Evangélikus Élet, 1993 (58. évfolyam, 1-52. szám)

1993-01-24 / 4. szám

Evangélikus Élet 1993. január 24.

Gyülekezeti ház-szentelés Pestszentlőrincen

EMLÉKEZÉS

Kettős gyülekezeti ünnep köszöntött 1992. december 13-án, ádvent 3. vasárnapján a pestszentlős rinci evangélikusokra: ezen a naj pon ünnepelték az egybeseregletf tek: a lőrinciek „Kék” templomuk 60 éves templomszentelési jubileumát, és új Gyülekezeti Ház felszentelését.

60 éve 1932. december 18-án D. Raffay Sándor bányakerülcti evangélikus püspök szentelte föl az ekkor 10 éve önálló egyházközség újonnan elkészült templomát. Most erre gondoltunk vissza Isten színe előtt mély hálával, továbbá arra, hogy a ma itt élő gyülekezetnek megadatott az öröm: belsőleg már elkészült Házát e szép és emlékezetes napon szentelte föl clr. Harmati Béla püspök.

Havasi Kálmán helyi lelkész köszöntötte elsőként az érkezőket. Szeretettel fogadta dr. Harmati Béla püspököt, a kíséretében levő dr. Sólyom Jenő egyházkerületi felügyelőt, Bolla Árpád esperest, dr. Fabiny Tibor professzort és az épületet szeretetből tervező s kivitelezést is vezető Pintér Győző egyházmegyei felügyelőt.

Az ünnepi és jubileumi istentisztelet kezdetére megtelt a templom. Harangszó után Sánta Jolán - a Magyar Állami Operaház magánénekese, a helyi gyülekezet tagja - énekelte el szívünkhöz szólóan - imádságképpen - a „Kelj fel, kelj fel, fényes nap...!” című éneket (Ev. É. 265.), majd az ifjúság kedves éneke - gitárok kíséretével - köszöntötte a gyülekezetei - Bencs Zsuzsa teológus és Korányi András vezetésével.

Az ünnepi igehirdetést dr. Harmati Béla püspök tartotta a kijelölt Igéről (2Tim. 1,8-14). Az igehirdetés a fölfelé nézésről és a visszatekintésről szólt. Fölfelé nézünk a mi Urunkra, akitől kapjuk az evangélium kincsét. Ő az, aki megtörte a halál erejét. (Négyféle értelemben találkozunk a Szentírásban a halállal: 1. mint testi életünk végével, 2. mint az örök halállal, 3. ahogy János apostol fogalmaz: „az a neved, hogy élsz, pedig halott vagy”,

4. végül a bennünk lévő gonosz halálával, akit a hit harcában győzhetünk le.) Halál és gyülölség ellen senki más nem segíthet, mint az élő Úr Jézus Krisztus. Pál meggyőzően vall erről: „Tudom, kiben hiszek!” Tudja-e a mai gyülekezet: kiben hisz?! Hogyan fogadjuk az evangéliumot, hiszen az nemcsak információ, hanem orientáció. Arra fordulunk-e egész valónkkal,

ahol a Nap kél? Azt az irányulást hirdessük, amit egyetlenegy újság sem. Ehhez szükséges, hogy az isteni oldal beleépüljön szervesen a szolgálatunkba. Visszafelé tekintünk, mégpedig hálatelt szívvel, hiszen ki gondolta volna néhány évvel ezelőtt, amikor megépült a templom kerítése, hogy ma már Gyülekezeti Házat szentelhetünk. Tapasztalatunk, hogy Isten fölöttébb megsegített minket, és előre is reménységgel tekinthetünk - arra, hogy a gyülekezet éljen és benne Krisztus éljen. Ezután Istennek szentelte a Gyülekezeti Házat, amely egy 70 személyes gyülekezeti teremből, kis lelkészi hivatalból, mellékhelyiségekből és a tetőtérben kialakított 3 szobás, 62 négyzetméteres összkomfortos lelkészlakásból áll.

