Evangélikus Élet, 1994 (59. évfolyam, 1-52. szám)

1994-02-06 / 6. szám

Evangélikus Élet 1994. február 6. Szórványát, 40 éve Keresztény-zsidó újévi reflexiók 1953. december 13., vasárnap. A hóra ónos eső terült, még gyalog sem lett volna tanácsos kimerész­kedni. Engem viszont, az öt hó­napja felavatott segédlelkészt, vár­tak a szórványok, nyolcra az első, aztán szép sorjában egész napra elosztva a többi, Magyarszecsőd— Nemesrempehollós-Egyházasrá- dóc útvonalon, s végül „haza”, Körmendre. „Akármilyen havas­eső esik”, meg kell próbálni. Főleg gimnazista koromban jól kivettem a részemet a sportolásból, egyen­súlyérzékemet főleg a rengeteg korcsolyázás fejlesztette ki, mindez azonban nem garancia. Puhábbra eresztettem a kerékpár gumiját, hogy jobban tapadjon. Aztán ne­kifohászkodtam, s igen óvatosan „indítottam”. Hurrá, nem ment ki alólam! Mint valami kisértet-pályán - mert sehol egy jármű vagy gyalo­gos -,. lassanként kissé nekibáto­rodva hajtottam a műúton. Itt-ott kiömlött tej, betonra tálalt tojás meg más effélék jelezték, mint me­sében a karóra tűzött koponyák, a pórul jártak nyomát. Tehát: csak módjával! Huppanás és bukfenc nélkül meg is érkeztem annak a hívünknek a házához, aki otthont adott istentiszteleteinknek. Itt lel­kes üdvözlés fogadott, mivel egyál­talán megjöttem. Mindenütt a gye­rekekkel foglalkoztam előbb, ha voltak, amin a felnőttek „vendég- hallgatókként” füleltek érdeklődő­én: látszott, hogy - hál’ Istennek - nem veszett még ki belőlük a nyi­tott szívű gyerek. Meg aztán: fla­nelképeket használtam, így színe­sebb volt a bibliai történet. Az egy­szerűbb liturgiájú felnőtt-istentisz­telet után még egy kis beszélgetés, aztán huss! - mert várnak a kö­vetkező helyen egy iskolai terem­ben. Megnőtt közben az önbizalmam: lám, a csekélyke hótól még síko­sabb út is tiszteli a vállalkozó szel­lemet. Hanem vége lett ám ennek a jó világnak, amikor pár kilomé­ter után le kellett térnem földútra, melyen a sarat derekasan fölvág­ták a szekerek, ami tartós hullám­má fagyott, s erre telepedett rá a buktató réteg. Na ezen boldogulj el, jégbiciklista! És ez még zötyög is. De mennyire. Makrancosán rázkódott alat­tam a kopott járgány, alattomos gödröcskék csusszantották a kere­ket ide-oda, amit egy pillanat alatt ellensúlyozni kellett, különben... De nini: egy helyi atyafi tűnik fel, fiatal, látható aggodalommal tolja a kerékpárját, s úgy néz rám, mint­ha lelket látna. Kérdésére megtud­ván, honnét jövök, csak néz.- És még egyet sem esett?! Elhaladva mellette, büszkén né­zek rá vissza:- Érteni kell ehhez, kérem! Erre durr! - ki alólam a kétkere­kű, magam pedig már fel is töröl­tem landolásom helyét. Ez volt az első... Minek szaporítsam a szót: aznap összesen tizenhetet estem, ami - csonttörés, ficam nélkül - marad- hatós eredmény. Immár kedélye­sen emlékezem vissza minderre, de akkor úgy tízen túl már kezdett zokon esni, hogy föld-anyánk olyan jegesen fogad... Viszont, há­la Istennek, megtarthattam mind­egyik istentiszteletet, mert hogy a hívek is eljöttek, tudván, hogy ha nyakamat nem szegtem, ott leszek, ha valamelyest megkésve is. (Ha­sonlóképp volt ez, amikor egy böj­ti vasárnap útközben láttam, ho­gyan visz-görget az orkánszerű szél egy teljes zsúpfedelet. Már ak­kor alig hittem a szememnek.) Amikor Körmenden lefekhet- tem jéghideg szobámban, úgy érez­tem magam, mintha mozsárban megtörtek volna. Mi volt ez a nap? Szórványromantika? Én most sem találom regényesnek vagy legé­nyesnek. Azon a napon így lehetett és kellett építeni a gyülekezetei. Se­gédlelkész társaimat sem kényez­tették el a körülmények. Anyagiak tekintetében sem. A 640 forint összjavadalomból aránylag tiszte­sen ki lehetett volna jönni, de ha­vonta elment belőle 50 a Luther- kabát kölcsön törlesztésére, 50 ka­EMLÉKTÁBLA A FASORI GIMNÁZIUMBAN Január 24-én délben történt meg a Budapesti Fasori Gimnáziumban a díszterem előtti folyosón elhelyezett Groz-emléktábla felavatása. Dr. Ed­gar Groz (1905-1974) orvos, közgaz­dász leánya, Gábriellé Groz, Sülé Imréné, apja régi óhajának tett ele­get, amikor a gimnáziumban nyolc évet tanult férjével együtt alapít­ványt tettek a Budapesti Fasori és Deák téri Gimnáziumok tanulóinak és tanárainak jutalmazására. A csa­ládi körben, a gimnázium igazgatója tonai szolgálatmentességi adóra, újabb 50 pedig békekölcsönre, melynek összegét „önkéntes” jegy­zéskor táviratilag kellett jelenteni a püspöknek. „Támaszpontom" elfoglalásakor a szórványkerékpárt teljesen hasz­nálhatatlan állapotban találtam, a kasszában egy fillér sem volt, sok­ba került a javíttatás, a püspöktől v még erre sem kaphatott segélyt Vasvártól Csákánydoroszlóig ter­jedő szórványköröm. Körmenden csak laktam, igaz, díjtalanul, pén­zemből azonban fűtésre nem futot­ta : az egész hosszú és szigorú télre összesen másfél mázsa elég rossz szenet tudtam venni, azt toltam ha­za biciklin, azzal „fűtöttem”. De egész télen köhentésnyire sem köze­lített meg valami betegségféle. Kint, a hóvilágban nem fáztam, fűtött a pedálozás. Évfolyamtársaimmal jól szervezett levelezésben álltunk. Voltaképpen legmagasabb össze­köttetésünkből éltünk: a Magassá- gos megtörhetetlen szeretetéből. Ami szolgálatunk kemény olda­lát illeti, az merő gyerekjáték volt azok sorához képest, akik már ak­kor magyar vagy szovjet börtö­nökben, munkatáborokban vol­tak. Az összevertekről, megfélem­lítettekről nem beszélve. Ne felejt­sük el egészen azokat az időket. Bodrog Miklós és tanárai, valamint tanulói körében történt ünnepségén dr. Harmati Béla püspök mondott méltató beszédet. KÖZLEMÉNY AZ ASZÓDI EVANGÉLIKUS GIMNÁZIUMRÓL 1994. szeptember 1-től újra kezdi a tanítást az Aszódi Evangélikus Gimnázium. Várja azoknak a tanu­lóknak jelentkezését, akik a hatosz­tályos vagy négyosztályos gimná­ziumban szeretnék folytatni tanul­mányaikat és tanulmányi eredmé­nyük legalább jó. A Keresztény-Zsidó Társaság Elnöksége január 12-én a Deák téri evangélikus templom nagytermé­ben Újévi Reflexiók címmel újévi tájékoztatót tartott. A Társaság el­nökségében kilenc magyarországi keresztény egyháznak és öt zsidó szervezetnek a vezetője is részt vesz. Az 1991-ben létrejött szerve­zet eddig kb. 200 rendezvényt tar­tott, melyben előadássorozatok, szimpozionok, nemzetközi konfe­renciák, művészeti rendezvények szerepelnek. Az előadások helyszí­nei változóan zsidó, katolikus, re­Uram, ó add, ha vándorutam... ez az imádság hangzott fel a lankás dombokon fekvő iharosberényi te­metőben a gyászoló gyülekezet aj­káról, akik közül sokan Gyónról vagy Gyékényesről, Budapestről vagy Tétről jöttek a 92 évet élt Szalajka Antalné, kedves Júlia né­ni, sokaknak szeretett óvónénije ravatalához. Ötvenhárom év telt el azóta, hogy a fiatal rozsnyói öz­vegyasszony hitoktató bátyját kö­vetve, az ország közepén keresett magának megélhetést biztosító munkát, hogy egyetlen lányát fel­nevelhesse. A gyóni gyülekezet hir­detett óvónői állást az akkor még egyetlen magyar evangélikus nap­közi otthonos óvoda vezetésére. ... a gyötrelemtül fájón kiperdül a könnyem is... suttogta a halála előtti napon a kórházi ágyon, hi­szen fájdalmai már meghaladták erejét, és a körülötte álló családta­gok végrendeletként fogadták sza­vát, megrendülve hallgatták, amint a finn énekköltő szavaival búcsúzott tőlük. ... Nézd, minden elhagy... Hányszor kellett ezt átéreznie, megtapasztalnia. A változó világ, a történelem rohanó kereke mi mindenen vitte keresztül! A félj, a testvérek, a szerető barátok halála és a diakonissza sorsot választó egyetlen lánya sokszor képezték benne az élhagyottság éralsét. Az­tán a számára oly kedves helyek: Rozsnyó, Gyón, Gyékényes - me­lyeket ő kényszerült elhagyni! De folytatni is tudta az éneket:... üd­vösségem Te vagy csupán a földön s égen... Akkor is, amikor a hábo­rú viharában meg kellett járnia Pestet és Budát, hogy segítsen ki­hozni onnan három kisgyermeket, akkor is, amikor az államosítások után szigorú parancs jött a temp­lomlátogató pedagógusok ellen; akkor is, amikor egy-egy szeren­csétlen család mellé kellett állni, amikor bajba jutott barátot kellett vigasztalni. Kedvessége, humora, békés és békességet hordozó alakja az egész falu köztiszteletben álló asszonyává tette Gyónón. Hiszen formátus, evangélikus, baptista, adventista gyülekezeti termekben, templomokban voltak. Most az év kezdetén az elnökség „fordított elnökségi ülést” tartott. Az elnökségi ülések első részében a társasági ügymenetet tárgyalják, majd egy napi vallási-közéleti kér­dés megbeszélése, vitája követke­zik. Most a második részt előre véve, azt nyilvánossá tették. Bencze Márton unitárius püs­pökhelyettes beszélt egyháza jele­nének fontos kérdéseiről, így az erdélyi unitáriusokról is. az orosz tankok között bátran fel­ült édesanyánkkal a rozzant sze­kérre, hogy hazavigyen bennünket - három kislányt - az ostrom alól felszabadult Budáról; a templom- pádból se kopott ki a legnagyobb lelki terror ideje alatt se, lánya lelki támasza volt a diakonissza egyesü­let feloszlatásakor, és a falubeliek is elmondhatták neki gondjaikat, bánatukat, és, ha segítséget nem is,' de vigasztalást, együttérzést, báto­rítást, jó tanácsot kaphattak tőle. ... sok súlyos bűnöm mind tö­röld el... Hol is volt neki súlyos bűne? Talán a régi fordítás ideil- lőbb: a vétkeim mind-mind töröld el. Vétkei neki is voltak. Ha vétek az, hogy szerette az életet, hogy barátok között vidám, derűs, tré­fálkozó volt, hogy elszívott egy- egy cigarettát a jó kávé mellett - nem! Istenünk az élet Istene. Ő szeretettel hajolt le Júlia nénihez is, megkönyörült rajta, eltörölte min­den vétkét, hiszen rendszeresen élt a szentséggel teljes hittel, töredel­mes szívvel. Visszakapta egyetlen leányát is, aki unokával is meg­ajándékozta. Békés családi otthon­ba került, ő, aki mindig albérlet­ben lakott, szerető szívek gondos­kodtak róla, aki mindig másokkal törődött. Iharosberényben gyüleke­zet, lelkészek vették körül, Isten né­pe között élt, mint egész életében. így teljes reménnyel énekelhet­tük a koporsó körül:.. .Ott álljunk üdvbe öltözötten, én és szeretteim köröttem!..., hiszen neki is ez volt a legutolsó kívánsága. Igaz keresztyén temetés volt. Nem a sírás,jajveszékelés alkalma. A bizonyosság hangja csendült fel a 103. zsoltárból Tamásy Tamásné szolgálata által: Áldjad én lelkem az Urat, és el ne feledkezzél semmi jótéteményéről! Áldjátok kedves gyóni, gyéké- nyesi, iharosberényi testvéreim az Urat Szalajka Antalné Gyurán Jú­liáért, aki egész életében őt képvi­selte a földön és akin keresztül so­kunkat olyan sok jótéteményével ajándékozott meg Istenünk. Bencze Imréné If]. Fasang Árpád kiemelte a tár­saság pozitív társadalmi szerepé és együttérzését fejezte ki a zsid múzeum kirablása miatt. Feldmájer Péter, a Magyaroi szági Zsidó Hitközségek Szövetsí gének elnöke nagyra értékelte a társaság szélesedő tevékenységét, valamint azt, hogy a MZSHSZ- szel egyetértésben mind 92-ben, mind 93-ban támogatta kérései­ket. A Társaság támogatja a MZSHSZ-nek azon kérését az országgyűlés felé, hogy 1994. áp­rilis 17. legyen országos emlék­nap, emlékezve a magyar zsidó­ság tragédiájának 50. évforduló­jára. Harmati Béla evangélikus püs­pök-elnök az erkölcsi védőháló szükségességéről beszélt, nemcsak a szociális problémák világában, de minden pusztító indulat és tra­gédia kapcsolatában térségünk­ben. Hecker Frigyes metodista szupe­rintendens legfontosabbnak azt tartotta, hogy a kárpátaljai meto­dista gyülekezetek visszacsatlakoz­hattak a magyar közösségekhez. Hegedűs Lóránt református püs­pök, zsinati elnök érzékeltette ha­zánknak és térségünknek aggasztó problémáit. Iványi Tibor, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség el­nöke figyelmeztetett arra, hogy a keresztény-zsidó párbeszédnek vannak a hétköznapokban is gya- korlandó kötelezettségei. Korányi László, a „BNAI BOR- IT”elnöke utalt arra az erkölcsi küldetésre, melyet ennek a társa­ságnak be kellene teljesíteni a ne­gatív erőkkel szemben társadal­munkban. Szentágothai János professzor elemezte a Feldmájer elnök által, említett április 17. országos emlék­nap országgyűlési beterjesztésének lehetséges ügymenetét. Szigeti Jenő, az Ádventista Egy­ház elnöke, ki elfoglaltsága miatt levelében fejtette ki gondolatait, utalt a szabadságot szűkíteni kívá­nó emberek támasztotta félelemre. Zala Tamás közíró rámutatott arra, hogy ugyan ma már Magya­rországon teológiai antijudaizmus- ról nem lehet beszélni, de ezt még nem mindenki tudja. Rámutatott arra, hogy a párbeszédnek zsidó részről is vannak feladatai. Szécsi József, a Társaság főtit­kára részletesen elemezte 1993 ma­gyarországi keresztény és zsidó vallási mozgásait. Dankó László kecskemét-kalo- csai érsek akadályoztatás miatt kénytelen volt utazását elhalaszta­ni. Megküldött reflexióit sajnos csak a rendezvényt követően kap­tuk kézhez, melyben kiemelte, hogy 1994. a család éve, erre a tár­saságnak is figyelnie kell. Szécsi József KITÜNTETÉSEK A magyak kultúra napján, Göncz Árpád köztársasági elnök a hazai szellemi élet jeles képviselőinek kitüntetéseket adott át. A ki­tüntetettek között a MAGYAR KÖZTÁRSASÁGI ÉRDEM­REND KISKERESZTJÉT kapta dr. Gyapay Gábor, a fasori gim­názium nyugalmazott igazgató-tanára, dr. Kolta László a bonyhá­di Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium ny. középiskolai szakfel­ügyelője pedig a MAGYAR KÖZTÁRSASÁGI ARANY ÉR­DEMKERESZTET vehette át. A Pro Renovanda Cultura Hungáriáé Alapítvány kuratóriuma az oktatás, kultúra, társadalomtudomány területén kiemelkedő telje­sítményt nyújtó személyeknek díjakat adott át. Glatz Ferenc, a kuratórium elnöke dr. Frenkl Róbert tanszékvezető egyetemi ta­nárnak a magyar diáksport fejlesztésében szakkuratóriumi elnök­ként való sikeres közreműködéséért PÁZMÁNY PÉTER-DÍJAT, dr. Gyapay Gábor ny. igazgató-tanárnak a Fasori Evangélikus Gimnázium újjáteremtésében végzett kiemelkedő tevékenységéért TREFORT AGOSTON-DÍJAT adott át. Köszöntjük kitüntetett testvéreinket, gratulálunk munkájuk el­ismeréséért kapott kitüntetésükhöz. ELÉRJEK HOZZÁD!- Gondolatok Szalajka Antalné temetésén ­Kérésem Tátrai Vilmoshoz - kérdésem Lengyel Annához Kérésre és kérdezésre is a rádió január 10-i „evangé­likus félóra" című adása késztetett. A 80 éves világhírű evangélikus muzsikust, hegedűművészt kérdezgette a riporter, Lengyel Anna. Miközben hallgattam az adást, egy régi, feledhetetlen emlékem, vele kapcsolat­ban pedig egy nem nagy jelentőségű, mégis évek óta nyugtalanító kérdésem elevenedett meg.. Tátrai Vilmos 70-ik születésnapja alkalmából presbitériumunk megbízásával és a gyülekezet nevében felkerestük öt Wallenberg utcai otthonában dr. Ham- rák Béla akkori másodfelügyelővel. Ajándékot is vit­tünk magunkkal, éppen abban az időben megjelent új énekeskönyvünket. Az ajánlás kapcsán egy latin mon­datot jegyeztem fel a könyv belső lapjára: „daemones musicam fugiunt — az Ördögök megfutamodnak a mu­zsikától". Örömmel fogadta, s mindjárt megmutatta a Károli Biblia hasonmás kiadásának két hatalmas köte­tét. Barátaitól kapta születésnapi ajándékul. Tudták, hogy örömöt szereznek vele, hiszen az evangéliumhoz kötött éle'tü ember. Meghitt beszélgetésünk közben fel­idézte küzdelmes ifjúkorát, különösen a nehéz kőbányai korszakot és ennek kapcsán az ottani gyülekezethez fűződő emlékeit. Beszámolt a Deák téri templomhoz kötődéséről. Az angyalföldi gyülekezet déli határát a Szent István körút képezte. Akik itt, az ún. Uj-Lipótváros területén lak­tak, régebben a Deák tér körzetéhez tartoztak. Köze­lebb is estek központi fekvésű templomunkhoz s inkább oda jártak istentiszteletre, mint a mi Fóti úti, később Kassák Lajos úti templomunkba. O is ezek közé tarto­zott. Ebből sohase csináltunk kérdést. Nem említette a mostani adásban elhangzott kapcsolatát a Lutheránia ének és zenekarral. Felidézte viszont egy Deák téri templomhoz fűződő megrendítő élményét. Budapest ostroma idején történt. Emlékezetem szerint lakótár­sainak ügyében járt arra. Amikor a behavazott térre érkezett, akna csapódott közelében. Elvágódott. Sze­méttel kevert hó borította arcát. Egy darabig ki se tudta nyitni szemét. Azt hitte, megvakult. Még földön fekté­ben felemelte kissé fejét: Kinyílt a szeme s amit először megpillantott, a templom homlokán fénylő kereszt volt. Beleremegett. Mintha a látványba összesűrűsödött vol­na minden, amit eddig átélt és minden, ami a jövőben előtte állt. Annyira megrendítette most is a régi élmény felidézése, hogy könnyezni kezdett. Hirtelen felállt. Átment egy pillanatra a szomszéd szobába. Amikor visszajött, felálltunk. Úgy éreztük, nem szabad tovább kérdezősködnünk. Elbúcsúztunk. Mi nyugtalanít még mindig? Mire szeretném meg­kérni? Az nyugtalanít, hogy a latin mondatot íráshibá­val jegyeztem be. A „daemones" szót „ae” helyett csak egyszerű „e”~vel írtam. Ezt a mondást különben a leg­régibb evangélikus énekeskönyvbe. Huszár Gál „Gra- duáljába” jegyezte be valaki kézírással vagy 400 évvel ezelőtt. Mályusz Elemér és Wiczián Dezső professzorok hívták fel rá figyelmemet, amikor még a háború után Peskó Zoltánnal kántorképző tanfolyamok szervezését kezdtük meg a Luther Márton Intézetben, egyházunk Üllői úti székházában. Kérésem Tátrai Vilmoshoz csu­pán ez: ha keze ügyében van még az énekeskönyv, vagy tanulmányait most végző teológus unokájának ajándé­kozta, javítsa ki a hibát, ha tényleg elkövettem. * Lengyel Annát nem kérem, csupán kérdezem. Kitűnő riporternek tartom. Értőn és visszafogottan kommen­tálja az evangélikus istentiszteletek közvetítését. Jó kérdéseket tud feltenni. Ma reggel is, amikor ezeket a sorokat írom, a reggeli krónika, tehát nem is vallásos adás keretében, milyen jó kérdéssel fordult ifj. Fa­sang Árpádhoz. A „Keresztény-Zsidó Társaság" ülése kapcsán kérdezte, mint az elnökség egyik tagját: milyen szerepet tölthetnek be a közelgő választásokra készülésünk idején a nem politikai társadalmi szerveze­tek, mint amilyenek pl. az egyházak is? A jó kérdésre jó választ kapott: a különböző csoportok egymás iránti bizalmát erősíthetik. Bizalmat a bizalomért! Kérdésem az említett evangélikus félórával kapcsola­tos. Természetes, hogy egy ilyen nagy művészt zenei pályafutása felöl is kérdezgetett. Miért intézett vi­szonylag olyan kevés kérdést evangélikus hitével kap­csolatban ? Tátrai Vilmos elmondta, hogy gyermekko­rában ágya fölött bibliai idézet függött: „Légy hű mindhalálig, és néked adom az életnek koronáját". Miért nem kérdezte meg: ki függesztette fel s miért a táblácskát? Miért elégedett meg a válasszal: „Gyer­mekkoromban nem értettem: mit jelent az élet koroná­ja, de megértettem azt, hogy „légy hű mindhalálig”? Miért nem kérdezett tovább? Hátha neki is elmondta volna Tátrai Vilmos, amit nekünk is elmondott a Deák téri evangélikus templom felett megpillantott kereszt élményéről? Hiszen ott és akkor az „életnek koronája” ragyogott fel szeme előtt! Ha valahogy előkerült volna még az énekeskönyvbe -feltehetően íráshibával beveze­tett - latin mondat: „daemones musicam fugiunt", ebbe 'a nagy muzsikus életének egész lényegét belesűríthette volna. Benczúr László NEMZETKÖZI KERESZTÉNY-ZSIDÓ TANÁCSKOZÁS IZRAELBEN Február 1-4. között keresztény és zsidó egyházi veze­tők nemzetközi tanácskozására kerül sor Jeruzsálemben, amelyre 96 országból érkeznek küldöttek. A meghívottak között olyan neves személyiségek vannak, mint George Carey canterbury érsek, Rene Samuel Sirat, Franciaor­szág főrabbija, Ratiinger bíboros a Vatikánból. Első ízben kerül sor ilyen nagy jelentőségű találkozás­ra vallásos vezetők között Izraelben, amelynek az a célja, hogy vallásos örökségük és morális értékeik fényében megvizsgálják, hogy milyen választ tudnak adni az egy­házak korunk szociális és tudományos kihívásaira. Magyarországról ökumenikus delegáció vesz részt a tanácskozáson, amelynek tagjai: Gyulai Endre és Kovács Endre római katolikus püspök, dr. Hegedűs Lóránt refor­mátus püspök, a Zsinat lelkészi elnöke, Tamás Bertalan református lelkész, külügyi osztályvezető, dr. Harmati Béla evangélikus püspök, a Magyarországi Egyházak ökumenikus Tanácsának elnöke, Révész Árpád, a Bap­tista Egyház elnöke, dr. Hecker Frigyes metodista szu­perintendens, dr. Bóna Zoltán, a Magyarországi Egyhá­zak ökumenikus Tanácsának főtitkára, dr. Schweitzer József főrabbi, az Országos Rabbiképző Intézet igazga­tója és dr. Domán István rabbi, valamint Simeon metro- polita a Bolgár Ortodox Egyházból. ÖKUMENIKUS KAPCSOLATOK Január 17-22. között a németországi Bad Segeberg evangélikus konferenciai központjában tartotta a Luther Márton Szövetség (Martin-Luther-Bund, Erlangen) „Egyházunk útközben - közösség és intézmény” címen teológiai konferenciáját. Ezen dr. Harmati Béla püspök és Káposzta Lajos esperes vettek részt. Beszámolták a magyarországi egyházi helyzetről és Káposzta esperes, mint a Luther Márton Szövetség és a Gusztáv Adolf Egyesület decemberben megválasztott új egyházi felelőse, bemutatkozott a tartományi egyházak képviselőinek. Meglátogatták a Gusztáv Adolf Egyesület kasseli köz­pontját is, ahol kapcsolatainkról tárgyaltak. EVANGÉLIKUS ÓVÓNŐK találkozóját tartjuk 1994. február 26-27-én Piliscsabán és a Bétel Missziói Otthonban (2081 Piliscsaba Széchenyi út 8.) Érkezés pénteken estefelé, elutazás vasárnap kora délután. Jelentkezés dr. Muntág Andorné fasori lelkész­nél 1070 Bp. Damjanich u. 28/b. tel.: 1222-806 Az orosházi evangélikus általános iskolai tagozat a város­alapítás 250. jubileumára iskolatörténeti kiállítást szer­vez. Kérjük mindazokat, akik egykori dokumentumok­kal, iskolai emlékekkel, korabeli oktatási segédeszközök­kel rendelkeznek, bocsássák rendelkezésünkre ezeket a kiállítás idejére, 1994. február 1. és június 30. között. A küldeményeket fogadja és gondozza az orosházi 2. sz. iskola igazgatósága. Cím: Orosháza 2. sz. Általános Is­kola, Bajcsy u. 5-7. 5900. Minden támogatást előre is köszönünk.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom