Evangélikus Élet, 1995 (60. évfolyam, 1-53. szám)

1995-08-20 / 34. szám

ORSZÁGOS í, EVANGÉLIKUS ____HETILAP 60 . ÉVFOLYAM 34. SZÁM 1995. AUGUSZTUS 20. SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁNI TIZEDIK VASÁRNAP ÁRA: 30 FT Ha tehát Isten kegyelemből a sokat megbocsátja, hogyne kellene nekünk _________is megbocsátani fe lebarátunknak a keveset Luther v 1 AZ ÜNNEP ÜZENETI A TARTALOMBÓL “ HOL VAGY, ISTVÁN KIRÁLY? EGY HŰSÉGES HÁTTÉRMUNKÁS „NE ENGEDJ MEGFELEDKEZNEM TANÍTÓIM PÉLDÁJÁRÓL’ AZ ARANYBORJÚ Iskoláink az elmúlt tanévben Gimnáziumaink eredményes tanévet fejeztek be júniusban. Olvasóink tá­jékoztatására hat kérdést tettünk fel az iskolák vezetőinek és ezeket adjuk közre egymás utáni számokban. A hat kérdés a következő: 1. Általános helyzetképet kérünk az elmúlt tanévről. 2. Mi teszi az iskolát egyházi iskolává? .3. Mi okozott gondot vagy nehézséget a tanév folyamán? 4. Milyen örömteli események és eredmények jellemezték a tanév munká­ját? 5. Mi a gimnázium profilja? Hány osztály van, tagozatos oktatás folyik-e és milyen szakon? 6. Van-e kollégium és milyen a telítettsége? (Ezekre a kérdésekre adott válaszok elején csak a kérdés sorszámát tün­tetjük fel.) Nyíregyházi Kossuth Lajos Gimnázium- Válaszol: dr. Bánszki István igazgató ­1. 189 éves gimnáziumunk új korszakának harmadik tanévét zártuk reménységgel és hálaadás­sal. Örömünk alapja, hogy lénye­gében zavartalanul, rendezett kö­rülmények között folyik az okta­tás, a diákok „jó erkölcsre, mo­dern tudományokra és a honi nyelv szeretetére” való nevelése, ahogyan ezt az 1806-os Alapítóle­velünk megfogalmazza. A diákság, a tantestület közérzete, hangulata bizakodó. Egyik most érettségizett tanulónk Nádasi András vallomása szerint „érezzük, hogy az osztály s az iskola tágabb családunknak is tekinthető”. Az elmúlt 3 év során az iskolán­kat és benne ä tantestületet az egészséges és természetes fluktuá­ció jellemezte. Az eltávozott taná­rok helyére fiatal, keresztyén élet­szemléletű pedagógusokat vettünk fel, akik vállalják az iskola vallásos szellemű működési alapelveit. Legfőbb törekvésünk, hogy a mai versengéstől átitatott világ­ban a maradandó értékeket köz­vetítsük a fiataloknak. Ennek szolgálatában áll minden pedagó­giai módszerünk, a spirituális ne­velés, az iskola egész technikai, anyagi felszereltsége. Ezért örü­lünk, hogy az Országos Egyház tá­mogatásával sor került az épület külső felújítására és olvasóterem kialakítására. Ezért szeretnénk a személyi és tárgyi feltételeket op­timálisan a korszerű oktatás fel­tételeinek megfelelően kialakíta­ni, hogy a legtöbbet nyújthassuk a tanulóknak, a hozzánk jelentke­zőknek. 2. Az egyházi szellemiségből kö­vetkezik, hogy nálunk a szellemi és fizikai oktatás mellett spirituális nevelés is folyik. Diákjaink a hit­tanórákon, csendesnapokon, hét­kezdő templomi áhítatokon meg­ismerhetik a kétezer éves európai keresztyénség szellemiségét, el­gondolkodhatnak a hit erejéről, az élet értelméről, s - reménységünk szerint - tiszta lelkiismeretű, ke­resztyén életszemléletű emberek­ké válhatnak. Megtanulják, hogy hit és kultúra nem ellentétes, ha­nem egymást erősítő fogalmak. Meggyőződhetnek arról, hogy a tudományt és kultúrát nem a ke­resztyén szellemiségtől, hanem a szubkultúrától, közömbösségtől és a barbárságtól kell félteni. 3. Beiskolázásunk az elmúlt év során eredményes volt, a végzős tanulókat minden esetben pótolni tudtuk. Az is előfordult - bár nem jellemző - hogy néhány hozzánk jelentkező evangélikus tanulót nem tudtunk felvenni, helyhiány miatt. 4. Örömmel tapasztalom, hogy az evangélikus iskolák kapcsolatai egyre erősödnek. Szép kezdemé­nyezések alakulnak a bonyhádi ta­lálkozón: Evangélikus Gimnáziu­mok Országos találkozója, 1994., valamint az általunk, immár 3 éven át (1992-1995) megrende­zett: „Az Úr érkezése” című orszá­gos szavalóversenyen. Diákjaink kiemelkedő tanulmá­nyi és sporteredményei, sikerei az egyházi iskolák tekintélyét, jó hírnevét növelik. Kedves élmény volt iskolánk Értékes küldeményt hozott a pos­ta Szentpé­tervárról. Ha késve is, de sok jót meg- tudhatunk abból a lap­ból, melyet eddig Rigá­ban szerkesz­tettek, most azonban Szentpétervár lett a sajtó és a tudósítás központja. „Der Bote” a címe az itt megjelenő lap­nak, mely két nyelven: németül és oroszul tartalmaz minden benne megjelenő írást. Köztudott, hogy az oroszországi területen igen sok német él, akik magukkal vitték oda egyházi kereteiket és bár a szovjet uralom idején ők is erős próba és elnyomás alatt éltek, most egyre- másra élednek gyülekezeteik, re­noválnak és építenek templomokat és imaházakat, erősödik közöttük a közösségi élet, hitükről bátran tesznek bizonyságot és módszere­sen építik ki egyházszervezetüket. Két lap érkezett most hozzánk, gyülekezeti bemutatkozása. A nagytemplomi istentiszteleten több diák is őszinte hangú szemé­lyes vallomást tett, mit jelent szá­mára az evangélikus gimnáziumba járni. Ugyancsak hatékonyan segí­ti az iskolához és az egyházhoz va­ló tartozás tudatát az elsőévesek számára a templomban rendezett fogadalomtétel, amely során tanu­lóink az iskola Igazgatótanácsának tagjaitól megkapják a gimnázium emblémáját, és megismerhetik gimnáziumunk evangéliumi alap­tételét, a Pál apostoli intelmet: „Minden dolgotok szeretetben men­jen végbe!” 5. Minden évfolyamon van spe­ciális angol és német nyelvi osztá­lyunk. Diákjaink a kötelező két idegen nyelvet az alábbiakból vá­laszthatják: angol, francia, német és olasz. Egyre bővülnek külföldi cserekapcsolataink (Párizs, Bécs, Hildesheim). Van korszerű számí­tógépparkunk, ennek következ­ménye a számítástechnika sikeres oktatása. Jelenleg az iskola 21 osz­tályában 630 diák tanul mintegy 50 tanár vezetésével. A gimnázium­ban két típusú képzés folyik: a ha­gyományos négyosztályos és nyolc- osztályos. 6. Vidéki tanulóink a Luther Márton Kollégiumban nyernek el­helyezést, ahol szintén biztosítot­tak a keresztyén szellemű nevelés feltételei. A 60 férőhelyes kollégi­um a Kossuth-diákokon kívül más iskolák tanulóit is fogadja. Gimnáziumunk dísztermét Lu­ther Márton és Kossuth Lajos mell­szobra díszíti, szimbolizálva az is­kola szellemiségét. egyik a múlt év végéről, a másik ez év elejéről. Ebből tudtuk meg azt is, hogy három évi szolgálat után RalfGnewuch, a lap alapítója meg­vált ettől a munkájától és a szer­kesztőbizottság nevében Natalie Kofler jegyzi a lapot. Átnézve a két lapot, megtudjuk az év fordulóján történt eseménye­ket, melyek arra mutatnak, hogy erősödik a kicsiny mustármagból kinőtt evangélikus egyház. 