Evangélikus Élet, 1994 (59. évfolyam, 1-52. szám)

1994-06-12 / 24. szám

Evangélikus Élet 1994. június 12.

A LELKI ÉS TESTI EGÉSZSÉG SZOLGÁLATÁBAN

Hatvanadik életévébe lépett dr. Frenkl Róbert, országos egyházunk felügyelője, a Testnevelési Egyetem tanszékvezető professzora. Ebből az alkalomból az Országos Elnökség többi tagja köszöntötte felügyelőnket, Isten áldását kérve élete további útján. Beszélgetésre kértük a megtett útról, valamint arról, hogy miként értékeli eddigi szolgálatát.

mellett a testi egészség, fizikai erőnlét kérdéseit is fel kell vállalni?- A sport is része volt mindig saját életemnek. A társadalom lebecsülte a lelki egészséget, ugyanakkor az egyház lebecsülte a testi egészséget és ennek is látjuk nyomorát a korai és nagymértékű halálozási statisztikában. Klasszikus igém: „a ti testetek a Szentlélek temploma”. A testi egészség Isten ajándéka. Felelősek vagyunk karbantartásáért. Ahogy a társadalom a spiritualitás irányában érdeklődik, úgy erősödik az egyház felelőssége a test egészsége iránt.

Szerk.: A sportorvos egyben országos felügyelő is. Van-e program- javaslata az egyház számára?- Vallom, hogy az emberek egészsége a társadalomban dől el és nem az egészségügyben. Az egészségügy a „kárkezelő”, mint a biztosító a már bekövetkezett karambolnál. Az egészségvédelem a prevenciós megoldás és ebben az egyházak a legfontosabb civilszervezetek. Sokat tehetnek eredményességéért. Pl. az ifjúság egészségre nevelése terén vagy a házi betegápolás szolgálatában. Ez a gyülekezeti diakónia szerepe. A gyülekezeti munkastíluson kell változtatni. Életformát adni, mutatni a gyülekezeti tagok számára, pl. a szabadidő tartalmas, jó felhasználására.

Szerk.: Lassan hét éve ül egyik

Szerkesztő: Mi indította Jel- ügyelő urat az orvosi hivatás választására ?- 1952-ben, az akkor a Hűvös- völgyben működő Teológiai Akadémia tartott csendes napokat. A téma éppen a hivatásbeli kérdések megbeszélése volt. Én a humán értékrendet, stabilitást kerestem, az orvosi egyetemet céloztam meg. Gyenesdiáson voltam konferencián, ott kaptam meg a táviratot, hogy felvettek az orvosira. Érdekes, hogy felvételemet annak köszönhettem, hogy egyházi gimnáziumban, a Fasorban érettségiztem. Akkor a kitűnőt az egyházi iskolákból vették fel. Ezek közé kerültem.

Szerk.: Mint sportorvostól kérdezem, mi a véleménye arról, hogy az egyházban a spirituális feladat

vagy másik felügyelői tisztben. Mi volt a legkedvesebb élménye és volt-e kudarcélménye?- Nincs egy legszebb élményem, de van néhány csúcs. Ilyen a beiktatás 1987 októberében. A zsinat megnyitása. A parlamenti iskolakonferencia, melyen az iskolaügyben kifejtett erőfeszítéseim visszaigazolását láttam. Mindezeket felülmúlta azonban érzelmileg a fasori évnyitó 1989 szeptemberében. Ezeken kívül sok emlékezetes gyűlés és közegyházi alkalom volt nagy élményem, és a sok cikk, amiknek örülök, hogy megírtam.

Van-e kudarcélményem? Amit talán másképpen csinálnék, az a sokat emlegetett könyv a sport és a szex kapcsolatáról. Túlpolitizált volt a kipellengérezése. Ma úgy lá- , tóm, jobb lett volna nem részt venni benne. Inkább írtam volna egy önálló könyvet, azért én felelek. De hogy mások vitatható dolgai miatt nekem legyenek nehézségeim? Ebben hibáztam.

Legrosszabbul azt élem meg, hogy az első parlamenti ciklusban a lelkész képviselőink működését igazság szerint nem tudtuk befolyásolni. Ők is jobban jártak volna, ha konszenzus alakul ki. Ugyancsak nem tudtam ezt elérni azokkal, akik szintén akarják a megújulást, de elzárkóznak a közegyházi tevékenységtől. Ez is személyes kudarc.

Szerk.: Megköszönöm a beszélgetést és további életére kívánom Isten gazdag áldását, jó egészséget és az egészségvédelem ügyében, az egyház szolgálatában Isten Lelkének vezetését.

Isten ajándéka: a Podmaniczky Pál Missziói Intézet

Az 1909-ben megalakult misz- sziói egyesület szép csendesen foly- dogáló erecske volt a magyar evangélikus egyház történetében addig, míg a Szentlélek szele el nem érte, és meg nem indult a lelki ébredés. Az egyesület munkája abból állt - Podmaniczky Pál, a misz- szió tudósa vezetésével j -, hpgy pénzbeli adományaival segítette a Lipcsei Misszió munkáját, de feladatául az egyház belső ébredését tűzte ki céljául. Ezt a feladatot Gáncs Aladár, a misszió későbbi titkára is magára vállalta. A misz- sziói konferenciák nemcsak a kül- missziót ismertető konferenciák voltak, hanem a résztvevők lelki ébresztését is szolgálták. Azoknak, akiknek megadatott az ébredés ideje, nem kell magyaráznom, akik fiatalabbak, azoknak pedig nem lehet megmagyarázni a Szentiéleknek azt az áradását, amit a 30-as és 40-es években tapasztalhattunk.

A missziói intézet ennek az ébredésnek a gyümölcse. A nagytarcsai telep, mely a háború előtt a népfőiskola céljait szolgálta, romosán várta a megújulást. 1948-ban, miután áldozatos munkával helyrehozták a házakat, megindulhatott az első magyar misszionáriusképző intézet. Kilenc növendék került felvételi vizsga után az első évben ide. „Megnyilatkozott a közöttünk cselekvő Krisztus. Ő volt a tervezés és megvalósítás középpontjában. Ennek talán legjobban megragadható jele az intézetben mindig jelenlévő öröm. A legkülönbözőbb emberek, ellentétes személyiségek, kialakult egyéniséggel rendelkezők egységbe tudtak forrni. Ez a közös Urunk előtti lebomlás, rá figyelés, vele járás gyümölcse volt.” (Ferenczy Zoltán)

Célkitűzése külföldi tapasztalatok alapján az evangélikus hitvallás tiszta tanításához való hűséggel kamatoztatni a rábízott tálentu- mot.

Ennek a szempontnak figyelembe vételével állították össze a tantervet. Mivel ebben az időben Kunos Jenő már a Finn Misszión keresztül Kínában tevékenykedett, a nagytarcsai intézet a finnekkel került legközelebbi kapcsolatba.

Tantervűkben teológiai, misz- sziói ismereteket és közismereti tárgyakat is tanítottak. Pontos napirendjükben az egyéni elcsendese- dés, a közös fizikai munka egyaránt szerepelt. Csendes és „hangos” foglalkozások váltogatták egymást, imaközösség és hetenkénti úrvacsoraosztás mélyítette el hitüket. Sok szolgálatot vállaltak a helyi és más gyülekezetben is, gyermekmunkájukkal másokat is segítettek, nyári konferenciájukon sok

fiatal indult el az Isten útján. Jó kapcsolatot tartottak fenn a teológusokkal és ez együtt mind a kül- és a belmisszió fontos ügyét szolgálta egyházunkban.

Isten csodálatos kegyelme az, hogy négy évfolyam iratkozhatott be az intézetbe, és bár csak az első végezte el mind a négy évet, a többiek is átvették a kitűzött anyagot mire az intézet megszüntetése bekövetkezett.

Az 1951-ben még Podmaniczky Pál nevét felvevő missziói intézetet 1952-ben megszüntették. De tagjai

Bajor esperesek tanulmányútja egyházunkban

Május 14-18. között a két egymás közötti partnerkapcsolat jegyében Augsburg környéki egyházmegyék hat esperese - feleségükkel együtt - látogatást tett hazánkban. Vezetőjük: Johannes Merz egyházfőtanácsos volt. Részt vettek a vadosfai artikuláris napon és nagy hatással volt rájuk a nagy gyülekezet erőteljes, szép éneklése. Meglátogatták a Győri Egyházközség intézményeit, jártak Budapesten a két gimnáziumban és az Országos Múzeumban. Hallgattak előadást dr. Schweitzer Józseftől, a Rabbiképző Intézet főigazgatójától, és a történelmi egyházak kapcsolatairól, valamint az antiszemitizmusról érdeklődtek. Látogatást tettek mindkét püspöki hivatalban, ahol egyházunk helyzetéről, intézményeinkről, a múlt feldolgozásáról, ingatlanok visszaszerzéséről és azok rendbetételéről beszélgettek. Kirándultak a Dunakanyarba, Esztergom és Szentendre szépségeiben, egyházi épületeiben és múzeumaiban gyönyörködtek. Utazásuk része volt az évenként ismétlődő tanulmányutaknak, melynek során most a testvéri kapcsolatot kívánták erősíteni személyes benyomások szerzésével.

FÓRUM-N agy gyűlés Magyarországon

Talán nem teljesen ismeretlen lapunk olvasói számára az „Európai keresztény Nők Fóruma” megjelölés, hiszen az elmúlt évek során olvashattunk létéről, munkájáról. Az augusztusi esemény kapcsán azonban úgy érzem, hogy részletesebben is be kell mutatnom ezt a szervezetet: munkáját, célkitűzéseit.

A szervezet teljes neve: Európai Keresztény Nők Ökumenikus Fóruma. A II. Vatikáni zsinat reményeiből és álmaiból alakult ki a Fórum. Európa különböző országában élő, különböző kultúrájú, vallású, különböző társadalmi és politikai rendszerben élő asszonyokban támad fel a vágy: megismerni egymást, kapcsolatba kerülni egymással. A FÓRUM híd és háló akar lenni, mely összeköt egymással, s ez a célkitűzés - bátran mondhatjuk - lépésről lépésre valósul. A fiatal szervezet négy- évenként tartja nagygyűléseit. Az első gyűlés Gwattban (Svájc) volt 1982-ben. A téma: Béke és igazság.

A második a finnországi Järvenpää- ben: Egy új életszemléletbe vetett remény volt a téma (1986). A következő nagy találkozó Yorkban volt 1990-ben ezzel a témával: A megosztottságtól az egységig. A témák átfogják életünk alapvető kérdéseit, a gazdasági, társadalmi, politikai, ökológiai kérdéseket, melyek együttgondolkodásra és közös cselekvésre hívnak bennünket Európa országaiból. A nők aktivizálása érdekében találkozókat, tanfolyamokat, konferenciákat szervez a Fórum, hogy a nők megfogalmazzák és kifejtsék véleményüket, s így közelebb kerüljenek egymáshoz.

A Fórum elnöki tisztét hárman viselik megosztva: Mária-Jósé Arana (katolikus, Spanyolország), Reet- ta Leskinen (luth., Finnország), Elisabeth Raiser (evangélikus, Németország).

A Fórum vezetősége a negyedik nagygyűlés helyszínéül Magyarországot jelölte ki, és bennünket kért

fel a házigazdái tisztre. A feladat nem csekély. Hazánkban az ökumenikus női munka még csak a kezdeti lépéseket teszi. A következő hónapok kemény előkészítő munkát jelentenek a számunkra. Reméljük, hogy augusztus 19-26. között Budapesten a negyedik Fórum-nagygyűlésen a körülbelül 300, Európa különböző országaiból hozzánk érkező asszony közelebbről is megismerkedhet egyházaink, gyülekezeteink életével. A kulturális programok betekintést nyújtanak a múlt gazdag hagyományaiba, történelmünkbe, zenekultúránkba.

Ezúton kérem azokat, akik a nagygyűlést követő hétvégén (augusztus 26-28.) szívesen fogadnának 1-2 vendéget a gyűlés résztvevői közül, egy idegen nyelven értenek, jelentkezzenek nálam, hogy közelebbi felvilágosítást tudjak adni számukra. Előre is köszönöm. Gondoljunk felelős imádsággal a nagygyűlés munkájára!

Keveháziné Czégényi Klára

Lelkészek Krisztus-szemüvegben

Ünneppé varázsolt munkaértekezlet püspöklátogatással Somogy-Zalában

megtalálták helyüket a belmisszió területén: „Az intézet munkájának befejezése után a növendékek ott álltak szolgálatba, ahova Isten állította őket! Isten terve tehát megvalósult... hiszen nem a terület, hanem a lelkűiét a döntő Isten munkása életében.” (Ferenczy) A jövendő egyházi munkásainak kiképzésében hasznosítani lehetne ezeket az Istentől kapott tapasztalatokat!

Weiler Henrik és Ferenczy Zoltán írásai alapján összeállította:

Bencze Imréné

Évekig nyögvenyelősen, gyomorgörccsel, ímmel-ámmal jártam a havonkénti lelkészgyűlésre. Testvériség? Közösen terhet és örömöt vállalni? Krisztusi légkörben élni? Kitalált szólamnak, utópisztikus álomnak véltem. Boldogan írom le, egyházmegyénkben néhány éve igazi lelki kapcsolat alakult ki. Három nyugdíjba, a megérdemelt pihenés felé induló lelkésztestvérünk és a fiatal segédlelkészek egyenrangú részecskéi Krisztus testének!

A lelkészi munkaértekezlet előtt megmagyarázhatatlanul jó érzés tölt el: viszontlátjuk egymást. Leplezetlen őszinteséggel önthetjük ki szívünket egymásnak, együttérző szeretetünk erejét csöppenthetjük az éppen csüggedőbe. Lelki tankállomássá vált a mu- száj-szagú LMK.

Dr. Harmati Béla püspök közénk mindig haza érkezik. Nem egyházi főméltóságként, elérhetetlen és megközelíthetetlen főúrként, hanem alázatos lelki testvérként hajolunk együtt az ige köré, s épülünk egymás hitéből. A gyűlésünkre betoppanó vendég nem kirakatot, jól fésült bájmosolyt lel közöttünk, hanem mélyről fakadó, őszinte szeretetet. Nálunk már nincs püspök- váró felcicomázott kirakat, minden lelkészértekezleten vágyakozva és gazdagodva veszünk részt. Az éppen temető lelkészkollégánkon és a beteg Fónyad Pali bácsin kívül (erről a helyről is kívánjuk a mielőbbi felgyógyulást!) valamennyien megölelhettük az úrvacsorát osztó lelkészt, a tanító és többségünket valóban tanító teológiai tanárt, a lelki beszélgetést vezető lelkipásztort.

Hogy az újságolvasók is bepillanthassanak egésznapos munkaértekezletünk meghitt hangulatába, egy hatalmas képzeletbeli képbe szeretnék pillanatképeket kimerevíteni.

A nyugdíjba készülő Elemér bácsi, aki egész életét az Úrnak szánta és nem alapított családot, ölében tartja a kis Ábelt, a Tamássy házaspár harmadik, legkisebb gyermekét. Oly meghitten öleli magához, önfeledten „beszélgetnek”! A betoppanónak az az érzése, hogy a „szent család”, modern változatban. Az úrvacsora alatt békésen szunyókál a Mózes-kosárban a két se- gédlelkész-csemete, a nagyobbak lelkész szüleik mellett térdelnek, s átszellemült arccal fogadják a kenyér és bor helyett az áldást.

Á hat lelkészházaspár, nyugdíjasok és friss diplomások valamennyien Krisztus-szemüveget viselünk. Teljesen új látással ajándékozott meg bennünket a Szentlélek. Az idősek nem érezhetik azt, hogy ők „lerágott csontok”, „elégett gyertyák”. Bölcsességükkel, hányatott élethelyzetekben is megóvott hitükkel példaképek. A fiatalok tüze, lendülete, ezernyi ötlete, hamvas hite szintén közösségünket gazdagítja.

Május 16. Porrogszentkirály-LMK. Rideg cím, tömör meghívó szöveg. Töltsük meg tartalommal, élettel, lélekkel !

Virágba borult hegyoldalak, festői tájak kísérik utunkat. Szívemben Zsó- ka édesapjának, Szabó Istvánnak a Lelkipásztorban megjelent vallomása zsong: a kicsiny fizetés mellé az Úristen a hiányzó részt a varázslatos környezettel pótolta. Miközben férjemmel beszélgettünk a fél évszázados lelkészi szolgálat megrázó tanúságtételéröl, hálát is adtunk a somogy-zalai lelkészek fizetésének, „Isteni bérének” áldásaiért.

Porrogszentkirály: Másfél évtizedig fohászkodtak, álmodoztak, önálló, fiatal lelkészért. Sikter Jánost és feleségét, a kicsi Annát szívük egész szeretetével ölelhetik magukhoz.

Megújult a lelkészlakás, a templom, új harangok hívogatják a falu népét, új imaházat készülnek építeni. Mi a titok 'nyitja? A hosszú évekig tartó vágyakozástól táltosodik meg egy gyülekezet? Meggyőződésem, hogy a titok kulcsa Jézusnál található. Lelkész és gyülekezet Krisztus-szemüveget öltött fel!

Ebben az esztendőben már másodszor kanyarodott be a püspöki autó a központban ágaskodó templom mellé. - Ki dolgozik a faluban? A gyülekezeti tagok tömött karéjban fogadták az úrvacsorát osztó püspököt, s a lelkészcsaládok népes csoportját. így van rendjén, a tisztelet elsősorban egyházunk vezetőjének szólt, de hiszem, hogy együtt épülhettünk a tartalmas igehirdetésből.

Smidéliusz Zoltán esperesünk hagyományt teremtett. Követendőt! Évente

legalább egyszer felkéri a püspököt úrvacsoraosztásra, előadásra, kötetlen beszélgetésre.

Ide a „végekre” nehezebben ér el a főváros pezsgő, már-már zavaróan felpörgetett életritmusa. A püspök egyetlen előadásban közel hozta az egész ország történéseit, iskolaügyet, templomépítéseket, renoválásokat, állami tárgyalásokat. Az érkező szolgálati gépkocsik, az adminisztrációt könnyítő számítógépek, a segélyezett nagycsaládosok és nyugdíjasok, a teológiai képzés és a külföldi kitekintés arányosan belefértek az érdekes és tanulságos előadásba.

_ Béla bácsi és Margit néni - mikor az Üllői úton laktunk - amolyan pótszü- leinkként karoltak fel férjemmel együtt. Németre tanított Béla bácsi, Margit néni pedig örök példaképem. Megtanított arra, miként lehet az édesanya, nagymama, papné alázatos háttérmunkás, összetartó erő. Püspökünk szüleinek elvesztése miatti fájdalmunknak, együttérzésünknek hadd adjunk hangot innen a messzi távolból isii Vigasztalást csak az örök élet Urától remélhetünk.

A lakodalmian gazdag ebéd után a püspök válaszolt a presbiterek által is feltett kérdésekre. „Két választás Magyarországon” — mikszáthi könyv cím - aktualitása valamennyiünket érdekelte.- Nem agitáltunk, nem politizáltunk szószékről. Stílusosan és bölcsen a választás napjára egy imádságot jelentettünk meg az Evangélikus Életben.

A késő délutánba nyúló értekezlet végén kígyózott a sor a rögtönzött „püspöki iroda” előtt. Mindenki kitárhatta szivét, megoszthatta gondjait, testi és lelki bajait.

Hadd kívánjak a többi egyházmegye lelkészeinek ilyen ünneppé varázsolt munkaértekezletet. Bátran vegyék fel a Krisztus-szemüveget. Kevesebb lesz az ítélők székébe felcsimpaszkodott lelkész, elfogynak a püspök-bírálók. Megpillantjuk az eredményt, a pozitívumot. Kevesebb lesz gyülekezeteinkben a feljelentgető presbiter. Egyre több embert „fertőzzön meg” a Szentlélek erejével a KRISZTUS-szeretet!

Baloghné Szemerei Mária

VERSENY A GYERMEKEKNEK, A GYERMEKEKÉRT

Híradás a III. Országos Bibliai és Hittanversenyről

Ebben az évben 1994. április 23-án rendezték meg a III. Országos Bibliai és Hittanversenyt. A Deák téri gimnázium, a Deák téri gyülekezet és az Evangélikus Múzeum adott otthont a versenynek a MEVISZ színeiben.

A „megmérettetésre” 140-en jelentkeztek 27 gyülekezetből. A verseny napjára 106 gyermek érkezett.

A felkészülés már jóval korábban elkezdődött. A szervezők már az őszi hónapokban a tervek, ötletek valóságba öltöztetésén munkálkodtak, a feladatok fölé hajolva. A versenyzők pedig otthon, a gyülekezetben, a bibliakörön, az iskolai hittanórán készültek lázasan.

A „versenyfeltételeket” az Evangélikus Életben és személyes levelekben juttattuk el. A leveleket megküldtük az esperesi hivatalokba, hitoktatóknak, evangélikus iskoláinkba.

Rövid idő után egyre-másra érkeztek a levelek. Szebbnél szebb munkákkal leptek meg bennünket

a gyermekek. A leggyorsabb beküldők: 1. Ruppert Beatrix (Szárazd), 2. Fuksz Gábor (Celldömölk), 3. Burai Hajnalka (Szügy). A legügyesebb, legtalálóbb munkák győztesei: 1. Rajki Hortenzia (Györköny), 2. Balogh Éva, Linka Judit, Linka Katalin, Zombory Réka (Kelenföld), 3. Varga Viktória (Deák téri gimnázium), 4. Kovács Krisztián (Celldömölk), 5. Boda Gabriella (Mende), 6. Dimitrijn Poixela (Fasori gimnázium), 7. Vesztergom Nóra (Celldömölk), 8. Bakonyi Zsófia (Rákosszentmihály), 9. Tóth Kálmán (Deák téri gimnázium), 10. Abaffy Veronika (Budafok). Ők mind jutalomban részesültek.

A sorozatos felkészülés után felvirradt a verseny várva várt napja, az égiek is velünk voltak, mert ragyogó napsütésre ébredtünk. A gyermekeket a gimnáziumban fogadtuk, itt osztottuk be csapatokba őket, ügyelve arra, hogy minél különbözőbb korosztályú és gyülekezető gyermekek kerüljenek egy csapatba. Ezzel egyenlő esélyt szerettünk volna biztosítani.

A csapatok összeállítása úgy történt, hogy mindenki kezébe kapott egy-egy tálentumot, ezt meg kellett őrizni a nyitó áhítat alatt, ahol Bálintné Varsányi Vilma lelkipásztor szolgált. Utána mindenki kivonult a térre és a tálentum segítségével megkereste a társait. 11 féle tálentum 11 csapatra osztotta a versenyzőket. El lehet képzelni, hogyan keresi 106 gyermek társait a kezébe kapott korongocs- kával. (Ajándékba küldünk egyet a kedves olvasónak.)

Ezután elindultak a gyermekek az előttük álló, akadályokkal teli pályán. Az egyik állomáson Jónás könyvének eseményeit kellett felidézniük. A másik állomáson a tékozló fiúról szóló történetét élhették át a méltatlankodó báty’ tekintetével. Más helyen egy mondatok mögé rejtőzött ótestamentumi házaspárt kellett minél kevesebb információból felismerniük vagy éppen az irgalmas samaritánus története elevenedett meg előttük egy balett-jelenetben, tréfás kérdésekkel.

Nem maradt ki Sámuel könyve sem és megszólalt a 34. Zsoltár mai változatú megzenésitésben, gitárokkal, dobbal kísérve. Szerepet kapott az ügyesség is, amikor az oltár körül elrejtett mozaik darabkák összegyűjtése és kirakása volt a cél.

A múzeumban imádsággal kapcsolatos tárgyakat kellett felfedezni. Külön kérdések hangzottak el a lutheri végrendelet és Petőfi Sándor keresztelő kútjával kapcsolatban.

Az állomásokon pontok helyett is tálentumokat kaptak a versenyzők. Az utolsó feladatnál pedig különböző területeken eldugott tá- lentumok után kutattak a csapatok. Még a poroltó mögött is volt tálentum.

A vetélkedés mindnyájunk számára élvezetes volt. Jó volt látni a lelkesen csillogó, vidám tekinteteket, a felkészültséget, az igyekvést, a figyelmet, amelyek együttesen a következő helyezéseket eredményezték.

Első lett a 4-es csapat: Vészelik Evelin (Káva), Dimitrijn Poixela (Fasor), Rágyánszki Levente, Rá- gyánszki Lili (Kelenföld), Thiering Pál, Thiering Péter (Rákosszentmihály), Bálint Lea (Óbuda), Varga Dániel (Zugló), Homoki Pál (Budafok), Hodvogner Anikó, Be- dy Eszter, Bedy Csilla (Celldömölk).

Második helyezést ért el a 6-os csapat: Gswindt Szilvia, Körösi Katalin (Mezőberény), Berta Beáta (Orosháza), Kiss Zoltán (Fasor), Szabó László (Oroszlány), Szuhai

Zsuzsanna (Rákosszentmihály), Óvári Anna, Fáy Balázs (Zugló), Wursz Tamás (Györköny), Varga Attila, Szabó Áron (Celldömölk).

A harmadik hely a pontok alapján a 11-es csapatot illette meg! Garád Zita (Budafok), Farkas Erika (Józsefváros), Zombory Anikó, Némethy Piroska (Kelenföld), Beller Edina, Göllner Zsófia (Zugló), Bakonyi Zsófia (Rákosszentmihály), Udvardi Andrea, Weszter- gom Nóra (Celldömölk).

Az eredményhirdetés után énekkel búcsúztunk egymástól. Zenével szolgált az Írás-VETÍTŐ együttes Győri Péter vezetésével. Jó volt együtt lenni, játszva versenyezni, a tudást próbára tenni, új dolgokat tanulni, barátságokat kötni.

Jövőre más formában szeretnénk megrendezni a versenyt, azt tervezzük, hogy Piliscsabán 2 napot töltünk együtt, kirándulással, még több játékkal, s még több és mély kapcsolatot teremtve a gyermekek között, gondolva a 78. Zsoltár verseire: „Tudja meg ezt a jövő nemzedék, a születendő fiák, és ha felnőnek, beszéljék el fiaiknak, hogy Istenbe vessék bizalmukat; ne felejtsék el Isten nagy tetteit, és tartsák meg parancsolatait.”

Hammersberg Júlia és Börönte Márta