Evangélikus Élet, 1995 (60. évfolyam, 1-53. szám)
1995-11-05 / 45. szám
Zsinati Híradó 1995. november 5. A zsinat ismét javította működési rendjét A vasárnapi istentisztelet igehirdetése Az október 18. ülésszak befejezte a „Zsinati Tknácskozási és Ügyrend” javítására benyújtott indítványok vitáját, és módosításokat fogadott el. A vita a júniusi 17. ülésszakon kezdődött, de akkor - anyagtorlódás miatt - nem sikerült lezárni. Mint ismeretes, a zsinat maga határozza meg ügyrendjét. Ezt a feladatot a zsinat mindjárt két első ülésszakán (1991- ben) teljesítette. A szövegjavaslatot, amely az 1934-37-es zsinat ügyrendjére támaszkodott, akkor az előkészítő bizottság nyújtotta be. Azóta a zsinat az igényeknek megfelelően már kétszer módosította ügyrendjét. A mostani módosítás kiindulása dr. Sólyom Jenő írásos indítványa volt, amelyet az ügyrendi bizottság még ez év februárban tárgyalt és készített elő. A javaslat a zsinati tagok „otthoni” tanulmányozó és javaslatszövegező munkáját, továbbá a bizottságok törvényjavaslat-kidolgozó munkáját kívánta erősíteni oly módon, hogy a plenáris ülés csak a vita és a szavazás helye legyen, és az érdemi fogalmazás teljes egészében az ülést megelőzően történjék meg. Mindezt a zsinati munka meggyorsítása és a törvénykészítési munka minőségének javítása érdekében. A zsinat a javaslatot módosított formában fogadta el. A júniusi ülésen további javaslatok érkeztek, többek között dr. Frenkl Róberttól, aki egy konkrét szavazási eredmény problémát okozó értékelése A júniusi zsinati ülésszak után két zsinati tag mondott le és vonult vissza a törvényhozó munkától. Egyikőjük dr Hafenscher Károly, aki nemcsak zsinati tagként, hanem a 2. sz. Bizottság, a Teológiai Bizottság elnökeként is munkálkodott. Visz- szavonulásával érzékeny veszteség érte zsinatunkat. A másik lemondott zsinati tag Jankovits Béla, aki a Győr-Soproni egyházmegye választott küldötteként végezte törvényalkotó munkáját. A közelmúltban esperessé választották, ennek következményeként időhiányra hivatkozva vált meg mandátumától. Négy év felelősségteljes munkával a hátuk mögött arra kértük mindkettőjüket, hogy mondják el szubjektív véleményüket arról, miként élték át ezt a közös munkával eltöltött időszakot, milyen benyomások és élmények maradtak meg emlékükben. Dr. Hafenscher Károly: Alapvetésként szeretném leszögezni, hogy nagyon szeretem egyházunkat. Egész életemet és családomat egyházam szolgálatába állítottam. Megbecsültem és továbbra is fontosnak tartom mostani zsinatunk munkáját. Meg kell vallanom, hogy sokat tanultam az elmúlt négy évben idősektől, fiataloktól, lelkészektől és nem lelkészektől egyaránt. Különösen öröm volt számomra, hogy a zsinat jogászai egy egészen „más nyelvre” is után a szavazási rend finomítására tett javaslatot. Az újonnan módosított ügyrend részletesen szabályozza az általános vita és különösképpen a részletes vita előkészítését és lefolytatását, továbbá az ezekhez üleszkedő bizottsági munkát. Fejleszti a határozathozatal (a szavazás) rendjét. Pontosítja a zsinati munka vezetésének felelősségét, az elnökség és a bizottságok ebből folyó tennivalóit. A zsinat immár négyéves tapasztalata szerint egy törvény- szöveg tartalmát több szempontból mérlegelni, a szöveg mondatait találóan, tömören és világosan megfogalmazni, a törvényeket célszerűen szerkeszteni, egyszóval a törvényalkotás szellemi munkáját elvégezni bizottsági körben lehet. Ha rossz a bizottsági munka, rosszak a szövegek, a plénum- nak kevés az esélye arra, hogy jó döntést hozzon. A plenáris ülésen ki lehet ugyan javítani egy-egy hibát, de nem lehet a siker reményével a törvény egészét újrafogalmazni, átszerkeszteni. Ez a megvilágítás nem kívánja csökkenteni az egyes zsinati tagoknak a törvényalkotásért viselt felelősségét. Sőt e gondolatmenet alapján meg lehet jelölni annak ésszerű módját, ahogyan a tagoknak működniük kell ebben a felelősségben. [1] Minden egyes zsinati tag - tanulmányozva a megküldött anyagokat - megteszi írásos javaslatait a vitában tárgyalandó megtanítottak, olyanra, amihez korábban nem szokhattam hozzá. Mindig becsültem a tanulási fegyelmet. Lassan megértettük, hogy tárgyalni csak kultúrált stílusban és formában lehet. Ez a kultúrált vitastílus nem mindig volt jellemző egyházunkra. Az angolszász demokrácia parlamentáris formái tiszteletre méltóak és bizonyos mértékig használhatóak egyházi testületekben is. Fenntartva ugyan a keresztyén látást, hogy hitbeli igazságokat nem szavazatszám dönt el, Jézus a nagy perben egyedül maradt, mégis neki volt igaza. Sőt, ő volt, az igazság. Senki sem jogosult önmagát hozzá hasonlítani, de mint szélső esetet meg kell említeni. A Teológiai Bizottság munkájában is szívesen vállaltam feladatot. A Zsinati Hitvallás megfogalmazása különösen érdekes kihívás volt. Most már kívülálló vagyok, de továbbra is az egyházban élek, ezért ajánlásként hadd kérjem, hogy a zsinati tagok egymást jobban becsüljék meg és mindig összegyházi érdekekre tekintsenek. Véleményem szerint erősíteni kellene a lelkészi kar képviseletét, mert az elnökségben két felsőoktatási intézményben érdekelt rektor ül. Kívánom, hogy a zsinat mielőbb befejezze munkáját. Gyümölcseiből egyházunk már a közeljövőben élni tudjon. Jó reménységgel várom a teoszövegekre. (Javaslatait a bizottság szerkesztő munkája után fogja viszontlátni). [2] Ő maga is részt vesz valamelyik bizottság munkájában - kérésére bármelyik bizottsági ülésre meghívják - és így a szöveg érlelésében, kialakításában is közrehat. [3] A plenáris ülés vitájában segít megvilágítani a döntés fontos szempontjait, majd [4] szavazatával hozzájárul a jó törvényszöveg elfogadásához. A kedves olvasó talán azt kérdi: „miért is kell nekem megismerkednem a zsinat belső működési rendjének részleteivel?” Válaszom: ismereteim szerint - a Teológiai Akadémia kivételével - egyetlen egyházi szervezet sem rendelkezik olyan, saját tapasztalatai alapján kiérlelt működési szabályzattal, mint éppen a zsinat. Az a tapasztalatom, hogy ha azonos személyek két olyan testületben működnek, amelyek közül az egyik szabályozott rendben, a másik csak egy hallgatólagosan elfogadott (elszenvedett?) szokásrend szerint működik, nagy különbség adódik a tagoknak a közösségi döntésekben való eredményes közreműködésében, természetesen a rendezett testület javára. Próbáljuk meg tehát rendezni és rögzíteni azon egyházi önkormányzati testület működési szabályait, amelynek tagjai vagyunk. Mintául - segítségként - a zsinati ügyrend minden egyháztagnak rendelkezésére áll, aki kéri. lógiailag már megalapozott munkát struktúrális vonatkozásban is. Urunk áldását, vezetését kívánom a Magyar Evangélikus Egyháznak. Jankovits Béla: Csupán néhány gondolatban szeretném a bennem kavargó érzéseket megfogalmazni. Legfontosabb hatása rám a zsinatnak ott jelentkezett, hogy növekedtem toleranciában. Gondolom, így van ezzel más is. A zsinati munka indulásakor talán túlzottan is egymásnak feszültek indulatok. Később ez a hangulat lecsillapodott és lassan egymás véleményére is oda tudtunk figyelni. Kezdetben magamnak is más elképzelései voltak, amikből engednem kellett. Rákényszerültünk kompromisszumokra. Ezzel nem lettünk kisebbek, mert egyházunk érdekében hoztuk ezeket a kompromisszumokat. A másik dolog, amiért hálás vagyok az elmúlt négy évért az, hogy értékes emberi kapcsolatokat tudtam ez idő alatt kialakítani. A folyosói beszélgetések nem csak egymás meggyőzésére voltak alkalmasak, hanem új baráti kapcsolatok megszületésére is. Mindent egybevetve hálás vagyok, Istennek, hogy ezt az időszakot a zsinati munkában eltölthet- tem. Hiszem, hogy az elvégzett munka nem volt hiábavaló, eredménye egyházunk életében jelentkezni fog. Kiss Miklós Testvéreim a Jézus Krisztusban! Az elmúlt héten egyik líceumi fakultáción előkerült az idén érettségiző diákok, hitta- nosaim között a család, a közösség, a hivatás kérdése, témája. Hangot kapott az a vélemény, hogy a közösségi életet minden időben és korban ugyanaz a tényező határozza meg, hogy szét ne hulljon: a szeretet. Ezt mindenki - hangzott egy vélemény - el tudja fogadni, ha a második kőtáblán álló hét parancsolatot olvassa. De milyen jó, hogy Mózes nem hagyta ott a Sínai-hegyen az első kőtáblát. Elhívatásunkhoz méltóan, szeretetben (a mai vasárnap témája) járni csak úgy tudunk, ha Istent mindennél jobban féljük, szeretjük, és Őbenne bízunk. Nem véletlen, hogy Luther mindegyik parancsolat magyarázatát így kezdte: Istent félnünk és szeretnünk kell... Pál erőteljesen aláhúzza, hogy a közösségekben, a keresztyén családban nem elég a humánum, mely képes emberi melegségre a fagyasztó közömbösség világában - hanem el kell jutnunk a szeretet örök, kiapadhatatlan forrásához, az agapét árasztó ÚRhoz. Igénk szinte minden mondatában különféle formában előkerül az ÚR Jézus neve. Ezért, amikor a közösségi életben szolgálunk, nem feledkezhetünk meg Őróla. Szolgálat a közösségekben! Az ÚRBAN történhet. Más kifejezéssel ez azt jelenti, hogy testében, az egyházban. Hitvesek, szülők, gyermekek, vezetők és beosztottak a Krisztus egyházában ennek az egy testnek a tagjai. Ő az ÚR, mi pedig testének tagjaiként egyenlők vagyunk, vagyis egymásnak testvérei. Ezért mondhatta Reményik: „Testvér, testvérem, ez a legszebb szó a világon”, mert nemcsak szép „csengése” van e szónak, hanem „aranyfedezete”: az ÚR Jézus testvérünkké lett. Pál az Úrban hívőkről beszél, ami azt jelenti, hogy mindnyájunkat összekapcsol a Krisztusban gyökerező hit. Ez határozza meg az egymáshoz való viszonyunkat a gyülekezet nagy családjában, a vér szerintiek kisebb családjában, a társadalomban, a hivatás és munka mezején. Itt kell mindent az Úr Jézus nevében tenni. Ez jelenti, hogy a hétköznapi ún. kis kötelességeinket is a legmagasabb nézőpontból tesszük az Úr nevében. Az Úr neve nemcsak mindenekfelett való név, nemcsak felirat egy füzet elején, nemcsak egy sóhaj a nehéz munka kezdetén, hanem neve élő és ható, és akik Őt Úrnak vallják, személyes Uruknak és Megváltójuknak, vagyis az Úrban élnek, azok egy család tagKol 3,17-4,1 jai a zsinat mindegyik ülésén, itt ebben a templomban, a fasori gyülekezetben, mely nekem is templomom és gyülekezetem volt, amikor az ötvenes években Sopronból teológusként a fasori gimnázium épületében kaptunk átmenetileg helyet előadások hallgatására. Akik a Krisztusban megjelent szeretetből élnek, azok össze is forrnak, mint egy család tagjai. Tudják egymásért nemcsak verejtéküket, nemcsak könnyüket, hanem vérüket is ontani. Ma inkább ez a hangsúlyos: nem meghalni, hanem élni egymásért! Olyan ritkán tesszük: egymás könnyét törölni, verejtékét szárítani és véres sebeket kötözni. Aki ezt az Úr Jézus nevében teszi, nem nyújtja be a számlát utólag sem, mert hálából fakad! Az ÚRNAK való szolgálat ez! a) Keressük azt, ami kedves az Úrnak, vagyis nem dolgozunk látszatra, gyors mennyiségi munkával minél többet. Ma szorongató a munkák és szolgálatok nagy mennyisége. Ilyenkor mindnyájunkat fenyeget a felületesség, az idő megkurtítása, az időhiány miatti' készületlenség. Ne feledjük azonban, hogy itt Pál azt nevezi olyan tettnek, amely „kedves az Úrnak”, amikor a gyermekek engedelmeskednek szüleiknek. Ha Luther magyarázatát komolyan vesszük, akkor itt arról van szó, hogy „szüleinket és elöljáróinkat meg ne vessük és meg ne haragítsuk, hanem tiszteljük, becsüljük és szeressük őket, nekik szolgáljunk és engedelmeskedjünk.” Mint az Úrnak, mert ők az Ő helyettesei. De az is bizonyos, hogy ők is Istennek tartoznak engedelmességgel, nem imádtathatják magukat, nem lehetnek zsarnokok, mert ugyancsak Istennek tartoznak felelősséggel. „Ne ingereljétek gyermekeiteket”, vagyis túlzó szigorúsággal ne akarjatok sztárokat nevelni saját dicsőségetekre. Valaki felvetette ezzel kapcsolatban a súlypont kérdését a mai időnkre vonatkoztatva. Azt mondta, hogy ma nemcsak arra kell vigyázni: „el ne vegyük a gyermekek kedvét” a túlzott szigorúsággal, hanem gátat kell vetni „kedvtelésük elburjánzásának”. Nyilvánvaló, hogy Pál apostol szerint mindegyik hangsúlyos, mert nem az a döntő, hogy a gyermekek szüleik előtt úgy legyenek kedvesek, hogy látszatkedvességgel bekössék szemüket, mert így tudják elérni céljukat. Nem is azon van a hangsúly, hogy a szülők kedvesek legyenek gyermekeik előtt és minden igényüket kielégítsék (a sikeres érettségit autóval honorálják), hanem kedvesek legyenek mindannyian az Úrnak! Ez pedig nem megy látszattal, mert Ő átlát mindenen, mint szívek és vesék vizsgálója! b) Ezért az Úrnak való kedves szolgálat teherviselést is jelent. Nem vehetünk le mindent egymás válláról akkor sem, ha egymás terhét hordozzuk és segítjük megkönnyíteni a családtagok életét. Mindenkinek hordoznia kell a maga terhét. Gyermekeid hitéért való tusakodást senki sem veheti át, a szüleid gondoskodó szereteté- ért való hálát nem adhatja meg a legjobban felszerelt szeretetotthon sem. Ugyanúgy egyházunk családi életének külső keretet és szilárd partot munkáló új zsinati törvények, melyek sok éven át komoly teherhor- dozást jelentenek, nem vehetik le a gyülekezetek szívéről az imádság felelősségét, hogy legyen a keret méltó az evangélium tartalmához. így lehet mindnyájunk szolgálata az Úrnak kedves! Mindenkinek részt kell vállalnia ebben a terheket hordozó szolgálatban: időseknek, de fiataloknak is. Még előttem van Podmaniczky professzorom közel ötven évvel ezelőtti igei mondata, amit saját fiatalságával illusztrált és megpecsételt: „Jó dolog, ha az ember igát visel ifjúságában.” Szavai mögött áldást rejtő kemény ifjú-évek húzódtak. Bizonyosan vannak, akik életük végéig hordják a sebet, amit fiatalon, szülők elvesztésével, szeretet és öröm hiányában kaptak és sokan „törést” szenvedtek. Az Úrnak szolgálunk a házasságban is, ezért reformátorunk szavaival: „hitvestársát mindenki szeresse és megbecsülje”. Néha nagyon kemény próbatételekkel járó szolgálat ez. Nemcsak Jób felesége szenvedett ebben hajótörést, amikor férjét átkozásra és megha- lásra biztatja, hanem az ösztöneinek ellenállni nem tudó Dávid is, akinek sok keserűsége volt azután családi életében. De a bűnbocsánat bizonyossága és ereje a próbatételekben megőriz. Akik az Úréi és az Úrnak szolgálnak, azok az ÚRTÓL kapják az örökséget. Isten gyermekeinek van öröksége. Pál írja a rómaiakhoz: „Maga a Lélek tesz bizonyságot a mi lelkűnkkel együtt arról, hogy valóban Isten gyermekei vagyunk. Ha pedig gyermekek, akkor örökösök is: örökösei Istennek és örököstársai Krisztusnak, ha vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt dicsőüljünk is meg” (Róm 8,16-17). Kik kapják viszonzásul ezt az örökséget? Akik Isten gyermekeinek a szabadságát a készséges szolgálatban megélték a családban, a hivatásban. Azok kapják, akik nemcsak azt vallották, hogy a keresztyén ember hite által szabad és senkinek sincs alávetve, hanem minden ember készséges szolgájaként, mindenkinek alávetve szeretetben éltek. így vár ránk az örök élet öröksége, a Krisztussal való zavartalan közösség, dicsőségében való részesedés. De értékesebbnek tartjuk ezt minden földi örökségnél? Ezt a legdrágábbat nem „kótyavetyéli” el az ember, a mai „éhező” ember egy „tál lencséért”, mint Ezsau? Néha többszörösen is elszomorító, amikor egy nagy család vesz körül egy koporsót. A megözvegyült ott áll egyedül. A gyermekek külön családjukkal, azok is távol egymástól. Sokszor az örökség miatt van ez a szeretetlenség a családban már a koporsónál, és mi lesz még ezután?! Az Úrtól kapott örökségben nincsen személyválogatás. Mindenki megkapja, aki az Úré, aki-Neki szolgál, abban a közösségben, kicsi és nagy családban, ahová beállította övéit. Ámen. Szimon János soproni lelkész thy VISSZATEKINTÉS négy év zsinati munkájára r t