1994. szeptember 26-29 között tartották zsinatukat Szentpétervárott. Ezen búcsúztatták nyugdíjba vonult püs­pöküket Harald Kalninst, aki 83 eves korában adta át helyét az új püspöknek, Georg Kretschmar pro­fesszornak. A lap közli a búcsúzó püspök igehirdetését, melyben át­tekintést is adott az elnyomás éve­inek nehéz és sokszor életveszé­lyes egyházi munkájáról és re­ményseggel tekint az oroszországi evangélikus egyház jövőjére, mi­közben nem győz hálát adni azért a megtapasztalásért, melyet az utolsó években a politikai fordulat után szerzett. A zsinatot abban a szentpétervá­ri Péter-templomban tartották, me­Vannak ünnepeink, amelyek nem szürkülnek meg soha; vannak események, amelyek nem veszíte­nek jelentőségükből. Jóllehet az ünnepet tartalmában gyakran igyekszenek módosítani, a hozzá­fűződő eseményt elhallgatni, a nemzet megőrzi eseménytartalmu­kat, s az ünnepet szívébe záija. Ez a sikertelen kísérlet zajlott le au­gusztus 20-ával, első nemzeti ün­nepünkkel is. Mindhiába! Ezen a napon tekintetünk elő­ször a múltba réved. Tűnődve s tisztelettel gondolunk első kirá­lyunk, István alakjára, a magyar nemzet államalapító történeti sze­mélyére. Mekkora felülről kapott bölcsesség, mily kiváló politikai felismerés és nepe iránt erzett fe­lelős szeretet élt szívében, amikor isteni bátorsággal és királyi hatá­rozottsággal átvette a keresztyén hit és erkölcs normáit, gondosko­dott az evangélium megismerésé­nek s terjesztésének lehetőségéről, egyházszervezetet épített fel, s a keresztyén gondolat- és életvitel megvalósításával Európa-értékű közösséggé emelkedett a magyar nemzet. Protestánsokként nem morális értelemben tartjuk őt szentnek, hanem spirituálisán, lelki vonatko­zásban. Akit ugyanis Isten az ő igé­jével megszentel, az életvitelében tisztaságra és bölcsességre, szent­ségre és igazságra törekszik. E bel­ső lelki folyamatban minden akti­vitás és eredmény Istentől függ. Az ember az isteni cselekvés meg­ajándékozottja. Szent István kirá­lyunk e kitüntető isteni adomá­nyok hordozója volt uralkodása idején. Az a tény, hogy számos protes­táns Istenháza felszentelése több évszázadra visszatekintve ezen a jeles ünnepen történt, önmagában jelzi, eleink jól értették az egyház jelentőségét a nemzet megmara­dása és a magyar nép összetartása tekintetében. Istent félni és hazát szeretni úgy tartozott össze tuda­tukban, mint a nemes fa és ízes gyümölcse. Merjük remélni, hogy a kettő egymásba fonódása sokak gondolkodásában a 20. század vé­gén is újra érlelődik. E feltevéssel máris elérkeztünk a jelenbe, hi­szen ezen az ünnepen napjaink gondját is számba vesszük. Sokak szemléletében a négy év­tized alatt a kozmopolita látás hó­dított teret. A nemzeti múlt, a sa­játosan népi kultúra háttérbe szo­rult, és arányt tévesztett gondolko­dásukban a magyar és más nemze­tek értékeinek számbavétele. Nem kell szégyellnünk nemzeti múltun­kat fény- és árnyjelenségeivel együtt, nem kell magyar kultúránk és keresztény hagyományunk mi­lyet a kommunizmus idején uszo­dának alakítottak át. Csak a zsinat előtti utolsó napokban bontották le az ugrótomyot és az istentiszte­leti gyülekezet, valamint a zsinat tagjai a még ott álló tribünökről hallgatták az igét és végezték a zsi­nati munkát. Thlálóan írja a cikk írója: „az ateista motivációjú szov­jet idők relikviái között ment vég­be a zsinati munka”. A zsinat nem csupán a püspöki tisztben történt váltással foglalkozott, hanem - mi­vel 1928 óta nem tarthattak ilyen zsinatot (!) - keresték a jövő útját, a felmerült igen sok kérdésre a fe­leletet. Kevés a gyülekezetét vezető lelkészek száma, akik pedig van­nak, még nagyrészt képzetlenek, hi­szen csak az utóbbi években kerül­tek Németországból teológiailag képzett