Evangélikus Élet, 1993 (58. évfolyam, 1-52. szám)

1993-09-26 / 39. szám

zvangciiKus net 1993. szeptember 26 [ÍD jflS GYERMEKEKNEK FI ATALOKNAK Menekülők. Mennek egymásba kapaszkodva, elhagyatva, valamerre. Az útnak soha nincs vége, de ők mégis mennek, mert reménykednek. Nem vagyok menekülő. Van otthonom, ágyam, ebédem és vacsorám. A kertben ismerem a fákat, a kutyánk őrzi a házat. Légy Istenem a menekülőkkel is. Adj nekik otthont, szállást, kenyeret. Engedd, hogy az útjuknak legyen vége. Add, hogy jó szívre találjanak nálunk, ha felénk kanyarodnak. Máté tanítvány lesz Jézus barátokat keres, akiket tanítványoknak hív. JÁTÉK Barkochba Mielőtt magára a játékra térnénk, egy példaértékű levelet szeretnék közreadni a szerzők utólagos bele­egyezésével : „Kedves Tünde, Barbara, Borbála, Éva, Tamás! Szeretnék bekapcsolódni a Barkochba nevű játéko­tokba egy kétszemélyes csapattal. így hát föl is tesszük az első kérdést : Férfi-e az illető? Csapatunk tagjai: Dénes István (Gömbvillám), La­­czi Roland. Csapatunk neve: Hamvas Barackok. Erős vár a mi Istenünk! Roland, Gömbvillám" Mindig ilyen levelekre vágytam. Örültem neki. Mivel többen is ugyanazt a kérdést tettétek fel, ezért az emberünkről a következőt lehet tudni:- ember- férfi. Ha lesz, a nemleges válaszokat is közlöm, de ilyen még nem volt. Most jön az, amiről beszéltem. Ezt az információt ugyanis csak két hét múlva látjátok. Én azt javaslom, hogy folyamatosan kérdezzetek ezentúl, hetente egyet. Próbáljatok meg nem egymásra épülő kérdése­ket feltenni. Reméljük, menni fog. Pontokat kaptak: Illés Adél - Egyházasdengeleg, Hamvas Barackok - Szeged, Fancsali Ifjúsági Kör A kérdéseket mindig a lap dátuma utáni keddig kell feladni. PRÓBÁLD MEG! Kukoricaökröcskék Kukoricából ké­szíthetünk állato­kat, sőt hozzá tar­tozó eszközöket is. A leleményes népi játékok közül is­merkedj meg a ku­­koricaökröcskékr 1 kel. Két morzsolt kukoricacsutkából : jármos ökröket formázhatsz, ha a szárból levágott héjdarabokat döfsz a csőbe, ahogy a rajzon látod. Készítették: Antal Tünde, Ilg Barbara, Krahulcsán Borbála, Sándor Éva, Koczor Tamás. Címünk: 2370 Dabas-Gyón, Luther u. 14. Sándor Judit Kossuth-díjas művész egykori iskolájáról és a Szép Magyarsággal Beszélők Egyesületéről A budapesti Deák téri Evangé­likus Gimnázium - mely ta­valy indult újra, ez évben isriíét saját épületében kezdte a tanévet, a 8 osztályos gimnáziumi oktatást. A hírt a patinás iskola egykori nö­vendékei is nagy örömmel fogad­ták. akik mindig szívesen emlékez­tek az itt töltött évekre. A leghűsé­gesebb tanítványok, emlékezők so­rába tartozik Sándor Judit, Opera­házunk Liszt-díjas érdemes művé­sze, a Liszt Ferenc Zeneművészeti főiskola tanára, docense, aki a Bartók-Pásztory Ditta-díj után ez év tavaszán kapta meg - a régen esedékes - Kossuth-díjat is.- Túl azon az elkoptatott - bár igaz - szólamon, hogy egy ember későbbi életére mennyire meghatá­rozóak a gyermekkori élmények, gimnáziumi éveimet nemcsak az évtizedek távolából visszatekintve mondom szépnek, hanem ha fel­idézem akkori énemet, élénken emlékszem, hogy mindig milyen örömmel léptem be a Deák téri gimnázium kapuján és milyen jól éreztem magam a falai között. Ez az iskola szerencsésen ötvözte a reáliákat a humán szellemmel és valóban messzi kitekintést nyújtott a tág világba. Nekem személy sze­rint döntő indíttatással is szolgált azzal, hogy néhány éven át egyházi énekóráink is voltak, melyekben már szinte gyerekfejjel megismer­kedtem a régi protestáns egyházi zenével. Korálokat, motettákat énekeltünk, és Bach mellett olyan zeneszerzőkkel foglalkoztunk, aki­ket jószerivel még a zenetörténé­szek is alig ismernek. De nem is az adatok a döntők: az a zenei világ és zenei nyelv vált annyira a vé­remmé, hogy később a Lutheránia énekkarban, majd még később énekesnő koromban szerves része lett pályámnak az oratóriumének­lés... A gimnáziumi indíttatás 1947- ben a tanári és művészi diploma elnyeréséhez vezetett s 1949-ben az Operaház rendes tagja lett. És jöt­tek az emlékezetünkben ma is élő feledhetetlen szerepek, főszerepek, Figaro házassága, Don Giovanni, Fidelio, A rózsalovag, Walkür, Kádár Kata, Huszti kaland és az oratóriumok egész sora; különö­sen örömmel vett részt a Deák téri templomban tartott, Weltler Jenő karmester rendezte oratórium- és zenei estéken. Művészi és családi elkötelezett­sége mellett részt vesz egykori is­kolájának összejövetelein, évekkel ezelőtt tartott egyik előadásán je­gyeztem fel az alábbiakat:- Hálás vagyok az iskolában működő Szép Magyarsággal Be­szélők Egyesületének - amit a diá­kok egyszerűen SZEMBÉ-nek ne­veztek mert a magyar szókincs­re, szép magyar beszédre és kiejtés­re nevelésnek nagy hasznát vettem későbbi pályafutásomon is. Két kiváló tanárnőnk, Jeszenszky Ilo­na és dr. Zelenka Margit segített a nyelv helyes használatában. A kör munkájának egyik alappillére Ka­zinczy Ferenc nyelvművelő tevé­kenysége volt. „Fogságom napló­jáéval való foglalkozás alkalmá­val merült föl a kérdés, kik és há­nyán lehettek ott foglyok és van-e emlékművük. Két tanárnőnk 1936-ban erre keresett választ a helyszínen, Kufstein várában. Ha­zajövet javasolták, hogy legalább a magyar nőnevelés ott sínylődő két alakjának, Teleki Blankának és Leövey Klárának állítson emléket a kör. A javaslatot Bánkúti Dezső igazgatóval az élen az egész tanári kar lelkesedéssel fogadta azzal a kiegészítéssel, hogy minden ott sínylődő és felkutatható magyar fogoly neve kerüljön az emléktáb­lára. 1937. július 9-én volt az em­léktábla avatása. A kufsteini vár falán napokig magyar zászló len­gett, így fogadták a tiroliak a ma­gyár diáklányokat és tanáraikat... Az emléktábla leleplezésén 26 társával kitüntetésképpen vehetett részt Sándor Judit is, mint az osz­tály nyelvművelő munkájában je­leskedő „SZEMBE-őr”. Az iskola mindvégig színjeles ta­nulójában ma is élnek ezek az em­lékek és helyt kaptak és kapnak szép életpályája művészi emlékei között is írásban, szóban, rádió­ban. Sebeiken Pálma Az Augsburgi Vallásbéke nyomán Szeptember 25. - Ferdinand, V. Ká­roly császár öccse ezen a napon hirdette ki az Augsburgi Vailásbékét. Ez 1555-ben történt. Béke - hallom a szót, és megme­legszik a szívem. Hát még, ha arról van szó, hogy különböző felekezetűek végre kiegyeznek. Összegyűltek a nagyok, mind komoly, politikus ember, és a tanácsadóik, s megállapodtak: tovább nem piszkálják egymást. Ahol katolikus az uralkodó, ott mindenki katolikus, ahol lutheránus, ott mindenki az. Akinek ez nem tetszik, elad­hatja mindenét és átvándorolhat másik tartományba. Mi ez a minden? Kinek ez, kinek az. Talán ősei birtoka. Talán a ház, melyben született. S ott a temető is, ahol szülei nyugosznak. És vegyük ehhez példa­ként. hogy Oppenheim városa száz év alatt tízszer, a pfalzi választófejedelemség negy­ven év alatt négyszer váltott vallást. Val­lásbéke? Ami igaz, az igaz, kicsit csitult az or­szág. Ám folyt tovább a rágalmazás, peres­kedés. S ez azért jól mutatja, hogy béke legföljebb kívül volt, s nem a szívekben. Hát elkerülhetetlen, hogy valamikor ki ne robbanjon. Mondjuk 1618-ban. S miért mondom mindezt? Nem a tanu­lás kedvéért, hiszen ahhoz kissé szűkszavú voltam. Inkább a példa miatt. Hogy van­nak külső dolgok és belső dolgok. A test­től jövők és a Lélektől jövők. Olyanok, amelyek tőlünk indulnak, s olyanok, ame­lyeket a Lélek indít bennünk. A cselekvés maga ugyanaz. Békekötés az egyik, béke­kötés a másik is. Segítségnyújtás az egyik, segítségnyújtás a másik is. Igehirdetés az egyik, s az a másik is. Ám az egyik - ha jónak is tűnik - önös célunkat szolgálja, abból fakad, ezért pusztuláshoz vezet. „A test törekvése a halál” - írja a Római levél­ben Pál. A másik azonban „élet és békes­ség”, mert középpontjában nem az én áll. Erre törekedjünk hát - fejezném be frappáns zárómondattal, ha nem hallanám a kérdést: mire és hogyan. A nagy törek­vésben nem leszünk-e ismét mi magunk cselekvésünk középpontja? A törekvés hát abban áll, hogy könyörgünk a Lélekért, aki erőt ad önös cselekedeteinket legyőzni. Ehhez a könyörgéshez szorosan kötődik az igehallgatás, és ebből következően kemény küzdelem önösségünk ellen. Mert a Szent­lélek nem személytelen ok, amelyből szük­ségszerűen következnék az élet újulása, nem is csodaszer, mely egyik pillanatról a másikra megváltoztat, hanem személy, aki erőt ad, késztet és vezet. S nekünk engedel­meskednünk kell Neki, ami olykor nem azt jelenti, másokat is figyelembe veszek, ha­nem azt: önmagamat nem veszem figye­lembe. Erre törekedjünk hát. Benczc András BIG-E ’93 Hollandiából jöttünk... A Big Event (Nagy Esemény) ökumenikus konferenciát idén Hollandiában rendezték meg. A világ minden tájáról érkeztek keresztények Utrechtbe, Skandináviától Ausztráliáig, Amerikától Kelet-Ázsiáig szinte minden nemzet képviseltette magát. A különböző népek színes kavalkádja babiloni zűrzavarra emlékeztetett. Bár annyiféle nyelvet beszéltünk, bár más-más egyházhoz tartoztunk, ugyanaz az Isten-hit kötött össze minket. Úgy éreztük, hogy egy nyelvet beszélünk és a pünkösdi csoda velünk is megtörténik. Az egy hét alatt rengeteg élményben volt részünk. Délelőttönként a háromórás előadások után, 7-8 fős kisebb csoportokban beszéltük meg a hallottakat. A témák aktuális kérdésekre világítottak rá, mint pl. az egyházak közeledési kísérletei, ökumenizmus, protestáns-ortodox viszony, környezet­­szennyezés, Csernobil és Szarajevó. A 260 résztvevő egy lélekként énekelte: .Adj békét Uram!", s gyújtott gyertyát a világbékéért könyörögve. Délutánonként két lehetőség közül választhattunk: a vitacsoportok célja a délelőtti előadások alapos megvitatása, kiértékelése. A munkacsoportok keretein belül pedig alkotó fantáziánkat tehettük próbára: agyagozás, pólófestés, linómetszés, ikonfestészet, modellrajzolás, akvarellfestészet közül lehetett választani. Ezen kívül volt árnyékszínház, drámai színjátszókor és zenei kör is. Az elkészült munkákat, - függetlenül attól, hogyan sikerültek - kiállították. így a konferencia végére több száz mű volt látható a tábor egész területén, melyeket aztán a búcsúesten elajándékozhattunk, elcserélhettünk. Esténként mindig más egyház által megrendezett istentiszteleten vehettünk részt. Külön öröm volt számunkra, amikor az angol, német mellett magyarul is felhangzott az ige és imádság. 9 óra után vidám beszélgetések kezdődtek a hallban és másutt, melyek bizony gyakran az éjszakába nyúltak. Csodálatos dolog volt megismerkedni a világ más részéről érkezett testvéreinkkel, tapasztalatot cserélni, együtt imádkozni. Az összejöveteleken ki-ki a maga nyelvén mondta el a Miatyánkot, az ismerős dallamokat is anyanyelvűnkön énekeltük. (Pl. Itt az isten köztünk, Olyan örömöt mint a...) A búcsúestén közösen vettünk úrvacsorát, tábortüzet gyújtottunk és a tűz körül ülve, egymás kezét fogva mindenki Isten elé vihette kérését, háláját. Utána meleg kézfogások, címcserélések mellett búcsúztunk el egymástól. Reggel pedig a kis csapat szétszéledt a szélrózsa minden irányába, magával vive a szeretet lángját, a békesség és összetartozás érzését. Hálát adunk Istennek minden egyes napért, amit ott tölthettünk a konferencián. Köszönjük a nemzetközi és magyarországi szervezőknek, hogy erre lehetőséget adtak. Azzal az igével búcsúzunk, amit a konferenciáról hoztunk magunkkal; .A kegyelmi ajándékok között ugyan különbségek vannak, de a Lélek ugyanaz." (1 Kor 12,4.) Mindenkinek más ajándék adatott, kinek több, kinek kevesebb, de mindenkinek jól kell sáfárkodni a talentumával, mert ugyanattól a Lélektől kapta: Isten előtt minden ember egyenlő! Engler Ágnes Cserkészcsapat: negyedik nyári nagy táborral A soltvadkerti 884. sz. Hunyadi János cserkészcsapat idei nyara elég „zsúfolt" programmal szerveződött. Júniusban a pa­rancsnok vízitúra-vezetői táboron vett részt Tiszaújvárosban. majd Tóth Katalin és Szeitert Lajos őrsvezetők segítségével a Magyar Cserkészszövetség országos őrsve­zetőképző táborán (130 lo) Gödöllőn látta el a gazdasági hivatal feladatát - sikerrel. Augusztus elején kezdődött a várva várt ezt a számunkra ugyancsak érdekes vilá­got. A mi vidékünkön, Bács-Kiskun me­gyében igencsak ritka a görög katolikus. Kétségtelenül egy másik kultúrkör, más történelmi régió, más emberek. Ez a tábor abban is új volt. hogy jobban kapcsolatba kerültünk a helyi lakossággal. A napi beszerzést minden nap más cserké­szek bonyolították le. természetesen kenu­val. Ha valaki beteg volt (ez szerencsére íjászverseny nyári nagytábor. Csapatunk 10 éven felüli tagjai vettek ezen részt - néhány „igazolt” hiányzó mellett is 20-an. Ez a tábor a bó­­csai Széchenyi István cserkészcsapat tagjai­val együtt volt, ők 17-en jöttek. Csapata­ink a tavalyi év eleje óta tartanak közös programokat, melyeknek minden évben a nagytábor a csúcspontja. Ez idén Tokaj­ban volt, a Bodrogba ömlő Zsaró nevű patak mellett. A cserkésziesség megtartá­sával ez a tábor jellegét: saját főzés, épít­mények, napirend; 10 cserkésztörvény és a tízparancsolat megtartását jelenti - tábo­runk külön arculatot nyert a víz közelsége miatt: saját készítésű kenuinkban minden gyerek megtanult evezni és kormányozni: néhány jelenlevő régész vezetésével a hon­foglalás kori magyarok kultúrájával is­merkedtek - nyilazás, kultúrtörténet, népi mesterségek. Érdeklődésének megfelelően minden cserkész készített egy-egy réz kar­kötőt, fülbevalót, bőrtarsolyt, bőr karkö­tőt. nyakéket, sőt: akár többet is... Bár erről a tábor után megajándékozott vad­kerti és bócsai lányok többet tudnának mesélni! Természetesen kihasználtuk a történel­mi borvidék közelségét is: múzeumi veze­tés, a tokaji hegy megmászása tették élve­zetessé a vasárnapot. A vallásos nevelésnek az is része, hogy más felekezetek életét megismerjük. Ezért nemcsak a saját feleke­zetűnk istentiszteletére mentünk el, hanem az Úr színeváltozásának ünnepén (augusz­tus 6.) a helyi görög katolikus gyülekeze­tét látogattuk meg. Misén vettünk részt, melynek végén szőlőáldás, majd a megál­dott szőlő kiosztása volt - a csapat nagy örömére. A gyülekezet nem akart haza­menni, amíg a „cserkészhimnuszt el nem éneklik a gyerekek...” Elénekeltük, majd a görög katolikus lelkész mutatta meg a templomot, és ezen keresztül megismertük Honfoglalás kori viseletben kimerült a megfázásban és a szénanáthá­ban), az maga bement a városba, és intézte sorsát. A helyi strand közönségében az „Iszapos Fijúk” táncegyüttes megjelenése keltett nagyobb (vissza)tetszést. Bizony, néhány cserkészünk nagyon brutális arcot nyert az iszappakolás révén. A patak a maga különleges élővilágával (még mikroszkópos gyakorlat is volt), a népi mesterségek, a kenuzás (akár éjszakai is, ha volt ráérő (??) felnőtt vezető), a szolgálatok felelőssége olyan hangulatot teremtett, mely az eddiginél is jobban ösz­­szekovácsolta a társaságot. Hála a soltvadkerti alapítvány 30 000 Ft-os támogatásának, jutott pénz a felsze­relés kiegészítésére: az új edények, szerszá­mok, petróleumlámpák, lavórok és evezők nagy szolgálatot tettek a tábori életben. Köszönjük ezúton is! A 14 éven felüli cserkészeink - néhány vendégcserkésszel kiegészülve - rögtön nagytábor után vízitúrára mentek. Elő­ször a Bodrogon mentünk fel Sárospata­kig, majd ott egy napot töltöttünk város­nézéssel, csatangolással stb. Utána napi kb. 30-35 kilométereket evezve 18-án es­tére jutottunk az utolsó állomásunkra: Ti­szafüred partjaihoz. Itt már várt minket a helyi cserkészcsapat, és mindenfajta külső­ségek nélkül segítettek az öt kenu kipako­lásában, lecsutakolásában, behordásában a csónakházhoz, és a fagyűjtésben is! Soha eddig nem láttuk őket, én is csak a pa­rancsnokokat ismertem. Közölték velünk, hogy másnap Szt. István-napi ünnepség, jön Habsburg Ottó, díszsorfalat kellene áll­nunk velük. Es akkor ismét hallottunk egy jó beszédet. A csapatnak vannak.10 éven aluli tagjai is: ők a kiscserkészek. Őrsük 7-8 főt szám­lál, vezetőjük Brigi néni (Gszelman János­­né), akivel háromnapos tanyázásuk (=kis­­cserkész tábor) volt a Szeged melletti Do­­maszéken. Az ő programjuk sokkal több játékot tartalmaz, mivel ez a korosztály a mesék és játékok birodalmában találja meg önmagát. Ha valaki ezek után kedvet érez cser­készcsapat alakításhoz, kérem, ne tegye! Itt nem elég a hit, és nem elég a szaktudás. Azt a 3-4 embert kell megtalálni, akik a parancsnok közvetlen munkatársai lesz­nek. Ezek pedig az őrsvezetők. Csak így lehet 30-40-50 cserkészt eligazgatni, val­lásos szellemben, érdekesebbnél .érdeke­sebb programokkal megfogni és összeko­vácsolni. Csak aki képes arra, hogy saját emberi gyengeségeit nem a kegyeskedő maszlag­gal takarja el, az vállalkozzék ilyen fel­adatra! Ugyanis itt együtt kell mozogni, aludni, bohóckodni, beszélgetni a gyere­kekkel - akik éppúgy megismerik a pa­rancsnokot, mint az őket. Van valami ben­ne a tanítványok és a Mester motívumából, a jó pásztor és a nyáj példázatából, és bi­zony néha azt is el lehetne itt énekelni, hogy „ne csüggedj el, kicsiny sereg!”... Néhány adat csapatunkról: 1989 őszén alakultunk, az evangélikus, református és katolikus egyházközség a fenntartó testü­let, amihez több vállalkozó is társult az­óta. A csapat létszáma 32 ío, melynek fele­kezeti megoszlása kb. 50-50% protestáns­katolikus viszonylatban.- de ezzel igazán senki sem foglalkozik. Őrsi foglalkozáso­kat havonta 3 alkalommal tartunk, ez 4 őrs esetében 12 foglalkozás. Ezen kívül vannak korosztályi és csapatszintű rendez­vények - pl. kirándulás, egy-egy terület rendbetétele stb. Az evangélikus és a kato­likus egyház biztosít számunkra helyisége­ket, de gyakran jövünk össze házaknál is. Fenntartásunkra több helyről érkezik a pénz: a fenntartó testülettől, pályázatok­ból és - főként - önerőből. „Propaganda­­célokból" szoktunk ugyan itt-ott tablókat kitenni, vannak nyílt tábortüzeink is min­den évben, de az igazi reklám a már emlí­tett karkötők, no meg a portya utáni kö­zös fagylaltozás, amit - hiába a „kihaén­­nem-arc” -, bizony irigykedő pillantások­kal kísérnek a HMCS-k. (Ld.: „Helyi Menő Csávók.”) Ifj. Káposzta Lajos, csapatparancsnok \

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom