Evangélikus Élet, 1993 (58. évfolyam, 1-52. szám)
1993-06-06 / 23. szám
Oi Evangélikus Elet ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP 58. ÉVFOLYAM 23. SZÁM 1993. JÚNIUS 6. SZENTHÁROMSÁG VASÁRNAPJA Nem kell azon vitázni, hogy miként lehet Isten Atya, Fiú, Szentlélek es mégis egy. Legyen elég, hogy igéjében maga Isten állítja ezt magáról. Luther ÁRA: 18 Ft S9 A TARTALOMBÓL KÖZÖS GYÖKEREK - HATÁRON INNEN ÉS TÚL „AZ ÚR ÉRKEZÉSE" LEGYŐZHETŐK-E A KONFLIKTUSOK? A gyckcnycsi templom Hálaadás a nyíregyházi „ÉLIM”-ben A középiskolások ballagásának napján, május 15-én, Nyíregyházán is mindenki igyekezett a város valamelyik középiskolája felé, hogy gyermeke, rokona nagy napjának részese lehessen. Hiszen akit szeret, élete határkövéhez érkezett, kapu nyílt számára, a jövendő lehetősége, reménysége. Egy másik, kicsiny csapat is úton volt ezen a napon a Kertvárosba, az Egészségügyi Gyermekotthonba, oda azok közé a gyermekek közé, akik számára a ballagás nem adatott meg, akik nem gondolkoznak holnapról, jövőről. .. Élnek, s az isteni szeretet szíveken átsugározva élteti őket. Határkőhöz érkeztek ök is s az őket befogadó Otthon. Új szárny épült a régi mellé s ennek felavatása szólított hálaadásra. A felavatás szolgálatát Szebik Imre püspök végezte. Rendhagyó módon kezdődött az istentisztelet az imateremben. Először a gondozók és gondozottak -. Bogár Ágnes otthonvezető felkészítésével - szolgáltak énekléssel, versmondással, s az átéléssel elmondottak megragadták a termet megtöltő gyülekezet szívét... Az istentisztelet liturgiájában részt vett a püspök mellett Lábossá László espereshelyettes és Magyar László lelkész, otthonigazgató. Szebik Imre püspök az irgalmas samaritánus példázata alapján prédikált. Beszélt a. határkőről, melyhez az Élim érkezett, melynek működése 1920 óta folyamatos. Nagy dolog ez, hiszen egy hideg, embertelenné lett világban a szeretet növekedését jelzi. Legyen az emberség hajléka az otthon új szárnyával együtt. Legyen a jézusi emberség hajléka. A samaritánus magatartása nem volt magától értetődő. Egyet látott, ott van egy rászoruló ember. Ma az érdekek összefűzik az embert s nem tudunk úrrá lenni indulatainkon. Jézusnál mindenkinek helye van. A kirekesztés távol áll a keresztyén magatartástól. Nincs korlátja, határa a szeretetnek. Legyen ez a hajlék a misszió hajléka is. Az igehirdetést hitelessé a tett teheti. Ha az egyház igazán végzi szolgálatát, missziót végez. Adja Isten, hogy emberségből jól vizsgázzunk, jézusi emberségből is, s missziói lélekkel végezzük munkánk az örökkévaló világra tekintve. A püspök igehirdetése után Magyar László igazgató-lelkész beszámolt az építkezés történetéről, menetéről s az Isten adta lehetőségről, mely lehetővé tette a szomszéd telek megvásárlását s ezzel az új szárny felépítését. Nem lett több férőhely, de tágasabb lett minden, kényelmesebb, napfényesebb, melegebb. Ezúton is megköszönte minden közreműködő fáradozását. Szebik Imre püspök az Országos Egyház köszöntését adta át. Szabó Gyula ny. esperes, - mint aki részese volt az elindulásnak, tervezésnek - az aznapi Útmutató igéjével köszöntött maga és a debreceni gyülekezet nevében. Csizmazia Sándor a Budai Szeretetotthonok nevében szólt s arról, hogy állnak a falak, de kell, hogy belül is mozduljon valami, szent papsággá legyünk. A köszöntések után a püspök és a gyülekezet átvonult az új szárnyhoz és a jelenlévő lelkészek ajkán elhangzott a Confirma s a püspök ajkán az áldás, mely után a szalag átvágásával a hivatalos rész befejeződött. Terített asztal várta a vendégeket testvéri együttlétre, feloldódva örömben. Mikor hazaindultunk, már vége volt a ballagásoknak s tartottak az ünneplések. Hisszük, hogy ami az Élimben történt, nem volt hiábavaló, gyümölcstermés volt ez, mely fölött égi az öröm. Lábossá László A „királynő” teherautón érkezett Várakozás, szorongás, ujjongás, de elsősorban együtt örülő imádság keveréke feszült bennem, amikor egyházmegyei felügyelőnk Trabantján Gyékényes felé gurultunk. Alig egy éve vendégszolgálat előtt Smidéliusz Zoltán esperes végigkalauzolt a hatalmas, megújult templomon. Olyan tűzzel mesélt, hogy bár csak korhadó gerendákat láttam, mégis magam elé képzeltem a megálmodott orgonát. 1993. május 16-án, szinte napra 5 évvel a templom építésének 100. jubileuma után ez a maroknyi nép - ott, a háborús övezettől alig egy karnyújtásnyira - örömünnepre várta Somogy-Zala népét. Dr. Harmati Béla püspök és az őt elkísérő dr. Sólyom Jenő kerületi felügyelő, hozzánk Somogy-Zalába mindig úgy jöhetnek, hogy zsúfolásig megtöltött templomok, együtt örülő testvérektől rogyadozó karzatok, szívből feltörő szeretet fogadják őket. Megszámlálhatatlanul sok hálaadó istentiszteleten vehettem már részt életemben. Ezen a vasárnapon a „romon virág” hangszer bársonyosan körülölelő hangja, a trombitaszó, a gyermek és felnőtt hangok összefonódása könnyet csalogatott ki a szememből. Uram! Köszönöm Neked, hogy két órára beülhettünk a mennyei kórusba ! A püspök erőt adó, hálás imádkozásra buzdító igehirdetését hallgatva suhant a toliam a papíron, jaj, semmit se mulasszak el. Értékes gondolatait a szívünkben forgatjuk. Csipegetve, ízlelgetve az előrevivő tanácsok tárházából, néhányat megosztok a kedves olvasóval: „Megújult a fal, a vakolat, a zenélésre alkalmas hangszer. Ez a külső, a burok. Eszköz arra, hogy megnyílhasson a szívünk az ige meghallására és imádságra. Nézzetek felfelé! Adjatok hálát! Templomért, orgonáért, a meghallgatott imádságért, a megvalósult álomért. Az imádság sóhaj, amely arra figyelmeztet, hogy nem én vagyok az ura sorsomnak. A kormányos az Isten!” Amikor az igehirdetésben a kántorok gyülekezetépítő szolgálatáról hallottam, hálával és imádsággal gondoltam a fóti műhelyre, egyházunk kántorképző intézetére. A felszentelt orgonát oly értően és alázattal megszólaltató művész, Nyíró Gábor zenetanár, az orgonát építő, a romokba életet lehelő mester, Kormos Dániel, s néhányan az egyházmegye lelkészei közül együtt készültünk az orgona hangjai mellett Krisztus Urunk szolgálatára. A felszentelő szavakat hallgatva, akaratlanul is megfogalmazódott bennem egy néma kérdés: mit érezhet az a régen focizás helyett is a harmóniumot szorgalmasan taposó kisfiú, aki maga is szépen orgonái, miközben püspökként orgonát szentel? Talán ugyanazt, amit mi mindannyian, amikor megszólalt a teherautónyi, eddig .élettelenül heverő orgonasíp: Orgonaszentelés Gyékényesen mélységes hálát Isten felé! A „KIRÁLYNŐ” mindenkit ámulatba ejtett. Pasztellszínek, lágy ölelésű halk regiszterek, fényes sipszóhangzás, fennkölt, virtuóz futamok kergették egymást, közben csordultig megtelt a szívünk örömmel, hálával. Szivárványhangok, gazdag színvilág a mindössze hat regiszteres, pedálos „Angster” orgona hivatalos tartalomjegyzéke. Több száz sípocska, ami helyére került, s megtölti a szíveket. Értéktelen, szanaszét heverő sípocskák. Ezek mind mi vagyunk a legfőbb hangszerkészítő, az Isten kezében. Püspök, felügyelő, beöltözött, vagy éppen szolgáló lelkész, fáradhatatlan gyülekezeti tag, a hazalátogató özvegy papné és családja - ő maga is évekig szolgálta Istent a hangszer mellől is -, családtagok, a régi püspök menye, aki a kántortanító-lakásban született, más felekezetek tagjai, a falu vezetősége, a parányi gyermekek és a hűséges imádkozok mind beépülhettünk abba az élő orgonába, amelyet maga az Úr épített embersípokból ezen az örömünnepen. Az esperes beszámolója megrázó szavakkal kalauzolt végig a gyülekezet történelmén. Lelkes kántortanítók jelentek meg lelki szemeink előtt, akik az első orgona fél évszázados történelmében Istent dicsőítő dallamot csaltak ki belőle. A lebombázott templom és orgona romjai kétszeresen is fájtak itt, a háborús övezet közelében. „A bevonuló katonák az orgonasípokat trombitának használták”; „Győrén a gyerekek az orgonasípokkal kardoztak, s vitték szanaszét, ezért nem vártuk meg a tanév végét, a szünidő kezdetét” - hallottuk a beszámolóból. Micsoda fantasztikus örömüzenet: a szétbombázott orgona helyére teherautón elindulhatott a madárfészkekkel teli, gyerekek által majdnem örökre „szétjátszott” síprengeteg, hogy új otthonában, új köntösben a gyékényesi álmodok számára lelki és zenei segítővé válhasson. Isten Szentlelke a fagyos szíveket, a földön heverő megtaposott és eltékozolt élet-sípokat is így építgeti be terveibe. Múlt: „Az 1887-es minden testi és lelki erőt igénybe vevő templomépítés után 5 évet kellett várnia a gyülekezetnek arra, hogy 1892- ben orgona zengje Isten dicséretét.” Jelen: „Az Úr csodásán működik!” A 100 éves jubileum után szintén 5 évvel „királynőt” kapott jutalmul a könyörgő és nem lankadó imádság. A köszöntések elmondták mindazt, ami kicsordult a szivünkből. Sólyom Jenő kerületi felügyelő, aki évek óta alázattal és példamutató alapossággal gyűjti csokorba és összegzi az országos statisztikákat, nyomatékosan kiemelte a Somogy-Zalai egyházmegye példamutató gyülekezetszeretetét és országosan is első helyen álló adakozását. Harmati Béla püspök felszabadultan és lelkesen koronázta meg a köszöntésben elhangzottakat. Tanulhatna az ország az ilyen alig több, mint kétszáz lelkes gyülekezetektől Istenre hagyatkozást, egyházhüséget. Mit terveznek a gyékényesick? Miről álmodnak? Mikor jöhetek ismét valamit újraszentelni? Ezen az örömünnepen csoda részesei lehettünk. A kicsiny gyülekezet, ahol évente mindössze egyetlen kisgyermeket keresztelnek, s a távoli tolnai Győré, ahol egyetlen evangélikus él, lelki testvérekké lehettek a közös orgonájuk által. Két gyülekezet, két egyházmegye, amely között szeretethíd épült. Püspökünk mindanynyiunk sóhaját, vágyát fogalmazta meg: bárcsak minél több evangélikus, minél több gyülekezet között ívelne ez a szétrobbanthatatlan lelki híd! „Örvendj egész föld az Istennek! Zengjétek dicső nevét, dicsérjétek dicsőségét /" Zsolt 66.2. Baloghné Szemcrci Mária KERESZTÉNYSÉG - MEGÚJULÁS - TÁRSADALOM A jövőre negyedszázados jubileumához érkező Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem hagyományosan Mennybemenetel ünnepének hetében rendezi meg - minden évben - akadémiai napjait. Magam hatodszor vettem részt az eseményen, amely — mind színhelyénél, mind tárgyánál fogva - bizonyára az egyik mérföldkövet jelentő akadémiai hétként vonul be a Szabadegyetem történetébe. A színhely Szováta (Erdély) volt, a téma: Kereszténység - megújulás - társadalom. Vasárnap, május 16-án, a gyülekezettel együtt Marosvásárhelyen a Vártemplombani vettek részt úrvacsorái istentiszteleten a konferenciára egybegyűltek, este Szovátán kezdődött meg a program. A főtémáról Balta Bálint (Berlin) szociológus tartott előadást, majd a további napokon a következő csatlakozó előadások kerültek sorra: Szociális felelősség (Cseri Gyula egyetemi lelkész, Giessen), Konkrétumok-példák (Gadó Pál fizikus, Piliscsaba, Iványi Gábor metodista lelkész, Budapest, Topolánszky Ákos ref. lelkész, Budapest) - Ifjúságnevelés és kereszténység (Frehkl Róbert orvos, Budapest)'^ Kereszténység és szabadság (Bárczay Gyula, ref. lelkész, Auggen) - Keresztényihletésű szabadságmozgalmak (Czettler Antal történész, Baden) - A világnézeti nyitottság dicsérete (Kende Péter egyetemi tanár, Párizs). Reggelenként áhítat, szerdán kirándulás, - benne irodalmi délután, találkozás erdélyi szerzőkkel a gyergyószárhegyi lovagteremben - csütörtökön felejthetetlen szépségű ökumenikus istentisztelet Vályi Nagy Agnes (ref. lelkész) és Tempfli József (nagyváradi r. kát. püspök) szolgálatával, Kányádi Sándor és Kobzos Kis Tamás közreműködésével kerekasztal „ökumené és társadalmi megújulás” címen, valamint visszapillantás az eddigi útra („Siontól [1969] - Szovátáig”, Szőllősy Árpád jogász, Riehen) tették teljessé a hét gazdag programját. Nagy élményt nyújtott a programok többsége, de a legnagyobb élményt a nyugat-európai, a magyarországi és az erdélyi magyar keresztény értelmiség találkozása jelentette. - 1989-ben Felsőőrön, Burgenlandban voltam utoljára EPMSZ konferencián. Ez volt a nyugati és a hazai magyarság találkozása a Szabadegyetem keretében, csodálatos hangulatban. Négy év után már óhatatlanul vittük magunkkal hazai feszültségeinket, olykor megosztottságunkat. Ezért is mondhattuk őszintén erdélyi testvéreinknek, barátainknak, amikor nem győzték megköszönni a konferencia ajándékait, hogy minden kölcsönös. Erdélyből nézve szinte szégyellni van okunk a hazai egyházi, politikai élet némely gondját. Hiszen ahogy ők mondták, bizonyosak abban, hogy a nyugati magyarság megtalálja az új helyzetben a megmaradás, a hazával kapcsolattartás legjobb útját, otthon pedig, ha nem is könynyen, de lesz kibontakozás. De Erdélyben a nagy kérdés, nagy kihívás a magyarság megmaradása. Annak elérése, hogy a fiatalok, közte a legjobbak ne hagyják el hazájukat, és akik külföldön tanulnak, tanulmányaik befejezte után térjenek vissza: legyen a Romániában is elkerülhetetlen demokratikus átalakulást követően is erős az erdélyi magyarság. Szívmelengető volt tapasztalni, menynyire tudatos az erdélyi kereszténységben a felelősség - a történelmi hagyományoknak teljesen megfelelően - a magyarság jövőjét illetően. • Nem ünneprontás megjegyezni, hogy hiányoztak az erdélyi magyar evangélikusság képviselői a konferenciáról. Ezzel a konferencia is és az evangélikusság is vesztett. Ha már kissé túlhaladott is nyugati testvéreink ódzkodása az úgynevezett hivatalos egyházaktól jobban szeretik a közvetlen kontaktust a gyülekezetekkel, lelkipásztorokkal, hívekkel -, ebben nincs kivetnivaló. Jó szívvel fogadtuk el ezt a magatartást tavaly is, amikor első Ízben rendezték Magyarországon az akadémiai napokat. Most azonban szóvá kell tenni, hogy a személyi kapcsolatok mentén végrehajtott szervezésnek is megvannak a korlátái, amelyek olykor - mint ezúttal is - valódi hiányhoz vezettek. Természetesen a Szabadegyetem számára is felmerült a „hogyan tovább?” kérdése. Korrekt választ adtak erre. Addig kívánnak működni, amíg tagságuk - Nyugat-Európából és immár a Kárpát-medencéből is - igényli az akadémiai napokat, részt vesz azokon. Kétségtelen, Szováta is ezt mutatta, hogy szükség van azokra a civil szerveződésekre, - ma legalább annyira, ha nem is éppen azért, mint a rendszerváltozás előtt -, amelyek a legjobb értelemben vett függetlenséggel tudják szolgálni az európaiságot és a magyarságot a keresztyén hit talaján állva. A konferencia egésze ezt üzente, hogy a megújuló keresztyénségnek meghatározó szerepe lehet a társadalmi megújulásban. A megújuló keresztyénségnek! Dr. Frenkl Róbert
