Evangélikus Élet, 1993 (58. évfolyam, 1-52. szám)
1993-02-21 / 8. szám
:nd ru. s A(i|i V-)M; Bali« '«KJ Gilk öor^ de. || de. íj • Pill!, Evangélikus Élet 58. ÉVFOLYAM 8. SZÁM 1993. FEBRUÁR 21. ÖTVENED VASÁRNAP 1 fix ■ M|g ORSZÁGOS itl 1] 31-í «57A EVANGÉLIKUS elili Meri Tv HETILAP ’úri Tibo Ha úgy akarsz ítélkezni, hogy tessél Istennek, akkor a felebarátodat úgy ítéld, mint önmagadat. Svájci városháza homlokzati felirata A TARTALOMBÓL KRISZTUS SZERETETE GYÜLEKEZETÜNKBEN AZ ÉSZT EVANGÉLIKUS EGYHÁZ ÚJ KORSZAKA CARACASI KÉPEK rMc nil úr. \e •bei e.9 úrr i0«. 0. í del ti! »Pl » ú. Ml óset kon unj ah; rd: e. 5 ne j)tdt in iné xs. anyán de •• iiék Különleges pillanat az, araikor egy zsiw nati bizottság törvényalkotó munkája el—jut oda, hogy a zsinat részletes vitára alar kalmasnak minősíti az anyagot. Felcsillan ^ annak a lehetősége, hogy a munkának, a w bizottságban lefolytatott vitáknak, küz_ delmeknek és tusakodásnak kézzelfogható E- eredménye lehet. A Magyarországi Evan£ gélikus Egyház közoktatási intézményei|n. ról és a hitoktatásról szóló törvénytervezet iei ezekben a napokban került ebbe a helyzetbe. Bár a tervezett szöveg első olvasati formában teljes egészében megjelent lapunkban, én mégis azt érzem, hogy ezen túlmenően is szükséges együtt gondolkodnunk erről a törvénytervezetről. Nem mindegy, hogy mit mondunk ki az é- egyházi iskoláinkról. Alig van olyan hír** adás, ahol valamit ne lehetne hallani az új l' intézményekről és az egyházi lépésekről. 5_ Minden kommunikációs eszköz és csatorna ;. a maga érdekével, felelősségével kommentál. Hol örömet lehet kihallani ezekből a híradásokból, hol pedig egyfajta feleimet l( a visszaigényelt vagy újra elindított oktatási intézménnyel kapcsolatban. Számunki- ra ennél jóval többet jelentenek újraindí>• tott iskoláink: kilépést a „templomosra” a szorított egyházi életből a széles és valós világi környezetbe. Ez adja az igazi felelősséget minden olyan közösségnek, amely a evangélikus iskolát alapított vagy tart 1, fenn, esetleg éppen mostanában tervezi vas lamilyen oktatási intézmény elindítását. Szokatlan és furcsa, vakító fény az, ami eléri és pásztázza intézményeinket. Sok ellenállást és kishitűséget kell legyőzni ahhoz, hogy végre valami valóban új a kezde- 1 tét vehesse. Politikai eszmeáramlatok . rossz íze közelmúltból és távoli eseményekbői, akár mint emlék, akár mint friss taj pasztalat egyaránt ránk köszön. De nem felejthetjük el egy percre sem evangélikus . felekezeti sajátosságunk egyik döntő ele| mét: mi nem „kivonulunk” vagy „elvonulunk", hanem benne élünk és dolgozunk a minket körülvevő társadalomban. Evangélikus iskola ott születik, ahol az evangéliumi magatartásnak ezt a nyitott formáját éljük meg. Minden menekülés, bezárkózás és visszahúzódás ellentétes ezzel. A születő törvény ezt az alapmagatartást szeretné kifejezni. Ezért az a formai érdekesség is, hogy a hitoktatásról szóló rész a szöveg közepén kapott helyet. Azt szeretnénk, hogy a törvény már első ránézésre is tükrözze azt, hogy az évszázados értékeink mai nyelven történő megszólaltatását döntőnek tartjuk. A törvény nem hordoz magában semmilyen szélsőséges véleményt, de az „evangélikus” jelzőt konzekvensen érvényesíteni akarja. Rövid pár év alatt nem lehet evangélikus gondolkodást, pedagógiát vagy nevelési gyakorlatot odavarázsolni egy visszakapott keret közepébe, de lehet stabilitást és nyugalmat teremteni pedagógusok széles rétege számára azzal, hogy türelmetlenség helyett a megelőlegezett bizalom enged időt a talpraálláshoz. Ehhez persze nagyon fontos elem lenne az, hogy mindegyik újraindotott intézményünkben legyen egy erőteljes ARA: 18 Ft Újabb viharok a Deák téri iskola fölött A részletes vita előtt... Az egyházi közvélemény csendes perceiért spirituális sugárzás a korszerű hitoktatás jelenlétével. Nem ez oldja meg az iskolák minőségi problémáit, de lehet egy első, apró láncszem, amelyhez a többit nehéz küzdelmek során csatlakoztatni lehet. Nem mindegy, hogy hányán foglalkozunk az iskoláinkkal. Ahhoz, hogy egyegy intézmény igazgatótanácsa jól működjön, kell a körülvevő környezet széles körű érdeklődése és aktivitása. Ne sértődjön meg senki, aki mint érdeklődő az első pillanatban elutasítást talál. Ismételni kell, és ki kell fejezni azt, hogy az evangélikus iskola nem egy-egy vállalkozó ember csodája, hanem az egész evangélikus egyház egyik működési területe. Lehet, hogy a gazdasági élet megújulásánál az egyéni érdek sikere győzelmet jelent, de ez nem igaz az oktatás és nevelés területén. Tanulóink látják és érzik azt, ha egy iskolai környezet valóban őszinte evangélikus karakterben bontakozik ki, és természetesen szenvednek a hiányától. Belép-e egy-egy gyülekezet vagy egyházunk egésze az adományain túl is az evangélikus iskolák örömeibe és gondjaiba? Eljutottunk-e az utolsó három vagy négy év alatt arra a szintre, ahol nem a „mit szólnak hozzá...?” megalkuvása, hanem a „miénk az épület, a felelősség, a munka, a tanárok és nem utolsósorban a gyermekek” alapállása mozgat minket? Nem olyan helyzetben születik meg a törvény, hogy ne lenne sok probléma az egyházi iskolák körül. Nem is úgy, hogy a külső tényezők lennének minden szempontból nagyon stabilak. Sok a bizonytalan, vitatott, sőt a gyakran egymásnak ellentmondó vélemény. Akkor is így van ez, ha egyes szélsőségek a maguk nézeteit örök érvényűnek kiáltják ki. Egy azonban nem kétséges. Van egy sajátos, evangélikus megközelítési módunk, amelyet sem összemosni, sem elfelejteni nem akarunk, szégyellni pedig a legkevésbé sem szeretnénk az új iskolánk udvarán, osztálytermeiben, istentiszteletein vagy hittanóráin. Szép az, ha - akár kissé nosztalgikusan is - felidézzük a múlt evangélikus iskoláinak emlékét, de jaj, ha megrekedünk a hagyománynál, és belőle nem születik igazi, mai szembenézés. A régi törvények poros terhétől elszakadva egészen új és friss, sőt megújító energiának kell születnie. Egy igazi törvény akkor jó, ha ritkán kell elővenni és betűire mutogatni, mert él az alkalmazási terület gyakorlatában. Ezen a hétvégén, aki idáig eljutott az olvasásban, gondoljon imádságban a zsinatra és a törvénytervezetre. Mi lenne fontosabb, mint az utánunk következő nemzedékek táplálása igazi értékekkel? Mi lenne csodálatosabb ajándék, mint az, hogy aki evangélikus felekezeti iskolában készül fel az életútra - ahogy a törvénytervezet mondja -, „öntudatos, hű és áldozatkész" emberré formálódik? Ehhez nem a régi épületek nagysága, nem is az öntömjénezés nimbuszteremtő erőlködése, de semmiképp sem a liberalizmusba vagy modernizmusba mosódó felekezeti kontúrok az igazi biztosíték, hanem az evangélikus hittestvérek közös megállása Isten előtt pedagógusokért, tanulókért és iskoláért. Ezen a napon azonban egyáltalán nem utolsósorban magáért az evangélikus egyház iskolatörvényéért. Az előkészítő bizottságunk által eddig megtapasztalt sok hozzászólás és biztatás éppen ennek az eredménye és apró gyümölcse. Dr. Szabó Lajos A tavaly januári forgószelek után újabb sajtóvihar kerekedett a Budapest-Deák téri volt Evangélikus Leánygimnázium körül. Nem csodálkozunk rajta, hiszen esedékes, hogy az épületben jelenleg működő általános iskola és egyházunk megkezdje az iskola 1993 nyarára, június 30-ig tervezett átadásáról a tárgyalásokat. Nem tudjuk válasz nélkül hagyni a Magyar Narancs január 21-én megjelent „Iskolamegkettőzósdi" írását Rajsli Emese tollából, mert ez összefoglalva ismétli meg mindazokat a tévedéseket, valótlanságokat és csúsztatásokat, amelyek egy évvel ezelőtt többször is elhangzottaka magyar médiában. Vajon miért nem vette a fáradságot a szerző, hogy legalább telefonon megkérdezte volna az egyházat vagy a már két osztállyal ideiglenes helyen, az „ARANYTÍZ"-ben működő gimnáziumot? így elkerülhette volna az olyan valótlanságokat, hogy az iskolát 1948-ban vették állami kezelésbe. Az évszám ugyanis helyesen 1952, és az iskola körüli vitákban nem szabad elfelejteni, hogy az épület mindig is, azóta is, ma is egyházi tulajdonban volt és van. Ezért itt nem az államosított egyházi ingatlan visszaadásáról van szó, hanem a tulajdonos kérte vissza használatba intézményét. Ez a visszakérés 1989-ben történt először, majd megerősítést nyert 1990-ben az egyház részéről. Az egyházak által visszakért ingatlanok, visszaigényelt intézmények névsora megjelent az újságokban. Vajon miért érdeklődött az írás szerint a tantestület már 1989-ben az evangélikus egyháznál? Éppen azért, mert tudtak róla, hogy az egyháznak terve van az épülettel. Többször is vádolták egyházunkat azzal, hogy nem kezdtünk tárgyalásokat az iskolával magával, tehát a tantestülettel, a szülőkkel és a tanulókkal. Azt gondolom, hogy helyesen jártunk el, amikor a megbeszéléseket mint épülettulajdonos és volt iskolafenntartó, a jelenlegi iskolafenntartóval, az V. kerületi önkormányzattal kezdtük. Az általános iskola tantestületével magam is kétszer folytattam hosszú megbeszélést 1991. június 19-én és augusztus 29-én. Az iskola igazgatójával állandó kapcsolatot tartott az egyház, mert ö többször bocsátotta az egyház rendelkezésére a dísztermet egy-egy rendezvényre. Szerepel az írásban, mint a korábbiakban is, hogy az egyháznak „nincs se konkrét tanterve, se tantestülete. Ami elképzelése van, azt menet közben módosítgatja, • és ami a lényeg: mindezt nem szabályozza semmifele (örvény”. Egyszerű volna megsértődve visszautasítani az ilyen lebecsülő, hitelt rontó és a törvények, szabályok nemismeréséről tanúskodó kijelentést. Mögötte azonban vegyük észre azt a mai magyar sajtóban gyakran megjelenő felületes, pökhendi lekezelését a másik lelnek, akit arra sem méltat a nagyon is .jól tájékozott” újságíró,' hogy megkérdezzen. Megkérdezte egyáltalán Schulek Mátyás igazgatót, mi a tanterv? Szabályos engedélyezéssel az iskola megindult két első osztállyal, majd 1993 szeptemberétől két újabb első osztállyal négy gimnáziumi osztály és ehhez a nyolcosztályos gimnáziumi kiépítést megkezdve - konkrét és szabályos tantervvel - két alsó első osztály indul, tehát összesen hat osztály. Tanulóból is, tanárból is mindig többen, sokszorosan többen jelentkeztek, mint a helyek száma. Különben is megkér-* jük az ellenünk érveket gyűjtögető és ellenünk irkáló újságírókat és szakembereket, hogy nyugodtan bízzák reánk, az egyházra, hogyan boldogulunk az iskolai problémákkal. Három év alatt hat gimnánumunk indult újra, a budapesti kettő mellett Sopronban, Nyíregyházán, Orosházán és Bonyhádon, és ez év szeptemberétől indul a békéscsabai gimnáziumunk is. Természetes, hogy vannak nehézségeink, de megbirkózunk azokkal. Végül még egy kérdést kell említenem, azt a vádat, hogy az iskola visszakérése folyamatában az egyház „menet közben módosítgatja" az elképzeléseit az iskoláról. Valóban így volt, ezt azonban dicsérettel kellett volna illetnie, mint az egyház rugalmasságának és a közös érdek, a közjó, a gyermekek érdeke keresésének jelét. Az iskolába jelenleg járó tanulók fele nem kerületi illetékességű, hanem máshonnan jön. Mivel a kerület iskoláiban volna üres hely az alsó tagozat számára, az általános iskola I—IV. osztályainak, pedagógusokkal együtt az önkormányzat ígérete szerint, az egyház úgy tervezte, hogy lépcsőzetes formában az általános iskolára mindig ráépítünk felül egy-egy gimnáziumi évfolyamot, és alul más iskolába kerül egy-egy évfolyam. Amikor ez ellen a terv ellen az iskola nevelőtestülete óvást jelentett be. nem „félelemből”, hogy nem lesz majd elegendő tanulónk, hanem segíteni kész és az emberi-munkajogi szempontokat figyelembe vevő toleranciából és kellő rugalmassággal vállaltuk, hogy készek vagyunk a tizenkét osztályos iskolai szervezetet is kiépíteni. így együtt maradhatna a tantestület és a jelenlegi tanulók közül is mindaz, aki vállalná az egyházi iskolát. A megértést a másik oldalon nem szolgálta kellően az olyan pedagógusi propaganda, amelyik „Jaj nektek, jönnek a papok !” szólamokkal riogatta a tanulókat és szülőket. Az 1992. február 5-én hozott, Belvárosi Önkormányzat által jóváhagyott döntés szerint az egyház végeredményben jól járt: 1993. június 30-ig üresen kell megkapnia az iskola épületét. A jelenlegi tanulók és pedagógusok pedig az illetékes minisztérium (Dr. Biszterszky Elemér államtitkár), az önkormányzat (Mihályi Gábor polgármester), a Fővárosi önkormányzat (Dr. Sáska Géza), az iskola és az egyház szándéknyilatkozata szerint más épületben kapnak elhelyezést. Viharok után jöjjön végre a megértés csendje, a „másik" felet, az egyházat nem ellenségnek tekintő és nem valótlanságokkal és csúsztatásokkal lejáratni igyekező magatartás! Dr. Harmati Béla Több országból, felekezetből - egyféleképpen Az európai és észak-amerikai vezető katonai lelkészek budapesti konferenciája ORSZÁGOS PAPNÉ-CSENDESNAP Az idei országos papné-csendesnap az Evangélikus Teológia épületében (Budapest XIV., Rózsavölgyi köz 3.) lesz 1993. március 27-én 10 órai kezdettel. Kérjük a Papné Testvéreket, hogy jelentkezésüket március 15-ig küldjék be az Északi Püspöki Hivatalba. A nagy átalakulás hazánkban sok újat, eddig elképzelhetetlent hoz magával. Ilyen új találkozást tartottak február 1-5. napjai között olyan lelkészek, akik tevékenységüket katonák között folytatják. Az Európában állomásozó amerikai csapatok főparancsnoksága kezdeményezésére eddig már három alkalommal konferenciáztak: Stuttgartban (1990), Lübeckben (1991), Rómában (1992), és ott fogadták el a magyar Honvédelmi Minisztérium meghívását, melynek következtében most itt tartották évi konferenciájukat. Huszonöt országból 76 személy vett részt. Jöttek a nyugati NATO- országokból az északi államokból, a t közép-keleteurópai ún. volt szocialista országokból, sőt Kanadából is volt résztvevő. Katolikusok mellett találkozhattunk evangélikus és református, anglikán, ortodox lelkészekkel és zsidó rabbikkal is. Érdekes volt megfigyelni, hogy vannak országok, ahol a katonai lelkészek egyenruhában járnak és katonai rangot viselnek és vannak közöttük „civil” papok és főpapok is. Ch. Frissel ezredes az USA hadseregéből jött és így jellemezte céljukat: felekezetközi fórum vagyunk a problémák megbeszélésére. Ugyanakkor buzdítást is akarunk adni az európai katonai lelkészi szolgálatok kifejlesztésére és ez a keleti blokknak különösen fontos. Dr. Aranyos Zoltán a HM főtanácsosa a konferencia magyar levezetője fontos mozzanatként emelte ki a magyar egyházi vezetőkkel történő találkozást, és a nemzetközi találkozót az ökumenizmus egy új aspektusának mondta. Többen szóltak arról, hogy a katonai lelkész szolgálatát nem kötelező elfogadni, nincs kényszer, csupán adott lehetőség a katonák számára. A konferencia témája: „A vallás szerepe a társadalmi változások és konfliktusok idején." Ezt a témát két előadás és azok megbeszélése segítette kifejtéshez. Egyiket dr. Bogdan Cywinski lengyel professzor, másikat Helge Adolfsen hamburgi német evangélikus lelkész fejtette ki. A konferencia zártkörű volt, így eredményeiről nem tudunk beszámolni. Szerda este találkoztak a magyar egyházak, felekezetek vezetőivel a konferencia tagjai. Ezen részt vettek püspökeink is. Dr. Harmati Béla püspök a déli határainkon túl zajló háborús események figyelmeztetését exponálta, mert ez a konfliktus is azt hozza magával, hogy szükség van lelki erősítésre, vigasztalásra - ide számítva a menekültek között végzendő lelki gondozást is. Ha elszabadul a pokol, szükséges az életet szerető Istent hirdetni. Jó azt látni, hogy többféle helyről, többféle felekezetből összegyűlt emberek egyféleképpen szólnak. Szebik Imre püspök hazai szervező munkánkban eldöntendő kérdésről szólt, hogy a lelkészek a hadsereg kötelékében vagy csak egyházi kötelékben szolgáljanak, mint katonai lelkészek. Sikerült beszélgetnem P. Blaschke német evangélikus tábori esperessel, akitől azt tudtam meg, hogy a német hadseregben a volt keletnémet területen bizony kevesen igénylik a lelkészi szolgálatot, olykor el kell viselni, hogy a lelkészeket a volt politikai tisztek utódainak tartják. De tudatosan végzik a lelki nevelést és erősítést. Bizony mindenütt szükség van az ifjúság egészséges lelkiségének nevelésére, erősítésére. A konferencia résztvevői egyik P. Blaschke esperes napon ismerkedtek fővárosunkkal, megnézték a Parlamentet, a Várban és a Hősök terén jártak és egyházzenei hangversenyen vettek részt a Mátyás-templomban. Reméljük, hogy a tapasztalatgyűjtés és a kölcsönös eszmecsere jó segítség lesz a katonai lelkészi szolgálat okos szervezésében honvédségünk kötelékében is. Tóth-Szöllős-Mihály KÖZLEMÉNY Az európai és észak-amerikai vezető tábori lelkészek IV. konferenciája pénteken befejezte munkáját. A konferencián - amelyet február 1-5. között Budapesten tartottak - részt vett több közép-kelet-európai országból a katonák lelki gondozásának előkészítésével, szervezésével foglalkozó egyházi és katopai szakember is. A 25 országból érkezett több mint 70 delegátus - munkája során - arra keresett választ, hogy a tábori lelkészek, a különböző egyházak és felekezetek hogyan szolgáljanak a társadalmi változások és konfliktusok idején. A tanácskozás résztvevői találkoztak és eszmecserét folytattak a magyarországi egyházak, vallásfelekezetek vezetőivel, a Honvédelmi Minisztérium, valamint a Magyar Honvédség vezető tisztségviselőivel, tábornokaival és tisztjeivel.
