Evangélikus Élet, 1993 (58. évfolyam, 1-52. szám)

1993-10-17 / 42. szám

Kis gyülekezet nagy ünnepe Ezt a címet adta Káposzta Lajos a Bács- Kiskun Evangélikus Egyházmegye espere­se beszámolójának a bócsai gyülekezet temploma újraszentelési ünnepségén, 1993. szeptember 5-én. De menjünk sorjába. Valóban ünnepre gyülekeztünk a megye minden gyülekeze­téből - a „kis” testvérrel együtt ünnepelni. Dr. Harmati Béla püspök Jel 3,1-3 alap­ján hirdette Isten igéjét. Az ige egyszerre figyelmeztetés és vigasztalás. Figyelmeztet az Isten, mert mindent tud rólunk. Minden cselekedetünk nyilván van előtte. De vi­gasztal is, mert számontart bennünket, mindnyájunkat. Szeptember eleje az isko­lai életben is a kezdés ideje, ajándék Isten­től minden újrakezdés. A hivatalos ateiz­musnak ugyan vége, de a szívekben levő ateizmus még él. Van mit megvalósítani abból, amit Jézus valósított meg földi élete során. Új presbiterek állnak az oltár előtt, hogy esküt tegyenek - Isten és emberek előtt, hogy életükkel, munkájukkal a gyü­lekezetért, az egyházért, a hazáért fognak fáradozni. A közgyűlés külön ajándék volt szá­munkra. Olyan dolgok hangoztak el, amely szíveket melegített, mert átéltük azt a csodát, hogy milyen hatalom az Isten igéje, melyet emberek befogadnak és gyü­mölcsöt teremnek. Istennek legyen hála ezért a megújított hajlékért, minden munkáért mondotta a gyülekezet felügyelője, köszöntve a megje­lenteket, megköszönve püspök szolgála­tát. Káposzta Lajos esperes beszámolójából megelevenedett a múlt. 1784. június 7-én keresztelték meg Soltvadkerten az első bó­csai gyermeket. Az önállósodás ideje 1949 szeptemberhez kötődik. Bócsai küldöttség ment Soltvadkertre Sikter András esperes­hez, hogy szeretnének önállóak lenni. Első lelkészük Mezősi György’ volt. Gáspár István volt felügyelő szavaiból ízesen, elevenen, szinte képiesen elénk állt a bócsai gyülekezet hőskora, az építkezés. Ahol most áll ez a kis templom, puszta volt. Egy testvérünk ajándékozta a telket. A tanyákon, szétszórtan élő evangélikus hívek vállalták, téglát készítenek. Ki ezer, ki kétezer téglát vetett, szárított és szállí­tott a telekre. A tanyák leltve őrzött leg­szebb fáit vágták ki és adták a templomte­tőzet elkészítéséhez. Mindig, minden meg­volt, arra a napra, amikor kellett. Az épít­kezés, maga volt a csoda. Szívek meleged­tek át, forrósodtak meg az Istennek való szolgálat ajándékában. Néhány év alatt, de ez már a jelenbe vezet 500 ezer Ft-ot költöttek arra, hogy a kis templom kívül-belül rendben legyen. Az Országos Egyház kétszázezer Ft-tal se­gítette a bócsaiakat. Gáspár István és hitvese néhány hete adhattak hálát Istennek, hogy 60 éve háza­sok, ebből az alkalomból az oltár előtti kerítést csináltatták, ajándékozták a gyü­lekezetnek. A gyülekezet pénztárosa Gillich Imre és felesége pedig erre az ünnepi napra az oltár előtt levő csillárt ajándékozták. Megható perceket éltünk át, amikor a gyülekezet első lelkésze Mezősi György szólt volt gyülekezete népéhez. Emlékezve a nehéz, de szép esztendőkre. Huley Alfréd lelkész testvérünk nevét is meg kell említenünk, Ő is sokat tett ezért a gyülekezetért, amikor Mezősi György után pásztora volt az itteni nyájnak. Megható volt, amikor Kosztra Ilona ta­nítónőn^ szólt azokról az esztendőkről, amikor Őt ez a gyülekezet befogadta, mert ebben a gyülekezetben kapta a férjét, a gyermekeit. A testvéri szeretet hangján szólt az ün­neplő gyülekezethez Dudla Imre egyház­­megyei felügyelő testvérünk. A bócsai Polgármester azon örömének, meggyőződésének adott hangot, hogy ez a gyülekezet hittel és szeretettel szolgál a községben, így építik a közösséget. Szabó István lelkész, az egyházmegye lelkésze, gyülekezetei nevében köszöntött - csodát éltünk át, a hit csodáját, köszön­jük Istennek, hogy itt lehettünk. Frank Ferenc soltvadkerti gyülekezeti felügyelő köszöntő szavaiban annak adott hangot, hogy hála Istennek, ez a kis gyüle­kezet ismét gyarapodott. Kis János kecskeméti lelkész, mint szomszéd szólt, áldáskívánással. Dr. Har­mati Béla püspök zárszavában ezekkel a szavakkal kezdte: Megható és tanulságos ünnepben volt részünk. Hatéves voltam, amikor Ősagárdon Kosztra Ilona tanító­nénitől hallottam Bócsáról. A régi peda­gógus munkája is benne van ebben a gyüle­kezetben. Tanulságos az a régi emlékirat, melynek fénymásolatát, ajándékként a gyülekezettől megkaptam - van benne egy ilyen mondat: „A község lakossága megfe­lelően vagyonos, a termésátlag elég jó szo­kott lenni.” Kívánom, hogy boldoguljanak az itteni testvérek a jelenben, a jövőben ma­guk, egyházuk, hazájuk boldogulására. Egyszer valaki megkérdezte, melyik a legszebb templom. A megkérdezett így vá­laszolt - a mienk. Hősi korszakot élt át ez a gyülekezet. Példát adott a maiaknak - egyházszeretetből. Tegnap Békéscsabán voltam, gimnáziumot indítottunk, ma Bó­­csán ünnepelhetünk együtt. Voltak ott el­lentétet szító hangok - itt békésen él együtt evangélikus és más gondolkodású, hitű ember. Közös az érdek, falu és a temp­lom összetartoznak. A felsőbbség tiszteletében benne van a polgármester, az önkormányzat, de az egyház is. Hadd álljon itt a most beiktatott pres­biterek neve, mintegy jelezve a folytatást: Gillich Imréné, if]. Gillich Imre, Hachbold Péter, Szabadi Imréné, Vida Andrásné, Vida György. Isten ajándéka volt számunkra ez az ün­nepi délután. Szabó István A MISSZIÓ VILÁGÁBÓL A nyíregyházi missziói konferencián a norvég Rádiómisz­­szió küldöttei is részt vettek. Rolf Heitmannal és dr. Pósfay Györggyel beszélgettünk a Rádiómisszió szolgálatáról és jő- , vőjéröl.- Fordulóponthoz érkezett a 30 éves jubileumon a Rádió misszió szolgálata. Hogyan érett meg idáig a helyzet? R. Heitmann: A 30 éve indult adást elindítója Terray László 1986-ig vezette. Ezután vette át tőle Pósfay György. Az adás segítője és finanszírozója a két norvég misszió és egy finn misz­­szió volt. Pósfay Gy.: Amikor én átvettem, már szabadabban lehe­tett Magyarországon beszélni erről, szabadabban hallgatták és lehetett levelezési kapcsolatot intenzívebben tartan). Sőt magyar lelkészgk.is szólhattak o|ykptg?gn a hujlá/pj\o^zon. Tavaly, 1992-ben adtam át Gáncs Péternek a szerkesztési munkát.- Hogyan látják további útját a rádiómissziónak ? R. Heitmann: A Külmissziói Egyesület megalakult és fel­karol mindenfajta missziót. Ez bázist jelent. Ugyanakkor együttmunkálkodást ajánlunk magunk részéről. Úgy lesz a jövő, ahogy a magyarok elképzelik. Természetesen az anyagi támogmást adjuk, mert ezt még nem lehet magyar szervezet­re terhelni. De fontos, hogy a rádiózás menjen tovább. Hall­gatjuk és várjuk a véleményüket.- Marad a Monte Car lóból történő sugárzás, vagy elkép­zelhető, hogy magyar területről sugározzák a műsort ? R. Heitmann: Egyelőre maradunk Monte Carlóban. De több helyen gondolnak helyi adók felhasználására. Sok tech­nikai követelményt kell fontolóra venni. Az átállás függ a lehetőségektől és a hallgatók kéréseitől is. Azt azonban elen­gedhetetlennek tartjuk, hogy legyen a rádiózásnak utómun­kája, legyen levelezési lehetőség és ehhez biztos bázis is kell.