Evangélikus Élet, 1993 (58. évfolyam, 1-52. szám)

1993-02-07 / 6. szám

Evangélikus Élet 1993- február 7. IGEHIRDETÉS AZ ESZTERGOMI BAZILIKÁBAN Krisztus szeretete a családokban (Folytatás az I. oldalról) t remnünk egymás számára, ezeket j a gyümölcsöket keresik, kérik szá­­, mon rajtunk az emberek és ezeket 1 keresi életünk fáján a Mester is. 1 Sötétségből világosság ragyog­jon-szerethetjük, tisztelhetjük, se- 1 gíthetjük egymást, mert Jézus is , szeret minket, megbocsáthatunk, mert Ő is megbocsátott nekünk. Lehetünk a békesség emberei, mert a kereszten békességet szerzett Is­ten és ember között. Van-e korunkban valami másra nagyobb szükségünk Magyaror­szágon, Európában, a világban, ahol Szarajevó vagy Szomália ne­vének említése háborút, gyilkossá­got, esztelen vérengzést, éhséget és nyomort jelent, mint békességre, megértésre és szeretetre? Ezek a gyümölcsök azonban nem terem­nek maguktól, ezek lépéseket je­lentenek a világosságban, Krisztus útján. Amikor most a kassai vérta­núkra emlékezünk és elhelyezzük a kegyelet koszorúját, könyörög­jünk együtt Jézus Krisztus világos­ságáért, bocsánatáért és áldásáért, hogy betölthessük Urunk intését: „Úgy ragyogjon a ti világosságo­tok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat!” (Mt 5,16.) Sötétségből világosság ragyogjon - végül harmadszor - hogy felra­gyogjon előttünk Isten dicsőségé­nek ismerete Krisztus arcán. Krisztus arcán - azon a tövisko­ronás, szenvedő arcon, amelyik a keresztfán is szeretetet és megbo­csátást sugárzott: „Atyám, bo­csáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!” (Lk 23,34.) A Betlehemben emberré lett Is­tenfia azt akarja, hogy a másik em­ber számára Krisztussá legyünk. A múlt század egyik neves svájci teológusa, Ragaz mondta, hogy tanuljuk meg Jézus nyomán a világ dolgait Isten szerint, Isten felől nézni, a világ dolgaiban pedig ve­gyük észre a Teremtő, a Fenntartó, a Megváltó keze nyomát. És az az indulat legyen bennünk, amelyik volt a Jézus Krisztusban. Ez a mai istentisztelet gyógyítson sebeket, a megemlékezés és az együt­tes imádság vigye tekintetünket Krisztus arca felé. Sötétségből vilá­gosság ragyogjon - többé már ne lépjünk vissza az ellenségeskedés, a gyűlölet, a gyanakvás, a békétlenség árnyékába. Akkor tudunk környe­zetünk, családunk, munkahelyünk, társadalmunk és az egész világ szá­mára világosságot jelenteni, mint egyházak és hívő keresztyének, ha magunk között kezdjük, az ökume­­né közösségében gyakoroljuk a krisztusi szeretetet, békességet, meg­értést, jóságot, szelídséget. Sötétségből világosság - ragyog­jon Krisztus megbocsátó kegyelme történelmünk sötét foltjaira és úgy világítsa meg ökumenikus kapcso­latainkat, hogy utat találjunk és utat mutassunk. Mert ennek a tár­sadalomnak, ennek a földrésznek és ennek a világnak nincs másra szüksége, mint hogy megtapasztal­jon valamit rajtunk keresztül Isten szeretetéből, békességéből és meg­bocsátásából. Ámen. A DEÁK TÉRI EVANGÉLIKUS GIMNÁZIUM felvételt hirdet az 1993/94-es tanévre nyolcosztá­lyos gimnáziumi tagozatának első évfolyamára, jelenleg az általános iskola 4. osztályba járó, evangéli­kus, gyülekezethez kötődő, hittan­oktatásban részt vevő tanulók szá­mára. A jelentkezési lapok az iskolá­ban (ideiglenes címe: 1051 Bp. Arany János u. 10.), a Deák téri és más budapesti lelkészt hivatalok­ban vehetők át. Kollégiumot egyelőre nem tu­dunk biztosítani, de szívesen foga­dunk vidékieket is, ha a bejárást meg tudják oldani (például a már, illetve jövőre bejáró nagydiákok­kal együtt közlekedve). Felvételi beszélgetésre április folyamán kerül sor, a jelentkezés határideje 1993. február 28, Kérjük a lelkésztestvéreket, hogy ezt íi felhívásunkat istentisz­teleti és más gyülekezeti alkalma­kon hirdessék meg. a Deák téri Evangélikus Gimnázium Igazgatótanácsa PÁLYÁZAT A Magyarországi Evangélikus Egy­ház pályázatot hirdet a Budapesti Evan­gélikus Gimnázium (Fasor) tanári állá­sainak betöltésére. Pályázhatnak evangélikus vallású egyházhű, pedagógiai elhivatottsággal rendelkező olyan tanárok, akik megfele­lő képesítéssel rendelkeznek és a gimná­ziumi tanári és nevelő munkát élethiva­tásuknak tekintik. Előnyt jelent a tudo­mányos tevékenység és az idegen nyel­vek tudása. A következő szaktárgyakra lehet je­lentkezni: magyar-angol, magyar-német, ma­gyar-francia, magyar-latin, történe­lem-földrajz, fizika-matematika, la­tin-görög, ének-zene. A pályázatnak tartalmaznia kell az. erre a célra kibocsátott „Pályázati lap”­­ot (beszerezhető a gimnázium irodájá­ban), önéletrajzot, a tudományos és pe­dagógiai tevékenység bibliográfiáját, ta­nítói és nevelői tevékenységének elvi el­képzeléseit. (Ez utóbbit maximálisan egy oldal terjedelemben). A pályázato­kat 1993. február 28-ig lehet benyújtani a Budapesti Evangélikus Gimnázium irodájába. (Budapest 1071 Városligeti fasor 17-21.) Csak akkor lehet egészséges is­koláinkban a nevelő munkánk, ha halvány jelét sem érzik fiataljaink annak, hogy őket a vér szerinti csa­ládjuktól el akarjuk szakítani. Le­het, hogy néha úgy vélik, amikor nem mehetnek többször haza, fő­ként a vidékiek, iskolai lekötöttsé­geik, vagy a nagy távolság miatt. Líceumunkban is akkor nevelődik egészséges ifjúság minden vonat­kozásban, ha a családnak jó a kap­csolata az iskolával és viszont. A minőségi kapcsolatteremtő: Krisztus szeretete. Szóljanak az if­jak. A családban is jelen van Isten. „Idén nem tudtunk elmenni a templomba. így Isten a családban volt köztünk” (K. Kerecsen.) Jó tudnunk, hogy fiataljaink nemcsak igénylik Isten jelenlétét a család­ban, hanem bizonyosak is abban, hogy jelen van szeretetével. Aki ezt írta, szórványban él, de a szór­ványsors keserűsége mellett áldás fakadhat abból, ha a család össze tud forrni Isten jelenlétének meg­tapasztalásában. Ezt konkretizálja, amikor az igeolvasás és imádság jelenti az „Itt az Isten köztünk” boldogságát. Egyik fiatal írja: „Az idei karácso­nyom Anyukám nélkül telt el. Ő segédkezett a testvéremnek, aki most szült, és a karácsonyt is náluk töltötte. Furcsa volt nélküle. Apu újítása volt, hogy felolvasott 2 ige­szakaszt és utána imádkozott a családért.” - De jó lenne, ha ilyen áldott „újítás" lenne minél több evangélikus családban, „ige és ima” közösségben nemcsak kará­csonykor, hanem máskor is. Nagy a vágyódás az otthon me­legségére. „Az idei karácsonyt már nagyon vártuk itt a kollégiumban. Voltak, akik a szilveszteri buliról álmodoztak, voltak, akik az aján­dékokról. En legjobban azt vár­tam, hogy végre otthon legyek" (Sz. Csilla.) Atérezzük ennek a „végre otthon” vágynak a sürgeté­sét, akik magunk is diákkorunk­ban hosszú távoliét után először mehettünk haza. Igaz, a karácsony lényegét soha nem takarhatja el a készülődés, sütés-főzés, takarítás, a fenyőfa és az ajándékozás - amint M. Ildikó