Evangélikus Élet, 1993 (58. évfolyam, 1-52. szám)

1993-03-21 / 12. szám

* xangélikus Élet 1993. március 21. VASÁRNAP Jézus mondja: Aki hozzám jön, hallja beszédeimet és azok szerint cselekszik: megmutatom nektek, kihez hasonló. Hasonló ahhoz a házépítő emberhez, aki leásott, mélyre hatolt és a kősziklára alapozott. Lk 6,47-48 (Ézs 26,4, Ján 12,20-26,2Kor 1. 3-7, Zsolt 16). A példázat két építőjének szembe­állítása ismert: az alapozáson múlik minden. Nem érthetjük azonban igazán az ige mondanivalóját anélkül a nagy ígéret nélkül, hogy Jézus önmagát kínálja nekünk biztos sziklaalapul. Érdemes rá hall­gatni, neki engedelmeskedni, mert aki ezt teszi, nem veszik el. HÉTFŐ íme, én angyalt küldök előtted, hogy meg­őrizzen az úton és bevigyen arra a helyre, amelyet kijelöltem. 2Móz 23,20 (ApCsel 12,11, Jn 6, 23-29, Lk 20,41-44). Istennek sokféle eszköze van a segítés­re. Megerősít, vigasztal és képessé tesz a feladatok elvégzésére. Emellett azonban mennyei hatalmassá­goknak is adhat parancsot, hogy óvják és segítsék az övéit. Ezért imádkozhatunk Luther imádságával reggel és este így: „szent angyalod legyen velem, hogy a gonosz ellenség erőt ne vehessen rajtam”. KEDD Legyünk józanok, vegyük magunkra a hit és a szeretet páncélját, és mint sisakot, az üdvösség reménységét! IThessz 5,8 (Zsolt 118,25, Jn 6,55-65, Lk 20,45-21,4). „Minden keresztyén fegyverezze fel magát! Hit- és tanbeli bizonyosságát alapozza meg úgy az Isten igéjéből, hogy ellenállhasson az ördög­nek és tudjon védekezni, mikor valaki el akarja téríteni. így segítsen egyháza tanítását megvédel­mezni és megtartani !” (Luther.) SZERDA Reménykedj az Úrban, légy erős és bátor szívű! Zsolt 27,14 (Jak 5,11, Mk 14,53-65, Lk 21,5-19). Tegnapi igénk a kísértésekkel szembeni védelemről szólt, ma bátorítás hangzik. Nem áltat­hatjuk magunkat az örökös passzivitás eredményes­ségével. Egyre inkább valami többre van szükség. Szaporodnak azok a helyzetek, amikor a hallgatás­sal, félrehúzódással, vagy a kényelmes legyintéssel az Isten elleni erőknek biztosítunk teret. Bízzunk benne, hogy az Úr megadja a szóláshoz, cselekvés­hez szükséges bölcsességet, erőt és bátorságot! CSÜTÖRTÖK Jézus mondja: Ha ti megtartjátok az én igémet, valóban tanítványaim vagytok és megis­meritek az igazságot. Jn 8, 31-32 (Zsolt 12,7, 5Móz 8,2-3, Lk 21, 20-28). „Itt rozsda, moly, futó idő, Elpusztít minden régit, És előbb-utóbb rombadől, mit ember keze épít. Múlik ég, föld, mint rózsaszál, Elhervad hulló szirma. De az Ige, mint szikla áll, Úgy, amint meg van írva.” 286. ének 2. vers. PÉNTEK Jézus mondja: Akiknél pedig jó földbe esett, azok igaz és jó szívvel hallgatják az igét, meg is tartják és termést hoznak állhatatossággal. Lk 8,15 (lMóz 12,1, Jn 10,7-25, Lk 21,29-38). Az ige­­hallgatás gyakorlata változó képet mutat: van, aki igazi érdeklődésből, van, aki az igazság megismeré­sének vágyával, de akad bőségesen, aki csak ünnepi tradícióból hallgatja az igét. Bármely eset áll is fenn, a kérdés ugyanaz: képesek és hajlandók vagyunk-e megtartani az igét és termést hozni. Ha igen, akkor sem miénk a dicsőség. Mert a jó földért is Istennek jár a hálaadás, aki nemcsak