Evangélikus Élet, 1995 (60. évfolyam, 1-53. szám)

1995-10-01 / 40. szám

Árva templom Kalaznón

Evangélikus Elet 1995. október 1.

A Nagysimonyi Gyülekezet milliomos lett!

»I

Árva, akinek nincs gondviselője. Árva, aki egyedül maradt. Árva a társtalan, a magányos. Árva, akihez nem szól senki, s akivel nem törődik senki.

Ilyen árva a kalaznói öreg templomunk. Eveken át nem akadt gazdája. Nem nyílt meg ajtaja isten- tiszteletre hívogatón. Senki nem hallotta szomorú sóhajait. Senki se törődött vele. Ott állt bánatos magányban a dombtetőn. Sűrű lombok takarták el tornyát, senki se lássa árvaságának könnyeit. Persze, nem volt ez mindig így!

A tolnai dimbes-dombos tájra a török dúlása után Claudius Mercy gróf megbízottai német telepeseket csalogattak, a puszta vidéken földet, életlehetőséget, szabad vallásgyakorlást ígérve nekik. Akkor telepedett ide Hessenből anyai ősapám is családjával és reménységgel. Ugart törtek, vadont irtottak, otthont építettek, meg vert falú oratóriumot és oskolát a gyerekeiknek még az 1720-as években. Szorgoskodtak és takarékoskodtak, gyarapították a közös tulajdont. A „kalapos király” idején már templomépítési engedélyért instanciáztak. így 1790-ben kőtemplomot avathattak magasba nyúló toronnyal. Azóta áll ott a dombtetőn, a falucska házai pedig csendben lapulnak a védett völgyben. Itt ütöttek tanyát a Dechertek, Kochok, Lux ok, Schüferek,

Schtitték és Weitzelek, a Waltherék meg Zulaufok. A templom ragyogott és hívogatott, s ők szerették, óvták, vigyázták. Múltak az évtizedek, sőt a századok, viharok és háborúk zúgtak el fölöttük, de ők kitartottak hűségesen. A 2. világháború után azonban a nagyhatalmak kegyetlen rendelkezései kikergették őket otthonaikból, falujukból. - Ismerjük a kitelepítés fájdalmas történetét! - Az üresen maradt házakat katolikus bukovinai csángók számára utalták ki, s a néhány megmaradt evangélikus család másutt keresett életteret, munkát, jövendőt.

így maradt árván a templom. Utolsó papja, Purth Károly éppen 35 évvel ezelőtt az oltár előtt esett össze. Aztán Kétyről Andorka Sándor, majd Gyönkről Lackner Aladárjárt* 'ide, amíg volt valaki, aki igéjiyt„ tartóik rX Az utolsó gondnok halála után csak pusztult, omladozott az Isten háza üresen. Az oltárkép eltűnt, az orgonát eladták, s imádkozó hívek helyett baglyok, denevérek tanyája lett. Bánatosan árválkodott.

Az árvát a világ is elhagyhatja - de nem hagyja el az Isten! A zsol- táros árvák atyjának nevezi az Urat. Hóseás így biztat: „Nálad talál irgalmat az árva!” Van hát reménység, hogy egyszer neki is felragyog a nap. Az árvának is lehet öröme!

Ez történt Kalaznón is. Isten megszánta az árvát. Hogyan? A nyolcvanas évek elején Kráhling

I- Varva vart orgonaavatás Meglepően hangzik a cím, pedig nem jár messze az igazságtól! Ha most - az ősz beköszöntővel - visszagondolunk az előttünk álló hónapok eredményeire, sokan talán csak kipihent fáradalmaikat, testi-szellemi regenerálódásukat említhetik meg. A gyülekezeteket is inkább a pihenés, a kikapcsolódás - sőt sok esetben - a lelassuló közösségi élet jellemzi ebben az időszakban. A Nagysimonyi Evangélikus Egyházközség azonban régóta megálmodott terve megvalósulását ünnepelhette ezen a nyáron.

Egy nyári vasárnapon gyülekezett össze a falu népe, hogy örvendezve adjon hálát Istennek: a templom orgonája újra 'teljes szépségében hirdetheti Isten dicsőségét! Azt gondolhatnánk, mindössze néhány ember szakértő munkájára volt szükség ehhez. Mégsem feledkezhetünk el azokról, akik kivették részüket a megvalósításból. Nem kis áldozatot követelt ez a munka a helybéliektől, de szükség volt mások támogató szeretetére is. A sitkeiek - az anyagyülekezethez tartozó szomszédos község evangélikusai - jelentős részt vállaltak a súlyos anyagi teherből. Az Országos Egyház segítsége sem maradt el. Külön köszönet jár azoknak, akik Nagysimonyiból elszármaztak, de nem feledkeztek el szeretett templomukról. A munkáA KERESZTÉNY-ZSIDÓ TÁRSASÁG

latok végösszege 1200 000 Ft volt. Istennek legyen hála, hogy a sokféle adomány és a külső segítség fedezte a kiadásokat! Legyen példa mindazoknak a buzgósága, akik közel és távol összefogtak e cél érdekében! Róluk is szól a páli ige, amely a gyülekezet tagjainak elküldött körlevelén is olvasható volt: „ Tanúskodom arról, hogy erejük szerint, sőt erejükön felül is adakoztak.. ”

Aíz orgonaavató istentiszteleten megjelentek a környező falvak evangélikusai, rokonok és ismerősök távolabbi településekről, valamint a helyi önkormányzat és iskola képviselői is. A liturgiába bekapcsolódott Zügn Tamás esperes, aki feleségével együtt jött el az ünnepre. A rendkívüli alkalom méltó vendége volt Szebik Imre püspök, aki a 36. Zsoltár alapján szólt keresztyén életünkről, amely nem lehet más, mint örvendező, Istent dicsérő élet. „Manapság nem érezzük magunkat olyan jól, hogy életünk örvendező legyen. Mindennapos gondjaink elkedvetlenítenek minket. A nagysi- monyiak áldozatkészsége azonban jelzi, honnan várják a felüdülést, megújulást. Hirdesse Isten kegyelmét a most újra szépen szóló hangszer! Az orgona megújult hangja egyúttal megkívánja a belső megújulását is. Ez az ünnep bizonyítja, hogy a hívek erre is készek a Szentlélek vezetésével ”

A közgyűlésen Lőcsei Károly gondnok ismertette a hangszer kalandos történetét. „112 év ritka idő egy magyarországi evangélikus orgonánál. Nádossy Endre felügyelő felesége adományozta akkor, a hívek áldozatkészségéből javítgatták később, egészen 1945-ig. Ezután csak a Ludván családtól kölcsönkapott harmonium kísérte az éneket. Tekus Ottó lelkész javíttatta meg 1952-ben az orgonát, de 40 évvel később - a szeszélyes időjárás következtében - teljesen tönkrement. Most újra szól. Hála legyen Istennek!”

Köszönet jár Trajtler Gábor egyházzenei igazgató segítségéért, Takács Péter orgonaépítő mester szakszerű munkájáért, Szebik Attila orgonaművész játékáért, valamint egyházi vezetőink jóindulatáért. Adja Isten, hogy a nagysimonyi gyülekezet megújult orgonája sokáig szólhasson hitünk építésére és lelkünk megbékélésére!- ö is SZEGEDI RENDEZVÉNYSOROZATA

János építészi diplomamunkát készített a tolna-baranyai műemlék templomokról. Ő beszélt barátainak, a kelenföldi énekkarnak az árva templomról. Megdobbant a szívem és egyházzenész fiam szeme is megcsillant Kalaznó neve hallatán. O arra gondolt: lehetne talán itt az a keresztyén zenei központ, otthon, amire vágytak. Ahol felfrissíthető a lélek és a test, ahol énekszóval hirdetik az Igét, s ahonnét szétsugározhat az ismeret és szeretet. Összefogtak hát a fiatalok, az énekkar lelkes tagjai és rászánták idejüket, pénzüket, hogy a kifosztott és lepusztult templomot kitakarítsák, rendbe tegyék. Majd hálaadó imádságra, áhítatra gyűltek össze benne és erre a falu lakóit is meghívták.

Azóta a kórus tagjai évenként többször visszajárnak, nyári építő tábort szerveznek, karbantartási munkát végeznek. A hiányzó oltárkép helyett maguk batikoltak egyet, beüvegezték az ablakokat, lefestették a kereteket. Ott tartják zenei felkészülésüket, amikor naponta felcsendül a zsolozsma, könyörgés és hálaadás. Jó kapcsolatot építettek ki a falubéliekkel, s a környékkel. Zenés áhítattal szolgáltak nemcsak itt, hanem Hőgyészen és Murgán is.

Lackner Aadár esperes mellé- állt a kezdeményezésnek és segítsége révén nagyobb adományból a tetőzetet és a tornyot már sikerült rendbe hozatni, ezzel az épület állagát megóvni. Közben felvettük a kapcsolatot az innét elszakadt családokkal, s már 1988-ban a Frankfurtban élő Muth Henrik testvérünk néhány társával megszervezte ott a kalaznóiak találkozóját. Gyűjtést indítottak, hogy emléktáblát állítsanak a háború áldozatainak, s tovább reparálják a kedves templomot.

SEGÍTSÉG RUANDÁNAK Másfél évvel a Ruandában végbement vérontások kezdete után a segélyprogramok tovább folytatódnék.

A World Relief (Segélyszolgálat a világnak) nevűi szervezet- hathónaposul programot, kezdeményezett a kibo- gorai kórház és másik öt egészség- ügyi központ működtetésére. Kibogora körzetében a mintegy 150 000 elmenekült lakosnak eddig kevesebb, mint a fele tért vissza eredeti lakóhelyére. A Ruandái Metodista Egyházzal vállvetve a fenti szervezet több, mint 300 kibogarai árvát lát el élelemmel.

Közel négyezer Kigali környékén gazdálkodó jutott vetőmaghoz és mezőgazdasági eszközökhöz a segélyszervezet közreműködésével.

Gomában szintén indítottak egy egészségügyi programot a kolerás és hasmenéses megbetegedések kezelésére.

Ez év augusztus 6-án felragyogott az árva templom örömnapja. Zsúfolásig megtelt az ősi Isten-háza a szétszórtságban élő régi kalaznóiakkal, s leszármazot- taikkal, a Némethonból hazalátogatókkal és az őket szeretettel körülvevő csángókkal. Az istentisztelet keretében Kráhling Dániel esperes német-, ifj. Cselovszky Ferenc magyarnyelvű igehirdetéssel szolgált. Klein Mihály hőgyészi katolikus esperes vezette az imádságot, s magam a magyar liturgiát végezhettem őseim templomában. Boldogan énekeltek a kelenföldi kórus tagjai. Az önkormányzat a megbékélés jegyében székelykaput állíttatott a templomkert bejáratához. A mögötte levő hősi emlékmű avatása és koszorúzása ragyogó napsütésben forrasztotta egybe a jelenlévőket. Lelkes avatóbeszédet mondott Erdős László ezredes, a fájó veszteségekre emlékezett dr. Koch Henrik a volt bajtársak és Muth Henrik az elszármazottak nevében. Szőcs Ambrus helyi polgár- mester szavai zárták az ünnepséget.

Ráragyogott Isten napja az árva templomra, s ragyogtak a szemek a könnyes örömtől, amikor a valamikor ott szolgált Zulauf Henrik lelkész gyermekei, Decherték, Luxék leszármazottai, a többszáz fős vendégseregben az egyetlen helyben maradt evangélikus család, a hétgyermekes Tóth-Nágel család együtt énekelték a nemzeti himnuszt az itt otthonra talált csángó magyarokkal.

