Evangélikus Élet, 1995 (60. évfolyam, 1-53. szám)
1995-06-04 / 23. szám
A Szentiéi ékről pedig azt kell tanitanuk, hogy Vigasztaló. ______Vigasztaló pedig az, aki a megszomorodott szívet ____________Isten iránt megvidómitja, jókedvre derít, ______________________mert hiszen arról biztosít, _____________hogy bűneink meg vannak bocsátva, __________a halai meghalt, az ég megnyílt s Isten ránkm osolyog. Luther A TARTALOMBÓL 1 „ELJÖN HOZZÁTOK A SZENTLÉLEK ÉS TANÚIM LESZTEK...” (sorozat) LÉLEKTŐL LÉLEKIG TESTVÉREK KÖZÖTT BAJORORSZÁGÁN TUDOMÁNYLEÉRTÉKELŐ HIT?! BETEGEK VAGYUNK... SZENTLÉLEK AJÁNDÉKAI - A KARIZMÁK PÜNKÖSDI SZOKÁSOK TÚRMEZEI ERZSÉBET: Várjuk Szentlelkedet! Vízhiány... fertőzött vizek. Jó az évezredes csodáról énekelni, amikor megitatni a szomjasakat kősziklából forrás fakadt... s mai csodákra várni. Élő Jézus, legyen, ahogy ígérted! Ejtsenek ámulatba minden népet a vizek új csodái! Ha aki szomjazik, hozzád siet, Te ma is adsz neki élő vizet. S ha hisz Tebenned, leikébe árasztod Lelked, és belsejéből élő víz folyamai ömlenek. A sivatagban források fakadnak, s amerre az élő víz buzog, árad, oázis támad mindenütt, szerte a Földön. Add Lelkedet, hogy áradjon, ömöljön, élessze fel az elepedteket, halálra váltakat! Áradjon az irgalom, szeretet, amerre szerte a világon ezer meg ezer új forrás fakad! Várjuk a vizek új csodáit. Várjuk Szentlelkedet! IDŐSZERŰ PUNKOSD Természetesen jól tudom, hogy Pünkösd, akárcsak a többi nagy ünnep, mindig időszerű üzenetet hordoz. Ma mégis szinte kínzó Pünkösd időszerűsége. Túl hosszúra nyúlik az idő, várva az egyház megújulását. Hasonlít helyzetünk az első tanítványokéhoz. Tele vagyunk ismeretekkel, emlékekkel, információkkal. Még sokan élnek abból a nemzedékből, amely emlékszik arra milyen volt a virágzó egyházi élet. Milyen volt az ébredés, amikor fiatalok és idősebbek ráébredtek addigi életük, kegyességük ürességére és Jézus Krisztusban találták meg az utat, életük megváltozását, megújulását. Van középnemzedék, érthetően és jellemző módon a szükségesnél, a lehetségesnél kisebb számban. Ok azok, akiknek csak az elnyomás évtizedeiről van élményük. És van fiatal nemzedék, akik már csak a múlt rendszer hanyatló éveit ismerték, nem alakultak ki zsigereikben a félelem reflexei, immár több tapasztalatuk van az újról, mint a régiről volt. Csak egy hasonlóság van a nemzedékek között. Nincs - mondjuk reménységgel: még nincs - Pünkösdjük. Könnyebb vagy nehezebb a várakozásunk - kétezer év egyháztörténelmének az ismeretében mint az első tanítványoké volt? Nehéz erre a kérdésre válaszolni. Ők nem tudták, hogy lesz Pünkösd, hogy Jézus Krisztus küldetése a Szentlélek munkálkodása nyomán kiteljesedik. Hogy ők, egyszerű emberek alkalmassá válnak a legfontosabb üzénet tolmácsolására. Nekünk sincs más esélyünk. A legújabbkori egyháztörténelem, a negyven év és a közelmúlt évek az emberi erőfeszítések kudarcát tükrözik. Erőből, hatalomból, de még igazságból sem lehet egyházat építeni, csak kegyelemből, a Szentlélek által, mint kezdetben. Karácsonytól Nagypéntekig a valóságos ember útja jól követhető. Ezt járták végig Vele a tanítványok is. A Feltámadás, az egyedüli csoda már az irracionális, a transzcendens diadalát, a valóságos Isten művét hirdeti. Ebből már fakadhat élő hit, de ebből még nem lesz egyház. Ahhoz Pünkösd kell. Mint egykor. Pünkösd, a Lélek megjelenése, annak felismerése, hogy bármely közösség csak úgy lehet erős, hatékony, ha vállalja identitását. Jézus tanítványai számára ezt a pünkösdi spiritualitás jelenti. • Érdekes, hogy bármennyire látszik kétezer év történelmében, hogy csak a krisztusi tanítványságot Pünkösd nyomán vállalók hite, szolgálata jelentette a lelki egyház folyamatosságát, minden korszakban jellemzőek az emberi próbálkozások az egyház hatalmának megerősítésére, netán az egyház megmentésére. Emberileg érthető ez és nincs-másképp ma sem. Nézzük akár az egyházi struktúrát, akár a különböző csoportokat, vagy nemzedékeket. Ezért is kapnak olyan nagy hangsúlyt az anyagiak, a politikai kérdések, ezért lassúbb a reméltnél, a lehetségesnél a Zsinat munkája. Ha megérint minket Isten Szentlelke, megváltozik minden. Helyreáll az értékrend, valódi megvilágításba kerülnek a dolgok. Nem a történelmi egyházszervezet Gustave Dóré rézkarca: A Szentlélek elji>\litele kiépítettsége, az egyházkerületek száma, a tisztségviselők szolgálati ideje - ezek természetesen valamennyien fontos kérdések hanem az egyházra bízott drága kincs, az evangélium elterjesztése a mai világban, válik az igazi prioritássá. Annak idején, a nyolcvanas évek derekán, a Testvéri Szó nevet kapott nyilatkozatot készítve, csak az a megfogalmazás vezetett konszenzushoz, hogy „Hálát adunk az Istennek, hogy Szentlelkével ma is munkálkodik közöttünk.” A közösség nem volt hajlandó az egyházi életben más pozitívumot elismerni I vélem helyesen -, abból a felfogásból kiindulva, hogy még az önmagukban jó dolgokat is megrontja az uralkodó hazugság, hamisság, a sokféle kényszer. Vajon ma, amikor megszűnt a korlátozás, a hivatalos hazugság, lehetne-e sok egyéb pozitívumot felsorolni?! Nem inkább arról van-e szó, hogy akkor belemenekültünk ebbe a formulába, hogy tudjunk jót írni, tudjuk a negatívumokat mihez viszonyítani, ma viszont, amikor emberileg korlátlan a mozgástér, fájdalmasan kell szembesülnünk azzal, hogy az egyház nem egyesület, nem demokratikus intézményrendszer. .., hanem a Lélek által teremtett közösség. Ehhez az igényhez - és lehetőségeinkhez - viszonyítva másként nehéz, másként nyomasztó az életünk, mint egy évtizeddel ezelőtt volt. Négy éve kezdte meg munkáját a Zsinat. Pünkösd táján. Idén is lesz ülésszak Pünkösd havában. Jó lenne, ha részesülnénk az első tanítványokat ért kegyelemben. Ez jelentené az igazi változást. ♦ Pünkösdkor együtt voltak a tanítványok. A Cselekedetek könyve első fejezetét sem lehet elégszer elolvasni. Főleg azoknak, akik egyházi, gyülekezeti munkát végeznek. Csak együtt, csak közösségben lehet sikeres az építkezés. Természetesen, a közösségben kialakulnak a szerepek, a feladatok. Beszélgetni kell. Ki kell beszélni a dolgokat. Ismét hiányzik az egyházon belül is a megfelelő dialógus. Csoportok, egyesületek, nemzedékek eltávolodnak egymástól, elbeszélnek egymás mellett. Nem mentség erre a sok feladat. Kell a nyilvánosság, a párbeszéd. Ma mosolyoghatnánk azon, ha nem lenne igen szomorú, hogy többen, akik a múltban hangsúlyozták a nyitottság, a pluralista gondolkodás szükségességét - a teológiában is - és szenvedtek hiányától, ma csak a teljesen hasonszőrűekkel kommunikálnak, vállalnak közösséget. És a jelenség minden nemzedékben megfigyelhető. Furcsa, kóros lélektani folyamat ez. Akik szenvedtek a kirekesztéstől, most, ha mikroszin- ten is, de kirekesztővé válnak. Lehet, hogy öngyógyítás is ez a jelenség, de igazi gyógyulást, krisztusi értelemben nem eredményez. Azt csak Pünkösd hozhat. Mit tehetünk mi? Legyünk együtt, egy akarattal, mint Pünkösdkor a tanítványok voltak. Élőször száz- húszan - mert a közösség mindig nyitott volt - azután háromezren. Számos jele van a Szentlélek munkájának, ebből csak egy a mennyiségi gyarapodás. Fáradó, idősödő, atomizálódó, csökkenő létszámú és dina- mizmusú struktúrából a Lélek által válhatunk offenzív, vonzó, gyarapodó, minden nemzedéket befogadó közösséggé. O tesz meg mindent. Emberi természetünkből adódóan nehezen fogadjuk el ezt, nehezen látjuk be. Ma van lehetőség, mi akarunk uralkodni. Tovább bonyolítja a dolgot, hogy nem idézhető eleget - főleg Pünkösdkor - Barth Károly mondása: „Mivel O tesz meg mindent, nekünk is mindent meg kell tenni." Annak idején is vitattuk, vajon a szocializmus, vagy a szekularizáció a nagyobb veszély, melyik távolít el inkább Istentől. Pünkösd a visszatérés reményét hirdeti. Frenkl Róbert Ifjúság - egyház - Pünkösd A minap egy húsz év körüli fiatalemberrel beszélgettem, aki az egyik budapesti aluljáróban keresztyén társaival hirdette az, evangéliumot. Kérdésemre: melyik gyülekezet tagja, kissé zavartan válaszolt: „Katolikusnak születtem, megtértem a Hit gyülekezetében, most az Elő Kövek egyházának vagyok tagja. Abba a gyülekezetbe szeretnék tartozni, ahol Isten jelen van.” Úgy gondolom, elég jellegzetes esetről van szó. Egy fiatal, aki nem találja helyét egyházában, akit más „megújult” fiatal keresztyének elérnek, „igazi” élményt nyújtanak neki, de mivel a hangsúly az élményen volt, azon, hogy Jól érezze magát”, továbbmegy egy harmadik gyülekezetbe, ahol talán többet nyújtanak, „Isten még inkább jelen van”. Félreértés ne essék, nem Isten munkáját akarom megkérdőjelezni. Hiszem, hogy Ő sok gyülekezetben működik, de itt mégis rá kell mutatni valamire. Elmondtam ennek a fiúnak, hogy véleményem szerint nem az a lényeg, hogy olyan gyülekezetét válasszunk, „ahol Isten jelen van”, hanem engédjük, hogy Isten helyezzen el minket a magunk helyére, feladatába. Isten amúgy is jelen van mindenütt, még a pokolba is alászállt. Az emberek között ne lenne? Jézus és követői nem ott vannak, ahol lelkileg kiszolgálják őket, mint valami konzumkeresztyén- ség, hanem ott, ahol szükség van, ahol hiány, betegség és nyomorúság van! Az egyház a mi lelki anyánk, anyaszentegyház. Akkor is az anyánk, ha néha fáradt vagy ráncos, netán „parázna”. Az anyákat nem szokás lecserélni. A „Tiszteld atyádat és anyádat!" parancsolatnál nincs olyan lábjegyzet, hogy csak akkor tiszteld, ha elég, jó fej”, ha úgy hisz, vagy nem hisz, ahogy fiacskája. A fent említett fiatalember azt is elmondta, hogy megtérése után elköltözött otthonról, mert a szülei hitetlenek és nehéz volt ezt a helyzetet elviselni. Valakit 20 éven át szeretnek, nevelnek, gondoznak, aztán ez a valaki egyszer csak megtér és félredobja az öregeket valami lelki roncstelepre. Elképesztő! Luther szerint, ha a kocsis megtér, azt először a lova veszi észre. Luther nyomán, ha egy kamasz megtér, azt először a szülei kell, hogy észrevegyék. Akár hívők vagy nem. Az új vallások és szekták nem a hordozásra, áldozatra segítik a fiatalokat, hanem kihívják őket a családjukból, egyházukból, mert „nálunk többet kapsz”. Krisztus nem a családból hív ki, hanem a bűnből, önzésből és beküld oda, ahol baj van. Ilyen istenfiakra sóvárog a világ. Meg kell említeni a kérdés másik oldalát is. Mi, az ún. történelmi egyházak betöltjük-e küldetésünket? „Menjetek el és tegyetek tanítvánnyá minden népet!” Úton vagyunk-e, követjük-e a Bárányt a világ országútjain? Mozdulatlanságunkkal nem adjuk-e át a terepet az igazi egyház karikatúráinak? Számtalan veszélyes szekta szedi százával az áldozatait, elsősorban a városokban. Tény, hogy megrostálás, üldöztetés után vagyunk. Egy nemzedék nagy része hiányzik, így még nehezebb a korban távol lévők egymásra találása. Tudomásul kell vennünk, hogy a magyar fiatalok többsége a mi „falainkon” kívül van. Ki kell lépni hozzájuk, ahogy a Názáreti tette. Meg is ütköztek rajta az akkori bezárkózó, ítélkező vallásos fejesek. Jézus gúnyneve a „bűnösök barátja” volt, mert közéjük ment, leült velük enni, inni. Teljes közösséget vállalt velük. Az egyház, a gyülekezet saját lényegét érti félre, ha magáért van. Az autó célja nem a tankolás, hanem a „hordozás”. Az egyház célja nem a templomi élet. Az eszköz, alapfeltétel ahhoz, hogy aztán „feltankolva” kilépjünk, hordozzunk másokat. Pünkösd nem felekezet, hanem alapja, feltétele az egyház életének. „IJjaitok látásokat látnak, véneitek pedig álmokat álmodnak.” (ApCsel 2,17) Imádkozzunk azért, hogy iíjaink úgy lássanak, ahogy Isten látja a világot, az embereket és hogy véneink Isten álmait álmodják, amelybe beleférnek a „mai fiatalok” is a maguk sokszor harsány, eleven természetükkel. Szevcrcnyi János „AZUTÁN KITÖLTŐM MAJD LELKEMET MINDEN EMBERRE. FIAITOK ÉS LEÁNYAITOK PRÓFÉTÁLNI FOGNAK, VÉNEITEK ÁLMOKAT ÁLMODNAK, IFJAITOK LÁTOMÁSOKAT látnak. MÉG A SZOLGÁKRA ÉS SZOLGÁLÓKRA IS KITÖLTŐM LELKEMET ABBAN AZ IDŐBEN.” Jóéi 3,1-2 A LÉLEK TESZ BIZONYSÁGOT A MI LELKŰNKKEL EGYÜTT, HOGY VALÓBAN ISTEN GYERMEKEI VAGYUNK.” ró«, s,h