- Van-e a rádiózás tartalmára vonatkozó útmutatásuk ? R. Heitmann: Eddig is két misszió támogatta Norvégiá­ban a NOREA adásait, a zsidó-misszió és az általános misz­­szió társasága. Mindkettő mehet ezután is. De bekapcsolód­hatnak más országok és természetesen a magyarok is. A cé­lunk: áz evangélium minden népnek szól!- Ez azt is jelenti, hogy nemcsak hazánk területére, hanem a szomszéd országokban magyarul értő embereknek is szól majd az adás?. R. Heitmann: Igen! A határokon túl is hallgathatják majd természetesen az adásokat. Ezt a tényt tekintetbe kell venni a szerkesztőknek, hogy ne okozzon politikai akadályt. Sokat kell majd erről beszélgetni. A gondolatok vámmentesek. Az evangélium valóban minden népnek szól és elvégzi munká­ját!- Köszönöm a beszélgetést. tszm Finnországban énekeltünk Nagy örömmel töltött el bennünket, hogy a délke­let-finnországi Kouvola város evangélikus gyülekezete testvérgyülekezeti kapcsolatot létesített a Budavári 'gyülekezettel, és meghívta énekkarunkat, a gyülekezet Schütz-kórusát. Augusztus 13-a és 23-a között vol­tunk vendégei a finn gyülekezetnek: két napon át énekkaruknak, a Sonus-kórus tagjainak vendégszere­tetét élveztük, majd hét napon keresztül a gyülekezet tóparti üdülőtáborának lakói voltunk. Innen autó­busszal utaztunk a hangversenyek színhelyeire, Lap­­.peenrantáibai Myllykoskiba és az üdülőtől 15 km-re .lftyQ jKpMMOlába. Vendéglátóink igen nagy szeretettel vettek körül minket. Nemcsak teljes ellátásunkról gon­doskodtak, hanem mindennapi életüket is megosztották velünk. Iskolában, idősek otthonában és papírgyár­ban láthattuk, hogyan dolgoznak. Hangversenyeink műsorait karmesterünk. Csorba István állította össze. Schütz, Bach, Händel, Clarke, Haydn és Mozart Istent dicsérő müvei után Lithenius és Sibelius egy-egy kórusmüve hangzott el finn nyel­ven. Ezeket magyar szerzők müvei követték. Befejező számként mindhárom hangversenyünkön az Ó, terjeszd ki Jézusom kezdetű közös esti énekünket énekeltük finnül, négyszólamú feldolgozásban. A hangversenye­ket szólistáink, Basky István, Fehérné Szentidai Szil­via, Herényi István, Mátlé Éva (énekesek), Balicza Klára és Buday Zsolt (orgonisták) müsorszámai tették színesebbé. Elmondhatjuk, hogy a hangversenyek hallgatósága örömmel, sőt lelkesedéssel fogadta szol­gálatainkat. Énekkarunkat elkísérte lelkészünk, Ba­licza Iván és felesége is. Finnországi utazásunk Helsinkiben fejeződött be, ahol augusztus 22-én, vasárnap a Munkkivuori gyüle­kezet istentiszteletén szolgálhattunk több kórusmü megszólaltatásával. A gyülekezet vezető lelkésze, Silja Forsberg asszony és a gyülekezet tagjai a régi barátok szere letéve! fogadlak bennünket: nyolc évvel ezelőtt már vendégeik lehettünk. Köszönjük ezt a szép utat Istenünknek, köszönjük finn vendéglátóinknak, a Bu­davári gyülekezetnek és mindazoknak, akik utazásun­kat lehetővé tették! Sólyom Istvánná LEVELEK DÁNIÁBA. II. Kedves Anne-Marie és Kari! Éppen kezembe akadt ma ked­ves köszöntésetek, amellyel a lang­­holti papiakon, a szeretetvendég­­ség után elbúcsúztatok tőlünk. Köszönjük azt a szép négy napot, amit nálatok tölthettünk! Jó volt Veletek vidáman együttlenni a szép L-alakú parókián és elcsende­sedni a hammeri és langholti temp­lomban. Meglepődtünk, amikor a lelké­­szi szolgálat elején zengzetes szép hangoddal énekelted a liturgia első részét, akkor meg még jobban na­gyot néztünk, amikor keményített, fehér nyaki körgalléros Luther­­kabátodra fehér köntöst és zöld, és egy más szolgálat alkalmával piros miseruhát vettél magadra. Bizo­nyára ősi, reformáció kora előtti hagyomány ez Nálatok. Ezt meg­tartottátok... Helyes, hogy az úrvacsorát min­den istentiszteleten kiszolgáltattad -> ebben még én is segíthettem, az ostyát kézbe adtuk. Az úrvacsorái bort pedig ki-ki az oltár körüli ke­rítés belső oldalára erősített sze­gélyre készített kis kelyhecskéből issza. Egyik helyen a kancsóból kis merítőkanállal adtál bort a kis kelyhünkbe. Szépek, gondozottak templo­maitok. Tornyuk vaskos, várszerű. Mindig nyitva vannak. Felhívtad figyelmünket a minden templom­ban a mennyezetről függő vitorlás hajóra. A dán élet mindig össze­függött a hajóval. No meg jelkép is a hajó, Jézus egyháza az ÚR zászlaja alatt az üdvösség örök cél­ja felé halad. De különös volt, hogy minden templomban ott volt az ószövetségre emlékeztető hétka­rú gyertyatartó is. Régi, falusi templomaitokba oldalról, egy sek­­restyeszerü termen át lehet bemen­ni. Mint mondtad, valamikor az istentiszteletre érkező férfiak, mi­előtt beléptek a templomba, itt tet­ték le fegyvereiket. Falusi templomaitok temetők­ben vannak. Az élő gyülekezet ott a templomban közel van a már elhívottak gyülekezetéhez. Temetőitek is nagyon gondozot­tak. A sírokon nincs sírhalom, egy­­egy sírt, családi sírhelyet gondosan nyírt cédrus- vagy puspántszegély vesz körül. A virágok közötti na­gyobb, lapos kőre vésik a halott nevét. Érdekes volt az is, hogy sok helyen nem oltárkép van az oltá­ron, hanem pl. a Miatyánk, a Hi­szekegy, vagy az úrvacsora szerzé­sének bibliai szövegét olvashatjuk, esetleg művészi ötvösmunkával készített bibliai jeleneteket látunk. Szokatlan volt látni, hogy templo­maitokban, van ahol már az 1400- as évektől kezdve, be vannak vésve a lelkészek nevei és szolgálati ide­jük. Nyilván megbecsülték őseitek is az igehirdetőket. Otthonotok tágas, napfényes, derűs - mint Ti magatok is, az egész család. Amíg nekem irodád, a „hivatal” számítógépes berende­zéseit és a korszerű másológépeit mutattad -, Anne-Marie Gyöngyi­vel a gyerekekről, virágokról, kerti gyógynövényekről és sütés-főzés­ről cserélte ki tapasztalatait. Fino­mak voltak a dán ételek! írtunk fel recepteket is, amiket majd itthon elkészítünk. Csodálkozva néztem a templom t melletti parkoló szélén épült gyüle­kezeti házatokat. Több szoba, ter­mek, tea-kávé-konyha, játszóhe­lyiségek, vetítőkészülékek, máso-Evangélikus Élet 1993. október 17. „TISZTA SZÍVET TEREMTS BENNEM, ISTENEM!” Kezdet és folytatás (KÉT KÉP A BOKODI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET ÉLETÉBŐL) „Jer, dicsérjük Istent szívvel, szájjal, lélekkel, Ki nagy dicső dolgot cselekszik mindenekkel!” (40,1. ének) „Nagy, dicső dolgot” cselekedett az Isten közöt­tünk! - vallhatjuk, akik július 4-től egy héten át hall­gattuk a vidám éneklést, a tapsviharokat egy-egy ve­télkedő, sportverseny nyomán s akik az áhítat csend­jét, a „komolyságot” is láthattuk, átélhettük a konfir­mációra előkészülő 20-25 fős kiscsapat együttlétein. Nem újdonság ez nálunk, hiszen többször otthont adott már gyülekezetünk ilyen táborozásnak, de az „új”, a „nagy, dicső dolog”, amit Isten cselekedett közöttünk, hogy valósággá vált a tábor első napjának témája: Isten nemcsak a világmindenséget