Evangélikus Élet, 1994 (59. évfolyam, 1-52. szám)
1994-06-19 / 25. szám
Evangélikus Élet 1994. június 19. FIATALOKNAK jftS GYERMEKEKNEK ...áció, ...káció, ...akáció, VAKÁCIÓ! Édes az íze ennek a szónak: meleg, simogató napsütést jelent, hullámzó vizet és kürtőskalácsot, kellemes, bizsergető izomlázat, sokáig alvást és új barátokat, tábortűz fényét és távoli gitárszót, hajókürt hangját és új kalandokat, s gyönyörködést a teremtett világ csodáiban. Üj, soha nem volt vakáció vár rám is, Istenem! Hadd vegyem észre mindebben a Te gondoskodásodat! Hogy én is valljam, örömmel énekelve: „Minden, mi él, csak Téged hirdet...” sőt, ezt teszik a kövek, a víz, sok élettelen, s a nyár, az áció, káció, akáció, VAKÁCIÓ! BARANGOLÁS BIBLIAI TÁJAKON Eddigi barangolásunk során dióhéjban megismerkedhettünk Palesztina vidékeivel. Most a fővárosban, Jeruzsálemben folytatjuk utunkat. Dávid városának kapui o ^ Juh-kapu , ___-£_2-r jL ILJb «=^3 'ÚI5j [j Arany \ *apU I fic H Jeruzsálem : 1 Jézus korában J' ■3 I____________—------------------Dá vid király uralkodásának idejében meg csak egy kicsiny, fallal megerősített település állt itt, a „Dávid városa” helyén, a Sion-hegyen. Maga a Sión is inkább nevezhető dombocskának, mint hegynek. Izráel népe szemében mégis jelképpé vált, valósággal hatalmassá nőtt, jelentősége, s a hozzá kapcsolódó istentisztelet miatt. A város az évszázadok során egyre nőtt, gyarapodott. Nagy Heródes királyságának éveiben, a Jézus születését megelőző évtizedekben is nagy építkezések folytak. Ekkor emelték a térképen látható falak zömét. A falak, főként a királyok korában nem csak területeket választottak el egymástól, a lakott települést a lakatlan vidéktől, de eltérő emberi életvitelek jelképévé is lettek. A városlakó és a nomád, vándorló pásztorember élete egyre inkább különbözővé vált. Ez feszültségeket is okozott. De a városi ember mindig nagyobb biztonságban érezhette magát a vastag falak védelmében. A városba Jézus korában több kapun keresztül lehetett bejutni. Most közülük kettővel ismerkedünk meg, melyekről az Újszövetségben is olvashatunk. A Juh-kapu nevével János evangéliumában találkozunk: „A Juh-kapunál van egy tó, amelyet héberül Betesdának neveznek.” Ennél a tónál gyógyít meg Jézus egy harmincnyolc éve beteg embert. A másik nevezetes kapu az Arany kapu. Ezen keresztül egyenesen a templomtérre jutottak a Jerikó és Betánia felől érkezők. Valószínűleg ezen a kapun vonult be Jeruzsálembe Jézus, szamárháton, nagyszámú zarándok kíséretében, és örömujjongások közepette. Jézust az ünneplő tömeg a 118. zsoltárral köszöntötte: „Áldott a király, aki az Úr nevében jön! A mennyben békesség, és dicsőség a magasságban!" (Lk 19,38) FERI BÁCSI JÁTÉKAI Gondoltam egy bibliai történetre... Jelen esetben egy újszövetségi történetre, amelynek kiválasztottam három, szerintem e történetre jellemző szavát. Ezeket a szavakat hétről hétre feladvány formájában közlöm Veletek, a következőképpen: Ä keresett szó szótagjait olyan szavakból ismerhetitek meg, amelyek szintén tartalmazzák azt a szótagot. Az így kapott szótagokból összeállítható a keresett történet egyik szava. Beküldendő a keresett történet, melyhez segítségként elárulom, hogy most a legköny- nyebben Máté evangéliumában ismerhettek rá. Most a harmadik, két szótagból álló szót kaphatod meg, ha válaszolsz a feltett kérdésekre. 1. szótag - Harci változata Mózes második könyvében lovastól, fáraóstól a tenger mélyére került. (Felhasználandó a szó második szótagja) 2. szótag - Zákeus városa. (Felhasználandó a szó harmadik szótagja) Kérlek Benneteket, hogy a megfejtést a lap megjelenése utáni keddig adjátok postára! A gyermekrovat készítői stábjának címe: Cselovszky Ferenc, 7064, Gyönk, Petőfi u. 359. A KIE-SPORTHETET szervez 1994. júlikus 11-17-ig CSÁKVÁRON. Részvételi díj: 1900 Ft. Jelentkezés és bővebb információ a KIÉ iroda címén: BUDAPEST 1085 HORÁNSZKY U. 26. Tel.: (06) 1/1384144/59 m. AZ V. NYÁRI HITOKTATÓKÉPZŐ TANFOLYAMOT - a Budai és Pesti egyházmegye rendezésében - július 18—július 27-ig tartjuk az Evangélikus Teológiai Akadémián (1147 Budapest, Rózsavölgyi köz 3.). Részvételi díj: étkezés napi 300,- Ft, szállás napi 200,- Ft. A tanfolyam július 18-án, hétfőn du. 4 órakor kezdődik, és július 27-én, szerdán ebéd után fejeződik be. — Július 21-én, pénteken óvodai napot tartunk. Jelentkezés: július 8-ig, Bolla Árpád esperesnél, 1152 Budapest, Juhos u. 28. T.: 1894)758. A jelentkezőknek részletes programot küldünk. Várjuk mind az eddigi, mind az új résztvevők jelentkezését! Szürke madarak Sokszor láttam már a hajlott hátú, idős nénit, amint csoszogós léptekkel közelít a kerítéssel övezett kicsi tér felé. Mindig ugyanolyan céltudatosan húzza-vonja maga után kerekes bevásárlótáskáját, mígnem egyszer csak megérkezik a tér, vagyis inkább autóparkoló egy meghatározott sarkához. A galambok mintha csak erre várnának! Még szinte elő sem csomagolhatja az eleséget, máris beborítja őt harminc-negyven piszkos, szürke madár. Aztán jönnek a többiek is, csapatban. Pár pillanat, és a kis tér telis-tele galambokkal - mintha csak Velencében járnánk! A nénike ki sem látszik a madárhegyből - azt hiszem, boldog lehet ilyenkor. Láttam egyszer, amint a kezéből etetett egy felettébb bátor, és merész jellemű példányt. Amikor így, titokban meglestem őt és a galambjait, mindig valahogy úgy éreztem, ha csak egy rövid időre is, néhány percre, amíg fölszedegetik a földre szórt morzsákat a madarak, megszépül, élettelivé válik a kopott tér, a palánkok, az autók, a nyüzsgő, de unalmasan egykedvű élet. Lehet, hogy csak én láttam így? Olyan absztrakt a kép: egy parányi anyóka, vastagon lepve galambokkal... Mindig csak távolról figyeltem, nehogy szétrebbenjenek miattam, bár talán ilyenkor nem is zavarná őket a kíváncsiságom. Hiszen az autók zaja nem szűnik, az emberek türelmetlenek, menni kell, nincs idő megállni egy-egy ilyen hétköznapi csoda előtt. Pedig talán lennének emberek, akikben megmaradna ez a kép a térről, talán lennének, akiket elkísérne egy darabon a szárnysuhogás... Tudom, hogy vannak ilyen emberek, akik ugyanolyan szürkék kívülről, mint a galambok, akik sokszor ugyanúgy nem tűnnek fel másoknak. Mert a „Mások” számára a madár esetleg a pávánál, vagy éppen a papagájnál kezdődik (Gyurrrikánál, aki még jórrreggelt is tud kívánni), és nem látják a nénit, a galambot, vagy esetleg mindkettőt egyszerre. (A galambot mondjuk a néninél „fokozottabb” mennyiségben) Szeretném hinni, hogy én is galamb vagyok a térről, egy szürke,- egyszerű városi példány a többi közül. Szeretném hinni, hogy én is fontos vagyok annak a néninek, akit úgy várok, és tudom, hogy jönni fog, apró, csoszogó léptekkel, maga után vonszolva kerekes szatyrát. Szeretném hinni, hogy örül nekünk, amikor társaimmal együtt ellepjük ott a tér sarkán. Nem adhatunk neki semmit, hiszen csak az életünk van, hogyan is fejezhetnénk ki neki hálánkat? Csak szárnyainkkal verdesünk: ez olyan, mintha megtapsolnánk - így mondunk köszönetét. Apró, szürke madarad vagyok, Uram! Semmi különös: csak egy galamb a térről. Tudod, olyan, akiről azt mondják: tizenkettő egy tucat. Jelentéktelen, kis senki, akiről észre sem venni, hogy él, hogy van, hiszen csupán egy a megszámlálhatatlan többi közül. Mégis, biztosan tudom, Uram, hogy Te számon tartasz, észreveszel a sok „egyforma” madár között is, tudom, hogy fontos vagyok Neked - hiszen törődsz velem. Jól tartasz, mindenem megvan, amire szükségem van az életemhez, sőt, még többet is kapok, nagyobb ajándékot. A közelségedet. A szeretetedet, amivel körülölelsz, szelíden magadhoz vonsz, rám mosolyogsz. Nem morzsákat adsz, hanem Életet. Mindent. Riadtan is, piszkosan, szürkén is elfogadsz. Befogadsz. És megajándékozol. Örülök, Uram! Boldog vagyok. Látod? Vidáman verdesek a szárnyaimmal. Neked tapsolok. Szeretnék mindig ilyen egyszerű madarad maradni! Őrizz meg, Uram, a nagyravágyástól, attól, hogy fennhordjam a csőröm! Szeretnék, Uram kezedre szállni, és egészen közel lenni Hozzád. Ne engedj eltávolodnom szereteted tői! Taníts minden napomon megelégedéssel élni a Te ajándékaidból, és ne engedd, kérlek, hogy bármit is önző módon magamnak tart- ■ sak meg. Taníts úgy ajándékaidból élnem, hogy ajándék válhasson belőlem! Hiszen Te önmagad ajándékoztad oda azért, hogy nekem életem lehessen - örök életem. Küldj, indíts a térre, a többiekhez, a riadt, éhes és szomorú madár-társaimhoz, hogy megoszthassam velük, amit Tőled kaptam, hogy meséljek nekik a Te csodálatos, gondoskodó szeretetedről. Árról, hogy vársz ránk ott a tér sarkán, és nemcsak ott, hanem mindenütt, ahová csak szállunk, és hogy Te mindig, mindenütt egészen közel vagy. Madarad vagyok, Uram, akit magadhoz szelídítettél szereteteddel. Szárnyaimat bontogatom: boldogan repülök - FELÉD. vgy FÜLE LAJOS: Valakiért Valakiért valamit meg kell tenni Először púp a háton, majd háborító kötelesség, végül nehéz zsák, mit görnyedezve kell cipelni valahová, s akkor derül ki csak róla, hogy telve van arannyal, mikor elvittük már s letettük. Útonlévők, mi megértjük-é még idejében, hogy életünkből az marad meg, amit másokért tettünk?! FÜLE LAJOS: Az elég titka Az elég több a soknál a szépségből, a tehetségből, a sikerből, a szeretetből, az élet édes ízeiből. Sokan szeretnék ezt a többet, mert a sok - nem elég, mert a sok - kevés, mert az elég mértéke más, és más a lényege. Neked sokad van már, de nincs még eleged. Én ismerem az elég titkát és elmondom neked: Mid van, amit nem kaptál volna? Milyen végtelen sokat kaptál! S mindez meg is sokszorozódna, ha érte szívből hálát adnál. Tedd meg, ha teheted! Akkor... kinyílik fölötted az ég, fény hull szívednek minden zegzugába, és ez - elég. Benkő László emlékezete 1912-1994 1994. április 20-án vettek búcsút dr. Benkő Lászlótól mindazok, akik őt tisztelték és szerették. Temetésén elhangzott két beszéddel emlékezünk a Soproni Lyceum 1937-47-ig volt tanárára, a Lyceumi Magyar Társaság utolsó tanár-elnökére. * A Magyar Nyelvtudományi Társaság, az Eötvös Lo- ránd Tudományegyetem Bölcsészeti karának Mai magyar nyelvi tanszéke és mindenekelőtt Stiluskutató csoportja nevében búcsúzom kimondhatatlanul szomorú szívvel Benkő Lászlótól, a kiváló tanártól, magyar szakos tanárnemzedékek nevelőjétől, a kiemelkedő eredményességű kutatótól és mindnyájunk mindig derűs barátjától. Még egy fél éve sincs, hogy vidáman, tréfálkozva köszöntöttem születésnapján, és még három-négy héttel ezelőtt is-mint rendesen - egyenes testtartással, egészségesen, frissen megjelent havonként megrendezett stíluskutató csoporti tanácskozásunkon, és felkészülten, a tőle megszokott megfontoltsággal mondta el tanulságos hozzászólását, megjegyzéseit - és most itt állunk megrendültén, hogy elkísérjük utolsó útjára. A rá jellemző sokoldalúság megnyilvánult már 1930- ban, amikor a szegedi egyetemen tanári szakot választott. A magyar-némel-latin szak eleve tág teret biztosított számára számos disciplina irányában. Kedvelt területe volt a stilisztika (benne az írói, költői stílus vizsgálata) és a lexikográfia. O jelentette meg nálunk az első költői szótárt 1972-ben „Juhász Gyula költői nyelvének szótára" címen. De ő alkotta meg akadémiai doktori értekezésként az ilyen szótárak elméleti és gyakorlati kérdéseit tárgyaló monográfiát is: „Az írói szótár. A szépirodalmi nyelv és stílus lexikográfiai feldolgozása” címmel 1979-ben. És művelte a leíró nyelvtant, előszeretettel a mondattani részét, továbbá a nyelvtudománytörténetet : szép kis monográfiában mutatta be például nemrégiben Zolnai Béla munkásságát (Nyelvtud. Ért. 129. sz. 1990). Benkő László sokoldalúsága abban is megnyilvánult, hogy már egyetemi hallgatóként és később tanárként sokfelé megfordult. Egy évet a bécsi Collegium Hungáriámban töltött, aztán volt gimnáziumi tanár és igazgató nagyobb vidéki városokban, főiskolai tanár Szegeden, oktatott vendégprofesszorként a pozsonyi egyetem magyar tanszékén, és többször járt külföldön, előadóként, valamint kutatóként egyaránt. Elmondhatjuk, hogy meghatározó volt számára - a szegedi szülőhely és a szegedi tanulmányok hatásaképpen is - a népi témákhoz, illetve a nemzeti eszményhez való vonzódás. Erre mutat, hogy tudományos pályáját elindító egyetemi doktori értekezése, „A ’Halott vőlegény’ története” (1934) balladatípus-tanulmány. És ideillik második nagyobb munkája, az 1943-ban napvilágot látott „A falukutatástól a nemzetnevelésig” című dolgozat is. De az említett vonzódással magyarázható az is, hogy kandidátusi dolgozata tárgyául Veres Péter műveit választotta „A szépirodalmi stílus elemzése. Veres Péter szókincse és mondatfűzése" című értekezésében (Nyelvtud, Ért. 35 sz. Bp. 1962.). Jellemző volt azután Benkő László egész munkásságára az a nem gyakran tapasztalt jelenség, hogy különösen nagyobb műveiben rendszerint nem az addig kitaposott utakon járt, hanem új vagy kevésbé művelt diszciplínákat, részterületeket, illetve kevésbé vizsgált kérdéseket vett bonckés alá. Utalhatnék ismét a lexikográfiára, de sorolhatnám a stílusminősítést, a nyelvtudomány, benne a stilisztikatörténet egyes fejezeteit tárgyaló tanulmányait. És itt egy számunkra, a Stíluskutató csoport számára különösen fájaalmas tényre kell rámutatnom. A Benkő László professzor által oly szépen és eredményesen elkezdett stilisztikatörténeti tanulmányt - az 1950 és 1990 közötti négy évtized vizsgálatát - immár másnak kell befejezni. És még nem szóltam Benkő Lászlóról, az ízig vérig tanáregyéniségről, a ritka eredményességű, fáradhatatlan nyelvi ismeretterjesztőről és nyelvművelő kollégáról. Lacikám! Nagyon hiányzol nekünk is. Kiegyensúlyozott, derűs egyéniséged itt marad velünk. Isten veled, nyugodj békében! Szathmári István * Drága Laci bátyám! Hosszan sorakozó tanítványaid nevében szólok Hozzád. Azok nevében, akiknek közel 60 évvel ezelőtt a tanár bácsi voltál és akiknek az idő múltával az apai barátból lassan az idősebb bátyjukká váltál. Azok nevében, akiknek nemcsak megtanítottad a magyar és latin irodalmat, hanem mindent elkövettél, hogy egy életre élménnyé váljék az olvasás öröme. De az ismereteken túl egy életre szóló nagy ajándékot is kaptunk Tőled. Észrevétlenül az egymáshoz tartozásnak olyan fokát nevelted belénk, ami ennyi idő után is oly szorosan fűz egymáshoz bennünket és jellemzően asszonyaink jobban számon tartják találkozóinkat, mint sajátjaikat és gyermekeiket, sőt unokáikat hozzák el közénk. A történelem úgy hozta, hogy a legvéresebb és legkegyetlenebb idők egy részét is együtt töltöttük. Te akkor példát mutattál arról, hogy azok között a körülmények között is lehet és kell embernek maradni. Mindannyian ismerjük a természet megfellebbezhetetlen törvényét: aki megszületik, annak meg is kell halnia. Te most sietve mentél el, az ittmaradottak számára a legfájdalmasabb gyorsasággal. Mégis elmeneteled méltó volt Hozzád, mert munkád mellől keltél fel és „sétáltál Kharonhoz, hogy átvihessen a Styxen.” Egy szellemileg és fizikailag aktív élet méltó befejezése volt ez. Mi is jövünk. Még nem tudjuk, hogy mikor. Arra kérlek, addig készítsd el az odafönti osztálynaplókat, hogy kész legyenek, amikor becsöngetnek az odafönti órára. Te benyitasz az osztályba, elül a lelkek zsivaja, mi felüliünk a lélek-padokból. Te a megszokott ruganyos léptekkel fellépsz a lélek-katedrára, felénk fordulsz és azt mondod: üljetek le. Addig is a viszontlátásra, Laci bátyánk! S. Gy. A „...hol nincs első és utolsó vendég...” az a soproni evangélikus templom péntek délutánonként. A napos vagy akár szeles utcákon járó hétvégi emberek, turisták, vagy a heti munkát feledni vágyó soproniak, idősek és még iskolások jönnek, vagy csak tévednek be a tágra nyitott templomkapun. Hallgatják az orgona futamait, tekintetükkel körültapogatják a padokat, lehuppannak kicsit. Néhányan elmélyültek, magukba fordultak, mások a dallam ívét követik fejük mozgásával, s van, aki csak körbefordul, hallgatja Wedekind szavait „Á modern ember legendájá”- ról, összeteszi kezeit és csendben elhagyja a teret. Nincs meghívó, nincsen belépő, sem merev program. A templom előtt kisméretű lendületesen komponált, színes grafikába bújtatott betűk hívják fel a figyelmet arra, hogy odabent történik valami. Bach fúga szól, majd - világi viseletben - a lelkész Pilinszky János versét mondja. Goethe nyelvén hangzik a szöveg. Bach korálelőjátékok válaszolnak a vers ritmusára, azután a Fantázia c-mollban. I Világosságom és segítségem az Úr, kitől félnék? Életemnek ereje az Úr, kitől rettegnék ?"- halljuk a 27. zsoltár bizonyságtételét. Nem irodalmi est ez, nem is orgonakoncert. Reményről, bizakodásról, bátorságról és belátásról, örömről és gyógyításról, a közösségben való feloldódásról halljuk szólni a prédikátort. Hitről, reményről, szerétéiről szól a zene is mindnyájunkhoz, a még nem hívőkhöz is, hiszen „a zene természettől fogva kapcsolatban van velünk, és erkölcseinket vagy megnemesíti, vagy kiforgatja” (Boethius: A zenéről). Egymásra rímel ember és orgona hangja. Az arcok kisimulnak. A pillantások most senkit és semmit nem rekesz- tenck ki: Jézus arca, Péter és Pál alakja, a szemközt ülő asszony fáradt kezei, ráncai egyaránt elférnek szemünkben. Az orgona hangja, a szavak ritmusa az Isten házában megajándékoz bennünket a szépséggel, melyben önmagára találhat a lélek. Rendező nincs, se forgatókönyvíró. Az orgonánál az egyház kántora, a szövegeket, imákat a soproni gyülekezet fiatal német lelkésze mondja minden pénteken estefelé. S mi egyre többen leszünk, akiknek erre a csendes lelki órára szüksége van, „hogy visszatérve éjszaka szobánkba elfogadjuk az elfo- gadhatatlant". (Pilinszky János) Szála Erzsébet í t
