Evangélikus Élet, 1994 (59. évfolyam, 1-52. szám)

1994-11-20 / 47. szám

Evangélikus Élet 1994. november 20. EÜI J(*iS GYERMEKEKNEK X A ___FIATALOKNAK Si mára csiszolt sziklafal, legömbölyített formájú tonnás kövek, a kemény sziklába mélyen vágódó folyómeder. Acéllal, vassal aligha elvégezhető munka, amit a vízcseppek véghezvittek az évezredek során. A szerszámok kicsorbulnának, eltörnének, de a víz „türelmes kitartása” megtalálja, s tovább építi útját a folyónak, a gátló, akadályozó kövek között. Uram, kérlek, önts szívembe békés türelmet, hogy a folyók kitartásával tudjam járni utamat, s hogy a szeretet erejével tudjak legyőzni minden gátat és akadályt. BEPILLANTÁS A PÉLDÁZATOK VILÁGÁBA A királyi menyegző Hasonló a mennyek országa egy királyhoz, aki me­nyegzőt készített a fiának. Elküldte szolgáit, hogy hívják össze a meghívottakat a menyegzőre, de azok nem akartak elmenni. Ekkor más szolgákat küldött, de a meghívottak mit sem törődve ezzel, elmentek: az egyik a földjére, a másik a kereskedésébe. A többiek pedig megragadták szolgáit, bántalmazták és megöl­ték őket. Akkor a király haragjában megbüntette őket, majd ezt mondta szolgáinak: A menyegző ugyan kész, de a meghívottak nem voltak rá méltók. Menjetek tehát a keresztutakra, és akit csak találtok, hívjátok el a menyegzőre. Kimentek a szolgák az utakra, és összeszedtek mindenkit, akit csak találtak, gonoszokat és jókat egyaránt, és megtelt a lakodal­mas ház vendégekkel. - Ezt a példázatot mondja Jézus az Isten országáról. Megdöbbentő történet, érdekes fordulatokkal. Hogy lehet, hogy egy király hívásának nemet mon­danak? Hogy lehet, hogy azután idegeneket kénysze­rítenek be egy lakomára? Bármennyire meglepő, de ennek a történetnek is valós háttere van. Heródes király, Galilea uralkodója, abban az idő­ben, amikor Jézus 25 éves lehetett, úgy döntött, hogy új fővárost épít tartományának. Az új város a Gene- záret-tava partján épült Tibériás lett. A király csoda­szép márvány palotákat emeltetett, és a kor modem igényeinek megfelelő várost épített. Amikor viszont be akarta népesíteni lakossággal, a zsidók nem voltak hajlandók Tibériásba költözni. A város egy része ugyanis egy régi temetőre épült. Ez a zsidók szemében tisztátalan dolognak számított, s az ottlakók nem vehettek volna részt az istentiszteleteken sem. Ezért elutasították Heródes hívását. Ekkor a király össze­gyűjtötte az országban a koldusokat és nincstelene­ket, s ezekkel telepítette be városát. Ez a történet szolgálhatott Jézus példázatának alapjaként. Ahogy Heródes hívását sokan elutasítot­ták, úgy Jézus hívogatására is sokan nemmel válaszol­tak. Azok, akik nem fogadták be őt. De amire Heró- dest a körülmények kényszerítették: hogy nem kapott jobbat, csak nincsteleneket és koldusokat, ezt Jézus önként vállalja, ő nem egy kétes hírű városba hív, de Isten országába. És nem kényszerűségből, jobb híján hívja az elesetteket és szegényeket, hanem mert meg akarja őket menteni, mert szereti őket. FERI BÁCSI JÁTÉKAI Kakukktojás Ebben a játékban összetartozó dolgok között kell rábukkanni arra az egyre, ami nem tartozik közéjük. A sorozatban négy alkalommal kell meg­találnotok mindig négy dologból, hogy melyik az, amelyik nem illik a másik három közé. A három másikat az köti össze, hogy mindhárom egyazon bibliai történetben vagy példázatban szerepel. A megoldáshoz nagy segítséget nyújt Márk evan­géliuma negyedik részének alapos ismerete! Bekül­dendő hétről-hétre a kakukktojás, vagyis az a ne­gyedik szó, amely nem illik (Mk 4 alapján) a másik három közé. De ez még nem minden! A kakukktojások alapján ugyanis rá lehet buk­kanni egy olyan történetre, melyből a négy hét folyamán megtalált „kakukktojás-szavakat” vet­tem. Ez a történet - annyit elárulok -, János evan­géliuma első fejezeteinek egyikében található. (A másik három evangéliumban is olvashatjuk, de a legkönnyebben Jánosnál ismerhettek rá.) A ka­kukktojások megtalálásáért felkínálok hétről-hétre egy-egy pontot. A plusz történet kitalálásáért pedig annál több pont jár, minél hamarabb bukkantatok rá. Most a negyedik forduló négy szavát közlöm, melyekből az egyik kakukktojás. De melyik? A vá­laszt Márk 4-ben keressétek! A megfejtést legyetek szívesek keddig postára adni! kötél szél hajó tenger Betűrejtvény A gyermekrovat készítői stábjának címe: Cselovszky Ferenc, 7064 Gyönk, Petőfi u. 359. Én vagyok a világ világossága „Kelj fel, tündökölj, mert eljött világosságod, rád ragyogott az Ür dicsősége. Bár még sötétség borítja a földet, sűrű homály a nemzeteket, de fölötted ott ragyog az Úr, dicsősége meglátszik rajtad. Nem a nap lesz többé napvilágod, és nem a hold fénye világít neked, hanem az Úr lesz örök világosságod, és Istened lesz ékességed. Kelj fel, tündökölj, mert eljött világosságod, rád ragyogott az Úr dicsősége.” (Ézs 60,1,2,19.) Fény. Ragyogás. Csillanó nap­sugarak. Tündöklő színek. Tüzes villanás. Sziporkázó világosság. Melegség, ami átjár, szelíden simo­gat. Elet. Egyszer a dolgok halotti csöndje fölött megcsillant a fény. A vilá­gosság eljött a világba. Felvette a harcot a sötéttel. És győzött. El­jött, hogy szétpattintsa a sötétség­be burkolózó világ zárait. Eljött, hogy életet hozzon. Mert a sötét­ség halott. Nem él, nem változik. A sötétnél nincs sötétebb. Csak vi­lágosabb van. És Világosság. Min­dent elárasztó Fény. Eljött, hogy beragyogja a szen­vedés fekete kriptáját, a halál sötét éjszakáját. Azóta, mióta Valaki el- hengerítette a követ az Isten sírja elől, a feltámadás fénye járja át a világot. Mert a fény élet. A világ pedig élni akar. Nem kell a házat lebontani, hogy világos legyen. Elég egy ab­lak. A fény biztosan behatol. Nem kell belekeseredni a szenvedés és halál tényébe, beletörődni a sötét­zárka rabságába. Csak nyitni kell! Ki kell nyílni - a Fény felé. Én vagyok a Világosság. Az a Jézus mondta ezt egyszer, aki na­gyon jól tudta: egy napon ráborul majd a szenvedés és halál éjszaká­ja. De Ő mégis, ennek ellenére ra­gyogott. Világított. Az Isten Fé­nyét hintette szét onnan, a kereszt­ről, a nappali sötétbe burkolózott földre. Áztán föltámadt. És ra­gyog, sugárzik azóta is. Aki engem követ - mondta - nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága. Ha engem követsz, ha fényem nyomdokában elindulsz, te is tündökölni fogsz. Nem a nap lesz többé napvilágod, és nem a hold fénye világít neked, hanem az Úr lesz örök világossá­god, és Istened lesz fényességed. Ha engem követsz, mondja neked, fényben élsz. Magad is világosság­gá válsz. ígérete hozzád is szól: a világosság fia vagy, és nem a sötét­ség gyermeke. A Fény rajtad ke­resztül árad! Mécses vagy, fény­hordozó, fényhozó. A fényt pedig nem lehet véka alá rejteni! A lám­patartóba való. Az emberek szeme elé való. A világ sötétjébe való: utat mutatni, vezetni, reményt gyújtani... Valaki egyszer világosságul jött a világba, hogy fénye nyomán megsemmisüljön az áthatolhatat­lan feketeség. Azóta ragyog, tün­dököl - fénylő szemű emberek te­kintetében, vakságukból gyógyult, új látást kapott emberek életében. Azokéban, akik most már csak egyet látnak: a Fényt. És igent mondanak Rá. Egy költő egyszer így fogalmazott: „A fény a min- denség igenje a Teremtő »Le­gyen!« szavára.” Mert világosság lett a földön. És nemcsak a terem­tés hajnalán. Világosság lett, mert Valaki el­hozta az igazi Fényt. És ő Maga a FÉNY. Ugyan, mi lehetne más? Kelj fel, tündökölj, mert eljött világosságod, rád ragyogott az Úr dicsősége. Fényéből fénysugárrá válhatsz, mécslánggá, fényhordo­zóvá, útmutatóvá. Mert ha a Fény elér téged, üzenetté leszel. Őt hir­deted. A szeretetét. Azt, hogy győ­zött a sötétségben, ő uralkodik benned is. És ez a hír, amit tovább kell adnod. Sugároznod, élned kell! Ne félj! Hiszen fölötted ott ragyog az Úr, dicsősége meglátszik rajtad! „Éjpillanataimban, ködórák idején jó, hogy telkembe villan Arcodról az a fény, VILÁG VILÁGOSSÁGA, s belülről láthatom, hogy minden éjszakára hajnal kel: IRGALOM!” (Füle Lajos) VGY Fényességedbe én sötéten érkezem. Uram, irgalmazz, békét csak Nálad lelek! Pislogó mécses vagyok csupán, lángom halálraítélt, kihunyni készül. Sötét vagyok, haszontalan, semmire sem való. Nincs semmim, csak ez az imbolygó, bizonytalan és reménytelen lángom. És most fényességedbe hívsz engem! De hogyan közeledjem Hozzád? Ki vagyok én, hogy üzensz nekem? Ki vagyok én, hogy észrevetted alig-alig pislákoló életem? Mégis rámragyog szereteted! Uram, fényességedbe én sötéten érkezem. v., l>rj . ,,, i, Irgalmazz nekem! Cipelem magammal belső éjszakámat, ennek a vigasztalan világnak a sötétjét, életünk kiúttalan mellékutcáinak, véka alá rejtett lámpásainknak, gondolataink mélyén rejtőző rezdüléseink, vágyaink sötétségét. Mégis hívsz most! Megyek. Szükségem van a ragyogásodra. Szükségem van az életedre - az ÉLET-re! Bár fényességedbe sötéten érkezem, mégis megyek, mert tudom, hogy vársz. Tölts be meleg fényeddel, sziporkázó ragyogásoddal, világíts át, hogy egészen átlátszó, egészen Neked tetsző legyek! Aztán küldj - világítani, fényt vinni mások életébe, ebbe a komor feketeségbe burkolózó világ-éjszakába, az útmutatót, jelzőlángot sóvárgó földre, ahol még él a remény, ahol még várnak Rád, Uram. V. GT. . PÁLYÁZATI HIRDETMÉNY A Kőszegi Gyurátz Ferenc Evangélikus Leány- gimnázium Volt Növendékeinek Egyesülete pá­lyázatot hirdet az alábbi témakörökből: 1. Az evangélikus nőnevelés története Ma­gyarországon 2. Evangélikus asszonyok a magyar kultúra szolgálatában 3. A Gyurátz Ferenc Leánygimnázium ta­nárainak irodalmi működése 4. Személyes emlékek a Gyurátz Ferenc Leánygimnázium életéből 5. Az európai nőnevelés története Arató Amália kutatásai és publikációi alapján 6. Gyurátz Ferenc püspök munkássága az evangélikus nőnevelés szolgálatában 7. A Protestáns Országos Árvaház története A pályázat lehetősége nyitva áll diákok és felnőttek részére egyaránt. Terjedelme diákok számára 15-20 oldal, felnőttek számára nincs felső határ. Beküldési határidő: 1995. szeptember 1. Cím: 1052 Budapest, Deák tér 4. A jeligés pályázatokat 7 tagú bizottság bírálja. Az eredmény hirdetésére előreláthatólag 1995. október 31-én kerül sor. I. díj: 20 000,- Ft, II. díj: 15 000,- Ft, Hl. díj: 10 000,- Ft Budapest, 1994. október 31. Az Egyesület Elnöksége KESERŰ KORSZAKOK • • Az Üzenet üzenete Különös kor ez a huszadik század, kivált amaz ötven esztendő, amely 1944 és a ma közé rekesztődik. Mennyi minden történt ezalatt, történelem és történelmietlen- ség, értelmetlenség és bölcsesség, kinek öröm, kinek bánat, kinek mindkettő. Legjobb lenne megfeledkezni az egészről. De lehet-e meg nem történtté tenni? Főként, ha senki sem beszél, senki sem gondolkodik róla. De éppen ez a legnehezebb, a szinte lehetetlen: tárgyilagosan és szen­vedélymentesen beszélni, vagy akár csak elmélkedni róla. Voltak, akik úsztak az árral, voltak, akik tüzeket szítottak, alkalmasint ellentéteseket is; voltak, akik kínlódtak és - bizony, sajnos! - voltak, akik kínoztak. Igen, legjobb lenne megfeledkezni az egészről. A Magyarországi Evangélikus Egyház Sajtóosztálya dr. Frenkl Róbert szerkesztésében megjelentetett egy füzetet Üzenet címmel: ennek a korszaknak tükrét, mérlegét, vitáját. Kaleidoszkóp ez a füzet, szertehulló írásokkal egy szertehulló korról. Megáll benne az idő, billen az egyensúly: amiről sokáig, gyakran rejtve sem lehetett beszélni, vagy írni, az most - hevenyészetten - itt van, s gondolkodásra, válaszadásra késztet. Mond­hatni: az egyoldalúságra egyoldalúság felel, az össze­markolt múltból szót kap a zsidókérdés, Sztehlo Gábor és Ordass Lajos, szót Bodor Pál és %rhard Busek, szót kapnak azok, akik „a kerék küllői közé vetették magukat" (s különös módon szó esik a második világháború magyar „hadvezéréről”, a csakugyan ellentmondásos és tragikus sorsú Jány Gusztávról, s bár hadtörténész ír róla, e néhány oldal hemzseg a hibáktól és az elbitangolt évszámoktól). A kiadvány elsősorban az értelmiséghez szól (na), amely a Diakonia „szünetelése” következtében orgá­num nélkül maradt. Lehetne vitázni arról, hogy a mind­Á í egyre kevesbedő lutheránus értelmiséget mi érdekli job­ban: az ötven év előtt történtek, az ötven év maga, vagy talán a jelen, a jövő - de ez így is, úgy is csak egy szegmens, egy részlet, s olyasmi, ami fölött eljár az idő, amiről jobb lenne megfeledkezni, ha lehetne. De nem lehet. „A sebek olyan mélyek, aligha gyógyulhatnak be" - írja Szépfalusi István, maga is régtől fogva e kor króni­kása és megszenvedője. - „Ez a fajta, a történelmi értékelés színezetében fellépő, rejtett egyházpolitizálás azonban rossz szolgálatot tesz a Jézus-pernek. Ezért óvakodnunk kell tőle” - folytatja. A füzet élén kronológia áll, ötven év története cím­szavakba szedve. Elején a német megszállás napja, vé­gén a Lutheránia énekkar jubileuma. A kettő között egy fél évszázad, amelyről bizony jobb lenne megfeled­kezni, ha adott és kapott sebek nem volnának oly mé­lyek, oly fájók, oly ellentétesek, oly feledhetetlenek. Okulni kell, okulni kellene belőlük, csöndben, elmé­lyedve, elmélyülten - a szeretet, a békesség (a megbé­kélés?) jegyében. yó Legszebb rajzok a PRAUN-gyűjteményből A képzőművészeti gyűjtemények története sokszor kifürkészhetetlen, mint ahogy a gyűjtés kezdete, célja nem egy kutatónak adott munkát, s az is érdeklődésre tarthat számot, hogy az a bizonyos kollekció miért éppen a múzeumba került, amelynek látogatói jelen­leg gyönyörködhetnek a művek sokaságában. Ilyen V kérdéseket vethet fel a P RAUN-gyűjtemény is, mely a Szépművészeti Múzeumban látható december 31-ig. Külön értéke e XVI. századi anyagnak, hogy nagy­részt együtt maradt és az Esterházy-gyűjteménnyel került a Szépművészeti Múzeumba, Budapestre. A gyűjtő, Paulus Praun II. (1548-1616) nürnbergi kereskedő a XVI. század vége felé és a XVII. század elején közel 10 000 műtárgyat vásárolt össze, melyek között képek, metszetek, szobrok, iparművészeti ki- sebb-nagyobb darabok, sőt természeti ritkaságok is voltak. Mindezekből kiemelkedő értéket képvisel a rajzgyűjtemény. A Praun család már a XV. században Európa nagy részét behálózó kereskedelmi kapcsola­tokkal rendelkezett. Nagy vagyonuk lehetővé tette számukra a művészetek pártolását. A művészeti érté­kek gyűjtéséhez az anyagiakon kívül megvolt a szelle­mi, esztétikai érzékük is. Paulus Praun gyűjteménye egy részét atyjától örökölte, a többit maga vásárolta. Az itáliai kapcsolatok, az olasz kultúra generációkon keresztül hatással volt a családra, vagyonuk pedig biztosította, hogy esztétikai érdeklődési körük sze­rint alakítsák ki gyűjteményüket. Ez különösen ta­pasztalható rajzgyűjteményüknél: esztétikai érték­ítélettel és kitűnő meglátással válogatták a mester­műveket. Legjelentősebb üzleti érdekeltsége Itáliában volt, Bo­logna központtal, ahová -1590-ben - végleg letelepedett. Gyűjteményében a Dürer előtti nemzedék értékei éppen úgy megtalálhatók, mint a késő gótika, vagy a reneszánsz mestereinek művei. A grafikát gyűjtemé­nyében leggazdagabban a nürnbergi mesterek képvi­selik : az egyházművészettől a tájrajzokig, a természeti jelenségekig, a testek ábrázolásáig jellegzetes, szép rajzok képviselik a különböző irányzatokat. Vannak köztük színesre alapozott papírra készült rajzok, kép­szerű hatású rajzok, tollrajzok (Biblia, mitológia, Fér­fiak, Képárusok, a Bohóc, Vénus és Ámor, Lovagi jelenet, Solymászat...) Paulus Pram 1616-ban hunyt el Bolognában, gyűj­teménye visszakerült Nürnbergbe, a család birtokába. Végrendeletében azt kívánta, hogy az egész gyűjte­mény egybe maradjon. Ez 1801-ig így is maradt: ak­kor a család eladta egy műkereskedőnek, aki később több részletben tovább adta. Jelentős része ez idő tájt került Esterházy Miklós herceg tulajdonába. A bemutatott műveket a kiállí­tás rendezői - Katrin Achiles- Syndram és Bod­nár Szilvia - a Szépművészeti Múzeumban őr­zött többszáz lapból válogatta. A tartalmas, szép ismertetőt Gerszi Teréz írta. Sebeiken Pálma A

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom