Evangélikus Élet, 1994 (59. évfolyam, 1-52. szám)
1994-10-09 / 41. szám
( Evangélikus Elet 59. ÉVFOLYAM 41. SZÁM 1994. OKTÓBER 9. SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁNI 19. VASÁRNAP ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP ÁRA: 25 Ft _______Valójában semmit sem ér, ha nem vagyunk mások hasznára Descartes A TARTALOMBÓL AZ IGE TARTJA MEG AZ EGYHÁZAT EVANGÉLIKUS ÉRTELMISÉGI MŰHELY „NE FELEDKEZZETEK MEG VEZETŐITEKRŐL!” Az ünneplő gyülekezet egy része a templommegújításért hálát adó istentiszteleten Jöjj, hogyha bűnöm éget! Országos felnőtt evangélizáció novemberben A templom Isten népének Igaz-e az, hogy vágyunk az ige hallgatására? Él-e még szívünk annyira, hogy legalább segítségért tud kiáltani? Éget-e még a bűn? Van-e még kérdésünk Isten felé? Vagy elnyelt már a sötét, a félelem, a halál? Szívünk teljes reménységével, imádságunkkal és munkánkkal szervezzük a novemberi országos evangélizációt. Időpontjául az első hétvégét, november ötödikét és hatodikét, szombatot és vasárnapot választottuk. Helyszínéül három olyan gyülekezetei, amelyik közelségében és hagyományaiban segítséget tud nyújtani abban, hogy az ország minden pontjáról érkezettek otthonra találhassanak bennük ezen a két napon. A három gyülekezet: Pilis, Alberti és Irsa. Bizony, sok szolgálat vár rájuk. A szervezést az evangélikus egyház missziói bizottsága végzi, sokak segítségével. Nem nosztalgikus eseményre készülünk. A megtérés, az ige hallgatása soha nem lehet az. Arra számítunk, hogy Isten ott és akkor szólal meg számunkra. Nem a régmúlt, évtizedes élményeket szeretnénk felfrissíteni, hanem újat akarunk kezdeni. Várjuk azokat is, akik nem az „evangélizációs nemzedékhez” tartoznak. Dőljön le minden elválasztó fal, minden akadály! Csak egy legyen a fontos: Isten beszéde. Hamarosan plakátok jelennek meg az utcákon, templomajtókon az ének ismert sorával: „Jöjj, hogyha bűnöm éget!” Szórólapokat és jelentkezési íveket kapnak a lelkészi hivatalok, hogy a gyülekezetek tagjainak továbbítsák azokat. A szervezés menete halad a maga útján. Hamarosan további információkkal jelentkezünk újságunk lapjain is. Mindez azonban formális erőlködés marad, ha nem kéri országunk sok imádkozni tudó embere azt, hogy ott, Pilisen, Albertiben és Irsán Isten igéje szólaljon meg november elején. Ha együtt tudunk imádkozni ezért a hétvégéért, akkor a szervezés hiányosságai, emberi gyarlóságaink messze tűnhetnek. Akkor valami történik. Koczor lám ár Bük. Kiváltságos község - mondta köszöntésében Szebik Imre püspök a megújult templom felszentelésekor, a hálaadó istentiszteleten. A községben és környékén már 1595-ben evangélikus igehirdető működött. Temploma most 210 éves és erre az alkalomra sikerült befejezni a renoválás munkálatait. Ez év májusában kezdődött el a munka. Többször álltak szinte megoldhatatlan feladatok előtt. Tetőszerkezetet kellett felújítani, újra kellett bádogozni a torony- *• sisakot, nagyobb felületen kellett 4 vakolatot cserélni és új villamosvezetékeket kellett befűzni. Újabb és újabb nehézségek, de segítettek a gyülekezet tagjai és a fiatal lelkésznő mellé a gondnok házaspár, a felügyelő és az egész presbitérium felsorakozott, hogy felülkerekedjenek a nehézségeken. A nyár folyamán elvégezték a munkát, sőt még a lelkészlakást is felújították. Szeptember első vasárnapján érkezett a gyülekezetbe Szebik Imre püspök és tartották a hálaadó istentiszteletet, melyen a bükiek mellett ott láttuk a szako- nyiakat és több környékbeli falu lakosait. Sokan jöttek Ausztriából is, hiszen a „kiváltságos község” jelzőt azért kapta Bük, mert kitűnő gyógyvizét sokan keresik fel hazánkból is és a szomszédos Ausztriából is. Zongor Endre, a gyülekezet egykori lelkésze írta le kb. száz évvel ezelőtt, hogy a templom épületét kívül-belül kijavítva adták át az első száz év után a másodiknak. Most Fatalin Helga, a gyülekezet lelkésze ugyanezt mondta: a második száz év után e harmadikba is felújítva lép át a templom. A múltat idézte az is, hogy a gyülekezet két volt lelkészének, Fülöp Dezső és Komjáthy Lajos lelkésznek családtagjai is együtt örültek a gyülekezettel. Ott volt a közvetlen előd, Sztehlo Mátyás is. A püspök köszöntőjében megemlékezett a gyülekezet szülöttjéről, a püspöki tisztben elődjéről, Gyurátz Ferenc volt dunántúli püspökről is. Az ünTEOLÓGIAI KONFERENCIA KOLOZSVÁROTT Az elmúlt napokban látogatást tett szerkesztőségünkben Pósfay György genfi lelkésztestvérünk. Erdélyből jött, ahol résztvett egy teológiai konferencián. A Nyugat-Európában szolgáló két magyar protestáns szervezet: a „Külföldön Elő Magyar Evangélikus Lelkigondozók Munkaközösségé" - nek és a „Nyugat-európai Magyarnyelvű Református Lelkigondozó Szolgálat” -nak - a három romániai magyar püspök meghívásának eleget téve - Kolozsvárott, illetőleg Nagyváradon tartották meg 1994 szeptember havának az elején háromévenként megrendezésre kerülő teológiai konferenciájukat, ő ezen vett részt. Mivel tudjuk, hogy lapunk olvasóit érdekli a határainkon túl élő hittestvéreink élete, öt kérdésünk megválaszolására kértük fel látogatónkat. E beszélgetésről az alábbiakban szeretnénk beszámolni. Evangélikus Élet (E. É.): A konferencia során mindkét lelkigondozói szolgálat beszámolt munkájáról. Erről - főként az evangélikusok szolgálatáról - mit tudhatunk meg a beszámolók alapján? PÓSFAY GYÖRGY (P. GY.): Mindkét szervezet ismertette saját történetét a lelkészi szolgálatokról. Az egyház felelősségvállalása révén a nyugatra kitelepített tábori, valamint odakerült menekült lelki- pásztorok és ösztöndíjjal külföldre került lelkészek álltak be ebbe a munkába. Ez a munka Ausztriában, Németországban, Svájcban és a skandináv országokban folyt, az utóbbi helyen az első istentiszteleteket Vájt a Vilmos evangélikus lelkész tartotta, majd a Svéd (Evangélikus) Egyház megbízásából és támogatásával Leskó Béla, Terray László (és - egy rövidebb ideig - jómagam is) szolgáltak az odakerült magyarok között. A helyzet 1956 novemberétől kezdve ismét megváltozott. Az akkori események következtében magyarok százezrei kerültek nyugat-európai országokba. A nemzetközi szervezetek és testvéregyházak is felelősséget éreztek az országukat elhagyók irányába. Itt csak az evangélikusokról szólva - megemlíthetem, hogy a Lutheránus Világszövetség elsősorban az 1956-ban és 1957 elején Nyugatra kikerült evangélikus lelkészeket és teológusokat használta fel a lelkigondozói munka újbóli kiterjesztésére. 1957 február végén őket Bécs- ben egy konferenciára összegyűjtötte, amelynek utolsó napján az egybesereglett magyar evangélikus lelkészek és teológusok elhatározták - két észak- és két dél-amerikai lelkész jelenlétében - egy munka- közösség megalakítását, amely később a KÉMELM nevet vette fel, majd egy közös lap, az UTITÁRS kiadását, amely ma is megjelenik. Ez a munkaközösség azóta - általában - egyszer évenként összejövetelt tart, megkezdte az ifjúsági konferenciák rendezését, könyveket adott ki, rádiómunkát kezdeményezett, és segítséget kívánt nyújtani a megalakult magyar gyülekezetek lelkipásztorainak. Igyekezett együttmunkálkodni a reformátusok hasonló szervezetével és 1980 óta - általában háromévenként - közös teológiai konferenciákat rendez annak tagjaival. Ilyen volt a kolozsvári együttlét is. E. É.: A kiküldött programot tanulmányozva, láttam, hogy a második nap során elhangzott egy előadás, amelynek ez volt a címe: „Az erdélyi egyházi munka mai gondjai és súlypontjai." Miről szólt ekkor az előadó? P. Gy.: Talán itt csak a felsorolt gondok közül említek meg néhányat. Először a minden romániai állampolgárt sújtóra utalhatok: az ország igen nehéz gazdasági helyzetére. Ez az egyházak számára azt jelenti, hogy az egyházi munka fennállását biztosító hozzájárulások a hívek szegénysége miatt egyre csökkennek, és a régen adakozni szerető és tudó réteg megélhetési nehézségekkel küzd. Másodsorban gondot okoznak azok a törvények és rendelkezések az egyház számára, amelyek minden kisebbséghez tartozó polgárt sújtanak, leginkább pedig a magyar kisebbséget. Hogy csak egy példát említsek: az ország parlamentjének az egyik háza már jóváhagyta azt a törvényt, amely szerint az egyházak nem tarthatnak fenn iskolákat. Ha ebből a javaslatból törvény lesz, a magyar gyermekek anyanyelven és saját hitvallásának megfelelő környezetben való nevelése nagy veszélybe kerül. A harmadik nehézség egy új vallási törvény hiánya, amely az egyházi élet jövőbeni kialakulására árnyékot vet és a tervezést lehetetlenné teszi. A negyedik a kivándorlás. E. É.: Mondanál néhány szót a szeptember 4-iki gyülekezeti szolgálatok élményeiről? P* Gy .: Szívesen megtenném ezt, de ezekről kevés beszámolót hallottam, hiszen azokra a konferencia utolsó előtti napján került sor és az utolsó, Nagyváradon töltött nap zsúfolt programja kevés lehetőséget nyújtott ilyen élmények elmondására. A külföldiek közül minden lelkész valahol szolgálatot vállalt, a reformátusok főleg Kolozsvárott és annak környékén, illetőleg Kalotaszegen, az evangélikusok két kolozsvári gyülekezetben, Marosvásárhelyen, Nagybányán, Nagyváradon és Zselyken prédikáltak. Persze laikus testvéreink is elkísérték őket és köszöntötték a meglátogatott gyülekezeteket. Mivel én a konferencia után még Erdélyben maradtam, a következő héten meglátogattam a brassóme- gyei magyar evangélikus egyház- községeket, azokban szolgáltam, ugyanis a nagy távolság miatt a konferencia résztvevői közül erre a vidékre egy résztvevő se tudott eljutni, pedig itt él az erdélyi evangé- likusság egy jelentős csoportja. Az aradi templom újraszentelésén való részvételem kapcsán, amelyre szeptember 11-én került sor, meglátogattam a szapáryligeti, szemlaki, nagylaki és a fazekasvarsándi evangélikus egyházközségeket. Mindenütt tele templomok és szívélyes vendéglátás várta a vendég- igehirdetőket. E. É.: Úgy hallottam, hogy Kolozsvárott minden este egy másik püspöki hivatal vendégei voltatok, ahol tájékozódtatok az erdélyi történelmi protestáns egyházak munkája felöl. Mondanál valamit a kolozsvári magyar püspökségen töltött estéről? P. Gy.: A református és unitárius püspöki székházban történt látogatásunk után sor került az evangélikus egyházi központban való látogatásunkra. Mózes Árpád püspök, dr. Podhradszky László egyetemes felügyelő és munkatársaik szeretettel fogadtak bennünket. Az együttlét középpontjában a püspök tájékoztatója állt, aki ezt követően feltett kérdésekre is felelt. Elmondta, hogy a múltban a magyar evangélikus egyház a maga 35 anyagyülekezetével és három esperességével a legkisebb romániai történelmi protestáns egyháznak mondhatta magát, ma - valószínűleg - ezt a helyet már átadta, vagy hamarosan átadja tagjai Németországba való áttelepülése miatt összezsugorodott, hajdan több százezer hívőt számláló szász evangélikus maradék-egyháznak. Ez azt jelenti, hogy lassan a magyarság válik az ország egyetlen kisebbségévé, de - esetleg - új feladatok kapuját is kitárhatja magyarnyelvű hittestvéreik számára. A gyülekezetek kicsinysége és azok elszórványosodása szintén nagy problémát jelent. Örvendetes, hogy az eddig nagy lelkészhiány- nyal küzdő egyházkerület a közeljövőben sok elárvult lelkészi állást be tud tölteni, hiszen a múlt évben csak a kolozsvári Egyesült Protestáns Teológián 15-en készültek az egyház szolgálatára és néhányan külföldön (Budapesten, Pozsonyban) is végzik tanulmányaikat. Nagy gondot okozott és részben okoz a templomok és paplakok megújítása; ezek egyrésze külföldi segítséggel megvalósítható volt. Úgy látja, hogy a közeljövő legnagyobb feladatai közé két új templom felépítése tartozik: Marosvásárhelyen és Sepsiszentgyörgyön csak kápolnájuk van az evangélikusoknak, amelyek lassan nem tudják befogadni a rendszeres templomlátogatókat, nem beszélve egyéb egyházi helyiségek hiányáról. Az estét az evangélikus templomban tartott esti áhítat fejezte be, amelynek a végén Kovács László Attila evangélikus teológiai tanár és orgonaművész játékában gyönyörködhettek a résztvevők. E. É.: A konferencia Nagyváradon fejeződött be. Melyek voltak e nap kiemelkedő eseményei? P. Gy.: Mindegyiket ilyennek lehetett mondani. A városnak szakszerű vezetés mellett való megtekintését, az „Arany János”-ról elnevezett református kollégiumban (intemátus) elfogyasztott ebéd során Tőkés László püspök tájékoztatóját, a nemrég megújított evangélikus templomban tett rövid látogatást, majd a Réti református templomban tartott záró istentiszteletet, amelyen Tőkés László prédikált és Joób Olivér zürichi lelkészünkkel, aki az úrvacsorái liturgia szolgálatát végezte, valamint Varga Pál németországi lelkésszel a résztvevőknek és többszáz hívőt magában foglaló helyi gyülekezetnek úrvacsorát osztott. Megható volt, hogy az istentiszteletet követő szeretetvendégség után a helyi gyülekezet tagjai körülvették a külföldi résztvevők kisbuszait és gépkocsijait és elénekelték az „Isten velünk, viszontlátásra!” kezdetű ismert énekünket. E. É.: Köszönöm - olvasóink nevében is - a beszámolót. hajléka neplő gyülekezetben így élhettük meg az előrementekkel való közösséget, egységet is. A püspöki igehirdetés ApCsel 2,42,46-47 alapján az első keresztyének példáját említve arra kereste a választ, miért építünk, renoválunk templomot. Azért kell a templom, hogy ebben a községben is legyen Istennek népe. Legyen hajlék, lelki otthon, ahol az ige és a szentségek által növekedhet a gyülekezet, gyarapodhatnak lelki, szellemi értékei. Ide hívja össze a feltámadott Jézus az ő népét, itt kínál közösséget magával és egymással. Aki ide belép, ebbe a közösségbe épül bele. Itt nincs diszkrimináció, de van egymásért való imádság. Isten, aki a növekedés Atyja, szaporítja a gyülekezetét. Sokat panaszkodtunk az elmúlt időben, hogy sorvadnak gyülekezeteink. Vegyük komolyan, hogy az egyház azért van, hogy növekedjék. Az imádság által éljük meg a közösséget az előttünk járókkal és unokáinkkal. E közösség nélkül nincsen egyház. Fatalin Helga lelkésznő mondott köszönetét mindazoknak, akik segítettek, kiemelte a gyülekezet nőtagjainak odaadó munkáját is. Neki viszont a püspök köszönte meg, hogy szolgálatát alig megkezdve is vállalta és vég- hezvitte ezt a renoválást. Zügn Tamás esperes éles szemmel megfigyelte, hogy a karzatot tartó oszlopok egy-egy terméskő sziklán állnak. Erről a képről utalt Jézus szavára, a „kősziklán épült házra” és kívánta, hogy a gyülekezet lelki házzá legyen, mely látható kőszikla alapra épült. Sztehlo Mátyás ny. lelkész a 103. zsoltárral kívánt áldást, Nagy József katolikus esperes szeretet- re buzdító szavai után dr. Fele Ferenc polgármester kívánta, hogy a templom mindig telve legyen a gyülekezettel. Megemlítette, hogy a még hiányzó orgona felújítást is elvégezhessék, ezért az önkormányzat segíteni fog. Az itt megmutatkozott ösz- szefogás jó példa az egész községnek. Az istentisztelet ünnepiességét emelte az ének és zeneszámok sora. Fülöp Attila énekművész - az egykori lelkész fia - eljött, hogy a „hazai gyülekezetben” művészetével szolgáljon. Kísérői Rajnai Gábor és Sárosi Orsolya zeneiskolai művésztanárok voltak, akik önálló zeneszámokkal is szolgáltak. Bük és Bükfürdő valóban kiváltságos helyzetű település. A gyógyvíz birtokában egyre erősödő, szépülő, modern község. Isten különös áldása, hogy a gyógyító erőt felhasználhatják, jó megélhetést találhatnak, de jó, ha mindig szem előtt tartják: ez Isten áldása és így is kell hálásan fogadni és élni vele. tszm
