Evangélikus Élet, 1995 (60. évfolyam, 1-53. szám)
1995-10-29 / 44. szám
Evangélikus Élet 1995. október 29. LUTHER A KERESZTRŐL „Boldogok vagytok, ha énmiattam gyaláznak és üldöznek titeket, és mindenféle rosszat hazudnak rólatok.” Mt5,ll Megismerni külsőleg a szent keresztyén népet a szent keresztről is. Mert Isten népének mindenféle bajt, üldözést, megpróbáltatást és gonoszt kell elszenvednie az ördögtől, világtól és testtől. Belül fájdalom, félelem, kívül szegénység, megvetés, gyengeség, hogy mindezekkel a Főhöz, a Krisztushoz váljék hasonlóvá. Szenvedésének oka pedig az, hogy csakis Isten igéjéhez tartja magát - tehát Krisztusért szenved. Isten népe köteles jámboran, csendesen, engedelmesen, készségesen mindenével a felsőséget és mindenkit szolgálni, senkit nem bántani. Mégis senkinek sem kell oly keserű gyűlöletet szenvednie, mint Isten népének. E világ rosszabbnak tartja zsidónál, pogánynál, töröknél. Eretneknek, latornak, ördögnek, átkozott, kártékony népnek nevezi. Sőt, aki felakasztja, vízbe- fojtja, megöli, kínozza, üldözi és ostorozza őket, azt hiszi, hogy istentiszteletet cselekszik. A világ nem sajnálja, sőt epével itatja őket, amikor szomjan gyötrődnek. Mindezt nem azért, mert paráznák, gyilkosok, tolvajok és csalók, hanem mert egyedül Krisztust akarják Istenüknek. Ahol ilyet látsz, vagy hallasz, tudd meg, hogy a szent keresztyén egyház van ott. Ahogy Krisztus maga mondja: „Örüljetek és örvendezzetek, mert a ti jutalmatok bőséges a mennyekben. Mert a Szentlélek a kereszttel Isten népét nemcsak megszenteli, hanem üdvözíti is. Thnítjuk, hogy keresztet készakarva senki se szabjon vagy válasszon magának. Hanem mikor megkapjuk, hordozzuk el türelemmel. De az is igaz, hogy kereszthordozásunkkal semmi érdemet nem szerezhetünk. Elég róla annyit tudnunk, hogy Isten jótetszése ezzel akar hasonlóvá tenni a Krisztushoz. Azt látjuk, hogy akik legtöbbet dicsekszenek szenvedésükkel s mindig a keresztjüket emlegetik, éppen azok tudnak legkevesebbet a keresztről is, meg Krisztusról is, mert szenvedésüket érdemszerző cselekedetté teszik. Atyámfiái! A kereszt nem ilyesmiért van és nem is lehet senkit erőszakkal alájakényszeríteni. Ha nem vagy hajlandó érdek és érdem nélkül szenvedni, akkor abba is hagyhatod, megtagadván Krisztust. Azt azonban tudd meg, hogy ha nem akarsz szenvedni, a Krisztus dicsőségében sem lesz részed. Válassz hát e kettő közül: szenvedni, vagy Krisztust megtagadni. A keresztyén ember szenvedése azért értékesebb mindenki másénál, mert Krisztus a maga szenvedésével megszentelte övéi szenvedését is. így Krisztus szenvedése az Ő szentjeinek minden szenvedését tiszta szentséggé tette. Mert minden szenvedésükön rajta van Krisztus szenvedésének pecsétje. Vegyünk hát minden keresztet szentségnek. Mert valóban az! v _____________I_________________________y Pr otestáns gályarabok emléke Protestáns gályarabok emlékoszlopa Debrecenben. Fotó: Pósán Bernadett Száz éve áll a debreceni református Nagytemplom közvetlen közelében a protestáns gályarabok emlékoszlopa. 1895. szeptember 21-én avatták fel. Az emlékmű özvegy Hegyi Mihátynénak, a debreceni református egyházközség hívének - e célra szánt - nemes adományából készült. Az emlékoszlopon huszonöt református és tizenhat evangélikus gályarab neve olvasható. Az emlékmű latin felirata: Monumentum ministrorum verbi divini, qui pro fide ac libertate evangelica e Hungária ad triremaes Naepolita- nas deportati sunt. A magyar felirat, a latin szöveg - nem szó szerinti - értelmi fordítása: Hitökért Nápolyba elhurcolt protestáns lelkészek emlékoszlopa. A reformáció virágzó évei után az ellenreformáció kíméletlenül üldözte a magyar hitvalló evangélikus és református lelkészeket, tanítókat. Különös kegyetlenségről tanúskodik az 1671-81-ik, úgynevezett gyászévtized. 1675. tavaszán a halálra ítélteket szörnyű kálvári- ás úton Olaszországba hajtották és Nápolyban gályarabságra eladták. Kik voltak az evangélikus hitükhöz hűséges deportáltak? A tizenhat elítélt közül útközben Olaszországban elmenekültek: Masznicius Tóbiás illavai lelkész, Láni György korponai, Simonides János breznó- bányai tanító. A gyötrelmes úton, vagy a gályán mártírhalált haltak: Berhidai Miklós szentandrási, Gócs Mihály kálnói, Edvi Illés Gergely malomsoki, Mazári Dániel tamási, Trifkovics Mihály lestei lelkészek, Paulovics Mihály turócszentmár- toni tanító. 1676. február 11-én Ruyter Adorján Mihály holland tengernagy, a szabadító már csak huszonhat gályarabot talált életben. A szabadult evangélikusok: Bu- gány Miklós sajógömöri, Leporéni Miidós poltári, Nikléczi Boldizsár alsósztregovai, Nikléczi Sámuel újbányái, Túróczi Végh András füleld, Zsedényi István dörgicsei lelkészek, Steíler Tamás besztercebányai tanító. A gályarabok emlékét megörökítő oszlop talapzatán - alkalomadtán - bel- és külföldi egyház- községek, egyesületek, magánszemélyek helyezik el koszorúikat. A koszorúk feliratos szalagjait a debreceni Református Kollégium múzeumában őrzik. II. János Pál pápa magyarországi látogatásakor, 1991. augusztus 18-án a debreceni Református Nagytemplomban tartott ökumenikus istentisztelet után felkereste a protestáns gályarabok emlékművét, elhelyezte fehér koszorúját és imádkozott a mártírokért. Biszkup Sándor ny. középiskolai tanár MISSZIÓI jhét PILISCSABÁN Az Evangélikus Egyház Lelki Segély Szolgálata, az EKE és a Tiszta Forrás Alapítvány szolgálóival folyó év november 2(Lán 11 órától november 25-én 12 óráig missziói hetet tart SZENVEDÉLY-ÉS LELKIBETEGEK RÉSZÉRE a BÉTHEL Missziói Otthonban 2081 PILISCSABA, Széchenyi utca 8-12. Jelentkezés: A fenti címen Varga Gábor gondnoknál postán, vagy telefonon 06-26/375- 218. Ha lehet, hozzon magával Bibliát, tisztálkodási eszközöket, ágyneműhuzatot, lepedőt és jegyzetfüzetet minden résztvevő. Étkezési hozzájárulás: 3000,- Ft/fő (+ ha szükséges mosatási díj), a helyszínen rendezhető. Várjuk-alkoholisták, neurotikusok, gyógyszerfüggők, kényszerképzetektől gyötörtek stb. jelentkezését - akik lelki és testi nyomorúságuktól szabadulni «ágynak Jézus Krisztus által? Kérjük aí gyülekezetéit' segítségeid rászorulók küldésében, támogatásában és imádságban. Az anyagi támogatásban való segítségüket az 512-034725555-1. csekkszámlára kérjük, a csekk hátsó oldalán szíveskedjenek feltüntetni „Lelki Segély Szolgálat” és esetleg a missziói hétre küldött személy(ek) nevét. Furcsa filmet láthattunk augusztus 30-án, szerdán este 21.55-kor a televízió első csatomájáh. A világ egyik leggazdagabb embere, az amerikai Microsoft igazgatója, a komputervilág egyik hírhedt nagysága, Bili Gates vetítette elénk, milyen lesz a világ tíz év múlva. Tfermészetesen a komputer szemszögéből szerkesztette meg szép új világunkat: nemcsak szövegszerkesztésre használjuk majd gépeinket, hanem például konferencia tartására, körkapcsolással. Ki sem kell lépni az ajtón, és odajönnek elénk a messzi előadók és a vitában részt vevők, a dokumentumok és az információs segédanyagok. Ugyanígy lehet majd vásárolni is. Nincs tehát többé tülekedés karácsony előtt az áruházakban, szabadon választhat mindenki a kínálatból a színes képernyő- katalógus segítségével. Iskolai feladatok készítése is a gép segítségével történik és a különféle könyvtárakból összeszedett alapanyagokból villámmgyorsan össze lehet állítani a feleletet és oda lehet tárni az osztály és a tanár elé. Komputeres lesz az érettségi vagy a diplomaosztás is? Újság helyett kábelen jönnek a hírek a Myant országokból, területekről és a kívánt nyelven. Remélhető, hogy a hivatali ügyintézés is fölgyorsul, hiszen kérdéseink, panaszaink nagyon gyorsan- érik el az illetékest az íróasztala mellett. Az egyik lap így kommentálta a kitűnő reklámfogást bemutató szerzőt: korunk nagy reformátora. Elképzelhető egyházi szokásaink megváltozása is a Microsoft programjai segítségével. A gépesített istentisztelet valahogyan úgy zajlik le, hogy először megfelelő orgonaelőjátékot választ az ember. ' Tbtszés szerint történik az ének vagy a liturgia, a prédkikáció kikeresése. Az ország, sőt a világ legkitűnőbb igehirdetői, kórusai, zeneművei között válogathatunk! Tényleg ilyen lesz a világ tíz év múlva? Vagy csupán az egyik világcég kívánja ezen reklám segítségével is még jobban biztosítani, hogy elkeljenek a termékei? Valóban ilyen gombnyomogató automata lesz az ember? Bizonyos vagyok abban, hogy tíz év múlva is olyan lesz a világ nagy része, mint ma, hogy az emberek első kérdése nem az, milyen programot vegyeneka -számítógépükhöz,-hanem az, hogy mit egyenek és hol találnak hajlékot magúknak? Csak a gazdagok engedhetik meg maguknak, hogy Bili Gates-szel együtt álmodjanak a holnapról! Magyarországon még esetleg az is közrejátszik álmaink elrontásáRekviem A latin szertartású egyház így imádkozott a halottakért: „Requiem aetemam dona ei Domine!” = adj neki örök nyugodalmat, Uram! - Hazai evangélikus ágen- dánk szerint mi is Isten kegyelmébe ajánljuk a megholtakat, és ez a szeretet cselekedete. De ez kései, vagy éppen elkésett szeretet. A Szentírás mértékadó, kanonikus könyveiben semmi alapját nem találjuk. A palesztinai zsidóság által nem használt, tehát Jézus bibliáján kívül maradt Makkabeusok könyve említi (2Mak 12,38-45), hogy a zsidó egyistenhit némely hősi halottjánál szerencsehozó talizmánokat találtak, és ezek miatt az Isten első parancsolatát sértő bálványkák miatt könyörögtek, hogy Isten bocsásson meg nekik. Szép emberi érzés, de sem nem prófétai, sem nem evangéliumi. Isten előtt mindenki maga felel, aki hallja az ő törvényét és Jézus jó hírét, hogy vajon nemet mond-e bűnös elrontott életére, és rábízza-e magát az érette Isten haragját elszenvedni és meghalni jött Jézusra, neki adva múltját bocsánatra és jövőjét szolgálatra?! E nélkül a megtérés vagy hitrejutás nélkül nem üdvözül- het, nem juthat Isten kegyelmébe, akihez eljutott Jézus jó híre, az evangélium. A tudatlanság idejét elnézve, most parancsolja Isten mindenkinek mindenütt, hogy megtérjen. (ApCsel 17,30) Jézus tanító példabeszéde szerint a pokol tüzében föleszmélő gazdag számára nincs segítség. Sőt még ő, az elkárhozott, az örökre elítélt is hiába akar segíteni élő testvérein, hogy azok ne jussanak az ő sorsára. Hiába kéri, hogy a meghalt koldus Lázár küldessék el hozzájuk tanúskodni, a válasz: Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, akkor sem fognak megtérni, ha a halottak közül támad fel valaki. (Lk 16,30-31) Jézus arra az elméleti kérdésre, hogy csak kevesen üdvözülnek-e, azt a gyakorlati választ adja, hogy küzdeni kell a megtérés és a hit szoros kapuján való bemenetelért, mert a félszívű érdeklődés a földön és az elkésett könyörgés az ítélet napján nem segít (Lk 13,24-27). A reformáció tanítása: egyedül Krisztusért, egyedül hit által leszünk kedvesek Isten előtt. - Igaz, hogy a hit Isten Szendéikének ajándéka, de Isten várakozó türelme indít megtérésre (Róm 2,4), a hit hallás által van, a hallás pedig Isten igéje által (Róm 10,17) - ezt most is kínálja Isten a nyájas olvasónak - a felelősséget nem háríthatjuk el! Halálunk után, látásra jutva, a hit már elmúlt-elszalasztott lehetőség. A halott folyószámláját lezárta Isten! Érte imádkozás csak a saját elkésett szeretetünk! Az élőért kell imádkozni, őt segíteni a hitre, a hitben megmaradásra és hitben járásra. Az, hogy mindennap vétkezünk és naponta meg kell térnünk, nem lehet kifogás az ellen, hogy ennek egyszer meg kell kezdődni, akár hirtelen hátraarccal, akár nagy ívben megfordulással. Luther ugyan azt mondta lelkipásztori bölcsességgel, hogy ha a lelked arra indít, ám ajánljad a halottadat egyszer vagy kétszer Isten kegyelmébe, de aztán vedd tudomásul, hogy Isten hallotta, és bízd rá a dolgot. A A halottért könyörgésnél fenyeget az a veszély, hogy eltereljük a figyelmet a hívó szóról, ami az üd- vösséges hitre, Istenhez fordulásra szólít. Róma misézik a halottért, a mormonok mormonná keresztelik halott őseiket, de mindez emberi kitalálás. Addig kell a megtérés és a hit útjára lépni és azon járni, amíg a földön élünk! - Meghalt szeretteinkről való megemlékezésünkben igazában a hálának van helye azért a jóért, amit velük és általuk tett Isten - akkor is, ha ez kárba veszett -, és az elkésett szeretetünk bűnbánatának van helye, ami minket indítson Istenhez, járasson jó úton! Rabbi Eliézert megkérdezték a tanítványai: Mikor kell megtérni? Halálunk előtt egy nappal - hangzott a felelet. De nem tudjuk, rabbi, mikor halunk meg! - mondták a tanítványok. Hát akkor mindennap meg kell térni - válaszolta Rabbi Eliézer. De azt is mondhatta volna: most, még ma! Nekünk, még e földön élőknek adjon Isten örök üdvösséget megtérés és hit által - „aki hisz a Fiúban, örök élete VAN!” (Jn 3,36) MOST nyissuk föl szemünket az örök élet világosságára: „Et luxperpetua luceat - nobis” és az örök világosság fényeskedjék - nekünk! Dr. Zsigmondy Árpád Halottak napja, november 2. „Nem vagyunk halhatatlanok. Röppenő életünk: ezüst sirály! Házaink nem örök otthonok, Légy koldus, költő vagy király”. (D. Szabó József: Nem vagyunk halhatatlanok.) Szomorú hónap nekem a november. Rögtön az elején két gyászos ünnep szorítja össze a szívemet. Az első a halottak napja. A minden halottak napja. Mindenkié, aki eddig megszületett ezen a földön, és meghalt, Isten törvényének rendelése szerint. ,^4 mi esztendeink napjai hetven esztendő, vagy, ha feljebb, nyolcvan esztendő és nagyobb részök nyomorúság és fáradság, amely gyorsan tovatűnik, mintha repülnénk” (Zsolt 90,10) A föld tele van elporladt csontokkal. Ismeretlen, jeltelen sírok bújnak meg a volt csatamezők dús pázsitja alatt. A fasizmus krematóriumainak egykor felszálló füstje az ártatlan áldozatok tízezreinek emlékét rejti, valahol, a felhők magasában! Hova lettek vajon apró pernyéik? Merre vitte őket az öldöklés vad szele? A napjainkban dúló, szerteágazó csaták, gyilkolások áldozatai hol pihennek, érdemtelenül megrövidített, megszakított életüket felejtve? „Mert az élők tudják, hogy meghalnak, de a halottak semmit nem tudnak... mivelhogy emlékezetük elfelejtetett.” (Préd 9,7) A másik gyászünnepem a november 4-e. Ez az ünnep - mely örömmel kezdődött 1956. október 23-án - összeolvad emlékezetünkben november 2-ával. Összeolvasztotta az 56-os év halottak napjának ezernyi apró gyertyafénye a lakások ablakaiban. Akkor még csak az addig elesett hősökért égtek. Picinyke lángjaik azonban eggyéolvasztottak egy egész nemzetet. Most meggyújtom az utánuk elpusztultakért is a kegyelet mécsesét. Járjuk a temetőket, ilyenkor, halottak ünnepe körül. Több napon, több héten át sikerül csak befognunk időben és térben szeretteink sírjait. Mindnyájunknak van halottja. Léteznek jeltelen és fejfa nélküli nyughelyek. És vannak igazi temetők. Fakereszttel megjelölt apadó sírdombok és csodálatos márvány-alkotásokkal ellátott emlékművekkel díszítettek. Vannak zárt kolumbáriumokban, urnákban őrzött, könnyeket facsaró hamvak. Pici virágcsokrok fémek csak el mellettük. De gyertya, vagy mécses mindegyiken ég. Sercegő lángjukat élesztgetjük abban a néhány percben, amíg megállunk felettük. Aztán eloltja őket a temetőn átsuhanó érzéketlen novemberi szél. Fényük ellobban, kettészakad, mint halottaink élete. Jelképnek is fel- foghatóan. De eltávozott szeretteink emléke tovább él bennünk. A mindennapok megszokott mozzanataiban kísérnek bennünket tovább. Itthagyott tárgyaikat simogatjuk. Örökre megállított óráikat. Kedvenc könyveiket. Bibliájukat. Miért maradtak volna meg másként ezek a családi ereklyék, melyekbe őseink olyan nagy gonddal írták bele a születések dátumát? Félig elhordott ruháikat, cipőiket őrizzük szekrényünk rejteké- ben. Egy-egy kedvelt csészét, egy meleg sálat. Vagy egy gyűrűt, amit éppen mi ajándékoztunk nekik fiatal éveinkben. Rejtegetjük őket legszentebb emlékeink között. Őrizzük arcuk emlékezetünkben egyre homályosodé vonásait. Egyre távolodó hangjuk elfojtott, lágy melegét. Többször ismételt mondataik, kedvenc szólásaik soha nem felejthető bölcsességét! Meghaltak. Eltávoztak. De bennünk, a gyermekeinkben és unokáinkban tovább élnek. Szellemiségük, szeretetük tovább munkálkodik körülöttünk. Egy-egy barátban, vagy ismerősben. Thlán egy volt szomszédban? Vagy egy ismeretlen útitársban, akit valamikor az egyik eltávozott emelt fel az utca kövén, amikor elesett? Az én kicsi falum temetőjében volt egy sírkő. Csodáltam gyermekkoromban, mert ott akkor többnyire csak fakereszt jelölte az elmentek nyughelyét. A sírkő egyszerű volt, és ez a felirat volt belevésve: „Csak az hal meg, akit elfelejtenek!” Kosztolányi Dezső versét idézem, búcsúzóul: „Halottak. Volt emberek. Ha nincsenek is, vannak még. Csodák! Nem téve semmit, nem akarva semmit, hatnak tovább... Ábrándok ők, kiket valóra bűvöl az áhítat, az ima... ” Béke poraikra! Lenhardtné Bertalan Emma Íl_________________ Temetőben jártam Nem egyedül. Sokan voltunk. Ilyenkor, október végén nagyon sokan elindulnak az emlékezés útján a temetők felé. Az ősi szokás hajtja az embereket emlékezni szeretteik sírjához. Vagy a múlttal akarnak találkozni? Vagy talán úgy érzik, találkoznak azokkal, akik már megérkeztek oda, ahova minden élő közeledik? Akarva-aka- ratlan minden lépés közelebb visz, még ha tiltakozunk is ellene. Vajon ki gondol arra, hogy a halál felé megyünk? Az óra másodpercmutatója kimérten percen a következő vonalkához, és jelzi, hogy ezzel is kevesebb az életünk ideje. Az idő könyörtelen, sohasem áll meg, mindig tovább siet, és visz bennünket magával. Nem tudom, mit is mondjak, jó ez? Vagy nyugtalanító és tovább szaporítja gondjainkat ebben az aggodalommal és félelemmel teljes időben? A temetőt járók tömegében egyedül érzem magam. Nem ismerek senkit, engem sem ismer senki. Vajon van-e még valaki, aki mint én, most az életről és halálról gondolkodik? Talán abban gondolunk egyet, hogy olvasgatjuk - mint én is - a síremlékek feliratait... itt nyugszik... élt... születésének és halálának évszáma meghatározza a kort, amelyben élt. így valahogy elhelyezhetjük a korban. A történelem meg leírja, milyen volt az a kor. Egy sírkő megállít. Ezen csak annyi van: „ÉDESANYÁNK”. Mintha egy kidolgozott kéz intene felénk, tulajdonosa puhán simogatott kis, meleg gyermektesteket, asztalt terített az éhezőknek és ágyat bontott a fáradtaknak, majd mielőtt maga is nyugovóra tért, végighordozta tekintetét az alvókon, aztán, Isten nevével az ajkán, maga is becsukta szemét. Talán jó lenne tudni, mikor és milyen korban élt ez az édesanya. Vagy az édesanyák minden korban ilyenek, egyformák, és személytelenül tűnnek el a múlt homályában? Továbblépkedek, és figyelem a virágaikat vivők arcát. Vajon tudatában vannak-e annak, hogy a percmutató most is tovább pattan, és ha majd számukra utolsó mozdul, mi következik azután? Futó életüknek mi a célja? Mert nem ott áll meg minden, amikor azt írják fejfánkra: „Itt nyugszik!” Ez csak egy küszöb, amit mindenkinek át kell lépnie. Jártam nagyon régi tenfetőben, ahol az időmarta sírköveken már alig lehetett olvasni a feliratot, a róluk maradt emlékeket pár év pora hamar betakarta. A következő nemzedék még hoz virágot, azután majd csak a mindenütt előtolakodó gyom lepi be a süppedő sírt. Lent a föld alatt elvégezte munkáját a természet, és por lett a test, csak néhány barna csont maradt! Jaj, nem ez a vég! Bár ott, az időtlen végnélküliségben megtörtént az elszámolás - és azután? Mintha sötét lepel zuhanna elénk, és egy kemény szó tolakodik elő: TITOK!... Majd a homályból egy világító kereszt tűnik fel a hívő előtt, és ezt hirdeti: SZERET AZ ISTEN! Mátis István * ban,' hogy arra is gondolnunk kell, , nálunk biztosan hibás programot ad- 4M nak el, vagy elromlik a készülék. VH Nem a gazdasági mutatók miatt flH félek azonban ettől a különös reformátortól. Sokkal inkább az a gon- (fl dolat foglalkoztat, mennyire megsze- tfjoO gényedik ebben a komputer-világban j jffl az élet. Igaz, hogy elénk jön az egész világ és annak minden információja, de hol marad a személyes közösség, I | ■ barátság, vagy a megszokott bevásárlási öröm, hogy magam járhatom végig az üzleteket és kezembe foghatom az árut. Hol marad az istentiszteletek meghittsége és az imádság közös mormolása vagy az ének, amit együtt fújhatunk a gyülekezettel. HB Arra is gondolok, talán éppen az lenne a cél a gépesítés mögött, hogy az emberek maguk ne godolkoz- zanak, ne csináljanak önállóan pro- JU gramokat, hanem vegyék és fogyasz- szák, amit a gép eléjük tesz!? Elrettentő példát is láthattunk nem olyan régen: az ún. Egyesítő Egyház, a dél-koreai Moon próféta előírásai szerint tömegesküvőt tartottak a világon a hozzájuk tartozók között. Augusztus 25-én Szöulban 35 i-H ezer pár volt jelen az olimpiai stadionban és szerte a világon mű- fi M holdas-televíziós közvetítéssel még W < i 325 ezer pár tartotta meg esküvőjét, ni A kiválasztást központilag vezérel- P1 I ten, komputerek segítségével tör- Is 1 tént. Sokan az esküvő alkalmával lát- !■ H ták először a másik felet. Ez bizony r | H nem a mi reformációnk! r ifi Tudjuk, hogy Luther és a refomá- r S3 torok számára mennyire fontos volt K 1 a könyvnyomtatás technikája, a ? ti betű, a könyv, mint eszköz az r H evangélium hirdetésére, az erkölcsi r jl tanításra. A mai technika, a szöveg- r I szerkesztő és memória-egységekkel ellátott komputer óriási segítséget jelent. Nem volna szabad azonban a gépnek az ember fölé kerekednie! n Egyik embernek sem szabad, még a gépek segítségével sem, még raf- I finált programokkal sem elvennie a I 4M másik ember szabadságát, döntési llN felelősségét és alkotói örömét az anyag, a természet, az élővilág kör- . nyezetében. A gép és a program- készítő szolgálni tartozik az embert és a teremtés rendjét. Ha nem ezt teszi, elsivatagosítja, elemberteleníti a világot. A reformáció arra mutatott rá, hogy Isten szeretete és az ember szeretete összetartozik. Az isteni és az emberi, a divinum - és- humánum Jézusban találtegységre és az emberi 11 egyéni és közösségi megújulásnak a titka, a reformáció titka, hogy ez a kettő találkozhat ma is. Dr. Harmati Béla Reformáció és komputer
