Evangélikus Élet, 1993 (58. évfolyam, 1-52. szám)
1993-07-18 / 29. szám
iigélikus Élet 1993. július is. E"l jfts GYERMEKEKNEK Megcsípett egy darázs, írtóra tájt. Az volt a legrosszabb, hogy nem tudtam kivédeni. Egyszerre belémhasított az a nagy fájdalom. Igazából félek ezektől a váratlan fájdalmaktól. Az ember csak sétál a mezőn. megy az utcán, nézelődik, aztán hirtelen lecsap a fájdalom. Ezektől félek a legjobban. Kérlek, Istenem, óvj meg ezektől a váratlan, nagy fájdalmaktól. Most egy pár napig biztos, félni fogok a darazsaktól. CSODÁK A zsiráf A zsiráfot a legkönnyebb a hosszú nyakáról felismerni. Ez több tréfálkozásra is módot adott már. Például: Miért olyan hoszszú a zsiráf nyaka? Hogy elérje a fejét stb. Ez azonban a zsiráffal szemben méltánytalanság, hiszen neki is. éppen úgy. mint az egérnek. csupán hét nyakcsigolyája van. A hosszú nyak viszont valóban alkalmas néhány olyan dologra. amiről más állattal kapcsolatban nem beszélhetünk. Hőképpen arra. hogy megismerjük általa, hogy ez az állat egy zsiráf A hosszú nyak segítségével fedezték fel a tudósok, hogy a zsiráf kérődző állal. A nyakon ugyanis jól látható a fel-le közlekedő táplálék. Nagyon érdekes az. ahogy jár. Mivel az egy oldalon levő lábaival egyszerre lép. ezért ez fenséges billegő mozgást hoz létre. A szakszavakat kedvelők számára megjegyzem. hogy ezt a járást poroszkálásnuk hívják. Van olyan zsiráf, amelyik 6 méter magasra is megnőhet. Ha valaki benéz a második emeleti ablakodon, akkor az valószínűleg egy zsiráf lesz. Kevesen dicsekedhetnek azzal, hogy láttak alvó zsiráfot. Igaz, hogy olykor-olykor állva, sőt fekve is alszik egy kicsit, igazából 1-2 percen túl soha nem merül mély álomba. Ha valaki ennél hosszabban alvó zsiráfot lát tehát, ott valószínűleg komoly baj van. Ha fekve alszik a zsiráf, akkor a fejét a combjának oldalául nyugtatja, ellentétben a tyúkkal, aki a szárnya alá teszi a fejét. A zsiráf csendes, szelíd által. Ha mégis arra kényszerül, hogy az erejét fitogtassa, általában csak barátságosan bökdösi ellenjelét. Isten minden jókedvét beleadta a zsiráf teremtésébe. Szelídsége, nagysága, szépsége, kedvessége szinte láttatja velünk Isten keze munkáját. Ha nem hiszed, menj ki az állat kert be! JÁTÉK Betűvadászat 3. Megint helymegjelölés nélkül kapjátok a betűket. Már elég sokat tudtok. Próbáljátok meg összerakni a mondatot! A kérdés a következő: HOGYAN FIZETTE MEG JÉZUS A TEMPLOMADÓT? E - Mindig a nagy ünnepeken. Y - Egy hal szájából szedette ki Péterrel. S - Nem volt templomadó. J - Jézus helyett az anyja. Mária fizetett. A - A tanítványokkal közösen gyűjtötték össze. A megfejtett betű kétszer szerepel a mondatban! PRÓBÁLD MEG! A szökevény Éva a testvérét keresi. A kisfiú persze jól elrejtőzött. Segíts megtalálni! KÉSZÍTETTÉK: Antal Tünde, llg Barbara, Krahulcsán Borbála, Sándor Éva, Koczor Tamás Címünk: 2370 Dabas-Gyón, Luther u. 14. FIATALOKNAK A nyár egyik veszélye az unatkozás. Meguntuk az iskolát, de most, hogy nyakunkba szakadt ez a sok szabad idő, vajon tudunk-e vele mit kezdeni? Ebben a számban foglalkozzunk hát a megunással, az unatkozással. Egy valódi történet A hitoktató arról beszél a gyerekeknek, Isten milyen türelmes az emberrel szemben. Az édenkertbe helyezte Ádámot és Évát, azok hütlenül elhagyták Őt. de Isten nem pusztította el őket, hanem még egy lehetőséget adott nekik. Aztán Káin, a testvérgyilkos következett. És nem kell neki sem meghalnia. Az özönvíz elől is kiment egyetlen családot. A pusztai vándorlás pedig egy egész sor ilyen történetet tartalmaz: az ember elhagyja Istent, az Úr pedig hűséges marad, mindig megbocsát. S a hitoktató sorolná tovább a páldákat, de valaki közbekérdez: És az Isten nem unja ezt meg? Egy kérdés Fiatalember meséli élményét. Egy „Amway”-s előadáson volt, de nagyon unalmasnak találta. Mindenki ugyanarról beszélt, csak a körítés volt más. Aztán megkérdezi: Vajon a keresztyén igehirdetés nem válik-e unalmassá. Hiszen itt is mindig ugyanarról van szó, csak a körítés más. Egy kérés Válaszoljatok ezekre a kérdésekre! Szabad perceiteket használjátok fel arra, hogy megosszátok velünk gondolataitokat! Címünk: Benczc András, 8000 Székesfehérvár, Távírda utca 31-33. Tudjátok-e, mi AZ UNALOM? Először azt mondtam: semmitevés. Aztán eszembe jutott néhány jelenet: a horgász a tóparton, a csúcsra feljutott kiránduló, a szerelmében gyönyörködő ifjú, az álmodó művész. Nem tesznek semmit, de unatkozásról szó sem lehet. És ugyanakkor láttam magam előtt a játékterembe özönlőket, a „csináljunk valami balhét” kieszelöit. Nem tétlenkednek, talán nem is éreznek unalmat, vagy legalábbis nem vallják be, mégis bizonyos, hogy az unalom szüli egész viselkedésüket. Mi az unalom? Az Értelmező Kéziszótár ezt írja: „Az a kellemetlen lelkiállapot, amelyben semmi sem köti le az ember figyelmét, érdeklődését.” A Bibliában nem találtam ezt a fogalmat. Nem emlékszem,, hogy valakiről is uzt írta volna a Szent- - írás, hogy unatkozott volna. Ellenben Jézus azt mondja: „Azén Atyám mind ez ideig munkálkodik, én is munkálkodom.” (Jn 5,17). És nem véletlenül nevezték el az egyik könyvet az Apostolok cselekedeteiről. Az Úristen nem unatkozik - figyelmét leköti a világ sorsa, érdekeljük Őt. És akik Hozzá tartoznak, tehetnénck-e másként? Utána a környezetemben néztem szét. Vannak emberek, akik nem tudnak unatkozni. Mindig megtalálják feladataikat. Mindig látnak valami elvégeznivalót. Nemzedékeken keresztül ivódott a vérükbe a tevékenység, a munka. Valójában még pihenni sem tudnak, csak éppen a legszükségesebbet. Aztán az állatvilág. Láttatok-e unatkozó állatot? Csak az állatkerti oroszlánt, s a lakótelepen felnőtt daxlit, melyeket a városi ember saját képére formált. Az unalom a mi találmányunk, embereké, akik kitaláltuk a szép álmot: nyolc óra munka, nyolc óra pihenés, nyolc óra szórakozás. Csakhogy már szórakozni sem tudunk, ahogy ünnepelni is elfelejtettünk. Nem jó az unalom nemcsak azért, mert „kellemetlen lelkiállapot”, hanem mert a teremtettséggel ellentétes. Az Alkotó saját képmására formálta az embert. Mit tehetünk hát? Induljunk ki az Értelmező Kéziszótár meghatározásából! Az unalom akkor következik be, mikor semmi nem érdekel, amikor semmire nem akarok odafigyelni. Egyik professzorom jut eszembe, aki, mikor valaki azt mondta neki: ez a téma nem érdekel, igy válaszolt: addig nem érdekel, amíg nem foglalkoztál vele, azért nem érdekel, mert nem foglalkoztál vele. Unatkozol? Lehet, de csak azért, mert nem foglalkozol a környezeteddel. (Nem azt mondom: nem foglalkoztat a környezeted, mert ez terajtad áll!) Ahogyan rajtad is múlik, hogy az íróasztalodon rend legyen, ahogyan rajtad is múlik a családod boldogsága, ugyanúgy rajtad is múlik a baráti köröd, az ifjúsági óra, a gyülekezet, az utcátok vagy akár az egész település elevensége. Már ha csak gondolsz rájuk, nem fogsz unatkozni. Bencze András Kumba yah... Valaki sír. Uram, valahol... Ez a valaki milliókat jelent. Ez a valahol sok helyet. Van könnye a szenvedésnek, könnye a gyöngédségnek és a csalódásnak, könnye az erőszaknak és az ellenállásnak, könnye a gazdagnak és ugyanúgy a szegénynek. Valaki sír. Uram, Mentsd meg a mi időnket! Valaki éhen hal és szomjan Valaki meghal azért, mert a másik fölöslegessel rendelkezik. Valaki meghal azért, mert az emberek folytatják a kizsákmányolást. Valaki meghal, mert vannak még struktúrák és szisztémák, amelyek agyonnyomják a szegényt, és elidegenítik a gazdagot. Valaki meghal. Uram, . „ mert nem vagyunk készek hordozni a felelősséget, megtenni a választásunkat, tanúságot vállalni. Valaki meghal. Uram, Mentsd meg a mi időnket! (Afrikai ének. In: Le matin vient... Strasbourg, 1981). . Még egy kérés Bizonyára többen részt vettetek vagy részt vesztek különféle konferenciákon, táborokban, ahol nem unatkoztatok. Kérlek benneteket, osszátok meg élményeiteket az olvasókkal, hogy jövőre még kevesebben unatkozzanak. Köszönöm. 4. Budapesti Bach-hét a Deák téren „Énekeljetek az Úrnak...” Hangzik Isten felszólítása számtalanszor a Bibliában: „Zengjelek hálát a mi Istenünknek." A 150. zsoltár szinte minden akkor használt hangszert ( vagy a fordításokban azoknak újabb változatát) megszólaltatja Isten dicséretére. Ezt a bibliai teljességet látszik megvalósítani a lassan már igen szépséges hagyománnyá váló Deák téri Bach-hét éppúgy, mint Bach élete és életműve. Szolgálat volt az (mint ez is) és tanítás, vigasz és erőforrás, „zenei felajánlás" Istennek és ajándék az embereknek. Az idei (immár negyedik) Bach-héten a Mester legkedvesebb hangszere a „billentyűs" volt az egyik f őszereplő. Minden este hangot kapott: hol szólisztikusan, hol kamarapartnerrel, vagy (mint a Musikalisches Opffer esetében) egy kisegyüttesben; egyszer csembalón, máskor orgonán, sőt, a templomban ez egyszer még zongorán is, míg végül a záró estén ének- és zenekar társául szegődött. Az orgonaművek és oratóriumok nagy mestere világi műveit is Istennek ajánlotta, míg embereknek szolgált. Rövid darabok sorozata hatalmas ciklusokként hirdetik azóta is a bachi egységet. Mint ahogy a mesterien formált kövek alkotják a félelmetes hegyeket, úgy formálja Bach egy-egy prelúdiumát vagy Jógáját hatalmas egésszé a kétkötetes Wohltemperiertes Klavier, mely részleteinek megszólaltatása ritka csemege egy templomi gyülekezet számára. Hasonló gyöngyszemek a korálelőjátékok, amiknek már felhangzásakor visszhangzik bennünk a korái szövege is. Ez egy igét juttat eszembe I Kor 14. részéből: „Imádkozom a lélekkel, de imádkozom az értelemmel is: énekelek a lélekkel, de éneketek az értelemmel is (15. vers). Hangszer és ének, dallam és szöveg, mintha a lélek és értelem tökéletesen egységes imája lenne, az Isten felé fordult, Ót kereső és szolgáló zeneszerző, előadó és hallgató számára. A zene sokszor „egy szót sem szól", mégis oly sokan értik szavakba nem, vagy alig Jógiul ható üzenetét. A '95-as Bacli-hét végén hangzott el az egyik legkülönösebben keletkezett Bach-mű. a „II-moll mise". Különálló misetételeit egymástól teljesen függetlenül, különböző alkalmakra komponálta a Mester, életének a legkülönbözőbb időszakaiban. Utolsó éveiben a teljesség kedvéért (már megint a bachi teljesség) zenésítette meg egy teljes misének a már csak egyetlen hiányzó tételét. Az elsőnek és utolsónak készült részek közölt közel negyed évszázad telt el, ám ebből semmit nem érzünk. Miénk mindössze az a kél óra, míg a mű szól. Esetleg tovább zeng bennünk hazafelé a kora nyári langymeleg vasárnap éjszakában egy őszinte vággyal a szívünkben: bárcsak (Budihoz hasonlóan) mi is egész életünkben énekelhetnénk az Úrnak, hálát zenghetnénk a mi Istenünknek. Énekelhetnénk és imádkozhatnánk lélekkel és értelemmel. Ezért az ünnepi Bach-hétért is köszönet és hála szervezőknek és közreműködőknek. Kemény Ágnes Dalcsokrok közt jubiláló Soproni Líceumi Diákszövetség Általában ünnepségek alkalmával nem maradhatnak el a virágcsokrok. Ünneppé válik az utolsó tanítási óra az egyházi iskolákban is, amikor a hitoktatónak is jut egy virágcsokor. Mégis a pár szál virágnál is szebben beszélhet az emberi énekhang, ha közösségben hangzik el egy másik közösség értékes szolgálatának elismerésére, a reá való figyelemfelhívás jellegével. Ez történi június első hetének végén, amikor a Soproni Líceumi Diákszövetség 75. jubileumi összejövetelét tartotta. Az első. régmúltra utaló dalcsokor nem került közvetlenül a Diákszövetség „vázájába”, de „illata” további szolgálatát erősítheti. Ugyanis a Diákszövetség leendő tagjai ünnepeltek, mert a Líceumi Kórus felvette Rauch András nevét, akinek tavaly ünnepeltük Sopronban és az ausztriai Pottendorfban születésének 400. évfordulóját. Nagy Alpáir főiskolai tanár és Pausz József osztrák lelkész. Rauch-kutató nemcsak korának zenei életét müveivel meghatározó evangélikus zeneszerző nyomait tárták fel hitelesen, hanem aláhúzták a páratlan eseményt: a Líceum kórusa elsőként ismerte föl az országban, de Európában is, Rauch nevének sokatmondó voltát, s találta őt méltónak arra, hogy szellemében dolgozzon, énekeljen. A Rauch András Énekkar eddigi szolgálatával is beírta nevét Sopron város zenei életébe és Takács Andrea irányításával bizonyította, hogy nem méltatlan a Rauch névre (Kisfaludy-napokon aranyérem stb.). Az előadásokat nívósán keretezte a Soproni Ifjúsági Fúvószenekar Rauch-müvekből szerkesztett szvitelőadása dr. Friedrich András vezényletével. Majd befejezésül a líceumi kórus adott elő néhányat Rauch kórusmüveiből. A Diákszövetség idős és ifjú, valamint leendő tagjai az osztrák vendégekkel együtt, H. Sanier szuperintendenssel az élen, magukba szívhatták a melódiákból templomunkban a ma is aktuális Rauchmondanivaló: „Dicséretet énekelek lélekkel, de dicséretet énekelek értelemmel is”. Ettől visszhangzott még másnap a műsoros délután is, amikor az ifjúság „Diák-gálája” az öregdiákokat és vendégeket kívánta megörvendeztetni a Magyar Művelődés Házában. A második ünnepi dalcsokor „átvételére” a június 6-i templomi istentisztelet keretében kerülhet sor. A Diákszövetség jubileumán részt vevők között voltak, akik érettségi találkozójukat is tartották. Gazdagította az ünnepet az Eberbachbói érkezett 60 tagú férfi-énekkar koszorúja (Liederkranz), amikor ajkukon felcsendültek a kórusénekek. Feigl Ferenc, a kórus tagja, az elnökség nevében is meleg szavakkal köszöntötte magyar és német nyelven a gyülekezetei, mint aki Sopronban született és licista volt. A szeretet sok szálával kötődik továbbra is szülővárosához, a líceumhoz és egyházához. A gyülekezet válasza énekben ez volt: „Hogyne dicsérném az Istent..." De nem maradhatott el a Szentháromság dicsérete a két nyelven elmondott Apostoli Hitvallásban és a vasárnapra előírt textus alapján elhangzott német igehirdetésben, tekintettel a 120 német ajkú vendégre is. E sorok írója Ef 3,8-12 alapján az egyház kincsesládájában „Krisztus mérhetetlen gazdagságára” és annak hirdetésére hívta fel a figyelmet. Tóth Sándor ny. lelkész, az egyik legidősebb az öregdiákokból, a szószéken a 103. Zsoltár 1 2 verse alapján tartotta meg ünnepi igehirdetését. Meleg hangú, személyes, hálás hitre indító bizonyságtétel volt az Úr jóságáról, hogy „mennyi jót tett teveled”. Kiss János Kapolcson szolgáló lelkész fejezte be az ünnepi alkalmat az oltár előtt mondott kétnyelvű imádsággal és áldással. Folytatódott az ünneplés a Líceumban a Diákszövetség elnökének. Görög Tibornak az előadásával és a volt tanárok sírjának a megkoszorúzásával a temetőkben. Amikor a templomból kifelé mentünk, az idős licista-testvér fülembe súgta, amit a szószéken nem mondott el: „Tudod, nemcsak az a tanárom van eszembea. aki hírlapot vásároltatott velem, hogy tízórairavalót adhasson, hanem az a drága rajztanárom is, aki 7. osztályos koromban egy héten át dobogóra állított, hogy elkészíthesse az alaprajzot a Jézust ábrázoló szimbólumhoz, amelyet színes üvegből készített el a művész templomunk bejárata fölé." Legyen áldott az Isten, aki a múltban sok „Krisztus-arcu” licistát formált. Imádkozzunk, a Líceumi Diákszövetség mai tagjaival együtt, hogy ábrázolódjék ki a mai licistakban a Krisztus, mert egyháznak és hazának égetően szüksége van rájuk! Szimon János
