törvénytervezet majd általános és részletes vitára kerül, ne kelljen minduntalan alapkérdésekre visszanyúlni. Az előterjesztés öt pontja ilyen lényeges kérdéseket tár fel: 1. A zsinat egyházkormányzati koncepcióitól függően vagy attól függetlenül kerüljön-e megállapításra a pénzügyi dolgok szabályozása. Valamennyi egyházkormányzati szinten legyen pénzkezelés, vagy csak az egyházközségeknél, mint alapintézményeknél és az Országos Egyháznál. 2. Felveti, mint alapkérdést a lelkészi illetmények egységes megállapítását, illetve kifizetését. 3. Az egyházi hozzájárulás, fenntartási járulék vagy egyházi adó bevezetésének kérdését vázolja fel. 4. Nyugdíjas lelkészeink helyzetét, az alacsony nyugdíjak miatt egy bizonyos kiegészítő biztosítás megvalósítását javasolja. 5. A gazdasági koncepció végrehajthatóságára, az utalványozás és ellenőrzés kérdésére tesz javaslatot. Az előterjesztés több ponton eredményezett nagyobb vitát, egyes pontjait számosán kifogásolták és'* lehetetlennek tartották. A mai Zsinati Híradóban többek véleményéről közlünk cikkeket, így az ún. „egyházi adóról”, mely nagy vitát váltott ki. Azután a pénzkezelés két szintű vagy valamennyi egyházkormányzati szinten történő gyakorlatáról. Ez utóbbinál nem került döntően tisztázásra az, hogy vajon a pénzkezelés, a pénzek több szintre való elosztása „hatalmi tényezőt” jelent-e és ezért fontos, vagy nem jelent az egyházban hatalmat a pénzek elosztása. Vannak, akik a pénzek mai elpsztását kifogásolják a zsinat tagjaiból kisebb bizottság alakult, mely részt vehet ebben a felelősségben. „Örökzöld téma” egyházunkban az utolsó évtizedekben a lelkészi illetmények különbözősége. Ezt most a teherbíróképesség oldaláról nézve veti fel a bizottság. Ha azt vesszük figyelembe, hogy bizony kisebb gyülekezetek lelkészüknek bruttó fizetésben még a 20 000,- Ft-ot sem bírják megadni - és ebből tulajdonképpen a nettó jövedelem jóval kevesebb -, akkor bizony feltétlenül szükség van valamiféle nivellálásra. Igaz - és ezt sem szabad elhallgatni -, hogy mai gyakorlat szerint valamit javít ezen az állapoton a hitoktatói óradíjak utalása, van központi alapi szociális segély is a kis fizetésűeknél, de egyelőre vannak összevont gyülekezetek is, ahol a javadalom összeadódik. Lehet-e valamilyen közpénztárt felállítani? Jó-e, ha a lelkészek nem a saját gyülekezetüktől, hanem valamilyen közpénztárból kapják illetményüket -, természetesen úgy, hogy a gyülekezetek oda fizetik be a valamilyen számításalapján meghatározott összegeket? Ä vita során felvetődött az etikai kérdés is: mennyire ösztönzi a munkát, a szolgálat ellátását, ha a javadalom havonta pontosan úgyis megérkezik. Egy másik szempont: milyen elvek szerint történjék a különböző nagyságú, falusi és városi, sok dologban különböző gyülekezeti lelkeszi állások besorolása? A 15. ülésszakon valamennyi kérdésre nem került válasz, nem született végső döntés. A nyugdíjasok ügye, a nyugdíjosztály „stabilitása” egy másik nehéz kérdés. Állami vonalon is napi téma a nyugdíjak stabilitása, onnan lehet és kell megfigyelni a megoldási lehetőségeket, de mindenesetre valamilyen nyugdíjkiegészítő pénztár felállításáról már gondolkozni kell! A két- vagy többszintű pénzelosztásról és vele való gazdálkodásról szintén kapunk tájékoztatást egy másik cikkben. Itt most csak azt teszem hozzá: az egész kérdésnek van egy fontos alapja, ez pedig a bizalom kérdése. Bárkit nevezzen is meg a törvény utalványozónak, bárkiket jelöljön meg elosztóknak, minden ilyen kérdésnél döntő, hogy meglegyen a bizalom abban/ azokban a személyekben, akikre ezt a feladatot rábízzák. Az egyház törvényesen megválasztott lelkészi és világi vezetőiben szabad és kell ennek a bizalomnak irányulnia. Egy másik szempont, ami ezt a bizalmat erősíti, a teljes nyitottság a pénzek kezelésében és a róluk való számadásban. Gondolom, ennek a bizalomnak megléte, megkí- vánása éppen az egyházban nem lehet idegen. Tóth-Szöllós Mihály Az utolsó ülésen került a zsinat elé a 8. számú bizottság előzetes javaslata „A tömegtájékoztatás eszközei (média) az egyház szolgálatában” címmel. A mindössze három paragrafustervezetet tartalmazó javaslat pillanatok alatt a zsinati tagok kritikájának össztüze alá került. Ez is jelzi, hogy a médiakérdés napjainkban valóban „rázós téma”. Igazi darázsfészekbe nyúl, aki ezzel kezd el foglalkozni. .. Voltak, akik egyenesen javasolták a téma levételét a zsinat napirendjéről, azzal érvelve, hogy ha a parlament több mint 4 év alatt képtelen volt „megszülni” a médiatörvényt, akkor erre nekünk, egyházi szinten még kevésbé van esélyünk. Szerencsére nem ez a pesszimista hang győzedelmeskedett a zsinatban. Áz egyház nem kell, hogy tükre legyen a világnak, a magyar parlament munkája nem modell zsinatunk számára... Különben is az egyházban a médiakérdés nem politikai, nem hatalmi kérdés, hanem szolgálatunk, elsősorban missziói küldetésünk betöltésének egyik legfontosabb, nélkülözhetetlen eszköze. Éppen ezért ennek a felelős szolgálatnak törvényi szintű koordinálása, szabályozása, segítése nem tűr halasztást, ‘és semmiképpen sem függhet a parlamenti médiatörvény megszületésétől. Ez persze nem jelentheti azt, hogy függetleníthetjük magunkat minden tekintetben az állami médiatörvénytől, hiszen döntő módon jelenleg is a közszolgálati médiumokon keresztül jutunk szóhoz és képhez. A probléma komplexicitását felismerve, úgy döntött a zsinat, hogy következő ülésén, február végén külön bizottságot hív életre ennek az egyházi médiatörvénynek a megszerkesztésére. Milyen kérdésekkel kíván foglalkozni ez a leendő törvény? Csak egy kis ízelítő, részben a beterjesztett előzetes javaslat alapján, a teljesség legcsekélyebb igénye nélkül: Áz egyház „hivatalos” tájékoztatási eszközeinek meghatározása... A különböző szintű írott és elektronikus tájékoztatás összehangolása (országos, egyházmegyei, gyülekezeti szint koordinálása) Az „evangélikus” védjeggyel ellátott kiadványok, műsorok lelki, szellemi színvonalának, tanbeli tisztaságának biztosítása megfelelő bizottságok felállításával, és azok valódi, felelős működésének törvényileg kiépített garanciájával. .. (bizottságok ugyanis most is vannak, de...) Az egyház független tájékoztatási eszközeinek törvényi szabályozása (médiacentrum, rádió- és kazetta- missza stb.) ökumenikus együttműködés keretei a médiaszolgálatban nemzetközi és hazai szinten egyaránt Egyházunk missziói stratégiája á médiaszolgálatban A keresztyén „médiaetika!’ alap4 törvényei... A médiamunka anyagi bázisának*^ kérdése... Hálásak lennénk, ha olvasóink ’ mindezt kiegészítenék! G. P. Űj arcok a zsinaton 1937-ben születtem. Gimnáziumi tanulmányaimat a budapesti Lónyay utcai Református Gimnáziumban - mint intemátista - végeztem 1947-1952 között, az iskola államosításáig. Azért jártam e gimnáziumba, mert a Fasori Evangélikus Gimnáziumnak akkor még nem volt kollégiuma. 1955-ben a budapesti I. László Gimnáziumban érettségiztem. Ez évben felvettek a budapesti Evangélikus Teológiai Akadémiára, ahol tanulmányaimat 1956-ban abbahagytam. Az 1956-os forradalomban tanúsított magatartásom miatt egy évig rendőrhatósági („ref”) felügyelet alatt álltam. 1957-ben - a lelkészi szolgálatot élethivatásul választván - folytattam teológiai tanulmányaimat. 1960-ban, mint III. évfolyamú teolóFÉSÜLETLEN GONDOLATOK AZ „EGYHÁZI ADÓRÓL’ Miből éljenek anyagilag gyülekezeteink? Az úgynevezett „egyházi adó” kérdésének felvetése mindig felkavaija a kedélyeket, akár helyi, gyülekezeti szinten, akár országos, ezúttal zsinati szinten kerül elő. Nem egyszerűen az összeg mértéke váltott ki vitát, hanem egyáltalában az „egyházi adó” kifejezés puszta létjogosultsága is. Magam részéről egyenesen „teológiai nonszensznek” vélem az „egyházi adót,” és örültem, hogy az elmúlt évtizedekben - tudom, részben külső „kényszerre”... - de kezdett kiszorulni az egyházi szóhasználatból. Hivatalos nyomtatványokon a kissé nehézkes, de mégis találóbb „egyházfenntartói járulék” kifejezés kezdett meghonosodni. Most viszont mintha újra kezdene „divatba jönni” az „egyházi adó” emlegetése. Nem hiszem, hogy éppen ezt, a mindenütt erősen megkérdőjelezett, német vagy skandináv modellt kellene importálnunk nyugatról vagy északról... Sajnos, a Gazdasági Bizottság előteijesztése is minden fenntartás és idézőjel nélkül ír „kötelező mértékű adóról, adókulcsról”, amit többen is kifogásoltunk. Egyrészt meggyőződésem, hogy jogi értelemben is képtelenség „egyházi adóról” beszélni, hiszen ez nem szabható ki, nem hajtható be és elmaradás esetén igencsak vitatható az a fajta „szankcionálás”, hogy valakitől megtagadjuk a szolgálatot (keresztelés, es- ketés, temetés stb.) S akkor még nem is szóltam az „adó” kifejezés rossz izéről, leterheltségéről, az adófizetési morálról, a szinte „nemzed sporttá” fajult: adócsalás problematikájáról. Kár lenne - talán egyfajta félreértett keresztyén restaurációs kísérletből - újra visszacsempészni az egyházi köztudatba a hálTstennek lassan már-már kivesző „egyházi adó” kifejezést. Ezen a ponton végre kihasználhatnánk speciális „határhelyzetünket” és a népegyházi struktúrából inkább a szabadegyházi modell felé vehetnénk irányt. Mit értek ez alatt? A gyülekezet anyagi terheinek felvállalását valóban azoktól kell kérni, akik benne ÉLNEK a gyülekezetben. Tehát rendszeresen részesülnek az Istennel és egymással való közösség ajándékaiból, áldásaiból, s így nem „kötelező tagdíjjal adóznak”, hanem valóban .Jókedvűen” adakoznak, önként, hálából, örömmel. Igazából nem tartom még erkölcsösnek sem, hogy újabb és újabb követelésekkel, „adókulcsokkal, adóemelési kísérlettel” forduljunk azok felé, akik a gyülekezet peremén élnek, szinte semmit nem vesznek igénybe a gyülekezeti élet alkalmaiból, talán csak egyfajta családi rendezvényeket lebonyolító ceremóniamestert látnak a lelkészben, hogy ne mondjam: temetkezési vállalatnak tekintik az egyházat... Milyen alapon kérünk tőlük többet? S ami legfontosabb: mi lesz esetleges missziónk hitelességével, ha „adóbehajtóként” jelentkezünk? HIM .IIIIVHIJ Tudom,' ezek után többekben felvetődik a címben is szereplő kérdés: de akkor anyagilag miből éljenek gyülekezeteink nehezedő gazdasági körülmények, évi 20-30%-os infláció mellett? Nem akarom bagatellizálni a kérdés súlyát, nem állítom, hogy bárhol beváltható „receptem” lenne a probléma kezelésére. Csak azt írom le, ami 20 éves gyülekezeti szolgálatom tapasztalata, s aminek hangot adtam a zsinati ülés pezsgő vitájában is. Hálás vagyok, hogy olyan gyülekezetekben szolgálhatok, ahol a fő bevételi forrás nem az egyházfenntartói járulék, hanem a perselypénz, tehát azok áldozatkészsége, akik a „koinonia” szó legmélyebb, bibliai értelmében részesülnek Isten ajándékaiból, és javaikból részesítik a gyülekezet közösségét. Hitem szerint ezt a vonalat kellene erősíteni, ez a jövő, s tudom, hogy nem kevés ilyen gyülekezet él már egyházunkban is. De természetesen szívesen gazdagodnánk mások véleménye, tapasztalata, látása által, hiszen ebben a kérdésben a zsinat még távolról sem döntött. Nyitottak vagyunk minden építő javaslat elfogadására. .. Gáncs Péter giai hallgatót, a hatodik szemeszter végén, jeles előmenetelem ellenére, az AEH döntése alapján, politikai megbízhatatlanság vádjával eltávolítottak a Teológiáról. A falu egész lakossága által tisztelt orvos édesapám közbenjárására előadónak felvettek a pilisi tanácshoz. 1961-ben - maximális pontszámot elérve - vettek fel az ÉLTE Állam- és Jogtudományi Karára, ahol levelező tagozaton, 1967-ben doktoráltam. Soha semmilyen pártnak tagja nem voltam, nem vagyok és nem leszek. Ez nálam elvi kérdés. Több mint harminc évig a közigazgatás különböző szakterületein dolgoztam. Több tudományos jogi publikációm megjelent. 1990-ben szülőfalum a 9200 lakosú Pilis nagyközség választói közvetlen szavazással polgármesterré választottak, amely tisztséget az 1994. december 11-i választásokig töltöttem be. Egészségi állapotom miatt a közelmúlt önkormányzati választásain már nem indultam, nem jelöltettem magam. Nyugdíjazásom folyamatban van. Az Evangélikus Teológiai Akadémia Tanári Kara - dr. Harmati Béla püspök javaslatára - 1989-ben rehabilitált, biztosítva tanulmányaim levelező úton való folytatását és befejezését. Ennek szeretnék eleget tenni. Rehabilitálásom óta több igehirdetésem (Pilis, Alberti, ceglédi kórház) és más egyházi szolgálatom volt. Két nagykorú gyermekem - férjezett leányom és nős fiam - van, és két szép unokám. A Zsinat póttagja vagyok. Dr. Dlanicz György A zsinati iroda ma T örvényhozó testületünk munkája lassan már években mérhető és a befejezését sem jegyezhetjük ez évi naptárunkban. A sokak számára lassúnak tűnő előrehaladás a zsinat tagjaitól igen komoly munkát követel. A reggeltől estig tartó plenáris ülések - különösen a háromnaposak - próbára teszik mindannyiunk egyébként is kikezdett állóképességét. Az ülésszakok között dolgozó bizottságok sok esetben több tíz oldalt is kitevő írásos anyagokat terjesztenek elő. Az elnökség előkészíti a következő ülésszakra kitűzött napirendi pontokat, kapcsolatot tart fenn a zsinat képviseletében egyházunk egészével, más egyházakkal, hivatalos szervezetekkel. A jegyzői testület a magnetofonszalagok visszahall- gatásával elkészíti az előző ülésszak jegyzőkönyvét. Az egyházi sajtó figyelemmel kíséri és hírt ad minden fontos eseményről és megszülető törvényről. A bizottsági előterjesztéseket, jegyzőkönyvtervezeteket vastag borítékban a zsinat minden résztvevője előzetesen postán kézhez kapja, hogy felkészülhessen. A plenáris üléseken is születnek írásos dokumentumok, melyeket minden jelenlévő még az ülés alatt meg kell hogy kapjon. Név szerinti szavazás, valamint titkos szavazás csak hivatalos pecséttel és sorszámozással ellátott szavazólapokon történhet. A zsinathoz méltó szokás az igehirdetés minden ülésszak kezdetén és a vasárnaponkénti közös részvétel a Fasori Gyülekezet istentiszteletén. Ilyenkor a szószéki szolgálatot rendszerint egyik zsinati lelkész testvérünk végzi. Az ülések a Fasori Gimnázium dísztermében zajlanak. A teremben felállított két hosszú asztalsoron minden zsinati tag helyére odakészítve megtalálható a névvel ellátott kitűző és a szavazócédula, valamint a szükséges kiegészítő írásos anyagok. Az asztalok körül elhelyezett lábakon álló mikrofonok várják a hozzászólókat. És az elnöki asztalról sohasem hiányzik a csendre figyelmeztető csengő. Azzal, hogy a kiértesítések, meghívók, információs anyagok, jegyzőkönyvek és egyéb zsinati iratok mindig rendben és időben megérkeznek, hogy zsinati tag bejelentett távolmaradása esetén póttag foglalja el az üres helyet, hogy a zsinat eredményes működése érdekében minden feltétel biztosított - kényelmünk határtalan szeretetével - természetesnek tartjuk, hogy ennek így kell lennie. Hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy 75 ember rendszeres együttléteinek megszervezése az ülések jó rendjének biztosítása milyen nehéz feladat lehet. Munkájukat ők is természetesnek tartják és szeretettel végzik: dr. Koczor Miklós zsinati gazda és segítőtársa, Boros Miklós. Ők a zsinati iroda. Hozzájuk tartozik még az Üllői út 24. második emeletének udvarra néző 10 négyzetmétere, egy tárgyalóasztal a körülötte elhelyezett székekkel, íróasztal, írógép, magnetofon, egy másoló-sokszorosító gép, ruhafogas és egy polc, magnetofonszalagok és iratok. A zsinati gazdát, az idősebb Miklóst igen régóta ismerem. Kisgyermekkorom szép perceinek egyik kedves szereplője volt. Pontosan itt, az Üllői úton, amikor komoly mérnökhallgatóként az udvaron együtt rúgta velünk - a 6-7 éves gyerekekkel - a labdát, hogy utána a második emeleti szobák egyikében imádkozva, elcsendesedhessünk, és boldogan együtt énekelhessünk. Vagy amikor lakásunkban a „nagyasztal” körül összegyűlt diáktársaival hajnalig tartó viták tüzében pisloghattunk - akkor még jószerével felét sem értve az elhangzottaknak. Az akkori mérnökhallgató ma már nagyapa. A zsinatnak nemcsak mint gazdája, de a törvényalkotás egyik legaktívabb munkása, aki ma is pontosan olyan odaadással sorolja érveit és fejti ki véleményét mint több tíz évvel ezelőtt az Üllői úti „nagyasztalunk” mellett. Nyugdíjas gépészmérnök. Azért, hogy szolgálhasson, vállalta fel a zsinati iroda vezetését. A plenáris üléseken a díszterem leghátsó sarkában külön asztal mellett ül egy fiatalember. Csendben rendezgeti az éppen felgyülemlett, előtte lévő iratokat, ülésekről készített magnetofonszalagokat hallgat vissza, figyelmesen követi a vita menetét. Időnként hangtalanul újabb és újabb irományokat oszt ki a jelenlévők között. A zsinaton és a zsinati irodán kívül láttam már a 22-es autóbusz volánja mögött. Érdeklődésemre elmondta, hogy a Testnevelési Egyetem Sportszervező szakának negyedéves levelező hallgatója, továbbá aktív szervezője és alelnöke az Előítéletektől Mentes Világért civil szerveződésű mozgalomnak. A fiatalembert Boros Miklósnak hívják és a zsinati iroda fizetett alkalmazottjaként ő a zsinati titkár. A zsinati irodát az országos egyház elnöksége állította fel a zsinati törvények alapján. A működés során felmerülő költségeket - mint ahogy a zsinattal kapcsolatos minden költséget - az egyház gazdasági vezetése elkülönítetten kezeli. A zsinati titkár feladata az iroda működése során alakult ki: nyilvántartani a zsinat tagjait és póttagjait; a zsinattal kapcsolatos időpontokat és a szükséges intézkedések időpontjait; a zsinathoz érkező és kimenő leveleket, minden zsinattal kapcsolatos iratanyagot és hanganyagot. A bizottsági és plenáris ülések előkészítő anyagait másolni és minden érdekeltnek megküldeni (egy-egy ülésszak előtt 14-15 ezer oldal 1 másolat készül); az ülésszakokra minden feltételt H biztosítani, az elfogadott törvényeket egyházi veze- tésünk kísérőlevelével a gyülekezet részére megkül- JL deni). A zsinati titkár segítségére van az üléstermet minden alkalomra berendező Balázs János és minden zsinati ülést csendben végigkísérő hangtechnikus Uitz Miklós, a gimnázium technikusa, aki a terem hangosítását és a hangfelvételek készítését végzi. Köszönet ' érte, mint ahogy köszönet a hétvégéjét feláldozó konyhai személyzetnek is. Látva a zsinat előtt tornyosuló feladatokat, a zsinati iroda szervezési tevékenységének tökéletesítésével '■ kíván hozzájárulni a törvényhozók eredményes munkájához. Az eddig eltelt időszak tanulságai alapján is megállapíthatjuk, hogy a zsinat szervezettsége egyházunkon belül magas színvonalú és ezért példaértékű. A zsinati irodán nyilvántartott levelek alapján tör- 1 vényalkotó tevékenységünket a gyülekezetek és egy- j háztagok figyelemmel kísérik. Ez adhat erőt a további munkákhoz. Munkánk az előreláthatónál szövevényesebb, bo- *■. nyolultabb és nehezebb. Ezért olyan fontos és ezért olyan jó, hogy van, aki a feltételeket van aki számunkra megszervezi és ezért nagyon szükséges, hogy erőfeszítéseinket egyházunk minden tagja figyelemmel kísérje. És ha az előrehaladásunk a várakozáshoz képest lassúbb is, mégis az országos és kerületi közgyűléseken és presbiteri üléseken a zsinati gazdának rendre van miről beszámolnia. Ifj. Benczúr László H
