Evangélikus Élet, 1994 (59. évfolyam, 1-52. szám)
1994-01-02 / 1. szám
Evangélikus Élet 1994. január 9 I i j? fz sí 1 * I i 5 5 B I ß I i I I I i fi I i I E £ 5 A fi jftS GYERMEKEKNEK Mi az, ami magával ragad abban, hogy hat fémhuzal zeng egy faládán? Mi a szép abban, hogy emberek hangokat kiengedve a szájukon ülnek egymás mellett? ' A szív. Csak az lehet. • Mert ahogy ott ültem köztük, engem is elragadott az a gyönyörűséges, felkavaró érzés, a szemem is könnybe lábadt úgy éreztem, nem vagyok már egyedül. ■ Érezted már ezt a csodát? Aztán egyszerre azt is észrevettem, hogy Te - halkan énekelve - ott ültél közöttünk, Uram. KISISKOLÁSOK BIBLIÁJA Jézus mássá lesz Jézus Péterrel, Jakabbal és Jánossal felmegy a hegyre. Imádkozni kezdenek ott.- egy könyvajánlatot,- természetesen a legfontosabb alkalmakat, tudnivalókat. Ha lehet, mindenki tehessen bármit a faliújságra. Lehetnek rovatok is, vagy rejtvények. A faliújság nagy előnye, hogy nemcsak írások és képek, hanem egy-egy virág vagy tárgy is helyet kaphat rajta. FERI BÁCSI JÁTÉKAI Gondoltam egy bibliai történetre Imádság közben Jézus egyszerre más lesz. Fénylik a ruhája, mint a Nap. A tanítványok még soha nem látták ’ilvennék. Akkor megértik, hogy Jézus nem csupán ember. Éppen ezért nagyszerű, hogy eljött közénk. Aztán együtt visszamennek a völgybe. Jézus is már olyan, mint. ők. PRÓBÁLD MEG! Aki az elmúlt három héten mind a hat feltett kérdésre helyesen felelt, a következő válaszokat adta: GÓ-SEN és KI-RÁLY azaz SENKI, NE-MES és TER-MÉS azaz MESTER, JEF-TE ÉS VE-SE azaz TEVE. Melyik ez a történet? Természetesen a gazdag ifjúról szoló történet. A legjobb megfejtéseket küldők névsorát egy későbbi számban közöljük. A játéknak ez azonban csak az első fordulója. Most ismét gondoltam egy újszövetségi történetre. Az egyik szavát már meg is tudhatod, ha válaszolsz a következő kérdésekre: 1. A napkeleti bölcsek ajándéka. 2. Próféta, akinek nem volt kedve a prófétasághoz. A megfejtéseket a bekeretezett címre adjátok fel a lap dátuma utáni keddig! A gyerekrovat készítői stábjának címe: Koczor Tamás, 2373 Dabas-Gyón, Luther u. 14. A játékot a kővetkező címre küldjétek: Cselovszky Ferenc, 7064 Gyönk, Petőfi u. 359. Mi kerüljön a faliújságra? Elmúlt alkalommal arról írtunk, hogy hogyan kell faliújságot készíteni. De mi kerüljön rá? Az első feladat az, hogy legyen valaki, aki szerkeszti ezt. Ő figyeljen arra, hogy a rajta levő anyagok időnként kicserélődjenek. Ne többkilométeres cikkeket írjatok, hanem- egy-egy rövid gondolatot,- egy szép verset,- egy szép fényképet,- egy jó rajzodat,- egy kérésedet a többiekhez, Sok örömet és boldogságot, jó tanulást kívánunk az új évben Isten áldásával! FIATALOKNAK A SZERETET Mester, beszélj nekünk a Szeretetről! És Ő fölemelte fejét, és az emberekre nézett, és csöndesség szállt reájuk. Aztán fennszóval ezeket mondta: Amikor a Szeretet int felétek, kövessétek őt, _ jóllehet, minden útja nehéz és meredek. Es mikor szárnyai átölelnek, engedjétek át néki magatokat, jóllehet, a belsejében rejlő kardok sebet ejthetnek rajtatok. És amikor szól hozzátok, higgyetek szavának, jóllehet hangja összetörheti álmaitokat, miként az északi szél pusztává sepri a kertet. Mert amiként a szeretet koronával ékesít, azonképpen fog'keresztre feszíteni is. Amiként növekedéseteket segíti elő, azonképpen nyeseget is. Amiként felszárnyal magasságotokba, és megsímogatja leggyengébb ágaitokat, azonképpen száll le gyökereitekhez is, és megrendíti őket a földhöz való kapaszkodásban. Mint a gabona kalászait, úgy gyűjt be benneteket magának. Kicsépel benneteket, hogy mezítelenné váljatok. Megrostál benneteket, hogy megszabadítson a pelyvától. Fehérre őröl benneteket. Megkeleszt benneteket, míg képlékennyé nem lesztek, és azután szent tüzére vet benneteket, hogy szent kenyérré legyetek Isten szent lakomáján. Ezt teszi vétetek a szeretet, hogy megismerjétek szívetek titkait, s e tudás által az Élet szívének egy darabjává vájjatok. Hanem, ha félelmetekben a szeretetben csak a békét és örömöt keresitek, akkor jobb, ha elföditek mezítelenségeteket, és elmentek a szeretet szérűjéről az évszakok nélküli világba, ahol nevethettek, de nem teljes szívből, és sírhattok is, de minden könnyet nem sírhattok el. A Szeretet nem ad egyebet, mint önmagát, és nem vesz el semmit, csupán önmagából. \ A Szeretet nem birtokol, és nem birtokolható, Mert a Szeretetnek elég a szeretet. Amikor szerettek, ne mondjátok: „Isten a szívemben lakik”, mondjátok azt: „Isten szívében lakom”. És ne gondoljátok, hogy irányíthatjátok a szeretet útját, mert a szeretet, ha méltónak talál rá, maga irányítja majd a ti útjaitokat. A szeretet nem vágyik egyébre, mint beteljesítem önmagát. De ha szerettek, és a szeretet vágyakat ébreszt, legyenek ezek a ti vágyaitok: Hogy összeolvadjatok, s legyetek olyanná, mint a sebes patak, mely az éjszakában zengi dalát. Hogy megismerjétek a túlságos gyengédség kínját, Hogy a szeretet megértése ejtsen sebeket rajtatok, és hogy véreteket akarva, derűsen hullassátok. Hogy hajnalban szárnyra kelt szívvel ébredjetek, és halát adjatok az új napért, mely szeretetre virrad. Hogy délben megpihenve a szeretet mámoráról elmélkedjetek. Hogy az est leszálltakor hálával menjetek haza, s ha nyugovóra tértek, ajkatok azért mondjon imát, akit szerettek, dalotok ót dicsélje! Kahil Gibran: A próféta (részlet) Mi köze van a bátorságnak a hithez? _ Egyidősek voltunk. Tizenhat évesek. O már nem él. Korábban szép, csillogó szemű cigánylány volt, amikor én megismertem, mindennek már emléke sem. Tizenöt évesen szökött meg hazulról, csövezett, kábítózott, és valami rémüle- tes fertőzést kapott. Kórházba került, fogyott, már a lábai sem bírták tartani. Haja kihullott, a szemei sem csillogtak már, és a gondolkodása is többször mutatta a zavarodottság jeleit, mint a tiszta pillanatokét. Ami a legszörnyűbb volt: a bűz, ami belengte az egész kórtermet. Elő halott volt, bomlott a teste. Egyszer nagyon megtetszett neki a frizurám. Megkért rá, hogy csináljak neki is olyat. Az egész kép groteszk volt: hiszen már tényleg csak pár szál haja volt, de ezt ö már akkor nem fogta fel. Szinte egyetlen emberi vonása maradt: ra hiúság. Nem foszthattam meg tőle. így viszont hozzá kellett érnem. Akkor nagyon féltem. Nem tudtam, hogy a betegség csak testfolyadékkal terjed. De ö türelmetlen volt, sürgetett. És megtettem az első, félszeg mozdulatot feléje. Azóta tudom, hogy hinni gyáván nem lehet. Mert az igazi bizalom bátorrá tesz. Még a világ legfélénkebb emberét is.-DcttiÁlmok Az ablak párás. Mellőle egyenletes szuszogás hangzik, a másik szobából egy ping-pong meccs hangjai osonnak be. Az állatok, az „ő népe” a szuszogást őrzik az ágyon. Kitömött játékállatok, de ő mindig úgy érezte, élnek. És kint az udvaron egy valóságos, élet-állat. Haldoklik. Nem csak a szuszogás egyenletes. A kutya nyöszörgése sem szűnik. Egyenletesen tart a halál felé... Mit vár az ember egy 13 éves kutyától, aki végigszolgálta egy család felnövését? Látta az építkezést, a hatodik gyerek születését, egy esküvőt. És nem fogja megérni a negyedik nemzedéket, a dédunoka megszületését. Pedig csak hat hónap van addig... Egy új élet fog születni, és ő nem lesz itt. Miért kínozzuk? El kellene altatni, miért akarjuk, hogy még éljen? Csak a mi önzésünk miatt létezik még. Neki már csak kínlódás, hogy nem tud lépni, és nem tud pacsit adni a számára mindig elsőnek, a gyereknépnek. Miért kínozzuk? A ping-pong meccs közönyös. A szuszogás és a nyüszítés eggyévált. Az ablakon a pára csíkokban folyik lefelé. Isten szeretete a Földre egyenletesen, örökre folyik lefelé. Az emberek hozzá csak „csíkokban” haladnak. Vannak járatok, ahol nem ismerik őt. A nyüszítés halkul. Álmodik? Vagy a külvilág számára öröknek tűnő álom felé tart? Visszaálmodja a gyerekkorát? Kölyökkutyaként meg vígan csaholt, furcsa volt neki a Trabant, amibe egyszerre került, és utána nem látta többé az anyját. De nem félt, bízott az emberben. Csak csaholt... És hirtelen felébredtem. Rájöttem: ezt a nyomasztó képet csak álmodtam. Öreg kutya? De hisz tegnap hoztuk haza ezt a pici gombolyagot. Csak 2 hónapos épp! Belem villant mégegyszer az álom, mielőtt elhalványult volna. Lehet, hogy ez a szőrpamacs úgy fogja végezni, mint az álomkutya? „De ez a kölyök tele van élettel, egészséges!...” Az „Álmom” is volt fiatal. Nem tudom. Nem értem. Az állatkölykök életei egyre öm- lehék a Földre. Majd megöregszenek, nyüszítenek, elmúlnak. Isten szeretete állandóan ömlik ránk. Nem múlik el. Kutyák, zebrák, medvebocsok, sündisznók, állatkölykök. De nem csak ők születnek. A nagy, két lábon járó állatok is születnek. Hogy is volt? „Születnek, megöregszenek, nyüszítenek és elmúlnak.” - A Kétlábonjárók is. Értitek? Sz. E. Emlékezés Linder Lászlóra Száz éve, 1893. szeptember 17-én született Linder László békéscsabai evangélikus lelkész és az itteni szlovákság néphagyományának sok szép értékét megmentő kutatója. Munkásságára mintha a felejtés pora rakódna, holott ö is azok közé a kiemelkedő délkelet-alföldi evangélikus papírók közé tartozik, akiknek örökbecsű tevékenysége nélkül nagyon keveset tudnánk az itt élő szlovákok és evangélikusok népi kultúrájának korábbi állapotáról. A szarvasi Tessedik Sámuel és Zsilinszky Mihály, a csanádalberti Czinkotszky Márton, a mező- berényi Skolka András és Jeszenszky Károly, a békéscsabai Haan Lajos, a tótkomlósi Horváth Sámuel és Gajdács Pál örököse, utóda, és elődje a békéscsabai Dedinszky Gyulának, a tótkomlósi Koppány Jánosnak. Nem a népi tradíció díszes nagy virágait gyűjtötte, hanem a félénken elbújó kicsi mezei virágokat. A néprajzi gyűjtés és kutatás szerény, de nélkülözhetetlen aprómunkása volt ő. Tudományszervező és néprajzi ismeretterjesztő egyaránt. A tótkomlósi, békéscsabai, mezőberényi szlovák népművészeti tárgyakból 1931- ben elsőként szervezett kiállítást a békéscsabai múzeum, melyre „eljött Györffy István pesti múzeumigazgató, s meglátva szép virágos padjainkat és székeinket, az mondta, hogy egész Magyarországon nincs ilyen szép bútor, mint Békéscsabán” - írta Linder László a Cabiansky kalendárban 1932-ben. Saját maga is gyűjtött, főként Tótkomlóson, fellelkesített fiatal lányhívei pedig hat hónapig szedték össze a tárgyakat a kiállításra. S ezzel megtererhtette a békéscsabai múzeum máig méltán híres népi bútoranyagát. Értett a nemes közművelődési propagandához is. A kiállítás nyitónapján, pünkösdvasárnap 80 népviseletbe öltözött békéscsabai és tótkomlósi lány előbb az ő működési helyére, az erzsébethelyi templomba ment, majd onnan -figyelmet felhívó céllal - a lányok végigvonultak a város utcáin, s a színpompás látvány magával ragadta a békéscsabaiakat. De a környéken szintén elsőként az általa verbuvált érdeklődő felnőtt és fiatal férfiakból, nőkből álló csapattal terepbejáró kutatást végzett Dobozon. Az erzsébethelyi lányok között szlovák hiedelemgyüjtö versenyt hifdetett meg, melyen az egyik lánypáros ezer hiedelemmel nyerte meg a versenyt. Egy részüket megjelentette az „Adatok Békéscsaba és környékének néprajzához" című füzetében (1944), a többinek sajnos nem akadtam a nyomára. Rendszeresek a néprajzi cikkei a Cabiansky kalendárban. Csak néhányuk címét említjük: Odkedy nosia na Cabe cizmy? (Mióta viselnek Csabán csizmát? 1935.), Nasi starí pastieri (Öreg pásztoraink, 1935). Kosba na Cabe (Csabai aratás, 1936) Az egyház által kiadott szlovák nyelvű naptár utolsó évfolyamában a népi megszólításról irt Ty alebo vy (Te vagy maga, 1958.) címmel. A papi hivatásán túl vallási irodalmi tevékenysége is jelentős. Több éven át szerkesztője volt a magyar és szlovák nyelvű Evangélikusok Lapja - Evanjelicky hlás- nik - sajtóorgánumnak, kátémagyarázatát hivatalosan használták fel oktatásra, s egyházi énekgyűjteménye a Korálkönyvecske is nagy elismerést szerzett neki. Amikor 1979 tavaszán a halála előtti évben felkeres- iem a budapesti Árpádföldön a Muzsika utcai otthonában, megbékélt emberrel találkoztam, aki elégedett a pályafutásával, de éreztem, bensejében ott bujkál a fájdalom, hogy alig nyitnak rá ajtót - magányos öreg lett. Akkor adta át a Horár a cizmár (Erdész és csizmadia, 1929) című szlovák vallásos elbeszélését, az Erdei árvácska című magyarul írt vallásos színművét (1930.) - melyre ekkor is büszke volt, s megemlíti a memoárjában is- s a terepkutatást számba vevő „Doboz és környékének pásztorművészete” című könyvecskéjét (1940.) Kaptam néhány számot a Körösvidék című békéscsabai napilapból is. Megsárgult oldalain olvashattam a „Csaba a települések idején”, valamint „A csabai szűcsök legelső céhmestere” című cikkeit (1935.), továbbá az egyik újkígyósi hiedelemmondát tartalmazó írását „Az apáti kincses pince" címmel (1934.), ill. Békés város krónikásáról, Somlyai Gáborról írt szép ismertetőjét. Ezek a cikkei szerteágazó érdeklődését tükrözik, valamint a szülővárosa, Békéscsaba iránti olthatatlan hevületű lokálpatriotizmusát. Személyes ajándékként akkor nyújtotta át a kéziratos önéletrajzát és azidötájt mívesen megfogalmazott, alkotópályájára visszatekintő „ars poeticá"-ját, melyet az alábbiakban adunk közre. Többé nem tudtam felkeresni, ez volt az utolsó beszélgetésünk. 1980. május 13-án eltávozott az élők sorából. Családja és saját kérésére Pécsett temették el május 20-án. Krupa András LINDER LÁSZLÓ Egy 85 éves öreg feljegyzéseiből Többen kérdezték tőlem, mi indított engem a néprajzi gyűjtésre. Egy szóval adtam meg a választ, a szeretet, a parasztság iránti szeretet, melyet már gyermekkoromban szívtam magamba. Apám paraszt iskolába íratott be. Paraszt iskolás fiúk voltak a barátaim, akik „pán Lacikonak” neveztek. Elkényeztettek. Nagyrészt parasztszármazásúak voltak a tanítóink, feleségeikkel egyetemben. Az összekötő kapocs köztem és a gyerekek közt a játék volt. A mai kor gyermekét talán érdekelni fogja, milyenek voltak a mi játszadozásaink. Játékaink nagyobbrészt nem boltiak voltak, mi magunk készítettük el. Elsőnek említem a tavasz hírnökét, a sárkányt. Mérnöki pontossággal kellett elkészítenünk, mert csak úgy tudtuk röpíteni a magasba. A szomszédék szántóföldjén, Tripóéknál kezdtem kipróbálni. Tripó Jankó, a játszótárs kezében tartotta a sárkányt, én a sárkány spárgájának másik végét. Nem kellett futni a sárkánnyal, amint elengedte, máris felemelkedett a magasba. Tripó bácsi kérdezte, ki készitette a sárkányt? Feleltem büszkén: „Én.” „Ügyes voltál”, mondta ő. * Néprajzi gyűjtéssel 1930-ban kezdtem foglalkozni. Bejáró asszonyom megajándékozott egy régi parasztszékkel. Egyszerű faragott szék, ma is megvan nálam. Egyik legbecsesebb székem. Amikor 1960-ban búcsút kellett mondanom gyűjteményemnek, megkérdezte tőlem az egyik muzeológus, melyik tárgyat kívánom maiamnak megtartani. Meglepetésükre nem az 1813-ból való díszes karosszéket választottam, hanem az én „mamókámnak”, Molnáménak a székét. * Egy alkalommal megkérdeztem a helyi bútorkereskedőt, Kocihát, hol találhatók régi népi bútorok. Az éppen ott tartózkodó Placskó Klári, szarvasi leány adta meg a választ. Ha régi értékes parasztbútorokat akarok látni, menjek Tótkomlósra. Tótkomlóson mindjárt az első alkalommal rátaláltam egy nagyon szép faragott támlájú székre, Makan felirattal, hajói emlékszem, 1868-ból. További kutatásaim folyamán is mindenben a szépet kerestem. Ebben talán különböztem sok néprajzi gyűjtőtől. Ettől kezdve Tótkomlós lett a második hazám. Ezenkivül kedvenc kirándulási helyem volt Békés, és különösen Doboz. Az ott gyűjtött tányérokra az én bejáró asszonyom tette szerintem a legtalálóbb megjegyzést. „Ézek a tányérok akkor szépek, ha nem külön-külön, de együtt gyönyörködhetünk bennük.” Bizonyos, hogy minden muzeális értékű tárgy veszít értékéből, ha kiragadjuk otthonából. * A tányéroknál is jobban érdekeltek a dobozi karikások, melyekről dolgozatot is írtam. A dobozi pásztorok lettek az én nagyon kedves barátaim. Köztük Hégely Mihály és Békési László. Alig volt olyan hét, hogy meg ne látogattam volna őket, kerékpáron. Gyűjtőutamon gyakran elkísértek fiatal tanítók, egyesületi tagok, ezenkívül láthatatlan kísérők, a képzeleti társak, nemegyszer a zene. így például, amikor a pusztán tartózkodtam, Borodinnak kelet-ázsiai pusztái csengtek a fülembe. Gerlai tartózkodásom idejéből emlékezetemben van az a beszélgetés, melyet Féja Géza folytatott az uradalmi cselédasszonyokkal. * A muzikalitás nemcsak a hangok, de az érzésvilágba tartozik. Ilyen tekintetben rokonaim az érzelmi kultúra kellő színvonalán voltak. Elsősorban említem apámat. Együtt tudott érezni másokkal örömükben, bánatukban. Nemcsak átérezni, de kifejezni is tudta. Nagy kiterjedésű rokonaimnak sajátossága, hogy hétköznapi beszédjükben bármikor köny- nyeket hullattak. Apám nem volt muzikális, de hangja muzikális volt, különösen a szónoklatban, közéleti eseményeink elbeszélésében. Ilyen vonatkozásban volt mit örökölni tőlük. * Ha most késői öregségemben visszagondolok a régi időkre, azt kell mondanom, soha nem gondoltam volna, nogy az öregség ilyen szép. Olyan az élet, mint az olajfestmény, mely távolról szép. Nemcsak a mi életünk, de az egész világ. Ne akarjuk a ragyogó csillagokat közelről látni, csak kiábrándulást jelent. A láthatatlan világot is az elképzelhetetlen messzeség teszi eszménnyé. Szívünk vágya, hogy ez az ország hozzánk is eljöjjön. (Közli: Krupa András) < i
