Evangélikus Élet, 1995 (60. évfolyam, 1-53. szám)

1995-02-05 / 6. szám

A plenáris ülés szombati megnyitó áhítatával Schulek Mátyás, a Budapest-Deák téri gimnázium igazgatója szolgált.

Örömöt jelentett, hogy ismét új tagokat és új póttagokat köszönthettünk, és hallgathattuk igen változatos bemutatkozásukat. Az idősebb generációból érkeztek: Illanicz György volt pilisi polgármester (az első önkormányzati tisztséget viselt tagunk) és Varga György esperes, Pápáról. A fiatalok számát gyarapították Bencze András székesfehérvári lelkész, Csepregi Zoltán, a Budapest-Fasori Gimnázium tanára, valamint Fatalin Helga büki-szakonyi lelkész. - Születő új törvényeink „kihordási idejét” mutatja, hogy amikor a zsinat megnyílt, a legfiatalabb zsinati tag, Fatalin Helga lelkésznő még teológiai hallgató volt. - Időnk múlására figyelmeztetett az a hír is, hogy dr. Cserháti Sándor professzor, állandó zsinati tagunk felesége az ülés előtti napokban elhunyt.

A zsinat mind a kilenc ülésén „magasan” határozatképes volt, a hiányzók száma a 10%-ot sem érte el. Levezető elnökként szolgáltak: dr. Andorka Rudolf, dr. Frenkl Róbert, dr. Reuss András. - A zsinat tagjai vasárnap a fasori gyülekezet istentiszteletén vettek részt, amelyen Jankovich Béla kajárpéci lelkész szolgált.

A napirend elfogadása után a zsinat meghallgatta Reuss András beszámolóját a szociáletikai nyilatkozat egy éve közzétett tervezetére érkezett válaszokról. Az ülés nem tűzte napirendre e kérdés tartalmi vitáját, hanem a szociáletikai kérdésekben való egyházi megnyilatkozás feladatával, e feladat kezelésével próbált szembenézni. A zsinat legsürgetőbb feladatának a törvények elkészítését tartja. Kezdettől fogva vitatott, hogy a zsinat alkalmas testület-e a tanítás kérdésében való állásfoglalásra. Az a kérdés is felmerülhet, vajon illetékes-e a zsinat gy szociáletikai állásfoglalásban, hiszen nem az egyház szervezetét és működését megállapító „jogszabály” megalkotásáról van szó. Dr. Harmati Béla kifejtette, hogy a Magyarországi Evangélikus Egyházban szükség lenne egy állandó teológiai bizottságra, amely az ilyen kérdéseket hivatottan tudná kezelni; és meg kellene azt is vizsgáim, hogy a tanításbeli és szociáletikai megnyilatkozások kidolgozott szövegét mely testület jóváhagyásával kellene hivatalos egyházi állásfoglalássá avatnia. - A zsinat határozatban kérte fel a MEE Országos Elnökségét egy ilyen megoldás javaslatának megtételére.

Ugyancsak Reuss András, a zsinat lelkészi elnöke szólt a zsinati munka vezetésének azon kérdéseiről, amelyek dr. Sólyom Jenő ismételt javaslatai, majd zsinati alelnöki tisztéről való lemondása nyomán a Zsinati Elnökség legutóbbi ülésén is megvitatásra kerültek. A zsinati munka hatékonyságának fokozásáról van szó. Kötelességének tartotta, hogy a kérdésben konkrét javaslatokat tegyen. Ezek kiterjednek a még hátralévő törvények kidolgozásának és elfogadásának lépéseire. A zsinat határozatban kötelezte az Ügyrendi Bizottságot megfelelő javaslat előterjesztésére.

A zsinat dr. Koczor Miklós előadásában folytatta és befejezte a „Az egyház evangélizáló és missziói munkájáról” szóló törvény vitáját. A plénum a törvény szövegét célratörően tömöríteni igyekezett, áthelyezve, illetve elhagyva a Missziói Bizottság által javasolt szövegből egyes szakaszokat, fgy örömmel jelenthetjük, hogy a zsinat ismét elfogadott egy fontos törvényt. (A törvény olvasható a harmadik oldalon.)

A zsinat megvitatta dr. Törők Gábornak, a Gazdasági (Sáfársági) Bizottság elnökének tavaly ősszel készített előterjesztését, amely alapvető pénzügyi-gazdasági kéréseket vet fel, ismertetve saját álláspontját. (Olvasható a Zsinati Híradó előző számában.) A hozzászólásokban az egyház országos vezetői az előadó álláspontját támgatták, a vitában azonban számos ellenkező vélemény is elhangzott. így többen elengedhetetlennek tartották, hogy olyan változat is kerüljön a zsinat elé, amelyben a pénzeszközök lefelé és felfelé áramlásának ne csak javaslatnak megfelelő két szintje (gyülekezeti és országos), hanem legalább három, tehát középső (egyházmegyei) szintje is vizsgálható legyen. Mivel ezen utóbbi, álláspontjával nem egyező alternatíva kidolgozását Török Gábor nem vállalta, ezt dr. Koczor Miklós szervezésében egy ad-hoc bizottság vállalta fel. A vitában más kérdések is forogtak: a lelkészi fizetések kiegyenlítése, a kötelező „egyházi adó”, központi számítógépes könyvelés stb.

A zsinat lefolytatta a részletes vitát az Egyházi Szolgálat törvény V. fejezetéről: „Egyházi szolgálat az egyházmegyében”, Zászkaliczky Péter előadásában. A szövegjavaslatot az Egyházi Struktúra Bizottság a korábbi általános vita alapján lényeges szerkezeti és kisebb tartalmi módosításokkal terjesztette elő. Az intenzív vita számos, főképp stiláris módosítást eredményezett. Ezzel a zsinat az egyházi szolgálatok struktúrája szempontjából igen fontos törvényi fejezetet fogadott el. (Olvasható a második oldalon.)

A zsinat megkezdte a részletes vitát az Egyház Szervezete törvény II. fejezetéről: „Az egyházmegye”, ugyancsak Zászkaliczky Péter előadásában. A rendelkezésre álló idő rövidsége miatt ezt a vitát a zsinat következő ülésszakán kell folytatni.

Időszűke miatt nem kerülhetett sor a Közoktatási és Közgyűjteményi Bizottság által általános vitára kidolgozott és napirendre tűzött két törvény megvitatására.

A zsinat dr. Koczor Miklós előadásában meghallgatta a 8. sz. bizottságnak „A tömegtájékoztatás eszközei (média) az egyház szolgálatában” törvényre készített előzetes rövid javaslatát. A zsinat jóval több kérdésre kiterjedő, a szakértők bevonásával készítendő új javaslatot kért a bizottságtól erre az önállónak szánt törvényre.

Thumay Béla

Kedves testvéreim!

A ma reggeli meditáció alapjául szolgáló ige a sokunk által bibliaolvasó vezérfonalként használt Útmutató mai, újszövetségi igéje:

„Az én juhaim hallgatnak a hangomra, és én ismerem őket, ők pedig követnek engem.”

Ha nagy albumokba összegyűj- tenénk a képzőművészet és oltárképfestészet java Jézus-ábrázolásait, a legtöbb alighanem a ma született kisdedet ábrázolná a jászolban, még inkább Mária ölében, angyalokkal, pásztorokkal, napkeleti bölcsekkel. Vagy a megfeszített Jézust, magában vagy a latrokkal, síró asszonyokkal, római katonákkal. Mindezek korhűen, realisztikusan, vagy barokk pompában, a festő saját világában, vagy olyan időtlen és földön kívüli, kozmikus ábrázolásban, mint Salvador Dali megfeszített Krisztusa.

De nagyszerű példákat tudnánk sorolni Jézus életének, földi tevékenységének minden egyes mozzanatáról : a nagy halfogás, a tenger lecsendesítése, az utolsó vacsora, Munkácsy nagy tablói és még száz meg száz esemény, jelenet. Vannak közöttük olyanok, amelyeket egy életen át hordozunk magunkban, s vannak, amiket nem szeretünk, és igyekszünk gyorsan elfelejteni.

Megkülönböztetett szerepet kap ebben a nagy sorozatban Jézus, a Jó Pásztor. Talán legtöbbször - az ábrázolás romantikus lehetőségei miatt - az elveszett bárányt zord sziklák, tövises bokrok között megtaláló Jézust látjuk ezeken a képeken. A réten ballagó, nyáját hűs forrás, csobogó patak felé vezető, az elmaradókat szavával biztató Jézus nem elég drámai, nem

elég monumentális, nem elég megkapó, szívenütő ahhoz, hogy a művészek ezt a képet válasszák témájuknak.

Pedig ez legalább olyan fontos, mint a drámai jelenetek. Életünk túlnyomórészt hétköznapokból áll. Ritkán van alkalmunk halálmegvető bátorsággal kiállni hitünkért, megvallani azt olyan helyzetekben, amik kínosak, hátrányos következményekkel járhatnak. A hétköznapokban követni Jézust, mindig hallgatni hivó szavára, a Hegyi Beszédet szívünkben forgatva menni utána néha selymes pázsiton, de legtöbbször göröngyös, sziklás talajon, sokkal nehezebb, mint egy-egy hősi gesztus, amire - Istennek legyen érte hála - az élet manapság ritkán ad lehetőséget.

Apám tábori lelkészi élményei közül való az az egyszerű baka, aki minden este letérdelt a priccse, szalmazsákja elé és imádkozott. Társai megállás nélkül csúfolták, kiröhögték, de ő csak mosolygott szomorúan és értük is imádkozott. És amikor egyikük a térdeplő fiú nyakába akasztotta a csizmáját, másnap reggel tükörfényesre kipucolva találta azt az ágya előtt. De mi csak a Dugovics Tituszokra emlékszünk - eszem ágában sincs érdemét kisebbíteni - akinek hősi elszánása zuhanásával, halálával együtt nem tartott tovább 15 másodpercnél. Egy hősi gesztustól, egy karakán kiállástól kevésbé ódzkodunk, mint attól, hogy kinevetnek, kicsúfolnak, akár csak megmosolyognak bennünket.

A Jó Pásztor pedig ott áll, vagy halad előttünk,, hív bennünket, hogy kövessük. És ezzel kapcsolatban még egy gondolatot: a juhászat a magyar paraszti világban is nagy szerepet játszott. Nem tudom, Mikszáth híres juhászai hogyan irányították nyájukat, lehet, hogy a híres dudások lassan ballagtak, és a nyáj követte őket, de az alföldi magyar juhászok - gyakran szamárháton, gyakran kutyával - terelték a nyájat.

Jézus nem terel, Jézus hív és vezet. Az, hogy ő pásztornak, jó pásztornak nevezte magát, nem volt meglepő, idegen a zsidóknak. Esetleg megbotránkoztató. Hiszen ők - az Otestamentum tanúsága szerint - sokszor hasonlították fejedelmeiket és királyaikat pásztorokhoz, de magát az Istent is. „Az Úr énnékem őriző pásztorom...”

SCHULEK MÁTYÁS ZSINATI ÜLÉSSZAKOT MEGNYITÓ ÁHÍTATA

A Jó Pásztor hív és vezet

(Jn 10,27-28)

(Kár, hogy ez a zsoltár közismert, kálvinista formájában nem szerepel énekeskönyvünkben.) Az, hogy Jézus - mint pásztor - hív és vezet, talán a népet a pusztai vándorlásában vezető tűzoszlopra is utal?

Jézus hív, vezet, mutatja az utat. Mindig és minden helyzetben. De van-e fülünk hivó szavának meg- hallására, van-e szemünk keze intésének meglátására?

Eredetileg nem birkákról akartam itt és most beszélni, hanem szamarakról, de nem mertem. A bölcs, nagyhírű, nagy tudós próféta, vagy inkább mágus Bálám nem látja Isten angyalát, nem érti meg akaratát, de az oktalannak és sok más egyébnek elmondott szamár igen, s még meg is verik érte.

Nagy önérzetünk, önbizalmunk, hitbeli gyengeségünk, megfáradt- ságunk, eltespedésünk nem homá- lyosítja el sokszor szemünket, nem dugaszolja be fülünket? Fárasztó szürke hétköznapjainkban, a mindennapiért folytatott küzdelemben, fontos és fontosnak vélt célol elérését célzó erőfeszítéseink között de sokszor nem halljuk a híve szót! Itt is közöttünk van, itt i: mutatja az utat. Rá figyeljünk, ő kövessük.

IMÁDKOZZUNK!

Uram Jézus, Jó Pásztorom! Köszö nőm Neked, hogy egy Lehetek nyájadból hogy követhetlek gyermekségem óta, é hogy már közeledik a cél.

fi kérlek, bocsásd meg, hogy olyai sokszor engedelmes jó báránykád he lyett buta kerge birka vagyok, befogón a fülemet, hogy ne halljam hívó szava dat, elkódorgok, el is tévedek. Köszö nőm, hogy mindig utánam jöttél, kisza badítottál a tüskés bokrok közül, ki mentettél a szakadékból, bekötözted se besült, törött lábamat. Pedig nem egy szer vittek tévutakra butaságaim, vág; valami csábító furulyaszó. Nem érdemel tem meg, hogy utánam jöjj, de Te szere tétből tetted, és én szégyelltem magam És kérlek, Uram, ha megint rámjön : kergeség, keress meg újra, hetedszer é hétszer hetedszer is, mert Te tudod, hog; igazán szeretlek, és Téged akarlak követ ni, csak néha nem úgy sikerül.

Uram, itt ülünk most vagy hetvenen sok okos ember, mind a Te nyájadból Adj nekünk tiszta szemet, hogy mindij lássunk magunk előtt, adj tiszta fület hogy jól halljuk hangodat, soha egy lé pést ne tegyünk rossz irányba, egymás véletlenül se lökjük, tapossuk meg. A T szereteted töltsön be mindnyájunkat, T világosítsd meg elménket, hogy mun kánkban jól haladjunk, bölcs döntéseke hozzunk. Ámen.

A veséhez közeledve

Az egyik a gazdálkodásról szólt. Újszerű felfogást tükrözött. Abból kiindulva, hogy az egyházi munka súlypontja a gyülekezet, alulról építkezünk, a gazdálkodásnak is a gyülekezet az alapvető színtere. A másik oldalon a külön- böző csatornákon — állam, alapítvány oh, -külföld...*™ az egyházhoz érkező pénzek elosztását, figyelembevéve az igényeket és az összegek nagyságát, országos szinten érdemes kezelni, a döntési folyamatba bevonva az érdekelt egyházmegyei, illetve egyházkerületi képviselőket is. A gazdálkodás adminisztrációját is ezen a két szinten - gyülekezet és Országos Egyház — érdemes eszközölni, tehermentesítve a közbülső szinteket. Természetesen ezek a szintek is rendelkeznek feladataikhoz anyagiakkal, a működési költségekben közvetlen döntési kompetenciával. Mindez megfelel annak a helyzetnek is - túl a számítógépes korszak diktálta korszerűsítésen -, hogy eltérően a múlttól, jelenleg a középfokú oktatási intézmények szervezetileg az országos szinthez tartoznak, de a diakóniai intézmények is vagy gyülekezeti, vagy országos kezelésben jelentkeznek (óvodák, általános iskolák is a gyülekezetekhez tartoznak).

Érződött, hogy a Zsinat értékeli az előterjesztés újszerűségét, minőségét, barátkozik a koncepcióval, de még szükséges az érési idő, sok eszmecsere ahhoz, hogy kialakuljon a legjobb megoldás. Mindenesetre itt megvalósult azok elképzelése, akik - szerintem is helyesen - úgy vélik, hogy először a témát, az úgynevezett alapkérdéseket, koncepciókat érdemes jól megvitatni, ezt követheti a törvényszöveg elkészítése, ennek általános, majd részletes vitája.

Még inkább felforrósodott olykor a légkör az egyház- megyei szolgálat és szervezet részletes vitájakor. Előbbit sikerült befejezni (négy oldal törvényszöveg), utóbbit csak éppen megkezdeni. Ez is igen-igen tanulságos volt és hozzájárult ahhoz, hogy a törvénykönyv végső szerkezete, illetve az ezzel kapcsolatos változatok világosabbá váljanak a Zsinat számára.

Miről is van szó? Jelen ülésszak eredményeihez tartozott a Missziói Törvény szövegének elfogadása.

Korábban már e törvény általános vitájakor jelentkezeti az aggodalom, hogyan lehet az egyház identitásának a lényegét, a missziót, törvénybe foglalni. Uralkodóvá vált az a felfogás, hogy szükség van Missziói Törvényre, mert ez üzenet is negyven év bezártsága, a misszió korlátozása, tilalma után az egyház népének és a társadalomnak a megújulás igényéről.

Kicsit hasonló vita zajlott le az Egyházmegye kapcsán. Jogászok véleménye ellenére a Zsinat korábban úgy határozott, hogy először az egyházmegyei szolgálatról alkot törvényt, ezzel is hitet téve a funkcionalitás mellett, utána szabályozza a szervezetet. E megoldás nehézségei természetesen a részletes vitában mutatkoztak meg leginkább, így többen visszakanyarodtak az általános vitához, nehezen látva be, hogy a korábbi döntéseknek - az ügyrenddel ellentétes - ismételt megkérdőjelezése az, ami lassítja a zsinati törvényalkotást. Okos kompromisszum született. A részletes vita lefolytatása, a törvényszövegek elfogadása után, a törvénykönyv végső szerkezetének, a törvények sorrendjének az elfogadásakor lesz mód és idő arra, hogy struktúra és funkció kapcsolata minden szinten elrendeződjék. A Zsinat e munkálatok megkezdésével máris megbízta a zsinati elnökséget.

Végül bizakodásomat erősíti, hogy több fiatal kapcsolódott be a munkába, egészségesebb lett a korösszetétel, a nemzedékek aránya. Nem vonva kétségbe az idősebbek felkészültségét, felelősségtudatát, talán nem baj, ha többen vesznek részt a törvényalkotásban azok közül is, akiknek - emberi mértékkel mérve - hosszabb idő adatik meg majd élni abban az egyházban, amiről ma álmodunk.

DÁknrt

Talán a címet olvasva, mind a zsinati tagok, mind a szélesebb egyházi közvélemény meglepődik. Hiszen mást sem hallani, mint hogy lassú a Zsinat ritmusa, nehezen születnek meg az új törvények, még az is kétséges, hogy a jelen törvényben meghatározott hatéves időtartam {1997 ; nyarán végződik) elegendő lesz-e a munkához. Lehet túlzott optimizmusnak minősíteni, de - sportnyelven szólva - engem a januári zsinati ülésszakon megcsapott a finis, a véghajrá szele. Talán először villant fel markánsan az út vége, közeledés ahhoz az egyházszervezethez és működéshez, amelyről álmodunk.

De álmodunk-e? Van-e víziónk, jövőképünk? Ha eddig nem tették meg, most már minden zsinati képviselőnek meg kell kísérelnie - környezete, az őt küldők véleményét is kikérve - válaszolni ezekre a kérdésekre. így közeledhet egymáshoz a Zsinaton észlelhető két legtávolabbi gondolkodás is. Az egyik úgy jellemezhető, hogy talán túlzottan is realista, ami a mai napi gyakorlathoz ragaszkodást illeti. Efelfogás képviselői is lényegesnek tartják a szervezet korszerűsítését, a decentralizáció bizonyos mértékét, a működésben is a demokratikus gondolkodás prioritását. Ugyanakkor nem győzik hangsúlyozni, hogy a jelen struktúra és működés legcsekélyebb változtatása is többletanyagiakat igényel, ami esetleg ellentétes hatást eredményez, mint amit a jogalkotó elérni szeretne. - A másik oldalon a mindenben és minden áron változtatás igénye akár illúzioniz- musnak minősíthető. Érdekes, hogy ebben is van két igen távoli változat. Az egyik úgy akar elhatárolódni az elmúlt évtizedektől, hogy egy tökéletesen kiépített négy szintű egyházszervezetet igényel, jól meghatározott és elhatárolt hatáskörökkel, a másik viszont nagyon fellazítaná a szervezetet, csaknem szabadegyházi jelleget adva a működésnek.

A következő két ülésszakon - február, június - a zsinati munka kétharmadához érkezik el. Addigra méginkább kirajzolódik az út vége, a lehetséges, szükséges kompromisszum. Mert bár hátra vannak még igen fontos törvények - az egyházi szolgálatra felkészítésről, az egyház háztartásáról, a sajtóról-már ma is látható, hogy köszön- hetőleg a törvény-előkészítő bizottsági munka fejlődésének is, komoly esély van jó minőségű törvények elfogadására.

Legkésőbb ősszel azonban a zsinati törvényalkotás feltétlenül el kell érkezzen az egyházpolitikailag (nem tudom végül is szabatos-e itt ez a kifejezés, de mindenesetre közérthető) is immár egyedül izgalmas kérdéshez, az egyházmegyék és főként az egyházkerületek kialakításához, az Országos Egyház, az egyházkerületek és az egyházmegyék feladatának a meghatározásához, beleértve a feladatok ütemezését, döntést a jelenlegi tisztségviselőkről és az új szervezetnek megfelelő tisztújítás elrendelését.

Nincsenek anyagi eszközeink - ha lennének, se biztos, hogy erre kellene fordítsuk - egy korszerű elektromos szókérő és szavazó rendszer kiépítésére. így viszont a szavazások alkalmával visszatérő kép, hogy nem együtt, hanem egymást,követve emelkednek a karok, ami az elektromos szavazásnál nem lehetséges. Eddig ez nagyobb gondot nem jelentett, mert bár részletkérdésekben olykor késhegyre menő viták folytak, a törvényeket végül jelentős egyöntetűséggelfogadta el a Zsinat. Nem lenne szerencsés, ha az egyház jövőjét - emberi értelemben - meghatározó szervezet és a hozzá tartozó hatáskörök kialakítása szoros, bizonytalan szavazásokon dőlne el (a bizonytalanság az előbb említett jelenségre utal). Itt feltétlenül konszenzusra kell törekedni, minimálisan arra, hogy minden szavazásra jogosult pontosan tisztában legyen a változatokkal, a különbségekkel, a döntés súlyával.

Ezen a januári ülésszakon úgy éreztem, hogy a zsinat közeledik ehhez a gondolkodáshoz, érzi a felelősséget, vállalja azt.

Két színvonalas vita is alátámasztotta ezt a vélekedésemet.

A ZSINAT TIZENÖTÖDIK ÜLÉSSZAKA: JANUÁR 7-8. EZ TÖRTÉNT A TIZENÖTÖDIK ÜLÉSSZAKON

Az Evangélikus Élet 60. évfolyama

1995. FEBRUÁR 5.

'6. számának zsinati melléklete