vet, hanem egykor arat­ni is fog. SZOMBAT Ne félj, te kicsiny nyáj, mert úgy tetszett a ti Atyátoknak, hogy nektek adja az országot! Lk 12,32 (Ézs 31,1, Ám 8, 11 12, Lk 22,l-6)ÁNem a csekély mennyiség jelenti az áldást, hanem az, hogy a nyáj megmaradt nyájnak, még megfogyatkozva is. A krisztusi közösség áldása abban van, hogy nem sok, egymástól független út vezet az üdvösségbe, hanem különbözőségeink ellenére is egy úton halad­hatunk: a jó Pásztor nyomdokán. Zügn Tamás /ASARNAP IGÉJE AZ ÉLET KENYERE ÉS AZ ÁLDÁS POHARA lKor 10,15^17 ELŐ VIZ Másféle hatalom A második évezred utolsó évei­ben úgy tűnik, egyre jobban szo­rongat minket a kiszolgáltatottság kínos érzése. Különböző ismert és ismeretlen hatalmak manipulál­nak, s úgy érezzük: nincs lehetősé­günk és nincs erőnk sem ezekkel szembeszállni. Játékszerei lettünk befolyásolhatatlan gazdasági törvé­nyeknek, politikai nagyhatalmak­nak, pártérdekeknek, vagy éppen azoknak a szánandó törpéknek, akik óriásnak gondolják magukat. Ez a szövevényes és áttekinthe­tetlen hatalmi rendszer félelemmel tölti el az embert és megalkuvó en­gedelmességre kényszeríti. E hatal­mak malomkövei között nemcsak idegrendszerünk, de életünk is fel­őrlődik, és lázongva, vívódva kér­dezzük: Hol van Isten hatalma? A Néró önkényétől rettegő római gyülekezet is ezt kérdezte. Pál meg­hökkentő válasza: Isten hatalma az evangéliumban, szeretetének öröm­hírében van (Róm 1,16). Van tehát hatalma Istennek, csakhogy az másféle hatalom, amely nem félel­mekkel, hanem örömmel tölt el. Ebben az örömben átélhetjük Isten szeretetének biztonságát, védettsé­gét, azt a békességet, ami minden értelmet felül múl (Fii 4,7). Az evangélium hatalma másféle hatajopi. Nem hadosztályokban manifesztálódik, nem tőzsdepalo­ták reprezentálják, nem szellemi fölényben nyilvánul meg, nem hul­lámhosszok és tv-csatornák bir­toklásán múlik. Ez a hatalom Jé­zus kezében van, akinek nem volt sem katonája, sem pénze, aki nem a bölcseket, hanem a kisgyermeke­ket állította példaképnek s akinek szava legfeljebb néhány méter tá­volságban volt hallható. Jézus ha­talmában Isten szeretete jutott dia­dalra: betegek meggyógyultak, bű­nösök bocsánatot nyertek, kétel­kedők hitre jutottak, magányosok testvérre találtak, haldoklók lelké­ben reménység született. A Jézus­ról szóló vallomásban, a drága evangéliumban ez a hatalom ma is érvényre jut és diadalmaskodik. Másféle hatalom ez. Az evangé­lium nem kényszerít térdre, nem követel behódolást, hanem szabad döntést, boldogan kimondott „igen”-t, bibliai kifejezéssel HITet vjir. Az evangélium Isten szerete.tét hirdeti. A szeretet sohasem alkal­maz erőszakot, de mindig várja a viszont-szeretet válaszát. Jézus senkit sem kényszerített tanítvá­nyainak közösségébe, de minden­kit hívott. Minket is a hitnek erre a szabad döntésére hív, hogy meg­szabaduljunk a kiszolgáltatottság félelmétől, és szeretetének oltalmá­ban, örömében éljünk. Madocsai Miklós IiVIAVEZÉRFONAL Ébredés 2. „Ébredj fel, aki alszol, támadj fel a halálból, és felragyog neked a Krisztus." Uram, ébreszd Szentlelkednek erejével az álomból, a bűn álmából felnőtt gyülekezetünk tagjait. Az ébresztés szava nem elsősor­ban a hitetleneknek szól, hanem a híveket igyekszik felrázni a bűnnek, a vallási megszokottságnak az álmá­ból. Jézusban és az Ó keresztjében megnyílik a bűnből való szabadulás útja, az üdvösség ösvénye, a bűn rabságából való szabadulás után a szeretetben való szolgálat útja. Igék sora figyelmezteti a gyülekezetét és a hívő embert, Jézus visszajövetele: vigyázásban, imádkozásban, szol­gálatban találja az övéit. Az ébresz­tés szolgálatában két dolog elenged­hetetlenül szükséges, az igén és a szentségeken kívül a Szentlélek munkája és a szüntelenül való imád­kozás. Az egyház, a gyülekezet Ist^n igéjének és Szendéikének a munkája következtében jött létre. Keresztelő János, de Péter apostol igehirdetése nyomán is megrettentek a szívek és kérdezték: mit tegyünk? Bánjátok meg bűneiteket és bízzatok Isten kegyelmében. Meneküljetek oda Jé­zus Krisztus bűntörlő vére alá. Az első pünkösdkor áradt Isten Lelké­nek ereje és a meghallott igén és megvallott bűnökön, és elfogadott bocsánaton keresztül Isten építette az egyházat. Akkor a középpont­ban : Krisztus állt, Őérette és Őáltala élt az egyház. Az első egyház jellem­zője a Krisztusba vetett hit volt és az abból fakadó szeretet, és szolgá­lat. Az első gyülekezet egy csodála­tos közösséget alkotott: „A hívők sokaságának szlve-lelke egy volt." ApCsel 4, 32. Örömmel és hálaadással vallot­tak gyülekezetünk tagjai is arról, hogy szól az Isten igéje nálunk is vasárnapról vasárnapra és alka­lomról alkalomra: gyermekbiblia­­órán, hittanórán, istentiszteleteken, női imaközösségi alkalmakon, ima­órán, bibliaórán és sok más alkal­mon. Isten Lelke az igén és a szent­ségeken keresztül ma is újítja a szí­veket. Az lenne nagyon fontos, hogy minél több szív kerülne teljes­séggel átadásra Jézusnak a szolgá­latába. Más így látja az Isten igéjének a szolgálatát életében: Isten ismeri az életünket, szavával megsebez, de keze be is kötöz. Isten rámutat a bűnre, az enyémre is, igéjével, véré­nek hullásával megtisztítja naponta szíveidet a bűntől, és az új élet útján járhatok. Isten nemzetségéhez tar­tozom, vallotta egy testvérünk, azért, mert már teljességgel átad­tam a szívem az Ő, Jézus szolgálatá­ra. Egy testvérünk úgy hallgatta az igét, mint valóságosan számára címzett üzenetet és vallotta: „Isten igéje valóban kétélű kard, mert nem a szomszédom, hanem a saját éle­lembe, szívembe metszett bele és megmutatta, hogy nem szolgálok teljes szívvel és odaadással Néki. Ez­után szeretnék hálás szívvel gyerme­keként szolgálni az én Uramnak, Jé­zusnak." Egy testvérünk szomorúan álla­pította meg: a mögöttünk lévő héten három alkalommal is arról szólott Isten igéje, hogy Isten népe megkeményílette a szívét, megkövé­­redett a szíve. Vajon a mi szívünk nem ilyen kemény szív-e? Kérjük Is­tentől, adja az Ő szivét és az O lelkét nékünk, hogy akaratát cselekedhes­­sük." Egy testvérünk arról szólott, hogy a gutaütött történetén keresz­tül érezte meg. Isten igéje hozzám szól, személyesen nekem mondja, megbocsáttattak néked a te bűneid. Egy testvérünk arról tett bizony­ságot, hogy hála az Úrnak, valóban vannak „apró” jelei az ébredésnek gyülekezetünkben. „Az első jel az, hogy én és férjem is megtaláltuk az Urat. Felébresztett a bűn álmából és a Vele való boldog közösségre hívott el bennünket. Megszabadultunk bűnbocsátó szeretete által bűneink rabságából." Hála legyen Istennek, hogy Ő másokat is megtalált, és lehet egy kis imádságos magva gyülekeze­tünknek, a női imaközösség. A má­sik talán nem is apró jel: a sátán támadása. Ahol Isten építeni kezd, ott a sátán is munkálkodni kezd. Rombolni szeretné azt, amit Isten épít. Tudja, hogy vesztenivalója van, ezért minden áron meg akarja hiúsítani Isten építő, kereső, mentő munkáját és szeretetét. De olyan jó tudni, hogy mi Jézusra nézhetünk, Reá, mint a Golgotán győztesre. Jézus nekünk nemcsak a sátán nagy erejéről beszél, hanem arról is, hogy a sátán egy általa legyőzött hata­lom. A győzelem mindörökre Krisztusé. Jézus azt szeretné,, hogy minden szív megtalálhassa Őt. Ő megígérte, hogy ad ébredést, és az Ő ígérete megáll. Már elkezdte munkáját olyan testvéreken is, akik eddig messze álltak Tőle. Erre pél­dánk az ádventi sorozaton elhang­zott sok bizonyságtétel, és az ima­órán megszólaló, hangosan imád­kozó új testvérünk szava. Jézus las­san épít, de biztosan. Jézusnál a legnagyobb szám az egy. Ö utána ment az egyetlen báránynak is, hogy megkeresse és megtartsa azt. Ahol már egy lelket megtalált, ott elindulhat az ébredés. Uram, ébreszd Szcntlelkeddel, igéden és a szentségeken keresztül felnőtt gyülekezetünket. „Vigyázzatok, azt kiáltják az öráílok, s zengjen imádság. Sión, kö­zéig a nagy király! Éjfél immár on,az óra, Ajkuk megnyílik égi szóra: Szüzek serege készen állj! Nosza, ébredjetek, Jön vőlegényetek! Lám­pástokkal Készüljetek, Örüljetek, Eleibe siessetek!" Dunántúli 588. számú ének 1. verse. Mcgyaszai László Mindig fontos, hogy akiket megszó­lítunk, milyeneknek látjuk és hogyan szólítjuk meg. Amikor Pál a korinthusi gyülekezetét, mint értelmes emberek közösségét szólítja meg, nem hízelegni akar. Nem jóindulatukat megnyerni egy esetleges valótlanságot tükröző megszólítással. Értelmes emberek, akik nem a filozófusok bölcseletén lettek azokká, hanem mint Isten gyülekezete, Krisztus Jézusban megszentelt testvé­rek józan ítélőképességet kaptak a hit­élet egyik legdöntőbb kérdésében, az úrvacsorában. Mint az élet Kenyere és az áldás Po­hara a Krisztussal való közösségünk alapja. Az ige is munkálja ezt, hiszen a hit hallásból van az evangélium hirde­tése által. A mindenkori gyülekezet kö­zösségi jellegét nem lehet elképzelni az ige nélkül. De az ige hallgatása mellett nélkülözhetetlen az úrvacsorái közös­ség, melyben részesedünk Krisztus tes­tében és vérében, vagyis a teljes Krisz­tusban, aki emberré lett, testet öltött, testben szenvedett és halt meg, de feltá­madott és dicsőségben él és uralkodik. Ebben az értünk mindent elvégezett Krisztus-testben részesülünk, akinek vére megtisztít minden bűntől. Azért is, mert vérének büntörlö ereje nincs köt­ve egy „vércsoporthoz", mint a vér­adóknál, akik azonos csoportúaknak tudnak életmentő vért adni. Valóságos közösség ez. Akik a bál­ványáldozattal élnek, azok is közösség­be kerülnek, de ezzel az ördög asztalá­nak lesznek részesei. Pál óva inti gyüle­kezetét ettől. Az apostol nyomán Lut­her hangsúlyozta, hogy az úrvacsora Krisztus valóságos teste és vére kenyér­ben és borban. Örömteli tény, hogy az ökumenikus alkalmak úrvacsorával végződhetnek. De ha a lelkész az egyik kezében az ostyát, a másikban a kenye­ret emeli magasra és jelnek mondja, megrövidül Jézus szava: vegyétek, egyétek ez az én testem. Több is, mint emlékvacsora, valóságos jelenlétében részesülünk, testében és vérében. Nem emlékidézés, hanem Krisztusban való részesedés áldott lehetősége, alkalma, ténye, ajándéka. Nem mi vagyunk ennek a közösség­nek létrehozói. A kenyeret megtörjük, a poharat megáldjuk, de a közösséget önmagával az a Krisztus (ereinti, aki önmagát adta értünk. Nem mi mutat­juk be az áldozatot átváltoztatva a szent jegyeket, mert akkor hitünk bi­zonytalanságban lehetne, hogy az úr­vacsorában ki a cselekvő, ha az emberi átváltoztatás „sikerétől” függne. Az egymással való közösségnek is pá­ratlan lehetősége. „Mert amint egy a kenyér, egy test vagyunk sokan.” Mindazok, akik az Úr asztalához járul­nak, az egy test tagjai és így egymással is közösségbe kerülnek. Nem is szakad­hatnak cl egymástól a tagok, mert ak­kor csorbát szenved az egész test, sőt az elvérzés fenyegeti. Ezek a tagok marad­janak kapcsolatban egymással nem­csak az Úr oltáránál, hanem a minden­napi életben is. Valaki felismerte a vá­ros forgatagában azt a testvért, aki elő­ző vasárnap mellette térdelt az úrva­csoránál. Kedvesen megszólította. A válasz: ne zaklasson, nem ismerem! Nem emlékeztet egy hasonló mondat­ra: nem ismerem ezt az embert?! Mi­lyen jó, ha családi körben is, súlyos betegségben, műtét előtt, vagy halál partján az úrvacsora vételében mélyül­het a Krisztussal való közösséggel együtt az egymással való áldott koinó­­nia is! Áldás forrásává válik ez a kettős kö­zösség az élet minden területén. „Az ál­dás pohara, amelyet megáldunk” Krisztus vére által lesz áldássá, és a kenyér, amelyet megtörünk Krisztus kereszten megtörctctt teste által válik áldott táplálékká örök életre. Földi kenyerünk egyre drágább lesz. A mennyei kenyér mindig csúcson van: a legdrágább, mert Krisztus életébe ke­rült és ezért részünkről megfizethetet­len: kegyelemkenyér. Ezen a címen írja Túrmezci Erzsébet versben: „De ez a név egyszerre olyan drága lett nekem. Napok óta boldogan ismételgetem. Ti­tokzatos súlyát ámulva mérem. Hisz azon élek én esztendők óta: Kegyelem­­kenyéren." - Az élet Kenyere: Kegye­­lemkcnyér. Szimon János IMÁDKOZZUNK! Urunk, olyan nehéz elfogadni nincstelen­­ségben az odavetett ingyen falatot embe­rektől. Ha Tőled elfogadjuk az élet Ke­nyerét, szűnik ízének keserűsége. Köszön­jük Jézusunk, hogy testeddel és véreddel élttítsA Véled'ék'égynlással közösséget építesz, mellyel örök életre juthatunk. ISTENTISZTELETI REND Budapesten, 1993. március 21. I. Bécsikapu tér de. 9. (úrv.) Madocx Miklós, de. I0. német Gémes Pál, de. || (úrv.) Madocsai Miklós, du. 6. dr. Szedte Béla (meditáció). II. Torockó tér de. fél 9 Szilas Attila. Pesthidegkút, II. Báthory u. 8 de. fél 11 Köszcghy Tamás Csillaghegy, lit Mátyás kir. út 31. de. 10. Donáth László Óbuda. III. Dévai Bíró M. tér de. 10. Újpest IV, Leibstück Mária u. 36-38. de. 10. Blázj Lajos. V. Deák tér 4. de. 9. (úrv.) Cserhátint Szabó Izabella, de. 11. (úrv.) dr. Harmati Béla, de. 6. Brebovszky Éva. VII. Városligeti fasor 17. de. 11. (úrv.) Szirmai Zoltán, du. 5 szeretetvendégség. Vili. Üllői út 24. de. fel 11. Kertész Géza. VIII. Karácsony S. u. 31-33. de. 9. Kertész Géza. Vili. Rákóczi üt 57/b. de. 9. szlovák Cselovszky Ferenc, déli 12. magyar Kertész Géza. VIII. Bajda Péter u. 33. de. fél 10. Fabiny Tamás. IX. Thal) Kálmán u. 28. de. 11 dr. Rédey Pál. Kőbánya, X. Kápolna u. 14. de. fél 11. Fabiny Tamás. X. Kerepesi út 69. de. 8. dr. Szabóné Mátrai Marianna Kelenföld, XI. Bocskai út 10. de. 8. (úrv.) Fcrenczy Erzsébet, de. II. (úrv.) Ferenczy Erzsébet, du. 6. Missura Tibor. XI. Németvölgyi út 138. de. 9. Missura Tibor. Budahegvvidék, XII. Tartsay V. u. 11. de. 9. (úrv.) Takács József, de. 11. (úrv.) Takács József, du. fél 7 Kőszeghy Tamás. XIII. Kas­sák Lajos u. 22. de. 10. ifj. Kendeh György. XIII. Frangepán u. 43. de. 8. ifj. Kendeh György XIV. Lőcsei út 32. de. 11. (úrv.) dr. Szabóné Mátrai Marianna. XIV. Gyarmat u. 14. de. fél 10 dr. Szabóné Mátrai Marianna. Pestújhely, XV. Templom tér de. 10. Bizik László. Újpalota, XV. Hártyán köz du. 5. ökumenikus Rákospalota, Kistemplom, XV. Juhos u. 28. de. 10. Vepcrdi Zoltán. Rákos­szentmihály XVI. Hősök tere de. 10. dr. Kar­ner Ágoston. Cinkota, XVI. Battyány I. u. de. fél 11. Szalay Tamás. Mátyásföld, XVI. Prodám u. 24. de. 9. Szalay Tamás. Rákos­hegy, XVII. Tesscdik S. tér de. 9. Dctre Já­nos. Rákoscsaba, XVII. Péccli út 146. de. 9. Marschalkó Gyula. Rákoskeresztúr, XVII. Pesti út 111. de. fél 11. Délre János. Rákosli­get, XVII. Gőzön Gy. u. de. 11. Marschalkó Gyula Pestszentlőrinc, XVIII. Kossuth tér 3. de. 10. Havasi Kálmán. Pestszentimre, XVIII. Rákóczi út 83. (ref. templom) de. há­romnegyed 8. Havasi Kálmán. Kispest, XIX. Templom tér 1. de. 10. Széli Bulcsú. XIX. Kispest, Hungária út 37. de. 8. Széli Bulcsú. Pestszentcrzsébet, XX. Ady E. u. 89. de. 10. Győri János Sámuel. Csepel, XXI. Katona J. u. de. fél 11 Mezősi György. Budafok, XXII. Játék u. 16. de. II. dr. Zsigmondyné Kozma Évamária. Törökbálint, Szent István út de. 9. dr. Zsigmondyné Kozma Évamária. BÖJT 4. VASÁRNAPJÁN az oltár­terítő színe: lila. A délelőtti istentisztelet oltár előtti igéje: Jn 6,30-40; az igehir­detés alapigéje: IKor 10,15-17. EVANGÉLIKUS ISTENTISZTE­LETET közvetít a Magyar Rádió a Kossuth adó hullámhosszán 1993. már­cius 28-án a soltvadkerti evangélikus templomból. Igét hirdet: Káposzta La­jos esperes-lelkész. HAZAI ESEMÉNYEK MEGHÍVÓ 1993. március 30-án, kedden este 7 órakor a Zeneakadémia nagytermében (Bp. VI. Liszt F. tér 8.) FINTA GERGELY orgonaművész-tanári diplomahangversenye lesz Műsoron: J. S. Bach, C. Franck, 0. Messiaen és Gárdonyi Zs. művei. Közreműködik a Fóti Kántorképző Énekkara ifj. Hafenscher Károly és dr. Balás István vezényletével. Minden érdeklődőt szeretettel várunk. A Magyar Protestáns Közművelődési Egyesület védnöksége alatt az EVANGÉLIUM SZÍNHÁZ bemutatja 1993. április 4-én, Virágvasárnap este 7 órakor: NÉMETH LÁSZLÓ: A KÉT BOLYAI című színművét 4 felvonásban a Duna palotában, Budapest V., Zrínyi u. 5. Rendező: Udvaros Béla További előadások: április 5., 12., 18., 19., valamint május 9., 10., 16., 17., 23., 24. mindig este 7 órakor. Jegyek válthatók: Evangélikus Múzeum (V., Deák Ferenc tér 4.) Telefon: 117-4173, hétfő kivételével 10-16-ig. BM Duna Palota (V., Zrínyi u. 5.) közönségszervezés. Telefon: 117-2790. Helyárak: 360 - 260 - 210-160 forint. ISMÉT KAPHATÓ KÉKÉN ANDRÁS ÉLETREGÉNYE A Sem magasság, sem mélység... c. könyv Fabiny Tamás tollából, második kiadásban megjelent. Ára 230,-Ft. Megrendelhető a szer­zőnél: 1102 Bpest Kápolna u. 14. A Magyarországi Luther Szövetség Pedagógus Tagozata országos evangélikus pedagógus találkozót rendez Győrben, 1993. április 3-án szombaton az Evangélikus Általános Iskolában. (Péterfy S. u. 2.) Jelentkezés március 20-ig a fenti címen (9025 Győr.) Téma: Evangélikusság és nevelés-oktatás. Nemcsak aktív pedagógusokat, de minden érdeklődőt szeretettel várnak. A Pesti Evangélikus Egyházmegye szervezé­sében háromnapos „Istent kereső kerékasztal” konferenciára várjuk azokat a gondolkodó em­bereket akikben a vallás kérdésében több a kér­dés mint az elfogadható válasz. A konferencia helye: Béthel Missziói Otthon 2081 Piliscsaba, Széchenyi u 8-12. Időpontja: Április 19-21-ig. Költsége szállással és teljes ellátással: 900 Ft. Jelentkezni lehet: Bolla Árpád esperesnél húsvétig. (1152 Bp. Juhos u. 28.) ÉSZAKI EVANGÉLIKUS EGYHÁZKE­RÜLET 2 állást hirdet házaspár részére házmes­teri és gondnoki munkakör betöltésére. Feladat szerződésben foglalt leírás alapján. Fizetés meg­egyezés szerint. Egy szoba összkomfortos lakás biztosított. Önéletrajz és lelkészi ajánlás szükséges. Je­lentkezni lehet írásban: Északi Evangélikus Egyházkerület Püspöki Hivatala, 1085 Buda­pest, Üllői út 24. I. emelet. HELYESBÍTÉS Az Evangélikus Élet 1993. március 7-i szá­mában megjelent irodalomtörténeti emlékezé­­semben/(„A nemzeti önismeret kezdetei") téve­sen tüntettem fel a Czvittingert követő Timon Sámuel nevét, János keresztnévvel. Tévedésemet ezúton helyesbítem. Ilj. T. L. A miskolci Mindszenti evangélikus temető ben újra korlátozás nélkül lehet temetkezni Kérjük a lejárt sírokat augusztus 31-ig megvál tani, mert a lejárt sírokat értékesítjük. A Fuhr mann és Koch kripta tulajdonosainak mielőbbi jelentkezését kérjük. Temetőgondnokság. Örömmel várjuk azoknak a lányoknak a jelentkezését, 18 és 25 év között, akik szívesen vállalnának 1 évig németországi családok­nál gyermekfelügycletet, nyelvtanulási lehe­tőség biztositásával. Jelentkezési lap és részletes információ az Óbudai Lelkészi Hivatal címén! 1034 Buda­pest, Dévai B. M. tér 1. A borítékra kérjük írja rá „Au-pair". 20 1-26. sz. Hetlinger Lipót, 20-1 29. sz. Waltz Antal. 20 1-52. sz. Lekncr Jakab által épített sírboltok. Igazgatóságunk kéri azon hozzátartozókat, akik a fent jelzett vagy ntár korábban újraváltott cs 1993-ban lejáró sírhe­lyek, sírboltok, urnahelyek újravállisával kapcsolatban intéz­kedni kívánnak 1993. december 31-ig az érintett temető irodájában jelentkezzenek. FIGYELEM A sírhelyek 25 éves lejárati ideje az utolsó koporsós betemetés­től számit. A sírokba történő urna, illetve eihuma maradványok elhelyezése a sir eredeti lejárati idejét nem hosszabbítja meg. llmalulkék. umasirok, umakripták esetében az első urna behelyezésénél a használati idő már 10 vagy 20 évre hosszabbo­dott. Kérjük a határidőn belüli intézkedést, mert annak letelte után a lejárt és újra nem váltott sírokat, sírboltokat, urnahelye­ket - a rendeletckbcn előírtak szerint - megszüntetjük. Budapest, 1993. március FŐVÁROSI TEMETKEZÉSI INTÉZET Igazgatósága Gyermek vagy idős hölgy felügyeletét pár órára vállalnám Budapesten. Tel.: 1-781-963. Templomtornyok, tetők javítása, festése, korrózióvédelme, villámhárítók javítása, építése és egyéb karbantartási munkák, alpinista technikával, az egész ország területén. Megkeresésre referencia-listát küldünk: Kecskeméti Református Egyház, Karlvantartó Csoport. Bede László, 6000 Kecskéméi Győzelem u. 6. lel : (06-76)492 158. ORGONA FÉMSlPOK készítését vállaljuk rövid határidőre. Tel.: 252-9377. 251 3766. Iibszárfekély kezelése megbeszélt időpontban I Dr. Mangera Judit 156-30-73. Vállaljuk toronysisakok festését, csúcsdiszek aranyozását, homlokzatok felújítását és egyéb magasban végzendő munkát alpin technikával. Kérje tájékoztatónkat! Juhász János 2114 Valkó. Béke út 27. Németh Zoltán 06-27-52571. A KERESZTÉNY-ZSIDÓ TÁRSASÁG szervezésében műre. 24-én, szerdán du. 18. órakor a Deák téri Evangélikus Templom Nagytermében (Budapest, V. Deák tér 4.1. cm.) Dr. Ilufcnschcr Károly evangélikus lelkész, teológiai professzor tart előadást A Skandináv Evangélikus Egyház zsidó­mentése 1938-45 közölt címmel. HALÁLOZÁS Értesítjük mindazokat, akik ismerték és sze­rették, hogy Zombory Györgyné sz. báró Kaas Lívia, bosszú betegség után életének 66. évében 1993. február 17-én eltávozott. Szűk családi körben búcsúzunk tőle. Apróhirdetés FELHÍVÁS Felhívjuk az érdekeltek ügyeimét, hogy az érvényben lé­vő rendelkezések és jogszabályok értelmében a FŐVÁROS MINDEN TEMETŐJÉBEN (kivéve az ERZSÉBETI temető 27, 28. 41. sz. parcelláit) valamennyi 1968. évben koporsó­ban temetett egyes és kettős sírhelyeinek 25, valamint az 1983. évben elfoglalt urnahelyek 10 eves használati ideje le­járt. Továbbá a BUDAFOKI temetőben az alább felsorolt sírbol­tok törvényes (100 éves) használati ideje jár le: 20 I -2. sz. Troli család. 20 1-17. sz. Terey család, 20-1-19. sz. Schmidt család. 20 I 20. sz. Olt György, 20 I 21. sz. Borsa) József, Evangélikus Élet A Magyarországi Evangélikus Egyház hetilapja Felelős szerkesztő és kiadó: TÓTH-SZÖLLŐS MIHÁLY Szerkesztőség és kiadóhivatal Postafiók 500. BUDAPEST 1447. Telgfon: 138-2360 Árusítja a Kiadóhivatal és a Magyar Posta Index: 25 211 ISSN 0133-1302 Szedés: Fónyszedö Központ Kft. (930021/20) Nyomás: rotációs ofszetnyomás 92002-220053. PETŐFI Nyomda RT. Kecskemét Felelős vezető: SEBESVARI LÁSZLÓ vezérigazgató Előfizethető az Evangélikus Élet Kiadóhivatalában közvetlenül vagy postautalványon. Templomi terjesztés az Evangélikus Élet Kiadóhivatala útján. Előfizetési díj: fél évre 480 Ft, egy évre 960 Ft. Csekkszámlaszám: 516-20412 Beküldött kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza!

Next

/
Oldalképek
Tartalom