Evangélikus Élet, 1993 (58. évfolyam, 1-52. szám)
1993-08-22 / 34. szám
S' Bl-K Gondolatok az evangélikus iskolákról, az egyház közoktatási intézményeiről és a hitoktatásról „A jó harcol megharcoltam, a futást elvégeztem, a hitet megtartottam, félre van már téve számomra az igazság koronája, melyet megád nekem ama napon a: Ur, az igazi bíró, nemcsak nekem pedig, hanem mindazoknak, akik szívesen látják az ő megjelenését.” (2Tim 4, |8.) Örömmel olvastam a Zsinati Híradó 8. ülésszakán alkotott „Törvény a Magyarországi Evangélikus Egyház közoktatási intézményeiről és a hitoktatásról” szóló fejezetet. Különösen jröm tölt el, hogy :vangélikus egyhá:unk igyekszik új)ól erősíteni egylázunkat. Hitbeli negerősödést ígér t törvény, ha azt azonnali buzgó, :rős munkával fogjuk megvalósítani. Igyekezzünk evangélikus ipáink, vértanúink hitével megvaósítani a törvényben megfogalmazottakat. Gondoljunk arra, hogy a múltban a legnagyobb nehézségekkel, szegénységgel, hitbeli evangélikus meggyőződéssel sikerült az [gyházközségek megalakítása. |932-től egyházunk munkása, tanítója, kántora, levitája voltam. Sok munkával, nehézséggel, küzjelemmel, lelkészeink segítségével likerült templomot építeni, iskolát jzervezni olyan közegben, grófi »irtokon, ahol addig lelkészeink a icresztelést csak állomási várótermiben végezhették el. Hittanokatást, istentiszteleteket csak bérelt lelyiségben végezhettek. Össze kell ognunk, ne csak papíron legyünk ivangélikusok, hanem vegyük génybe azon evangélikus testvérenk segítségét, akik a 40 év tiltása lián is megmaradtak hitükben. Jó szervező munkával, kitartásai, újból rendelkezünk közoktatá- i intézményekkel. Jó szívbeli szi'óssággai az anyagi fenntartási töltségeket - bízom Isten segítő óindulatában - elő fogjuk teremem. Ehhez azonban kitartó szerező munka, meggyőződéses akaat szükséges. Fel kell keresni egyáztagjainkat, meggyőzni az egyázi oktatási munka fontosságáéi. Gondoljunk arra, hogy várounk lakói valamikor csak tiszán evangélikusok voltak. Ez is lötelez arra, hogy legyen evangélikus óvodánk, általános iskolánk. (Gimnáziumunk 1994. évre visszakerül.) 46 évi tanítói munkámból 30 évet evangélikus iskolánkban végeztem. Nagy öröm érne, ha volt iskolai épületeinkben újból felhangzana az „Erős vár a mi IsteAz újkígyósi evangélikus iskola tanulói az 1936. tanévben nünk!” énekünk. Vegyünk bátorságot a nagy reformátorunk. Luther Márton életéből. Örömömre szolgál, hogy a törvény IV. fejezet 16. paragrafusa intézkedik a jövő egyházi pedagógusairól, hogy az illetményük nem lehet kevesebb az állami intézményben alkalmazott azonos végzettségű és szolgálati idejű pedagógusokénál. Más volt a helyzet a mi Az állam q-ját 60 pengőben számolta el, így utalta ki részünkre a kiegészítő államsegélyt. így minden évben 11 400 P veszteség ért minket. Mégis maradtunk egyházunk tanítói. Egyházunk hü munkásai voltunk. A hitoktatást is mi végeztük. Híványban köteleztek minket a kántori-levita teendők végzésére. Sőt legtöbbször iskoláink mellett szolgálati lakás is volt. Azt soha őrizetlenül nem hagyhattuk. Hittant magyar és szlovák nyelven tanítottunk. Tudom, most más a helyzet, egyházunk évtizedeken át főleg egyházi hozzájárulásból tarthatta fenn magát. Újból legyenek egyházi iskoláink. A mellékelt kép a nagylétszámú békéscsabai evangélikus tantestületünket mutatja, amikor utoljára találkoztunk 1948. év júniusában az államosítás előtt. Ekkor látogatott meg minket püspökünk Ordass Lajos, aki külön is beszélgetett velünk, akik hazatértünk a szovjet hadifogságból (2. kép). A képen megtalálható az a két tanítónő, akiket mert az államosítás után továbbra is imával kezdték a tanítást az osztályukban, büntetésből olyan tanyai iskolába helyezték, ahol az állomás 8 km távolságra volt. Ott, mivel az iskola környékét olyan vallásos híveink lakták, hogy a tanítást toA Békéscsabai Evangélikus Egyházközség tanítói az 1948-as tanévben időnkben. A „hívány”-ban (egyházközségek szerződése) évi 38 q búza szerepelt évi egyházi hozzájárulásként. Mivel egyháztagjaink búzában fizették az egyházi adót. vábbra is imával, egyházi énekkel kezdték. Hamarosan elbocsátották üócz Klárát (most Jeszenszky Tibor lelkészünk özvegye), és Pataj Máriát (már meghalt). Ilyen hitükhöz hű pedagógusokra van szüksége a mostani szervezés alatt álló iskoláinknak. „Légy hű mindhalálig s neked adom az élet koronáját!" 1934-ben „katolikus tengerbe” zuhantam a békéscsabai egyházunk jóvoltából. Istenünk segített ott is munkámban. Gyermekkoromban mindig evangélikus iskolában tanultam. Nagyapám házából mint félárva jártam iskolába. Nagyapám 35 évig volt presbiter. Minden hálát megérdemel a miskolci evangélikus tanítóképzőnk volt igazgatója Gerhardt Béla, a tanári kar, hitoktatóink: Lehoczky Egyed, Ligeti Ede. Nekik köszönhetem a kellő hitbeli felkészítést erre az áldásos szolgálatra. Az első években a község, település összes protestáns tanulója iskolánkban tanult (I—VIII. osztály). Volt olyan év, hogy 81 fő tanulóm volt. Izraelita gyermekek is iskolánkba jártak. Sőt katolikus tanítványunk is volt évente 8-10 (I. kép). Békéscsabai Evangélikus Egyházunk minden segítséget megadott. Hiába volt az országunk legnépesebb egyháza, lelkésze kevés volt. A nagy külterületű, tanyai iskolákat is pásztorolták. Egy hónapban csak egyszer szolgált községünkben lelkész. Mivel grófi uradalom területén volt az iskolánk, templomunk pedig nem volt, akadt olyan ünnepnap, vasárnap, hogy négyszer végeztem istentiszteletet (magyar és szlovák nyelven). Sőt több gyermeket is megkereszteltem. Voltak olyan egyháztagjaink, akik sokat segítettek: Csepregi Lajos, Dén János, Németh Sándor stb. Legtöbb segítséget adott a járás főszolgabírója dr. Vangyel Endre, aki egyházmegyénk másodfelügyelője volt. Az országban most is a legnagyobb létszámú evangélikusság él Békéscsabán. Mutassunk sikeres példát a szervezésben, újból legyenek evangélikus iskoláink! „Isten én erőm, bizodalmám, Nyugodalmam, Sújtson bár sok fájdalom. Én hatalmában Bízom s oltalmában. Éltem folytában. Benne étek, haláltól se Jelek, Jót remélek. Tőle csak el ne térjek. El nem enyészem A sírban végképpen Mennyben lesz részem.” Az „aratni való sok, de a munkás kevés.” (Mt 9,37.) Varga Koritár János Evangélikus Éld 1993. augusztus 22. LELKI ÉHSÉGSZTRÁJK Kedves Hittestvérem! Évekkel ezelőtt megsértette Önt a templomi gyülekezet egyik tagja. Hallottam, milyen oktalanul é.y maróan. Teljesen együtt érzek Önnel, annál is inkább, mivel Ön nem tehet arról, amire a metsző élű megjegyzés irányult. Azóta viszont legföljebb nagy ritkán látni Önt istentiszteletünkön. Föltehetően nem óhajt megjelenni ott, ahol egy vitriolos szóval megszúrták. Mindazonáltal hadd kérdezzem meg: jó-e Önnek ez a vallási önéheztetés? Hiszen eközben több-kevesebb keserűséggel táplálja önmagát a hitbeli közösség áldásai helyett. Napirenden tartott sérelmeink így lassacskán otthonosan berendezkedhetnek ben sönkben, s hatásuk szétszivárog életünk színezetébe, megnyilvánulásaiba. Kérem, ne vegye fölényes kioktatásnak a kérdést: Ha a kenyérboltban durván a lábára léptek, vagy csalódott a pékben, akkor nem eszik többé kenyeret? Bármily érthető fájdalma, évek múltán sem volta érdemes kiadni az útját már-már rögzülő megbántott ságának ? M egérdemli sérelmünk, hogy tartósítsuk, mert akkor bármikor frissen elővehetjük, és újra átélhetjük ? Nincs ebben némi önkínzás is? Oly igen jó keblünkön melengetni a keserűséget ? Tapasztalaiból beszélek. Azok közé tartozom, akiket egyházunkban nem oly rég rehabilitáltak. Ha túl sokat foglalkoztam volna azzal, hogy ekkor meg amakkor hogy kibántak velem, mégpedig hosszú távra. hozzávéve ehhez egyéb, igen komoly tehertételeket, akkor már a föld alatt lehetnék, vagy önmagam alatt, ajkbiggyesztö begubózottsággal legyintve szinte mindenre. (Mi magyarok - mondják mások csodálatosan tudjuk sajnálni önmagunkat.) Tudom: az Ön élete sem szűkölködött megpróbáltatásokban. Azt is vettem észre (magamon): nem mindig könnyű megvonni a vezérszólamot a búsongástól, vagy az újra meg újra lángra kapó felháborodástól. Annál érdemesebb tehát ügyelnünk arra, hogy az a bizonyos „keserű gyökér” (Zsid I2.Í5), amely másokat is megfertőzhet, el ne uralkodhassék lelkűnkben. Egy szó, mint száz: Ugyan miféle sértődés vetekedhetnék Jézus Krisztussal, ha ö bennünk lakik ? Dr. Bodrog Miklós Ifjúsági konferencia Szügyben A tavalyi háromnapos konferencia után idén ismét rendeztünk ifjúsági találkozót július 6-tól 11-ig. A helyi ifjúságon kívül a balassagyarmati, patvarosi, csesztvei, terényi fiatalok voltunk együtt negyvenen. Minden napot áhítattal kezdtük és fejeztük be. Délelőttönként a következő témákról hallottunk előadásokat: a felelem, a magány és a mi reménységünk. Ezeket Kulácska Béla esperes, Marton Tamás országos ifjúsági titkár és Benkő Ferenc lelkész tartották. Az előadások mélyen hatottak ránk, és a bennünk felmerülő kérdéseket a csoportos megbeszéléseken tisztáztuk. Egyik alkalommal Markó Antal polgármester tartott beszámolót a település fejlesztéséről és problémáiról. A lelkész felesége pedig rámutatott, hogy a környezet tisztasága mellett döntő a belső élet rendje és tisztasága. Jó, hogy ezekben a napokban éppen ezt akarja elvégezni bennünk Jézus igeje és Szentlelke által. Biblia-iskola keretében minden nap elolvastunk közösen öt fejezetet Márk evangéliumából. Az érdekes, tartalmas előadások mellett az énekek. a játékok tették vidámmá az együttlétünket. A tréfás versenyek izgalmas díjkiosztásokkal fejeződlek be. Sárákon megnéztük a még romos állapotában is szép evangélikus templomot, a Teleki-Degenfeld kastélyt, mely 1690 körül épült. Tovább folytattuk utunkat a béri gyülekezetbe, ahol gyönyörködhettünk a felújított 260 éves evangélikus műemlék templomunkban. A parókián körülvett bennünket az asszonyok és a gondnok testvér vendégszeretete. Hazafelé a mohorai leánygyülekezetünk vart bennünket a kultúrházban. Itt került sor a Biblia-iskoiai vetélkedőre, itt is megtapasztalhattuk a testvérek rólunk gondoskodó szüreteiét a fehér asztal mellett. Utána a „Mikszáth" templomban dicsértük az Urat. Igét hirdetett Záhorszkv Csuha lelkészünk, az ifjúság szolgált imádsággal és énekkel. Itt köszöntött minket szeretettel Lajcsik József polgármester és a gyülekezet vezetősége. Egyik délután kirándultunk a Dudáskára, ahol komoly vetélkedőt tartottunk Luther Márton életéről. Utolsó este a visszakapott iskolánk udvarán tábortűz fényénél énekeltünk, beszélgettünk. Vasárnap az istentiszteleten együtt borultunk le a kegyelem oltárához. Biztatás volt számunkra az elhangzott ige: „Eltöröltem bűneidet, térj én hozzám. mert megváltottalak.” Ézs 44.22. Megköszönjük mindazoknak az imádságát es segítségét, akiknek a szolgálataival együtt lehettünk Isten igéje mellett. Osztrozsics Katalin Szügy MÁTIS ISTVÁN Az élet útján a halál felé (Folytatás) rra ébredt, hogy a nap már magasan jár, de nem tudta, mennyi idő van. Az óráját nem hozta magával, minek i, ha valaki az életúton a halál felé megy. Ilyenkor úgyis az mber szíve méri az időt. A dikó mellett egy széken szép ndben találta száraz ruháját. Cipőjén sem látszott már a sár. : eziistfogantyús ébenfa bot is oda volt támasztva a székhez. A vihar utáni csendes napsütéses délelőtt friss levegője áradt a nyitott ablakon. Könnyűnek, kipihentnek érezte magát, z első gondolata az volt, hogy miként hálálja meg az idős ázaspár jóságát. Távol szomorú ének zendiilt. Belépeti az öregasszony, gömülyü kis arcán barátságos mosoly derült:- Jó reggelt, fiatalúr! Igaz, hogy a koldus már a harmadik Márt járja, mert a dél nincs messze. Úgy látszik, igen csak I volt fáradva. , - Ne haragudjanak. Valóban kimerült voltam, de most már tgészen kipihentem magam. Tessék mondani, mi ez a szomorú bek ?- Temetés van, kedvesem. Nem igen szokott ilyenkor teme- és lenni, de ez most nem mindennapi eset, myrl egy fiataléin |ért temetnek. A boldogtalan fölakasztotta magát. Az anyja \lmarta a háztól a feleségéi, aztán arra akarta rávenni, hogy lúljon el tőle. A férfi he is adta a válópert, de mégis az ásó, \apa meg a nagyharangra bízta az elválasztást. így se az ínyjáé, se a feleségéé nem lett. Még az a szerencse, hogy gyerekük nem volt. Most aztán az anyja meg a menyecske tgyűlt gyászolhatják szegényt.-Kettétört élet... - hangzott messziről. - Kevés volt a izeretetünk. ..és a falevelet elsodorta a szellő. ..Mi ne Ítélkeztünk... - a mondat többi része a lombok közé veszett, majd bőiét tisztán hangzott: - Én nem tudok vigasztalni, vigaszért hhoz forduljatok, aki ura az életnek és halálnak!..- Mondja csak, nénikém, ki beszél?- Hát a pap, aki temeti.- Hol lehet öl megtalálni?- Odatalál könnyen, mert amint beér a városba, a legelső tmplom az övé, ott lakik mellette.- Nénikém, nagyon hálás vagyok magának, és szeretném megfizetni a szállást, vacsorát, meg hogy a ruhámat rendbe 'ózta.- Ugyan, aranyos fiatalúr, semmi az egész.- No nem úgy van az! Nézze, itt van ez a pénz, fogadja el. Az öregasszony szégyenlősen nyúlt a pénzért.- Háljál van. köszönöm szépen, de addig, amíg be nem jön ■z o vénember, elteszem jól, mert úgyis kap most, amiből ihat ennyit, hogy estére igencsak mátyás lesz, aztán csak bírjak 'ele. Nem rossz ember különben, de ha felönt a garatra, nem Hét neki ellentmondani. Emberünk gyorsan magára kapkodta ruháját, vállára lódí- 11,1(1 hátizsákját, és vette a botját. Kezet nyújtott az öregasz- Konynak:- Köszönöm, köszönöm a sok szívességét. Üdvözlöm a férit. Szapora léptekkel indult. Fülébe csengett még a temetési mek, a pap beszédének mondatfoszlányai. Amint a városba ért, ismét megszólalt a hang:- No, látom már, nem feledkezel meg rólam. Itt vagyok. Ne félj, még nem jött el az időd! De jó, ha számolsz vele! Nézd, "lennyi örült száguld gépesített koporsójával önmaga kiirtásá"cm gondol arra, hogy én fogom a volánt. De minden feléd közeledő kocsi hozhatja a te halálodat is! Hatalmas, kéttornyú templom előtt állt meg. A teret betöltő zendüléssel kandalt meg a harang, tizenegyei ütött. A nyitott ajtón belépett a hűvös templomba. Remek freskók pompás színei tündököltek. Gomolygó felhőtrónusán szakállas öreg, bölcs arcán a tudás és hatalom fensége sugárzott.- Ez az Isten? - gondolta. 0, nem! Ez nagyon emberformájú. .. és valami hiányzik róla, hogy én Istennek lássam. Ez csak ember, mint a nagyapám volt, amikor szakállason az öreg körtefa alatt ült és figyelte a-méhek zümmögését. De az ö tekintetében ott ragyogott az a szeretet, amely a festett öreg arcéiról hiányzik, ezen a fenség és a hatalom látszik; én nem merném magam rábízni. - Az oltár feletti hatalmas képen a golgotái kereszt meredt fel iszonyú felkiáltójelként. Krisztus agyongyötört, véres teste gusztustalanul, torzultan ordította a szemlélő, Jelé a szenvedést és a kínt, hogy majdnem könny szökött a szemébe ennyi gyötrelem láttán. A kereszt körüli emberek arcán vad indulat, káröröm, sajnálkozás, botránkozás és Jelelem. A kereszt tövében az asszonyok szégyenben és fájdalomban zokogtak. En nem ezt keresem! Ez csak egy életút vége, a halál pillanata. Nem ez kell nekem! Én nem szánni akarom magam a halálba, én mögé akarok látni! Szinte boldog volt, amikor a templomból a tiszta levegő napfényes ragyogásába lépett, ahol mégiscsak az élet bozsgott önfeledten. Az élet útjukon vidáman és sírva a halál felé siető emberek sokasága vette körül. A tér tarka forgatagát szemlélte. Sánta öregasszony állt az útkereszteződésnél. Nem a forgalomirányító lámpát nézte, hanem a rohanó autókra figyelt. Amikor ritkulni látta a sort, lelépett a járdáról, de még lépni sem volt ideje, vad fékcsikorgással egy Trabant állt meg mellette, a felpattanó ajtóiból egy ordító ember ugrott ki: Mamikám, maga akkora marha, mint ez a templom! Ha öngyilkos akar lenni, ne az én kocsim elé ugorjon! - Azzal gázt adott, és még sárga jelzésnél átgördült a keresztezésen. Az öregasszony reszketve visszahúzódott a járdára.- Istenem! Hát soha sem mehetek ál?- És amikor látta a biztonságban száguldókat, nekivadult haraggal kiabálni kezdett: - Azoknak miért szabad átmenni?- No lám! - gondolta emberünk -, még a rend is a halálnak szolgál. Az öregasszony utolsóinak bicegett át az útkereszteződésen. Visszafordult, és aszott kezével megfenyegette a meginduló kocsiáradatot.- Vajon az öregasszony gondolt arra, mi lesz vele a halál után? Mi lesz a leikével? Meg kellene kérdezni. - Azzal nekiiramodott, hogy utolérje. A lámpa zöldre váltott, így hamar elérte a bicegő öregasszonyt.- Jó napot, nénike! Nem ijedt meg nagyon az előbb? Tudja, hogy csak egy hajszálnyira volt a halódtól?- Tudom, lelkem, tudom! De hát már úgyis odavaló vagyok én! Aztán mit gondol, mi lesz magával, ha meghal? Az, ami mindenki mással. Eltemetnek. És a leikével mi lesz, mit gondol? Majd azt meg a drága Szűzanya a kötényébe veszi, aztán ott jó helye lesz. A temetőbe meg a síromra a lányom virágot ültet A kicsi unokám azt mondta, hogy ne féljen, öreganyám, majd én megöntözöm a virágot azzal a kis kannával, amit a Péter Pál-i búcsúba nekem vett. Mindezt olyan nyugalommal mondta, mintha csak arról beszélne, hogy most hazamegyek. és ha ránk borul az este, lefekszem megszokott ágyamba. Úgy beszélt, mint aki sokszor végiggondolta ezt, és megnyugodva úgy találta, jó és helyes, hogy a testét fedő hantokon virág nyílik, lelke meg a Szűz Mária kötényébe kerül. Irigyelte nyugodtságáért, biztonságáért az öregasszonyt.- Köszönöm, nénikém, hogy ezt elmondta nekem. A Idja meg az Isten. Az öregasszony csodálkozó hálával nézett rá. mint akinek jólesett, hogy valaki meghallgatta.- Magát is áldja meg az Istenem, édes fiam. Hát hova megy, ha meg nem sértem a kérdésemmel?- A z élet útján a halál felé!- O Istenem, kedvesem! Fiatal még maga ahhoz, hogy arra gondoljon. De hát igaza van. mert azt mondják, hogy az öregnek meg kell halni, de a fiatal is meghalhat. No, hát csak járjon Isten áldásával. Dicsértessék az Úr Jézus Krisztus. Sokáig nézett a bicegő öregasszony után. és arra gondolt, hogy ez az egyszerű lélek tudja, hova visz az útja. Delet harangoztak. Eszébe jutott, hogy még nem is evett. Éhesnek és gyengének érezte magát. A kocsma ivójában dohányfüst keveredett az alkohol bűzével. A föl-fölharsanó röhögést, az ittas emberek monoton gajdolósát egy fiatalember káromkodása tarkította. Úgy sorolta föl az ég és a Föld összes szentjeit, trágárul, mocskosán. mintha verset mondana valakinek a névnapján.- Erre tessék, fiatalúr! - integetett neki a csapos. Ide, a kisszobába. - Ott már levesét kanalazta egy kopasz öregember, aki föl se nézett, amikor ő belépett a szobába. A vendéglős a fülébe súgta: - Az atyus nem szereti, ha evés közben zavarjóik. Csak tessék nyugodtan leülni. Mit tetszik parancsolni?- Ebédelni szeretnék. Nekünk csak olyan konyhánk van, amelyikben mindig csak egyféle ebédet főznek. Csak olyan mélósoknak valót.- Jó lesz az nekem is - válaszolta. Hamarosan előtte gőzölgőit a leves. Az öregember elé fánk került, szép pántlikás, porcukorral megszórva. Gyorsan meg ette, és máris szedte újságjóit, szemüvegét, kalapját. A mi emberünk hirtelen ötlettel felpattant, és az öreg elé állt. Bemutatkozott neki, az öreg is morgotl valamit, ö csak annyit értett, hogy nyugdíjas.- Uram, szeretnék beszélgetni magával. Nagy kérdésem van, és úgy érzem, ön felelni tud rá'.- Igen! Igen! - mormogta az öreg. - De ha beszélni akar velem, keressen fel a lakóisomon, késő délutóin, mert nekem pihenni kell. No, Isten áldja meg. Várom úgy öt felé. Már be is csukódott mögötte az ajtó. Azt sem tudja, hol lakik. No, nem baj. A vendéglős biztosan tudja, hol találom meg. Mire öt felé járt az idő, elindult az öreg tanyájára.. Addig a templomokat akarta megnézni, de csak egyet talált nyitva. Néhány embertől próbálta megkérdezni, hogy mit gondol, mi van a halál utóin, de nem kapott választ. A kocsmáros annyit mondott az öregről, hogy valahol pap volt. Amikor kiszolgálta idejét, itt vett házat, és beteg feleségét gondozza. Azt magva rázta neki egyszer, hogy azért eszi meg a maga ebédjét a kocsmáiban, hogy otthon kevesebbet kelljen mosogatni. Ha fölkeresi valaki, szívesen elbeszélget vele, tárnicsokat is ad az embereknek. Amikor az óra ötre csúsztatta mutatóját, megállít a: ajtó előtt, és a csengőt kereste, de nem találta. Megnyitotta a: ajtót, az csendesen kinyílt. Hosszú boltíves folyosó tárult elé. Minden bolliv csúcsáról virágtartó lógott, bennük üde, tarka virágok nyíltak. A boltívek között a falon festett, hosszú virágtartókból futómuskátlik ontották viróigaikat. Derű sttgarzon az udvarról is. ahol különféle nagy virágfejek bólogattak a gondozott pázsit felett. Kopogtatás után könnyedén nyílott az üveges ajtó. Az ajtó melletti könyvespolc majdnem a mennyezetig ért. A szemben lévő falon nagy ablak: a napsütötte kertre lehetett látni rajta keresztül. Az öregember a szoba mélyén lévő nagy íróasztal mellől emelkedett fid. Kezet nyújtott az érkezőnek, aki megszólalt: Ugye. kérem, nem fontos, hogy a nevemet megmondjam. Nem szégyenlem, nem is titkolni való; csak én szeretnék egy névtelen ember lenni. Kérem, ahogy tetszik! Rólam már bizonyéira tudja, hogy valamikor lelkész voltam. Innen nem messze egy másik faluban. Most itt élünk beteg feleségemmel. Néha egy egy ember bevetődik hozzám, elmondja bajáit vagy örömét, tanácsot is kérnek az emberek, hogy miként tájékozódjanak ebben a világban.- Nagyon fontos az. kérem, hogy megkérdezhessük a nálunk okosabbakat! En mindjárt a lényegre térek.- Igen, tessék. Amint látja, a féleségem is itt van. Nem zavarja a jelenléte?- Nem, kérem, sőt nagyon örülök neki!- Nos hát akkor?- Igen! Kérem, én tisztában vagyok azzal, hogy az ember élete itt a földön 100 éven belül lezajlik Nagyon ritka, aki átlépi vagy csak megközelíti ezt a szóimat. A halál engem nem érdekel, hanem nagyon izgat, hogy mi van utána? A Bibliát olvastam. Nagyon keveset mond róla.- Igaza van! En sem tudok többet mondani. Pedig nagyon sok koporsót kísértem a sírig, nagyon sok haldokló ágyánál megálltam, nagyon sokat imádkoztam vilótgosságért. de onnan nem jött fény vagy felelet. Onnan nem jött vissza más, mint Jézus Krisztus Urunk. Evangéliuma erről keveset mond ugyan, de, hitem szerint, az bőven elég. Ennyi az egész: az én Atyám házában sok lakóihely van. és hogy.ott örvendezés van egyetlen bűnös megtérésén is. Majd ha átlépjük a halál küszöbét, szín rőlszínre látunk. Addig nincs más tennivalónk, mint hinni, és minél szorosabban maradjunk Jézus Urunk közelében, l és sunk az O szemével, szeressünk, ahogy 0 minket, és cselekedjünk az 0 keze-mozdulatával. Végül minden eldől a küszöbön túl. Nem én találtam ki ezt a bölcsességet, de hiszem, hogy a hit segít a küszöbön tód is. Igen!... Igen!... Igen!... Szóival... Tétovázva még valamit akart kérdezni, de az öreg a szavába vágott.- Nincs semmi szóval! Egyetlen egy van llinni... hinni... hinni, mert a Megváltó igazat mond. Odaát tehát csak kél lehetőség van: üdvösség vagy kárhozat. Csak ez a kettő van. és semmi más. Hogy melyik milyen, az is benne van a Bibliában!... A nyitott ablak előtti Jón megszólalt egy feketerigó, és lágy fuvolahangja betöltötte a kertet és a szobát. Vége