teremtette meg egykor „igen jónak”, s miután megformálta az ember életterét, magát az embert, a teremtés koroná­ját is megalkotta, hanem egyházat hívott létre, amit ma is gyarapít Szentlelke által, úgy, hogy hitet ébreszt az emberek szívében. Szellemi, spirituális csoda volt egykor - amikor 3000 ember, s ma is - amikor sokan hitre jutnak! Az a csoda, hogy az igehirdetés a Szent­lélek által célba ér! így alakul, formálódik az egyház, az elhívottak közössége. így dicsérhettük az Urat azért, hogy július 11-én a búcsúzás „fájdalmát” igazi öröm enyhítette, mert záró alkalmunkon egy 17 éves lány - miután a tábor idején hitre jutott! - megkeresz­­telkedett! Mindnyájan megajándékozottaknak tudhatjuk magunkat a résztvevők, akik a tatabányai és csabdi gyerekekkel ismerkedhettek meg Bokodon, és lettek valóban „testvérekké”; a bokodi és székesfehérvári segítők; valamint azok, akik a háttérben gondoskod­tak rólunk ebéddel és uzsonnával, s azzal az imádsá­­gos szeretettel, amivel kísérték munkánkat, és nap mint nap útnak indították a kis „jövevényeket”, aki­ket befogadtak otthonaikba erre a hétre. Meglehet, hogy életre szóló barátságok köttettek itt, de az is „nagy, dicső dolog", ha megismerték ennek az Igének a tartalmát: „Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok!” A Szentlélek munkája nyomán megújul az ember éle­te. Ha a Szentlélek lakik a szívünkben, visszavezet a keresztségben kapott kegyelemhez, és erőt ad az Isten akaratának cselekvésére. - Ez a nagy változás a szív­ben elrejtve történik, de eredménye látható lesz. A hit, amely a szívet eltölti, keresztyén életfolytatásban mu­tatkozik meg. Isten új szívvel ajándékozhat meg min­ket! - tanulták a gyermekek. Naponkénti megtérés, naponkénti bünbocsánat által őriz meg a Szentlélek a hitben. Hogy a hitben megmaradjunk szorgalmasan kell hallgatni és olvasni Isten Igéjét; imádkozni kell és meg kell harcolni a hit harcát. Ennek megvalósításáért, megélésére gyülekezett is­kolások apraja-nagyja és a sokat emlegetett, elma­rasztalt, talán „leírt” fiatal szülők is szeptember 5-én a bokodi templomba. Minden iskolás gyermek szemé­­♦ lyesen vehette át a meghívóját lelkészétől, Csonkáné Szabó Magdától a tanévnyitó istentiszteletet megelőző héten. Az istentiszteleten a konfirmációra előkészítő tábor helyi résztvevői nemcsak Igét hallgattak és di­csérő énekeket énekeltek, hanem szolgáltak is zsoltár­ral, igeolvasással és sok-sok imádsággal. - Nagy do­log ez, hiszen többségük „gyökértelen”, kezdetén van még a keresztyén életnek, de a nyári tábor idején hitünk szerint „új szívet” kértek és kaptak az Istentől, s most szeretteikkel együtt dicsérhették az Urat, és imádkozhattak így: „Jézus Krisztus, köszönjük Ne­ked az úrvacsorát, mert ez is a Te nagy szeretetedről beszél. Most még csak láthatjuk, de engedd meg, hogyha felnövünk mi is részesei lehessünk a Veled és egymással való lelkiközösségnek! Dicsérünk Téged és dicsőítünk nagy szere tétedért!” „A jóságos Isten áldjon tovább is minket, Hogy vidáman, békén tölthessük életünket; Tartson meg mindvégig minket kegyelmében. Legyen szabadílónk minden szükségünkben! Csonka Sándor OLVASÓI LEVÉL A Budavári Schütz-kórus a kouvolai templomban A MAGYAR PROTESTÁNS TANULMÁNYI ALAPÍTVÁNY ÖSZTÖNDÍJPÁLYÁZATA 1. Az alapítvány ösztöndíjainak cél­ja: a magyar protestantizmus hitbeli, erkölcsi cs művelődési örökségének ápolására, gazdagítására magas szín­vonalon képes protestáns