Evangélikus Élet, 1995 (60. évfolyam, 1-53. szám)
1995-10-08 / 41. szám
Evangélikus Elet 60. ÉVFOLYAM 41. SZÁM 1995. OKTÓBER 8. SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁNI 17. VASÁRNAP ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP ARA: 30 FT Azok között, akikkel együtt élsz, ____________te vagy a tóba dobott kő. Sz avaddal és példáddal te csinálod az első kőhullámot, ez pedig a másikat és ismét másikat, mindig szélesebbet Érted most már hivatásod nagyságát Josemaria Escrivá ■■íhü A TARTALOMBÓL HATVAN ÉV HATVANBAN GYÜLEKEZET A LELKI-TESTI EGÉSZSÉG SZOLGÁLATÁBAN FŐHAJTÁS VÉRTANÚINK EMLÉKE ELŐTT VIGYÁZZÁTOK AZ EGYHÁZ HAJÓJÁRA! Beiktatták a Győr-Soproni Egyházmegye elnökségét Az egyházmegyei közgyűlés elnöksége: Szabó György egyházmegyei felügyelő, Farkasházi Ferenc kerületi felügyelő, Szebik Imre püspök, Jankovits Béla esperes Hiányaink és veszteségeink I. rész A keresztyén ember hitéből fakadó feladata, hogy kritikus szellemmel figyelje és vizsgálja életének és korának különböző, szembeötlő torz jelenségeit. Ez az alapállás magában foglalja azt az ön- eszmélést, amivel tisztázza önmaga és kortársai számára a meghatározó korszellemet. Látva korunk minden szinten tapasztalható elidegenedését, a keresztyén embernek is feladata a kutató vizsgálódás, mi lehet az oka azoknak a tor- t zult jelenségeknek, melyek állandósult formában vesznek körül bennünket. Megrendítően sok az összeomlott életű, megbomlott idegzetű, kiüresedett lelkű ember, s kortársaink ezekben az élethelyzetekben nagyon sokszor hamis, sehova sem vezető kiutat találnak maguknak. Unalmas közhely drogokra, alkoholizmusra, bűnözésre hivatkozni, hiszen ezek köztudottak, a statisztika bizonyító erejére sincsen szükség ahhoz, hogy igazoljuk ezek miatti aggodalmunkat. Fájdalmas divat ma arról beszélni, hogy a modem magyar ember kettős válságban szenved: egyrészt könnyen felismerhető az a gazdasági válság, ami egészen hétköznapi szinten érinti a megélhetésünket, másrészt letagadhatatlan a feltűnő méretű erkölcsi válság is. Vajon melyik az elsődleges és melyik a következmény? Minden felelős hívő és gondolkodó embert foglalkoztatja az okok kérdése! Mi lehet az oka mindannak, aminek terhétől sokan szenvednek és kiutat keresnek? Semmiképpen sem gondolom azt, hogy megtaláltam az okokat, amelyek felelősek ezekért a torz jelenségekért, de bizonyos észrevételeimet mégis szeretném közreadni a közös gondolkodás érdekében. Nem állítom azt, hogy tévedhetetlenül ráleltem az összes meghatározó okra, de mégis felfedezni vélek valamit, amely arra serkent, hogy hangosan kimondjam, vagy olvashatóan leírjam, amire kutakodásom közben jutottam. Ebben a néhány, részleteiben előadandó okokban látom a dolgok mozgatórugóját, s meggyőződésem, ha ebben az összefüggésben közösen felfedezünk valamit, nem jelentéktelen mértékben járulhatunk hozzá dolgaink tisztázásához. Már azt is eredménynek tartom, hogy közös gondolkodásra ösztökélek, s esetleg gondolkodni kívánó partnereket megszólalásra bírok. Az okokat vizsgálva, hat olyan hiányra figyeltem fel, amelyek hozzájárulnak korunk szellemi kríziséhez. Ezekről a pontokról szeretnék az elkövetkezőkben szólni. Modemnek mondott világunkban a következő hat hiánycikket, mint korunk kiüresedésének okait, vélek felfedezni: 1. baj van a világképpel, a 2. az emberképpel, 3. az istenképpel, 4. a múltképpel, 5. a jövőképpel, és 6. az értelemképpel. Vagyis azt állítom, hogy korunk emberének nincsen adekvát, azaz megfelelő, a kor technikai színvonalának megfelelő emberképe, világképe, istenképe, múltképe, jövőképe, értelemképe. Természetesen valamilyen van, de az nem felel meg a saját színvonalának sem, éppen ezért nem tud megfelelő módon eligazodni a világ és élete dolgaiban. Szükségesnek érzem hangsúlyozni, hogy tisztelettel adózom a kivételeknek, s azoknak, akik megélt, átélt hitükben olyan koordinátarendszerhez jutottak, amelynek segítségével eligazodnak a