Evangélikus Élet, 1994 (59. évfolyam, 1-52. szám)
1994-12-25 / 52. szám
Karácsony ünnepén minden kedves olvasónknak kívánjuk, hogy Isten szeretete gazdagítsa ünneplésüket, tapasztalják meg kegyelmét és ______________ békességét. _____Istentől megáldott karácsonyi ______________ünneplést kíván a ___________________Szerkesztőség A TARTALOMBÓL A SPIRITUALITÁSRÓL ERŐS ISTEN KARÁCSONYI GONDOLATOK HÁLAADÁS SOPRONBAN A MEGÚJULT TEMPLOMÉRT ÖRÖKKÉVALÓ ATYA HITBŐL ÉLÜNK? SZÉKESFEHÉRVÁR, 1994. OKTÓBER 15. BÉKESSÉG FEJEDELME URALMA NÖVEKSZIK MŰEMLÉK ORGONÁK REMÉNYIK SÁNDOR: József, az ács, az Istennel beszél Magasságos, Te tudod: nehéz ez az apaság, Amit az éh szegény váltamra tettél. Apja volnék, - és mégsem az vagyok. Ez a gyermek... ha szemébe tekintek, Benne ragyognak nap, hold, csillagok. Anyja szemei s a Te szemeid. Istenem, a Te szemeid azok. Gyönyörűséges és szörnyű szemek, Oly ismerősek, s oly idegenek... Ez az ács-műhely... ezek a forgácsok... Mit tehettem érte?... mit tehetek? Én tanítottam fogni a szerszámot. Mégis rá fogják majd a kalapácsot. Úgy félek: mi lesz? Most is ki tudja, merre kóborog, tekintetétől tüzet fog a műhely, Tüzet a világ, s egyszer ellobog. Ó, jó volt véle Egyiptomba futni S azután is óvni a lépteit, Fel a templomig, Jeruzsálemig, Míg egyszer elmaradt... Ó, jó volt, míg parányi rózsaujja Borzolta szürkülő szakállamat. Ezüst nyomot hagyott már akkor is, Komoly nyomot parányi rózsaujja. S most olyan más az útja... Vezetném és ő vezet engemet. Csak azt tudom, a Te utadon jár, Magasságos, De ki tudja a Te ösvényedet? Te vagy az atyja, - én senki vagyok, Az Evangéliumban hallgatok, S hallgat rólam az Evangélium. Kolozsvár, 193Í. március 8. £ _____________________i st en szeretete abban nyilvánult meg irántunk, hogv e a világba, hogy éljünk őáltala. (1. ■■n inai mi ■H REMÉNYSÉG - CSAK AZÉRT IS! Sokféleképpen próbálták már összefoglalni karácsony üzenetét és lényegét. Az Úr 1994. esztendejében most így kísérelem meg: Karácsony azt jelenti, hogy reménységünk lehet mindazok ellenére, ami körülöttünk reménytelenségre indít: reménység - csak azért is! Pedig kijózanító tények vesznek körül, amint előző években is megkérdeztük, ugyan hol van az a békesség, amiről a karácsonyi evangélium szól!?! Az előző év fordulóján közölték a statisztikák, hogy 1993 karácsonyán negyvenhárom háború volt a világon. Ázsiában huszonkettő, Afrikában tizenhárom, Latin-Ameriká- ban öt és Európában kettő, Észak-frországban és Boszniában. Nem vigasztalás, hogy ezekből néhány helyi harc és polgárháború elcsitult, de kirobbantak helyettük újak és a különböző világszervezetek, tanácskozási és együttműködési fórumok, mint az ENSZ, az EBEÉ és az egyházi világszervezetek is csak emberiességi segélyt tudnak nyújtani, ami sokat jelenthet ugyan, de nem tudunk a békétlenségek, a gyűlölet, az ellenségeskedés igazi okain segíteni. Bőven támadt és támad közöttünk is, Magyarországon ellenségeskedés, sőt, eléri az egyházak belső köreit is. Nehezen tudjuk elviselni, hogy másoknak a mienktől eltérő a véleménye, más a meggyőződése, a politikai érdeklődése, a jövőképe. Kevés a türelmünk, a megértésünk, a szeretetünk és tiszteletünk mások iránt. Az 1994. évet nemzetközi szervezetek, az egyházak is a család évének hirdették meg. Nézzünk körül otthon, nézzünk körül az országban, mi valósult meg a szép programokból! Csökkenő gyermekvállalási szándék, válás és nemzedéki szembenállás, sok-sok tény beszél a család válságáról. Végül még egy kérdéskört említek, amit sokan az első helyre tesznek: rosszabbul állunk és élünk gazdaAz Egyházak Világtanácsa Karácsonyi üzenete Az alábbiakban közöljük Konrad Raiser, az EVTfőtitkára Karácsonyi üzenetének teljes szövegét: Az idei év -1994 - a fény és a sötétség éles ellentétének esztendeje volt. Igen, Dél-Afrika, Palesztina, Írország népe számára új világosság ragyogott fel. Hallottuk az ünneplés ujjongó kiáltásait, láthattuk az öröm könnyeit. Ugyanakkor áthatolhatatlan sötétség ereszkedett Ruanda népére és nem tört át a fény a szenvedés sötét felhőin, amely alatt Bosznia, Angola és a kaukázusi térség népei élnek. Karácsonyt ünnepeljük és hirdetjük: „Benne (Krisztusban) élet volt, és az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben világít, de a sötétség nem fogadta be.” (János 1,4-5) A fény és sötétség harca életünk része. Életünkhöz, életben maradásunkhoz is abból a bizonyosságból meríthetünk erőt, hogy egyszer elérkezik egy új nap világossága, bármilyen hosszú volt is az éjszaka. Hisszük, hogy a sötétség soha nem győzheti le a fényt. E bizonyosságunk mégis gyakran próbára kerül, amikor a világosság és sötétség olyan élesen csap össze, mint ahogyan az Afrikában történik ma. A reménységeket és várakozásokat, amelyek a dél-afrikai választások során keletkeztek, azonnal darabokra törte Ruanda felfoghatatlan tragédiája. Fény nélkül nincs élet. De 1994 rettenetes eseményei után szembe kell néznünk a kérdéssel: „Beragyogja-e majd Krisztus fénye a világot, vagy a sötétség győzedel- meskedeskedik ?” János, az evangélista azt hirdeti: „Az Ige testté lett, itt élt közöttünk, és láttuk az ő dicsőségét” (János 1,14.). Ezt a régi tanúságtételt számos nemzedék igazolta már. A világban lévő bűn ellenére láthatjuk Isten dicsőségét. Ezért ünnepeljük Karácsonyt. Azoknak, akik már eljutottak a fényre, feladatuk, hogy „a világ világossága legyenek”. Azt a fényt keli visszatükrözniük, amely rájuk ragyogott. Sötét helyen még egy gyengén pislákoló fény is reményforrás lehet. Az ökumenikus együttműködés és együvé tartozás sok ember életébe hozta meg a fényt. Ez volt a célja a Dél-Afrika számára rendezett ökumenikus Monitorszolgálatnak (Ecumenical Monitoring Programme for South-Africa), és ugyanez célja az Egyházak Ruandái Segélynyújtási Akciójának is (Church World Action in Ruanda). Nemcsak Ruandában, Boszniában, Angolában, vagy a Kaukázus térségében élnek sötétségben emberek, arra várva, hogy felragyogjon életükben a fény ezen a Karácsonyon. Mindenütt vannak ilyen emberek. A mi városunkban, vagy falunkban is sokan élnek sötétségben. Karácsonykor sok keresztyén gyújt gyertyát Krisztus születésére emlékezve, aki a világ Világossága. A keresztyének feladata, hogy elvigyék Karácsony fényét a körülöttük lévő sötét helyekre, hogy - Máté evangéliumából idézve: „világítson mindenkinek a házban”. ságilag ma, mint tavaly, és jövőre még nehezebb körülmények elé nézünk. Ebből a kormány sem csinál titkot és egy szűk szupergazdag rétegen kívül nagyon jól érezzük mind, fiatalabbak vagy nyugdíjasok, hogy igényeinket lejjebb kell szállítani. Hogyan tehát, reménység - csak azért is??? Lehet mersze az egyháznak, a keresztyéneknek ilyen kijózanító körülmények között reménységről beszélni? Nem az volna-é inkább a szolgálatunk, hogy együtt sírjunk a sírókkal és panaszkodjunk a panaszkod ókkal? Magasban dolgozók, építők vagy szerelők, szédítő csúcsok megmászói tudják, hogy ha húzza őket a mélység, csak egy a mentség, fölfelé kell nézni. Aki lefelé tekint, beleszédül. Ezért karácsonykor arra a betlehemi kisgyermekre tekintünk, aki nem maradt tehetetlen csecsemő, hanem Urunk és Megváltónk lett. Róla szól a prófécia Zakariás ajkán: „O a felkelő fény a magasságból, hogy világítson azoknak, akik sötétségben s a halál árnyékában lakoznak, hogy ráigazítsa lábunkat a békesség útjára". Karácsony fénye fölfelé, Jézusra irányítja tekintetünket. Benne találjuk meg a választ életünk és a világ nagy kérdéseire, az élet sötétségében és a halál árnyékában is. Lábunkat a kisebb és nagyobb közösségekben a békesség útjára akarja ráigazítani. Minden hosszú út pedig egy lépéssel kezdődik. Reménység - csak azért is, mert ha nem is tudunk tökéletes világot magunk körül kialakítani, lehet a mainál kevésbé rosszat. Lehet egy jó szót kimondani, lehet legalább egy embernek megbocsátani, lehet legalább egy lépést megtenni a békesség útján, mert Jézus előttünk jár. Dr. Harmati Béla ÍGY ÍGÉRTÉK A PRÓFÉTÁK... Csodálatos Tanácsos... Szeretteinknek rendszerint sok nevet adunk: az anya gyermekének, a szerelmes kedvesének, férj és feleség a házastársnak, nagyszülő az unokának. Ha színükig telve a szivünk szeretettel, úgy kevésnek érezzük az egy jelzőt. A leleményes szeretet próbálkozik, szavaival megkísérli kifejezni, ki is az, akit szeret. De nemcsak a családban áll igy a helyzet: Ki tudná kifejezni egy szóval Arany Jánost, Madách Imrét, Petőfi Sándort, Ady Endrét: jelölhet-e egyetlen melléknév hitelesen egy szellemóriást, lelki kiválóságot? Hogyan lehetne egyetlen névbe tömöríteni, ki a Megváltó? Ezért a soksok név a Szentírásban a megígértről és a megérkezettről. Már a próféták sokoldalúan fejezték ki reménységüket és ez a reménység nem szégyenük meg. Sőt! A valóság rácáfolt a várakozásra, Isten feljebb hallgatta meg az emberi szív vágyát, mint elképzelni, elgondolni bárki is tudta volna. A tanítványok, az evangélisták, az első gyülekezetek is több névvel illették Jézust, a Krisztust, az Urat, a Bárányt, a Vőlegényt, az Isten Szentjét... A próféták közül különösen Ézsaiás bővölködik jelzőkben. Idén karácsonykor egyetlen verséből csokorra valót nyújtunk át: Hívják nevét Csodálatos Tanácsosnak, Erős Istennek, örökkévalóság Atyjának, Békesség Fejedelmének ... Csodálatos! Születésétől föltáma- dásáig s azóta is élete csupa-csupa csoda. Kis csodák sora és páratlan csoda: halálból visszajövetele. Gondolatain, szavain álmélkodva csodálMert egy gyermek születik nekünk, fiú adatik nekünk. Az uralom az ő vállán lesz. és így fogják nevezni: Csodálatos Tanácsos, Erős Isten, Örökkévaló Atya, Békesség Fejedelme! Uralma növekedésének és a békének nem lesz vége a Dávid trónján és országában, mert megerősíti és megszilárdítja törvénnyel és igazsággal mostantól fogva mindörökké. A Seregek Urának féltő szeretete viszi véghez ezt! Ézs 9, 5-6. koznak a hallgatók. Tanítása meglepő volt sokaságnak, írástudóknak, tanítványoknak egyaránt, mert nem úgy tanított, mint addig az írástudók, hanem hatalommal. Cselekedetei bele sem fémek egyetlen könyvbe, a teológus János szerint. Úgy .lett, amint Ézsaiás hirdette: ő csodálatos! A csodálkozni lassan már felejtő mai embert Ézsaiás segítheti, hogy újra csodálkozzék. A 20. század végén egyre kevesebb a még csodálkozni képes ember. Vagy belefásult, belefáradt a sok-sok újdonságba, eseménybe, vagy már elveszítette gyermeki frissességét, és szégyenli, rejti csodálkozását. Már semmin sem csodálkozik... Csak a gyermek, vagy a tanulatlan ember csodálkozik - így hiszi. Gyakran láttam gazdag amerikai turistát unottan, közönyösen elmenni hazánk szépségei mellett (éppen háttal állva a tihanyi gyönyörű kilátásnak, elromlott gépekkel babrálva). Unta a szerintünk csodálatos kilátást. A jól értesült, a mindent jobban tudót már alig lehet kimozdítani előkelőén unott állapotából. Végig rohanva egy kontinensen, egy- egy napot szánva egy országra, azt hiheti, már mindent ismer. Ugyan ki merné megkérdőjelezni megfellebbezhetetlen véleményét? Már-már európaiakra is ragadt valami ebből a szellemiségből. Magam úgy vélem, hogy csodálkozni valóban csak a gyermek és a sokat tanult, intelligens ember tud. A még naiv gyermek és a művelt felnőtt nem tart természetesnek semmit. így van ez a lelki életben is: a büszke, gőgös ember már nem tud és nem is akar csodálkozni Isten fenséges tettein. Csak az alázatos Anna, Mária, Simeon csodálkozik... Bibliaolvasók tudják, hogy Mózes is, Dávid is, Miijám is, Ézsaiás is csodálta Istenét. Aki eltelt önmagával, annak nem telik csodálkozásra. A sorsába és bűnébe temetkező elfelejt fölfelé nézni és önfeledten rácsodálkozni Istenre... Mi a baja történelmi egyházainknak? Elgépiesedett egyházi gyakorlatunkban elfelejtettünk csodálkozni Isten nagy tettein! Hiányzik az áhítat döbbeneté, megszokottá vált már minden csoda. Arcátlanul természetesnek tartjuk karácsony csodáját is. Protestantizmusunk nagy kísértése, hogy hitünk nagy titkait pontosan magyarázva megfeledkeztünk a Titok tiszteletéről. Egy-egy gyülekezetünk üdvösséggyártó géppé lett, lé- lektelenül rutinszerű még ünneplésünk is. Karácsonykor tanuljunk újra csodálkozni! Nem az értelmes hitet ostorozom, nem a tanulást ítélem fölöslegesnek, hitünk titkainak csodálatát keveslem! Mózes, Ézsaiás, Jób, Pál és János csodálkozó hitét, hódoló imádatát hiányolom. (Bibliaolvasóknak igehelyeket ajánlok: 2Móz 15,11, Jób 41,3, Róm 8,33-35, 2Pt 3,18, Jel 21) Tanácsosnak is nevezik a Krisztust! Miként reagálunk erre a névre? Nekem nincs szükségem tanácsra... Tanítvány létemre is gyakran tanácstalan vagyok... a tanácsos szó fülemben és számon csak rangot, hivatalt jelent, de hogyan tudna bonyolult életemben az egyszerű, Bethlehem- ben született gyermek, a Názáreti ácslegény, halászok és vámosok barátja tanácsolni? - képtelenség. Valószínűtlen. Naivság... Pedig a korai kereszténység, az első gyülekezetek tagjai igent mondtak a próféciákra, a próféták által hirdetett nevekre, jelzőkre is. Jézusban testet öltöttek a szavak. Testet öltött az isteni Szó, az Ige. Hátha még minket is, mai 20. század végi embereket is tud ő helyesen, hasznosan, üdvösségünket munkálva tanácsolni? Karácsonykor újra eszünkbe juthat: az emberiség nagy várakozói, perzsák, egyiptomiak, görögök, rómaiak mind-mind csalódtak, akár emberarcú istenekben, akár istenarcúnak vélt trónra lépő uralkodókban vélték fölfedezni a Megváltót. Minden embert dicsőítő várakozás kudarcot vallott, kiábrándulásba fulladt, csak egy várakozás nem szégyenült meg, a prófétáké. Ézsaiás is igazat szólt! Krisztusban nem hiába reménykedtek Isten emberei, s karácsony óta húsz évszázad keresztényei boldogan vallhatják, hogy Jézusban a csodálatos, tanácsadó Isten érkezett közénk. Csodálatosan szereti a megtérő bűnöst, irgalmasan tanái csolja az új életben haladót. Karácsonykor újra fényesedhet, ragyoghat e két név: Csodálatos Tanácsos! Dr. Hafenscher Károly A
