Evangélikus Élet, 1993 (58. évfolyam, 1-52. szám)
1993-11-14 / 46. szám
ORSZÁGOS 1 j EVANGÉLIKUS j S}T HETILAP I J MT, I, E533R 58. ÉVFOLYAM 46. SZÁM 1993. NOVEMBER 14. SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁNI 23. VASÁRNAP Hogy a cselekedet jó legyen, előbb az embernek kell jónak és kegyesnek lennie, mert a rosszból jó nem származhatik. Luther A TARTALOMBÓL HÁLAADÁS MIHÁLYHÁZÁN ÚJ TÍPUSÚ OKTATÁS ÉS NEVELÉS A CÉLOM MEGHALLGATOTT IMÁDSÁGOKAT SZERETNÉNK! A porrogszentkirályi felújított templom és parókia Áldozatos szívvel és munkás kezekkel- Hálaadás Porrogszentkirályon -Somogy-Zalában mostanában többször került sor kis falvak evangélikus gyülekezeteiben templomok felújítása után a gyülekezet ünnepi hálaadására. Ébredeznek a gyülekezetek, nehezen viselik el a kopott, megrongálódott templomokat, más helyen azt, hogy lelkészüknek nem tudnak méltó lakóhelyet, otthont biztosítani, ismét máshol hiányzik a gyülekezetei egybehívó harang szava. Október 10-én Porrogszentkirályon jártunk, ahol a gyülekezel mindhárom „hiányt" átélte és összefogott, hogy szívós munkával mindhárom kérdésben megoldást tegyen. Tizenöt éven át nem volt helyben lakó, parókus lelkészük. Ha nem lakják a lelkészlakást ilyen hosszú ideig, az bizony leromlik. Ha nincs lelkész helyben, nincs, aki gondoljon a templom felújítására, hiszen ma a helyettesítő lelkészek nem egy, de több gyülekezetben is helyettesítenek. Porrogszentkirályon nem törődtek bele ebbe az állapotba. A gyülekezet nemlelkész vezetői: felügyelő, gondnok és a presbiterek a maguk gondjának és feladatának látták a felújítást. A hívek szívében ott élt a vágy, hogy saját parókus lelkészük legyen. Buzgó adakozás indult és úgy gondolták, hogy az összegyűlt pénzből először a lelkészlakást kell felújítani, mert a lakhatatlan parókiára nem fog lelkész beköltözni. Közel 3 milliót költöttek rá, de nagyon széppé és modernné tették a lakást. A hálaadás napján megemlékeztek Ritecz József gondnokukról, aki azóta már elhunyt, de akkor még 80 évesen is élen járt a munkában. Tizenöt év után eljött az ideje, hogy fiatal segédlelkész kapott kiküldést a gyülekezetbe. Sikter János és tanítónő felesége örömmel költöztek a szép lakásba és elkezdődött 1992-ben a templom felújítása. Először kívülről hozták rendbe, az idén pedig a torony rézlemezzel való befedése és renoválása következett. S ahogy az már lenni szokott, rákerült a sor a belső tatarozásra is. Igaz, itt nagy nehézséggel kellett megküzdeni, mert a falak vizesedése komoly feladatot jelent. A nedvesség elhárítására a tetőről lefolyó esővíz elvezetéséről, csatornázásról is gondoskodtak, így készültek el annyira, hogy megtarthatták ezen az októberi vasárnapon a hálaadást. A templom tornyában eddig is voltak harangok, de mivel már az első világháborúban három, a másodikban a negyedik harangot is elvitték háborús célra, a gyülekezetnek meg kellett elégednie, hogy pótlásukra még 1921-ben három vasharangot öntettek. Hosszú évtizedeken keresztül ezek „kolompoltak” a toronyban. Most a gyülekezet gondnoka, Horváth János és felesége, Horváth Katalin ajándékozta meg a gyülekezetét Isten iránti hálából egy 438 kg-os ércharanggal. Nem kis áldozat volt ez, hiszen több, mint 700 ezer forintba került, míg a harang felkerült a toronyba és mindjárt villamosították is. Az ünnepi közgyűlésen elhangzott a köszönet szava mindazoknak, akik a templomért, parókiáért sokat tettek, adakoztak vagy kétkezi munkával hozzájárultak, de természetesen örömmel köszönték meg a gondnok házaspárnak is ezt a nemes elhatározást és szép véghezvitelt is. Dr. Harmati Béla püspök Un 3,23-24 versét vette igehirdetésének alapigéjéül. A benne megszólaló kettős parancsot tartotta a gyülekezet elé. Higgyetek és legyen bennetek szeretet! Lehet-e a hitet parancsolni? - vetette fel a kérdést. Volt rá példa történelmünkben, hiszen a keresztyénség felvétele első királyunk idejében is parancsra történt. De ennek ellenkezőjét is átéltük a közelmúltban, amikor az volt a parancs: ne higgyetek! Különbség van az emberek parancsa és Isten parancsa között. Isten parancsa az emberek javára van. Ezért jó hinnünk benne. Az új harang is erre a hitre hív, mely ebben az országban már ezer éve valósul. Ahogy itt most megújult a templom, a parókia és új harang hívogat, úgy újuljon meg az egyház, a gyülekezet is. Legyen első helyen Isten a szívünkben. És „Őelőtte emlékezzünk, imádkozzunk, amikor két háború halottaira gondolunk. Lehet parancsolni a szeretetet? El kell jutnunk odáig, ahogy Jézusban a szeretet cselekvése jött el hozzánk. Ez az istentisztelet is mutatja a testvéri szeretetet, hiszen a testvérgyülekezet is jelen van (a rákospalotai gyülekezet tagjai is itt voltak), és az egyházmegye sok kisebb-nagyobb gyülekezetéből is eljöttek együtt örülni, ünnepelni. Ez az ünnep is azért van, hogy gyakoroljuk a szeretetet! Az ünnepi közgyűlésen sok testvéri köszöntés hangzott el. Smidéliusz Zoltán esperes arról szólt, hogy a templom az oltalom helye, ide lehet menekülni és itt lehet békességet találni. Dr. Blázy Árpád egyházmegyei felügyelő Róm 12,12 versével kívánt áldást. A testvérgyülekezet lelkésze, Bolla Árpád esperes arról szólt, hogy Isten mindent megadott nekünk Fiában, hogyne adhatnánk meg mi is mindent egymásnak. Nagybocskay Vilmos ny. lelkész a nagyatádi szórványgyülekezet köszöntését adta át, de áldást kívántak a többi szórványok gondnokai is. Dobos Ágoston református lelkész a testvéregyház és a csurgói gimnázium nevében, Mackó Gyula katolikus plébános egyháza nevében kívánt áldást. Horváth Ferenc polgármester felolvasta Göncz Árpád köztársasági elnök irodájának levelét, melyben kimentette magát az elnök, akit szintén meghívtak a hősi halottak emlékművének avatására. Harmati Béla püspök köszönte a porrogszentkirályiak munkáját. Nem kérdeztek, hanem nekiálltak és cselekedtek. Áldozatos szívvel és munkás kezekkel. tszm Turóczy Zoltán püspökre emlékeztünk „Ne feledkezzetek meg vezetőitekről, akik az Isten igéjét hirdették nektek. Figyeljetek életük végére és kövessétek hitüket.” (Zsid. 13,7.) Ezeknek az igéknek a jegyében gyűlt össze október 23-án és 24-én nagyszámú gyülekezet Nyíregyházán és a Budavárban, hogy evangélikus egyházunk másik mártír püspökéről, Turóczy Zoltánról megemlékezzen, születésének centenáriumán. Nyíregyházán elsősorban mint volt szolgálati helyén, ahol parókus lelkészként és a Tiszai Egyházkerület püspökeként szolgálta Krisztusát, Budavárban meghittebb, a család jelenlétével bensőségessé lett alkalommal. Ami a két megemlékezést összekötötte, az a szolgálattévők személye - Szebik Imre püspök és dr. Fabiny Tibor egyháztörténész professzor volt. Ám mindkét alkalommal nem az egykori, nem is a jelenlegi püspök, nem az egyháztörténet tudós ismerője állt a középpontban, hanem az a Krisztus, akit Turóczy Zoltán egy életen át követett, hirdetett. így volt ez méltó őhozzá, aki számtalanszor bizonyságot tett arról, hogy életének, lclkészi és püspöki tevékenységének egyetlen célja és középpontja van; egyházához, annak lelkészeihez és tagjaihoz közel vinni az evangéliumot, az Istennek Jézus Krisztusban megjelent szeretetéröl szóló örömhírt, Turóczy Zoltán nagysága nem egyházpolitikájának kemény képviseletében állt, hanem abban, hogy szíve égett az evangéliumért, egyházának lelki ébredéséért. Amikor őrá emlékezünk, tudatosítani kell magunkban : az egyház Ura más és más feladatokat, különböző „tálentumokat” bíz szolgáira, és senki sem gazdálkodhat a másiknak adott tálentummal. És mindegyikünktől azt kéri számon, amit nekünk adott. Turóczy Zoltánra a hitébresztés, a spirituális megújulás, az evangélizálás feladatát bízta. Ő ennek jegyében végezte püspöktársa, Szabó József jellemzése szerint a „csákányozás és kőtörés” szolgálatát. Az ünnepi istentisztelet igehirdetését mind Nyíregyházán, mind a Budavárban Szebik Imre püspök végezte. Alapigéül János evangéliumának azt a rövid, ám annál személyesebb mondatát választotta, amelyről egykori püspök elődje, Turóczy Zoltán is sokszor és szívesen prédikált. Jézus kérdése ez, amikor feltámadása után ismét találkozik az őt háromszor is megtagadó tanítványával, Péterrel: „Szeretsz-e engem?”. Meleg, személyes visszaemlékezés hangja csendült ki az első mondatokból. (Jn 21,17) „Gyermekkorom püspöke, ifjúságom igehirdetője Győrött és szülőföldemen, Lébényben, akit egyszer gyöngyvirágcsokorral köszönthettem” - elevenítette fel emlékeit Szebik Imre. Spirituális emlékként szólalt meg Turóczy Zoltán kérdése, amelyet erről az igéről mondott: Szeretsz-e engem?-ez a kérdés nemcsak Péternek szól, ez Jézus kérdése hozzád. Az igehirdetésben lehet arról bölcselkedni, hogy mi a szeretet. Lehet kívülállóként azt is fejtegetni, hogy mit jelentett Péter számára a Jézus iránti szeretet. Az igazi, a döntő, a Turóczy Zoltánra jellemző és az egyedül helyes kérdés azonban egészen személyes: Milyen a te Jézus iránti szereteted? Tükörbe kellett néznie a gyülekezetnek, amikor az igehirdető felsorolta a válaszokat: Lehet, hogy van intellektuális szereteted - belátod, hogy Jézus gondolatai nagyszerűek, de szíved hideg, akaratod tétlen marad. Ez így kevés. Lehet, hogy érzelmi döntésen alapul a Jézus iránti szereteted - de az érzések mulandók. Lehet, hogy akaratoddal döntesz Jézus mellett - ám a szeretet nem csupán akarat kérdése. Jézus kérdésére, hogy „szeretsz-e engem”, csak az egész személyiségünkkel, értelmünkkel, érzelmünkkel és akaratunkkal együttesen válaszolhatunk. S hogy mit válaszolunk Neki?-erre nézve hangzott az idézet magától Turóczy Zoltántól, aki egy igehirdetésben őszintén elmondta : „Én nem merném azt válaszolni, hogy szeretlek Téged”. „Nem merem ezt felelni, épp azért, mert ez a Krisztus mindent tud. Látja minden elrejtett gondolatomat, látja a szívem redőit, amelyek előttem homályban vannak.” Bárcsak ilyen őszintén és világosan ismernénk mi is magunkat! Mi hát a megoldás akkor? A kérdésre egy kis történet felel. Hebich Sámuel, a német külmisszió nagy alakja kérdezte egyszer sorra a növendékeitől: Szereted-e Jézust? Egymás után hangzottak a válaszok, igen, szeretem, csak egy diákja mondta: Én nem szeretem Jézust; Jézus szeret engem. Ez az egyetlen helyes válasz, amit mi is mondhatunk: Én nem szeretlek Uram, de tudom, hogy te szeretsz engem! Tudod-e te is, hogy Jézus nagyon szeret téged? Ha őszintén válaszolsz - én nem szeretlek téged, ez bünvallás, amire következik a kegyelem evangéliuma Jézus szájából: én mégis szeretlek téged. Ám ha nem válaszolsz, ha egyszer Krisztus mondja majd neked, hogy te nem szeretsz engem; akkor az már ítélet lesz, amelyre a kárhozat következik. Az igehirdetés végén Szebik Imre idézte Turóczy Zoltán: „Tanács” című versét: Csak az lesz tiéd, amit odaadtál Csak az, mi minden kincsnél többet ér, A tett, a szó, mit szerétéiből adtál, Véled marad, s örökre elkísér. Ezt a verset Nyíregyházán az istentiszteleten egészében hallhatták az ünneplők Jármezei Judit előadásában. Az ünnepi megemlékezést Turóczy Zoltán életéről és szolgálatáról dr. Fabiny Tibor egyháztörténész professzor tartotta. Előadásának mottója egy Ésaiás könyvéből vett ige volt: „fényes nyíllá tett.. .engem az Úr” (És 49,2). Felelevenítette Turóczy Zoltán alakját, megemlítve, hogy az evangélizáció fényes nyila volt. A budavári istentiszteleten lehetőség nyílt hangjának meghallgatására is, egy archív kazettáról. Két szempontból szólt az előadás az egykori püspökről. Egyrészt Istennek arról a szolgájáról, aki a hitébresztés ajándékát kapta, aki a lelki ébredésért, gyülekezeti evangélizációkért és a konferenciákért küzdött, aki szívén viselte lelkésztársainak hitbeli megújulását. Ezért szervezett és tartott lelkészevangélizációkat, konferenciákat, Foton és Gyenesdiáson és számtalan gyülekezetben. „Áldott, bár sokat vitatott életművének ez a vitathatatlan, páratlan lelki gazdagsága olyan örökség, amely - hiszem - nemcsak a mának, hanem az elkövetkező korok nemzedékeinek is drága kincse marad.” Fabiny Tibor előadásának másik .szempontja Turóczy Zoltán püspöknek „az egyházunk szabadságáért küzdő... egyházkormányzó főpásztori tevékenysége” volt. Az arnóti (ahol egyébként született is), ózdi, 12 éven át győri parókust 1939-ben választották meg nyíregyházi lelkésszé, és egyúttal a Tiszai Egyházkerület püspökévé. Tevékenységét hat évig végezhette zavartalanul. 1945 pünkösdjén letartóztatták, „háborús bűnösség” vádjával az ügyész halálbüntetést kért rá, végül tíz évi fegyházra ítélték. Pedig semmi mást nem tett, mint hogy minden erejével egyháza ébredéséért küzdött. Egyháza vezetősége püspöktársával, Ordass Lajossal az élen törekedett kiszabadításáért, ami két hónap múlva sikerült is. Első útja a börtönből temploma oltára elé vezetett, ahol letérdelve csendesen imádkozott. A történelem eseményei azonban gyorsan peregtek. Sor kerül az állam és a történelmi egyházak közötti megegyezésre. Turóczy Zoltán nyilvános véleménye az, hogy általánosságban az egyház megegyezhet az állammal, hiszen erre tanít Isten Igéje. Ugyanakkor ez nem jelenthet gondolkodás nélküli engedelmességet. Istennek kell inkább engedni, mint embereknek - Isten akaratát megtalálni nehéz és mások által mindig vitatható. Álláspontja világos volt: nem magát féltette, de egyházának szolgálati lehetőségét kereste. Élete változásai gyorsan követték egymást. A Dunántúli Egyházkerület püspöke 1948-tól 1952-ig. Ezután ismét „persona non grata”, nemkívánatos személy az állam részéről. Nem lehet többé lelkész sem. Az 1956.-os forradalom után az Északi Egyházkerület választja püspökévé, és Ordass Lajos püspöktársa iktatja immár harmadszor tisztségébe, ez alkalommal a Budavárban. Nem sokáig lehetett ezúttal sem: 1957 decemberében végleg eltüntetik az egyházi élet színpadáról. Rehabilitációja 1991-ben, halála után két évtizeddel következik csupán. Születésének 100 éves évfordulóján a két helyszínen, Nyíregyházán és a Budavárban a Krisztust szerető és ezért a Krisztus keresztjét is hordozni kész püspökre emlékeztek. Gyülekezet, olyanok, akik bizonyságot tettek arról a lelki ajándékról, amelyet igehirdetéseiből, a vele való személyes kapcsolatból kaptak. így szóltak róla Nyíregyházán Lábossá Lajos püspökhelyettes, Urbán Erzsébet nyugdíjas tanárnő és Reményi Mihály nyugdíjas főorvos. Az evangélizáló püspökre emlékeztetett Megy er Lajosné szólóéneke is. Emlékeztek a család tagjai, akik a budavári templomban gyűltek össze és az istentisztelet után terített asztal mellett találkoztak egymással és a gyülekezet presbitériumával. Emlékeztek külföldi vendégek, Ausztriából, Norvégiából, Finnországból, mely utóbbihoz oly sok testvéri szállal kötődött. Emlékezett - és emlékezik egész evangélikus egyházunk. Lehet vitatni - utólag - egyházpolitikai útját, amelyet Ordass Lajos „első” útja, a gátlástalanul karrierista baloldali egyházvezetés „második” útja mellett „harmadik” útként emlegetnek néha. Vitatni lehet - de elvitatni nem, hogy Turóczy Zoltán Istennek az a szolgája volt, aki mindennél jobban szerette Urát és az adott körülmények között „az egyedüli járható” utat akarta biztosítani Krisztus népe „az egyre inkább fenyegetett egyházi élet számára”. A reá való emlékezésben meg kell látnunk: nincs sem „első” sem „második" sem „harmadik" út. Csak egy út van: az, amelyiken maga Jézus Krisztus megy előttünk. Ki vonná kétségbe, hogy Turóczy Zoltán nem ezt az utat járta? Az ébresztő püspökhöz talán méltó azzal a kérdéssel befejeznem: Te is ezt az utat járod? Balicza Iván