nagyon is bonyolult világunkban, de kortársaink többségének az említett képei zavarosak, hiányosak. Nemrégi vitáim egyike juthat eszembe. Olvasott, tájékozott egyetemista hevesen vitatkozva tagadta az örök élet és a feltámadás lehetőségét, mert - így mondta ő - nem tudja elképzelni azt, hogy hol fog majd elférni az a rengeteg ember a földön, ha a halálból mindenki feltámadva, örök életet kaphatna. A címben nemcsak hiányokról, hanem veszteségekről is szó van, vagyis jelzett hiányaink következtében meghatározható veszteségek érik a mai embert, éppen ezért szükséges szembenézni a hiányainkkal, hogy kiküszöbölhetőek legyenek a veszteségeink. Vajon kiküszöbölhetőek a veszteségeink? Ha kiküszöbölhetőek a hiányaink, akkor az azokból eredő veszteségeinkkel szemben is jó reménységgel lehetünk. Állításom szerint konkrét hiányaink konkrét veszteségeket kreálnak, de mindezen veszteségeinket egyetlen pontra koncentrálva is megfogalmazhatjuk: bizalmi válság, azaz a hit válsága, azaz a hinni nem tudás képtelensége szakad ránk. Olyan gyülekezetben szolgálok, ahol évente, sőt havonta gyakorta kell ravatalozóban, koporsó vagy urna mellett megszólalnunk. Mindig tompa, fájó döbbenettel tapasztalom, hogy nagyon sok esetben mintha üresen hullanának vissza szavaink, a hirdetett ige, az evangéliumi üzenet, hogy a halállal nincs vége az életnek, mert van egy irgalmas Istenünk, akik megbocsátó szeretettel fordul a halálörvényben, gyászban fuldokló felé és Jézus Krisztusban megbocsátó szeretettel akar fogadni minket. Amikor évente csak maximum 20-30 alkalommal álltam koporsó vagy urna mellé, akkor még nem éreztem ennyire ennek a terhét. Természetesen nemcsak a temetési alkalmak látszólagos eredménytelensége nehezedik rám, de a majdnem hasonló számú keresztelések későbbi következményei is. Közismert panasz a megkereszteltek és a konfirmálók létszáma közti feltűnő különbség. Miért ez a gyakori visszhangtalan- ság? Isten színe előtti hálával állok meg azokra gondolva, akikben mégis csak hatást váltott ki a hirdetett ige, s akiknél nem a mindent semmibe elnyelő antilélek győzedelmeskedett. Ám ennek ellenére nem mehetünk el közömbösen ezen kérdések, rejtélyek mellett, éppen azok nem tehetik ezt, akik felelősséget éreznek az embertársaikért, s köztük is főleg a majdnem semmiféle értékrend- szerrel nem rendelkező, vakon tapogatózó fiatalokért. Pál apostol már régen meggyőzött arról, hogy vitatkozva, érvelve, meggyőző erővel kell megszólalnunk, bár nem azért, mintha pusztán tőlünk függne a hirdetett ige hatása. Mégis szükséges átgondolnunk azokat a „korszerű” akadályokat is, melyek sokszor útjában állnak a hitnek. Hiányaink és veszteségeink - ezzel a címmel szeretnénk a következőkben körbejárni a felvetett kérdéseket. Különösen az oktatásunkban kell ezeket a kérdéseket becsületesen és következetesen megvizsgálni, mivel ott a jövendő generáció szellemi-lelki arculatának formálásáról van szó. Bár nem szűkíthető le mindez az oktatásra, mindannyiónknak szükséges átgondolnunk a saját világképünket, emberképünket, istenképünket, a múltról, jövőről, az élet értelméről alkotott képünket. Ribár János Kajárpéc sokak számára ismeretlen község Győr közelében. Mostantól fogva azonban egyházunkban egyre gyakrabban fogjuk emlegetni és odafigyelni. Egyik legnagyobb és legerősebb egyházmegye választott új vezetőséget és az esperest székhely került ebbe a községbe. Eddig - három cikluson keresztül - Bárány Gyula győri lelkész viselte ezt a nem könnyű tisztet és végezte a szolgálatot. Egészségi állapotára való tekintettel nem vállalta tovább, átadta fiatalabb szolgatársnak. Lapunk pünkösdi számában közöltünk beszélgetést a búcsúzó esperessel Az egyházmegye gyülekezetei Jankovits Béla kajárpéci lelkészt választották esperesnek és Szabó György építészmérnököt egyház- megyei felügyelőnek. Szeptember 9-én ezért gyűltek össze az egyházmegyéből és természetesen a helyi gyülekezetből sokan, hogy tanúi legyenek a beiktatásnak és imádkozva indítsák el útjukra a vezetőket. Szebik Imre püspök végezte a szertartást, az oltárnál Lackner Pál győri és Kardos József téti lelkész volt segítője. A beiktató igehirdetés textusa lKor 3,9-15 versei voltak. Az egyházat sokszor mutatják be hajó képében. Ezt a hajót sokszor ítélték pusztulásra, mégis él az egyház, mert Isten akaija, hogy hirdettessék az evangélium. Erre a hajóra vigyáznak mostantól itt esperes és felügyelő. Azzal a meggyőződéssel, hogy csak ebben a hajóban van menekedésünk. Isten munkatársai vagyunk! - ez kitüntetés, küldetés és kiváltság együtt. A vezetők magasabb szintről nézhetik egész egyházunk, egész keresztyénségünk és egész népünk dolgát. Távlatokat nézhetnek. Isten házanépe, családja is vagyunk! Ebben a családban kell lelkesíteni és szervezni, mert csak lobogó lánggal lehet melegíteni, építeni. Isten szántóföldje is vagyunk! Ebbe a szántóföldbe kell vetni, hogy jó termés, jó kenyér legyen, amely életre táplál. Gyomlálni is kell, irtani a gazt, így építve és gyomlálva kell folytatni szolgálatotokat e mai világban - fejezte be igehirdetését a püspök. Eskütétel és a lelkészek konfirmáló éneke és áldása után közgyűléssel folytatódott az iktatás. Szabó György felügyelő nyitotta meg a közgyűlést, majd rövid beköszöntő beszédében mondott köszönetét a bizalomért, amely megválasztásában mutatkozott meg. Elnöktársával együtt törekedni fog a jobbításra, a közösség erősítésére, hogy számban is, hitben is, anyagilag is erősödjenek a gyülekezetek. Jó példával szeretne elöljámi a gyülekezetekben. Jankovits Béla esperesi, székfoglalóját is köszönetmondással kezdte. A sok elvárás feszültséget és ijedtséget is jelent, de Isten igéjével erősíti magát: „Légy bátor és erős... ” (Józs 1,6) és „Elég néked az én kegyelmem... (2Kor 12,9). Tennivalóit sorolta fel ezután, melyek irányítani fogják szolgálatát. Munkálni kell a megmaradást és megerősödést. Ezért van szükség életújulásra, új pünkösdre gyülekezeteinkben. A közösséget, testvériességet, a fraternitást szeretné erősíteni, hogy egymást jobban tudjuk elfogadni, elhordozni. Jó csapatot kell kialakítani, munkatársakat gyűjteni, olyan embereket, akik karizmájukat készek hasznosítani a közösség érdekében. Külön foglalkozott a pedagógusokkal, a velük való összefogást igen fontosnak és gyümölcsözőnek tartja. Általában hitvalló életre és erkölcsös életre kell nevelnünk és magunknak is példaképnek kell lennünk, elsősorban nekünk, lelkészeknek. Méltatta elődje munkáját - szeretetteljes szavakkal emlékezett Bárány Gyula esperesi szolgálatára, kiemelve, hogy 18 éven át bölcsességgel vezetett és építette a gyülekezetek életét. Megemlékezett még két elődjéről, Bors Mihály és Károli István lelkészekről is. A köszöntések sorában dr. Pápay Lajos katolikus megyéspüspök a két egyház közötti „arany- híd” építésére buzdított. Közösen tegyünk bizonyságot arról, hogy nincs más, csak Jézus Krisztus az Úr és benne van közösségünk alapja. Szebik Imre püspök köszöntésében először az elődök: Bárány Gyula esperes és Pócza Gyula felügyelő hűséges szolgálatára emlékezett és azt köszönte meg. Bárány Gyulát úgy említette, mint aki gyülekezeteket építő szolgálatot végzett egy nagyon nehéz korszakban. Megemlítette még, hogy éppen Kajárpéc szülötte volt az a Német Károly lébényi esperes, aki 30 éven át vezette az egyházmegyét, tudós teológus és bölcs vezető volt- egy ideig az egyházkerület püspökhelyettese is. A másik Weltler Rezső esperes volt, aki a nehéz időkben diplomata bölcsességével kormányozta egyházmegyéjét, őrködött az egyház hajója felett. Most pedig az egyházépítő szolgálatot egy olyan lelkész vállalja el- Jankovits Béla, - aki 49 éves és hatgyermekes család feje és jó bizonysága van eddigi munkája alapján. Azt kívánta, hogy Szabó György felügyelővel együtt bátran menjenek előre az úton. Van jövőnk, új intézményeink, kell a törődés, a fáradozás. A szolgálat útján ígérte a püspök szolgálatának segítését is. Számos üdvözlés hangzott még el. Farkasházi Ferenc, az egyházkerület felügyelője, alázatos, odaadó munkára biztatott. Lábossá Lajos püspökhelyettes frissességet, új gondolatokat, építő munkát és különös figyelmet a gyermek- és ifjúsági munkára, kívánt. Felolvasták Bárány Gyula esperes levelét is, mert betegsége megakadályozta a személyes részvételben. A gyülekezetek és lelkészek nevében Lackner Pál győri lelkész szólt. Lackner Aladár ny. esperes a szülőföld - Tolna megye'- nevében szólott. Kedves hangon köszöntött a szülőfalu - Sárszentlőrinc - nevében Farkas Julianna. A helyi gyülekezet felügyelője, Mózes Miklós és a lovászpatonai gyülekezet gondnoka, Vadas Árpád, a református egyházmegye nevében Mátyás Lajos esperes, a fiatalok nevében ifi. Magassy Sándor üdvözölte az elnökséget. Felszólalt még a köszönet hangján Pócza Gyula volt felügyelő is és id. Magassy Sándor ny. lelkész baráti köszöntést mondott. A közgyűlés kiegészítette az egyházmegye tisztikarát, megválasztva a főjegyzőket és jegyzőket, valamint presbitereket iktatott be. Főjegyző lett Lackner Pál győri lelkész és Kebelei Ferenc, jegyző lett Kiss Miklós magyaróvári lelkész és Gülch Csaba. Az eskütételek után a közgyűlés befejeztével szeretetvendégségen ünnepelt tovább a nagy számú gyülekezet. tszm A Budapest-fasori evangélikus templom felszentelésének 90. évfordulója alkalmából ünnepi istentisztelet lesz október 8-án, vasárnap de. 11 órakor. Igét hirdet dr. Harmati Béla püspök. Az istentiszteletet ünnepi közgyűlés követi. Minden érdeklődőt szeretettel várnak. A Székesfehérvári Evangélikus Gyülekezet új Gyülekezeti Házát október 8-án, vasárnap du. 4 órakor szenteli fel Szebik Imre püspök Szeretettel várják erre az ünnepre a gyülekezetek tagjait. Cím: Székesfehérvár, Szekfu Gy. u. 1. NEGYEDIK HÍRADÁS Evangélizáció a reformáció idején A ZSINAT 18. ÜLÉSSZAKÁNAK PROGRAMTERVEZETE A zsinat 18. ülésszaka 1995. október 13-án pénteken 10 órakor kezdődik és terv szerint 1995. október 15-én vasárnap 16 órakor fejeződik be. Kitűzött témái: 1. „Az egyházkerületről” szóló törvény részletes vitája 2. „Az egyház területi beosztása” törvény előzetes vitája 3. „Az egyház kapcsolatai” törvény általános vittya 4. „Az egyházi jogalkotásról” szóló törvény általános vitája 5. ,A gyűjteményi törvény” részletes vitája A napirend végleges formáját a zsinat szavazata határozza meg. Nem volt tudatos a két időpont egymáshoz közelítése. Nem akartuk azt, hogy a reformáció ünneplése és a protestáns napok programsorozata összekapcsolódjék az evangélizációs hétvegével. Ellenkezőleg. Inkább kisebb aggodalmat váltott ki az, hogy vajon a két ünnep nem oltja-e ki egymást. Vajon nem csupán a protestáns napok „kötelező” szervezésének gondolja-e majd valaki evangélizációs hétvégénket Nagytarcsán? Azóta újra és újra összekapcsolódik bennem a két ünnep. Ä reformáció és az evangélizáció ünnepe. Az egyik visszatekint. Régi események, arcok, mondatok. Patinás tartása megszilárdult eszmék. A másikban csupa tűz, reménység, éledés. De aki ünnepelte már mind a kettőt, a reformációt és az evangélizációt, de úgy igazán, az tudja, hogy ez a kettő nem olthatja ki egymást soha. Ha mind a kettő igazi. Lehet persze korcsosítani ünnepeket is. Éltünk már át reformációt csupán történelmi emlékezésként, amikor az új és új reformációról hallgatott minden. Éltünk már át erőlködős evangélizációs alkalmat hideg igékkel, néma lélekkel. De az igazi ünneplés, az igen... Akkor Luther és a többiek szaván keresztül iratokban, igehirdetésekben, levelekben az Ige szólal meg, forrósítva szíveinket. Akkor az evangélizáció mai ünnepnapjai kitárják a jövőnket, életet adnak, föltámasztanak. Ez az igazi ünneplés. Akkor a kettő hihetetlenül közeledik egymáshoz. Akkor a Lélek ünnepévé válhat mindkettő., így megyünk október 21-22-én Nagytarcsára. Nem reformációi ünnepre ugyan, de reformálódásra vágyva. Koczor Tamás