S akkor az égre mutató torony ránk mosolygott, mintha mondaná: Jó emberek, ne hagyjátok sohasem árválkodni templomotokat! Szeressétek, gondozzátok úgy, mint a testvéri közösséget is szüntelen!

KOREAIAK SRÍ LANKÁN A koreaiak által kezdeményezett és fenntartott „Srí Lanka Misszió” húsz gyülekezet^lapító munkatárs tevékenységét támogatja a vidéki területeken. A társaság ezenkívül két magazint is rendszeresen megjelentet - sinhalez illetve tamil nyelvén - hogy á vidéki lelkészek munkáját segítse. A misszió - mely gyermekek és gyermekbibliakör- vezetők számára oktatási központot működtet - bentlakásos lelkészképző, valamint mezőgazdasági iskola megnyitását tervezi.

BAPTISTÁK NAIROBIBAN A Nairobiban és környékén működő száz baptista gyülekezet, mintegy 500, a déli területekről érkezett önkéntes munkás segítségével hat héten keresztül „hadjáratot” folytatott Kenya fővárosában, Nairobiban. Becslések szerint mintegy 10-12 ezer ember döntött Jézus követése mellett, s közel száz új gyülekezet alakult.

Bálintné Kis Beáta

Szeptember 4-én a Szegedi Zsidó Hitközség dísztermében a Keresztény-Zsidó Társaság Lelkészkonferenciát tartott. A konferenciára meghívást kaptak a katolikus, a nagyobb ületve kisebb létszámú protestáns és ortodox egyházak szegedi lelkészei. Dr. Gráf Imre, a Szegedi Zsidó Hitközség elnöke bevezető előadásában bemutatta a hitközség történetét és utalt jelen problémáira. Gyulai Endre szegedi katolikus püspök a katolikus egyház ún. új Katekizmusának zsidóképét elemezte, külön kitérve az istengyilkosság vádjának abszurdumára. Schönberger András szegedi rabbi bemutatta a zsidó hitoktatás jelen magyarországi helyzetét. A konferencia címe ez volt: Egymásról a hitoktatásban és a szószéken. A Társaságnak ez évben ez már negyedik üyen témájú konferenciája volt, Budapest, Debrecen és Keszthely után, melyeket minden alkalommal élénk, nem formális vita követett.

A Szegedi Római Katolikus Hittudományi Akadémiával társrendezésben a Társaság Nemzetközi Biblikus Konferenciát tartott Szegeden szeptember 5-7. között. A konferencia „A messiáskérdés a Bibliában és Qumránban” címet viselte. A konferencia fő vonulata Izaiás/Ezsaiás messiásproblematikáját elemezte. Vendégelőadók voltak a katolikus Juan Luigi Corti (Olaszország) és Rokay Zoltán (Szerbia) is, de előadott Fröhlich Ida a Pázmány Péter

egyetemről, református részről Karasszon István, evangélikus részről Jutta Hausmann, és az adventista Szigeti Jenő. Fröhlich Róbert főrabbi a zsidó messiáskép történeti alakulásáról beszélt. Benyik György katolikus professzor a rabbinikus irodalom és ,az újszövetség kérdéskörét mutatta be, e sorok írója pedig Qumrán és az újszövetség messianisztikus írásmagyarázatának konkrétumairól beszélt. A konferencia előadásait komoly szakmai vita követte, melynek motoija Karasszon István volt. A konferencia igen jelentős volt tudományos és ökumenikus jellegén kívül azért is, mert meghívta előadói, illetve hallgatói közé a határaink mentén elhelyezkedő szomszéd államok biblikusainak több személyiségét. A konferencia előadásainak anyaga hasonlóan a korábbi szegedi biblikus konferenciákhoz, könyvalakban is meg fog jelenni.

A konferenciának művészeti előadásai és rendezvényei is voltak. A Szegedi Hittudományi Főiskolán nyitotta meg pl. Gyulai Endre püspök Tavaszi Noémi „biblikus-kártya” kiállítását. Szeptember 6-án a Szegedi Zsinagóga előcsarnokában a mártírok falánál koszorút helyezett el a Szegedi Biblikus Konferencia, ahol beszédet mondott Benyik György katolikus professzor. Koszorút helyezett el Angelo Acerbi pápai nuncius, Gyulai Endre püspök, Fodor Gábor miniszter, Platthy Iván államtitkár és

Tóthpál József, a Nemzeti Filharmónia igazgatója. Ezután Dicséljétek az örökkévalót! címmel olyan koncertet hallhatott a nem kisméretű zsúfolásig megtelt szegedi zsinagóga közönsége, melyről kivétel nélkül mindenki - vallásra és pártállásra való tekintet nélkül - csak felsőfokon tudott szólni. A koncertet a Nemzeti Filharmónia szervezte a Konferencia védnökségével. Smetana Moldvájának „Hatikva” részlete szólalt meg először hárfán. A koncerten rövid beszédek is elhangzottak: Tóthpál József, a Nemzeti Filharmónia igazgatója, Angelo Acerbi pápai nuncius, Fodor Gábor miniszter, Joel Álon izraeli nagykövet, és Schönberger István rabbitól. Angeld'Acerbí hangsúlyozta, hogy az egyház mindenféle antiszemitizmust elítél és elsőrendűen fontosnak tartotta, hogy a katekézis teljes mértékben megtisztuljon korábbi antijudaista elemeitől. Fodor Gábor miniszter beszéde pártállásra való tekintet nélkül teljes elismerésre talált. Beszédében felvetette egy zsidó-keresztény magyar bibliafordítás szükségességét is, melyre reflektálva elmondtuk, hogy Társaságunk elnökségi szinten már tárgyalta a kérdést és valóban jó lenne, ha az elképzelés egyszer meg is valósulhatna.

Úgy gondoljuk, a szegedi rendezvénysorozat méltón szolgálta a keresztény-zsidó párbeszéd fontos ügyét.

Szécsi József

Id. Bencze Imre

Külmissziói körkép

ALBERT SCHWEITZER:

Emberekkel és állatokkal kapcsolatos vidámságok

Á Jozefina disznó

Egy napon egy néger asszony egy talán két hónapos t szelíd vadmalacot hozott nekem. „Jozefina a neve; utá- J nad szalad majd, akár egy kutya” - mondta. Megegyez- [ tünk; öt frank volt az ára. A feleségem éppen távol volt ■ néhány napig. József és N’Kendju gyógyászsegédeimmel I azonnal néhány oszlopot cölöpöztünk a talajba. Készí- [ tettünk egy dróthálóval ellátott, elég mélyen a földbe i süllyesztett karámot. A két fekete segéd mosolygott. „Egy

I

I vaddisznó nem marad a karámban, hanem áttúrja magát alatta” mondta József. „Nos, szeretném látni, hogy ez a kis vaddisznó ezen a földbe süllyesztett dróthálón

1

* keresztül kijut-e?” feleltem. „Ezt meg is fogod látni!” mondta József. És tényleg, a következő reggelen már nem volt ott. Ezt én majdnem megkönnyebbüléssel vettem, mert a feleségemnek ígéretet tettem, hogy beleegye- i zése nélkül nem eszközlök új szerzeményeket állatker- I tünkbe, és ilyesmi lengett bennem, hogy egy vaddisznó [ talán nem felelne meg az ízlésének.

De amikor délután a kórházból feljöttem, íme, Józef a [ rám várt a ház előtt és rám nézett, mintha ezt akarta vol- * na mondani: „Ezért nem kell megismételned ezt a tréfát a karámmal; amúgy is hű leszek hozzád!” így is volt.

Amikor a feleségem megérkezett, megvonta a vállát. Sohasem élvezte a malac rokonszenvét, de ezt nem is kereste. Jozefának finom érzéke volt ebben a tekintetben. Az idő múltával, amikor belátta, hogy a verandán meg sem szabad mutatkoznia, elviselhetően folytak a dolgok. - De I néhány hét múlva, egy szombati napon Jozefának nyoma veszett. Este egy misszionáriussal találkoztam a házam előtt, és ő is osztozkodott a bánatomban, mert Jozefa I iránta is ragaszkodást mutatott. „Hát neki az lett a vége... egy néger fazekában ” mondta; „ c ’éta it inéritable. ”

A feketék egy vaddisznót nem tartanak háziállatnak,

I még akkor sem, ha az szelíd. Ez marad vadnak, amely azé, aki azt elejti. De a beszélgetés alatt megjelent Jozefa, és mögötte egy néger puskával. „Ott álltam, ” így szólalt meg „ott fent a tisztásban, ahol az amerikai misszionáriusok előbbi házának a romjai láthatók Ott megpillantottam ezt a vaddisznót, s máris célba vettem, de i ez felém szaladt és a lábaimhoz dörzsölődött. Ez egy érdekes vaddisznó, mondtam magamban. Látni fogod,

hogy még mit fog csinálni. Most útnak indult, én pedig utána mentem, és most itt vagyunk Ez tehát a te vaddisznód? Milyen jó, hogy nem találkozott egy vadásszal, aki nem olyan okos, mint amilyen én vagyok!” Megértettem ezt a célzást, szívesen bókoltam és egy szép ajándékot adtam neki.

De nem ment ki a fejemből, amit a misszionárius mondott, azaz hogy a vaddisznóm állandóan veszélyben van. Közben együtt dörzsöltük lábainkkal a megtalált állat hátát, amit az nagyon szeretett. „Ide hallgasson, doktor!” szólalt meg hirtelen a misszionárius, „Holnap prédikálnom kell. Mivel pedig majdnem minden vasárnap hirdetni kell négereink előtt a lopás bűnét, holnap nyomban említem Jozefát példaként arra nézve, hogy egy állat, amely korábban vad volt és mindenki tulajdona, később mégis tulajdon lett és már nem szabad préda, mihelyt valaki gondozója lett. ” Előre is köszönetét mondtam neki, hogy ezzel a tanulságos példázattal a segítségemre akar lenni.

A következő reggelen már a prédikáció második részében Jozefára került sor. A négerek feszült figyelemmel hallgatták, hogy a misszionárius miképpen teregette a bonyodalmas esetet, s hogy tágította a tulajdon fogalmával kapcsolatos látókört. Ebben a pillanatban - én majdnem rosszul lettem - Jozefa ott állt az igehirdető előtt. Ugyanis Lambarenében nincsen szószék. Az isten- tisztelet a bádogbarakkban történik, ahol az iskola is helyet kap. Az igehirdető a sima földön áll. Az ajtók állandóan nyitva vannak, hogy egy kis levegő áramolhasson be. Hogy aztán az istentisztelet alatt szárnyasok és ürük be-bejönnek és ki-kimennek, ez már megszokott dolog. A misszionárius kutyái pedig ezen rendszeresen részt vesznek. Ez számomra is magától értődő volt, hogy Caramba állandó kísérőm volt, amikor a prédikáció színhelye felé tartottam.

Mihelyt a harangszót meg az éneklést meghallotta, nem lehetett őt otthon hagyni. Ha pedig meg lett volna kötve, az egész missziói telepen hallható vonítása sokkal inkább megzavarta volna az áhítatot, mint halk jelenléte. De hogy templomos lett Jozefa is, ez már borzasztó volt. Ehhez jött az is, amit nemsokára észrevettem, hogy nem tudott illedelmesen viselkedni. Egyenesen a mocsárból jött el, tele fekete iszappal. És most végigment a gyermekpadok között, úgyhogy a gyerekek a nyakukig emelték fel térdeiket! Majd a fehér szoknyás missziói hölgyekhez ment és dörzsölődni próbálkozott. Most a doktornőhöz megy! Most hozzám jön. De én azonnal belerúgtam, először és alaposan.

Nem voltam képes kiűzni Jozefából az istentisztelettel kapcsolatos örömét. Őt nem lehetett sem bezárni, sem megkötni, mert kiszabadította magát minden kötelékből, amit a számára kitaláltam. Ha a harang megszólalt, ő máris a templomba szaladt. Úgy vélem, hogy nem mulasztott el egyetlen esti és reggeli áhítatot, gyermek-istentiszteletet. Ezért felajánlottam a telep vezető misszionáriusának, hogy oltsák ki az életét. De ő ezt ellenezte. Egy ilyen ösztön miatt ne kelljen az állatnak az életével lakóim. Idővel Jozefa kezdett rendesen viselkedni a templomban. Jozefa, miképpen magasztaljam okosságodat?

Hogy éjjel a szúnyogok ne zaklassanak, szokásoddá vált behatolni a fiúk hálószobájába és ott a legközelebbi moszkitóháló alá feküdni. Mennyi dohánylevélből álló jóvátételt kellett ezért vállalnom! Azoknak, akiknek erőszakosan alvó társává lettél. És ha lábaidban a homokbolhák olyannyira megnőttek, hogy már járni sem tudtál, lecsoszogtál a kórházba, ahol a hátadon fekve tűrted, hogy kínzóid késsel a lábadba firkáljanak; elviselted a jódtinktúra okozta égést, amikor is jódos vattával a sebeidbe tupfoltak, és szívbeli hálát röfögtél, amikor ennek egyszer vége lett!

„Ha egyszer egy vaddisznó hat hónapnál idősebb, kezd tyúkokat falni”, mondta N’Kendju.. „Csak nem jut Jozefának az eszébe, hogy tyúkokat faljon!” feleltem bizonytalan kiejtéssel. „Fog tyúkokat falni, mert vaddisznó”, hangzott a válasz könyörtelen logikával. De én mertem reménykedni. - Megjelent egy néger és azt mondta, hogy hiányzik egy tyúkja. Tudtam, hogy mire utalt, adtam neki egy ajándékot és kértem, hogy hallgasson. Majd a misszionárius asszony szólt nekem, hogy hiányzik egy tyúkja. Tudtam, hogy ezzel mit akart mondani nekem. De azon voltam, hogy rajtam semmit se vehessen észre, s ezért ennyit mondtam: „Hát igen, ezen a környéken a kígyók nemsokára sok bajt okoznak;" így megerőltettem magamat, hogy hihessek Jozefa ártatlanságában.

De egy reggelen, amikor a kórházban álomkórosok vérét mikroszkóppal vizsgáltam, hallottam fent tyúkok Icrákogását és emberek össze-vissza kiabálását. Nemsokára megjelent az Akaja nevű legény egy cédulával a doktornőtől. Ez a szöveg volt rajta: „Jozefa behatolt a csirkékhez, hármat felfalt és a kottásnak kitépte a farkát. Ezt a saját szememmel láttam. Tudod, hogy mit kell tenned!” Bizony, én ezt tudtam, aztán meg is tettem. Jozefát becsalták a kórházba, megbilincselték, és N’Kendju őt gyorsan és szakavatottan meg is ölte. Még a déli harangszó előtt megszűnt létezni. Számításom szerint vagy nyolc hónapos lehetett. - A darabokra vágott szalonnát pálcikákra húztam és óvatosan megfüstöltem és szárít- gattam, s majd egy bádogdobozban légmentesen elraktam.

Nem sokkal utána felkeresett engem egy tisztviselő hivatalos ügyben. Megkínáltam őt ebéddel. Kapott abból a szalonnából. „Micsoda? Füstölt szalonna? Ez ritkaság ebben az országban!” - „ Uram, ez egy szelíd vaddisznótól van. Ezt meg kellett ölnöm, mert tyúkokat falt. ” - „Magának volt szelíd vaddisznója? Volt egy nekem is, amit én kicsi kora óta üvegből szoptattam. Ez nekem nem kevés svájci tejdobozba került. Utánam szaladgált, akár egy kutya. Sajnos, ellopták. Jozefa volt a neve. ”

Németből fordította . Buchalla Ödön