lelkészek Oroszországba. Meg kell küzdeniök a biblia- és énekeskönyvhiánnyal, bár ebben igen nagy segítséget kapnak a né­metországi Martin Luther Bundtól (Erlangen). Mindezek ellenére ar­ról tettek bizonyságot, hogy készek az egyház építésére és új templo­mok felépítésére. Az egyházalkot­mány átdolgozásának kérdése is felvetődött és programmá lett. A zsinat alkotó tagjai között képviselve voltak az európai att félreállítottként megjelenni a népek nagy családja tarka kaval- kádjában. Gondolattartomá­nyunkban szüntelen jelen szabad lennie a Szent István-i értékek év­százados képviselőinek, akár Má­tyás király legendás alakjára, akár Balassi vallásos költeményeire vagy Bornemisza Péter magyarsá­TŰZ TAMÁS: SZENT ISTVÁN Jól megjelölte ezt az ezredévet: kereszttel írta rá kemény nevét, hogy megpihenjen művein a lélek, mint halhatatlan gyözedelmi ék. Alapkő lett, de kőnél súlyosabban vetette el az épülő falakban torony-szökkentő, férfias hitét. Amint alázatát mindegyre inkább úrrá emeli roppant erején, a bércre hág s egy országon tekint át, hol hajnalpírban reszket még a fény. Komor felhőkből bomlik ki a kék ég s virrasztva nézi népe ébredését a századok szélfútta reggelén. Nem tétován, de biztos mozdulattal lendül előre tervező keze, míg port kavar és szilaj kedvvel nyargal a forró puszták zendülő szele. Bölcs szemmel néz a fényes távlatokba s pillantásával féltőn átkarolja a frissen szántott, szűzi földeket Kegyes jobbjával törvényt ír, keményet, hogy megkösse a rónák vad porát szőlő teremjen és kenyér, fehérebb s hogy mindenki meglelje otthonát Áldott szigor, rendet hozó szelídség! Arany szív, mely eltékozojja kincsét hogy új szívekben ragyogjon tovább! Róla zengjen hát ez a lelkes ének! Uram, téged dicsérünk általa, mert ő volt a te választott edényed, apostolod, híved s a föld sava. És ő volt ama bibliai sáfár, kire, be jó, hogy éppen rátaláltál, midőn megvirradt napunk hajnala! ára, Bocskai István függetlenségi arcaira, II. Rákóczi Ferenc fénylő 'személyiségére gondolunk. És a felsorolás korántsem teljes, inkább esetleges. Bizonyos, hogy a reformkor honfiúi és honleányi érzelmi lelke­sedése távol van korunk modem Oroszország, Kazahsztán, Kirgi­zia, Ukrajna és Üzbegisztán evan­gélikusai. Riportokból lehet kiol­vasni, merrerelé élnek evangéliku­sok és nem egy gyülekezetben női lelkészek is szolgálnak. Csak né­hány helyet sorolok fel, hogy föld­rajzilag is tájékozottak legyünk: Tbiliszi, Vlagyivosztok, Duschan­be, Moszkva, Baku, Cseljabinszk, Alma-Ata, Kijev, Omszk, Oren­burg városaiból jött küldöttek mondták el, mit jelent nekik az egyház újraéledése. Az Oroszországban élő néme­tek két kegyességi tradíciót hor­doznak. Az egyik a népegyházi ke­gyesség, a másik a testvéregyházi (Brüdergemeinde) hagyomány. Az új püspök e kettő egyeztetését tartotta fontos feladatnak a közeli jövőre nézve. Nem »jutottak egy­ségre a nők ordinálása, az ökume­nikus viszonyulás és egyes teológi­ai alapkérdések dolgában. Köszönjük a Der Bote megkül­dött számait, jó, hogy többet tu­dunk a tőlünk keletre élő testvére­inkről, akik között természetesen nem feledkezünk meg az észtor­szági, lettországi és litvániai evan­gélikus testvéreinkről sem imádsá­gainkban. Tóth-Szöllős Mihály magyarságtudatától. De hideg szívvel és hűvös értelemmel nem gondolhatunk a hazára másként, csak a szeretet elfogultságával, ahogy édesanya érez gyermekei iránt, még ha távolba is szakadtak. S ezen az ünnepen gondolataink tovaszállnak országhatárainkon túl élő magyaljaink felé is. Hoz­zánk tartoznak ők, a magyarság nagy népes családjába. Ha róluk beszélünk, vagy hozzájuk szólunk, nem jelent ez többet, mint jelzést arról, hogy számon tartjuk őket testvérként és szeretetünk nem szűnt meg irántuk. Tálán e pozitív érzelemnek legkiválóbb megnyil­vánulása a Duna televízió műsorá­nak sugárzása szerte Európába, országhatárok felett és politikai érdekek nélkül. Csakhogy tudja­nak rólunk, és naponta szemléljék képernyőjükön - gondolunk rájuk. Egész kontinensünkön osztatlan öröm fogadta édes anyanyelvűn­kön beszélő magyaljaink körében a Duna TV létrejöttét és e műsor sugárzását. Érdemes e tényen itt­hon mélyebben töprengenünk, ér- tik-e majd nyelvünket a harmadik évezredben is? Ezen az ünnepen gondolataink a jövőbe is pásztáznak. Életképes nemzet vagyunk-e, vagy a vörös- marty-i jóslat teljesedik be, ahol a sírt népek veszik körül. Egy nép, amely túlélt tatárdúlást, török ura­lom másfél századát, négyszáz év­nyi idegen kultúra kiterebélyese- dését, négy évtized rabigáját, sza­badsága és önálló nemzeti léte ide­jén pusztulna el? Lehetetlen. Ez a nép, a mi népünk, ez a nemzet, a mi nemzetünk élni, élni és szolgál­ni akar. Szolgálni szellemet és tu­dományt, kultúrát és lelkiséget, melyből építkezhet az egyén és töl- tekezhet a közösség. Hogyan tehe­ti? Ha a részérdekek fölé helyezi az egész nemzet előrelépésének szent ügyét. Ha tud csoportszem­pontok helyett népben, társada­lomban gondolkodni. A civil szer­veződések, egyesületek, alapítvá­nyok, társaságok számbeli növeke­désének korát éljük. Céljukat csak akkor érik el, ha nem önmaguk fontosságát keresik, hanem a nem­zetet építik. Szolgálni szellemet, tudományt! Hogyan? Ha emberközpontú gon­dolkodásunkat felváltja az örök Is­tenre figyelés. Amíg az ember ön­magát helyezi a középpontba, mindig megistenülni akar. Helyet­te emberségét is elveszíti, s elalja- sul. Amikor az ember elismeri Is­ten alá rendeltségét, visszanyeri méltóságát és igazi emberségét. Amíg az ember önmagának szab törvényt, énessége az egeket ostro­molja, és társát a porban hagyja. Amikor Isten úja szívére a szeretet szabadságának lehetőségét, föl­emeli a társát, népét, nemzetét; mert fölismeri, csak együtt lehet­nek boldogok. Szolgálni kultúrát és lelkiséget! Hogyan? Ha a halál kultúrája he­lyett az élet kultúráját választjuk. Á 20. század kultúráját a fogyasz­tás jellemzi. Minden reklám erre biztat, minden termelő cég leg­jobbként a sajátját ajánlja. A cél: minél többet fogyasztani élelem­ből, ruhából, gépből, mindenből. S közben a halál felé menetelünk, mert használhatatlanná válnak vi­zeink, ártalmassá lesz levegőnk, s ha úgy véljük, nekünk kevés jut a földi javakból, egyre boldogtala­nabbnak is érezzük magunkat. Az élet kultúrája szerény és szo­lid értékfelhasználásra biztat. Fon­tossá teszi a lelki kincsek felfede­zését, melyek nem anyagiak függ­vényei, nem szennyezik a légkört, de felüdítik a reményt vesztettet s életkedvet kölcsönöznek a sötéten látóknak. Augusztus 20-a államalapító nemzeti ünnepünk. Az ünnepi csendben merítsünk a múlt lelkesí­tő példáiból, világító fáklyák vol­tak ők! Vállaljuk a jelen felelős formálását a köz javának szem előtt tartásában, és építsük az Is­ten ígérte jövőt az élet kultúrájá­nak választásával! Szebik Imre Evangélikus egyház Oroszországban

Next

/
Oldalképek
Tartalom