Evangélikus Élet, 1995 (60. évfolyam, 1-53. szám)

1995-07-30 / 31. szám

ISTEN IGEJE AZ IRÁNYTŰ (Folytatás az 1. oldalról) a lakosságnak. Vannak városré­szek, melyekben csupán negyedrész tartozik valamely egyházhoz. Váro­sunk modellje le­het az egésznek: társadalmunkban fennáll a veszély, hogy könnyen la­zítson régi elköte­lezettségeket és zsidó-keresztyén tradíciókat (ami a vasár- és ünnep­nap megszentelé­sét illeti) félredob­jon... Mi, hambur­gi egyházak, mind­ezt nem rezignál- tan és tehetetlenül nézzük... A tradi­cionális formák mellett keressük az új utakat, hogy a nagyváros külön­böző kihívásaira választ találjunk.” Ha ezt a hátte­ret ismerjük, ak­kor érthető meg a gazdag program sokoldalúsága, széles skálája. Meg sem kíséreljük valamennyi téma felsorolását, de ízelítőül ennyit: a három nap délelőttjén főelőadás sorozatban arra a kérdésre keres­ték a választ, mit jelent hinni egy átláthatatlan világban? Az aposto­li hitvallás három hitágazata alap­ján Jörg Zink stuttgarti lelkész, Reinhard Höppner tartományi mi­niszterelnök és Dorothee Solle hamburgi professzor tartotta meg az előadását és mondani lehet, hogy ezek visszhangja volt a legna­gyobb a látogatók között. A fő témákat munkacsoportok­ban vitatták meg és nagyon jó szer­vezéssel arról is gondoskodtak, hogy minden helyen legyen vala­milyen zenélő csoport és vezesse az egybegyűltek éneklését, melyet még egy külön kiadott énekfüzet is segített. Voltak ezen kívül fóru­mok, melyek egyházi, társadalmi, politikai, helyi- és világkérdéseket öleltek fel. Néhány téma: A ke- resztség — az isteni jog és az embe­ri jog - a szekták (közöttük a mo­dern szekták hatásai egészen az egyházon belüli extrém csoporto­kig és a fundamentalistákig). Vol­tak találkozók keresztyén-zsidó, keresztyén-muszlim és evangéli­kus-katolikus dialógus formájá­ban. Fórumokon vitattak meg olyan kérdéseket, mint a különbö­ző életformák, az iskola és iskolá­zottság, a művészetek és az egy­ház. Volt gyermek- és ifjúsági fó­rum, nők fóruma, mely nem csu­pán az emancipáció témáját ölelte fel, de a nők szolgálatát az egyház­ban is. Külön tartottak fórumot a hírközlés embereinek, újságírók­nak, rádió- és tv-szakembereknek, beszéltek a mozi és az egyház kap­csolatáról. Bonhoeffer halálának 50. évfor­dulója adta az alkalmat arra, hogy a mártírhalált halt lelkész mai üze­netét kutassák. Ezt az emlékezést a Neuengamme-i koncentrációs táborban tartották, ahol mintegy 3000 ember előtt Albrecht Schön­herr ny. püspök méltatta Bonhoef- fert. „A gazdaság és a demokrácia csak az egészért való felelősségben valósulhat meg, lehet sikeres.” Eberhard Bethge, az egykori barát és életrajzíró és Renate Bethge, a protestáns, a pacifista, az ellenál­lási harcos és az ember Bonhoef­fer alakját rajzolták meg. Számtalan előadásban és fóru­mon foglalkoztak az idegenek, a háborús menekültek, a hajléktala­nok, a két Németország egyesülé­sének belső német problémáival, Európa, Latin-Amerika és Afrika kérdéseivel, de nagyon érdekes volt az ún. Ostsee-Forum, melyen a Keleti-tenger partján élő népek képviselői vitatkoztak az oroszok­tól kezdve és folytatva a baltiku­miakon, egészen a skandináv or­szágok képviselőiig. A változatos sok program iga­zolta a püspöknő bejelentését: ke­ressük az új utakat, hogy a külön­böző kihívásokra választ találjunk. Az útkeresésben Isten igéje jó iránytűnek bizonyult. Az Egyházi Napok záró isten­tisztelete a hamburgi nagy stadi­onban volt (Volkspark-Stadion). Tálán némileg érzékeltetik a képek azt az impozáns tömeget, mely ezen részt vett. És nem mint néző! Több ezer fúvós vezette a több tíz­ezer ember éneklését. Az alapige a Boldogmondások textusa volt Mt 5,3-10 alapján. Itt Rosemarie Köhn norvégiai püspöknő prédikált és számos ökumenikus üdvözlés hangzott el. Több száz lelkész osz­totta és több tízezer hívő vette az úrvacsorát, miközben zengett a stadion egész környéke az Istent magasztaló énektől. Ezzel a befejező képpel és él­ménnyel indult haza még vasárnap délután a magyar ökumenikus kül­döttség. T. SZABADÍTÓ kekkereszt Magyarországon a múlt század máso­dik felében egy újvidéki iszákos cipész szabadulásával kezdődött a mozgalom munkája. O, amikor mindenét elitta, kül­földre ment és Svájcban ismerkedett meg a Kékkereszt Egylettel. Ennek tagjai olyan keresztyének voltak, akik az alko­hol szenvedélyétől megszabadulva alko­holmentes életre kötelezték el magukat. A mozgalom hamar nemzetközivé széle­sedett, 1877-ben alakult meg Genfben a Kékkereszt Nemzetközi Szövetség. Eb­ben a munkában 1963-ig folytatott áldá­sos munkát Szalay Károly evangélikus or­vos testvérünk. Betiltás után 1988-ban alakult újra a magyarországi csoport. Az idén a Nemzetközi Kékkereszt Szö­vetség hazánkban tartja közgyűlését, júli­us 29,-augusztus 3. között, mintegy 130 résztvevővel.. A közgyűlés nyilvános al­kalmaira szeretettel várják az érdeklődő gyülekezeti tagokat. Megnyitó istentiszte­let július 30-án, vasárnap de. 10 órakor DOMOSON a református templomban. Du. 5 órakor SZENTENDRÉN a Kato­nai Akadémián köszöntik a 100 éve ala­kult Magyarországi Kékkeresztet. Au­gusztus 1-én du. 6 órakor úrvacsorái is­tentisztelet lesz a Kálván téri református templomban. Evangélikus egyházunk a szep­temberi tanév kezdetétől budapesti egyetemista és főiskolás hallgatók részére evangélikus kollégiumot léte­sít a volt Vizafogói középiskolás kol­légium épületében. A kollégiumba váijuk azoknak a vidéki egyetemistáknak és főisko­lásoknak a jelentkezését, akik buda­pesti felsőoktatási intézményben ta­nulnak, akik egyházunk iránt elköte­lezettséget, felelősséget éreznek, és szívesen részt vesznek mind az Evan­gélikus Egyetemi és Főiskolai Gyüle­kezet, mind a kollégiumi közösség életében. További részletes informá­ciót érdeklődés esetén szívesen adunk. Jelentkezni augusztus 20-ig lehet a következő címen: Pángyánszky Ág­nes egyetemi lelkész, Budapest 1085 Üllői út 24. Tel.: 113 0886 A világ szemében bolondok...- Gondolatok egy lelkésziktatással kapcsolatban ­Evangélikus Élet 1995. július 30. Az oltárnál három Luther-kabá- tos lelkész állt, az oltár előtt pedig még egy. A beiktatandó, a megvá­lasztott, a fiatal. 0, aki indul, aki előtt ott a küzdés, a pálya, a feladat. S az istentisztelet ünnepélyes li­turgiájában kinyilváníttatott a gyü­lekezet szándéka: Igen, akarják, hogy Kovács László a gyülekezet lelkipásztora legyen, s az ifjú lel­kész szava pedig válasz volt a meg­hívó levél átadására: Elhatározta, hogy vállalja a bakonyszombathe- lyi gyülekezetben a lelkipásztori szolgálatot. S az iktatási szertartás keretében jönnek az áldó lelké­szek sorban: édesapa, aki példájával és imád­ságával indította fiát a szolgálat út­jára,- barátok, akik együtt harcoltak a küldetés teljesítésére való felké­szülés közben,- elődök, akik minden oldaláról ismerik a gyülekezetét és a szolgá­lat terheit is,- a szolgatársak az egyházme­gyéből, akik sok közös feladatra és élményre, közös tusakodásra és örömre várják maguk közé mindig társukat,- s szolgatársak a testvéregyhá­zak képviseletében, akik nyitottak a közös munkára. S újra és újra az ünnepi meghívó választott igéjének (lKor 1,27-29) fél mondata jut eszembe, vissza­pörgetve az ünnepi istentisztelet és közgyűlés minden pillanatát: ... a világ szemében bolondok... Azok indulhatnak ilyen szolgá­latra, azok vállalhatják ezt a küz­delmet, azok tudnak csak lépni ezen az úton, akik a világ szemé­ben bolondok. Mert ők nem a kor elvárásainak és követelményeinek akarnak eleget tenni. Ők nem a maguk hasznát kere­sik, ők tudják, hogy nem fognak karriert csinálni, menő pozíciót betölteni, anyagi jólétben dúskál­ni, és nyolcórás munka után a ki- kapcsolódás zavartalanságában felüdülni. Az ő életük más. „... a világ szemében bolon­dok...”, mert felvállalják maguk gondja mellé másokét is, mert a bűnről szólnak s ezért megvetik őket, s a szeretetet élik meg, s ezért élhetetlennek tartják őket, magányosak és mégis mindenkiéi, s mint az emberek közt szolgálatot vállalók, ők is állják az-el nem fo­gadást kinyilvánító támadásokat; s a legapróbb jel, mely szeretetről tanúskodik, meghatja őket. .... a világ szemében bolon­dok...”, mert hitről beszélnek, s hi­tet adni mégsem tudnak, pedig a vi­lág ma is jelekre és csodákra vágyik. .... a világ szemében bolon­dok...”, mert nem akarnak másról tudni, mint Jézus Krisztusról, róla is, mint a megfeszítettről. S akik együtt ünnepeltünk a gyülekezettel, s a lelkészcsaláddal, csak azt kívánhatjuk, kérhetjük imádságunkban^ az Isten által ki- választottakra Ő, a hívó és küldő Úr adjon áldást. Kovács László Bakonyszombat- helyen június 3-án beiktatott lel­kész-testvérünkre is. Bence Imre Gondolkodjunk dolgainkon A nyár kellős közepén, kániku­lában mi másí tehet az ember, mint igyekszik kikapcsolódni, pi­henni és feltöltődni, hogy friss erő­vel folytathassa a munkát az év második felében. Nem biztos, hogy ez „tétlen” nyugalmat jelent. A felelősen élő ember ilyenkor szokott tervezni, átgondolni a megtett utat, keresni a jobbat, a célszerűbbet. Ilyen meggondolással vettem kezembe az elmúlt félév gyűlései­nek jegyzőkönyveit, felügyelői és püspöki jelentéseket, hogy körül­nézzek, vajon mit ajánlanak a jö­vőre nézve, milyen megoldások­hoz segítik gondolkodásunkat. A Déli Egyházkerület Presbité­riumának ülésén dr. Sólyom Jenő felügyelői jelentésében felsorolt néhány olyan témát, melyekről ér­demes elgondolkodni, megvalósu­lásukat segíteni. . Az egyik ilyen téma az egyház- községek belső dolgát érinti. Idé­zem a jelentésből: tyAz eddigi adatok alapján két megjegyzést kívánok tenni. Több egyházközségben a lélekszámokra vonatkozó adatok pontosan azono­sak az egy évvel ezelőtt megadottak­kal. Ez nyilvánvalóan azt mutatja, hogy a választói névjegyzék nincs karbantartva, nincs évenként felfris­sítve. A zsinat az eddiginél nagyobb szerepet kíván adni az egyházközsé­gi közgyűléseknek. Ennek azzal kell együttjámia, hogy komolyabban vesszük az egyházközségi tagok nyil­vántartását is. A másik észrevételem az, hogy az egyházközségeknek a hívektől szár­mazó összes bevétele az elmúlt év­ben lényegesen kisebb mértékben növekedett, mint amit az infláció kompenzálása megkövetelne. Míg az árak emelkedése húsz százalék körül mozgott, a hívek adakozó­készsége vagy -képessége ezzel nem tartott lépést. A bevételek növekedé­se inkább csak tíz százalékot ért el Pontosabb adatokat erre vonatko­zóan is majd csak ősszel tudok adni, de már most szükségét éreztem fel­hívni erre a figyelmet, mert félő, hogy ez a tendencia erősödni fog a jövőben. ” Az egyházközségi tagok nyilván­tartása különösen akkor lesz fon­tossá, ha egy gyülekezetben lel­készválasztásra kerül sor. A sza­bad választás sokszor felpezsdíti a közgyűlésen résztvevőket, de va­jon megvizsgálják-e pontosan, hogy akik szólnak - netán „agitál­nak” —, benne vannak-e. a választói névjegyzékben. A választói név­jegyzék karbantartása a lelkészre, vagy a megbízott tisztségviselőkre tartozik, de hogy abba belekerül­jek, vagy abból ki ne hagyjanak, az a gyülekezet tagjának figyelmét nem kerülheti el. És ez a kérdés átvezet a második témához: a hí­vek adakozókészségének kérdésé­hez. Tudjuk, hogy gazdasági ne­hézségek között fuldokolunk, kis fizetésű, kis nyugdíjas gyülekezeti tagok is olvassák e sorokat, akik valóban nehezen tudnak valamit tenni (bár ők talán a legadakozób- bak), de a közös gondolkodás hi­ányzik mindnyájunkból, hogyan lehetne növelni törvényes módon, vállalkozással vagy természetbeni­ekkel az egyházközség bevételeit, hogy az ne csupán a felfelé ívelő inflációval tudjon versenyt tartani, de még növelhesse is a bevétele­ket. És itt a hangsúly a közös gon­dolkodáson, közös megoldáskere­sésen van. A felügyelői jelentés egy másik ponton is tett megjegyzést, illetve javaslatot. Ez az egyházkerületi bí­róságok megalakulásával és műkö­désével kapcsolatos. IyAz egyházkerületi bíróság az ún. »hatalmi ágaknak« a zsinaton annyiszor hangoztatott szétválasztá­sa szellemében az elnökségtől vagy a presbitériumtól függetlenül tevé­kenykedik, még időnkénti beszámo­lás sincs a törvényben előírva. Úgy gondolom, célszerű lenne ezen vál­toztatni, hiszen nem jelentene bele­szólást a munkájukba, ha a bíróság tagjai egyciklusbapegyszer vagy,két­szer beszámolnának az őket válasz­tó kÖzgyűle$hék"áW6l, milyen Üdék­kel foglalkoztak. ” Ebben a kérdésben könnyen le­het döntésre jutni. A zsinat még együtt van. A megszavazott törvé­nyeken joga van változtatni. Tulaj­donképpen a szakaszos hatályba léptetés azért is van, hogy az eset­leges „zökkenőket” még javítani, finomítani lehessen, hiszen joga van a zsinatnak egy - már megsza­vazott - törvényen javítani. Ezt a kérdést mindenesetre ajánljuk a zsinat figyelmébe. (Következő számunkban folytat­juk.) tszm ARATÁS azánkban a megérett szálas gabonafélék levágásá­nak műveletét nevezik aratásnak, A hagyományos aratáshoz hozzátartozott még a levágott gabonafélék hordásra készen, például keresztbe való összerakása is. A legismertebb gabonafélék: a búza, rozs, árpa, zab, ezek lisztet tartalmazó magvaiból készül az emberiség legfőbb tápláléka, a kenyér. A magyar nép nemzeti étlap­ján a búzakenyér áll az első helyen, így aztán, ha a ma­gyar ember gabonáról beszél, akkor búzára gondol. Azonban ha az életet adó mindennapi kenyérről van szó, legyen az akár búza vagy rozs, akkor az élet. A kenyér szeretetét fejezi ki ez a szép bensőséges elneve­zés, mellyel hazánk valamennyi táján találkozunk, de kü­lönösképpen Ugocsa, Bereg és Szatmár megyékben, mint annyi más, az aratással kapcsolatos szép hagyományokkal Míg a mezőgazdaságban jelenleg dolgozók közül sok­kal kevesebben veszik ki részüket az aratásból - amit a korszerű mezőgazdasági gépek tettek lehetővé -, addig a múltban a gazdálkodó magyar ember egész családja dolgozott az aratási időszakban. Az aratás, ez a nehéz, de felemelően szép munka tu­lajdonképpen a vetéssel kezdődött, amikor is a magyar gazda kalapját levéve, imával kezdte el a szántást-vetést. Mindent megtett annak érdekében, hogy a mindennapi kenyér ne hiányozzék a család asztaláról. A többit az Eg Urára bízta. Azt soha sem mondta, hogy jó termés lesz... „hiszen még sok éjszakát kint kell annak hálni (aludni), míg a zsákba kerül. ” Ha a szépen gondozott gabona ve­tését látva, szorgos munkáját dicsérték, alig hallhatóan megjegyezte: jó termés várhajó és a Teremtő Istenre gon­dolt, amikor ezt mondta „az idő a gazda ”. Aratás előtti vasárnapon a templomban adott hálát a Mindenhatónak. A templomból kijövet, az asszonyok sietős léptekkel hazamentek, mert az igen csak finom és jó ebéd elkészítése őreájuk várt. Az emberek kis csopor­tokban beszélgettek a templomkert árnyékot adó fái alatt az aratásról. Az idősebbek arról, hogy ki hány ara­tást ért meg, melyik milyen volt, hány mázsa élpf termett. A középkorúak és a legények az aratási munkálatokat beszélték meg oly módon, hogy kalákába szerveződtek és a megállapodott sorrendben arattak egy/egy gazdánál. (Erdélyben aratókaláka néven ismert.) A vasárnapi ebéd a magyar családoknál mindig az összetartó erőt jelentette. Együtt, egy asztalnál közösen fogyasztották el az ünnepi ebédet. Nos, ebéd után a gazda - aki rendszerint a családfő volt - kisétált a gabonaföldre. Megérkezvén megállt... a mozdulatlan rekkenő hőséget az időben érkező simoga­tó szellő tette elviselhetővé. Tekintetével végigjárta a hul­lámzó gabonaföldet. Ébren végigálmodta az elvégzett munkákat, melyek eredményeként most itt gyönyörköd­het a természet - a határ - ünneplőbe öltöztetett szép tarka ruhájában. A kapások (burgonya, kukorica) ha­ragos zöld színe várhatóan a jó termés jelét mutatják A kalászosok viaszsárga színe viszont arra figyelmeztet, hogy itt az aratás! Aztán letépett egy kalászt és nézte, hogy elég kemé- nyek-e a búzaszemek Ha foggal meg tudta roppantani, akkor megállapította: „kasza alá érett az élet”. Kalap­jához tűzött néhány szál érett kalászt és hazament. Késő délután még egyszer megbeszélték az aratás kez­detét és az azzal járó teendőket. Mert ha érettek a kalá­szok akkor bizony a legkisebb széltől is megdőlhet a ga­bona. A jó terméstől viszont „lábra áll a gazda”. Tehát aratni kell! Aratáskor, de különösen az első napon nagyon korán felkelt a család. Mindenki kötelességtudóan elvégezte a reá eső ház körüli munkát és azután elindultak a határ­ba, a gabonaföldre. Megérkezéskor még harmaton elkészítették az arra a napra szükséges köteleket. A kévekötelek elkészítése után, amennyiben a harmat még nem száradt fel - szem előtt tartva az idő gazdaságos kihasználását -, megreg­geliztek. Aztán felálltak sorba, elöl a házigazda, őt kö­vették a kalákába meghívott kaszások marokszedők Az első kaszavágás előtt azonban egy kis időre elcsendesed­tek „Hála Istennek ezt is megértük”. Aztán kezdetét vette a kenyérnek való betakarítása, az aratás. A gabonát többnyire „rávágták”, vagyis a levágott szá­lak a még álló gabona sorradűltek az így levágott rendet a marokszedő (lány vagy asszony), aki háttal ment a ka­szás után, folyamatosan sarlóval fölszedte és amikor elegendő - egy kévére való - összegyűlt, azt az előre kite­rített kévekötélre helyezte. A kévék megkötése, keresztek­be való rakása a férfiak dolga volt. Az aratómunkások bizony sok esetben a nappalt „meghosszabbítva”, késő este, sőt az éjszakába áthúzó­dó időszakban is dolgoztak Az aratók előtt az egyre fo­gyó hullámzó gabonatábla, mögöttük a takaros rendben elhelyezett kévék hosszú sora tanúskodott az elvégzett munkáról. Az aratásnak e csodálatosan szép, szemet gyönyörködtető látképét a költő segítségével kívánom az Olvasó elé tárni: Nagy László ,yAlom a diófa alatt” című verséből idézek ... - „Menjünk emberek / Mennek aranytengerbe tűnik a sereg / s mire fölkel a hold, a ten­ger tűnik el; / kévébe kötve fekszik hullámezrivel. ” A kévéket, hogy jól kiszáradjanak késő délutqji, mie­lőtt még a harmat leszállt volna, előtte keresztekbe rak­ták Mégpedig a tarló magasabb fekvésű részén, hogy esőzések idején nehogy vízben álljanak A kévék száma tájanként, valamint gabonafajtánként változott, de álta­lában tizennyolc kévét raktak egy keresztbe. A legalsó kévének (rejtett vagy bujtatókéve) kalászát visszahajtva helyezték el a földön azért, hogy a gabonaszemeket ká­rosodás ne érje. A kereszt négy lábába úgy rakták a ké­véket, hogy a kalászok belül egymáson helyezkedjenek el, míg a gabona levágott szára, a „torzsok” kifelé néz­zen. Befejezésül a kereszt tetejére egy kévét tettek, melyet gondosan lekötöttek. Ez védte meg vihar és esőzések el­len a keresztben elhelyezett kévéket. A legfelső kéve neve pap volt, jelezvén, hogy a falu első embere mindannyiuk lelkipásztora, a pap! (Eredete az Ószövetségben keresendő? íme: 3Móz 23,10 ...,,a ti aratástok zsengéjének első kévéjét vigyétek a papnak”.) A hetekig tartó fáradságos, de egyben áldásos munka, az aratás befejezése, örömünnepnek számított. Ezt pél­dázta az aratóbál, valamint az aratókoszorúk, melyeket ügyes kezű lányok és fiúk készítettek, jelképe volt az ara­tás befejezésének. A koszorúkat ünnepi menet keretében népviseletbe öltözve vitték a gazda udvarába, ahol az aratást befejezték. A gazda jó szívvel megvendégelte az aratókat. Az ünnepség végén a legszebb aratókoszorúkat a templomban helyezték el. Erdélyben ez ma is élő ha­gyomány. Az útszéli keresztekre is tettek aratókoszorú­kat, hirdetvén, hogy ezen a tájon befejezték az aratást. A családok saját aratókoszoríijukat az asztal fölé a mestergerendára akasztották, legtöbb helyen karácso­nyig megőrizték és akkor a madaraknak adták, mond­ván, a Megváltó születésekor ne éhezzen senki. Vagy pe­dig a bő termés reményében tavasszal a vetőmagba mor­zsolták Újkenyér: az aratási munkák teljes befejezése után az első őrleményből sütött új kenyér megszegése a család je­lenlétében, mindig a családfő - a gazda - feladata volt. A kenyér az együvétartozást is jelentette. Amíg egy ke­nyeret eszünk egy család vagyunk". Azonban előtte ke­resztet rajzolt rá. A kenyér Isten áldása. Becsben tartása abban nyilvánult meg, hogy nem volt szabad eldobni, rálépni. A gyermek jóra való figyelmeztetése - ha éppen kenyeret evett - a következőképpen szólt: ne mondj csú­nyát! Kenyér van a szádban. A kenyér, ha leesett, föl kel­lett venni (s ami napjainkban hihetetlenül hangzik), meg kellett csókolni. Azt tartották ahol kenyér van, ott minden van! Sajnos, Földünk egyes részein nincs semmi, mert nincs kenyér. Mindennapos zajló életünkben, a korszerű hírközlő eszközök rövid időn belül eljuttatják hozzánk a világ híreit, információit, többek között a torokszorító háborús képeket is. A felrobbant bombák gránátok be­szennyezik a Nap áldásos életet adó sugarait. Nehezen jutnak el az alapvető élelmiszerek - a kenyér - az éhező emberek tízezreihez.. Ártatlan, az éhezéstől legyengült, olykor végtagjaikban megcsonkított gyermekek néznek szembe a televízió képernyőjén a világgal, miért?! Pedig ugyanezek a hírközlő eszközök jó hírek továbbí­tására is alkalmasak Például: a halálszerszámok szállí­tása akadozik nem jutott el az arra várakozók részére. Fogytán vannak a fegyverek ma kevesebb embert öltek meg mint tegnap, holnap kevesebbet, mint ma. Holnap­után nincs gyűlölet, nincsenek fegyverek bombák grá­nátok harckocsik nincsenek az emberek életét kioltó haláleszközök S e fejlemények eredményeként viszont van minden! Mert van szeretet, békesség és kenyér. Huszli László

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom