Evangélikus Élet, 1994 (59. évfolyam, 1-52. szám)

1994-07-24 / 30. szám

&vungciii\,us íJiei juumo LELKÉSZAVATÁS ŐRIMAGYARÓSDON LELKÉSZAVATÁS SOPRONI TEMPLOMUNKBAN Én és az én házam népe az Urat szolgálja Isten szolgájának jellemzői Szép mondatok, emberi igazsá­gok, bölcs gondolatok gyakran je­lentenek eligazítást életünkben. Megszívleljük, idézzük, követjük őket egy ideig, majd átlépünk raj­tuk, hogy helyüket az Írott kultúra újabb adalékai töltsék be gondola­tainkban. Nem így van Isten igéjé­vel. Az ige bennünk elmúlhatatla- nul él, követ életünk pályáján. Pontosabban: mennyei Atyánk szeretné, ha követnénk Urunkat és ezért erősít, vezet és védelmez min­dig aktuális szavával. Egy-egy ige üzenete különösképpen is végigkí­sérhet bennünket az úton. így van ez a fent idézett mondattal Loós Csaba életében is. Józsué ősi elhatározása és hit­vallása helyet kapott a puszta- szentlászlói szülői ház bejáratánál, ahol fekete alapon arany betűkkel hirdette a papi családi otthon lelki elkötelezettségét. Ott hangzott el a búcsúprédikációját tartó após, Kutas Elek ajkán, amikor 40 esz­tendei szolgálat után nyugdíjba tá­vozott a zalaistvándi gyülekezet­ből. E lelkészlak szolgáló csendes­ségéből indult élete útjára a fele­ség, az édesanya, Kutas Gyöngy­vér. Az Úr szolgálatának elhatáro­zása vezette Loós Csabát 20 éves gyülekezeti munkásságában: elő­ször a zalaegerszegi gyülekezet presbitereként, számvevőszéki el­nökeként, majd felügyelőjeként, az egyházmegye presbitereként(és zsi­nati póttagjaként. Az ősi ige szava nemrégiben újult üzenettel és komoly megszólí- tottság bizonyságaként került a lelkészavatási meghívóra. Az invi- tációt elfogadó szolgatársak, ven­dégek, rokonok és egyháztagok népes gyülekezete megható ünnep­ség részese lehetett június 19-edike délutánján az őrségi nyár közeled­tét ígérő kánikulában. Ritka ese­mény az őrimagyarósdi templom­ban : édesapa és fia állt az oltár elé a szolgálatra indulás fogadalmával és az indítás áldásával. Loós Csaba az őrimagyarósdi egyházközség és kiterjedt szórványának pásztorolá­sára vállalkozott diakónus lelkész­ként és ezzel a gyülekezet által na­gyon szeretett, de 4 éves szolgálat után hirtelen elhunyt Kiss István (Pista bácsi) nyomdokaiba lépett. Loós Péter teológiai tanulmányai­nak elvégeztével vette magára a pa­pi szolgálat talárját. Szebik Imre püspök igehirdetésében Pál apos­tol szavával erősítette a szolgálatra indulókat: „Nem szégyellem a Krisztus evangéliumát...”. Fel­szentelő áldásához csatlakozva, népes szolgatársi közösség ajkáról hangzott a Confirma Isten zsúfolá­sig megtelt házában. A „háznép” említésekor nem fe­ledkezhetünk meg a család nőtag­jairól sem: a feleségről, aki segítet­te férjét a lelkészi szolgálat vállalá­sában és az új otthon megteremté­sében; Zsuzsannna leányukról, aki szintén a lelkészi pályára készül, és másodévesként 18 teológus társá­val együtt kórustagként vett részt a megható ünnepségen. Nem feled­kezhetünk meg a Loós édesanyá­ról sem, akire újból a falusi lelkész­lak mindennapi működtetésének jelentős terhe hárul. S ott a gyüle­kezet is, a lelkészlak háza népének kiterjedt közössége. Nemcsak em­beri társaságot, jó kapcsolatot ígérnek lelkészüknek, hanem he­lyet is készítettek számukra. Sza- kály József felügyelő rátermett szervező: nemcsak a szíve dobbant együtt leendő lelkészével, hanem a keze is gyakran mozdult - sokszor a saját munkáját, a sokak számára legfontosabbat hagyta ott a paró­kia ügyéért. Jó példáját mások is követték, ezáltal Őrimagyarósd szinte rekordidő alatt, mindössze 4 heti munkával újította fel és látta el központi fűtéssel a lelkészlakást. A mintegy évtizede üresen álló Kívánatos és Szükséges, hogy egy­mástól távolabb eső gyülekezetek tag­jai időnként találkozzanak egymással. Megismerjék egymást, egymás gon­dolatait, gyülekezeti életét, gondjai­kat, örömeiket, múltjukat és tervei­ket, Egy ilyen alkalomra került sor június 12-én, Gödöllőn, amikor is a gyüleke­zet meghívására közel 60 evangélikus testvér érkezett a siófoki, kötcsei gyüle­kezetből. Az egész napos program a délelőtti 10 órás istentisztelettel kezdő­dött, amelyen Baranyai Csaba, a siófo­ki gyülekezet s. lelkésze hirdette Isten igéjét Jn 7,40-53 alapján. Az istentisz­telet végén a gödöllői ifjúság egy-egy énekkel és verssel szolgált, Mátis Zol­tán. a gyülekezet felügyelője köszöntöt­te a népes gyülekezetét, majd Blázy Ár­pád helyi lelkész ismertette a gödöllői gyülekezet történetét. A vendégek családoknál ebédeltek, s mint utóbb hallottam, mindenütt jól érezték magukat. Hozzánk Francz Sándor, a siófoki gyülekezet volt gond­noka és felesége lett beosztva. Ebéd után a kedves házaspár részletesen tájé­koztatott a Makovecz Imre által terve­zett siófoki evangélikus templom építé­sének örömeiről, problémáiról és gondjairól. Isten gondviselését és cso­dáját látják abban, hogy ez a templom felépülhetett. Színes emlékek, történe­tek kerültek elő a templomépítő Józsa Márton lelkésszel és Blázy Árpád,.az akkori siófoki s. lelkésszel kapcsolat­ban. Ebéd után Vi 3-kor gyülekeztünk a Petőfi téri templomunknál, ahonnan parókián még 1987-ben Rác Mik­lós nádasdi lelkész és családja szer­vezett nyári együttlétet evangéli­kus gyermekek, hittanosok számá­ra. A közeli Vadása-tó kínálta für­dési lehetőség és az 1990-től itt szolgáló Kiss István fáradságot nem ismerő aktivitása az évek so­rán kedvelt üdülőhellyé alakította a lelkészlak melléképületét. Nya­ranta heti váltásban több száz fia­tal számára kínálnak lelki nevelést és kulturált kikapcsolódást az itt folyó egyházmegyei és gyülekezeti táborok. Igen, velük mindannyiukkal tel­jes a „ház”: család, gyülekezet és időnként ideérkező vendégek együttesen tapasztalhatják meg az Ur szolgálatának felemelő örömét. Adja a szolgálat Ura, hogy Józsué vallomásának igei üzenete még na­gyon sokáig jelentsen példát Isten őrimagyarósdi háznépének. Z&gn Tamás elsétáltunk az 1744-48 között épült, híres gödöllői Grassalkovich kastély­hoz. Idegenvezető várt bennünket, aki sok érdekességet mesélt a kétszázötven éves, impozáns épületről. Gróf Gras­salkovich Antal, a barokk főúr kora egyik legkiválóbb építészét, Mayerhof- fer Andrást bízta meg, hogy birtokának legszebb pontján építse fel a kastélyt. Az akkor még kis falucskának, Gödöl­lőnek később mind nagyobb rangot adott az elkészült szép épületegyüttes. Elkészülése óta számos történelmi ese­mény színhelye volt. 1751-ben került sor Mária Tefézia kitüntető látogatá­sára. Az 1849-es tavaszi hadjárat egyik legdicsőségesebb ütközete - az isaszegi csata - másnapján, április 7-én Kossuth itt alakította ki főhadiszállását, itt fo­galmazta meg a nagy győzelmet hírül adó Szózat-át és a seregszemlét köve­tően itt határozták el a Habsburgok trónfosztását. Ferenc József és felesége, Erzsébet királyné gyermekeikkel együtt gyakran tartózkodtak itt. Az I. világ­háború végén innen távozott az utolsó Habsburg király, IV. Károly. Ezt köve­tően a kastély Horthy Miklós kor­mányzó nyári rezidenciájaként vált is­mertté. Ali. világháborút követő pusz­títások, fosztogatások okozta, majd a megfelelő törődés hiányában keletke­zett károk szinte felmérhetetlenek. A kastélylátogatás végeztével a pa­rókián gyülekezetünk asszonyai, leá­nyai süteménnyel és teával vártak ben­nünket. Ezt követően a templomi záró­áhítaton a nemrég beiktatott új lelké­szünk, Blázy Árpád és felesége szolgált igehirdetéssel és verssel. Örülünk, hogy együtt tölthettük ezt a szép napot. Bár az eső majdnem egész nap szemerkélt, még­is annak reményében váltunk el, hogy re­méljük, mielőbb újra találkozhatunk Sió­fokon, Kötésén vagy éppen Balatonszár­szón. Mátis Zoltán a gödöllői gyülekezet felügyelője Örömünnep egy gyülekezet szá­mára is, ha templomában lelkész­avatás történik. Legutoljára há­rom évvel ezelőtt állt az oltárunk előtt (1991. augusztus 11-én) há­rom lelkészjelölt, akiket Szebik Imre püspökünk avatott: Alpár Geyzát lelkésszé, Magassy Katalint és id. Magassy Sándornét diakónus lelkésszé. Most, június 6-án ugyan­ott Makovnikné Hüfjner Györgyi állt az oltár előtt körülvéve lelké­szektől, líceumi tanároktól, diá­koktól és gyülekezeti tagoktól. Az avatást végző püspök mellett ott álltak dr. Cserháti Sándor teo­lógiai tanár és Szimon János gyüle­kezeti lelkész. Az igehirdetés alap­igéje 2Tim 3,14-17 volt, melynek tartalma gazdagon tárult a lelkész­jelölt és a gyülekezet elé: Isten szol­gájának, emberének jellemzői té­makörben. Ritka dolog, hogy hét­köznap délelőtt lelkészszentelésre gyülekezünk. Ritkán fordul elő az is, hogy gyermekeit nevelő édes­anya érett elhatározással vállalja a szolgálatot. Ritka eset, hogy annyi fiatal vesz körül egy avatandót imádsággal és érdeklődéssel. - Is­ten szolgája jellemzőinek élvonalá­ban ez áll: Bölcs. Nem önmagé • ban. Bár emberi bölcsesség is fon­tos kelléke életünknek, itt azonban többről van szó. Boldog ember, aki megtalálta a bölcsességet és az az ember, aki értelmet kap. Jézus Krisztusban van a mi bölcsessé­günk, igazságunk és váltságunk. Szentírásban elmélyedő Isten em­bere. A teljes írás hasznos a taní­tásra. Luther pólya hasonlata is ebbe az összefüggésbe kerül. Az ifjúság tanítása: „Fiam, ha a vét­kezők csábítanak, ne engedj. Ne irigykedj az erőszakos emberre és egyik útját se válaszd”. Az igazság­ban való nevelésre, feddésre, jobbí­tásra is hasznos az írás, hogy biza­lom ébredjen: Bízd az Úrra dolgai­dat, akkor teljesülnek szándékaid. És: Jobb az igaz úton szerzett ke­vés, mint a törvénytelenül szerzett nagy jövedelem. Teológiailag és pedagógiailag felkészült legyen az Isten szolgája, vagyis teljes mérték­ben alkalmas. Ki az, aki el merné mondani magáról, hogy teljes mér­tékben felkészült? Isten igénye, hogy legyen nyitott és legyen ta­nulni kész. A mi alkalmasságunk nem magunktól van. Istentől taní- tottá kell lennünk, akik nem a ma­gunk bölcsességét, hanem Isten igéje tudományát terjesztjük. Erre a szolgálatra Isten készít fel. Jó helyzetfelismerő, vagyis jó cseleke­detekre felkészített legyen a szolgá­latra elhívott. Sokszor a női lélek gyorsabban felismeri, hogy adott helyzetben mi a teendő. Egyszerre leszel lelkész és pedagógus. Sok­szor kérdeznek majd a fiatalok is. Világnézeti vákuum és iránytvesz­tettség jellemzi korunk ifjúságát. Felteszik majd nem egyszer a kér­dést: Merre és hogyan tovább? Jó helyzetfelismeréssel mutass Krisz­tusra! Hívogass hozzá! Biztass kö­vetésére! - fejezte be igehirdetését a püspök. A Krisztusra mutatás­hoz az igehirdetésben elhangzott versillusztráció Weöres Sándortól ide kívánkozik: A keresztnek fel­ső ága égre mutat nagy örömhírt tudat: itt van az utad, A kereszt­nek alsó ága földre mutat, ve­sződj, itt áss kutat, s lásd benne arcodat. Jó volt, hogy akik úrvacsorát vettünk, diákok, tanárok, gyüleke­zeti tagok és lelkészek, a gyónó (Folytatás az 1. oldalról) gondozása püspökök irányítása alatt (?) (5. tétel.) Minden időben érvényes: egyedül Krisztus, multi­kulturális világunkban, a nagy val­lási pluralizmusban! II. Asmussennek köszönhető, hogy a nyilatkozatot - jórészt Barth munkáját a protestáns felekezetek egyhangúlag elfogadták s együtt tiltakoztak a teológiai, egyházi tévtanok ellen. Elgondolkodtató viszont Asmussen megnyilatkozá­sában a differenciáltság: „ha mi, mint népünk tagjai, tiltakozunk, nem népünk új történelme ellen til­takozunk”. Tehát implicite: nem 1933 márciusa, nem április, az árja paragrafus, nem a zsidókat ért at­rocitás, nem a koncentrációs tábo­rok ellen! E fontos nyilatkozat fo­gyatékossága, mulasztása Ausch­witz után lett mindinkább nyilván­valóvá. Hiányzott e kérdésben a konkrét állásfoglalás. Foglalkoztatta ez az egyházat? Barth Károly 1967: „Bonhoeffer volt az első és szinte egyetlen, aki a zsidókérdést intenzíven szem- ügyre vette... régóta vétkesnek ér­zem magam, hogy e kérdésnek nyilvánosan - a Barmeni nyilatko­zatban - nem szereztem érvényt.” Bonhoeffer 1933. évi állásfogla­lása a zsidókérdésben a lutheri két birodalom világos megkülönböz­tetésének jegyét hordozza magán: „az egyház nem avatkozik közvet­lenül a politikába” ... de végső le­hetőségként „a kerék küllőit meg­ragadja”. Bizony ez elég dinami­kus Luther-értelmezés. E tétellel viaskodott Bonhoeffer a háború kérdésében is, mely ugyancsak Barmen deficitje. Érez­te e kérdésnél is, hogy a két biroda­lomról szóló tanítással vissza lehet élni és ki lehet bújni a felelősség alól. Az elvi politikai absztinencia nem garantálja az egyház politikai ártatlanságát. 1934-ben azt írja ba­rátjának: „Végre már beszélni kell arról a - teológiailag megindokolt - tartózkodásról, hogy az állam tükörben is megláthattuk lelki arcunkat. A „Krisztus kútban”, ahonnan lehet meríteni, hogy az élővízben „mosódjanak” azok is, akiket Urunk a felavatott lelkész­testvérre bíz az ágfalvai gyüleke­zetben és a soproni líceumban. Ezért helyeztünk el az „igefüzérbe” egy-egy igét áldásként, erőforrás­ként, hogy elvégezhesse szolgála­tát. Tettük ezt, mint nagy „lelkész­koszorú”, körülvéve az új szolga­társat, munkatársat és hitoktatót, abban a bizonyosságban, hogy az „igefüzér” sohasem külső dísz, ha­nem fiatalokat és időseket Krisz­tushoz fűző erős kapocs! tevékenységével kapcsolatban vé­leményt mondjunk... a háború kérdésében stb.” Ezt nem vállalták még a Hitvalló Egyházban sem, a fiatal lelkészeket nem tanácsolták el a katonai szolgálattól. Az egy­ház megítélése szempontjából be­szédes számok: a második világhá­borúban a fronton 1858 lelkész esett el, a háborúellenesség miatt 21 lelkész. Most július 20-án van a 60 éves évfordulója a Hitler elleni összees­küvésnek a „lelkiismeret lázadásá­nak”, mellyel a háború befejezését és a szabadság visszanyerését akar­ták siettetni. Az áldozatok száma 5000 - ebből ketten viseltek egyhá­zi tisztséget. Az egyik Bonhoeffer volt „helyettes áldozatot” vállalva, „kerék” alá kerülve „ragadta meg a kerék küllőit”. Álljon itt verstö­redéke Scholz László fordításá­ban: Fordulat áll be. Serény kezeid megkötve. Árván, bús tehetetlen nézed tetteid estét - hulltál. Ámde föleszmélsz s jobbodat ejted nálad erősebb Kéz tenyerébe csöndesen, állhatatos lélekkel. Lám egy pillanatig a tiéd lehetett a szabadság, s máris nyújtod odább: fénnyel koszorúzza meg Isten! Lehel Ferenc KÜLFÖLDI HlREK Bibliakiadás Kínában A szigorú állami korlátozások elle­nére az illetékes kínai hivatalok 1-2 millió Biblia kiadását engedélyezték 1994-ben. A stuttgarti német Bibliatár­sulat jelentése szerint a kínai hatóságok év elején megszigorították a külföldi egyházi csoportok működési feltételeit. Ennek értelmében a bejegyzett kínai egyházak csak saját, hazai eszközeikkel terjeszthetik a hitet, és tarthatják fenn magukat. Vonatkozott ez a rendelet arra a Nanjing-i „Amity” könyvkiadó­ra is, amely 1987 óta külföldi papírszál­lítmányokból állított elő nagy példány­számban kínai Bibliát és énekesköny­vet. A szigorú vallási törvények ellené­re a hatóságok most mégis hozzájárul­tak ez évben 1-2 millió Biblia előállítá­sához. (ÖTK) Gyülekezeti találkozó Gödöllőn Szimon János „Ür Krisztus Te feltámadtál, hogy én Veled élhes­sek, hadd serkenjek fel ma a Te szolgálatodra!” Egyházközségünk felügyelője lettem tavasz érkezése mindig a megújulást, a termé­szet újraéledését, egy új élet kezdetét jelenti, és friss erőt ad. De ha itt a tavasz, itt van húsvét is, hisz a kettő összefonódott, elválaszthatatlan egymástól. Húsvét számomra mindig örömünnep, a legna­gyobb öröm ünnepe, hisz az örömhír csodálatos: — Jézus él, feltámadt! Velünk van mindennap, jelzést ad nekünk, hogy jó úton járjunk, és reménységet, ha bánat ér bennünket. Az idei húsvétvasárnap annyi­ban különbözött az eddigiektől, hogy szívemet nem­csak az öröm járta át, hanem tele volt izgalommal is. Szeretett Dávid bácsink, idős korára való tekin­tettel, kérte felmentését felügyelői tisztsége alól. Egyházközségünk közgyűlése megtisztelt bizalmá­val és megválasztott a kissomlyói gyülekezet fel­ügyelőjévé. Húsvétvasárnapi közös istentiszteletün­kön Koczor György lelkész végezte beiktatá­somat. Miért is írom így, hogy közös istentisztelet? Ugyanis gyülekezetünk presbitériuma pár évvel ezelőtt elhatározta, hogy húsvétkor, pünkösdkor és karácsonykor busz járja körbe a filiákat, és így mindenkinek lehetősége van arra, hogy részt vehes­sen Kissomlyón a közös istentiszteleten és együtt ünnepelhessünk, mint egy igazi nagy család. így történt ez az idei húsvét ünnepén is. Templomunk padjait szép számmal töltötték meg Testvéreink, - köztük sok volt a fiatal - ami gyülekezetünkben jelez valamit. Jelzi, hogy van ma és lesz jövő, élő gyüleke­zetei akarunk! Három éve veszek részt a presbiteri gyűléseken, ahol bizony sokszor elkeserítő megjegy­zések hangzottak el gyülekezetünk jövőjéről. Én optimista vagyok, és úgy érzem, nem szabad feladni, hisz Krisztus is azért támadt fel, hogy legyen élet, legyen remény. Szolgálni kell az O példája nyomán a hit erejével, mindenkinek a maga poszt­ján! Fáradozásunknak van értelme, mégha gyümöl­csei később is érnek be! Jó példa volt erre, hogy ezen a húsvéton a kántori szolgálatot - ideiglenesen - két hittanos növendé­künk vállalta. Adja Isten, hogy szolgálatuk egyszer ■ majd igazi szolgálattá lehessen. „Támadj fel új életre Krisztus meglankadt népe!" - hangzott lelkészünk igehirdetésében a figyelmezte­tés. Ezen elgondolkozhatunk, hiszen a mi gyülekeze­tünk életében talán még időben hangzik az intő szó, de erre nagyon oda kell figyelnünk. A feltámadt Krisztus erői hatnak ott, ahol igéje nem engedi, hogy egy gyülekezet élete, fenntartása megkérdőjeleződ­jön, és fiatalokat szólít meg szolgálatának felvállalá­sára. Ezért, ha Jézus szolgálatra hív bennünket, vállalni kell, mert Jézus hívása nem tűr halasztást. Én is így éreztem, amikor elvállaltam a felügyelői tisztséget, és az ezzel járó szolgálatot. Beiktatásomra boldogan, de őszintén bevallom, aggodalommal készültem. Felmerült bennem az: va­jon gyülekezetünk valamennyi tagja együtt tud-e örülni velem, megoszthatom-e velük ezt a nagy örö­möt ? Hogyan fogadják azt, ami ebben a gyülekezet­ben szokatlan és új - néhányon talán idegenkednek is tőle -, hogy ezt a tisztséget a fiatalabb korosztály­ból kikerülő nő fogja betölteni. Érzem és tudom, nekem ezért kétszeresen is bizo­nyítanom kell. Mindezek ellenére, életem egyik leg­csodálatosabb, felejthetetlen eseménye marad, ami­kor ott álltam a gyülekezet előtt, szívem hevesen dobogott, és meghatódva hallgattam Isten igéjét az egyházi szolgálatról, ami lelkészünk ajkáról hang­zott felém. Majd kimondtam azt a szót: elhatároztam. Ekkor éreztem igazán, most már nincs visszaút, fele­lősséggel tartozom azoknak, akik megbíztak a szol­gálattal, és én vállaltam. Ezt megerősítettem kéz­adással és eskümmel is. Az oltár elé térdelve, tekin­tetem a megfeszített Jézusra tévedt, ekkor szinte elmúlt minden félelmem, izgalmam, erőt kaptam és megkönnyebbülve tudtam már hallgatni az áldást. Az áldás számomra a biztatást is jelentette. Ezt én nagyon köszönöm lelkészemnek. ígérem, hogy szolgálatomat hűségesen, odaadóan fogom végezni, és erőmhöz mérten mindent megte­szek azért, hogy valóban „áldás" legyen gyülekeze­tünk építésében. Ehhez viszont kérem lelkészünk, presbitereink és gyülekezetünk valamennyi tagjának megértését, türelmét, segítségét és együttműködését. Küzdenünk kell, és együtt kell küzdenünk azért, hogy gyülekezetünkben is elevenebb, igazi, lüktető élet legyen, és jó rend uralkodjon. Isten erőt ad nekünk ehhez a küzdelemhez, és nem fogunk össze­roppanni e nehéznek tűnő feladat alatt. Jézus azt várja el tőlem, és személy szerint mindenkitől, hogy ahova odaállított bennünket, hittel, alázattal, szeretettel tudjunk helytállni. így legyen! Akit a szolgálatra nem Krisztus szeretete késztet, és életét nem járja át a Jézushoz tartozás öröme, annak a megbízás nyűg és teher. Igaz, hogy mégcsak pár év tapasztalatából, de ezt bátran ki merem jelen­teni. Én talán kicsit szerencsés helyzetben vagyok, hisz családomat biztos háttérként tudhatom magam mögött, ami nagyon fontos ahhoz, hogy a rám váró feladatokat teljes odaadással, szívből, szeretettel és maradéktalanul el tudjam végezni. Fiam, aki 17 éves és 13 éves leányom már bekapcsolódott egyházunk, gyülekezetünk életébe. A maguk korának és tudá­suknak megfelelő helyen végzik munkájukat. Ők már tudják, ahogy én is, hogy a szolgálat nem köny- nyű feladat, de ha segítünk egymásnak, könnyebbé tehetjük, és örömmé válhat. A megbízatással együtt jár, hogy energiánkat, időnket is igénybe veszi. Ebben van segítségemre férjem, aki osztozik ve­lem gondjaimban és teendőimben. így marad időm és erőm arra, hogy a jövőben talán már a tettek és az elért eredmények fognak beszélni helyettem. Mielőtt a befejezéshez érnék, meg kell említenem olyan dolgokat, amik számomra még jelentősek voltak ezen a vasárnapon. Jó volt látni, hogy gyerekek, fiatalok, felnőttek, idősek, szü­lők, nagyszülők, unokák együtt és sokan járultak az Úr asztalához, hogy éljenek az úrvacsora vételével, a gyerekek pedig szinte tolakodtak, hogy ők is része­sülhessenek az áldásban. Jó volt érezni azt, hogy a gyülekezetünkben is vannak, akik mellettem állnak, hisz istentisztelet után sokan jöttek oda hozzám, hogy a gratuláció mellé biztatást, bátorítást adjanak. Köszönöm mindenkinek. Végezetül - szándékosan hagytam a végére - kö­szönöm eddigi felügyelőnknek azt az igét, amit Máté evangéliumából választott ki, és ezzel az igével indí­tott el szolgálatomra. Számomra ez az ige útmutatás is lesz a jövőre: „Aki mindvégig kitart, az üdvözül." (Mt 24,13) Németh Józsefné I

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom