Evangélikus Élet, 1994 (59. évfolyam, 1-52. szám)

1994-10-23 / 43. szám

TEMPLOM ÉPÜL A JÖVŐ GYÜLEKEZETÉNEK Alapkőletétel Balatonbogláron Evangélikus Élet 1994. október 23. Nagyothallók a gyülekezetben Kaposvárról Balatonbog- lárra vezetett Harmati Béla püspök útja azon a vasárna­pon. A balatonboglári gyüle­kezet templom építését hatá­rozta el még 1988-ban és most érkezett el az ideje an­nak, hogy letegyék alapkö­vét. Balatonboglár ismert mint üdülőhely, nyáron hatalmas a forgalma, igen sokan jön­nek ide külföldiek is. Azt azonban kevesen tudják, hogy a városba a hatvanas­hetvenes években sokan tele­pültek át a környékbeli templomos falvakból, evan­gélikusok is. Lelkipásztori gondozást, istentiszteletet ta­láltak itt, de templomot nem. Egyre többször esett szó arról, hogy legyen temp­lom. 1988 elején határozta el a közgyűlés, hogy legyen templom és az elhatározást erősítették a nyaralók is. 1992-ben indult meg a végre­hajtás, 1993-ban az önkor­mányzat megszavazta aján­dékként azt a gyönyörű fek­vésű telket, melyen most az alapkövet letették. Ajándé­kozásként adták át, írták át- i telket az egyháznak •- nóndtá'"eT Madarász István ' 1 gyülekezet lelkésze. A templom terveit pályá­ját útján Nagy Tamás készl­etté el. A terepet kihasznál­ja az utca szintjén kétszintes aarókia épül, majd innen ve- :et fel az út a hegyoldalba a ciemelkedő templomépület­hez, amint a mérnöki rajz is mutatja. A szabadtéri istentisztelet gyülekezeti énekkel kezdő­dött, melyet nem a megszo­kott módon kísért a kántor. Vajda István zalaistvándi lel­kész kürtszóval kísérte az Erős vár a mi Istenünk éne­két. Az igehirdetés lPt 3,9 alapján szólt arról, hogy a templomépítés: áldás. Áldás lesz ittlakók és pihenők, ha­zaiak és külföldi turisták szá­mára. A jövő számára jelent ez a templom békességet, sze- retetet, megbocsátást, sugá­rozza majd azt a jót, amiből több kellene. Az áldás nem tőlünk jön, örökség, mely Is­tentől származik. Ez az áldás spirituális segítség lesz, erköl­csi védőháló, hogy a másik ember felebarát legyen. Időbe telik még, mire eljö­hetünk felszentelni ezt a templomot, de az áldás addig is jön Istentől, ne felejtsük el továbbadni. T. Szerényen, de egyes európai egy­házakban nagyon hatásosan és sok áldással végzi a szolgálatát már több, mint 20 éve a Hallássérült- lelkigondozás Nemzetközi Szövet­sége, német rövidítéssel az IVSS. A skandináviai, a holland és a német egyházak már régóta külö­nös gondot fordítottak a különféle fogyatékosságban szenvedők, így a hallássérültek lelki gondozására is. Külön erre a célra kiképzett lelki­gondozókat állítottak munkába azért, hogy a nagyothalló hívek ne szoruljanak ki az istentiszteleti élet­ből, a gyülekezet, az egyház vérke­ringéséből. Mindjárt el kell oszlatni egy fél­reértést, ami gyakran előfordul a témában járatlan olvasóval. Nem jelbeszéddel kommunikáló, szájról olvasó siketnéma testvéreinkről van itt szó. Ők orvosilag is, a lelki­gondozás szempontjából is külön csoportot jelentenek, nem tévesz­tendők össze azokkal, akik valaha jól hallottak, de valami betegség, Távoli harang szavát közelről hallom Lassan alkonyuló életem so­rán egyetlen egyszer jártam Aradon. Egyszer vehettem részt az idén felújított, szép neogóti­kus evangélikus templom isten- tiszteletén. Egyszer részesülhet­tem az akkor aradi lelkész, Dé­nes Béla és súlyos keresztet hor­dozó családja vendégszereteté­ben. 1956forró augusztusának vé­gén történt, amikor Argay György püspök meghívására kéthetes körutat tett és számta­lan gyülekezetei látogatott meg Dezséry László püspök Erdély­ben, s öt, mint püspöki titkár és „tiszteletbeli erdélyi" elkísér­hettem. Az akkor rövid időre feltűnt és hamarosan eltűnő re­ménység szivárványa alatt még Bukarestbe is eljutottunk s ott nemcsak a magyar és román nyelvű evangélikus gyülekezet fogadott bennünket szeretettel, hohem jó reménjNé^' jégyebéiig beszélhettünk Jusztin pátriár­kával és Dogaru akkori vallásü­gyi államtitkárral. Az ígéretes kezdet folytatását hamarosan elfújta az októberi szép napokat követő zord idő fagyos szele. Az aradi templomot, éppen megújításának hálaünnepén, közel hozta a tévé vasárnapi „Örömhír" adása. Az egyhá­zunkat képviselő Harmati Béla püspök mellett csupán két régi ismerősöm arcáig tudtam felfe­dezni: Mózes Árpád püspökét és egy rövid pillanatra régi ba­rátom, Deák Ödön ny. nagyvá­radi lelkészét. A távoli harangszót Ilonka, egy aradi rokonunk figyelmes­sége hozta néhány nap múlva közel. Megküldte az aradi gyü­lekezet először megjelent lapjá­nak ez év pünkösdjén megjelent első számát. Szerény kis lap. Negyedíves méretben mindössze 8 oldal. Neve is szerény: „KIS- HA RANG”. Kicsike, de tisztán csengő, jó hírt mondó. „Kondulj meg!" - kéri az aláírás nélküli, keretbe foglalt vezércikk. Szer­zője valószínűleg a lap szerkesz­tője: Tóth-Pál Béla. „Ólom” cí­men az érettségiző Horváth Csaba verse az „ólom-lelkű” - ‘ „ólom réményü" - „ólöm álmú” ember alakját állítja elénk. Mi­ért éppen a pünkösdi szám közli versét? Nyilván azért, mert ezt az embertípust is felkeresi a Szentlélek: Ezért ír cikket „A Lélek sodrában” címen a gyüle­kezet volt lelkésze, most püspö­ke, Mózes Árpád, és bibliata­nulmányt a pünkösdi csodáról Erdélyi Zoltán lelkész. - Meg­lepően frissek és nívósak a gyü­lekezet „laikus”, „világi" tagja­inak írásai. A lelkészi hivatal szervezésében „zarándokutat" szerveztek a Csontyáry kiállítás megtekintésére. Élménybeszá­molót és egyben értő, tömör mű­elemzést ír a lapban Pávai Gyu­la „Zarándoklás Csontváryhoz” címen. Gyurkócza Aranka az aradi „ Vox Iuventutis” ökume­nikus gyermekénekkar magyarországi útjáról és a magyar középkori zene ápolá­sáért kapott különdíj elnyeré­séről számol be kedvesen pon­tos adatok közlésével. Ismert gond: „Hol vannak a fiata­lok ?” - kérdi Böszörményi Zoltán presbiter és kéri: „Hozza el minden szülő gyer­mekét kézenfogva”. Záray Ödön felügyelő „hit-remény- szeretet,” elcsépeltnek hitt tét- májáról újszerűén tud írni. Látszik, hogy jártas egyhá­zunk tanításában. Ismeri, sze­reti gyülekezetét. A gyülekezeti lap minden so­ra egy tisztán zengő harang sza­vát hozza közel a távolból. Szív­ből kívánjuk, hogy miután meg- kondult, zengjen továbbra is. Benczúr László munkaköri ártalom, vagy az idős kor következtében veszítették el hallóképességük egy részét. Esetleg hallássérülten, de nem siketen szü­lettek. Az IVSS tevékenységi terü­let® elsősorban a hallóképességü­ket fokozatosan elveszítők, emiatt különféle gyakorlati és nagyon sokszor lelki problémákkal küz­dők segítése. A szervezet kétévenként tart konferenciát, amelynek célja a ta­pasztalatok cseréje, összegezése, egymás munkájának jobb megis­merése, közös tanulás ebben a szol­gálatban jártas specialisták vezeté­sével. A volt NSZK, Ausztria, Dá­nia, Hollandia, egykori NDK és Norvégia után első ízben adott ott­hont hazánk a rendezvénynek. Szeptember elején a Ráday kollégi­umban Budapesten ülésezett az IVSS konferencia. Nehéz röviden beszámolni a bu­dapesti eseményről, melynek össze­foglaló témája e tudósításnak a cí­me volt. Erről tartott előadást töb­bek között Szebik Imre püspök, Harmati Béla püspök-elnök a kon­ferencia megnyitóján \üdvözölte egyházunk nevében a résztvevőket. A református egyház is magas szin­ten képviseltette magát a konferen­cián, Hegedűs Loránd püspök vé­gezte az úrvacsorái istentisztelet szolgálatát. A külföldi résztvevők nagy elis­meréssel hallgatták a magyar szak­előadókat a Bárczy Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskoláról, a vá­ci siketek iskolájától. Áttörésnek is lehet nevezni ezt az eseményt. Ko­rábban minden fogyatékosokkal foglalkozó pedagógiai intézmény­től szigorúan távoltartották az egy­házakat. Ez mindkét fél részére nagy veszteséget jelentett. Egyházi segítség nélkül sokkal nehezebb fel­adatot jelent a fogyatékosok lelki gondjainak komolyan vétele és ilyen helyzetükben a segítség nyúj­tása. Az egyház azzal veszített so­kat, hogy kiváló pedagógiai sza­kemberek tudását nem vehette igénybe a saját, fogyatékosok, töb­bek között hallássérültek között folytatott szolgálatában. Egyházi, gyülekezeti szinten saj­nos, a szolgálatnak erről az ágáról még keveset mondhatunk el. Kö­szönettel kell nyugtáznunk a Bár­czy Gusztáv Főiskola felajánlott segítségét. Tudományos, szakszerű kérdőív összeállításával kész segí­teni az első lépéseket, a pontos fel­méréseket a gyülekezetekben. A lelkészektől, aktiv gyülekezeti ta­goktól függ, mennyire fogják ezt komolyan venni és ezt a munkát érdemben segíteni. Fontos ez a munka! A népességnek több mint 10%-a hallássérült Európában. Ez civilizációs ártalom. És mint min­den testi baj, lelki hatásai is van­nak. A tanulságos konferencia után a külföldi vendégek kívánság szerint pár napra egy-egy gyülekezet ven­dégei voltak. Ezúttal is hadd mondjak köszönetét azoknak a lel­készeknek, akik szíves házigazda­ként még sokoldalúbbá tették a külföldi testvérek számára a ma­gyarországi tanulmányutat. Baranyai Tamás A MAGYARORSZÁGI EGYHÁZAK ÖKUMENIKUS TANÁCSA „Én, és az én házam népe az Urat szolgáljuk” címmel protestáns kulturális estet rendez «Pesti Vigadóban október 30-án, vasárnap este 6 órai kezdettel. E kulturá­lis est az idei Protestáns Napok kiemelkedő eseménye. A- józsuéí hitvallás alapján - a Család évére való tekintettel is - előadást tart es bizonyságot tesz. dr. Gyökőssy Endre református lelkész, pszichológus és dr. Szentágothai Jánosáé, a Deák téri evangélikus gyülekezet presbitere, as színvánalújzenei programját a Pestszenterzsébeü Központi Gyülekezet énekkara és a Ráday kórus, valamint az Oroszlányi Evangéli­kus Gyülekezel énekkara, továbbá pedig a Baptista Központi Énekkar és Kamaraegyüttes biztosítják Takaró Mihály. Máté János, Nagy Dániel és Oláh Gábor vezényletével A kulturális est hagyományainak megfelelően a magyar protestáns irodalom klasszikus műveit neves színművészek adják elő. A belépés díjtalan, a helyszínen azonban szives perselyadományaikat várjuk a rendezvény költségeire. Jegyek korlátozott mértékben megrendel­hetők az Ökumenikus Tanács irodájában (1026 Budapest, Bimbó u. 127. Tel: 176-4847). a Szervező Bizottság DR. REUSS ANDRÁS: Egyház a liberalizmusban - liberalizmus az egyházban (Előző számunkban közölt tanévnyitó folytatása) lk JW indezekkel az ellentmondásokkal szem- ■ ben mindmáig elevenen él Adam Smith L T A gondolata, aki a 18. században azt a neggyőződését fejezte ki, hogy a szabad emberek űlentétes érdekeit egy láthatatlan kéz, unvisible land koordinálja úgy, hogy az egymásnak feszülő :mberi önzésekből mégis mindenki számára a le­tető legjobb valósul meg. Mindenki tehát azzal, togy a saját érdekei szerint cselekszik, egyúttal gy szolgálja leginkább a másik ember javát is. innék a láthatatlan kéznek a legjobb eszköze kdam Smith szemében a szabad piac. Száz évvel :ésőbb John Stuart Mill már nem a láthatatlan :ézre utal, hanem a közjó érdekét emeli ki, áme­nért fáradozni kell. A marxizmus sem bízott eb­ien a láthatatlan kézben, s a közjó megvalósítá- át tűzte célul, a tökéletes emberi társadalmat karta, de első eszköze a szabadság eltörlése volt. Látva a tiltások és szankciók eredménytelensé- ;ét prostitúcióval, kábítószerekkel, homoszexuali- ással, alkohollal kapcsolatosan, ismételten felve- ődik a gondolat, hogy nem a tilalom, hanem a zabadság, a tilalmak feloldása lehetne az az esz- :öz, amely ezeket korlátozná vagy meg is szün- etné. A modern államok azt vallják, hogy a ve- zedelmes gondolatok és szavak ellen nem a cen- úra, hanem a közlés szabadsága jelent védelmet, iert - úgymond - a jó gondolatai és szavai elég rővel rendelkeznek ahhoz, hogy a rossz eltűnjék. Tapasztalatunk van már arról, hogy a kénysze- ítő tiltások nem vezetnek eredményre. Annak incs azonban semmi jele, hogy a társadalmi kér­ések liberális megközelítése önmagában megold­atná problémáinkat. Változatlanul azzal a kér­éssel állunk szemben, hogyan lehetne a szüksé- es és felismert jót mások számára is kötelező rejűvé tenni? Igen jelentősnek tartom, számunkra, teológu- ak számára különösen is, hogy éppen a szocioló- us, Andorka Rudolf állapítja meg: az embernek, ki nem pusztán ösztönleny, „el kell sajátítania, interiozálnia« kell, vagyis magáévá kell hogy te- yen normákat, ehhez azonban tisztáznia kell, mi z érték a számára, ez pedig csak úgy lehetséges, a van valamilyen »képe a világról«, vagyis arról, ogy mi a célja és az ertelme az életének”. A tár­adalom számára azt tartja előnyösnek, ha minél >bb viselkedési szabály megtartását az erkölcs iztosítja, és az erkölcs megfogalmazásában, köz­elítésében a vallásnak van szerepe (Lelkipásztor 993, 10, 358-359). Nem lehet azt állítani, ho^y keresztyénség és :abadság alapvetően ellentétben lennének, de ogy sokszor kerültek súlyos feszültségbe egy- lással, az is bizonyos. Mindig kézenfekvő gyanis, mert könnyebbnek tűnik, az érvek logi- ai erejét, a bizonyságtétel belső sodrását, a hit lángját kész formulákkal helyettesíteni, és az eredményt erőnek erejével kicsikarni. De ha vala­mely korban belsőleg üresedik meg a hit és veszíti hitelét a Krisztus-követés, akkor ezt a rosszul használt szabadság korlátozásával sem lehet fel­tartóztatni. Ha egyszer belül meggyengült az elle­nállóképesség, akkor nem segítenek igazán a kül­ső tilalmak. Luther abban foglalja össze a Szentí­rás tartalmát, hogy olyan történet, amely el­mondja, hogyan engedelmeskedtek és hogyan vol­tak engedetlenek, hogyan hittek és hogyan nem hittek az emberek. Az Ó- és az Újszövetség jel­lemzője az, hogy Isten szólítja a népét, szól és vá­laszt vár, megadja a tévedés és elesés keserves és veszedelmes szabadságát, de nem hagyja magára népét. Ezekben a válságos helyzetekben az egy­háznak, nekünk, keresztyéneknek arra kell gon­dolnunk, hogy mi az egyház lényege, mi a keresz­tyén élet alapja, mi a hitnek a bizonyossága. Va­gyis hitünk alapjai felől kell elgondolkodnunk, azaz: Isten szavara kell figyelnünk, Isten igéjét kell hallgatnunk és megszólaltatnunk. Mindezt abban a reménységben és várakozásban, hogy szava, a Krisztus evangéliuma nem üres fecseges, hanem valóban dünamisz, erő. Az embernek ezt a szabadságát, amelyet Isten is megad az embernek, nagyon különbözően ér­tették a századok folyamán. Gyakran hivatko­zunk mi magunk is Lutherra, akit wormsi vallás­tétele miatt a lelkiismereti szabadság hőseként is szoktak emlegetni. Nem volna szabad felednünk, hogy ennek az embernek a szabadsága, az akkori hatalmasokkal való szembenállásához a bátorsá­ga abban gyökerezett, hogy Isten igéje foglyának vallotta magát. Hatásában felbecsülhetetlen jelentőségű az első emberi jogi nyilatkozat, a Bill of Rights of Virgi­nia 1776-ból, amely a törvény előtti egyenlőséget mondta ki, s amely indoklásában nem Istenre, hanem a természetre hivatkozott. Úgy látom, nemcsak sajátosságunkat, hanem lényegünket ve­szítjük el, ha nem merünk Istenről olyan egysze­rűen és bátran szólni, mint Luther teszi a Kiská­téban : „teremtett engem, ... ő adta testemet, tel­kemet, ... és ezeket most is fenntartja. Ezért ad nekem ... Testemet s életemet naponkint minden­nel bőven ellátja s táplálja ...” s még hosszan folytathatnám. Isten nem a dolgok megmagyará­zásának elve. Nem puszta szó vagy fogalom, ha­nem cselekvő Isten. Szent és szerető Isten. Nem én, az ember, és nem is én, a teológus vagyok, aki meghatározom, hogy kicsoda O, és mi az akarata, hanem Ő szólít, Ő parancsol, ő ajándé­koz meg, Ő tart igényt rám, O kegyelmez. Éppen az embernek Istennel való viszonyát te­kintve megdöbbentő érvelés a terhességmegszakí­tás kérdésében a pro choice, tehát a liberális ál­láspontot képviselők részéről, a saját testhez való jog hangoztatása. Természetesen semmiképpen sem lehet arról szó, hogy valaki másnak legyen döntési joga a nő testéről, mint neki magának. Az emberi test, az én testem azonban nem tulaj­don, nem birtok, amellyel én rendelkezem, s amely felől én döntök. Az én testem én vagyok saját magam (Franc Rodé, Vigília 1993, 6, 410). Nem kétséges, sok keserves tapasztalat bújik meg a mögött a tény mögött, hogy az ember, s a mai ember különösen, inkább kerüli az elkötele- zést. Szeretné a szabadságát megőrizni, szabad maradni. Félti az identitásának az elvesztését, ha elkötelezi magát valaki, vagy valakik mellett. A szabadságot negativen értelmezi: szabad va­gyok „valamitől”. Ez többet ér számára, mint a pozitív szabadság, a szabadság „valamire”. Mint­ha többre becsülné a puszta lehetőséget a szaba­don elhatározott tettnél. El kell azon gondolkoznunk, hogy az ember éppen ott lehet igazán szabad, ahol kötelezettsé­get vállal magára. Hiszen az embernek egyébként sem adatott meg a teljes választási szabadság. Az ember Isten teremtménye. Rendeltetése van, amellyel szembefordulhat ugyan, és szembe is for­dul, hiszen bűnös, de akármit még akkor sem vá­laszthat, még ha nagyon akarja, akkor sem. Ez a lehetőség egyszerűen nem adatott meg az ember­nek. A szabadság, amelynek egyetlen és fő jellemző­je, hogy szabadság a másik embertől, a fogalom­nak nem keresztyen értelmezése. Egyébként is, az így értelmezett szabadság, tehát a szabadság mint az emberek közötti versengés, és az egyenlőség, kibékíthetetlen ellentétben állnak. A kettőt nem lehet egy nevezőre hozni. Nem lehet egyszerre mindkettőt maximálisan megvalósítani. Az egyik csak a másik rovására valósítható meg. Nincsen tehát receptünk a megvalósításra. Azt jelenti va­jon ez, hogy az ember vagy szabadságban él, de igazságtalanságban és egyenlőtlenségben, vagy igazságban ugyan, de szabadság nélkül? Az ellen­tét feloldására, a probléma megoldására több program fogalmazódott meg, amelyeket ilyen jel­szavak képviselnek, mint szociális állam, a szociális piacgazdaság, szociális háló, részesedés, szolidaritás, sharing. Mindezek mellett azonban megmarad a kérdés: hogyan lehetne elérni, hogy az egyik ember a má­sikat ne saját szabadsága korlátjának tekintse, hanem a felebaráttal való összetartozást gazdago­dásnak, kiteljesedésnek tartsa? Ezt az embertársi viszonyt - hitem szerint - létrehozza Jézus Krisz­tus evangéliuma. Az egyházban a liberalizmusnak, a szabadság­nak az alapja az, ahogyan Isten bánik az ember­rel. Szól hozzá és válaszát akarja. Tanítványság nem képzelhető el másképpen, mint Krisztus sza­vára adott szabad válasz. A szabadság megvoná­sa, erőszak elképzelhetetlen, és értelmetlen akár a hit születésénél, a hitvallás kimondásánál, a ke­resztyén élet tetteinél. Az eretnekekkel folytatott küzdelem a száza­dok során szemléletesen mutatja, hogy amikor az egyház világi hatalmat vehetett igénybe ellenük, ezzel is legtöbbször csak átmeneti eredményeket tudott elérni, ha egyáltalán valami eredménynek mondhatót így elért. Luthernak 1522 böjtjén elmondott nyolc prédi­kációja, mely a közelmúltban jelent meg először magyar fordításban, teológiai szempontból is ra­gyogó példája annak, hogy lehet erőszakoskodás es fenyegetőzés nélkül, de mégis elkötelezetten és elkötelezően vitában részt venni. A képromboló­kat szelíd szóval, érvekkel, nyugodt hangon, és az ellenfelek szabadságát nem korlátozva győzte meg. A mai emberi jogi viták idején is érdemes elolvasni. Az elnyert szabadságon őrködni az egyházban és a társadalomban ma is feladatunk. Meg kell tanulnunk vele élni. Jó lenne ezt a szabadságot nem elkótyavetyélni. Ez a veszély ma is fennáll. Az egyházon belül is fennáll. Éberségre van szük- ség. Mindenkivel szemben, aki más véleményen van, akinek más a hite, vagy a hitében megrendült, az a feladat lehetséges, hogy Isten ügyét. Krisztus és az evangélium ügyét érvelve képviseljük. Az érvek sokkal szükségesebbek és sokkal hatásosabbak, mint a tiltakozások. A missziói parancsban az egyház azt a parancsot kapta, hogy aktívan, of­fenzív módon és érvelve hirdesse az igét, azaz ta­nítson. A keresztyén szabadságunk tehát csak Krisz­tushoz és a felebaráthoz kötöttségben képzelhető el. S a másik ember szabadságának tiszteletben tartása nem jelentheti, hogy ne lennénk adósai az evangéliummal.

Next

/
Oldalképek
Tartalom