Evangélikus Élet, 1994 (59. évfolyam, 1-52. szám)
1994-05-22 / 21. szám
Evangélikus Elet 59. ÉVFOLYAM 21. SZÁM 1994. MÁJUS 22. PÜNKÖSD ÜNNEPE ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP ÁRA: 32 Ft Aki Isten igéjét olvassa, azzal a Szentlélek Úristen beszél... Luther A TARTALOMBÓL NEGYEDSZÁZAD EGYHÁZUNK SZOLGÁLATÁBAN 250 ÉVE ELINDULT 30 EVANGÉLIKUS CSALÁD ZOMBÁRÓL ÚJ HITTANTEREM AJKÁN NÉMET-SZLOVÁK NYELVŰ OLDAL KUNSZERY GYULA: Pünkösd És amikor elérkeztek a Pünkösdnek napjai, összegyűltek egy kis házban Krisztus első papjai. (Rongyos ruhák, kérges kezek, fésületlen üstökök: ily egyszerű proletárok a legelső püspökök.) És hirtelen lön az égből mint egy sebes szélvihar, s betölté az egész házat zengő-zúgó égi zaj. És eloszlott tüzes nyelvek lebegtek a szobában, s az isteni Szentlélekkel heteiének mindnyájan. S akik eddig gyávák voltak, bátrak lettek hirtelen, s a tudatlan agyvelőkben kigyulladt az Értelem. S kik eddig a zsidón kívül nem tudtak más nyelveket, minden nyelven hirdették már a krisztusi elveket. És kiket a sanda kétely oly gyorsan megrendite: ingadozó tamásoknak megszilárdult a Hite. Köztük eddig egyetértés alig-alig lehetett, s fellángolt most a szivükben az isteni Szeretet! ISTEN NAGY CSODÁJA „Hiszem az egyetemes anyaszentegyházat” Elég ránézni egy arcra, s elárulja a szándékot és indulatot. Elég egymás szemébe nézni a 20. század vége táján, s egész korrajzot olvashatunk. Elég benyitni egy templomba, azonnal érezni a levegőt, látni a képet. Hallgathatunk szót és zenét; de tanúi lehetünk a hallgatásnak is. Pünkösd ünnepe annak a hatalmas tekintetnek, nézésnek az ünnepe, amellyel Isten nézett az elesett, megfáradt, már csaknem mindent feladó tanítványokra. Ez a tekintet leírhatatlan. Emberi kifejezőkészségünk szegény lesz arra, hogy elmondja, mégis átjár mindnyájunkat csodálatos erejével. Nem a vádat, az elmarasztalást sugározza, hanem a kezdetet és az újat. Nem szedi elő a mélyből a kínokat, hanem melegen süt, gyógyító energiájával. Nem nehezíti meg új és új akadályépítő technikával a kibontakozást, hanem szárnyakat ad a kezdőnek, kicsinek és elesettnek. Pünkösddel nem a céltalan marakodás kezdődött el, hanem a közösség ajándéka született meg. Azé a közösségé, amelyet nem szüntethet meg sem idő, sem indulat, mert építője mindvégig munkálkodik. Eszünkbe jutott-e már, hogy amikor az Apostoli Hitvallás harmadik hitágazatát mondjuk vasárnapról vasárnapra, ennek az építőnek, a Szentlélek Istennek munkáját valljuk meg mai gyülekezetünk, egyházunk és a keresztyénség nagy családjának összefüggésében? Pünkösdkor nem az egyesszám, nem is az egyén a csoda középpontja, hanem a közösség. Nem véletlen, hogy az Athosz-hegyi kolostor 1400 tájáról származó freskója, a Péter és Pál apostol című, világhírű alkotássá vált. Ezen a freskón négy kéz, négy szem, négy láb és négy fül különleges kimunkálása a művészet erejével ismétli meg az Apostoli Hitvallás egyházképét. Teljesen más a két apostol megjelenése. Más a szem- és hajszín, még a palástok színe is eltérő, de aki rátekint az alkotásra, egy lélegzetet, egy ütemet és egy ügyet lát maga előtt. A kép a maga nyelvén hirdeti, hogy ez a két ember egy Úrtól kapta életének leglényegesebb mondatát: „Kövess engem!” Eltérő, de el nem szakadó közösségnek vagyunk szemtanúi. Lehettek hatalmas különbségek, lejátszódhattak óriási teológiai csaták, mindezeknek nyoma sincs. Egy hatalmas erő működése alatt egymáshoz simul a két arc és a két tekintet. A Szentlélek Isten nem a szembenállást vagy az ellentéteket munkálja, hanem a testvéri egymásratalálást, pontosabban egymás testvéri megtalálását. Hibát keresni könnyű. Negatívumok felfedezése gyorsan megy. A másikat sérteni, lesújtani primitíven: egyszerű reakció. Ébreszteni és lelkesíteni a szunnyadót már sokkal nehezebb. A hitre ébredő élményét továbblendíteni és segíteni: művészet. Egy kis közösség alaphangjába örömöt és erőt csempészni már majdnem csoda. Amikor a hitvallás jól begyakorolt szavait átgondoljuk, akkor kivételesen ne másokra, hanem önmagunkra, ne más egyházra, hanem sajátunkra nézzünk őszintén. Hány kéznyújtás rekedt meg a szándéknál hiúság miatt? Hányszor győztünk sértettségünk, kudarcélményeink fölött? Hány apostoli találkozás erősíti ma gyülekezeteink létszámát, hitéletét és Krisztust követő életgyakorlatát? A kívülről reánk tekintőnek nem jogosan fogy el a kedve és a lelkesedése? Nem pókhálós ablakot, nem jégcsappá dermedő életet lát? Péter és Pál apostol (Athos/.-hegyi kolostor freskója, 1400 körül) Mikor vesszük tudomásul, hogy neki épp frissességre, tisztaságra, melegre és mentő szeretetre volna szüksége? Miért előzi meg az intézmény féltése, a szerkezet kimunkálása, a nagy összefüggések rendszere az egyszerű egymásra találás örömét egyázunkban? Pünkösd nem engedi meg, hogy ünneppel takarjunk ellátatlan sebeket, megoldatlan problémákat, sohasem gyógyított, fájó pontokat. Ezen az ünnepen Szentlélekért könyörgő imádságunkban Isten elé kell helyeznünk a minden egyházat leépítő betegségeket, a kicsinyességet és a bénító hivatalnokszellemet, a maradiságot, a megfáradást, az érdektelenséget és az unalmasságot. Egymásnak feszülő indulatok azonban nem tudnak Szentlélekért könyörögni. Némák maradnak. Csak összehajló Péterek és Pálok tudnak pünkösdi Lélekért imádkozni. Ragaszkodás és megújulás. Az egyház e két fogalom jegyében él igazán. Anyaszentegyház. Mit ért ebből a fiatal generáció? - gondolhatnánk. Ám amikor csak otthonra talál az egyház közösségében, mindig átéli ennek a szónak a tartalmát. Milyen nagy lehetőség az mintát kereső gondolataink számára, hogy Luther határozottan kötődött az egyetemes egyházhoz! Hogy a legkeményebb kritika mellett is ott maradt életében az őszinte kötődés tiszta érzése. Számára a pünkösdi nagy csodát az apostolok emberi alkalmatlanságát legyőző Szentlélek munkája jelentette. így vall: „.. .ma Pünkösdkor azonban a Szentlélek az apostolok által az egész világnak kinyilatkoztatta: s e kinyilatkoztatást nagy bátorsággal, szent daccal és örömmel szegény halászok végezték. Ugyanazok az apostolok, akik előbb félelemből megtagadták, elhagyták Krisztust, mert tele voltak bátortalan, rémült csüggedéssel.” A harmadik hitágazat atmoszférája talán éppen ezzel a hármas fonatú magatartással fejezhető ki a mi mai egyházunkban is: nagy bátorság, szent dac és felszabadult öröm. A beteg testet, a rossz levegőt, a fáradt gépezetet a hozzáállásnak ez a változása gyógyíthatja meg igazán. Szentlélek nélkül ezt a három értéket veszítjük el nagyon gyorsan. Hiába van sok külső újulás, ha nem belső melegség szülötte, nem sokáig tart ki. Hiába élezi ki egy-egy irányzat megújulást ígérő, de lelket meg nem erősítő tételeit és nézeteit, ha a Lélek tüze át nem járja, megújulás helyett csak rombolás és leépülés lesz belőle. A Szentlélek munkája mindig építés. Léleképítés, ami ébresztésben, visz- szasegítésben és vigasztalásban egyaránt megnyilvánul. Ezért kellene Pünkösdkor Isten színe előtt úgy megvizsgálnunk minden nyilatkozatunkat és minden megnyilvánulásunkat, hogy azt kérdezzük, mit szolgál. Nem egymásra rontok a pünkösdi tanítványok, hanem egymáshoz hajló, eltérő véleményű, de közös eredetű küldöttek. Fogyó egyház vagy növekvő egyház? Sokszor előkerült már lapunk hasábjain is a kérdés. Nem a statisztika az igazi probléma, hanem a spiritualitás. Van- e vonzerő? Van-e ereje a szavunknak és kezünknek? Van-e csak egy üres szék templomainkban azért, hogy rajta egy vasárnapi kereső lélek vigasztalást találjon? Fontos dolog, sőt az élet jele az egyházban a vita, az eltérő vélemények jelenléte. De mire valók és mivé válnak, ha nincs előttük, bennük és mögöttük a féltő szeretet és a bizalom oltalma? Ne higgyük, hogy építeni fognak. Csák rombolnak és szétzilálnak. Pünkösdkor nyissunk ajtót és ablakot templomainkban, épületeinkben és életünkben, hogy frissítő, lendítő, mindenekelőtt a holtpontról elmozdító erő áradjon a behatoló fényből és levegőből! Az egyetemes anyaszentegyház csodájának egy alapvonását kellene megtanulnunk: aki a másiknak szeretetteljes figyelmet és őszinte tekintetet nyújt, önmaga is előbb gazdagodik, mint a gyanakvó, az önmagába roskadt, félelemmel teli magányos. Péter és Pál egymásra néznek. A tanítványok Jézusra figyelnek. Ä pünkösdi gyülekezet úgy tekint fölfelé, hogy körülötte mindenki álmélkodva fedezi fel: itt valami egészen új van jelen. A megszokott gyakorlat végétért. Az egyetemes anyaszentegyház nem intézmény vagy képződmény. Esemény. Ä Szentlélek eseménye, csodája. Nem marad benne állandó és örök egyetlen elem sem, mégis mindvégig megmarad. Erre egyetlen hiteles biztosíték van, Jézus szava: „íme én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” Bízzunk ebben a szóban! Örüljünk a hívásnak! Éljünk az arcok találkozásának bizalmat építő, közösséget teremtő lágyságában és melegségében! Ha ránk néz a világ, ne riadtság és ne unalom, hanem érdeklődés szülessen az „idegen” tekinteteken. Erre a szolgálatra hív mindnyájunkat a Szentlélek Pünkösdkor egyházunkban. Dr. Szabó Lajos AZ EGYHÁZAK VILÁGTANÁCSA ELNÖKEINEK PÜNKÖSDI ÜZENETE, 1994 Kedves Testvéreim a Jézus Krisztusban ! „Kegyelem néktek és békesség istentől, a mi Atyánktól, és az Űr Jézus Krisztustól!" Húsvét ünnepén megújult a mi bizonyságunk Isten örökkévaló szere- tetében a mi megváltó Jézus Krisztusunk halálára és feltámadására való emlékezésünk által. Pál apostollal együtt mi is arra vágyakozunk, hogy megismerjük őt „...és feltámadása erejét, valamint a szenvedéseiben való részesedést, hasonlóvá lévén az ö halálához..." (Fii 3,10). A feltámadás csodája által megérintve, újjászület- tünk hitünkben és szilárd reménységgel folytatjuk életünket. Arra hivattunk, hogy hirdessük a jó hírt, s Jézus nevének dicsőségét. Karácsonykor ünnepeltük a mindenható Isten megtestesülését, hozzánk való lehajlását. Húsvétkor annak a dicsőségnek a reménységében örvendeztünk, amelyet a mi Urunk, Jézus Krisztus feltámadása ígért nekünk. Most Pünkösd napján Isten eljövetelét ünnepeljük, aki Szentleikét tölti ki ránk. Nagy jelentősége van annak, hogy Pünkösd napján a Szentlélek alászállása akkor következett be, amikor egy helyen mindannyian együtt voltak. Ma is csak akkor tudjuk fogadni a Lélek életet adó eljövetelét, ha egyetértésben, egy akarattal könyörgünk a gyötrelmekben szenvedő világunk gyógyulásáért. Látható jelként ehhez fel kell ajánlanunk a keresztyének egységét, amit Isten mindenki számára lehetőségként és feladatként egyaránt kínál. Az utolsó pünkösdi üzenetünk óta mérhetetlenül sokat változott világunk. Az egyházat, igaz hivatása arra kötelezi, hogy az emberi magatartás számára lelki forrást és modellt biztosítson abban a világban, amely minden gyengesége ellenére elszántan keresi az életigenlő értékeket. Ehhez az energiaforrásunk a pünkösdi élményünkben van. Amikor eljön az igazság Lelke - mint Jézus ígérte - „elvezet titeket a teljes igazságra..." (Ja 16,13). Ezt az évet a Család Évének jelölte ki az Egyesült Nemzetek Szervezete. Pünkösd jó alkalmat kínál arra, hogy elgondolkodjunk a család igazi jelentőségén, hiszen a család kapcsolatokból áll. A Szentírás szerint a Lélek az, aki szeretetben összeköt bennünket Istennel és egymással. Megtörténhet-e - kérdezzük meg magunktól Pünkösd napján -, hogy ellentmondunk Isten szándékának azáltal, hogy nem élünk egyetértésben egymással, nem gyakoroljuk a gondoskodó szeretetet, és nem hirdetjük azokat az értékeket, amelyek táplálják a családot a társadalom körében. Az elmúlt 30 évben jelszóvá vált, hogy „mentsük meg a családot”. A két világháború és az ebből származó ipari fejlődés olyannyira megváltoztatta hagyományos szerepünket a társadalomban, hogy a tradicionális család egy veszélyeztetett közösséggé vált. 1994-ben a család még mindig változó értékek, gazdasági nyomás és a bizonytalanság fenyegetései között él. Manapság változik a család fogalma, de elengedhetetlen marad számunkra, mert az ember nem tud egyedül élni. Nagyon fontos, hogy az egyházak is a családra összpontosítsák figyelmüket a Család Évében. Nem szabad elmulasztanunk annak lehetőségét, hogy megtaláljuk korunk új családmodell- jét, és a család igazi jelentőségét, mint a társadalom legfontosabb alkotóelemét. Ezen túlmenően újra meg kell találnunk a család bibliai gyökereit, s korszerű módon rá kell mutatnunk a bibliai jelentésére is. Legyünk tehát éberek és bátrak, mint Krisztus testének tagjai, hogy megújítsuk a család iránti hitünket, egy új világrend iránti reménységünk összefüggésében. Az egység lelke, amely megáldotta az összegyűlt közösséget, áldjon meg minket is, és formáljon minket is a hit közösségévé. Növekedjünk az Apostol szava szerint abban: „...akiben ti is együtt épültök az Isten hajlékává a Lélek által" (Ef 2,22). „A mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme, az Atyaisten szere te te és a Szentlélek közössége legyen mindnyájatokkal." Áz Egyházak Világtanácsának elnökei: Prof. Anna Marie Aagaard, Hojbjerg, Denmark Bishop Vinton Anderson, St Louis, United States Bishop Leslie Bosco, Boeboe Village, Solomon Islands Mrs. Priyanka Mendis, Idama, Sri Lanka His Beatitude Patriarch Parthenios, Alexandria, Egypt Rev. Eunice Santana, Arecibo, Puerto Rico His Holiness Pope Shenouda ül, Cairo, Egypt Dr. Aaron Tolen, Yaounde, Cameroon Luther Márton Nagy Kátéjából A SZENTLÉLEK ESZKÖZE AZ EGYHÁZ Igyekezzél hát ezt a hitágazatot minél jobban megértem. Ha ezt kérdezik: Hogyan érted ezeket a szavakat: „Hiszek a Szent lélekben”, - tudd rá felelni: „Hiszem, hogy a Szentlélek megszentel engem, ahogyan neve mutatja.” De hogyan végzi ezt, vagy mi a módja és eszköze? Felelet: „A keresztyén egyház, a bűnök bocsánata, a test feltámadása és az örök élet.” (655) Mert először is külön gyülekezete van a világban. Ez az az anya, aki minden egyes keresztyént fogan és hordoz Isten igéje által, amelyet a Szentlélek jelent ki és terjeszt, amellyel megvilágosítja és lángra gyújtja a szíveket, hogy megértsék és befogadják az igét, csüngjenek rajta és ragaszkodjanak hozzá. A SZENTLÉLEK BEILLESZT A HlVŐK KÖZÖSSÉGÉBE E betoldás értelme és veleje tehát ez: Hiszem, hogy él a földön egy szent nép és gyülekezet: csupa szent, egy fö, Krisztus alatt, a Szentlélek hívta egybe, egy a hite, a szándéka és a gondolkodása, sokféle adománya van, de egységes a szeretetben, nincs benne szakadás és elkülönülés. Én is egyik része és tagja vagyok, minden javainak élvezője és részestársa. A Szentlélek vitt oda és illesztett testébe úgy, hogy meghallottam és hallgatom Isten igéjét; mert így kezdünk bejutni. Azelőtt ugyanis egészen az ördögé voltunk, sem Istenről, sem Krisztusról nem tudunk semmit. A Szentlélek pedig szent gyülekezetével, keresztyénségével marad az ítélet napjáig. Gyülekezete által ragad meg minket, és arra használja azt, hogy hirdesse és terjessze az igét, amellyel a megszentelést végzi és növeli, hogy napról napra növekedünk és erősödjünk a hitben és annak gyümölcseiben, amelyeket O teremt. (658)
