Evangélikus Élet, 1994 (59. évfolyam, 1-52. szám)

1994-08-14 / 33. szám

V-'' (Folytatás az I. oldalról) k magunkat, Rá támaszkodunk. A hivatás pontosgot, megbízhatóságot, segítőkészséget, segíteni aka- st kíván. Szükség van szolgálatotokra, hogy beleki- tsátok a világba: Jézus a mindenség Ura, Megváltó- , hitre ébresztője.

Az ifjúság köszöntő éneke, a lelkészek áldásai, a anfirma után a gyülekezet tagjai az úrvacsorái asz- lhoz járultak. A püspök mellett dr. Reuss András, az /angélikus Teológiai Akadémia dékánja, Lackner il győri lelkész, valamint a frissen avatott lelkészek olgáltak.

Takácsi

A Pápa melletti Takácsiban a falu népe hetek óta iszült a délutáni avatásra. Felekezetre való tekintet ükül gyülekeztek Takácsi kedves istenhajlékában és jszöntötték Polgárdi Sándort.. Nem csak a falu, az ;yházmegye is ünnepelt, együtt örült az avatandó Ikésszel.

Polgárdi Sándor a 2Tim 1,14 igéjét - A rád bízott •ága kincset őrizd meg a bennünk lakozó Szentlélek tál - írta a meghívóra. Ezt a kincset furcsa módon iy őrizheted meg, mondta Szebik Imre püspök, ha vábbadod. Úgy, ahogyan a példázatban a tálentu- okat kamatoztatni, s nem elásni kell, neked is szólni, rdetni kell ezt a drága kincset, az evangéliumot, elyet Isten bízott rád. Változó, átmeneti, bizonyta- n korban élünk. Az emberek lelki támaszt, biztonsá- )t, nyugalmat keresnek. Ütközőzónák feszültségéin is merd hirdetni az evangéliumot, a megbocsátást,

megbékélést. Fogadd el, hogy az evangélium követe vagy, szolgálj ezzel a tálentummal! Isten soha nem feledkezik meg rólunk, sorsunk egészen az O kezében van. Ha csendben rá figyelsz, megkapod erejét, támaszát, hatalmát. Igehirdetésed legyen bizalomépítő, reménységet sugalló, pásztorold a reád bízottakat! Úgy őrizd a kincset, hogy mindig továbbadod.

Az istentiszteleten Varga György esperes és dr. Szabó Lajos, a Teológiai Akadémia professzora szolgált. A lelkészi esküt követően a püspök Polgárdi Sándort is felhatalmazta és kötelezte az ige hirdetésére. Az áldást mondó lelkészek között ott álltak a délelőtt Győrben felavatott pásztorok is.

Örömmel mondunk hálát az Úrnak, aki kegyelmével új szolgákat hívott el.

Urunk Jézusunk! Tőled várunk ma is erőt, újulást. Kérve kérünk, áldd meg ezt az indulást!

Bállá Emőke

BOKRÉTAÜNNEPSÉG FARKASRÉTEN

Látványosan épül Budapesten a irkasréti közös templomunk a telető főbejáratától 100 méterre, nit a Kelenföldi Evangélikus és a ülsőkelenföldi Református Gyü- kezetek építenek. Április 8-án olt az alapkőletétel, s most, július

2-én, pénteken délután elérték az oítőmunkások a templom legma- isabb pontját és elhelyeztek oda iy nagy virágcsokrot - bokréta- nnepség. Ezért jöttünk össze re- )rmátusok és evangélikusok, ogy együtt örüljünk ennek az al- alomnak: vágyunk valósul, a ka- ícsonyt már az új templomban )gjuk ünnepelni.

Most épül a közös templomunk, .ülön-külön talán erőtlenek is innénk a templomépítésre vagy sak megkésve tudnánk azt építe- i. De a régi közös templomunk sszedőléssel fenyeget, ezért épít- eznünk kell. Ez a kényszerítő siet- :tés talán vigasztaló jellé akarja ormálni a mi építkezésünket a mai esszimista világban: legyen egy yen templom jel, hogy Isten keze iá sem rövidült meg. Lehet épít- ezni és reménykedni a gazdasági álság ellenére is!

Közös templom épül. A rend- zerváltás óta több lehetőség nyílt z egyházak számára. Újra építhe- ünk templomokat, még itt a fővá- ósban is. (A mi templomunk az lső protestáns templom, ami Bu- lapesten épül.) Á többirányú nunka lázában az a tapasztaljunk, hogy meggyöngültek az ökumenikus kapcsolatok: pl. az ökumenikus imahéten idén kevesebben voltak, mint 4 évvel ezelőtt. Ez a templomépítés jellé lehet mások számára is, hogy a jóakaratú emberek közösen eredményt tudnak felmutatni.

Templom épül. Kálmán Péter református lelkész igehirdetésében aláhúzta, hogy ránk Isten úgy tekint, mint választott nemzetségre, királyi papságra (lPt 2,9), vagyis sokra tart minket. Ahhoz, hogy azzá tudjunk formálódni, aminek Ő szeretne minket, templomra van szükségünk, ahol igéjét meghalljuk, kegyelmét az úrvacsorában elfogadjuk és az Ő népévé formálódunk.

Épül a templom. A tervező mérnök: ifj. Benczúr László mondta, hogy abban különbözik az épülő templom egy családi háztól, hogy ennek épülését az egész gyülekezet szemmel kíséri és imádságában hordozza. Csak az építők tudják elmondani, hogy naponta hányán állnak meg az építkezésnél híveink közül, dicsérik vagy kritizálják munkájukat, s kívánnak nekik szép eredményt.

Megemlékezett az örvendező és ünneplő gyülekezet azokról is, akik már a mennyei otthonban örvendeznek ennek a templomépítésnek: Kari Károlyról, a gyülekezet volt felügyelőjéről, aki még a 100. születésnapja előtt is megkérdezte, hogy hogyan áll a Farkasréti templom építése; dr. Kotsis Ivánról, aki a templomtervek elbírálásában és elfogadásában még részt vett és dr. Bányai Miklósról, aki a templom építését és a tervek kidolgozását különösen is szorgalmazta.

Lesz-e torony, hogy az autóbuszról is fel lehessen ismerni a templomot ? - kérdezik sokan. Szeretnénk, de erre idén nem lesz együtt a pénzünk. Most a fontossági sorrendet nagyon kell figyelnünk: fűtés, világítás, berendezés stb., hogy először a szükséges dolgok készüljenek el. Utána megépítjük az égre mutató és figyelmeztető jelet is, a tornyot, hogy a rohanó pesti ember is megtalálja Isten hajlékát.

Missura Tibor

LNálad van az élet forrása”

AZ ALSÓ-AUSZTRIAI GUS ZTÁX ADOLF ÜNNEP

G A V

i

Ncunkirchen, ahol az idei ünnepi összejövetelt tartották osztrák testvéreink külön is szívünkhöz nőtt. Meghívott soproni delegációnkat ugyanis nemcsak régi ismerősünk Hellmut Sanier szuperintendens fogadta örömmel, hanem Brunner gondnok is, aki az egykori soproni esperes-lelkész dédunokája. Az ünnepi istentiszteleten dr. Karl-Christoph Epting, a német- országi Gusztáv Adolf-Werk elnöke tartotta az igehirdetést, ami megadta a nap alaptónusát. De amikor dr. Erwin Proli tartományfőnök átadta neki a csillaggal ékesített arany-középkeresztet úgy éreztük, hogy az osztrák állam megbecsüli az evangélikus egyháznak ezt a szolgálati ágát, mely határokat ível át és segíti a

rász >ruló gyülekezeteket. Dr. Dieter Knall püspök előadása szélesre tárta a látóhatárt teológiai megalapozással, amikor ezen a címen szólt az egybegyűltekhez: Evangélikus reménységek az összenövő Európában. Ezt követte rövid szünet után a közgyűlés, melyen a segélyszervezet munkájáról szóló beszámoló nyomán külföldi szomszédos képviselői is köszöntötték a gyűlést, megköszönve az eddigi segítséget. E sorok írója is elmondhatta felkérésre, a delegáció nevében a jószomszédi kapcsolatnak több tényét. Ezek nemcsak a múltban gyökereznek, hanem a jelenben is gyümölcsöt teremnek. Egy bibliai ige (5 Móz 15,11) alapján elhangozhatott, hogy nyitott kezűeknek kell lennünk minden szegény és nyomorult testvérhez. Amíg az Ószövetségben ez bizonyos mértékben az országban lakókra korlátozódik, addig Jézus kereszten nyitott keze arra kötelez, hogy tudjunk átlépni földi határokat. Azt gyakorolta most is a Gusztáv Adolf szomszédos tartományi segélyszervezet különösen a nehéz helyzetben élő és szolgáló szomszédos egyházak gyülekezetei felé. A soproni gyülekezettel való kapcsolat többsíkú, személyesebb nemcsak a múltbeli erős gyökerekre tekintettel, hanem a jelenre is Krisztus kapcsol össze, mint testvéreket. Erre utalt Santer szuperintendens is, amikor megköszönte azt a lehetőséget, hogy az alsó-ausztriai lelkészek Sopronban tarthatták az elmúlt évben értekezletüket és a soproni gyülekezet életébe, szolgálatába bepillantást kaphattak.

A címben idézett bibliai ige a zsoltárok könyvéből (36,10) az ünnep központi mondanivalóját tükrözte. Egyúttal találó szimbólumot kapott a halba rajzolt kereszttel. A Gusztáv Adolf szervezet szolgálatát jól jelzi ez a szimbólum, mert arra rendeltetett, hogy testi és lelki táplálék közvetítését végezze.

Soproni delegációnk azzal a jóleső bizonyossággal érkezett haza, hogy még erősebbek jettek a hitbeli és szeretetetbeli szálak a szomszédos testvéregyházzal!

Szimon János

Evangélikus Élet 1994. augusztus 14.

EGYHÁZUNK ANYAGI ÜGYEIRŐL ____________ I. ____________

So

kakban él az a beidegződés, hogy az egyházban nem igazán illik pénzről beszélni. Az egyház feladata az Ige szolgálata. Isten majd megadja az ehhez szükséges anyagiakat. Való igaz, hogy ha gyülekezeteink mindig csak akkor kezdtek volna bele egy komolyabb felújításba vagy más nagy munkába, a .templomépítésekről nem is beszélve, amikor minden anyagi forrás biztosítva volt, az utóbbi évek sok-sok munkája elmaradt volna. Sokszor megtapasztalhattuk, hogy Isten valóban csodálatosan megsegítette ezeket a vállalkozásokat. Mégis félreértenénk Jézusnak a hegyi beszédben az aggodalmaskodás ellen mondott szavait, ha azt gondolnánk, hogy az „elég minden napnak a maga baja" azt jelenti, hogy az egyházban nincs is szükség gazdasági tervezésre. Igenis szükséges a tervezés még akkor is, ha Isten előtt kicsinyhitűnek bizonyulunk majd. Sőt a tervezésen túl felelős keresztyénként számadást is kell tudnunk adni egyházunk anyagi dolgairól is.

Az egyházközségek - a gyülekezeti munkaterv mellett - minden évben gazdasági tervet, költségelőirányzatot is készítenek. Ebben tervezik meg azt, milyen bevételre számítanak, s hogyan szándékoznak azt felhasználni. A következő év tavaszán pedig beszámoló zárszámadás készül. Mindkettőt a helyi presbitérium hagyja jóvá. A számvevőszéknek is ellenőriznie kell azt, sőt az egyházközségek jelentős részében az éves rendes közgyűlésen is beszámolnak róla. A gyülekezeti tagok éppen ezért tulajdonképpen tudhatják, hogyan is áll anyagilag egyházközségük, mennyit adnak a hívek a gyülekezet fenntartására, mire telik abból. Kérdés az, valóban tudatában vannak-e ennek.

Tudjuk-e vajon, országosan hány olyan gyülekezetünk van, amelyik önállóan nem tudna megélni, külső anyagi segítség nélkül nem tudna lelkészi állást fenntartani, s az egyházi szolgálathoz szükséges kereteket biztosítani? Az elmúlt években a társgyülekezetek szervezésénél, szomszédos gyülekezetek összevonásánál nemcsak a lelkészhiány volt az indíték, hanem az is, hogy egyes fogyatkozó gyülekezetek anyagi okok miatt sem tudtak volna önállónak megmaradni. Mint látni fogjuk, gyülekezeteink egy nagy részére ma is

igaz, hogy - ha a hívek áldozat- készsége nem növekszik - nem tudják ellátni önmagukat. Az anyagi ügyekben való tisztánlátásnak éppen abban lehet igazán szerepe, hogy jobban tudatára ébredjünk felelősségünknek: ahhoz, hogy az egyház jobban be tudja tölteni küldetését, minden egyháztagnak komolyabban kellene hozzájárulnia a szolgálat anyagi hátterének a megteremtéséhez.

A pénzügyekkel kapcsolatos hallgatás bizalmatlanságot szülhet, teret adhat olyan találgatásoknak, hogy netán valami eltitkolni- való is van. Már csak ezért is sokkal nyíltabban kellene beszélnünk árról, miből és hogyan élnek anyagilag gyülekezeteink és az egész Magyarországi Evangélikus Egyház.

Az egyházkerületi vagy országos presbiteri ülésekről az Evangélikus Életben megjelent beszámolók az utóbbi években többször utaltak arra - de mindig csak röviden hogy ezek a testületek az anyagi kérdésekkel is foglalkoztak, hiszen- az egyházközségekhez hasonlóan- természetesen itt is minden évben költségelőirányzatot, majd zárszámadást kell készíteni.

Ennek a háromrészes cikksorozatnak éppen az a célja, hogy az ott elhangzottakról valamivel részletesebb tájékoztatást adjon. Időközben lelkészi szakfolyóiratunkban, a Lelkipásztorban is megjelent egy beszélgetés anyagi ügyeinkről Szemerei Zoltán pénzügyi főosztályvezetővel. Mégis érdemes visszatérni erre a kérdésre itt úgy, hogy ne csak a lelkészek, az egyházkerületi és országos egyházi presbiterek, hanem érdeklődő híveink is minél szélesebb körben kapjanak betekintést az anyagi kérdésekbe.

Amikor egyházunk anyagi ügyeiről beszélünk, több mindenre gondolhatunk. Például arra, milyen anyagi források állnak az egyes egyházközségek rendelkezésére, hogy abból biztosítsák a gyülekezetben az egyház igehirdető, tanító, pásztoroló szolgálatának végzését. Különösen is fontos, hogy tisztán lássuk, ezeknek a bevételeknek milyen része származik a hívektől, s milyen rész jön kivül- ről. A bevételek forrásainak ilyen megkülönböztetése azért lényeges, mert várhatóan hosszabb távon megváltozik az egyházak hitéleti tevékenységének jelenlegi állami

támogatási rendszere. Most ugyanis minden évben - a költség- vetési vita keretében - az ország- gyűlés dönt az egyházaknak járó összegről, s annak a felekezetek közötti megosztásáról is. Többféle elképzelés van a jövőt illetően, de mindegyik szerint valamilyen módon a személyi jövedelemadóból jutna egy kis rész az egyházaknak. Nehéz megbecsülni előre, milyen változást jelentene ez. Mindenesetre fel kell készülnünk gondolatban arra is, ha netán csak a belső bevételi források állnak majd rendelkezésünkre.

Ugyanakkor egyházunk anyagi ügyeiről beszélve, azt is nézhetjük, miből élnek a gyülekezeteken túl egyházi intézményeink, pl. iskoláink, óvodáink és szeretetotthonaink, vagy a Teológiai Akadémia. Ide sorolhatjuk a növekvő számú konferenciaközpontokat, az egyházi üdülőket, vagy például a fóti kántorképzőt. Megkérdezhetjük, mi az anyagi háttere az egyházi nyugdíjaknak vagy éppen az egyházi sajtómunkának. Végül nem feledkezhetünk meg arról, miből tartjuk fenn az egyházi közigazgatás központi hivatalait.

Beszélhetnénk arról is, hogyan lehetne jobban kiegyenlíteni a gyülekezetek között meglévő anyagi különbségeket. Lehetne szólni a lelkészi fizetésekről, összehasonlítva azt a hasonló képzettségűek jövedelmével. Szó eshetne arról, hogyan történik a pénzek elosztása a különböző feladatok, munkaágak között vagy arról, milyen pénzügyi ellenőrzési rendszer működik a gyülekezetektől az országos egyházig.

A következő két részben ezeknek a kérdéseknek egy részével foglalkozom, mindig az 1993. évet véve alapul, ha számokat adok meg, mivel ennek a gazdasági lezárása megtörtént, az adatok rendelkezésre állnak. Először a gyülekezetek, majd az országos egyházi intézmények anyagi ügyeinek néhány kérdését tekintem át. Ezek a cikkek nem tudnak és nem is akarnak minden, az anyagiakkal kapcsolatos kérdésre választ adni. Azt viszont jelezhetik, hogy az anyagiak sem jelentenek tabutémát az egyházban. Nem titkolt cél az sem, hogy a leírtak eszmecserét gerjesztenek. Remélhetőleg éppen a hozzászólók fogják teljesebbé és tisztábbá tenni a képet.

Sólyom Jenő

50 ÉVES ÉRETTSÉGI TA1

Kellemes, napsütéses délelőttön jöttünk össze 1994. június 11-én Rozsnyón, az egykori Rozsnyói Evangélikus Kereskedelmi Középiskola volt épületében, az 1943/44. tanévben érettségizett leány- és fiúosztály növendékeinek 50 éves találkozója alkalmából. A meghívásokat Szlovákiában Szekeres Katalin (Labancz Istvánné), Magyarországon dr. Sári Iza (dr. Mihola Gyuláné), dr. Káldosi Rudolf és Hur- sán Pál intézte. A találkozón a jubiláló öregdiákok mellett - az utóbbi években bevezetett szokásoknak megfelelően - megjelentek az előző évben érettségizetteken kívül az alsóbb osztályok növendékei is. A megjelentek száma a hozzátartozókkal együtt 52 fő volt, ebből a diákok száma következőképpen oszlott meg: szlovákiai: 21 fő; magyarhoni : 24 fő; angliai: 1; németországi: 1. A volt tanári testületből: Rejtő Mária, Urbán Erzsébet és Kosztra Pál jelent meg.

Az osztálybeli találkozót istentisztelet előzte meg, melyen Rejtő Mária hirdette az igét, majd a szépen feldíszített tanteremben rövid üdvözlés után Kosztra Pál ismertette a Kereskedelmi Középiskola elődje, a volt Rozsnyói Ev. Gymnasium múltját. Ez az az evangélikus iskola, mely a reformáció kora óta fennálló mellőzések, üldözések ellenére imponáló módon többször újraéledt. Az iskola épületét 1818-ban kezdték építeni és 1819-ben már tanítottak benne. A Bach korszakban ez az iskola, ill. ennek áldozatos fenntartói kiharcolták egy 8 osztályos, nyilvános- sági joggal rendelkező, magyar tannyelvű gimnázium fenntartásának jogát. Az iskola épületét 1905-ben Lech- ner Ödön tervei alapján magyaros stílusban át vakolták. 1945 után ismét átalakították az épület ’főbejárati részét, de a homlokzaton meghagyták a GYMNASIUM feliratrészt. A múlt érdemeit ismerte el az 1938-as első bécsi döntésével visszatért 12 000 km2-nyi, 82%-ban magyar nyelvű terület ügyeit intéző magyar kormány, amikor a városban megnyilt Premontrei Gimnázium mellett lehetőséget adott evangélikus középiskola nyitására is és egy kereskedelmi középiskola indítását tartotta kívánatosnak, s így ez lett az ország egyetlen evangélikus kereskedelmi

: ROZSNYÓN...

l-oió. Sere Panni

középiskolája. Túróczy Zoltán püspök és Magócsy Emil nyíregyházi kereskedelmi iskolai igazgató, tankerületi felügyelő a Makón működő dr. Kárpáti Ede személyében megtalálta az iskola szervezésére alkalmas evangélikus szakembert, aki kiváló szakképesítés (pl. üzemracionalizálási közgazdasági doktorátus), több évi üzemi alkalmazás, gyakorlat birtokában az evangélikus egyház más, krisztusi hittel vezérelt vezetőivel és egyszerű hívőivel együtt egy nagyszerű szellemű iskolai közösséget hozott össze Rozsnyón. (Az Ev. Gymnasium 1819-től 1926-ig működött.) Jellemző a Kereskedelmi Középiskolában 6 tanéven át (1939 és 1945 között) együtt tanító, tanuló, tervező együttesre, hogy a magyarok irányában jogosulatlanul agresszív szlovák sovinizmus viszonylagos elcsitulása után már 1963-tól, az első (: kor 20 éves) érettségi találkozótól kezdve érettségi és egyéb baráti találkozók évenként követték egymást, nagyobbrészt Rozsnyón, olykor Budapesten. És ezeken egykori „anyaországi”, szülőföldjét elhagyni kényszerült felvidéki, az ottani életet esetleg kényszerű kompromisszumokkal vállaló csehszlovákiai, nyugati emigrációból hazamerészkedő, evangélikus, protestáns, katolikus, magyar, szlovák, német vagy egyéb nyelvre rákényszerült volt diák és tanár rendszeresen megjelent.

Az idei találkozót Rozsnyón irányítva szervező, Berzétén lakó Szekeres Katalin férje, az egykori premontrei diák, Labancz István ny. rozsnyói múzeumigazgató már évekkel ezelőtt csodálkozását fejezte ki: mi tartja az evangélikus keristák együttesét ennyire ösz- sze. amikor ők az elmúlt 49 évben egyetlen rozsnyói találkozót sem tudtak volt iskolájukban összehozni.

Erre valószínű magyarázatot az a szellem ad, aminek a találkozót megelőző, a Türelmi Rendelet előírásai szerint épült torony nélküli templomban, áhítatot tartó Rejtő Mária tanárnő, majd a leányosztály „osztályfőnöki óráját” tartó Urbán Erzsébet tanárnő adott hangot: az evangéliumi, krisztusi (akár a régebbi nyelvi alakban - a Pázmány által is használt - „keresztyén” vagy újabb alakú „keresztény”) hit és szeretet, mely nem gügyögő szólamokban, hanem áldozatvállalásban, példamutató vezetői, tanári mtinkában, türelemben, megértésben nyilvánul meg.

A megjelentek Isten különös kegyelmének megnyilvánulását látták abban, hogy a félszázados találkozón a 80. életévükön túl járó három tanárnak (Rejtő Mária, Urbán Erzsébet és Kosztra Pál) volt ereje megjelenni és megemlékeztek azokról a tanárokról is, akik családi kötelezettségük vagy betegségük miatt nem tudtak megjelenni, de lélekben jelen voltak e találkozón : a bajai dr. Kárpáti Edéné, a Svédországban élő Markó Edit (Varda Bé- láné), a miskolci Bándi Géza (a fiúosztály főnöke), a békési Durkó Erzsébet, a budapesti Hursán Pál, a soproni Ku- tasi Valéria diakonisszanövér.

A jelenlévők megemlékeztek az időközben elhunyt és mindenki által nagyra- becsült dr. Kárpáti Ede igazgatóról, valamint az ugyancsak elhunyt tanárokról, leányokról és fiúkról, akikkel csak a rozsnyói temetőben találkozhattunk már.

A találkozót követő, felszabadult szellemű ebéden Kosztra Pál annak a véleményének adott hangot, hogy a találkozón megjelent együttes egyik hatásosan fejlődő sejtje lehet annak a szervezetnek, amely a régen esedékes magyar-szlovák megbékélést hivatott megvalósítani, azaz József Attila szavaival :

„rendezni végre közös dolgainkat...” a magyarság sérelme nélkül.-trapa-