írja - mégis Isten szeretetének ajándékaként vettük és veszik Iicistáink is az édesanya finom főztjét, foszlós kalácsát és édes süteményét. A hiányzó családtag és üres hely karácsonykor tud igazán fájni a családban. „Testvérem, aki most katona, nem ünnepelhette családi körben a szent ünnepet, a parancs, az parancs.” - fájlalja Sz. Zsolt. Azokra, akik már elköltöztek az életből, a családi körből, ugyan­csak Isten iránti hálával lehet gon­dolni szentestén. „A fa alatt imád­kozunk és elénekeljük a Csendes éjt. Ilyenkor azokra is gondolunk, akik már nincsenek köztünk. Nagyszüleink fényképénél mindig gyertyát szoktunk gyújtani és ér­tük is elmondunk egy imát.” (T. Réka.) Milyen jó, ha még élnek a nagyszülők! „Sokkal jobban érez­tem magam, hogy a mamával ün­nepelhettük meg karácsony ünne­pét. A mama el is mesélt nekünk néhány szép történetet” (N. Tün­de.) Az ajándékozás a családban a szeretet jele. A kollégisták jelezték, hogy Szobatársaikat megajándé­kozták, ami azt is mutatja, hogy FELTÁRTAK EGY ZSINAGÓGÁT, AMELYBEN JÉZUS PRÉDIKÁLT Jeruzsálem: 1992 nyarán kezdő­dött ásatások során a közelmúlt­ban feltártak egy olyan zsinagógát, amelyben Jézus kétséget kizáróan prédikált. A zsinagóga helye Betsaida, Pé­ter, András és Fülöp apostol egy­kori lakhelye, ahol 1989 óta foly­nak régészeti ‘ásatások, a haifai egyetem kutatója, Rami Arav, va­lamint a müncheni egyetem pro­fesszora, H. W. Kulin vezetésével. Betsaidában (a „halfogás házá­ban”) egy kétséget kizáróan zsidó építészeti jellegzetességeket muta­tó ház kövezett belső udvarában halászhálóra felfüggesztett súlyo­kat és horgokat találtak. A tudó­sok úgy vélik, a házat halászok lakták, nem kizárt, hogy Péter Vagy Jézus más tanítványai. Sajtóhiba Püspök Urunk egyik, rádión el­hangzott prédikációjában idézte a nagyhírű ember sírkövének felira­tát: KERESTEM. Számomra szörnyű és befejezetlen életmű az, ha nem úgy végződik: RATALAL­­TAM! Azt mondják, az öregség első, ri­asztó jele, ha sokat-sokszor keres az ember. De manapság az el ve­szett ség. a hiába keresés riadalma üli meg öreg és fiatal lelkét egy­aránt. A bibliai történetek, szimbólu­mok között is sokszor van szó a keresésről., , Az Ev. Élet jan. 3-i számában az Élő Víz rovat az idő múlásával fog­lalkozik. Végül a céh határozza meg: ,,hogy Istenre találjak''. . És most, az ihletett szavak közül ránk vigyorog a „sajtó ördöge", mert az újévi rajt felszólítása, hogy: „Keressétek az Ural" után az áll, hogy Jézus így mondta: „keressé­tek elő Isten országát". MEGHÍVÓ Az Evangélikus Teológiai Akadémián (1141 Budapest, Rózsavölgyi köz 3.) „Az ökumenikus mozgalom története 1948-ig” címmel elő­adás-sorozatot tart dr. Pósfay György lelkész, a Lutheránus Világszö­vetség volt Latin-Amerika titkára. Az előadásokra csütörtökönként, február 11-én, 18-án és 25-én kerül sor 14,30-tól 16 óráig. Minden érdeklődőt szeretettel várunk. A településen feltártak egy 11,3x5 m alapterületű termet, amelynek méretei, formája és elhe­lyezése - tengelye ugyanis a jeru­­zsálemi templom szentélye felé néz - arra engednek következtetni, hogy az épület rendeltetése egy zsi­nagógáé volt. Pontosabban szólva, így a tudósok, „a zsinagógáé, éspe­dig a település egyetlen zsinagógá­jáé Jézus korában. Mivel azonban Jézus tanító, prédikátor és hívő zsidó volt, tevékenységét csak eb­ben a zsinagógában fejthette ki.” Az ásatásokat tovább folytatják. Betsaidára, amelyet majd kétezer évig a feledés homálya borított, a továbbiakban mint a Biblia és Jo­sephus Flavius történetíró kijelen­téseinek fontos régészeti bizonyíté­kára lehet hivatkozni. KNA/MK HATALMAS ISTENEM - Te­­néked, kinek MINDEN lehetséges. Köszönöm, hogy a Diabolos álnok gubancaiból is áldott üzenet lesz. Valóban, ma már először elő kell keresnünk a TE országodat. Elő kell keresnünk háború zajá­ból, szomszédi-családi viszályok­ból, önmagunk fortyogó, tüzes vá­­dakat-vágyakat okádó leikéből, elő kell keresnünk... Halljuk meg, hogy TE előbb ke­restél minket, hogy angyalaid ör­vendeznek az elveszett bárány, a tékozló fiú megtalálásán. Segíts, hogy ne essünk pánikba, ne kapkodjunk a keresésben, hanem áll­junk meg, figyeljünk és nyújtsuk ke­zünket a bennünket kereső Kezedfelé. Találjuk meg, ragadjuk meg, hi­szen Szent Fiaddal üzented, hogy nem keresünk hiába, tudjuk, higy­­gyiik biztosan, hogy a TÉ országod mi bennünk van. Köszönöm, hogy az Újévben is, a Sátánt is és a sajtó kisördögét is felhasználod Üzeneted közvetítésé­re, lelkünk építésére. valamit szeretnének megvalósítani itt is az otthoni családi légkörből. De amikor M. Judit azt írja, hogy a kollégiumban „becsomagoltuk családtagjainknak az ajándéko­kat” odavetődtek már a családi otthon fényei... „Boldogság töltött el, amikor kibontottam és megláttam a becso­magolt szeretetet”, közli örömét S. Boglárka. Ez egyrészt a meglepe­tésszerűséget akarja jelezni, de arra is utal, hogy Isten a testet öltött szeretetét a jászolbölcsőbe „cso­magolta”, melyben csak a hit isme­ri fel a világ Megváltóját! Voltak, akik maguk készítette ajándékokkal lepték meg szerettei­ket. „Én kis térítőt hímeztem, test­vérem papírból angyalokat vágott ki” (K. Karolina). Talán az aján­dékozásnak ez az elfelejtett formá­ja jobban tért hódíthatna, mert szívközelibb. Álljon előttünk a családi szeretet újaink számára is nélkülözhetetlen tűzhelyként, ebben a megfogalma­zásban: „Karácsonykor azt szere­tem a legjobban, mikor mindenki ott van és mindenki együtt örül. Karácsonykor jobban odafigye­lünk egymásra. Melegség, szeretet van a családban. (T. Judit). A családi élet hétköznapjaiban is ezek az összetartó kapcsok nél­külözhetetlenek, hogy mindenben egészséges ifjúság alakíthassa a jö­vőt! Szimon János AZ ÚTMUTATÓ februárra kijelölt havi igéje Jézus Krisztus mondja: Boldogok, akik hallgatják az Isten beszédét, és megtartják. (Lk 11,28.) Ismerős ez az ige, nemde? Gyakran hangzik cl. Ezért általában aligha érez­zük komoly mondanivalóját. Hogy ha­tása milyen jótékony, ill. üdvös, az ész­­lclhetőbb, ha többek között nyelvi ösz­­szehasonlitással fontolóra vesszük tar­talmát. Fontoljuk meg, hogy a boldog szó hogyan hangzik néhány más nyel­ven: A francia hereux egyenlő a bol­dog magyar kifejezéssel. A németben a Luther Márton által rögzített se­lig szó jobb megértése végett az utolsó évtizedekben több bibliafordí­tásban helyette a ma használatos kife­jezéseket alkalmazták. A Hans Bruns­­félc fordításban glücklich zu preisen (boldognak dicsérendő, magasztalható) található. Az Újszövet­ség 1965-ben Berlinben megjelent „Die Gute Nachricht” című fordításban he­lyette dessen freuen dürfen sich (aminek örülhetnek, örvendez­hetnek) olvasható. A szlovák és cseh szó: blahoslaveny magyarul így hangzana: boldognak dicsőített. Az angol blessed azt jelenti, hogy ál­dott, szent, boldog. Az ilyen különböző kifejezések alap­ján nyomban érezhető: Boldogok lehe­tünk, vagy másképpen mondva, örül­hetünk és örvendezhetünk annak, hogy Isten áldásában részesülünk, ill. jóaka­ratát tapasztaljuk, amennyiben Isten beszédét hallgatjuk és azt meg is tartjuk. Előnyös figyelmet szentelni a meg­tart a n i kifejezésnek is. Ez a katolikus fordításban így hang­zik: megőrzi. A németben megszo­kott bewahren szó helyett (meg­őrizni) mostanában, vagyis a Bruns­­félc Újszövetségben meg a Die Gute Nachricht-ben ez áll: es befolgen (ezt teljesíti, ehhez tartja magát). A szlovák és a cseh szó őst rí hat megőrizni, megóvni jelent. A francia garder ugyancsak ezt jelenti: meg­őrizni, megóvni. Ezek a többízü kifejezések elősegít­hetik az üdvös (lelkileg gyógyító erejű) elmélkedést, eszméletre térítést. Ezért jó egymás mellé állítani az ezt serkentő szavakat: megtartja, betartja, megőrzi, megóvja, teljesíti, eszerint él, ill. hisz, eljár. Ilyen meggondolás különösen a megőrizni, megóvni szavak te­kintetében helyén való, hiszen ezek fél­revezető értelmezése igen gyakori. A konfirmálás alkalmából sokan hall­gatták Isten igéjét, s többnyire ezt könyv alakjában, mint Szentírást vagy Újszövetséget ajándékba kapták. De utána ezeket a könyvespolcon vagy könyvszekrényben tartották, megőriz­ték. Pedig ahogyan a közlekedési ren­deletét, ill. rendet nemcsak hallani kell meg olvasni, hanem betartani, valóra váltani, ugyanígy kellene ezt megszív­lelni a legelterjedtebb, de elég ritkán betartott Isten Igéjével! Ajánlatos megszívlelni a Megváltó a havi igében álló kijelentését, mely által az Isten Igéjének hallgatására buzdít! Tudjuk, gyakran megzavarnak min­ket hallgatás közben. Tapasztaljuk, hogy ez mennyire hátrányos lehet cgy­­egy esetben, amikor pl. rádióhallgatás közben zaklatnak minket. De ilyen és egyéb külső zaklatásokat gyakran ki lehet küszöbölni. Azonban minden ember ismer belső zavarokat is. Gyakoriak az egészséget érintő zavarok. De belsőnkben nemrit­kán bukkannak fel gondolkodásunkat, figyelmünket elterelő gondolatok is. Ezek hatására néha az istentiszteleten sem hallgatjuk Isten igéjét, hanem azt eleresztjük a fülünk mellett. Ezért azon kell legyünk, hogy helyesen beállítsuk füleinket, mint vevőkészüléket. Ha pe­dig sokan akadályozva vannak az Ige hallgatásában, pl. sportolás által, ki­rándulás, előadás, rendezvény és sok­sok más ok, vagy egyéb kötelezettség által, iparkodjanak a keltőt összhang­ba hozni. Hiszen Isten igéje szóhoz jut­hat és hallgathatóvá válhat pl. utazás közben egy vonat fülkéjében is. Miért kell Isten IGÉJÉT hallgatni és azt életünk alakító ereje gyanánt megszívlelni? Mert Isten Igéje megváltoztató erejével áldá­sosán működik és hat. Hiszen Isten áldását, azaz örvendetes boldogító jóa­karatát biztosítja! Kinek nincsen erre szüksége? Hogy mennyire áldásos Isten Igéjét hallgatni és teljesíteni, vagyis szerinte élni, erről már régebben nyilatkozott a közismert japán szociálreformer dr. Toyohiko Kagawa: „...hogy a keresz­ténység mii hozott a népemnek: a csa­ládi élet fokozását, a többnejűség eltör­lését. .. magasabb erkölcsöt, a felebará­ti szolgálat értelmesebb kibontakozá­sát." Dr. Visser’t Ilooft az Egyházak Vi­lágtanácsa ismert vezetője mondta 1965-ben egy találkozón Londonban: „Az az ember rendeltetése, hogy Isten Igéje által éljen, mert nélküle'az élete tévútra kerül, általa pedig teljesül." Gondolkodjunk végül azon is, amit dr. Manfred Hausmann 1965-ben az Egyházak Világtanácsán, ill. a Zsina­ton leszögezett: „így és nem másképp bánik Isten Igéje az emberrel: Mint egy kés, hasít az ember szívébe." Szívleljük meg a kijelölt Igét, mert minden bizonnyal dicséretre méltó, aki kijelenti: Bár semmi sem zaklatna. Hogy fülem Isten szavát hallgassa, Hogy ezt meg is tartsam És általa megtartassam, Áldását élvezve Most és mindörökre! Ámen. BlK.ha|a Ödön Emlékek és gondolatok egy templompadban • • T Tlök az ünnepi istentiszteleten a pestszentlőrinci KJ „Kék" templom sötétkékre festett padjában és hallgatom a gyülekezet fiataljainak zenés műsorát. Valamikori munkatársam, akivel évekig együtt „csi­náltuk" az Evangélikus Életet, Friedrich Lajos, egy három évtizednél régebbi riportjában találóan nevez­te el a hetven évvel ezelőtt felépített egységes stílusú templomot „Kék” templomnak. Belül a fal, a pa­dok, a szószék, az oltár rácsa különböző árnyalatú kék. Ülök a templompadban. Nézem a templomot megtöl­tő mai ünneplő gyülekezetei - és emlékezem. Gyerek­koromra, ifjúságomra, amely húsz évig szorosan össze­kapcsolódott a pestszentlőrinci templommal és gyüle­kezettel. Itt kaptam indíttatást, hogy érettségi után teológiára menjek. Nem az én hibám, hogy harmincévi szünet után most ülök újból először a kék padban. Hallgatom a fiatalok zenélését és közben szemem vé­gigpásztázza a padokban ülőket. Jobbra az oldalemel­vényen - ahol azelőtt a presbiterek ültek (gondolom, most is) - számomra ismeretlen fiatal férfiak. A mai gyülekezet presbiterei. Behunyom a szemem és képzele­temben máris megjelenik a baloldali emelvény első pad­sorának szószék felöl eső végén egy 16 éves fiatal leány, aki minden vasárnap ott ül szüleivel. Ő most mellettem ül. 38 éve a feleségem. Kinyitom a szemem és újból ismerős arcokat keresek. Hátul felfedezem Juhos Jós­kát és Kovács Karcsit. Velem együtt megőszültek, meg­öregedtek - de itt vannak. Mint ahogyan itt látom Kovács Katit, Oroszlán Angélát is. Ismerős az előttem ülő ősz hajú asszony is, de nem jut eszembe a neve. Vajon Antal Ali orgonál-e még? Nem, mert nem a kóruson fedezem fel, hanem a baloldali padsorban, az úgynevezett „női" oldalon. De hol vannak a többiek? Alpár Árpi, Kozári Vili, a Sefcsik-testvérek, a Kuthy-gyerekek, Dirner Éva, és a többi, akikkel ifjúságunk éveiben nemcsak a vasárnap délelőtti istentiszteleteken voltunk együtt, hanem gye­rekkorunkban a reggeli vasárnapi iskolában (akkor még így hívták), konfirmáció után pedig minden vasár­nap délután az ifjúsági körben is. Lehet, hogy egyikük­­másikuk itt i/1 valahol - csak én nem ismerem fel őket. Többen messzire kerültek. Van, aki országhatáron kí­vülre, van, aki az ország más részébe. Dirner Éva a Budavári Gyülekezel aktív tagja, Sokoray Béci Veszp­rémben főállatorvos (és az ottani gyülekezel presbite­re), az öcsém feleségével együtt - aki szintén ebben a gyülekezetben nőtt fel - Kalocsám él, a legkisebb Ul­­reich-lány, aki engem is tanított a vasárnapi iskolában, Scholz László lelkész felesége. De ha velük találkozom, mindig meghatottan valljuk: ez a templom, ez a gyüle­kezet meghatározó volt egész életünkre. A kék padokban sok a fiatal és sok az idősebb, velem egykorú. A múlt és a jelen, sőt a pár tucat gyerek: a jövő. Együtt: a ma élő gyülekezet. Közben arra gondolok: azért lehetnek így együtt ma. ezen az ünnepi istentiszteleten - amikor ünnepük a templom 60 éves évfordulóját és a mellette most felépült gyülekezeti ház és parókia átadását -, mert volt - van élő múltja ennek a gyülekezetnek. Az ünneplő gyülekezet énekel, mindjárt kezdődik az oltári szolgálat. Újból emlékezem - az élő múltról. Arról, hogy ebben a gyülekezetben hitből hitbe nevelőd­tünk. Az ám. tanácsteremben (ami egyúttal sekrestyé­nek is szolgált) a vasárnapi iskolában tanultuk a bibliai történeteket és az egyházi énekeket. A hittanórákon Takács János, Vajta Vilmos, Virágh Gyula, Kökény Elek (később principálisom lett Rákospalotán), Vison­­tai Róbert segédlelkészek, majd a gimnáziumban maga az „atyus” (mert így hívtuk), Sokoray Károly - a templom- és gyülekezetépítő lelkész tanította a hitélet tételeit, az egyháztörténetet. És azok a vasárnapi dél­utánok! Játék, nőt ázás, kirándulás, igemagyarázat, er­kölcsi nevelés. Belenőttünk, belenevelődtünk a hitbe, a keresztyén erkölcsbe, a gyülekezetbe. És azután ezek­nek az akkori fiataloknak a hitéből nőttek bele később gyermekeik, a mai fiatalok a mai templomba, hogy együtt alkossák a mai gyülekezetét. Nem véletlen, hogy a ma már őszhajú Kovács Kati hittanórákat tart. Ahogy annak idején az Ulreich-lányok tanítottak minket a vasárnapi iskolában. Mennyi emlék, mennyi gondolatot ébresztő esemény! Nem itt kereszteltek, mert akkor még nem volt a gyüle­kezetnek temploma. De hatéves koromtól mennyi min­den ideköt! Amint lelkesen énekeltem a „Föl barátaim, drága Jézus"-Fa vasárnapi iskolában, amikor konfir­máció-órákon „atyus" leszidott, mert nem tanultam meg a kátét, amikor mégis rám bízta az ünnepi kérés elmondását a konfirmációi istentiszteleten, amelyben kértük a gyülekezetét, hogy vegyenek fel bennünket a felnőtt tagok közé. Még ma is emlékszem a veretes mondatokra, amelyeket valószínű maga Károly bácsi írt: „Nemes gyülekezet, ünnepi és szent az az óra, amelyben most e gyülekezet elé állunk. Ünnepivé teszi az alkalom, amelyre összegyülekeztünk és megszenteli az a hely, ahol vagyunk..." (és így tovább). E templom kék szószékén prédikáltam először, mint teológus szup­­likáns, ennek az oltárnak kék rácsa előtt álltam hatod­­magammal Luther-kabátban a lelkészavatásunkon, ugyancsak ez oltár előtt állottam később avval a vasár­naponként az oldalpadban ülő kisleánnyal házasságkö­tésünkkor, ennél az oltárnál áldottam meg öcsém és Marika házasságát, enné! a keresztelőmedencénél ke­reszteltük kislányukat. Ilyen vagy ehhez hasonló emlékeket őrizhet a többi ősz hajú férfi és nő is, akik ezen a mai istentiszteleten is itt ülnek a „Kék" templomban, vagy távolból gondol­nak erre a gyülekezetre. Ezek az emlékek - hiszem és vallom - nemcsak külsőségek, hanem bennük a hit tartalma, a gyülekezethez tartozás, az a mérhetetlen sok isteni ajándék és többlet mutatkozik meg, amely ebben a gyülekezetben lett a miénk. Köszönet és hála mindazoknak - papoknak, presbitereknek, laikus mun­kásoknak -, akiken keresztül Isten gazdagított bennün­ket._ És ismételten: amiért és amiből mi gazdagodhattunk, azért és abból gazdag a ma gyülekezete is. Az egyház folyamatában benne van a múlt és a jelen, mert az előbbiből nő fii az utóbbi. És e kellőből alakul a jövő egyháza is. így legyen ez Pestszentlörincen. a „Kék” templomban és minden gyülekezetben. Dr. Juhász Géza

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom