Evangélikus Élet, 1993 (58. évfolyam, 1-52. szám)

1993-06-06 / 23. szám

Evangélikus Élet 1993. jún. Közös gyökerek - határon innen és túl Neunkirchen - Sopron 1993. május 2. Amikor gyülekezetünk meghí­vást kapott a jelzett napra, hogy részt vegyen az alsó-ausztriai Neunkirchen templomának 130. felszentelési évfordulója ünnepsé­gén, nem tudtuk még, milyen sok a közös gyökerünk. Ezek a múltbeli gyökerek a tör­ténelem talajának mélységében, a két evangélikus gyülekezet 60 kilo­méteres távolságában és több mint 300 éves távlatában mai napig ösz­­szekötik határon át is. Nem mellé­kesek a helyi gyökerek sem: Neun­­kirchen körzetében élő protestán­sok évente kétszer (1836), majd négyszer tarthattak istentiszteletet. És még ez is hitük szabad gyakor­lásáért vívott kemény küzdelem gyümölcse volt. De az alsó-ausz­triai lelki talajból nőtt ki Gerengel Simon, aki mint aspangi lelkész, Luther iratait olvasva jutott el az „egyedül kegyelemből üdvösség” reformátori meggyőződéséhez. Ezért Salzburgban fogságot szen­ved. Majd innen szabadulva, Sop­ronban lesz lelkész 1565-től, a gyü­lekezet megalapításától. Munkás­sága olyan gazdag, hogy csak Ká­téját említjük, melyet még az év­század elején is használtak Auszt­riában. Közös gyökérre találunk a templom szentelésének ünnepén is. 1863. május 17-én tartott avatásról ezt írja dr. Kolatschek lelkész: „Mély, kitörölhetetlen benyomá­sokat vittünk az ünnepségről ma­gunkkal otthonainkba...” Ebben az áldásközvetítésben az egyik soproni lelkész, Kolbenheyer Mór is eszköz volt, aki a szentelés_aikaJ- mával úrvacsorát osztott. Az ő ide­jében épült a soproni templomunk tornya, és abban az évben helyez­ték a torony csúcsára a keresztet, amikor a neunkircheni templomot szentelték. A jelenben is élő közös gyökér örömteli valósága átjár a templomi ünnepen, amikor a neun­kircheni gyülekezet felügyelőjének, Hans H. Brunnernek a köszöntése és igeolvasása hangzik. Ő ugyanis Brunner János volt soproni espe­res-lelkésznek a dédunokája. Brun­ner lelkész pedig Kolbenheyer Mór leányát vette feleségül. Vérszerinti és gyülekezeti gyökerek így kapcso­lódnak a két gyülekezet múltbeli és jelenbeni szolgálatában. És mégis a legerősebb gyökér, mely összeköt, az Isten igéje és ez a 130 éves évfordulón erőteljesen hangzott Hellmut Sanier szuperin­tendens igehirdetésében. Az alap­ige egyrészt a 103. zsoltárból, más­részt Zsid 13,8-ból hangzott. Utóbbi a templom külsején szere­pel: Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz. Ezért áld­hatja lelkünk az Urat! - A köszön­tések sorában az osztrák egyházi és világ vezetők, a helyi polgármester meleg szavai mellett egy szlovák (Piestanyból) gyülekezet lelkésze is áldást kívánt. A soproni gyüleke­zet és küldöttsége nevében e sorok írója 2Kor 5,17 alapján osztozott a jubiláló gyülekezet örömében. Összetartozásunk örömteli, nem­csak mert 130 évvel ezelőtt építke­ző gyülekezetek voltunk és pár éve együtt örvendezhettünk a kerítés­bontásnak, hanem a Krisztusban megvalósuló új teremtésnek,, ami­kor élő templomok lehetünk Őben­ne. A régiek elmúltak, ezért nem szabad begyógyult sebeket felszakí­tanunk. Jézus nem azért mutatta meg feltámadása után sebeit, hogy sajat sebeinkre emlékezzünk, ha­nem örüljünk az élő Úr sebeivel megújuló testvéri kapcsolatoknak. Ennek a kapcsolatnak a kifeje­zésére adta át Kebelei Ferenc a sop­roni gyülekezet felügyelője Ma­­gyarné Derszib Éti művészi képét templomunkról, mely a neunkir­cheni lelkész, Ernst Hofliansl leg­utolsó levele szerint, a lelkészi hi­vatal falára került. A gyülekezeti élet jövőjét így látja: „Visszanézés segit, hogy az elődöket és az alap­vetéseket el ne felejtsük. Aki azon­ban kezét az eke szarvára tette, hogy új ugart szántson, a jövőbe kell néznie. Olyan jövőbe, melyet békességben, igazságban és a te­remtett világ lelki alapozásában kell kialakítani...” Hozzátehetjük, hogy ebben a jövő-képletben is kö­zösek a gyökerek. Különösen, ha ifjúságunkra nézünk. Amint a neunkircheni fiatalok éneke szí­vünkbe szántott, ugyanúgy új ugar-törését jelezte érettségiző li­­cistáink Kolbenheyer egykori pa­rókiája melletti szerenádja egyik ifjúsági énekében: „Későre jár...“ Csak el ne késsünk a közös gyöke­rek felismerésében, és fiataljaink életébe történő plántálásában! Szimon János Húsz éve hunyt el Kuthy Dezső Ha elővesszük idei Evangélikus Naptárunkat, szép megemlékezést ol­vashatunk benne az 1973-ban 85 éves korában elhunyt Kuthy Dezsőről, aki a húszas-harmincas években Egyetemes Egyházunk főtitkára, majd 1944-1946- ig az akkori Dunáninneni Egyházkerü­let püspöke volt. Luther Márton volt az eszményképe, és külsőlcg-belsőlcg hasonlitott is hoz­zá. Mindig örömmel említette, hogy november 11-én, Luther Márton ke­resztelésének napján született. Liilms­­dorf Károly Luther-képéhcz ö volt a modell, de szervezőkészsége is a refor­mátoréra emlékeztetett. Missziói gyü­lekezeteket szervezett Monoron, Ve­­csésen (most pünkösdkor éppen 70 éve) és Szolnokon. Ezeknek a gyülekezetek­nek az életét mindvégig szeretettel, fi­gyelemmel kísérte. A monori és a szol­noki templom építésénél a wittenbergi vártemplomot tekintette mintának. Egyházunk Nyugdíjintézetének szerve­zése, valamint a Luther Otthon meg­alapítása és igazgatása ugyancsak az ő nevéhez fűződik. Vendégszeretetében is reformátorunkhoz hasonlított. Szíve­sen fogadta látogatóit idős korában is pestszentlőrinci házában, melynek egyik szobája Luthcr-szoba volt, wit­tenbergi mintájú bútorokkal. Az apos­­—tdi-mtést:-alázattal különbnek tartsá­tok egymást magatoknál, éppúgy kiáb­rázolta szeretetreméltó személyiségé­ben, mint a 8. parancsolat lutheri ma­gyarázatát: felebarátunkat inkább mentsük, jót mondjunk róla, és min­dent javára magyarázzunk. Istennek nagyon hálásak lehetnek azok, akik ismerhették öt. Halála napjának huszadik évfordu­lóján, május 18-án, a pestszentlőrinci temetőben a virágokkal borított sírnál a családdal együtt ott állt a Pestszentlő­­rincről, Pcstszentimréről, Vecsésről, Monorról, Balassagyarmatról és más­honnan érkezett cmlékczők serege. Az apostoli biztatásra (Zsid 13,7) hivat­kozva idézte föl Szebik Imre püspök Kuthy Dezső életútját, munkálkodá­sát, egyházvezetői bölcsességét és hűsé­gét, majd a Zsolt 90,12 alapján - Taníts úgy számlálni napjainkat, ho§y bölcs szívhez jussunk! - igehirdetésében ar­ról szólt, hogy ki az igazán bölcs. Ha­vasi Kálmán pestszentlőrinci lelkész imádsága után Nagy Miklós, a Luther Otthon lakója szólt a 25 éven át műkö­dött egykori iazgatóról, és felolvasta Hursán Pál örökös tiszteletbeli elnök megemlékezését. Végül Cselovszky Fe­renc monori lelkész méltatta Kuthy Dezsőnek a monori