Ezután a gyülekezet ünnepi közgyűléssé alakult, melyet Rajt Árpád felügyelő nyitott meg. Köszöntötte egyházkerületünk püspökét és felügyelőjét, egyházmegyénk esperesét és felügyelőjét, teológiánk professzorát, a megjelent lelkészeket és gyülekezetek képviselőit, ősagárdi testvérgyülekezetünk képviseletét, az egyházközség területén szolgáló országgyűlési képviselőket, dr. Szeleczky Zoltánt és Dénes Jánosi, és a Bp. XVIII. kerület Önkormányzatának, intézményeinek és különböző szervezeteinek tisztségviselőit, élükön dr. Mollich Endre polgármesterrel és a helyi MDF szervezet elnökével, mindenekelőtt pedig a helyi gyülekezet minden egyes tagját, akiknek ez a mai ünnep - Isten után - legelőször köszönhető, továbbá a gyülekezet támogatóit és barátait áldást kívánó szeretettel, akiket név szerint kellene köszöntenünk, de ez teljeskörüen nem lehetséges: Istennél azonban minden számon van tartva.

A Ház építéséről és építőiről Kaufmann Endre presbiter, műszaki gondnok tartott rövid ismertetőt, melyben 3 és fél év házilagos építő munkáról számolt be, kiemelve a legtöbbet segítők közül Grünwald Jánost, Rajnai Gábori, Knizner Bélát és még többeket. Önmagáról szerényen egy szót se említett, de mindannyian tudjuk, hogy a munka dandárját ő végezte - és végzi tovább, mert még sok lényeges külső munka van hátra.

A gondnoki ismertetőt a helyi lelkész egészítette ki, aláhúzva, hogy a mi Gyülekezeti Házunk imádságból fakadt. Ama hívő felismerésből, hogy egy ilyen Ház a

gyülekezet „mindennapi kenyere”. A presbitérium 1988. januári ülésén határozta el Gyülekezeti Ház építését. 1989 pünkösdjén volt az ünnepélyes alapkőletétel. A műszaki kivitelezési terv 2860,- E Ftos költségvetéssel számolt (1988-as árakon) - közművesítés nélkül, házilagos kivitelezéssel. 1990-ben célul tűztük: igyekszünk elkészülni templomunk felszentelésének 60. évfordulójára. 1992-ig bezárólag 3,2 M Ft költséggel lényegében belsőleg kész az építkezésünk.

Anyagilag az Országos Egyház legjelentősebb támogatónk. Mellette testvéri-baráti gyülekezetek - köztük egy református gyülekezet -, hittestvérek, gyülekezetünk barátai egyénileg álltak mellénk támogatásukkal, és itt illendőségből említjük utoljára a helyi gyülekezeti tagok adakozását.

Társadalmi munkával készült a tervezés, tervezői művezetés és kivitelezés sok fázisa: geodéziai bemérés, alapozás, földmunkák, számos szállítási, bontási és törmelékelhordási feladat, betonozás, falazás, asztalosmunkák, festés és mázolás, szalagparkettázás, az anyagok beszerzése, külső és belső rendcsinálás, takarítás. Presbiterek, templomos gyülekezeti tagok jártak élen, és sok-sok hétköznapi csodát átélve - hálatelt szívvel - jutottunk el a mai napig. Házunk 154 négyzetméter terjedelmű. Ez ma közmüvesítve kb. 6 M Ft értékű. így valósult meg az a közgazdasági célkitűzésűnk, hogy minden hozzánk beérkező forint kettőt érjen.

Istennek szívből hálát adunk: Övé a dicsőség! Neki köszönjük meg legfelsőbb és középszintű egyházvezetésünk támogatását és bármely formában oly sokfelől hozzánk érkező segítségeket - fejezte be szavait Havasi Kálmán lelkész.

Bolla Árpád esperes szólalt meg ezután. Valamikor Nehémiás fáradt nagyon sokat azért, hogy újra épüljön a jeruzsálemi templom, a város kőfala, és maga a város. Alig maradt ideje arra a szolgálatra, amit ma így mondunk: lelkészi szolgálat. Ezsdrásnak kellett jönni, aki igazi - teljes erőbedobással végezte prófétai szolgálatát. Havasi Kálmánék idejét és energiáját eddig nagyon lekötötte az ember erejét nagyon meghaladó építkezés. Kívánom, hogy a felépült gyülekezeti objektumban több idejük legyen a teljesebb lelkészi szolgálathoz. Kívánom, hogy még sok boldog esztendőt töltsenek e falak között: itt otthon legyenek! Életük szép bizonyságtétele is most már még jobban építse a gyülekezetét lelki házzá!

A közgyűlést dr. Harmati Béla püspök imával rckcsztette be, és ezt követően a gyülekezet háziaszszonyai állófogadás jellegű szeretetvendégségen kínálták az előkészített sok finomságot. Hisszük, hogy az eltávozok - így is, úgy is - jó szájízzel tértek haza.

B. Á.-H. K.

A LEPRAMISSZIÓ VILÁGVASÁRNAPJÁN

A lepramisszió világvasárnapján körutazásra hívom olvasóimat. Utunk során a világ különböző országaiban működő lepra-gyógyító intézetek, kórházak és leprafalvak életébe pillantunk be. Oroszország. 1992 őszén voltak olyanok, akiknek nemcsak képzeletbeli, hanem valóságos utazást adott Isten. Két magyar református lelkipásztor látogathatta meg Oroszország két leprakutató intézetét és egy leprafalut. Zagorszk mellett és Asztrahányban működik kutatóintézet és most érték el, hogy 18 évi munka után nemzetközileg is elismert gyógyszert állítottak elő. Két érdekes adat a hitélettel kapcsolatban: a Zagorszk melletti intézet igazgatója még a sztálinista rezsim alatt is tartott bibliaórákat az érdeklődőknek, de a 20 km-re fekvő ortodox egyházi központból még soha senki nem látogatta meg őket. Asztrahányban pedig ez a két magyar lelkész hirdette először Jézus Krisztust az ápolóknak és ápoltaknak egyaránt. A leprafalvak úgy jöttek létre, hogy 1939-ben a pusztaságba telepítették teljesen kifosztva a leprabetegeket családjaikkal együtt. Az embertelen nyomorúság - csak hal volt a táplálékuk - kb. 20 éve javul, akkor harcoltak ki részükre valami kis állami támogatást. Azóta házakat építhettek maguknak és egy kicsit emberibb életet élhetnek. (Nagy János ungvári református lelkész jelentése alapján.) India. A lepramisszió 100 éves történelme alatt India volt a lő működési területe. Hiszen a világ leprabetegeinek több mint harmada ebben az országban található. Hatalmas erőfeszítések és nagy befektetések árán érték el a mai eredményeket, mégsem elégedettek. Még mindig milliók nem kapják meg a legújabb gyógyszert, az MDT-t. Az indiai kor-Körkép a világról

mány most arra vett fel világbanki hitelt, hogy a kevésbé fertőzött területeket megtisztítsa a leprától. A misszióval és egyéb önkéntes szervezetekkel együtt hatalmas kampányt indítottak a szűrésre, vizsgálatokra. Ez az óriási beruházás nemcsak egészségügyi, de gazdasági vonalon is jelentős eredményeket hozhat. A gyógyult betegek újra-munkába állítása, a rehabilitáció megszervezése, a munkatársak kiképzése mind a Lepramisszió feladata. Ez a kampány nagyon sok egészségügyi dolgozót is igényel. Iskolák, szakiskolák felállítása, kisvállalkozások létrehozása segíti a volt betegeket a normális életbe való beilleszkedésben. (Dr. Cornelius Waller, a Lepramisszió indiai elnöke.)

Az afrikai ZAIRE-ben még hat évvel ezelőtt azt gondolták, hogy náluk nem probléma a lepra, egypár betegük volt csupán nyilvántartva. A tisztiorvos nem is akart dr. Margaréta Hulldorjnak engedélyt adni, hogy szűrőmunkáját kiterjessze újabb területekre. És most havonta 25 új beteg kerül kezelésre, s közöttük nagyon sok gyerek. Tehát még kezdeti stádiumban fedezik fel a betegséget és az illető nem kerül torzulásos állapotba, teljesen meggyógyítható. A doktornő bizonyságot tesz arról, hogy Isten milyen sokfeleképpen segített, olyan utakat nyitott, melyek eddig le voltak zárva, munkatársakat adott, akik szívvel-lélekkel segítenek és sok gyógyulásnak örülhettek.

VENEZUELA. 1983 óta dolgoznak a védőoltás (vaccina) kialakításán. Jobb hatóanyagot azonban még nem találtak a BCG-védóoltásnál, melynek nincs 100%-os hatása. Pedig a megelőzés a lepra igazi megoldása! (A svéd lepraújság 1992/3 adatai alapján.) Világutazásunk során

még csak egy félkört tettünk meg: keleten és délen jártunk. A világ másik felén ma már nagyon kevés beteget találunk, vagy egyáltalán nem probléma a lepra. Miért van az, hogy éppen ezek az országok alapították a kórházakat, küldik az orvosokat, ápolókat? Miért van az, hogy mi is rendszeresen foglalkozunk velük, csekély segítségünkkel hozzájárulunk gyógyításukhoz? Jézus Krisztus küldő igéiben találunk magyarázatot: „...tisztítsatok meg leprásokat...” (Mt 10,8.) NEKI engedelmeskedve indulnak útnak a munkások, az anyagi támogatás, a gyógyszerek. Neki engedelmeskedtünk mi is, amikor 1992-ben tízezer fáslit, tízezer kötött négyzetet, ezer db lepedőt, 900 törülközőt juttattunk el 16 ország 30 leprakórházába és kézimunkákat a különböző missziós vásárokra. Ezen kívül a MNB engedélyével 3000 dollárt küldtünk, hogy egy mosambiqui lepratelép terepjáró motorbiciklit vásárolhasson.

Kedves Testvérek! Amikor a világnap alkalmából megköszönjük hűséges szolgálatukat, kérjük is, hogy a Lepramisszió Világvasárnapján imádságaikkal és adományaikkal emlékezzenek meg a világ 12 millió leprásáról. Reméljük, hogy idén is lehetőségünk lesz pénzsegítséget küldeni a missziónak.

*

Budapesten 1993. január 31 -én du. 4 órakor a VIII., Gyulai Pál u. 9. sz. alatti református templomban tartjuk a világvasárnap ünnepi istentiszteletét. Vetítettképes előadást hallhatunk az indiai munkáról, egy koreai énekkar énekel és Pálur János orgonamúvész orgonái. Mindenkit szeretettel várunk a Lepramisszió munkatársai nevében: Bencze Imréné

Január 8-14 között megemlékezéssorozat volt Budapesten és több vidéki városban a „Doni áttörés” 50. évfordulója alkalmából. A Honvédelmi Minisztérium Sajtóosztályának tájékoztatóján Kéri Kálmán vezérezredes, a Honvéd Hagyományőrző Egyesület elnöke szólt arról, hogy méltóképpen kell megítélni, reálisan leírni azt, ami ott történt. A honvédek éhesen, fázva, leváltásukat várva tették kötelességüket. A veszteség szinte kideríthetetlen, pontos számot csak becsülni lehet. Mohácshoz hasonló volt a tragédia, de a legsúlyosabb kár a lelkekben volt.

Az elmúlt negyven évben gyakran hallottunk, láttunk arról, hogy fejkendős orosz asszonyok jártak nálunk, keresve hozzátartozóik sírját, akik magyar földön lettek a háború áldozatai. Arról nem hallottunk és láttunk semmit, hogy magyar édesanyák és feleségek jártak volna az akkori Szovjetunióban, hogy rátaláljanak szeretteik sírjaira. Csak most az utóbbi években indult meg ez a zarándoklat. Jártak kint magyarok és kerestek, beszélgettek, megbékültek.

Bemutattak egy könyvet is, „Pihenj, te néma hadsereg” címűt, mely erről a hadseregről szól. Ugyanakkor egy másik könyvet is - mely az 1956-os forradalom véres eseményeinek sorából az október 24-i Honvédelmi Minisztérium előtti sortüz eseményeit tárgyalja szintén bemutattak. (Sortűz a HM előtt.)

Az egyhetes sorozat célja nem az ünneplés volt, hanem a társadalom emlékezése. Mi is emlékezünk lapunkban az alábbi írással. Aki írta, maga is ott volt a Don-kanyarban. Harctéri naplójának egy részletét közöljük. (Szerkesztő.)

„A halál árnyéka völgyében járok”

Már november vége óta vagyunk a Don mentén, nem túl messze a harcvonaltól. Sorsunk bizonytalan.

Karácsony van. Karácsonyi meglepetés ért. Áz ünnep második napján bizalmas beszélgetést folytattam századparancsnokunkkal. Elmondotta, hogy mi itt tartalékban vagyunk. Nemsokára elvonulunk az első harcvonalba. Felváltjuk az ott nyár óta harcoló egységeket.

Számomra azért volt ez szinte karácsonyi ajándék, mert így időm volt a felkészülésre, ha majd harcolni kell.

Megtanultam a 23. Zsoltárt. Ha esetleg nem lesz mód elolvasni, kívülről tudjam imádkozni.

Ez a Zsoltár édesanyám legkedvesebb imádsága volt, sokszor hallottam tőle:

„Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm, Füves legelőkön delelte!. Csendes vizekhez terelget engem, Lelkemet felüditi, Igaz ösvényen vezet az ö nevéért. Ha a halál árnyéka völgyében járok is, nem félek semmi bajtól, mert te velem vagy, vessződ és botod megvigasztal engem. .. Bizony jóságod és szereteted kisér életem minden napján..."

Mikor sor került az elvonulásra, már kívülről imádkoztam ezt a számomra is legkedvesebb zsoltárt.

Újévkor, déli tizenkettőkor vonultunk el. Kétnapi nehéz gyalogmenet következett a mély hóban és nagy hidegben. Mikor a Don jobb partján lévő dombra értünk, nem zártalakzatban, hanem csatárláncban, egymástól távol meneteltünk, hogy ne legyünk jó találati pontok.

Az oroszok a Don bal partjának dombján helyezkedtek el. így kitűnő célpont voltunk számukra. Hullottak a gránátok egymás után. A lövedék sípolására levetettük magunkat a mély hóba. Most volt először szükség a 23. Zsoltárra. Egyszer csak tőlem nem messze robbant egy gránát. Reszketve mormoltam: „Ha a halál árnyéka völgyében...” Ez volt az első tűzkeresztségem. így hullottak a gránátok felénk, míg be nem esteledett.

Késő este értünk a tűzvonalban lévő bunkerekbe. Itt öröm ért. Az eddigi borús idő után holdvilágos, csillagos este volt. Kimentem a bunkerből, letérdeltem és hálát adtam eddigi megtartásomért. Néztem a Göncölszekér utolsó csillagát. Abban állapodtunk meg menyasszonyommal, hogy azt fogjuk nézni, amikor csak lehet; ő otthon, én itt.

Alig szoktuk meg a bunkeréletet, 1942. január 12-én délben riadó! Kezdődött a doni csata. Az oroszok az urivi erdő felől támadtak. Ezt a támadást rövidesen sikerült visszavernünk. Sebesültjeink rimánkodtak: Testvérek vigyetek magatokkal! Ne hagyjatok itt! Én is hozzáláttam hátraszállításukhoz.

Az éjszakát a lövészárokban töltöttük. Egyelőre állóharc folyt. Hírvivő voltam. Azt a parancsot kaptam, hogy üzenetet kell vinnem a front másik végére. Szörnyű földi és légi támadás volt. A lövészárokban halottak. Lehetetlennek tartottam a parancs végrehajtását. Haboztam. A parancsnok válasza: hadbíróság. Letérdeltem: Uram, ha ez lenne az utolsó utam, a Jézus Krisztus érdeméért fogadj el.

Elindultam, halottakon átbotorkálva, állandóan lehajolva a lövészárokban, de elvittem az üzenetet. Sikerült visszajutnom. A kimerültségből lerogyva csak azt tudtam rebegni: „Bizony jóságod és szereteted kísér életem minden napján.”

Késő este erőteljes támadással kiszorítottak bennünket az oroszok állásainkból. Közben fogyóban volt a század lőszere. Vezetésemmel három bajtársat szánokkal küldtek hátra lőszerért.

Ezalatt az orosz még tovább nyomult előre, úgyhogy mi négyen mögéjük kerültünk. Amint hátra haladtunk, egyszer csak azt hallottuk oroszul: igyi szudá (gyere ide). Máris fellőttek egy világítórakétát. Erre mi levetettük magunkat a mély hóba. Egy géppisztolysorozatot adtak fölénk, és továbbmentek.

Ezután egy romházba húzódtunk meg egy kicsit pihenni. Elővettem a Losungomat (Bibliaolvasó vezérfonal). Rávilágítottam és az aznapi igét (1942. január 13.) olvastam. íme! „Mert nem hagysz engem a holtak házában, nem engeded, hogy híved leszálljon a sírba." (Zsoltár 16,10.) „Fiúk! szóltam: az Úr megengedi, hogy életben maradjunk. Térdeljünk le és mondjuk: köszönjük Uram, hogy ígéretet tettél. Mindazonáltal legyen meg a Te szent akaratod. (Kedves olvasó! Ez nem szép megfogalmazás, hanem szent valóság.)

Közben megvirradt. A mieink visszaszorították az oroszt saját

harcvonalába. Mi is találkoztunk az egységünkkel. Átadtuk a lőszert. Szerencsésen megmenekültünk a bekerítéstől. Csapatunk visszatérhetett eredeti állásába. Azt gondoltuk, ezzel befejeződött az orosz támadási kísérlete, sajnos tévedtünk.

1942. január 13-án délelőtt nagy erővel az orosz újra támadt. A harcvonal déli szakaszán az olaszok menekültek hátrafelé, ezt a magyarok is követték. Mi parancsnokunk kérésére kitartottunk egy ideig. Uriv felöl özönlöttek az oroszok „huri, huri” kiáltással. Ezután parancsnokunk kiadta a viszszavonulási parancsot. Mindegyikünk külön-külön menekült, én a dombon felfelé a mély hóban. Géppuskatüz követett, hol elöl, hátul, majd balról, jobbról csapódtak a lövedékek a hóba. Az éjjel olvasott aznapi igében reménykedtem menekülés közben. Mikor felértem a dombra, lerogytam és azt rebegtem: Köszönöm Úram, hogy megtartottad ígéretedet. Ez volt életem legveszélyesebb napja. Tehát megmenekültem. Századunkból most csak tizennégyen voltunk a dombon. Magamban mondogattam a 23. Zsoltár szavait: „...bizony jóságod és szereteted kísér életem minden napján."

Don menti beszámolóimmal hálát adok a Mindenhatónak, hogy olyan csodálatosan hazahozott.

Istenes József

ALAPÍTVÁNYI FELHÍVÁS A „DON MENTI MAGYAR SÍROK GONDOZÁSÁRA”

A II. világháborúban 1942-43-ban az oroszországi Don folyó térségében hősi halált halt 2. magyar hadseregbeli honvédjeink, munkaszolgálatosaink egykori - ma már jeltelen beazonosított temetőinek, sírjainak kegyeleti hellyé alakítása - közel egyéves alapítványi működés mellett - eredményesen folyik.

Áz Alapítványunk nem az 50 évvel ezelőtti katonapolitikai céloknak, hanem a „hullócsillag” sorsú EMBERNEK állít emléket.

Az Alapítvány továbblépéseit az alábbi számlaszámon lehet segíteni: „Don menti magyar sírok gondozására” Alapítvány, Kereskedelmi Bank Rt. Kisvárda,

Devizaszámla: 401-601701443, Forintszámla: 443 10855 Az Alapítvány címe: H-4621 FÉNYESLITKE, Kossuth Lajos u. 177. TELEX: 73230 TELEFAX: (42) 13210 MÓL. Rt. Fényeslitke

December 24-én délelőtt az újságíróház előtt emelvény magasodott. Azért ácsolták össze, hogy a téren gyülekező emberek láthassák az ökumenikus karácsonyi istentisztelet szolgálatát végző egyházi személyeket, Ökumenikus istentisztelet részesei lehessenek

annak a programnak, melyet a Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat az Esti Hírlap Szerkesztőségével és a tv-híradó segítségével ajándékoztak a főváros éhező, fázó, segélyre szoruló embereinek kará- ízlik a meleg étel csony alkalmából.

Az istentisztelet bevezető zsoltárát dr. Hegedűs Lóránt református püspök, az imádságot Győri Kornél baptista főtitkár mondta. A karácsonyi evangéliumot Lukács evangéliumából Greksa Ferenc római katolikus plébános olvasta, majd dr. Harmati Béla evangélikus püspök tartott rövid igehirdetést Isten szeretetéről, mely rajtunk keresztül

A Magyarországi Evangélikus Egyház pályázatot hirdet a Budapesti Evangélikus Gimnázium (Fasor) tanári állásainak betöltésére.

Pályázhatnak evangélikus vallású cgyházhü, pedagógiai elhivatottsággal rendelkező olyan tanárok, akik megfelelő képesítéssel rendelkeznek és a gimnáziumi tanári és nevelő munkát élethivatásuknak tekintik. Előny a tudományos tevékenység és az idegen nyelvek tudása.

A következő szaktárgyakra lehet jelentkezni:

magyar-angol; magyar-német; magyar-francia; magyar-latin; történelem-földrajz; fizika-matematika; latingörög; ének-zene.

A pályázatnak tartalmaznia kell az erre a célra kibocsátott „Pályázati lap”-ot (beszerezhető a gimnázium irodájában), önéletrajzot, a tudományos és pedagógiai tevékenység bibliográfiáját, tanftói és nevelői tevékenységének elvi elképzeléseit. (Ez utóbbit maximálisan egy oldal terjedelemben). A pályázatot 1993. február 28-ig lehet benyújtani a Budapesti Evangélikus Gimnázium irodájába. (Budapest, 1071 Városligeti fasor 17-21.)

Ökumenikus karácsony a Blaha Lujza téren

válhat örömhírré minden embernek, hogy megadja Istennek a dicsőséget és embernek a békességet. Mária énekét, a Magnificatot Orbókné Szentiványi Ilona unitárius lelkész olvasta, majd dr. Hegedűs Lóránt református püspök imája és áldása zárta a karácsonyi istentiszteletet.

A téren jelen lévő gyermekek örömére gyermekműsor is volt. Levente Péter, a televízióból ismert mesélő foglalkozott a kicsinyekkel a tőle megszokott játékos közvetlenséggel.

A MÖSZ mozgó konyhája is kivonult a térre. Finom ízletes babgulyást osztottak a rászorulóknak, akik bizony szép számmal álltak be a sorba és a lelki eledel után örömmel melengették fel testüket is az étellel. Kiosztottak többszáz adag meleg ételt, de adtak még süteményeket is, valamint banánt és narancsot is. A képek beszélnek ennek az akciónak a fogadtatásáról. Sajtóosztályunk azzal járult hozzá az ünnephez, hogy a négy evangélium füzeteit osztogattuk az összegyülteknek. , tszm