értelmiségiek nevelésének, tanulásának támogatása szociálisan hátrányos helyzetű, tehetsé­ges diákok kiválasztásával. II. A fenti célt három síkon igyekszik megvalósítani: 1. Olyan középiskolai tanulók támogatásával, akik a jelenlegi értékelési rendszerben 4,5-cs, vagy en­nél jobb tanulmányi eredményt érnek el (vagy egy új rendszerben ennek meg­felelőt), vagy valamelyik tárgy terüle­tén kiemelkedő, rendkívüli tehetségre való jegyeket mutatnak és a mindenko­ri szociális mutatók szerint szüleik illet­ve eltartóik anyagi helyzete nem, vagy alig tenné lehetővé az illető gyermek magasabb iskoláztatását. (Az ide vo­natkozó jövedelmi határok mindig az időszerű helyzetnek megfelelően bírá­­landók el.) 2. Olyan középiskolai tanárjelöltek tanulmányainak (mind belföldi, mind lógépek - ha éppen egy énekszöve­get kell a fiataloknak, vagy a gyü­lekezet tagjainak a kezébe adni. Mint államegyház gazdag álla­motok gondoskodása alatt dol­goztok. A ti történelmi sorsotok és ebből kifolyólag gazdasági helyze­tetek is másként alakult, mint a mienk. Háborús kár sem ért Ben­neteket. Nálatok az Északi-tenger tombolt legfeljebb, nálunk hábo­rús pusztítók. Nem felejtem el azt az epilep­sziás betegek részére fenntartott nagyszerű gyógyintézetet, ahol a 31 gondozottra 31 ápoló vigyáz. A szép kápolnában pedig a padok a régi intézet betegágyainak anya­gából készültek. Látod, mennyi minden eszembe jutott! Mielőtt hazajöttünk, meg­tudtuk, hogy kedves Édesapád kórházba került. Reméljük, hogy azóta jobban van. Tudd őt ott Jé­zus hatalmas gyógyító, üdvözítő szeretetében. O is Üdvözítő URunk evangéliumának hűséges hirdetője volt. Szeretettel köszöntünk minden ismerőst, a felügyelő úrékat is, Ti­teket pedig sok-sok szeretettel öle­lünk! József és Gyöngyi Sümeghy külföldi formában) elősegítése, akik szociális helyzetük és tanulmányi ered­ményük (4,5-es vagy annál jobb átlag) alapján támogatandók és a támogatás fejében az ösztöndíj folyósítási tartal­mával megegyező időre vállalják a ta­nítást valamely protestáns iskolában. 3. Olyan kisebbségi magyar fiatalok (elsősorban lelkészek és tanárok) pénz­ügyi támogatása, akik a megfelelő ta­nulmányi eredményen (4 egészen felüli átlag) és a szociális helyzeten túl vállal­ják, hogy visszatérnek az őket küldő közösségbe, III. Az alapítvány által nyújtott pénzügyi támogatás mindig meghatá­rozott egyénre és időre (egy félév - egy szemeszter) szól. IV. Az ösztöndíjas elveszíti az ösz­töndíjat- ha szociális helyzete kedvezően változott,- ha fél év alatt a tanulmányi ered­ménye leromlott,- vagy ha, fegyelmi (erkölcsi) okokból a- támogatásra méltat­lanná vált. V. Az ösztöndíjakat az alapítvány által összeállított (vizsga) bizottság ítéli oda az előzetes ajánlások (tanulmányi eredmény, tanári és/vagy lelkészi javas­latok, versenyeredmények stb.) és a bi­zottsági elbeszélgetés alapján. Külö­nösképpen hangsúlyozzuk azt, hogy az alapítvány létrehozói pedagógiai opti­mizmussal nem „kész”, hanem fogé­kony, nyitott személyiségű fiatalokat akarnak támogatni, akik nemcsak őrizni, hanem gyarapítani is képesek lesznek a reformációs örökséget és a magyar nemzeti kultúrát. VI. Pályázhatnak protestáns diákok a) részletes önéletrajzzal (amely­ben a szociális helyzetet való­ságnak megfelelően kérjük be­mutatni), b) tanári és/vagy lelkészi ajánlás­sal (az alapítvány az egyházi kötődést önkéntes, belülről fa­kadó nevelési célnak és nem formális előfeltételnek tekinti!) c) tanulmányi eredményeket iga­zoló dokumentumokkal. VII. Az alapítvány elsődlegesen olyan fiatalokat támogat, akik más ala­pítványoktól, szervezetektől nem kap­tak ösztöndíjat. VIII. Az alapítvány a későbbiekben segíteni kívánja a középiskolai tanul­mányait otthon folytató, hátrányos társadalmi helyzetű és szórványban élő tehetséges kisebbségi magyar diákokat Konfirmandusokkal Bagolyirtáson A várpalotai gyülekezel konfirmandusai ez év júliusában elsőként nyaraltak a Fébé Diakonissza Egyesület bagolyirtá­si üdülőhelyén. Pintér Mihály lelkész vezetésével indult el a 13 fiatalból és 6 felnőttből álló kis csapat. A Mátrában fekvő kis településről nemigen hallottak sem a gyerekek, sem az őket kísérő szülök. A Várpalotától kb. 250 km-re levő Bagolyirtás­ra 10 órai kalandos utazás után érkeztünk meg. Az autóval érkezők addigra szorgalmasan állították a sátrakat. A csen­desen hulló eső és a jó meleg leves után, hálás szívvel köszöntük meg Istennek azt, hogy szerencsésen megérkeztünk erre a gyönyörű helyre. Az ott töltött 3 nap alatt rácsodálkozhattunk Isten csodála­tos teremtett világára: a reggeli madár­csicsergésre, a pompás színekben tün­döklő virágokra, a fákon ugráló móku­sokra, az avar alatt megbújó gombákra. Gyalogtúrát tettünk Galyatetőre, majd Fallóskúton megtekintettük a búcsújáró helyet. A magunk szedte gombából ké­szítettük el az ebédet, minden nap más­más formában. Összkomfortos ottho­nunk után kicsit furcsa volt sátorban aludni és lavórban mosakodni. Mind­ezért kárpótolt minket az áhítatokon Isten igéje, hozzánk szóló tanítása, a csend, a béke, az esti tábortűznél fel­csendülő ének. A közös beszélgetésekkel közelebb kerülhettünk Istenhez és egy­máshoz. Reméljük, hogy jövőre újra alkal­munk lesz ilyen közös pihenésre Bagoly­irtáson. Istennek legyen mindenért hála! Magyorósi Attiláné is, s pénzügyi helyzetéhez képest tehát minden elszakított magyar protestáns közösség gyermekeinek is hirdet pályá­zatot. Feltételei a hazaiaknak megfele­lőek (a kikerülhetetlenül szükséges mó­dosításokkal). IX. Az alapítvány támogatási ará­nyait és a támogatott diákok tanulmá­nyi-szakmai irányultságát nem tekinti véglegesnek, lehetőségeihez és szükség­leteihez képest fogja azokat meghatá­rozni. Ezért kis számban nemcsak ta­nárszakos hallgatókat is támogat. A Magyar Protestáns Tanulmányi Alapítvány ösztöndíjpályázatát most 1993. szeptember-december hónapra hirdeti meg. Az ösztöndíj összege sze­mélyenként havi 2000 vagy 3000 forint. Eddig 189 diák kapott támogatást (és egy összegben erdélyi középiskolások), 1 910 000 forint összegben. Pályázati határidő: 1993. november 8. Cím: Magyar Protestáns Tanulmá­nyi Alapítvány, 1083. Budapest, Ba­ross u. 113/a. Áz alapítvány számlaszá­ma: Kultúrbank Rt. KL 1-10-133-512 vagy MNB 219 93040. Kérjük a pedagógus és/vagy lelkész ajánlókat, hogy a kimagasló tanulmá­nyi eredmény és példamutató magatar­táson kívül nagyon alaposan mérlegel­jék a diákok szociális-családi körülmé­nyeit! Eszközeink végessége miatt a leg­inkább rászorulókat szeretnénk segíteni. E tekintetben pályázóink között is nagy különbségek voltak. A bíráló bizottság az alkalmanként formális ajánlások miatt nagyon nehéz helyzetben van. Az eddig beküldött pályázatok - ter­mészetesen -érvényesek. Az előző félév ösztöndíjasainak - ha nincs új közölni­valójuk - elegendő, ha a tanulmányi eredményeiket igazoló papírokat kül­dik el.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom