Evangélikus Élet, 1993 (58. évfolyam, 1-52. szám)

1993-06-27 / 26. szám

Köszöntjük dr. Muntag Andor professzort Teológiai Akadémiánkon, dolgozószobájában beszélgetünk dr. Muntag Andor­ral, az ószövetségi tanszék professzorával, abból az alkalomból, hogy e napokban tölti be 70. életévét. Évfolyamtársak voltunk. Bizonyára megérti az olvasó, hogy barátokként, tegeződve beszélgetünk. közül valaki, akit „főrabbinak” tartottak és ügyelt arra: hogy mindenki megbarát­kozzon a héberrel. Az első évünk végén Leskó Béla és Szabó Gyula sétára invitált és később tűnt ki, hogy a beszélgetés célja az volt, hogy megvizsgáljanak és az addigi „főrabbi”, Szabó Gyula átadta a tisztet. Attól kezdve az első éveseknek folyamato­san tanítottam a hébert. Belenőttem a hé­ber tanításba. Szerk.: Mindez előre vetítette azt, hogy egyszer a tanszékre bekerüljél. Mikor tör­tént ez? M. A.: 1973-ban. Akkor nem is volt más, aki harminc éven keresztül az Ószö­vetséggel foglalkozott volna. Meg kell mondani, hogy az akkori helyzetben nem volt könnyű személyemet elfogadtatni, de Káldy püspök kijelentette, most azt akar­ja, hogy ne a politikai, de a szakmai szem­pont győzzön. Meg kell mondanom, akkor éreztem magamat a helyemen, amikor ide kerültem a teológiára. Szerk.: Az a bizonyos harminc esztendő különböző gy'ülekezetekben telt el. Mit tu­dott felhasználni az Ószövetségben tudós lelkész a gyülekezeti munkában? M. A.: Voltam segédlelkész Szegeden, Rákoskeresztúron és Zuglóban. Tíz év alatt rengeteg időm volt tanulásra, mert a segédlelkésznek nem volt akkora felelőssé­ge, mint a parókusnak. Szegeden biblia­iskola indult, ezt rám bízták, rákoskeresz­túri szolgálatom idején a Fóti Mandák Otthonban és a Missziói Intézetben is kér­tek tanításra. Eléggé beledolgoztam ma­gam, sokat olvastam könyveket és soha Szerkesztő: Első kérdésem, mi volt az indíték, hogy éppen a héber nyelv és az ószö­vetségi tudomány felé fordultál? M. A.: Éppen ötven éve lesz ősszel, hogy Sopronba az egyetemre megérkez­tünk. Én érettségi után két évet dolgoz­tam, azután mentem a teológiára és azt tűztem magam elé: itt csak tanulni kell! Izgatott a héber, mert ez valami egészen újnak tűnt. De Deák János professzorunk éppen evangelizált valahol és hetekig nem tartott órát. Szereztem egy héber nyelv­tant és megtanultam a betűket. Mikor megérkezett, az első órán tartott egy nagy prédikációt, majd elmondta, hogy Bibliát kell olvasni, naponként három oldalt és igy egy év alatt el lehet olvasni. Ezután maradt még tíz perce, felrajzolta a táblára a héber mássalhangzókat, magánhangzó­kat és az Írásjeleket, majd azt mondta, hogy másnap a következő órán már olvas­ni kell tudni. Szerk.: Emlékszem a közös nyelvtanulá­sunkra, mennyivel könnyebb volt. Es a bib­liaolvasást is megfogadtad? M. A.: Mindig egy kicsit előrejártam a tanulásban, ezért tudtam segíteni évfo­lyamtársaimnak De megfogadtam a bib­liaolvasási tanácsát is - bár először én is „favágásnak” tartottam, azután arra gon­doltam, tapasztalt keresztyén ember mondja, biztosan van benne valami. Az első évben kétszer olvastam el a Bibliát, s ebben lóként az Ószövetség szerepelt, egyre jobban érdekelt. Szerk.: Tudományos munkádnak egy másik irányát is ismerjük, szereted és olva­sod Luthert. Honnan ez a szeretet? nem hagytam abbas a Biblia folyamatos olvasását. Már nem tudom, hányszor ol­vastam el, csak azt jegyeztem fel, hogy teo­lógus éveim alatt kilencszer, azután éven­ként. Szerk.: Könyveket is írtál? M. A.: Igen, még Szegeden foglalkoz­tam bibliakörben Jób könyvével, sokat ol­vastam hozzá és tudásomat az is gyarapí­totta, hogy 1948-ban beszervezett Deák professzor a bibliafordítás munkájába, így igen fiatalon kerültem ennek a munkának közelébe. Amikor 1975-ben megjelent az új fordítás, az egyetlen voltam, aki végig részt vett ebben a munkában. Ugyanakkor láttam azt, hogy ez a munkám rengeteg segítséget ad a gyülekezeti munkában. Jó principálisaim voltak, akik mellett sokat tanultam és hagytak tanulni, így Kosa Pál és Scholz László, - nekik hálás vagyok ezért. Külföldre csak professzorságom ide­jén, - ötvenéves korom után - jutottam el és ezek a találkozások külföldi professzo­rokkal rengeteget jelentettek. Több mint négyszáz professzorral, akiknek addig csak könyveit ismerhettem. A külföldi kapcsolatok a teológiában felbecsülhetet­lenek. Szerk.: Készül-e újabb könyv? M. A.: Együtt van Jónás könyve, a Ge­nezis 1-11 fejezete, Malakiás és Dániel könyvét pedig még rendezni kell. Ószövet­ségi bevezetésem egyetemi jegyzetben van, ószövetségi teológiát - ha az Úr akarja és élek - talán össze tudok állítani. Köszönöm a beszélgetést és kívánom, hogy továbbra is segítsen és áldjon az az Úr, aki eddig kitartást és erőt adott, hogy pályá­dat igy fussad, ahogy most néhány felvilla­násban láttuk. Tóth-Szöllős Mihály Ki gondolta, hogy ez Sopronban is lehetséges lesz! Annaberg-Borostyánkő konferencia 35. találkozója Evangélikus Élet 1993. június 27. Pedig, ha Sopron történelmi és egyháztörténeti vonásait figyeljük, akkor észrevehetjük, hogy a „nyu­gati őrszem” szolgálatát igyekezett betölteni. Nemcsak a veszélyeket látta meg, mint élesszemü „határ­őr”, hanem helyzeténél fogva távo­labb láthatott, hogy hol, mikor és minek-kinek lehetett határt nyitni. Nyitva volt a város „kapuja” első­ként a reformáció számára, és Sop­ron határában szögesdrótkerítést vágtak szét a közelmúltban, hogy emberek béklyóktól szabadulhas­sanak. Akik a „szabad” határon és „nyitott” kapun átjutottak Auszt­riába több sebtől vérezve, szüksé­gük volt lelki gyógyulásra. Ezt vál­lalta az ottani Magyar Lclkigon­­dozó Szolgálat is. Az Annaberg- Borostyánkő konferencia jubileu-Posztgraduális továbbképző tanfolyam a Teológiai Akadémián A magyarországi protestáns teoló­giai intézmények többéves előkészítő munka után a Világbank és a Művelő­désügyi Minisztérium által kiirt pályá­zat elnyerésével megrendezhették 1992- ben az első, 1993-ban pedig a második nyári posztgraduális teológiai tovább­képző tanfolyamukat. Ebben az évben újra az Evangélikus Teológia ad ott­hont a tanfolyamnak. A cél mindenekelőtt a hazai teológiai M. A.: Abban az évben egyháztörténet- kutatás tudományos szintjének cmelé­­ből Lutherről hallgattunk előadást és' '''Ser-Ezért á tdHfólyamón váló részvctel­­megismertení, ménityire biblikus Lúttíef,' ' ■'^hívjukomindazokat, akik teológiai aki javarészt az Ószövetségből vette elő­adásai alapját. A kettőt így összekapcsol­tam. Később megismertem, hogy nemcsak Luther biblikus, de a Biblia is mennyire lutheránus. Összehasonlítva az adatokat, amiket életrajzából és műveiből tudunk, azt mondhatom, hogy az Ószövetség pro­fesszora volt. Sokat olvastam Luthert, elő­adásait. 1 Szerk.: Teológiai tanulmányaink idején másoknak is sokat segítettél a héber nyelv elsajátításában. Ezt csak úgy „magadtól" tetted? M. A.: Akkor még volt a teológusok tanulmányaik elvégzése után valame­lyik teológiai szakágban elmélyültebb ismeretekre szeretnének szert tenni. Különösen fontosnak tartjuk azok részvételét, akik külföldi tanulmányútra készülnek, vagy ösztöndíjas tanulmá­nyaik során megszerzett ismereteiket a lelkészi szolgálat sok terhe mellett sem akarják kárba veszni hagyni. Segítséget kívánunk nyújtani a doktori disszertá­cióra készülőknek is. A tanfolyam helye és időpontja: H—1141 Budapest, Rózsavölgyi köz 3. Tel.: (1) 1-636-451. Fax: (1) 1-637-454. Szállást az ugyanazon a telken fekvő Teológus Otthonban tudunk biztosíta­ni két, illetve háromszemélyes szobák­ban. Ebben az évben mind a hat teológiai szakból két héten át párhuzamosan tartjuk tanfolyamunkat 1993. július 5-16-ig. Az első héten július 5—9-ig, hétfőtől péntekig magyar előadókkal, a második héten július 12—16-ig külföl­di előadókkal. Jelentkezés: Jelentkezni a fenti címen lehet dr. Cserháti Sándor professzornál. Je­lentkezéskor közöljük nevünket, pon­tos címünket, foglalkozásunkat (beosz­tásunkat), teológiai érdeklődési körün­ket és adott esetben azt a témát is. amit szeretnénk a szemináriumokban megvi­tatni. A jelentkezéssel egy időben küld­jünk 500,- Ft jelentkezési díjat is, amit részvétel esetén beszámítunk a részvé­teli díjba. Részvételi díj: Két hétre szállással és teljes ellátással: 7000,- Ft. Egy hétre szállással és teljes ellátással: 3500,- Ft. Ha valaki a közbeeső hétvégére is ma­rad + 1200,- Ft. Egy napra vagy rövi­­debb időre: reggeli 60,- Ft, ebéd 150,- Ft, vacsora 90 - Ft, részvételi díj: 100,- Ft. A határokon túlról érkezőknek és indokolt esetben belföldieknek is ked­vezményt biztosíthatunk! Külföldi előadók tolmácsolásáról gondoskodunk! FOGADJATOK BE EGYMÁST - NEHMET EINANDER AN Ez volt a témája a 25. Német Egyházi Napoknak (Kirchentag), melyet június 9-13. között Mün­chenben a Bajor Evangélikus Egy­ház rendezett. Ez volt az első kö­zös Kirchentag azóta, hogy a két Németország egyesült. Az Egyházi Napokra meghívást kapott egyhá­zunk is, mint a bajor egyház társ­egyháza. Mintegy kétszázan vet­tünk részt, akik részben München­ben, részben pedig mint testvér­­gyülekezetben Schrobenhausen­­ben kaptunk szállást. A csoport lapzártakor érkezett haza, így most csak bejelentjük, hogy követ­kező számainkban beszámolókat fogunk közölni a Napokról és ott szerzett élményeinkről. Szerkesztő mi találkozójára ezért hívták a Sopronból 1944-1957 között el­származottakat, akik Bécsben, Kismartonban és Észak-Burgen­­landban telepedtek le, kismartoni és fertőmeggyesi csendesnapok lá­togatói voltak. A meghívás vonat­kozott az Ausztriában elszórtan élő soproniakra, ágfalviakra, bán­falviakra is. Ez a közel 3 napos együttlét gazdag lehetőségét bizto­sította programjánál fogva is a tar­talmas találkozásnak. Kezdődött Kopacz Mária (Ko­lozsvár) kiállításának megnyitásá­val a Várkerület 19. alatti Galériá­ban. Folytatódott Málray László (Temesvár) színművész előadásá­val a Liszt Ferenc Művelődési Házban. Másnap A Ipámé Szála Erzsébet főiskolai tanszékvezető előadása hangzott el: „A soproni líceumi Magyar Társaság 1790-1990” címen. A délutáni be­számolók összefoglaló cime: „Szétszóródtunk, egybegyültünk”. Erdélyből magyarok Ausztriába és Magyarországra, Magyarország­ról németek és magyarok Auszt­riába és a nagyvilágba. Erre a Zer­ge úti evangélikus Vendégházban tartott rendezvényre meghívást kaptak a Sopronban és környékén Romániából az utolsó években le­telepedett magyarok, akik közül számosán kaptak az egyetemen, a városban, a gyárakban munkahe­lyet. A találkozás csúcspontja a vasárnapi istentisztelet volt, mely­nek liturgiájában a találkozó tö„bb résztvevője végzett szolgálatot. így Kónya Lajos operaénekes Grazból, Antal Agnes és Antal Imre mérnö­kök Streifingböl,, Gülch Csaba Eneséről, Radios Éva főiskolai ta­nár Grazból, Radios Kinga gimná­ziumi tanuló Felsőlövőről és Mát­­ray László színművész. Imádság­ban, igeolvasásban, énekben, zené­vel (citera) gazdagították az isten­­tiszteleti közösséget. Közben egy soproni Biblia is hazatért..., amint Schneider Oszkár (Graz) átadta az elszármazott családi Bibliát IVelt­­ler Sándor lelkésznek, aki a gyüle­kezet nevében azt megköszönte. Majd Szépfalusi István bécsi lel­kész, a Találkozó szervezője az imádság vasárnapján, a kijelölt ige (Kol 4,2-4) alapján megtartotta szószéki igehirdetését és mondani­valóját beleágyazta a Találkozó aktualitásába. Nemzedékünk Isten csodatetteinek szemlélője ~a hit­ben - mondta bevezetésként. Egyeseknek 40, másoknak 50, töb­beknek 70 év lidércálma után me­nekülhetünk ősi történésekhez, emlékezetünkben élő fogságélmé­nyekhez,' beszámolókhoz, ame­lyeknek összefüggéseit magunk is csak most kezdhetjük el feldolgoz­ni. „Imádkozzatok..., hogy Isten nyisson előttünk ajtót, amely miatt most fogoly is vagyok” - írja Pál. Néró császársága alatt is képes Is­ten erre, mert Jézus az ajtó (Jn 10,7). Ez azt jelenti, hogy a közös­ségi szolgálatot Isten ajándékozza embereken keresztül. Azokon ke­resztül is, akik életükben Isten ügye ellen ágáltak. Ajtónyitást megelőzően - Pál példája bizonyít­ja - Isten olykor előzőleg ajtót zár.- Jézus az ajtó azt is jelenti, hogy a közösség szolgálata az Istenhez vezető út tartozéka. Szomorú ta­pasztalatunk volt - zúgolódtunk is ellene eleget -, hogy ajtók becsu­kódtak és meg kellett elégednünk a korlátolt lehetőségekkel. Ez az idő a felkészülés és erőgyűjtés ide­je, vagyis az imádkozásé. A hit korszakában. Ezért az igehirdetés címe: érdemes hinni, hát még imádkozni. Luther mondta, ami­kor a török már Bécs kapujában volt, hogy a török is Isten eszköze. A csapások okozta sebek bár­mennyire sajoghatnak, az. ostor nyelét Isten fogja! A kapuzárások is lehettek népünk közelmúlt törté­nelmében Isten eszközei. - Jézus az ajtó, ez közösségi munkánkban ma hálaadásra kötelez minket imád­ságban és munkában egyaránt. Amikor ez az ausztriai menekült­gondozó szolgálatból kinőtt és a beilleszkedést előmozdító konfe­rencia elsöízben léphette át a ha­tárt: a szó legszorosabb értelmé­ben kapu nyílt számunkra. A hálá­ra kötelező eszközökön át Isten nyitott ajtót - az Igének! Isten megtette ezt Sopronban, amikor először hozatta ide a reformátori felismerést. „Ballagjunk” ezzel (előző nap licisták ballagása!) és az 1557-ben alakult licisták nyomá­ban. Nem hiába látható diákszö­vetségi pecsétjükön nyitott könyv fölött az összekulcsolt kéz. Köves­sük példájukat - átlépve a soproni kapun - soproniak Németország­ban - romániai- magyarok Ausztriában és Győr-Sopron- Moson megyében, magyarországi magyarok Ausztriában s vala­mennyien a nagyvilágban, akik - ábécés sorrendben mondom az igé­ket - kikényszerültünk, akik ki­sodródtunk, akik kitántorodtunk, akik kitaszítódtunk, akiket kitele­pítettek. Isten ma számunkra, akik az elmúlt hét végére eljöttünk Sop­ronba - kaput nyitott. Ami új szol­gálati lehetőséget is jelent. Ezt követte Lászlóffy Aladár (Kolozsvár) imádsága. Amikor az ünnepi szolgálatok befejezéseként 100-an odatérdeltek az oltárhoz és úrvacsorát vettünk Magyary-Kossa István gyülekezeti felügyelő, orvos (Steyr) és Dézsi- ■ Szénié Péter h. pénztáros, mérnök (Wiener-Neustadt) közreműködé­sével, eszembe jutott a 100 juhról szóló példázat és az a pásztori fele­lősség, amely az egyet sem engedi elveszni. Ausztriában a Magyar Lelkigondozó Szolgálatnak is ez a döntő feladata. A soproni gyülekezet könyvtá­rának Alpár Geyza lelkész által történt bemutatása is a megőrzés felelősségét húzta alá, ahogy szá­zadokon át az evangélium betűjé­vel is ébresztette a Szentlélek a hi­tet. Szimon János Evangélizációi munkakonferencia Tahiban „Az evangélizáció isteni és emberi előfeltételei” címmel ökumenikus konferencia volt Tahiban 1993. május 31. és június 4. között. A konferenciáról dr. Hecker Frigyes metodista szuperintendenst kérdeztük meg, aki a tanácskozás házigazdája -volt.- Milyen alkalomból rendezték meg ezt a találko­zót?- Nem első, hanem hatodik alkalommal gyűltünk össze Tahiban. - 1988-ban alakult egy ökumenikus munkacsoport, azokból a lelkészekből, akik felelőssé­get éreznek népünk erkölcsi romlásáért és egyházaink elesettségéért. A megújulásnak a lehetőségét pedig az evangélizációban, a hitébresztés sajátos munkájában látják. Velük találkozunk minden esztendőben Tahi­ban.- Az evangélizáció szolgálatát minden egyházban felvállalta egy-egy ébredési kör. Mi indokolja, hogy ökumenikus alapon is szerveződjön egy ilyen munka­­csoport ?- Az természetes, hogy minden egyházban végzik a hitébresztés szolgálatát. Az egyháztörténet, közelebb­ről a negyvenes évek ébredésének története arról ta­núskodik, hogy eredményes evangélizációs szolgálat csak összefogással, az egyházak testvéri együttműkö­désével, az egész népért érzett egyetemes felelősséggel valósulhat meg. - A mi időnkben pedig - amikor nyugatról különféle beáramló missziók özöne zúdul ránk -, rendkívül fontos, hogy az Ökumenikus Ta­nács tagegyházai ebben a szolgálatban is együtt mun­kálkodjanak.- Sokan nem értik, miért kellett ennek a munkacso­portnak éppen az Ökumenikus Tanács keretében meg­szerveződnie? Köztudott, hogy az Ökumenikus Tanács keretében az egyházak állami ellenőrzés és kontroll alatt álltak.- Nem kétséges^ hogy a múltban az Ökumenikus Tanács is csak az Állami Egyházügyi Hivatal ellenőr­zése és befolyása alatt működhetett. De le kell zárni a múltat. Szabad hinnünk abban, hogy újat kezdhet­tünk. Az újjászerveződött Ökumenikus Tanács im­már a múlt árnyéka nélkül dolgozhat. Munkacsopor­tunk megalakulásától kezdve az Ökumenikus Tanács keretében kívánt munkálkodni. Ezzel is hangsúlyozni akartuk, hogy nem mozgalom vagyunk, még kevésbé az egyházainkon kívül álló ébredési irányzat. - Ezért fogadtuk mindig örömmel, amikor konferenciánkat meglátogatta egyik vagy másik egyház vezetője, püs­pöke. Az idei alkalommal vendégünk volt dr. Hegedűs Lóránt püspök és Bóna Zoltán főtitkár. A baptista egyház elnöke Révész Árpád pedig egy igen fontos témáról - Szentlélek az evangélizációban - tartott előadást.- Kérem, mondjon valamit a konferencia munkájá­ról, témáiról.- Mi, a testvéri közösség ápolása mellett - amit havi imavezérfonalunkkal, körlevelünkkel kívánunk ébren tartani - ezeken a találkozókon fontosnak tartjuk az elmélyült teológiai munkát. Ezért kértük meg az idén is dr. He tény i Attila baptista, dr. Boross Géza és dr. Bolyki János református és dr. Cserháti Sándor evangé­likus professzorokat az igetanulmányok megtartására. Az idei konferencián a különféle rétegevangélizá­­cióknak az ügye került elő. Szeverényi János, dr. Ha­fenscher Károly és Szarka Miklós előadásai az ifjúság, az értelmiség és a családi válsághelyzetekben élők megszólításának a kérdéseit vetette fel. A teljes dél­utáni és esti időt ezeknek a problémáknak a megtár­gyalására szántuk. Délelőtt - Isten feltétlen szeretetéről - dr. Pásztor János, a koinóniáról, mint az evangélizáció emberi előfeltételéről dr. BütÖsi János, és a másik ilyen emberi előfeltételről a könyörgésről és böjtről pedig én tartot­tam előadást.- Milyen volt az evangélikusok részvétele a konfe­rencián ?- Az előadókkal együtt tíz evangélikus résztvevője volt a találkozónknak. Nagyon örülünk, hogy Csep­­regi Béla, az evangélikus evangélizáció nesztora, 1989-től igen aktív tagja ezeknek a konferenciáknak. Hiányoljuk viszont a fiatal lelkészek érdeklődését és részvételét. Pedig bizonyosan az evangélikus egyház­ban is vannak fiatalok, akiknek szívügye az ébredés és az evangélizáció ébresztő szolgálata.-tér A ZSINAT 9. ÜLÉSSZAKA 1993. június 25-én, pénteken 10 órakor kezdődik s június 27-én, vasárnap 16 órakor fejeződik be a Budapesti Evangélikus Gimnázium dísztermében. Várható programja: 1) „A Törvénykönyv beosztása s a még szükséges bizottságok” című kérdésekről az 1. sz. Bizottság előterjesztése. 2j „Az egyházi döntési-kormányzási struktúra általános vizsgálata” címmel a 3. sz. Bizottság előterjesztése. 3) „Felkészítés az egyházi szolgálatra” című törvényjavaslat a 7. sz. Bizottság előterjesztésében. 4j Az 5. sz. Bizottság előzetes jelentése a bíráskodásról. 5j A 4. sz. Bizottság törvényjavaslata a gazdasági kérdésekről. 6) „Az egyházi szolgálatról” szóló törvényjavaslat a 3. sz. Bizottság előterjesztésében. 7) A 2. sz. Teológiai Bizottság jelentése. Hívjuk és várjuk volt iskolatársainkat! A Kőszegi Gyurátz Ferenc Evangélikus Le­­ánynevelöintézet és a Leánygimnázium 1941—42-es évkönyve beszél először a Volt Nö­vendékek Szövetségének megalakulásáról. A következő év értesítője a jelentkező nehé­zségeket ismerteti, így a tanév korai befejezését. Az iskola tanulói között már ekkor többen je­lentkeztek, hogy összegyűjtött zsebpénzükkel segítsék a Szövetség munkáját, pl. a tervezett díszzászló elkészítését, amelyet minden bizony­nyal az iskola szép, és kifejező pecsétjének rajza, a keresztre felfutó rózsa díszített volna. A terv megvalósulását a következő évek tragikus ese­ményei akadályozták meg. Nem véletlen talán, hogy azokat, akik az elmúlt évben az új szövet­ség megalakításának gondolatával fordultak az egykori növendékekhez, ott találjuk az 1941-es év önkéntes adakozói között. 1992. november 12-én gyűltek össze először Szebik püspök támogatásával a Budavári Evan­gélikus gyülekezet imatermében a „kőszegiek”, hogy 51 év után megalakítsák a Kőszegi Gyu­rátz Ferenc Evangélikus Leánygimnázium volt Növendékeinek Egyesületé-t. Az eltelt hosszú idő, a névváltoztatások, ismeretlen lakóhelyek stb. nem akadályozták meg az Egyesület létszá­mának gyors növekedését, amelyet kissé hátrál­tatott a hivatalos engedélyezés, gazdasági ügyintézés stb. rendezése. Levelek, telefonok - a szomszédos országokból, Kanadából is - jel­zik, hogy 40, 50 sőt 60 évvel ezelőtt érettségi­zett növendékekben egyaránt él a szeretett kő­szegi iskola emléke és az összetartozás gondo­lata. Pünkösd vasárnapján a Deák téri templom istentiszteletén vettem részt. Itt hangzott el az a gondolat, hogy az evangélikus keresztyéni élet a közösségben teljesedik ki tökéletesen. Ekkor értettem meg igazán, mi köt össze bennünket ennyi év után is a fiatalságunk és a kedves kisvá­ros szép emlékei mellett. Felhívásunk így fogalmazódik meg: AZ EGYESÜLET CÉLJA a) a protestáns kulturális örökség ápolása, b) az evangélikus egyház szellemében történő oktatás támogatása, c) az evangélikus iskolák működésének segí­tése. d) a Kőszegi Gyurátz Ferenc Evangélikus Le­ánygimnázium volt növendékeinek és tanárainak felkutatása, baráti találkozók szervezése, a rászo­rulók támogatása, e) kapcsolatteremtés és ápolás különböző ke­resztyén iskolák diákszövetségeivel, f) a Kőszegi Gyurátz Ferenc Evangélikus Le­ánygimnázium Örökségének és sorsának felkaro­lása. Ezen a pünkösdi vasárnapon azonban - a fehérruhás konfirmandusokat látva - felötlött bennem egy további cél is. Ez pedig gyermeke­ink, unokáink evangélikus szellemű nevelése, 50 év néha helyrehozhatatlannak tűnő mulasztásai­nak pótlása. Őket és társaikat szeretnénk gazda­gabbá tenni azokkal az értékekkel, amelyeket a kőszegi iskola és gyülekezet biztosított számuk­ra. Az a kőszegi gyülekezet, amelynek egykor büszkesége volt a leánygimnázium és amely sze­retettel fogadja évről évre, Ittzés János lelkész szervezésében, az „aranykonfirmandusokat". Ezek a találkozások minden résztvevő számára felejthetetlenek, mint ahogy felejthetetlen Arató István igazgató úr és az őt követő dr. Bukovszky Ferenc és a tanári kar emléke. Példamutató em­beri magatartásuk, az evangélikus egyházhoz való hűség, a másvallásúakkal szembeni hagyo­mányos tolerancia jegyében alakult meg az Egyesület, amely az alakuló ülés utáni első talál­kozóját 1993. szeptember 18-án (szombaton) tartja a Deák téren, az I. emeleti gyülekezeti teremben, 11 órakor. A korai kezdéssel a vidék­ről érkezők visszautazását szeretnénk megköny­­nyíteni. Szeretettel várjuk volt tanulótársainkat, az Egyesület tagjait és mindazokat, akik ezután kívánnak belépni közénk. Kérjük e sorok olvasóinak segítségét, hogy üzenetünk sokakhoz eljusson. Címünk: 1052 Budapest, Deák Ferenc tér 4. A Volt Növendékek Egyesületének nevében: Kelemen Béláné (Kretschmann Éva) Az Evangélikus Külmissziói Egyesület cs az Evangélikus Rá­diómisszió konferenciát tart 1993. augusztus 27-29-cn Nyír­egyházán. TANÚIM LESZTEK címmel. A konferencia pénteken du. 4 órakor kezdődik a Luther téri evangélikus központban. A kon­ferenciára jelentkezni legkésőbb június 30-ig lehet pontos szállás és étkezési igény bejelentésével, ezen a címen: Evangélikus Rádiómisz­­szió 2142 Nagytarcsa Pf. 19.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom