Evangélikus Élet, 1993 (58. évfolyam, 1-52. szám)
1993-01-10 / 2. szám
Lelkészavatás és iktatás Béren Bér, ez a kis nógrádi település már létezett az Árpád-ház kihalása előtt is. A Johannitáknak a szomszéd településen, Szirákon a XIII. sz. elején már volt rendházuk, amelynek helyén épült fel Róth Johanna jóvoltából 1788-ban az evangélikus templom. A Johanniták hatása kimutatható Béren is, hiszen a templom egyes falsíkjainak faragott kvadrátkövei a XIII-XIV. századból származnak. A koragótikus kőablakkereteket ismételten felhasználták a torony 1825-ben történt átépítésénél. Az evangélikus gyülekezet első pecsétje 1622-es évszámot visel, vagyis legkevesebb 370 éves múltra tekint vissza. Ha pedig a templom részbeni alapját, falrészeit, köveit és építészeti jegyeit vesszük figyelembe, akkor az Árpádok korára visszanyúló templomban mintegy 700 éve hangzik Isten igéje. Az egyházi esztendő utolsó vasárnapját megelőző szombaton ez a szépen renovált ősi későbarokk műemlék templom igen kicsinek bizonyult Klucsik János diakónus lelkésszé történő avatásán és iktatásán. Az avatás szolgálatát Szebik Imre, az északi egyházkerület püspöke, a beiktatást Kalácska Béla, az egyházmegye esperese végezte. Segítőjük Szentpétery Péter volt a Teológia részéről. A püspöki igehirdetés lTim 4,13-16 alapján hangzott. „Kettős ünnepe van ma a béri gyülekezetnek, egyfelől felavatjuk a diakónus lelkész! szolgálatra Klucsik Jánost, másfelől - a gyülekezet meghívása alapján - beiktatjuk a lelkészi szolgálatba. Megrendültén állunk, amikor őszülő testvérünk élete késői szakaszában vállalkozik az evangélium hirdetésének bátor és bátorító szolgálatára.” - kezdte a püspök igehirdetését. Miért kerültünk ilyen helyzetbe - tette fel a kérdést -, hogy 60 éven túl avatunk fel szolgatársakat az evangélium hirdetésére? Az elmúlt történelmi korszakban ismert okok „apasztották” igen kicsire a lelkészi kart, de Istennek adunk hálát, hogy ebben az országban ma már megkülönböztetés nélkül gyakorolhatja mindenki hitét és hirdetheti az evangéliumot. Nem kétséges, hogy a szabadság árvizének hordaléka sokakat megkísért, mert nemcsak fény, de árnyék is tapad ehhez a szabadsághoz, de mégis az ajándék nagyságát Isten kezéből fogadjuk el. Ez az ige arra biztat - mondta a püspök -, hogy vállald a szolgálatot Isten előtti felelősségben; nem embereknek akarunk tetszeni, nem a gyülekezetnek szolgálunk csupán, hanem első helyen az Istennek. Majd a többi között részletezte, mit jelent a lelkészi szolgálat gyakorlata a felolvasott ige fényében : az ige szolgálata, a tanítás, a pásztorolás, a .kegyelmi ajándékok gazdagítása és kamatoztatása. „Végezd a fenti szolgálatot az emberek színe előtt is szóban és cselekedetben, de példásan... az embereket nem lehet botránkoztatni és semmibe venni... úgy kell élni, hogy mások is odaérkezzenek a Krisztushoz... Nem saját fejünk és kegyességünk után, hanem Krisztus indulatával Őutána kell mennünk..." Végül az egyházi esztendő befejezésének igei reménysége is hangot kapott. „Végezd a reád bizott szolgálatot az örök élet reménységében... építsd a gyülekezetét és ne rombolj, biztass és soha ne keseregj, szeress és soha meg ne inogj Jézus követésében.” A lelkészi eskütétel, felavatás és beiktatás után tizenöt lelkész áldotta meg Isten igéjével a diakónus lelkészt és énekelte az ősi áldó Confirmát (Erősítsd meg Istenünk amit cselekedtél értünk...). A beiktatott lelkész Ézs 55,16 alapján tett bizonyságot igehirdetése során. Bevezetőként hálát adott Istennek, hogy ilyen korban elhívta a szolgálatba és köszönetét mondott azoknak, akik élete során mellette álltak biztatással és imádsággal. A többi között kiemelte, hogy Isten a bűneset miatt átkozta meg a Földet. A bogáncs és a tövis az átok jele, de a felolvasott igében Isten ezt feloldja, hiszen azt mondja, hogy a bogáncs helyén ciprus fog nőni. Erre van szüksége a béri gyülekezetnek is, hogy ezentúl más legyen, mint volt korábban. Ehhez szükséges a megtérés, az új élet Jézus Krisztus által. Jézus által van bűnbocsánat, kiengesztelés és út az Atyához. Nincs más név, aki által kellene megtartatnunk, csak Jézus neve. „Jézus szívünkbe a tövis helyett az álhatatosság ciprusát ülteti..., visszaadja országában elveszített képmás viszonyunkat..., ezek az Úr dicsőségének örök jegyei lesznek.” A díszközgyűlésen köszöntötte a beiktatott lelkészt Szrena István a gyülekezet felügyelője, a falu evangélikus polgármestere, Maczó László, emlékezve az elődök hűségére és képzettségére, az egyházmegyeesperese, Kalácska Béla, aki a beiktatás tényét „egy győzelemnek” ítélte szektás áramlatokkal szemben, amely a gyülekezetét is elérte, de a „háborút” is meg kell nyerni, amihez a nógrádi kegyesség jó feltételeket biztosít. A kerület püspöke, Szebik Imre zárta a templomi köszöntések’ sorát, aki tömören egyházunk és társadalmunk jelenlegi helyzetébe állította bele az esetenként 60 év felett szolgálatot vállaló testvérek szükségességét. „Az eseményeket a keresztyén embernek nem túlélni kell, hanem megélni.” A köszöntések sora folytatódott a gyülekezet vendégszeretete folytán a virágosi üdülőben, ahol fehér asztalnál „meleg légkörben” sokan köszöntötték Klucsik Jánost és mellette hűségesen szolgálatot teljesítő feleségét. Kalácska Béla Jövő és reménység Magyarországon vendégeskedő finn diakonisszák levele Kedves rek! Magyarországi Testvé-Szeretetteljes üdvözletünket küldjük a Finn Evangélikus Egyház hetedik diakóniai konferenciájáról, Lappeenrantából. Az ősz színeiben pompázó Dél-Karjalába mintegy kétszáz résztvevő gyülekezett össze egész Finnországból. Konferenciánk témája: „Diakóniai munka a változások idején”. A tárgy valóban időszerű. Egész Európa nagy változáson megy keresztül. Munkánkban nekünk is folyamatos megújulásra van szükségünk, hogy lépést tarthassunk a változásokkal, nem is akárhogyan, hanem annak élvonalában járva. A diakóniai munka a keresztyén szeretet szívverése. Állandó feladata, hogy keresse és enyhítse azokat a nehézségeket, amelyeket sokan még nem is látnak. A tanácskozások alkalmával a változások időszaka különböző szempontból foglalkoztatott bennünket. Beszéltünk nehezedő anyagi helyzetről. Lehetőségeket kerestünk jobb együttműködésre a társadalommal. Rájöttünk, hogy feladatunk nem csupán a gyülekezet határain belül, hanem azokon kívül is köteleznek bennünket. Nagy kérdésünk lett a szenvedélybetegekkel való foglalkozás. Figyelmet fordítottunk a lelkibetegekre, nem feledkezve meg az öregekről sem. Fölvetődött bennünk a kérdés: készek vagyunk-e szolgálatra nagy katasztrófák jöttén. Tudatosult bennünk, hogy felelősek vagyunk környezetünkért és nemzetközi kapcsolatainkért. Vendégeink voltak Németországból, Észtországból, Latin-Amerikából, Svédországból és Magyarországról. Ez utóbbit Túrmezei Erzsébet és Magyar László képviselték. Miközben ide, Északra már érkezőben van a tél, gondolatainkban visszatérünk a tavaszi Magyarországra. Három hónapot tölthettünk ott, február közepétől május közepéig. A Magyarországi Evangélikus Egyház gyülekezeti életének sokféle formájával ismerkedhettünk meg. Több, mint húsz gyülekezetben jártunk. Részt vettünk gyülekezeti esteken, énekkari próbákon és kis közösségekben. Jártunk iskolákban és más intézetekben, öregotthonokban, konfirmációi órán és iskolai hittanórán. Egyszer presbiteri ülésen is részt vettünk. Vendégeskedtünk sok papiakban és számtalan otthonban. Mindenütt feledhetetlenül meleg vendéglátásban részesültünk. Ezért mindenkinek hálás köszönetét mondunk. Itthon beszámoltunk utunkról, fényképeket mutattunk Magyarország gyönyörű tájairól, beláthatatlan Alföldjéről és változatos hegyeiről. A kiterjedt szőlőművelés egzotikumként hatott reánk. A magyarországi melegvízü forrásokat csak csodálni tudtuk. Hogyan törhet föl a földből annyi forró víz? Budapest gyönyörű város, tele kulturális lehetőséggel. Szorgalmasan jártunk koncertekre, múzeumokba, de azért mégsem láttunk mindent. Még mindig visszavágyunk Magyarországra. Gyülekezeti tagokkal hitbeli közösséget éltünk át, nyelvi akadályok ellenére is. Mindig szíven ütött bennünket az „Erős vár a mi Istenünk!” köszöntés. Talán még mélyebben éltük át a testvéri kapcsolatot a diakonisszákkal való találkozásban. Kívánunk a magyar evangélikus diakonissza munkának új, virágzó korszakot. Bátorítson mindnyájunkat Jeremiás próféta szava: „Ádok néktek jövendőt és reménységet”. Elsl Kaarakainen-Tuovi Vastela Egy régi-új iskoláról 1991 szeptemberében szólalt meg a csengő először a Pál Apostol Általános Iskolában. Új egyházi iskola kezdte meg működését kerületünkben. Régi is az iskola, mert az iskolát újraindító egyházak oktatási intézményeket már az 1700-as évek végétől kezdve működtettek itt a Rákos völgyében. A Pál Apostol Iskola Magyarországon egyedülálló intézmény működtetője és fenntartója három egyház, a Rákoskeresztúri Római Katolikus Egyházközösség, a Rákosligeti Református Gyülekezet és a Rákoskeresztúri Evangélikus Gyülekezet. A járatlan út, a feladatok sokasága sok öröm, és természetesen nem kevés nehézség forrása. A Rákoskeresztúri Evangáélikus Gyülekezet felügyelője létrehozta a Melczer Jánosról - az 1848-as forradalom során jeleskedő lelkészről - elnevezett alapítványt. Célja a nem kis anyagi nehézséggel szembenéző iskola támogatása, az evangélikus gyülekezet, valamint az egyes egyházak együttes hitéleti, oktatási, kulturális munkájának támogatása. Az alapítványt a Fővárosi Bíróság bejegyezte. Az APEH engedélyezte, hogy az adományozók az alapítvány számlájára befizetett összeget éves adóalapjukból leírhassák. Kérjük, e nemes célokat támogassa, segítse a régi hagyományok felélesztését és ugyanakkor a legkorszerűbb elvek megvalósítását az iskolában. Adományaikat a Ferihegyi úti OTP- ben vezetett 541-002562-5 számlára fizethetik be. A szükséges igazolást az alapítvány kuratóriuma állítja ki. További felvilágosítás az Evangélikus Gyülekezet lelkészi hivatalában, Rákoskeresztúr, Bakancsos utca 2. 1173. tel.: 158- 7404. Dr. Léránt István Életre szóló vállalás Lelkészt iktattak a rábaközi Beleden Evangélikus Élet 1993. január 10. Jó neve van Sopron megyében Belednek. Hosszú évszázadokon, át önálló gyülekezet, utóbb Vadosfa legnagyobb filiája volt. Aztán újra önálló lett. Neves, jó papjai is voltak. Ez a táj gályarab prédikátorokat, püspököket, kiváló lelkészeket adott hazai evangélikus egyházunknak. Béres László segédlelkész egyévi beledi szolgálat után, - ez volt a megismerkedés és megszeretés ideje - egy évi finnországi tanulmányútra ment. A „mátka”-gyülekezet szeretettel várta haza ifjú papját. És most, miként az egyik üdvözlő vendég mondta: egybekeltek. Bárány Gyula esperes, ugyancsak volt beledi lelkész, iktatta be áldásával szolgálatába az új lelkészt, utódát. Tizenegy lutherkabátos lelkész emelte fel áldásra kezét: „Erősítsd meg Istenünk... Jézusunk... Szentlélek Isten, amit cselekedtél értünk!”... Hogy egy evangélikus lelkész ma szolgálatában milyen kapcsolatrendszerbe és elvárásokba ágyazódik be, - azt érdekesen az üdvözlések fejezték ki. Sorrendben: dr. Selmeczi János a Teológiai Akadémia és Lelkésznevelő Intézet üdvözletét tolmácsolta. Pócza Zoltán egyházmegyei felügyelő a hivatalos egyházmegye köszöntését hozta, Sümeghy József a mindennapi kenyérhez tartozó jó szomszédság reményéről beszélt. A hivatali előd, Bence Imre, a pásztori munka jelentőségét hangsúlyozta, Szűcs Kálmán a szülőfalu áldását tolmácsolta. Zoltán László a helyettesítő közvetlen előd tapasztalataira hívta fel az új lelkész figyelmét. Az új lelkész gyermek- és ifjúkora hitoktató lelkésze, Ferenczy Vilmos a pályaválasztás elhívására utalt, míg Böröcz Sándor a keresztelő lelkész és a keresztapa áldását mondta el. Beled község önkormányzata és képviselőtestülete nevében Gombás László polgármester az együttmunkálkodás jóakaratú készségét hangsúlyozta. A kedves hittanos gyermekek és konfirmált ifjúság szeretetet és szorgalmas, jó tanulást ígért. Varga Lajos gyülekezeti felügyelő a legközelebbi „hivatali” munkatárs bizalmáról biztosította a beiktatott lelkészt. Az üdvözlők mind az öröm és a szeretet jeleivel, igével, kézfogással, testvéri csókkal léptek az új lelkész elé. A korán özvegységre jutott édesanya és leánytestvérke, ifjú asszony, könnyes meghatottsággal köszönte meg Istennek a gyülekezettel együtt a beiktatás örömünnepét. És mit ígért az új lelkész? Beköszöntő igehirdetése alapigéje sze-Győri gyülekezetünk soproni, lővéri Vendégházában néhány csendes napra találkozott az 1951. esztendő végén megszüntetett győri Diakonissza Anyaház 21 nővére. Az európai szintű üdülő-vendégház testi-lelki nyugalmat és békességet adott. Az őszi napfény ragyogásában jól esett emlékezni a diakonissza élet „első szeretetére”, a szolgálatba indulás idejére, a gyümölcstermő nyarakra és őszökre, az azóta hazahívottakra. Mennyi minden megváltozott az azóta eltűnt 41 év során! Beszámoltak nővéreink az anyaház nélküli életbe indulás fájó emlékeiről, álláskeresésről, lakáskeresésről. Páran férjhez mentek, családot alapítottak. A csendesnapokat szervező Lupták Gyula, a diakonissza munkát irányító lekészünk úgy állította össze a soproni csendesnapok témáját, mintha fiatal, szolgálatba induló nővérek most készülnének kirepülni az anyaházból. A szolgálat számunkra sohasem csak emlék, távoli múlt, hanem mindig jelenidejű mai küldetés. Mi mindig szolgálunk. Őszünk idején is, lassan fáradt testtel, pár sor írással, egy pohár vízzel, megsétáltatással, vagy könyörgő imádsággal. A reggeli és esti áhítatokat Sümeghy József, az Anyaház volt utolsó igazgatólelkésze tartotta. Az igék emlékeztettek és hálaadásra késztettek. Szolgálni Isten dicsőségére. .. emlékeztetve ítéletre... halálrászántan szembe hazugsággal... szabadulást hirdetve. A bibliaköröket és megbeszéléseket Lupták Gyula vezette. Mindenki megszólalt, mindenki hálás rint, hogy „az elveszettet megkeresem, az eltévedtet visszaterelem, a sérültet bekötözöm, a gyengét erősítem!” (Ez. 34,16) Egy életre szóló, óriási vállalás! Adja Isten, hogy majd ha számonkéri a gyülekezet, de elsősorban a Gazda ezt a fogadást, - Béres László megállhasson az ÚR előtt. Sümeghy József szívvel emlékezett - és előretekintett. Lupták Gyula és felesége, Barlos Piroska nővérünk színes és tartalmas beszámolót hoztak a nyári finnországi diakonissza konferenciák anyagából. Hazai diakonisszamunkánk újraindulásához sok gondolatot és indítást adtak. A csendesnapoknak egy különösen kedves eseménye is volt. Kiéli Erzsébet, aki annakidején az anyaház megszűnése miatt nem ölthette fel a diakonisszaruhát, kérte, hogy azt most felölthesse. Hűnek találtatott a diakonissza öltözet viselésére!... Úgy vélem, a diakónia történetében páratlan módon, negyvenegy évig volt diakonisszajelölt. Családi, társadalombiztosítási és egyházi szolgálatai után, mint a Vendégház vezetője, meghatott örömmel kapott áldást és erőt. Jelentsen részére védelmet és támaszt a diakonissza ruha és viselje azt méltóan, mint „ancilla Domini” - az ÚRnak szolgálóleánya! A Vendégház kápolnájában nővértestvérek gyűrűjében diakonissza ruhában álló Kiéli Erzsébetnek is szól az ige: „Aki győz, azt öltöztetik fehér ruhába, annak a nevét nem törlőm ki az élet könyvéből...” (Jel 3,5.) Negyvenegy évi sivár „pusztai vándorlás” után Kiéli Erzsébet diakonissza az első „beöltözött” nővérünk! A konferencia diakóniai „életfáján” a jövő ígérete is megmutatkozott. Három fiatal diakonisszajelölt, mint rügyek, a jövő ígéretét hirdették. Mert az élő ÚR mindenkor szolgáló nővérek által is végzi nélkülözhetetlen szeretetszolgálatát ebben a világban. Sümeghy József Győri diakonisszanővérek őszi napfényben... Egy nyíregyházi kisiskola a hívő élet szolgálatában Nyíregyháza egyetlen műemléke a mi evangélikus templomunk. Vele szemben áll az 1892-ben épült evangélikus elemi iskola Alpár Ignác tervei alapján. Ez volt a központja annak az iskolarendszernek, melyet őseink a múlt században építettek ki. A város mind a négy kerületében volt egy-egy kisiskola, amely a környékben lakó első és második osztályos gyermekeket fogadta, akik á felsőbb osztályaikat a központi iskolában folytatták. Égy ilyen kisiskolában, a Debreceni utcában kapott helyet egy hívő közösség, amelyet Veczán Mihály nyíregyházi csizmadiamester vezetett. A harmincas években szüleim és mi gyermekek is ebbe a közösségbe tartoztunk. Veczánék a Virág utcában laktak, ahol déd- és nagyszüleim is, A Veczán testvérek voltak a kovászai az alvégesi hívő életnek. A húszas évek végén, a harmincas évek elején, alig 3-4 évesen, a Bethánia Szövetség Virág utcai házában találkoztam először Veczán János szabómesterrel, akitől az első éneket tanultam: „Fel barátim, drága Jézus zászlaja alatt”. Itt készült az első csoportkép is az életemben. Veczán Mihály gyülekezete a Debreceni utcai kisiskolában tartotta hétköznapokon és vasárnap is az imaórákat és a bibliaórákat. Rendszerint ő maga tartotta az igemagyarázatokat. Az énekeket a Halleluja énekeskönyvből vettük, amelyeket hegedűkísérettel is tudtuk énekelni. A gyülekezeti tagok, akik egyébként kétkezi emberek voltak, tanították egymást hegedülni és több szólamban énekelni. Az egyes alkalmakon 20-30 ember vett részt. Ebben az iskolában tanított Fiedler Ferenc tanító, akinek a fia ügyes rajzoló volt. ő tőle rendelt meg a gyülekezet egy olajfestményt, amely Krisztus-fejet ábrázolt. Egyébként a gimnáziumi tanulmányok után ez a fiú festőművész lett és kijutott Párizsba és a Louvre alkalmazottja lett. Nyári időszakban rendszeresen rendeztünk kirándulásokat a nyíregyházi erdőbe, amelyről még ma is megvannak a fényképeink. Emlékezetes marad számomra a tokaji kirándulás, amelyet parasztszekereken tettünk meg. Sötét hajnalban kellett a harminckilométeres távolságot megtennünk. Ősszel, szeptemberben a szeretetvendégség volt a legbensőségesebb. Ezen az alkalmon mindig jelen volt gyülekezetünk akkori igazgató lelkésze, Paulik János. Ót karácsony másodnapján, János nap alkalmából, rendszeresen köszöntötte a gyülekezet Veczán Mihállyal együtt. Nagyon kedves szokás volt a gyülekezetben, hogy akinek névnapja volt, őt otthonában felkeresték és néhány Halleluja-énckkcl köszöntötték. Téli időszakban vallásos tárgyú színdarabokat is betanult a gyülekezet, amelyet a központi elemi iskola dísztermében adtak elő. Ilyen fényképeket a mai napig is őrzünk szüléinkről. Bár a háború vihara messze, Dunántúlra sodorta a gyülekezet vezetőjét, Veczán Mihályt, gyermekei és unokái Nyíregyházán nőttek fel és kezdtek tevékenykedni. Hogy a jó fa, milyen jó gyümölcsöt termett, azt az országban több helyen is tapasztalhatják. Unokái, a Bálint gyermekek, evangélikus egyházunk tevékeny munkásai. Javára lehet írni ennek a gyülekezetnek, hogy hívő bensőséges életet lehetett élni úgyis, hogy megmaradt a történelmi egyház keretén belül. Dr. Reményi Mihály A Pestmegyei Egyházmegye újonnan választott esperesét DETRE JÁNOS aszódi lelkészt 1993. január 23-án szombaton az aszódi templomban iktatja be hivatalába dr. Harmati Béla püspök. Az istentiszteletre és az egyházmegyei közgyűlésre minden érdeklődőt szeretettel hívnak és várnak. A protentáns teológiai intézmények KÖZÖS II. NYÁRI INTENZÍV POSTGRADUÁLIS TEOLÓGIAI TANFOLYAMÁT 1993. július 5-16-ig rendezzük meg Isten segítségével az Evangélikus Teológiai Akadémia épületeiben (H-1141. Budapest, Rózsavölgyi-köz 3.). Elsősorban a teológia tudományos művelésére elkötelezett, teológiát végzett testvéreinket várjuk, de más komolyan érdeklődő jelentkezését is elfogadjuk. Az előadások és szemináriumok két héten át párhuzamosan fognak folyni a hat teológiai szakterületen (ószövetségi, újszövetségi, egyháztörténeti, rendszeres, gyakorlati teológia, valamint vallásszociológia), az egyik héten külföldi, a másik héten belföldi előadókkal. Alkalmat kívánunk adni a bibliai és kívánságra a modern nyelvek gyakorlására is. Vidékieknek szállást, ellátást, budapestieknek ebédet biztosítunk. Kérjük, nyári tervei kialakításánál már most vegye figyelembe a tanfolyam időpontját. A részletes programot és tájékoztatást, amint lehet, közöljük. A rendező tanári karok nevében Dr. Cserháti Sándor professzor (Evangélikus Teológiai Akadémia)