gyülekezet megala­kulása és további élete érdekében kifej­tett működését. Az igaznak az emlékezete áldott. (Péld 10,7.) Marschalkó Gyula MEGHÍVÓ EGYÜTT-EGYMÁSÉRT AZ EGÉSZSÉGESEBB EGYHÁZÉRT Evangélikus Lelkészek Országos Erőnléti Bajnoksága Harta, 1993. június 12. Reggel: 8 óra Nyitó áhítat a templomtéren magyar és német nyelven dr. Harmati Béla püspök Utána: Tájékoztató a verseny rendjéről, nevezések leadása 9 óra A verseny kezdete sorrendben: súlyemelés fekvenyomásban, mezei futás, evezés (kajak) Vi 12 Futballmérkőzés a két egyházkerület között Du.: 1 óra Ebéd a Duna partján Vj4 Eredményhirdetés a templomtéren, díjak átadása Utána: Záró áhítat magyar és német nyelven (Káposzta Lajos esperes) ViS Népitánc bemutató 5 óra Térzene Egész nap kiegészítő sportjátékok: pingpong, korongcsúsztatás, amatőrrádiózás, búvárbemutató, kiállítás. Június 13. vasárnap: De.: VA0 óra Magyar-német nyelvű istentisztelet a templomban. ígér hirdet: Hans-Jörg Samrook lossburgi lelkész. Az istentisztelethez csatlakozóan orgonahangversenyt tartunk. Minden érdeklődőt szeretettel várunk! „Az Ür érkezése” rímmel, vallásos versekből szavalóversenyt rendeztünk egyházi gimnáziumok részére - első ízben - a Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnáziumban május 8-9- én. A magyar líra legszebb istenes versei hangzottak el az Ómagyar Mária Siralom­tól, Túrmezei Erzsébet verseiig, a 12 fele­kezeti iskola 21 tehetséges tanulójának előadásában. Célunk azonban nemcsak keresztyén szellemiségű költői értékek közvetítése, hanem ismerkedés, kapcsolatteremtés az iskolák között. Ezért köszönjük mind­azoknak, akik felismerték és megértették ezt a törekvést, azonosultak velünk, vállal­koztak a kétnapos közös ünneplésre, ne­mes „versenyre”. E kezdeményezéshez já­rult hozzá felkérésünkre a Közoktatási és Művelődési Minisztérium, egyházi vezető­ségünk és Szebik Imre püspök erkölcsi tá­mogatása. Nyíregyháza város önkormány­zata, a helyi református, római, görögka­tolikus és evangélikus egyház ajándék­­könyvekkel segítettek. Kedves vendégeinket - a szavalókat és felkészítő-kísérő tanáraikat - a gimná­zium diákjai, tanárai és a gyülekezeti ta­gok látták vendégül. Eljöttek a református gimnáziumok versmondói Budapestről, Sárospatakról és Debrecenből. Itt kö­szönthettük a hajdúdorogi görög-, a kis­­várdai és nyíregyházi római katolikus és a 6 evangélikus gimnázium szavalóit is. E sokszínű kórus hangjain szólalt meg Is­ten gazdag kegyelmének dicsérete, az em­beri bűnbánat alázata, a felebaráti szeretet parancsa. A zsűri is magas színvonalú versbemu­tatónak ítélte a találkozót. A szép teljesít­ményeket könyvjutalommal, kisebb aján­déktárgyakkal és pénzösszegekkel is érté­keltük. Kiemelkedően szép teljesítményükkel az első helyezéseket elérő tanulók: Adorján Éva (Budapest, Fasor), Öhlniüller Eszter (Bonyhád), Szabó Renáta (Debrecen), Ger­­gácz Erzsébet (Sopron), Perger Balázs (Bonyhád) és Tóth Tímea (Kossuth). Különdijat kaptak: Jónás Irén (Oros­háza) a nyíregyházi evangélikus gyüleke­zet, Sárosdy Eszter (Kazinczy-érmes, Bpest., Református Gimn.) a Szabolcs- Szatmár Megyei Könyvtár, Molnár Irén (Kisvárda, Kát. Gimn.) egy kisvárdai öreg­diák, Bakos Rebeka (Bpest., Ref. Gimn.) Nyíregyháza Város Önkormányzata, Ko­vács Lajos (Hajdúdorog Görögkat. Gimn.) a Bessenyei Társaság, Kriszt Éva (Debrecen) és Nádasi Noémi (Deák-téri) a nyíregyházi „Kossuth-diák” szerkesztősége, György- Horváth Zsuzsa és Süli Katalin (Sárospatak) egy pataki öregdiák által felajánlott külön­­díjakat vették át. A verseny szünetében diáktalálkozót szerveztünk, amely - úgy érezzük - nagy­ban hozzájárult a résztvevő diákok kölcsö­nös ismerkedéséhez. E találkozót szeret­nénk minden évben megrendezni, hagyo­mánnyá tenni. Reméljük, jövőre viszontláthatjuk az egyházi gimnáziumok versmondóit itt a Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Gimná­ziumban. Palotai Erzsébet Legyőzhetők-e a konfliktusok? Május 9-13. között Budapesten talál­kozott és „médiakonzultációt” tartott 20 európai ország kisebbségi evangélikus egyházának képviselője, - egyházi veze­tők, újságírók, rádió- és tv-szerkesztők. A konzultációt a KALME szervezte, közö­sen az európai titkársággal és a világszö­vetség missziói és fejlesztési bizottságával. A KALME több mint 15 éves fennállása alatt ez volt a harmadik ilyen talácskozás. (Az első Stuttgart mellett, a második Bécs közelében volt.) Paul Weiland, a KALME elnöke megnyitójában vázolta, hogy hár-. más témát kell megbeszélni: egyház konfliktusok, -j kommunikáció. Egyik alapelóadást Harmati Béla püspök tartot­ta, a múlt felméréséről és eseményeinek fel­dolgozásáról. A munkához „átfogó kriti­kai, történeti és teológiai analízisre van szükség.” Egyházunk múltjának felméré-A megnyitó elnöksége A genfi központ munkatársai séról és bűnbánatáról, a megújulás szüksé­géről szemléletes példát az 1990. május 17-i déli kerületi presbitérium nyilatkoza­tának bemutatásával adott. Hermann Pit­­ters erdélyi teológiai professzor az egyház múlt rendszerbeli hallgatására mutatott, a bűnbánat és új tájékozódás szükségét hangsúlyozta. A konfliktusok feldolgozását az egyházi médiumok felöl Fritz Westphal francia egyházi újságíró így látta: az újságírótól objektivitást várnak, tisztességgel kell bánni a témával. A bibliai üzenet az igaz­ságosságot kívánja, ne essünk különböző árnyalatok fogságába. A konfliktusok feldolgozására példákat dolgoztak fel újságírók írásban, rádiósok és televíziósok riportok készítésével. Ez gyakorlati segítség volt számukra. Minden reggel bibliatanulmány segítette a témá­ban való elmélyülést, a konzultáció befeje­zése a fasori templomban tartott úrvacso­rái istentiszteleten történt, melyen Peskó György orgonaművész játékát is meghall­gatták a résztvevők. Egyik este egyházunk fogadást adott a találkozó vendégeinek, akik között mindvégig ott volt Ngoy Ka­­sukuti zairei evangélikus püspök is. Az est alkalmas volt arra, hogy megismertessük egyházunk mai életét is, különböző mun­­kaágak szolgálatát. Konfliktusok ezután is lesznek és egyhá­zi újságíróknak, a rádió és televízió mun­kásainak újra és újra szükségük lesz nyi­tottságra, igazságra törekvésre és tanulás­ra, hogy a megoldásban segítsenek. tszm Vendégek köszöntése a fogadáson Sötétségem Meghökkentő, szinte visszariasztó a címszó. Ugyan ki vállalná, hogy saját, személyes „sötétségéről” be­szél, sőt vall? Nos, a világtörténelemnek az az alakja, aki egyszemélyben volt szabadsághős, költő, dinaszti­alapító király és próféta: Dávid. Az ő hálaimája a 18. Zsoltár, s ennek egyik mondata (29.v.) hangzik így: „Az Úr, az én Istenem megvilágosítja sötétségemet.” Úgy látszik, egy kis önismeretért sem kellett a szom­szédba mennie, alázatos bátorsággal is meg lehetett áldva. Talán nekünk sem árt - lévén rá okunk - ha önvallomásába belemélyedünk. Létezik személyes sötétség is. Ez a bőrünkön belüli homály mindazt takarja, amit szörnyű kellemetlen volna észrevennünk magunkban. Bezzeg meglátjuk másokon, s ha ilyenkor önkéntelen kárörömet vagy aránytalan felháborodást érzünk, akkor rá lehetne­­kellene döbbennünk: önmagunknak egy le- és kitaga­dott darabjával találkoztunk. Ám az efféle felismerési lehetőségek kihagyása is jellemző sötétségtünet. Egyé­nek és kisebb-nagyobb közösségek - nemzetekig, val­lásokig menően - hajlamosak törölni azt, ami zavarná az önmagunkról alkotott, jobbára túl szép képet. (Utóbb az élet minden ilyesmiért késedelmi uzsoraka­matot számol fel, amit a címzett „nem ért” s méltat­lankodással fogad.) Ehhez csak Nietzschét hadd idéz­zem az emlékezethamisításról: „A memóriám azt mondja: Te ezt tetted. A büszkeségem így felel: Én ilyet nem tehettem. S akkor aztán az emlékezetem enged.” Hányszor áll ez a kollektív „memóriazavar­ra” is... Az egzisztenciális sötétség szelektív vakság: min­dent hamarabb hajlandó meglátni, mint személyes ren­deltetését. Azt, hogy nem a magamé vagyok, s akkor töltöm be küldetésemet, ha Gazdám: a Mindenható eszközének bizonyulok. így aztán életem legizgalma­sabb kérdése: Hogyan találok rá napról napra jobban az Istentől nekem egyénileg rendelt útra? S ez a ke­resztyén értelemben vett önmegvalósítás! A „sötét­ség” ennek szem elöl tévesztése, amikor még az Istent is amolyan segédmunkásnak vagy alkalmi „mentős­nek” szeretnénk beszervezni az életünkbe, s ez volna a vallás feladata. Ezzel szemben a megtérés átállás isteni hullámhosszra, hogy ne legyünk félelmeink, vá­gyaink és indulataink játékszerei. A legtöbb embernek az a célja, hogy lehetőleg kedve szerint élhessen, ki­­ügyeskedve-kitiporva az életből (jobb esetben fino­mabb módszerekkel), ami neki szerinte jár. Közben persze sokszor ütközik hasonló törekvésekkel, ami kétoldali keserűségeket, netán gyűlölködéseket okoz. (Már Ábel útjában volt Káinnak.) „Sötétségben” túl sok a személyi karambol, nekem ő a „sötét alak”, neki én, hiszen a vakság törvényei dirigálnak. Vakbuzgó korában Saulus Pál is így volt ezzel. Amikor Krisztus megjelent neki, napokra belevakult isteni fényességébe (ApCsel 9,8), ám ez az új világos­ság egész további életében vezérelte. Isten elsősorban úgy irgalmas, hogy „irgalmatlanul" ránk lobbantja világát. Ezzel üdvös kétségbeesésbe lök: radikálisan kiábrándít önmagunkból (kegyes öntetszelgéseink­­ből, kollektív illúziónkból is), de a mélységből kiemel: megajándékoz önmagával, merő kegyelemből megbo­csát, s a továbbiakban ennek a szeretetnek táptalaján, légkörében élhetünk. Ez a megújulás szigorúan egyedi! Lehetne más? Az orvos sem általánosságokat mond, ha egyszer engem vizsgált meg, s nem a herkópátert. Ilyenkor nem fele­barátom „különbejáratú” sötétségéről esik szó, ha­nem csakis az enyémről, hiszen a kegyelemnek is én vagyok a címzettje, nem más. Az Áldott Orvos a legszemélyesebben vesz kezelésbe, hisz ez holtig tartó élet-helyreállítás! Ez a mélyen egyéni kézbevétel, meg­világítás ellentmond minden vallási uniformizálás­nak, mely a személyi jellegzetességeket belemángorol­ná az ily módon kezelhetőbb kegyességi „közmasszá­ba”. Ám épp ennek jegyében üdítően fontos indivi­duális adottságaink folytatólagos fölfedezése ember­társainknak (is) javára. Ahol erről megfeledkeznek - talán lelki vezetők titkos uralkodásvágyából eredően -, ott a hitélet ellaposodik, megfakul, mert a spirituá­lis kollektivizálásba belesápad az élet. A lelki is! Lám: keresztyén köntösű, farizeusi árnyalatú ho­mályaink, tisztázatlanságaink is égi villámfényre vár­nak : hátha észrevesszük őket, s nem vakítjuk magun­kat tovább - különben egyszer csak beáll és rögzül a vakság! „Fénysugarat ad nekem Istenem a sötétség­ben” - mondja az új fordítás. Vaskos kötet szólhatna arról, hogyan lehet embertelenül hirdetni s alkalmazni bibliai kijelentéseket igazi szeretet híján. „Magadénak teremtettél, Uram, s nyugtalan a szí­vünk, míg meg nem nyugszik benned” - szól vallomá­saiban Augustinus. Ki tette lehetővé ezt a megbéké­lést? Az, akinek halálakor háromórás sötétség borult a világra (Mt 27,45), s feltámadásának fényeitől még övéi is megrettentek. Egyedül ő mondhatta: „Én va­gyok a világ világossága" (Jn 8,12). Az ő jelenlétében nem egymás sötétségére sandítanak tanítványai, ha­nem a sajátjuktól ijednek és tisztulnak meg, mert ez a Jézus a kegyelem napsugara. Közelében egyre job­ban ráébrednek sötétségeA/re. De még nyilvánvalób­bá lesz, hogy ő az én világosságod/. Dr. Bodrog Miklós A magyarországi Szlovák Kutató Intézet Szimpóziuma Békéscsaba, 1993. május 15-16 Május második hétvégéjén került először megren­dezésre a magyarországi Szlovák Kutató Intézet Szimpóziuma. Ezen a tanácskozáson napvilágra ke­rültek a magyarországi szlovákokkal kapcsolatos leg­újabb tudományos kutatások. Az elhangzott előadá­sok szociológiai, történelmi és néprajzi témákat ölel­tek fel. Ezen az ülésen képviselték magukat külföldi szlovákok is. Romániából, a Temesvári Egyetem­ről, Vajdaságból, Amerikából és természetesen Szlovákiából, a Szlovák Tudományos Akadémiá­ról és az egyetemekről is. Sőt az anyaországból a Matica Slovenská igazgatója és egy parlamenti képviselő is eljött és elhozták magukkal a Szlovák Parlament üdvözletét. Magyarországról is több tu­dományos intézmény képviselte magát, mint MTA, ELTE, Juhász Gyula Tanítóképző Főisko­la, a magyarországi Horvát Kutató Intézet, a Pécsi Tudományegyetem, az Országos Idegennyel vü Könyvtár, az Esztergomi Tanítóképző Főiskola. Továbbá a magyar kormány, a budapesti, megyei és helyi önkormányzatok, s a Szlovák Kulturális Intézet. A szimpóziumra meghívták a helyi és kör­nyéki evangélikus gyülekezetek képviselőit, sőt az Evangélikus Teológiát is, amelyet dr. Selmeczi Já­nos professzor és jómagam képviseltünk. Az értekezés tulajdonképpeni célja a mai tudomá­nyos kutatások s ezek eredményeinek ismertetése és megvitatása volt. Két napon keresztül folytak az elő­adások. Az egyik nap együtt volt az egész csoport, másnap külön néprajzi és történelmi szekciókba ülé­seztünk. Ezúton is szeretnénk megköszönni dr. Gyivicsán Annának s a szimpózium szervezőinek, hogy a Teoló­giáról is részt vehettünk ezen az alkalmon. Annak reményében, hogy most már a társadalmi változások után az Evangélikus Egyház is mindent meg fog tenni a hazai szlovákság fennmaradásának érdekében. Szpisák Attila teol. halig.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom