Evangélikus Élet, 1995 (60. évfolyam, 1-53. szám)

1995-10-29 / 44. szám

Evangélikus Elet 1995. október 29. r-------NAPRÓL Ember , megmondtam neked, bogy mi a jó, és hogy mit kíván tőled az Úr! Csak azt, hogy éy tör­vény szerint, törekedj szeretetre, és légy alázatos Is­teneddel szemben. Mik 6,8 VASÁRNAP Bárcsak állhatatosan járhatnék uta­don, megtartván rendelkezéseidet. Zsolt 119, 5. Ha be akarsz menni az életre, tartsd meg a parancsola­tokat Mt 19,17 (Mk 10,2-16, IThessz 4,1-8, Zsolt 19). Az életre hív Jézus. Az élet kettős, benne van a magam törvénye» (akarata), mely véges, és benne van az Isten törvénye, mely életet ad, es Isten akara­tának cselekvésére késztet. A zsoltáros óhajtva mondja fohászát: „Bárcsak” tudná az Isten útját jár­ni. Ez mély bűnbánat és felismerés, hogy egyedül kevés az ember az elhívott életre, ezért adatott a törvény betöltése, a kegyelem Jézus által. HÉTFŐ Aki az Urat féli, annak erős oltalma van. Péld 14,26 (2Kor 7,1, 5Móz 27,11-26, Jób 6,1-10, I 24-30). Az elkeseredés, szenvedés, gyötrődés éle- I tünk része, ha ezt most mérlegre tennék, meménk-e I azért könyörögni, hogy igazán megmérettessék? A I testi és lelki tisztulás igénye kiveszőben van, holott I égetően szükséges. Pedig e folyamat elől nincs kité­rés. Az Úr félelme teljessé akar tenni a megtisztu­lásban, hogy bízzunk felemelő oltalmában, a kereszt I bűnbocsánatában. KEDD Mert más alapot senki sem vethet a megle- I vön kívül, amely a Jézus Krisztus. lKor 3,11 (Dán I 2,20, Jel 5,12, Mt 5,2-12, Róm 3,21-28, Jób 8,1-22). I Bölcsesség és hatalom. Emberé? Nem! Istene? I Igen! A reformáció a döbbenet ünnepe is, ahogy a I kereszt is az volt. Luther ébresztőt fújt egyházának I és népének, mely mindenkor aktuális. Mint jó épí- I tész, aláfalazott, hogy ne szivárogjon be hamisság, I gonoszság Isten templomának épülő köveibe. Ezek ! | a kövek mi vagyunk, s ennek csak egy alapja lehet: I az Isten Báránya, aki az ingyen kegyelem, hitünk I alapja. Próbáljunk örülni ennek az ünnepnek, az I igének, mert az a bölcsesség és hatalom, melyet I Krisztus hordoz, abban az életünk van elrejtve. NAPRA—--------v SZER DA Mert nálad van az élet forrása, a te vilá­gosságod által látunk világosságot. Zsolt 36,10 (ÍJn 5,12, Mai 2,13-16, Jób 9,1-3,21-35). Az égbolton megszámlálhatatlanul sok csillag, fényforrás van. Egyik fényesebb, a másik halványabb, netán kialszik. Életünk is hasonlít ehhez, vannak közöttünk erősek, gyengék, de egyszer mi is követjük a csillagok végét. Aki Jézussal jár, nem jár sötétségben, fénye nem szű­nik meg, mint a csillagoké, mert a Fiú az élet forrása számunkra, az ő világossága tart meg örökre. CSÜTÖRTÖK Azért nagyon vigyázzatok magatokra, és szeressétek Isteneteket, az Urat. Jpzs 23,11 (ÍJn 5,3, Filem 1-22, Jób 11,1-5, 13-20). Életünk egy ré­sze vigyázás. Valamire mindig vigyázni kell, gyakran félni. Ettől nagyon nehéz szabadulni. Nún fia az Isten szeretetére szólít fel, ha szeretjük őt, akkor megnyug­szik lelkünk. Megnyugodhatunk afelől, hogy ő óvja életünket. Az Isten iránti szeretet egyszerű, élni kell a parancsolatai által, és szeretni egymást. PÉNTEIt- Ne félj, és ne rettegj, mert veled van Iste­ned, az Úr, mindenütt, amerre jársz. Józs 1,9 (Mt 10,27-28, Ef 5,25-32, Jób 12,1-3,13-25). Félelem és rettegés. Napjainkban fokozottan tapasztaljuk ezt, gyakran taposunk egymás életébe, nem merünk szembenézni jövőnkkel, még azzal sem, melyet Is­ten szab nekünk. Pedig ő azt szeretné, ha ez a beteg­ségünk megszűnne, és figyelnénk a belső emberre, a lelkünkre. Ezért adta útmutatását, igéjét, hogy gyó­gyítsa, erősítse lelkünket és hitünket. SZOMBAT Ezért most megmutatom, ezúttal meg­mutatom nekik kezemnek hatalmát, és megtudják, hogy Úr az én nevem. Jer 16,21 (Róm 1,5, lKor 7,29-31, Jób 14,1-12). Isten hatalmának karja lehet látványos és rejtett. Mindkettőben ott van a félelme- tesség, de benne van a kegyelem is. Jobbja, az ő egy­szülött Fia, aki megismertette velünk Atyjának ne­vét, mélységes emberszeretetét. Isten jobbja hív és vár, hogy ne a magunk isteneiben bízzunk, hanem az egyetlen, élő, igaz mentsvárunkban, az Úrban. Halasi László _________________________________________/ Go ndolatok a temetőben... lKor 15,26 Leszáll az este, de a sok virág és sok gyertya különös varázzsal tud bevonni mindent. A virág az életet hirdeti, a gyertyák fénye pedig próbálja elűzni a halál sötétjét. És a sok ember láttán úgy érezzük, ilyenkor szinte „él” a temető. El­gondolkozva nézünk bele a gyer­tyák pislogó lángjába. Felidézzük a régi napok emlékeit, amikor még szerettünk is velünk volt... Mind­ebben van valami szép, és feleme­lő és vigasztaló... Az ember sok mindent meg akar szépíteni - sokan így tesznek a halállal is. Ezért kérnek sokszor a lelkésztől is „szép” temetési be­szédet. Nos, az ige nem engedi meg, hogy mi a halált megszépítsük. Ilyeneket szoktunk mondani: meg­halt, de legalább nem szenved to­vább. A halál megváltotta a beteg­ség kínjaitól... Hányszor hangzik el ez a mondat: ez az élet rendje, egy­szer születünk, egyszer meg is kell halni... A Biblia halomra dönti a mi. gondolatainkat és bölcsességün­ket, amikor azt mondja: mint utol­só ellenség, töröltetik el a halál. A halál tehát sohasem lesz az em­ber „barátja”. Nem lehet vele „megbarátkozni”. A halál: ellen­ség. Már csak azért is, mert nem csupán a testi életet szünteti meg, hanem megsemmisíti a legdrágább emberi kapcsolatokat is, hiszen kegyetlenül szakít el fiatal édes­anyát apró gyermekeitől, szerető hitvestársakat választ el egymástól. De a halál azért is ellenség - és ez a döntő -, mert van egy fullánk­ja. A halál fullánkja pedig nem más -minta bűn (lKor 15,56). Minden­ki érzi, hogy a halál után leplezetle­nül kell Isten elé állni azzal az élet­tel, amelyet tisztátalanul élt végig engedetlenségben, Istentől elsza­kadva. Az Istentől kapott szabadsá­got arra használta, hogy visszaélt erejével, szépségével, tudásával, te­hetségével, a kapott anyagi javak­kal. A halál ellenség, mert az ige szerint utána jön a számadás (Zsid 9,27). Sokan bizonygatják: - Én nem félek a haláltól, megbarátkoz­tam vele. De ez önámítás! A halál sohasem lesz a barátunk. Egyvalaki győzte le a halált, egyedül O lehet barátunk és Szabadítónk. Mind­nyájunk vétkét magára vette, és aki Benne hisz, és hajlandó Jézus ere­jével meghalni a bűnnek, az nem megy ítéletre. Őrá vonatkozik a ré7 gi mondás: „Üdvözlégy kereszt, egyetlen reménységünk!" Ugye, milyen messze vagyunk már a gyertyafényes temető han­gulatos világától? A sírokon pom­pázó virágok és a lobogó gyertya­fények nem tudják legyőzni a halál borzalmát. Valami másra van szüksége az embernek. A szép szokás, a kegyelet, az emlékezés sokszor csak utólagos erőlködés, amellyel a hálátlan gyermek utólag akarja pótolni mu­lasztását szülei felé. Pár éve szíven ütött a nagycenki temető bejárati felirata: „Krisztus feltámadt!" Átéltem, hogy ez mennyivel több, mint a megszokott felirat: „Feltámadunk!”. Igen. Jé­zus neve és a halál feletti győzelme az egyetlen vigasztalásunk. Ő nem megszépítette a halált, hanem le­győzte. A gyülekezet számára a gyertya Jézus szimbóluma. O mondta: „Én vagyok a világ világossága”. Jó tudni, hogy a halottaknapi tömeg­ben sokunkat a gyertyafény Jézus­ra emlékeztet, aki számunkra az igazi világosság a temető félelmetes sötétségében is. Gáncs Aladár REFORMÁCIÓ ÜNNEPÉNEK IGEJE KITÁRT AJTÓ, MEGNYÍLT SZEMEK Róm 3,20-27 Vannak pillanatok, parányi idő­szigetek, melyekre összesűrűsödik lepergett évezredek esszenciája és a végtelen jövő. S ez a pillanat fel­tár előttünk mindent, ami addig rejtve volt. Csupán a szabadon szárnyaló emberi fantázia sejt va­lami hasonlót, mikor elképzel egy időkaput, ahol múlt-jelen-jövendő összetorlódik, és a véges időkeret­be szorított ember szabadon köz­lekedik vissza és előre az időben. Mindez csak álom. De az valóság, hogy Urunk az emberiség történe­tének menetében adott olyan idő­szakokat, mikor szívéig láthat­tunk, mikor magától kitárult a menny ajtaja. Mikor minden idők metszéspontjában, az idők teljes­ségében a legcsodálatosabb időka­pun Krisztus keresztjén keresztül az Ő arca világának valósága és a mi világunk, az ember igazi koz- metikázatlan ábrázata tárult fel előttünk. Ezen pillanatok sorába tartozik a reformáció és minden kor minden emberének reformá­ciója, a feltárt és megpillantott, szembeszökő és szívig hatoló igaz­ság pillanata. A „most pedig” ma nekünk szól. Urunk velünk akaija megláttatni, nekünk kívánja megmutatni az el­veszett és Krisztusban megtalált paradicsomot, az elveszett és Jé­zus által megtalált embert. S erre rí t semmi és senki más nem képes, csak Ő. Reformáció ünnepe hirdeti ma is Urunk gyógyító, életújító hatal­mát. A meggyógyított vakok sorá­ban Bartimeussal, a vakon szüle­tettel, Tamással, Pállal, Lutherrel együtt mi is ott lehetünk, s alázato­san, de meggyőződéssel vallhatjuk a bennünket faggatóknak: „Egyet tudok: vak voltam, és most látok”. Látom megváltóm keresztjén át a töviskoronán megtörő halvány fé­nyen, az elsötétült égen keresztül isten dicsőségét. Felismerem a meggyötrött vérező lehanyatló ar­con, Krisztusfőn Mennyei Atyám mentő szeretetének, hozzám hajló kegyelmének felém sugárzó voná­sait. Rácsodálkozom arra az évezre­des felfoghatatlan türelemre, amely népe és minden nép halom­ra hordott, s a golgotái kereszt óta iszonyú heggyé magasodott bűne­it, engedte, hogy az Igazra, a bűn- telenre omoljon. S akkor többé nem a magam igazát hajtogatom és keresem, hanem ,yAmulok, hogy 0, az Ártatlan, mit tesz értem”. De észreveszem a magam hely­zetét, állapotát is. Azt, amit olyannyira szeretnék eltitkolni, el­takarni elsősorban mások, azután magam, végső sorban Isten előtt. Sok bűnnel szennyezett, vétkeket A hordozó életemet. Elismerem, nem vagyok hibátlan, van bennem egy szomorú, letagadhatatlan kö­zös nevező minden embertársam­mal együtt, melyet génjeimben, sejtjeimbe ivódva hordozok azt Is­ten iránti bizalmatlanság, hitetlen­ség vétke. Ha a kereszt tiszta fényében szemlélem önmagam, feltűnik az is, ami üresség, elrettentő vá­kuum, hiány életemben. Mennyi­re széttört és apró szilánkjaira hullott az a képmás, amely Isten dicsőségének hordozója, vissza- tükrözője volt. Ez a legalapvetőbb és legégetőbb hiány, amit oly sok mindennel szeretne helyettesíte­ni, leleményesen kitölteni az em­ber és nem döbben rá, hogy egye­dül ez, ami pótolhatatlan. Á betöl­tésre, megigazításra egyedül Ő ké­pes. Arra, hogy a széttört szilán­kok újra a helyükre kerüljenek, hogy helyreigazodjon bennünk és rajtunk az Ő képe tisztán, kivehe­tően és fénylőn. A kereszt időka­puján át meglátom a Jézus Krisz­tus által megváltott, az új terem­tés törvényszerűségeinek engedel­meskedő világot, benne a megvál­tott igazzá, teljessé tett ember), aki kételkedés nélkül, gyermeki bizalommal tekint Teremtőjére, Megváltójára, és életével Istent dicsőíti. Becsüld meg a drága pillanatot, a feléd kitárt ajtót, a szemet nyito- gató áldott, gyógyító kezet, s tudd kimondani szívből fakadóan: „Hi­szek, Uram”. Smidéliusz Zoltán A VASÁRNAP IGÉJE FÉNYSUGÁR ÉLET lPt 1,13-16 Irdatlan távolságot bejárva, a dermesztőén hideg, sötét űrt át­utazva több millió fényév távolá­ból egy fénysugár ráhull a csillagá­szati távcső lencséjére. A távcső lencserendszerén keresztül egy olyan műszerbe jut, ahol színeire bomlik és vall, beszél hozzáértő tu­dósoknak arról a szabad szemmel nem látható csillagról, napról, ahonnan elindult. Az embereknek, nekünk rövi- debb út, egy szemvillanásnyi idő adatott, de ez is vall a környeze­tünkről. Vall arról a helyről, csa­ládról, körülöttünk lévőkről, ahonnan elindultunk. S cseppet sem mindegy, hogy e kimért arasz­nyi élet, az életem végül milyen nyomot hagy a nagy színképelem­ző fotolemezén. Urunk a legna­gyobbra, a legtöbbre biztat, báto­rít minket - melegítő, világító, jó hírt hordozó áldásos fénysugár életre - mikor ezt mondja: - „Szentek'legyetek”. Riadtan kér­dezhetjük magunkban: nem lehe­tetlen, megvalósíthatatlan, idejét­múlt ez, érdemes erre még szót vesztegetni? S talán ott van ben­nünk rögvest a válasz is: képtelen­ség, hisz bűnös, újra és újra elbot- ló, a bűn szövfevényéből kikeve­redni nem tudó emberek vagyunk. A szenteskedő, álszent magatartás pedig csak visszatetszést vált ki az emberekből. Ellenvetéseink, érve­ink ellenére mégis hangzik a báto­rító, biztató szó: „Szentek legye­tek”. És ez nem valami művészi szintre fejlesztett tökéletes élet­hűséggel megformált szerepet, le­nyűgöző színi előadást jelent, ha­nem a megújított és a megújulásra szüntelenül kész belsőből, életből fakad. Egész valónkkal lehet és kell szent életre törekednünk, hisz ezért állt a golgotái kereszt, ezért hasadt ketté a jeruzsálemi temp­lom kárpitja, ezért virradt fel Pün­kösd napja. Leket megszentelt életünk, mert biztos alapon nyugszik, mert nem magunkból kell kitermelnünk, nemcsak a magunk esendő voltára nézhetünk, és nem vallásos erőfe­szítésünk, erőlködésünk eredmé­nye. Az alap nála, benne van: „Mert én, az Úr, a ti Istenetek, szent vagyok”. Ő a biztosíték. Az Ő bűnt gyűlölő, minden tisztáta- lanságot elvető, halál erejét meg­törő, poklok kapuit bezáró, az ős­ellenséget megsemmisítő szerete- te, ereje. Ennek a szent, féltő sze­retetnek a jele, bizonyossága a té­kozló, engedetlen, szavát, akaratát megszegő, őt semmibe vevő embe­riség felé Jézus Krisztusban kitárt, átszegzett keze. Erre az alapra azért épülhet rá életünk, mert ő, a Szent, elhívott bennünket. S célja az, hogy vele-általa megszentelt életünk legyen. Az Őáltala megvetett alapon, elhívásunkat komolyan véve, ál­landó élő kapcsolatban maradva vele megvalósítható a megszentelt élet. S, hogy mindez ne csupán szép szó, gyönyörű elképzelés, terv, hanem a mindennapi éle­tünkben megmutatkozó valóság legyen, ehhez engedelmes gyer­meki szív, felkészített értelem, jó­zanság szükséges. Gyermeki szív, amely kibocsátójára, teremtőjére figyel, Őreá hallgat, szüntelenül keresve akaratát, amit a követke­ző percben, órában, napban tenni kell. Felkészített értelem, amely naprakészen igazodik el az őt kö­rülvevő világban, és túl van a tu­datlanság idején, mikor a díszlet vagy önmaga nagysága takarta el előle Elhívójának alakját. Józanság, amely segít feldolgoz­ni, értékelni a minket érő és bom­bázó ezernyi hatást, s megóv attól, hogy a biztos alapot elhagyjuk vagy elcseréljük, feladjuk a kapott küldetést: „szentek legyetek”. A megszentelt életnek célja van, mert az sohasem végpont, hanem mindig megvalósuló és elérendő is egyben. Mi abból meríthetünk, kaphatunk erőt a mindennapok küzdelméhez, hogy előttünk nem bizonytalan a cél és teljesen tuda­tában lehetünk annak, hogy a visszatérő szent közösséget vállal velünk. Smidéliusz Zoltán IMÁDKOZZUNK! Világosság Ura! „Tisztíts meg teljesen, szentelj meg, hadd legyen Fényedből fénysugár az életem. Míg a homályon át a lelkem otthonát, Világosságodat elérhetem.” Ámen. ISTENTISZTELETI REND Budapesten, 1995. október 29. I., Bécslkapu tér de. 9 (úrv.) Hafenscher Károly; de. 10. (német) Dietrich Tlggemann; de. 11 (úrv.) Szebik Imre; du. 6. Hafenscher Károly; XII., Szilágyi E. fasor 24. de. 9. Balfcza Iván; Modor! u. 6. de. fél 10. Csizmazia Sándor; Pesthldegkút, II., Ördögárok u. 9. de fél 11. Rlhay Szabolcs; Békásmegyer III., Víziorgona u. 1. de. 9. Verasztó János; Csillaghegy, III-, Mátyás klr. u. 31. de. 10. Thumay Béla; Qbuda, III. , Dévai B. M. tér de. 10. Bálint László; Újpest, IV, Lelbstúck Márta u. 36-38. de. 10. Blázy , Lajos; V, Deák tér 4. de. 9. (úrv.) Gerfifi Gyuláne; de. 11. (úrv.) dr. Hafenscher Károly; du. 6. Pálinkás Ingrid; VII., Városligeti fasor 17. de. 11. (úrv.) Szirmai Zoltán^du. 6. (ifjúsági) Nagy Zoltán, Pásztor Antal; Vili., Üllői út 24. de. fél 11. Kertész Géza; Vili., Rákóczi út 57/b. de. 9. (szlovák) Cselovszky Ferenc; Vili., Karácsony S. u. 31-33. de. 9. Kertész Géza; Vili., Vajda P. u. 33. de. fél 10. Krska Mária teol. hallgató; IX., Thaly Kálmán u. 28. de. 11. dr. Rédey Pál; Kőbánya, X., Kápolna u. 14. de. fél 11. Krska Mária teol. hall­gató; X., Kerepesi út 69. de. 8. Szabóné Mátrai Marianna; Kelenföld, XI., Bocskai út 10. de. 8. (úrv.) Csepreg! András; de. 11 (úrv.) Donáth László; du. 6. Ferenczy Erzsébet; XI., Németvölgyi út 138. de. 9. Ferenczy Erzsébet; Budahegyvldék, XII., Tarcsay V u. 11. de. 9. (úrv.) dr. Széchey Béla; de. 11. (úrv.) Köszeghy Tamás; du. fái 7. Széchey Béla; XIII., Kassák Lajos u. 22. de. 10. ifj. Kendeh György; XIII., Frangepán u. 43. de. 8. ifj. Kendeh György; XIV, Lőcsei út 32. de. 11. (úrv.) Szabóné Mátrai Marianna; XIV, Gyarmat u. 14. de. fél 10. Szabóné Mátrai Mariann; Pestújhely, XV, Templom tér. de. 10 Bízik László; Rákospalota, XV, Régifóti út 73. Nagytemplom de. 10. Szabó István; Rákosszentmihály, XIV., Hősök tere. de. 10. Börórrte Márta; Clnkoía, XVI., Batthyány I. u. de. fél 11. Blatniczky János; Mátyásföld, XVI. Prodám u. 24. de. 9. Blatniczky János; Rákoshegy XVII., Tessedlk tér. de. 9. Ferenczy Zoltán; Rákoscsaba, XVII., Pécell út 146. de. 9. Kósa László; Rákoskeresztúr, XVII., Pesti út 111. de. fél 11. Ferenczy Zoltán; Rákosllget, XVII., Gózon Gyula u. de. 11. Kósa László; Pestszentlőrlnc, XVIII., Kossuth tér 3. de 10 Havasi Kálmán; Pestszentlmre XVIII., Rákóczi út 83. ref. templom de. háromnegyed 8. Havasi Kálmán; Kispest, XIX., Templom tér 1. de. 10. Széli Bulcsu; Kispest, Hungária út 37. de. 8. Széli Bulcsu; Pestszenterzsebet, XX., Ady E. u. 89. de. 10. Győri János Sámuel; Csepel, XXL, Deák tér. de. fél 11. Lehoczky Endre; Budafok, XXII., Játék u. 16. de. 11. Rőzse István; Budaörs (ref. Imaház) de. 9. Solymár Gábor; SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁNI 20. VASÁRNAPON a liturgi­kus szín: zöld. Az oltár előtti ige: Mt 12,33-37; az igehirdetés alapigéjé: lPt 1,13-16. EVANGÉLIKUS ISTENTISZTELE­TET közvetít a Magyar Rádió a Kos­suth adó hullámhosszán október 29- én, vasárnap de. 10.05 órakor Nyíregy­házáról az evangélikus templomból, ígér hirdet Laborczi Géza lelkész. EVANGÉLIKUS ISTENTISZTELE­TET közvetít a Magyar Televízió a TV1 csatornáján október 29-én, vasárnap de. 11 órakor Bonyhádról, az evangéli­kus templomból. ígér hirdet Krähling Dániel esperes. EVANGÉLIKUS GYERMEKMŰ­SOR lesz október 21-én, szombaton a TV1 műsorán reggel 8.00 órakor. A műsort a budavári gyülekezet fiataljai adják, Hafenscher Károly lelkész vezetésével. Evangélikus Rádiómisszió: 17.00-tól a 49 m-es rövidhullámon, 6235 kHz; október 28. szombat: Rádiós hittan a diakóniáról; október 29. vasárnap: Nagy Károly áhítata. Levelezési cím: 2142 Nagytarcsa, Pf. 19. HAZAI ESEMÉNYEK DEÁK TÉRI ORGONAZENÉS ÁHÍTAT október 29-én, vasárnap 18 órakor UWE-KARSTEN GROSS (Braunschweig) Scheidt, Bach, Reger és Gárdonyi műveket orgonái. „Reformáció az orgona- muzsikában” A belépés díjtalan. IMÁDKOZZUNK! Mennyei Atyám, könyörülj rajtam, hisz sok sok kétség égeti telkemet. Mu­tass csak annyit erődből, ami Hozzád von és bizonyosságát atfja, hogy Te sze­retsz engem. Kérlek, hallgass meg a Jézus Krisztusért Amen. ISTENTISZTELETI REND Budapesten, 1995. október 31. II., Bécslkapu tér de. 10. (német) Dietrich Tiggemann; de. 11. (úrv.) Balicza Ivan; du. 6. Balicza Iván; Modort u. 6. de. fél 10. Csizmazia Sándor, Pesthldegkút, II.. Ördögárok u. 9. de. fél 11. Rihay Szabolcs; Békásmegyer, III., Víziorgo­na u. 1. de. 9. Verasztó János; Csillaghegy, III., Mátyás klr. u. 31. de. 10. Görög Tibor; Qbuda, III., Dévai B. M. tér de. 10. Bálint László; Újpest, IV., Lelbstúck Mária u. 36-38. de. 10. Blázy Lajos; V., Deák tér 4. de. 11. (úrv.) dr. Harmati Béla; du. 6. Zászkaliczky Péter; VII,, városligeti fasor 17. de. II. (úrv.) Muntag Andomé; du. 6 (ökumenikus est); Vili., Üllői út 24. de. fél 11. Kertész Géza; VIIL, Rákóczi út 57/b. de. 9. (szlovák) Cselovszky Ferenc; Vili., Karácsony S. u. 31-33. de. 9. Ker­tész Géza; Vili., Vajda P. u. 33. de. fél 10. Fabiny Tamás; IX., Thaly Kálmán u. 28. de. 11. dr. Rédey Pál; Kőbánya, X., Kápolna u. 14. de. fél 11. Fabiny Tamás; Kelenföld, XI., Bocskai út 10. de. 8. (úrv.) Ferenczy Erzsébet; de. 11. (úrv.) Szeverényi Já­nos; du. 6. (ref. templomban) Szeverényi János; XI., Németvölgyi út 138. de. 10. (közös reformá­ciói) Ferenczy Erzsébet; Budahegyvldék, XII., Tarcsay V. u. 11. du. fél 7, Köszeghy Tamás; JOll., Kassák La|os u. 22. de. 10. ifi. Kendeh György; XIII. , Frangepán u. 43. de. 8. Ifi. Kendeh György; XIV, Lőcsei út 32. de. 11. (úrv.) Szabóné Mátrai Mariann; Róna u.-l ref. templom du. fél 6. dr. Szabó Lajos; Pestújhely, XV, Templom tér. de. 10. Bízik László; Rákospalota, XV, Régifóti út 73. Nagytemplom du. 6. Szabó István; Rákosszent­mihály, XVI., Hősök tere. de. 10. Börönte Márta; Clnkota, XVI., Batthyány I. u. de. fél 11. Blatniczky János; Mátyásföld, XVl., Prodám u. 24. de. 9. Blatniczky János; Rákoskeresztúr, XVIL, Pesti út III. de. fél 11.; Pestszentlőrlnc, XVIIL, Kossuth tér 3. du. 6. Havasi Kálmán; Pestszentlmre XVIII., Rákóczi út 83. ref. templom de. háromnegyed 8. Havasi Kálmán; Kispest, XIX., Templom tér 1. de. 10. Széli Bulcsu; Kispest, Hungária út 37. de. 8. Széli Bulcsu; Pestszenterzsébet, XX., Ady E. u. 89. de. 10. Győri János Sámuel; Csepel, XXL Deák tér. de. fél 11. Lehoczky Endre; Budafok, XXII., Játék u. 16. de. 11. Solymár Gábor. Reformáció ünnepén a liturgikus szín: piros. Az oltári ige: Mt 21,33-46; az igehirdetés alapigéje: Róm 3,20-26. __________________ M TÓ TKOMLÓS A gyülekezet november 5-én, vasár­nap de. 10 órakor kezdődő istentiszte­leten ad hálát Istennek 200 évvel ez­előtt felszentelt templomáért. Az ige­hirdetés szolgálatát dr. Harmati Béla püspök végzi. Istentisztelet után, megkoszorúzzák a templomépítő lelkész Szexty György síremlékét, amelyet most helyeztek át a templomkertbe. Ezekre az alkalmak­ra minden elszármazott testvérüket hívják és váiják. BUDAPEST-KŐBÁNYA Október 29-én du. 4 órakor szeretet- vendégség keretében dr. Fabiny Tibor teológiai tanár tart előadást „A refor­máció mai üzenete” címmel, a gyüle­kezeti teremben. KERESZTYÉN-ZSIDÓ TÁRSASÁG rendezvénye: Dr. Frenkl Szilvia pszi­chológus Pszichodramatikus módszer a fiatalok személyiségfejlesztésében - identitásproblémák keresztény-zsidó családokban - címmel tart előadást VII. Garay u. 48. sz. alatt. HALÁLOZÁS Tüskés Zoltán, a Malomsoki Evan­gélikus Gyülekezetnek hosszú évtize­dek óta hűséges gondnoka és pénztá­rosa október 8-án, súlyos betegség után elhunyt. Az örök élet igéjét a gyü­lekezet lelkésze hirdette: „Mert a he­gyek megszűnhetnek és a halmok meginoghatnak, de hozzád való hű­ségem nem szűnik meg és békességem szövetsége nem inog meg...”. Ézs 54,10. Lengyel Károlyné sz. Pauló Ilona 74 éves korában október 10-én Balassa­gyarmaton elhunyt. Temetése igen nagy részvét mellett október 14-én volt Garami Lajos ny. esperes-lelkész szolgálatával. A gyülekezet Réti Zoltán vezette énekkara kísérte utol­só útjára az elköltözöttet. „...elér­kezett az én elköltözésem ideje...” 2Tim 4,6. A Budapesti (Fasori) Evangélikus Gimnázium felvételt hirdet jelenleg az általános iskola VIII. osztályát végző gyermekek részére. Feltétel a jó tanul­mányi előmenetel, jó magatartás és az egyházhoz való kötődés. Jelentkezési lapokat az iskolában (1071 Bp. Város­ligeti fasor 17-21.) és az evangélikus lelkészi hivatalokban lehet kapni. Be­küldési határidő: 1995. november 1. Vi­dékiek számára az evangélikus kollé­gium biztosított. Tanulható nyelvek: angol, német, francia, japán, olasz, spanyol. A 4. általános iskolai osztály­ba járók a nyolc évfolyamos gimná­ziumba januárban jelentkezhetnek majd. Papp József néven bemutatkozó, 40 év körüli, bajuszos, kékszemű férfi ke­resi fel a lelkészi hivatalokat és az Északi Egyházkerület Püspöki Hivata­lára hivatkozva, segélyt kér. A Püspöki Hivatal ezúton is közli a lelkészi hiva­talokkal, hogy a rá való hivatkozás ha­mis, az illető csaló. Szlovák vallásos félórát közvetít a Kossuth Rádió URH sávján minden szombaton 18.30-kor. Egyházunk ré­széről igehirdetéssel szolgálnak Aradi András, Kutyej Pál, Nobik Erzsébet és Cselovszky Ferenc lelkészek. Szlovákul tudó testvéreink figyelmébe ajánljuk a műsort. Telefonos, földszinti, zöldövezeti 46 m!-es lakás eladó. Ifelefon: 177-4320, szombat és vasárnap kivételével 14-18 óráig. Budán összkomfortos lakás eladó. Dr. Németh Pál, Szekszárd Ybl-lakótelep 12. Evangélikus Élet A Magyarországi Evangélikus Egyház hetilapja Felelős szerkesztő és kiadó: TÓTH-SZÖLLŐS MIHÁLY Szerkesztőség és kiadóhivatal 1085 Budapest, Üllői út 24. Telefon: 133-6438; 134-3567 Árusítja a Kiadóhivatal és a Magyar Posta RT. Index: 25 211 ISSN 0133-1302 Szedés: Fényszedő Központ Kft. (950040/20) Nyomás: rotációs ofszetnyomás 92002-220053. Petőfi Nyomda RT, Kecskemét Felelős vezető: SEBESVÁRI LÁSZLÓ vezérigazgató Előfizethető az Evangélikus Élet Kiadóhivatalban közvetlenül vagy postautalványon. Előfizetési díf belföldön: fél évre 780 Ft, egész évre 1560 Ft Előfizetési dij külföldön: egész évre 3560 Ft (30 USD) légipostával: 4000 Ft (35 USD) Csekkszámlaszám: 516-20412. Beküldött kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza! X

Next

/
Oldalképek
Tartalom